Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s4 Kitekint ő 135
AZ EURÓPAI UNIÓ B ŐVÍTÉSE ÉS
A CSATLAKOZNI VÁGYÓK SZÁNDÉKAI
A NÉPSZAVAZÁSOK TÜKRÉBEN
(The EU Enlargement and the Attitude of the Pre-Accession
Countries in the Light of the Referendums)
TEPERICS KÁROLY — RÓZSA PÉTER
Kulcsszavak:
Európai Unió referendum Kelet-Közép-Európa
Az Európai Unió történetének legnagyobb lépték ű bővítése zajlik napjainkban. Az eddigiekt ől eltérően
sok ország, nagy területek, nagyszámú népesség kerül az Unió keretei közé. Közös jellemz őik határozot-
tan eltérnek a „törzstagokétól", általában szegényebbek, jelenkori demokráciájuk sérülékenyebb. Érde-
kes közös jellemvonást ismerhetünk meg a csatlakozási népszavazásaik eredményeinek áttekintésekor is.
Általában hosszú „el őszobázás" (10 év) után kerültek csak a szervezetbe, a végkifejlet referendumain kis
részvétel mellett került sor a belépési szándék szentesítésére. Mi húzódhat a népszavazások hasonlóságai
mögött, a jöv őben meddig lesz a blokk egységes, a régi tagoktól eltér ő ?
Bevezetés
Az európai integrálódás folyamatában a nemzetállami érdekek és a szupranacionális
szerveződés ellentétének lehetünk tanúi. A kialakulás pillanatától jellemz ő, hogy a
szervezetbe belép ő tagok a nemzeti önállóságuk lehet ő legkisebb csorbítása mellett
szeretnék a lehet ő legnagyobb hasznot realizálni. Ambivalens a szorosabb integráció-
hoz való hozzáállásuk, ennek eredményeként az intézményrendszer túlbürokratizált, a
szervezet reformjai lassú folyamatok eredményeként valósulnak meg. Minden straté-
giai döntés hátterében bonyolult alkufolyamatok húzódnak, a lényegi döntésekhez
szükséges konszenzus csak nehezen születik meg. Napjaink nehéz döntései a b ővítés-
hez és a vele párhuzamosan zajló reformfolyamatokhoz kapcsolódnak.
Tanulmányunkban a csatlakozás folyamatát, a csatlakozni vágyó országok szava-
zóinak szándékait vizsgáljuk, külön hangsúlyt adva a tagsági kérelem benyújtása és
a csatlakozás között eltelt id őtartamnak és a belépni szándékozók népszavazási
döntéseinek.
Az Unió b ővítésének folyamata
Az EGK létrejöttének pillanatától adott a b ővülés lehetősége. A Római Szerz ődés
237. pontja értelmében a Közösség b ővítésének nincs jogi akadálya. Az Európai
Uniós Szerző dés O cikkelye ennek szinte szó szerinti átvételével (az EGK helyett
értelemszerűen EU-ról beszél) úgy fogalmaz, hogy „bármelyik európai állam
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
136 Kitekint ő TÉT XVIII. évf. 2004 s4
jelentkezhet az EU tagjának". Problémát jelent az „európai" kifejezés értelmezése.
Sem az EU Szerződés, sem más hivatalos dokumentum nem határozza meg ponto-
san, hogy mit takar az európai jelz ő. A szubjektív megközelítések mellett természe-
tesen gyakorlatias feltételeket is megvizsgálnak a leend ő tagok értékelésekor. Minden
állam csatlakozhat, amelynek politikai és gazdasági felépítése megfelel az uniós elvá-
rásoknak, és elfogadja a szervezet alapszerz ődésekbe foglalt értékrendjét, céljait.
A felvétel menete szabályozott. Az Európai Tanácshoz benyújtott jelentkezés után
a Bizottság országvéleményt (avis) készít, aminek ismeretében dönt az Európai
Tanács. Az Európai Parlament jóváhagyása után az egyes tagállamok és jelöltek
parlamentjei ratifikálnak, és ezek után lehet a belépést véglegesnek tekinteni.
A bővítés a francia hegemóniával jellemezhet ő korai periódusban csak elvi lehe-
tőségnek tűnt. 1973-ban el őször Nagy-Britannia, Dánia és Írország lépett be a szö-
vetségbe. A tagok számának hatról kilencre emelkedése bizonyította, hogy a szer-
vezet nyitott. De Gaulle elnöksége után vált mindez lehet ővé, hiszen a francia elnök
addig két alkalommal — 1963 januárjában és 1967 májusában — megvétózta a britek
és „mez őgazdasági szállítóik" közeledését. Csak lemondása után, már Pompidou
elnöksége idején kerülhetett sorra a b ővítés.
A diktatórikus politikai berendezkedésb ől demokráciává alakuló dél-európai or-
szágok esetében politikai szándékok alapján döntöttek a felvétel mellett (Görög-
ország 1981, Spanyolország, Portugália 1986). A demokratikus politikai berendez-
kedés stabilizálása fontosabb szempont volt, mint az adott országok gazdasági telje-
sítő képessége, így kerülhettek a szervezetbe fejlesztésre szoruló perifériák. A spa-
nyol és portugál gazdaság egy fő re jutó bruttó hazai terméke az uniós átlag 70%-át
érte el csupán, gazdasági integrációjuk nem volt problémamentes (Nagy 1999).
Az 1995-ös b ővülés a kétpólusú világrend megszűnése utáni helyzetben a semle-
gesség értelmezhetetlenné válásával következett be. A gazdasági tekintetben uniós
átlag felett tejesít ő új tagok (Ausztria, Finnország és Svédország) szervezetbe integ-
rálása könnyen megvalósult.
Új elem a bő vülés folyamatában Kelet-Közép-Európa államainak közeledése. Az
eddigi csatlakozásokhoz képest újdonság a belépni szándékozó országok nagy szá-
ma. Ezek az országok egyt ől-egyig az elmaradottabb gazdasággal rendelkez ők közé
tartoznak, egy fő re jutó bruttó hazai termékük az uniós átlag 40%-a körüli értéket ér
csak el. Szakadék található a belépni vágyók fejlettsége között is. Az új helyzet új
reakciókat váltott ki a bels ő reformfolyamatokkal bajlódó Unión belül is. Az Euró-
pai Megállapodás keretei között társult státuszt adtak a jelentkez őknek, anélkül,
hogy a tagságot ígérték volna, és az eddigiekt ől eltérően szigorú kritérium rendszert
állítottak fel a leend ő tagok számára.
1993 júniusában születtek meg a „koppenhágai kritériumok", miszerint a leend ő
tagoknak stabil demokratikus intézményrendszerrel, emberi és kisebbségi jogokkal
rendelkező jogállamoknak kell lenni, akik m űködő piacgazdaságukkal bírják az
Unión belüli versenyt, képesek a tagsággal járó kötelezettségek teljesítésére (bele-
értve a Monetáris Uniót, Schengeni Egyezményt stb.). Bár a leend ő tagok számsze-
rű mutatókat szerettek volna, ezek csak általánosságban kerültek megfogalmazásra.
A feltételek közé bekerült egy, az Unióra vonatkozó is. Az Uniónak is képesnek
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s4 Kitekint ő 137
kell lennie arra, hogy az integrációs folyamat veszélyeztetése nélkül be tudja fogad-
ni az újakat. Az intézményi reformok és a b ővítési folyamat összefüggését hivatott
a kitétel érzékeltetni, eszerint szó sincs arról, hogy a Római Szerz ődés betűje ön-
magában garantálná a b ővítést (Csaba 1999).
1994 decemberében az Esseni Csúcstalálkozón megnevezték azokat az országo-
kat, akik a jöv őben tagok lehetnek. Az 1994 áprilisában beadott magyar, majd len-
gyel felvételi kérelem után úgy került a listára nyolc állam, hogy még nem is kérte a
felvételét, s őt a baltiakkal és Szlovéniával még társulás szintjén sem volt kapcsolata
az Uniónak. A „puha kompromisszum" tipikus esete, amikor nem az integráció-
érettség, hanem az Unió maximális kiterjeszthet őségének határai kerültek megne-
vezésre (Balázs 1997). Minden állam belekerült, amit nem terhelt valami etnikai,
politikai konfliktus a kontinens kelet-közép- és dél-európai területén.
1995-ben a Bizottság összeállította a „Fehér könyvet", amelyben megnevezték
azokat az intézkedéseket, közösségi el őírásokat, amelyek meghonosítása a jelölt
országokban feltétel és cél is egyszerre. 1996-ban a leend ő tagok kérdőíveket kap-
tak, amikben a Bizottság országjelentéseihez szolgáltattak adatokat. Ennek eredmé-
nyeként 1997. július 17-én került nyilvánosságra az értékelés az „Agenda 2000"
programcsomagban. 1997 decemberében a Luxembourgi Csúcson az „acquis" oszt-
hatatlanságáról döntöttek, ennek értelmében a közösségi vívmányok csak egészben
vehetők át. Egyik oldalról a „másodrendű tagság", „résztagság" rémképét ől szaba-
dulhattak meg a csatlakozni vágyók, másrészt ez a frissen érkez őknek kötelezettsé-
geket is jelent, hiszen egyszerre az eddigieket meghaladó lépték ű nyitást kell végre-
hajtaniuk, mint bárkinek az eddigiek közül (Csaba 1999).
A „keleti bővítés folyamata" 1998. március 12-én a londoni Európa Konferenciá-
val indult, ahol a tagok, tagjelöltek és Törökország képvisel ői ültek egy asztal mellé.
Ez utóbbi ország már nem került be a „csatlakozási folyamatba", amit 1998. március
30-án indítottak a tagjelöltekkel, közülük a legjobb eredményt produkáló öt közép-
európai országgal (Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Magyarország és Észt-
ország), valamint Ciprussal „kiscsoportos formában" kezdik meg a „tárgyalási
folyamatot" 1998. március 31-én. Az 1999. december 10-11-én zajló Helsinki
Csúcstalálkozó hozott stratégiai változást. A csatlakozási tárgyalásokba bevonták a
„helsinki hatokat", az id őközben jelentkezését megújító Máltát, Lettországot,
Litvániát, Szlovákiát, Bulgáriát, Romániát is. Alapvet ő változás ez a tárgyalások
menetében, ez a „startvonalas" elképzelés megvalósulását jelenti.
2001-ben a Bizottság elemezte a csatlakozási tárgyalást folytató államok helyzetét, a
tárgyalások el őrehaladását, ennek alapján, a 2002. december 12-13-án Koppenhágá-
ban megtartott Európai Tanács ülésen az „Egyetlen Európa" című nyilatkozatban
bejelentették, hogy tíz ország befejezte a csatlakozási tárgyalásokat. Ők (Ciprus,
Málta, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyar-
ország, Szlovákia, Szlovénia) 2003. április 16-án Athénban aláírták a csatlakozási
dokumentumot, és 2004. május 1-jén ténylegesen is tagok lettek. Állampolgáraik a
2004 júniusában bekövetkez ő Európa Parlamenti választásokon már választhattak.
Két ország (Románia és Bulgária) várhatóan 2007-ben fog csatlakozni, Török-
ország pedig nem kapott konkrét id őpontot.
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
138 Kitekint ő TÉT XVIII. évf. 2004 s4
.0
;2, 8 ő ;g
- Cs1 Cs4
oc..1
0 0 0 0 0
9 s0 0-•
b —
1
C:n ‘.0 •-s •-s t-- r-- „
• C.
I s-• s-s Cl
, M 00 r- .--. .0 .0 .0 .0 m m M •
est
-0
••C
0,4 CT M 0, N N t-- V3 00 M m t--
M M M •- s 'I” •Zh N N N kfl ,r) kr1 Cl, 00
ti
vi vi
c::)0000000 c! ‹? R c.
cr. cr, Ch C" Cr,
o.<7.,
0,
Nc,, ArgA
8 Lg,
ő (5: oc.g $$$$
C`i V; •7
9, :HA
,r/ 0• 0• 0•
Q+
' Có' 06‘
C' A
e
N N e`i M M r•-; r«,-; e•-;
Rogoo
r•-; M e•-; ad 00 ad 00 od e-•
t- e-t- t-- cr. cr, 0. cr,
O+ch Cr, Cr, cr, 101 O
Forrás: Dezséri ( 1 998) saj át számításokkalkiegészítve.
kr; V1 v-; e•-; r-: t-: r-: tv; - 0:: 0i .0 t,:
0 0 0 0 0 0 0 ‘0, 0. 0 0 0 •-s c0 ,z)
t--: sti vi
N t-- t-. 00 0, 0, ,01 01 01 01 01 OP, 01 01 01 0 ,
01 0, 01 01 0, 0, 01 ON 0, 01 0, ON 0, 0, cr, 0, 01 0,
et>
OD ry
4-5 ez. 4 4 c.$
rerd Z' 4 .•:"
`h )
:g g
Ó -2 ° ó 4 Ebo'a
5
m. 9. ,4 5 t) 9 .0
Á Z O. v) v) C-) .4 4 cn c4 0
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s4 Kitekint ő 139
Az egyes csatlakozások eltér ő pillanatban, eltérő fogadókészséggel találkoztak.
Az eltérések jól követhet ők a csatlakozási kérelmek benyújtásától a belépésig eltelt
időtartamokkal (1. táblázat, I. ábra).
Ezek alapján azonos vagy közel azonos várakozási periódusokkal rendelkez ő cso-
portokat különböztethetünk meg. A Földközi-tengeri szigetországok „el őszobáztak"
a leghosszabb ideig. Ciprus etnikai megosztottsága eredményezett fenntartásokat,
végül az aláírt csatlakozási egyezmény sem terjed ki a török közösségre, amíg a
sziget megosztott marad; Málta az 1990. június 16-án benyújtott csatlakozási ké-
relmét 1996-ban lemondta, és csak 1998 szeptemberében jelentette be újra csatla-
kozási szándékát, tehát ingadozása eredményezte a hosszú periódust (1. ábra).
1. ÁBRA
A csatlakozási kérelemt ől belépésig eltelt idő
(The Time from the Submission of the Application to Full Membership)
• Alapító tag
• 32 - 42 hónap
65 - 66 hónap
al 95 - 121 hónap
▪ 122 - 166 hónap
Forrás: Saját szerkesztés.
A modernizációval, gazdasági- és politikai rendszerváltással egyszerre küzd ő
Kelet-Közép-Európa országai alkotják a következ ő határozott csoportot. Az átlagnál
valamivel hosszabb idő után, 100 hónap körüli felkészüléssel kerültek csak a szerve-
zet közelébe, közben jórészt öner őből kellett megvalósítaniuk az alkalmazkodás
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
140 Kitekint ő TÉT XVIII. évf. 2004 s4
feladatait. Id őközben az Unió reformfolyamatainak szükségszer űsége is nyilvánva-
lóvá vált, a szervezet számára „saját bels ő gondjai által lévén elfoglalva, a b ővítés
semmiképp sem tűnik sürgetőnek" (Csaba 1999). A csoporton belüli eltérések nem
érdemi, inkább formai okoknak köszönhet ők. Nincs szoros összefüggés a csatlako-
zási kérelem benyújtása és a gazdasági fejlettség között. A felkészültebb, korábban
tagságért folyamodó országok (Lengyelország, Magyarország) hosszabb idő után
kerültek be, mint a csatlakozási folyamatba kés őbb bevont országok (Szlovénia).
Sorban utánuk a gazdaságuk tekintetében fejletlenebb Dél-Európa országai követ-
keznek. Láthatóan komoly dilemma el őzte meg Spanyolország és Portugália felvé-
telét. Ebben már a meglep ően rövid várakozás után körön belülre került, de gazda-
sági életében csak nehezen éled ő Görögország kapcsán nyert tapasztalatok is szere-
pet játszhattak.
A másik végletet a skandináv államok Finnország, Svédország és Ausztria jelen-
tik. Sokkal rövidebb idő alatt (átlagban negyede/ötöde a felkészülés náluk) alkal-
mazkodtak az elvárásokhoz (1. ábra).
Akik kívül maradnak
Az Unión kívüli országok jól alátámasztják a gazdasági jólét észak—dél vagy nyu-
gat—kelet dichotómiáját. Az országok egyrésze önként maradt kívül az integráción,
ezek főképp a gazdag észak/nyugat megjelenít ői. Észak-Európa néhány orszá-
ga/autonóm területe és Svájc sorolható ide. Általában a jóléti társadalmak közé
tartoznak, vélhet ően nem jelentene számukra el őnyt a tagság. Szegényebb dé-
li/keleti államok, bár szeretnének, de nehezen kerülnek közel a szervezethez.
Norvégia esete a „gazdagok" példázata. A „büszke periféria" (Gallai 1995) négy
alkalommal került a Közösség közelébe. Az els ő kettő a követendő példának tekin-
tett britek csatlakozási szándékával párhuzamosan, De Gaulle francia elnök vétójá-
val hiúsult meg. 1962-ben és 1967-ben elutasították felvételi kérelmüket, a követ-
kező két alkalommal pedig a politikai vezet ők által benyújtott csatlakozási kérelem
és a szervezet fogadó készsége ellenére az állampolgárok népszavazáson akadá-
lyozták meg a belépést. 1972. szeptember 26-án 79,2%-os részvétel mellett 53,5%-os
nemmel, 1994. november 28-án magas, 89%-os részvétellel 52,2% ellenszavazattal
önként maradtak kívül az Unión. A helyzet különlegessége, hogy a Britanniához
fűződő hagyományosan jó kapcsolat ellenére döntöttek így. A „bármit tegyen is az
Egyesült Királyság, Norvégiának is azt kell tennie" elvet nehezen rúgták fel. Már
1962-ben éles vita el őzte meg a kérdést, de a francia „nem" feloldotta a belpolitikai
konfliktust. 1967-ben számítható volt az ismétl ődő elutasítás, nem is okozott fe-
szültséget a kérdés, 1972-ben pedig a „nép gy őzött az elit felett" (Gallai 1995), a
fundamentalisták (farmerek, halászok képvisel ői) leszavazták az „igen" mellett
voksoló politikusokat, közigazgatási vezet őket és a nagy gazdasági szervezetek
képviselőit. Az 1994-es szavazásig eltelt id őszak lényeges változásokat is eredmé-
nyezett a norvég gazdaságban. A felfutó k őolajtermelés nyújtotta extra jövedelmek,
a stabilizálódó gazdaság, er ős szociális háló nem tette feltétlenül szükségessé a
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s4 Kitekint ő 141
belépést. A norvég gazdaság nemzetközi méretekben kicsi volta a felvásárlások, a
hazainál enyhébb európai emissziós környezeti normák pedig a környezetrombolás
veszélyét jelenthette volna a csatlakozás esetén. A nemzetközi együttm űködések
kiterjesztésére törekv ő kormány benyújtotta a csatlakozási kérelmet, de a népszava-
zás leállította a folyamatot.
Izland be sem adta a jelentkezését, hozzá hasonlóan Dánia néhány autonóm terü-
lete sem kér az integrációból. Az 1949-óta jelent ős önállósággal bíró, 48 000 lakos-
sal rendelkező Feröer szigetek a dán belépés pillanatától kimaradt, az önállóságát
1979-től megnövel ő 55 000 fős Grönland pedig 12 év tagság után, 1985-ben egye-
nesen kilépett az integrációból. Az 1982 márciusában 74,91%-os részvétel mellett
csak 45,9%-os „igen" aránnyal lefolytatott népszavazás ellenére az eltelt 18 év
tapasztalatai er ősítik az Unióhoz való újabb közeledést.
Svájc helyzete figyelemre méltó. A nemzetközi szervezetekt ől tartózkodó ország
1992. május 20-án felvételét kérte, de decemberben népszavazáson elutasították
állampolgárai a belépést. A kapcsolatok ennek ellenére szorosak, öt éves tárgyalás
után hét szerződést írt alá az Unióval 1999. június 21-én. A személyek szabad moz-
gását, a légi és földi közlekedést, a kutatási és m űszaki együttműködést, a piacszabá-
lyozást, a mez őgazdaságot és a szabványok és termékbizonylatok kölcsönös elfogadá-
sát érintő, a gazdaság szinte teljes egészét átfogó megállapodás ellenére a polgárok
2001 márciusában népszavazáson 55%-os részvétel mellett (77% nem) utasították el a
csatlakozási tárgyalások megkezdésére vonatkozó kormány általi kezdeményezést.
Akik önszántukon kívül rekedtek kint
Jugoszlávia utódállamai közül egyedül Szlovénia került rövid id őn belül a szerve-
zet közelébe. Albánia elzárkózása, kései nyitása, a jugoszláv utódállamok polgárhá-
borús helyzetük, Törökország alapvet ően emberjogi viszonyai miatt nem került be a
csatlakozó államok közé. Az integrációs folyamatból nincsenek véglegesen kizárva,
de csatlakozásuk jelenleg nem id őszerű . Az Unió ezzel is igyekszik bizonyítani a
csatlakozás folyamat jellegét, azt, hogy a csatlakozás nem csak a legfejlettebb kelet-
és közép-európai országok felvételét jelenti, hanem folytatódik mindaddig, amíg akad
az előfeltételeknek megfelelni tudó és akaró állam a kontinens területén. Az uniós
közjogban a tágan értelmezett „b ővítési folyamat" részesei ezek az államok is, az
Unió 1999 májusában teljes jogú tagságot helyezett kilátásba Macedóniának, Albániá-
nak, Bosznia-Hercegovinának, Horvátországnak és a demokratikus Jugoszláviának is.
A délkelet-európai „Stabilizációs és Társulási Folyamat" (SAP) országonként elté-
rő, „testre szabott" szerz ődéses kapcsolatokat jelent, amelyekkel fokozatosan be-
vonják az EU struktúrákba a részt vev ő országokat. A lehetséges tagjelöltek közül
Macedónia és Horvátország áll legközelebb ehhez a státuszhoz. Horvátország 2003
februárjában be is nyújtotta felvételi kérelmét. Ivan Racan kormányf ő szavaival
„szeretnék elérni az utolsó vonatot", 2004-es tárgyalás kezdéssel a 2007-ben csatla-
kozók közé kerülve. 2003 júniusában az erről nyilatkozó soros görög elnök, Kosztasz
Szimitisz 2008 vagy 2009 évét látta alkalmasnak a csatlakozásra.
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
142 Kitekint ő TÉT XVIII. évf. 2004 s4
Egyedi Törökország helyzete. 1964-ben szerezte meg a társult státuszt, de a tag-
ság még napjainkban is távolinak tűnik. 1989 decemberében a felvételi kérelme is
az Európai Tanács elé került. Az emberi jogok rendezetlen helyzete miatt az ország
nem felel meg az uniós tagság politikai feltételeinek. A csatlakozás érdekében a
legfontosabb feladatként a kínzások gyakorlatának felszámolását, a hadsereg politi-
kai befolyásának csökkentését és a törökországi kurd kisebbség jogainak b ővítését
várják el tőlük. Gazdasága is okozhat problémát, bár aligha többet, mint Románia
(Szigetvári 2002). A negatív országjelentések után nem meglep ő, hogy a csatlako-
zási folyamatba legutóbb bekerült „helsinki hatok" közé sem tudott felzárkózni.
Sikerként könyvelhette el, hogy ezen az Európai Tanács ülésen (Helsinki, 1999.
december 10-11.) meger ősítették az Európa Parlament 1999. október 6-i határoza-
tát, miszerint Törökországnak joga van kérni a csatlakozást, hivatalosan tagjelölt-
nek min ősítik. 2002. október 24 25 én a brüsszeli csúcstalálkozón, amikor a csatla-
- -
kozási folyamat ütemtervét fogadták el, a résztvev ők Törökországnak nem ajánlot-
tak időpontot, 2004 decemberére halasztották az erre vonatkozó döntést.
„Időszerűsített" csatalakozási partnerségi programot dolgoztak ki számukra, a
pénzügyi támogatások összegét 2004 és 2006 közötti periódusban 1,05 milliárd
euróra emelték, ugyanakkor felhívták a törökök figyelmét arra, hogy az iraki konf-
liktus kapcsán kül- és biztonságpolitikai lépéseikkor maximálisan tartsák szem el őtt
az Unió és tagországainak érdekeit. Günter Verheugen b ővítési biztos bocsátkozott
becslésbe 2003 áprilisában a török külügyminiszterrel folytatott megbeszélésen.
Eszerint, ha Ankara teljesíti a politikai feltételeket, és a ciprusi kérdésben is meg-
egyezésre jutnak, akkor 2005-ben elkezd ődhetnek a csatlakozási tárgyalások és
2011-2012-re Törökország is bekerülhet a tagok közé.
Nem egyszerű feladat az Unió számára sem a 60 milliós iszlám ország felvétele.
Szembe kell nézni azonban azzal a veszéllyel, hogy a halogatást egyértelm ű elutasí-
tásként kezelő fundamentalisták helyzetét er ősíti a „keresztény klub" távolságtartá-
sa. Radikalizálódásuk nemcsak gazdasági, hanem katonapolitikai tekintetben is
veszélyezteti a stratégiai szerepet betölt ő országgal való kapcsolatot.
A Szovjetunió utódállamai külön kategóriát képeznek. Oroszország esete tisztá-
zódni látszik, nem szándékoznak rövid távon belépni az Unióba. A Közös Európai
Gazdasági Tér (CEES) jelentheti a megoldást, ahol a négy szabadság elvét valósíta-
nák meg 15-20 év távlatában. Egyik fél sem vállalt teljesíthetetlen kötelezettséget
vagy irreális id őhatárokat. Az utódállamok egyébként a Partnerségi és Együttm űkö-
dési Szerződés (PCA) 10 éves id őtartamára a gazdasági és politikai együttm űködés
kereteit rögzítették, és megteremtették a politikai dialógus fórumait. Gazdasági
tekintetben számukra a WTO tagság is nehezen teljesíthet ő feltételeket teremt, az
Uniós társulás távoli lehet őségnek sem tűnik. Bonyolultabb a helyzet Moldova és
Ukrajna esetében. Európai államként a tagság elérését t űzték célul, ennek érdekében
az acquis communautaire egyoldalú átvételét is vállalták. Az Unió „üdvözli az Eu-
rópa melletti döntést", de tagságot vagy társult tagsági státust véletlenül sem helyez
kilátásba. A „posztszovjet" helyett választott „európai modell" legnagyobb problé-
mája, hogy a dialógus szinte csak gazdaságon kívüli területeken folyik.
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s4 Kitekint ő 143
A csatlakozási népszavazások
A bővítések történetében általában jellemz ő, hogy népszavazás szentesítette a tár-
gyalások végeredményeként létrejött csatlakozási szerz ődést, azaz a közösség tag-
jává válást. Kivételt csupán az 1981 és 1986 közötti második szakasz országai,
Görögország, Portugália és Spanyolország képviselnek. A 2. ábrán a két legfonto-
sabb adat, a részvételi arány és az „igen" szavazatoknak az összes érvényes vokson
belüli aránya összefüggéseit próbáljuk bemutatni. (Az egyes referendumok vég-
eredményeit lásd például a www.valasztas.hu honlapon.)
2. ÁBRA
A csatlakozásról népszavazó országok eredményei a részvétel és
az igen szavazatok tükrében
(The Results of the Referendums in Countries by Participation and Supporting
Votes)
100
., ....
Selt, s , •
90 /
%., Q SK p 6 Ll'i,
/ • •
HUNI Q •••••• •.....‘‘ g .- . ...
.' E
.
80 _s
IRL • s
IGEN aránya ( %)
, CZ 6 P4, .
70 • 4 h• _•_• • 4 I i i re t Él
p s
• , s GBR LV a'",.._ ......AU
le •
60 • s QST ....,,.. ....„. / 40 -"o. le DK%
• • s :~_,
JII i
50 FIN. 4
•s •—. ... ... • ...
• NOR
40 •
30 •
30 40 50 60 70 80 90 100
Részvétel (%)
Forrás: Saját szerkesztés.
Az ábrán jól látszik a 2003. évi népszavazásokat megel őző referendumoknak az a
közismert tapasztalata, hogy a részvételi arány és az „igen" aránya között határozott
összefüggés állapítható meg, amennyiben a nagyobb szavazási hajlandóság az
„igen" szavazatok arányának csökkenésével jár együtt. Az is megfigyelhet ő, hogy a
meghúzható trendvonalat az adott országok pontjai két párhuzamos vonulatban
követik: Írország, Ausztria és Dánia határozottan a trendvonal fölött, míg Nagy-
Britannia, Finnország, Svédország és Norvégia markánsan az alatt helyezkedik el.
A 2003. évi referendumok eredményei az általános trendet követik, s őt a trendvo-
nallal párhuzamos kétosztatúság is megmarad. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy
a kelet-közép-európai egykori „szocialista" országok külön halmazba tömörülnek,
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
144 Kitekint ő TÉT XVIII. évf. 2004 s4
mely a korábbi népszavazások pontjai alkotta halmazzal csupán csekély átfedésben
van. E nyolc országtól markánsan elkülönül Málta.
Úgy véljük, hogy a részvételi arányban és a csatlakozást támogató „igen" szava-
zatok arányában megmutatkozó különbségek, illetve az egyes államok referendu-
mait jellemző pontok s űrűsödése alapján lehet őség nyílik ezen országok csoportosí-
tására. A kategorizálással az általános jellemz őket igyekeztünk megragadni, ezért a
részvételi arány és az „igen" szavazatok aránya alapján is csupán két-két (aktív és
passzív, illetve lelkes és szkeptikus), összesen tehát négy (aktív, de szkeptikus; aktív
és lelkes; passzív és szkeptikus; passzív, de lelkes) csoportot állítottunk föl. A hatá-
rok megvonásánál nem a parlamenti választások esetében elterjedt határokat követ-
tük. Az 50%-os részvételi és „igen" arány természetesen alapvet ő fontosságú az
érvényesség, illetve a csatlakozás szempontjából, de ezen értékek valamelyikét
csupán a magyarországi és a norvégiai referendumok nem érték el. A min ősített
többség (66%), mint határvonal figyelembe vétele logikusnak tetszhet, de az ábrán
jól látható, hogy — különösen az „igen" szavazatok arányánál — sok ország értékei
igen közel kerülnének e vonalhoz, s egyik vagy másik kategóriába való kerülésük
akár 1-2%-on múlna. Ezzel szemben mind a részvételi arány, mind az „igen" sza-
vazatok esetében megfigyelhet ő egy 10%-nyi üres sáv, el őbbinél nagyjából 72 és
82, utóbbinál 65 és 75% között. Ezért az egyes kategóriákat e sávok mentén válasz-
tottuk el egymástól. A 2. ábra diagramján alkalmazott hármas pontsorral is azt
kívántuk kifejezni, hogy az egyes csoportok között nem határvonal, hanem elvá-
lasztó zóna jelölhet ő ki. Mindemellett föltüntettük az 50%-os határvonalat is. A
részvételi arány 50%-os értékénél meghúzott vastag egyenes éles elválasztást jelöl,
hisz a vonal alatti Norvégiában a szavazók nemet mondtak a csatlakozásra. A rész-
vételi arány esetében vékony pontsort alkalmaztunk, mivel az csupán lélektani
határt jelöl, hisz Magyarország esetében a referendum érvényességének nem felté-
tele, hogy a választók legalább fele szavazzon.
A fentiek alapján a következ ő csoportokat alakíthattuk ki:
1. Aktív, de az integráció ügyében szkeptikus országnak (80% fölötti részvétel,
de 55% alatti „igen" arány) bizonyult Málta és Svédország, valamint (ext-
rém EU-szkeptikusként) a csatlakozást kétszer is elvet ő Norvégia.
2. Aktív és az integráció ügyében lelkes országnak (80% fölötti részvétel és
60% fölötti „igen" arány) tekinthet ő Ausztria és Dánia.
3. Passzív és az integráció ügyében szkeptikus országok (75% alatti részvétel
és 70% alatti „igen" arány) közé sorolható Nagy-Britannia, Észtország,
Lettország és Finnország.
4. Passzív, az integráció ügyében lelkes országok (75% alatti részvétel, de 75%
fölötti „igen" arány) csoportjába tartozik Írország, Csehország, Lengyelor-
szág, Szlovákia, Szlovénia, Litvánia és (extrém passzívként) Magyarország.
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s4 Kitekint ő 145
A kelet-közép-európai országok csoportja
A népszavazások jellemző adatainak a 3. ábrán belüli elhelyezkedésénél szembe-
tűnő az, hogy a nyolc egykori kelet-közép-európai volt „szocialista ország" mind-
egyike „passzív"-nak, ráadásul hat „passzív, de lelkes" országnak bizonyult. A
konkrét értékeket természetesen az adott ország konkrét belpolitikai helyzete is
lényegesen befolyásolta, ám úgy véljük, hogy a hasonló választói magatartást több,
a napi politikán túlmutató közös tényez ővel magyarázhatjuk.
3. ÁBRA
A népszavazások arányai és a segítségükkel megalkotható csoportok
(The Shares of Referendums and the Groups That Can be Created with Them)
Szavazatok a teljes választónépesség arányában
100
•21
D Nem szavazott
u Igennel szavazott
el Nemmel szavazott
Britannia
A szavazás részvétel és szándék szerint
ffil "Aktív és lelkes"
"Aktív, de szkeptikus"
'Passzív és szkeptikus"
0 "Passzív, de lelkes"
Forrás: Saját szerkesztés.
1. Nem hagyható figyelmen kívül e kelet-közép-európai államok történelmi „nyo-
morúsága" (Bibó 1946), vagyis az önálló állami lét (ha volt egyáltalán) több év-
századig tartó elvesztése. Különösen fontos lehet a sok tekintetben közös vonáso-
kat mutató 20. századi történelem: az I. világháború után az önállóság teljes (vagy
egy államszövetségen belüli részleges) meg-, illetve visszaszerzése; a második
világháborút követően a „szocializmus építése" az önállóság teljes vagy jelent ős
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
146 Kitekint ő TÉT XVIII. évf. 2004 s4
elvesztésével; a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején az önállóság
visszaszerzése, egyes esetekben megteremtése. Mindezek miatt az állami szuve-
renitás részleges föladásával szemben ezen országok választóinak komoly fönn-
tartásai lehetnek. Ugyanakkor ezen országok közvéleményében er ős az a hit,
hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás nem más, mint „jóvátétel" a közel-
(vagy távolabbi) múltban elszenvedett sérelmekért (p1. a jaltai „cserbenhagyás"),
azaz valami, ami „jár". Mindkét attit űd a választói passzivitást növeli, a támoga-
tók és az ellenz ők körében egyaránt.
2. Ezzel együtt az Európai Unióhoz való csatlakozás szükségességének elfogadásá-
ban a volt keleti blokk országaiban széleskör ű konszenzus volt tapasztalható. Ez
jelentette egyrészt azt, hogy ebben a kérdésben (Észtország és Lettország kivéte-
lével) a mértékadó politikai pártok (legyenek ellenzékben vagy kormányon)
egyetértettek, másrészt azt, hogy — a közvélemény-kutatások szerint — az illet ő
országok polgárainak meghatározó többsége is pártolta a csatlakozás gondolatát.
Ez azzal járhatott, hogy a választók jó része a csatlakozást lényegében eldöntött
tényként kezelte. Ennek fontosságára utal a 4. ábra, ahol a referendumok részvé-
teli arányát a támogatók/ellenz ő k arányának függvényében ábrázoltuk.
4. ÁBRA
A volt szocialista országok referendumainak részvételi aránya a csatlakozást
támogatók/ellenz ők függvényében
(The Participation Shares in the Post Socialist Countries by Supporters/Opposers)
75
70
• L v
45 • HUN
40
0 2 4 6 8 10 12 14
L támogatók/ellenz ők
Forrás: Saját szerkesztés.
A támogatók/ellenz ő k arányt a népszavazási periódust közvetlenül megel őző
2003 első félévében végzett közvélemény-kutatási adatok alapján (Becsky 2003;
Gallup Organisation Hungary 2003) számoltuk ki. Jól látható, hogy a támogatott-
ság növekedése és a részvételi arány csökkenése között határozott összefüggés
mutatkozik. Föltételezhet ő , hogy a csatlakozást támogatók egy része nem tartotta
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
TÉT XVIII. évf. 2004 s4 Kitekint ő 147
szükségesnek, hogy a biztosra vehet ő „igen"-t a népszavazáson való megjelenésével
is megerősítse, az ellenz ők egy része pedig eleve feleslegesnek ítélhette az egész
referendumot.
3. A passzivitás oka lehet az is, hogy a csatlakozási folyamat rendkívül hosszú ideig
tartott, 95 (Szlovénia) és 121 (Magyarország és Lengyelország) hónap közötti vá-
rakozást jelentett. Ennek, valamint a csatlakozás lehetséges id őpontjának megadása
körüli bizonytalanságok (újabb és újabb, s természetesen egyre kés őbbi dátumok)
következtében a közvéleményben egyfajta fásultság, érdektelenség alakulhatott ki.
E következtetést támasztja alá az 5. ábra, melyen a csatlakozási referendumon mu-
tatott választói aktivitásokat a csatlakozási folyamatok id őtartamának függvényé-
ben ábrázoltuk. E diagramon az egykori keleti blokkba tartozó országok teljes mér-
tékben és egyértelm űen elkülönülnek a korábban csatlakozók csoportjától.
5. ÁBRA
A népszavazási aktivitás a csatlakozási folyamat id őtartamának függvényében
(The Participation Interest by the Duration of the Accession Process)
1
100
90
Szavazási részvétel (%)
MÁLTA
80
70
60 •....... ..• Iá á1
1 ♦ egykori —;
50 2r 1 ♦ I (I
/—
— "szocialista" I
2004 el őtt
• ♦
A/ országok
S
40 csatlakozók %.s
- ....
30
0 50 100 150 200
A csatlakozási folyamat id őtartama (hónap)
Forrás: Saját szerkesztés.
4. Az elmondottakból következik, hogy az a lelkesedés, amit az „igen" szavazatok
magas aránya jelez, csupán látszólagos, s nem elhanyagolható mértékben a nagy-
fokú választói passzivítás eredménye. Ugyanakkor az is jellemz ő, hogy ezen or-
szágok közvéleményében még mindig er ősek a csatlakozás utáni gyors fölzárkó-
zásra és gazdasági föllendülésre vonatkozó (nem egyszer illuzórikus) elképzelé-
sek. Aligha véletlen, hogy a korábban csatlakozó országok közül az akkor ugyan-
csak a perifériához tartozó Írország népszavazási adatai esnek a hat volt szocialis-
ta országgal közös csoportba.
Külön kell szólnunk Észtországról és Lettországról. E két balti állam a többi ke-
let-közép-európai országtól határozottan elkülönül ő helyzetét, a „passzív és
Teperics Károly - Rózsa Péter : Az Európai Unió bővítése és a csatlakozni vágyók szándékai
a népszavazások tükrében. Tér és Társadalom 18. évf. 2004/4. 135-148. p.
148 Kitekint ő TÉT XVIII. évf. 2004 s4
szkeptikus" kategóriába kerülését alapvet ően sajátos etnikai viszonyaik, a nemzeti
(döntően orosz) kisebbség jelent ős, egyes becslések szerint a népesség harmadát is
kitevő arányával magyarázhatjuk. Igaz ugyan, hogy az Európai Unióhoz történ ő
csatlakozás az Oroszországtól való nagyobb mértékű eltávolodást jelentheti szá-
mukra, ám azzal is jár, hogy a nemzeti kisebbségekkel szembeni eddigi diszkrimi-
náció (p1. az állampolgárság megadásának, és ezáltal a választójognak a korlátozá-
sa) a továbbiakban aligha lesz fönntartható. A „nem" szavazatok meglep ően magas
(kb. 30%-os) arányához az is hozzájárulhatott, hogy e két országban parlamenti
pártok is programjuk részévé tették az unió-ellenes kiállást, így a csatlakozást ellen-
ző álláspont a mindennapi politikai közbeszéd része lehetett.
Befejezésül hangsúlyozni szeretnénk, hogy a fentiekben ismertetett kategorizálás
az adott országok választóinak csupán egy adott, ráadásul nem is azonos id őpontban
kifejezett viszonyulása alapján történt, azaz a „lelkes" és „szkeptikus" jelz ők (csak-
úgy, mint a „passzív" és „aktív" kifejezések) alapvet ően az e népszavazásokon
megnyilvánuló hozzáállásra vonatkoznak. Arra is föl kell hívnunk a figyelmet, hogy
a választói viszonyulás nem, vagy nem föltétlenül esik egybe az adott ország általá-
nos uniós politikájával, pl. a „szkeptikus" Finnország bevezette az eurót, míg a
„lelkes" Dánia továbbra is megtartotta saját pénzét.
Meggyőző désünk ugyanakkor, hogy a referendumokon megnyilvánuló aktivitás
hosszútávon ható tényez őkre is visszavezethet ő . Az elkövetkez ő évek európai
uniós referendumainak eredményei alapján érdemes lesz megvizsgálni, hogy a volt
keleti blokk országai meg ő rzik-e különállásukat vagy változnak-e, s ha igen,
hogyan és miért.
Irodalom
Balázs P. (1997) Integrációs csapdák az Európai Unió és Kelet-Közép-Európa kapcsolatában. — Közgaz-
dasági Szemle. 11.970-986. o.
Becsky R. (2003) Uniós közvélemény. — Külgazdaság. 7.66-72. o.
Bibó I. (1946) A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. — Vida I.—Nagy E. (szerk.) Bibó István váloga-
tott tanulmányok II. kötet. Magvető Kiadó, Budapest. 185-265. o.
Csaba L. (1999) Stratégiai kérdések az Európai Unió keleti kib ővülésével kapcsolatban. — Külgazdaság.
7-8.4-36. o.
Gallai S. (1995) Felszított európarázs. — Társadalmi Szemle. 3.43-52. o.
Gallup Organisation Hungary (2003) EUROBAROMETER EB59 — CC-EB. 2. Comparative Highlights.
Nagy A. (1999) A dél-európai országok európai integrációja és annak tanulságai I. — Közgazdasági
Szemle. 2.176-193. o.
Szigetvári T. (2002) Törökország — milyen hosszú a mézesmadzag? VKI, Budapest.