A regionalizmus hajtóerői Magyarországon

Absztrakt

Napjaink aktuális kérdése a magyar regionalizáció továbbvitele. E tanulmány a regionalizáció ideológiai és térelméleti alapjainak tárgyalásával, az európai új regionalizmus és a magyar gyakorlat értékelésével kíván hozzájárulni a döntés minél jobb megalapozásához. Megállapítja, hogy a jelenleg uralkodó nézet materialista, marxista és neoliberális gyökerű. E téren az 1990-es rendszerváltás sem járt paradigmaváltással. E nézettel szemben azt állítja, hogy a régiók kialakításánál választhatunk, de többnyire nincs materiális vagy a reálfolyamatokban megragadható tényszerű imperatív alapja. Ezért a regionalizáció alternatív elméleti megalapozását és gyakorlati megközelítését tartja indokoltnak. A magyar viszonyok tárgyalása során azt állítja, hogy a magyar regionalizációnak Trianon óta nincsenek nemzetiségi kulturális alapjai. A jelenlegi gazdasági folyamatok területi vetületeivel sem indokolható a nemzeti szint alatti régiók kialakítása. Magyarországon a regionalizáció döntően a tudományos és a politikai diskurzusban zajlik. De a fő mozgatóerő nem a hatékonyabb és demokratikusabb államberendezkedés, az autonóm regionális politika feltételrendszerének a kialakítása, hanem döntő mértékben külső európai uniós pragmatista tényezők. A szerző véleménye szerint az „európai új regionalizmus" kifulladni látszik, és kétséges, hogy uniós támogatás nélkül a belső hajtóerők képesek lesznek-e továbbvinni a regionalizmus ügyét, amelyet végső soron nem egyenlő felek közötti hatalmi harc fog eldönteni.