Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 125-128. p.
KRÓNIKA
VARSÁNYI ERIKA:
REGIONÁLIS EGYENLÖTLENSÉGEK - NEMZETKÖZI
ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN
1987. október 22-24. között rendezte 10. tanácskozását az Osztrák Szociológiai Tár-
saság Grazban. A rendezvény témája a „Határos társadalmak. Társadalmi strutkúra és társadalmi
tudat Kelet- és Közép-Európában" volt.
A plenáris üléseken elhangzott el ő adások a legátfogóbban foglalkoztak a nyugati és a
szocialista társadalmak struktúrájának és társadalmi tudatának összehasonlításával. El ő adást tar-
tott Haller, M. az Osztrák Szociológiai Társaság elnöke „A társadalmi fejl ő dés határai Európá-
ban — kihívás és feladat a szociológia számára" címmel. Lane, D. a birminghami egyetem szocioló-
gia professzora a társadalmi rendszerek közötti összehasonlítást a különböz ő ideológiák dimenzió-
jában végezte elStrasser, H. a duisburgi egyetem professzora a nyugati társadalmak fejl ő dési tenden-
ciáival foglalkozott el ő adásában. Szelényi, I. az értelmiség szerepére vonatkozó elméletét és az „új
osztály" nyugati és keleti koncepcióit ismertette.
A hét munkacsoport míndegyike aktuális és alapvet ő társadalmi kérdések köré szervez ő-
dött; tematikájuk rendkívül széles skálán biztosított terepet a társadalmi rendszerek és országok
közötti összehasonlításra.
A „Territoriális határok és a regionális egyenl ő tlenségek" c. csoport munkájában vettem
részt. Lipp, W. adott elméleti alapvetést a regionális egyenl ő tlenségek témájához. Meghatározásában
a regionális egyenl ő tlenség fogalmát elhatárolta mindenekel ő tt a társadalmi egyenl ő tlenség fogal-
mától, elismerve, hogy a természeti adottságok különbségei az adott társadalom struktúrájától,
fejlettségi szintjét ő l függ ő en válnak szociális egyenl ő tlenségekké.
Referátumának els ő részében a tér és társadalom kérdését úgy közelítette meg, hogy a
teret passzív, egyenl ő tlenséget tároló keretnek, a társadalmat pedig aktív egyenl ő tlenségeket kumu-
láló vagy megváltoztató er ő ként fogta fel. Az el ő adás második része annak a kérdésnek a megvá-
laszolásával foglalkozott, hogy mit jelenthet a jelen számára a „regionális egyenl ő tlenség". Így ju-
tott el a szerz ő addig a tézisig, hogy abban a mértékben, ahogy a régi „szociális egyenl ő tlenségekre
(társadalomgazdasági eredet ű ekre) „újonnan" keletkez ő k települnek rá és relativizálják azokat,
a térnek, mint a társadalmi egyenl ő tlenség tárolójának (közvetít őjének, bizonyos esetekben er ő sítő-
jének) a jelent ő sége visszaszorul; az egyenl ő tlenséget ui. ma fokozódó mértékben a jóléti állam kü-
lönböz ő meczanizmusai termelik ki: a „szociális" igények, valamint a státuszkijelölések a nem,
az életkor, etnikai eredet alapján. Különleges esetnek tekintette azt a helyzetet, amikor a régió
hátrányokkal jár az ott lakó emberek számára, s eltekintett azoktól a feszültségekt ő l, amelyek a
„centrumok" és „perifériák" között állnak fenn; ezért úgy látta, hogy kevésbé a tér az, ami az em-
bereket fenyegeti, azaz valamely hely különleges viszonyai, mint inkább azok, akik a teret — a szó
élet- és kultúrtér értelmében — szétrombolják. (Fogalomhasználatából világossá válik, hogy a régiót
természeti — földrajzi adottságként értelmezi, és általában elhatárolja azoktól a társadalmi kérdé-
sektő l, amelyek egy adott régióban jelentkeznek.)
A fenti, er ő sen vitatható, messze túlhaladott szemlélet ű elméleti alapvetés után szocioló-
giai és közgazdasági elemzések követték egymást a régió széles földrajzi meghatározásától az egyes
települések szociálökológiai vizsgálatáig. Haller, M. és Hölliger, F. a centrumok és perifériák alaku-
lását tekintették át Európában az 1930 és 1980 közötti id ő szakban. A „centrum" és a „periféria"
VARSÁNYI ERIKA:
Regionális egyenlőtlenségek - nemzetközi összehasonlításban
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 125-128. p.
126
fogalmak a társadalomtudományi szóhasználatban a magasan fejlett, domináns és az alulfejlett ré-
giók közötti gazdasági, politikai és kulturális függ ő ségi viszonyokat fejezik ki. E iiiegosztottság el-
méleti megközelítéseinek ismertetését úgy foglalták össze, hogy egy ország vagy egy régió relatív
jeent ő ségét a nemzetközi munkamegosztásban lényegében az határozza meg, hogy milyen szocio-
kulturális és intézményi feltételeket örökölt. Ezért azt a kérdést tekintik dönt ő nek, hogy milyen
belső struktúrafeltételek között tud egy ország, illetve egy régió periférikus helyzetéb ő l kiemelked-
ni vagy kénytelen ennek foglya maradni.
Az európai országok fontos társadalmi mutatóiban bekövetkezett változások összehason-
lítása 1925-30-tól 1975-80-ig, azt mutatja, hogy a jelenkor rendkívüli szociális és gazdasági fej-
lő dési tempója és a szocialista országok er ő teljes társadalmi átalakulása ellenére az 50 éves id ő tar-
tam túl kevés ahhoz, hogy az a szétválás kiegyenlít ő djék, amely az utóbbi évszázadok során Európa
régiói és országai között kialakult. A gazdasági fejl ő dés kritériumai szerint a dél- és kelet-európai
országok és a közép- és észak-európai országok közötti távolság kb„ 1930 és 1980 között alig vál-
tozott. Ezzel szemben társadalmi és kulturális téren er ő sebb kiegyenlít ő dés történt.
Az egyes országok relatív gazdasági helyzetének változásai el ő ször a Közös Piacba, illet-
ve a KGST-be való integrációval esszefügésben szemléltethet ő k: Nyugat-Európán belül a gazdasági
centrumok kiterjedése és áthelyez ő dése állapítható meg Észak-Európáról Közép-Európára. Francia-
orzág, NSZK, Olaszország, mint a Közös Piac alapító tagjai javítani tudtak helyzetükön. Másfel ő l
Csehszlovákia és az NDK, amelyek fejlettségi szintje 1930 körül megfelelt a többi közép-európai
országénak, ez utóbbiakkal nem tudtak lépést tartani. Míg a történelmi kultúrközösség miatt Bul-
gária számára volt a legkonfliktusmentesebb a szovjet rendszer átvétele, a többi kelet- és dél-euró-
pai ország esetében nyitva hagyják a kérdést, hogy számukra a szocialista társadalmi rendszer és
a KGST-be történ ő betagolódás milyen gazdasági el ő nyökkel járt, milyen mértékben változtatott
periférikus helyzetükön. Ezeknek az országoknak a súlyos történelmi öröksége magyarázhatja le-
maradásukat az észak-nyugati országokhoz képest. Tény, hogy ez a távolság alig csökkent eddig,
másfel ő l azonban az összehasonlítható periférikus kapitalista államokéhoz hasonló fejlettségi szin-
tet mutatnak. (Portugália, Spanyolország, Görögország).
Azok közül az országok közül, amelyek 1930 körül Európa déli perifériájához tartoztak,
eddig egyedül Olaszország tudott láthatóan javítani helyzetén. Még nyitott kérdés, hogy a Közös
Piachoz való csatlakozás hatása milyen mértékben fog Spanyolország, Portugália és Görögország
heyzetén megmutatkozni, mivel ezek az országok mind gazdaságföldrajzi helyzetük, mind bels ő
struktúrájuk tekintetében lényegesen „messzebb" vannak Közép-Európától, mint Olaszország.
Különösen érdekes Finnország helyzetének viszonylagos javulása, illetve Írország rosz-
szabbodása.
A centrumok és perifériák viszonyát a nagyfokú állandóság jellemzi. Habár a modernizá-
lódás folyamatában meghatározott szocioökonómiai struktúrák (gazdasági szektorok átrétegz ő dése,
születési ráták stb.) fokozatosan közeledést mutatnak, az egyes európai országoknak a történelem
során kialakult szociokulturális mélystruktúrái messzemen ő en érintetlenek maradhatnak.
Ladányi, J. e munkacsoport keretében ismertette az elmúlt 50 évet felölel ő adatok elem-
zésén alapuló vizsgálatát a budapesti szegregációról.
Ciesla, S. a Lublini Katolikus Egyetem szociológiai tanszékének munkatársa átfogó
tanulmányban elemezte a regionális és társadalomtérbeli különbségeket Lengyelországban. Áttekin-
tésének kezdete: 1945, ekkortól ui. az iparosítás és az urbanizálódás — ellentétben a kapitalista tár-
sadalmakban lezajló hasonló folyamatokkal — mint tervezett folyamatok, politikailag meghatáro-
zottak. Ezek a folyamatok nagy mértékben meghatározzák a jelenlegi társadalmi helyzetet és be-
folyásolják a jöv ő beli fejl ő dési irányt; az urbanizációt és az iparosítást úgy értelmezték, mint a
szocializmus alapjainak lerakásához szükséges mell ő zhetetlen feltételeket, egy mélyreható szociális
változás eszközeiként fogták fel mindkett ő t. Ezeknek a folyamatoknak egyik legfontosabb társa-
dalmi célja a tér egyenl ő sítése volt. Az el ő adás ezeknek a szempontoknak az alapján elemezte
a területfejlesztés problémáit. Az elemzés alapjául szociológiai, társadalomökológiai, társadalom-
földrajzi vizsgálatok, valamint statisztikai adatok szolgálnak — a második világháború befejezését ő l
kezdő dő idő szakra metszetei pedig a következ ő k: város-vidék viszonylat; regionális szint; a városok
hierarchiája; a városok bels ő , azaz társadalomökológiája.
VARSÁNYI ERIKA:
Regionális egyenlőtlenségek - nemzetközi összehasonlításban
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 125-128. p.
127
Dangschat, J. S. a Hamburgi Egyetem Összehasonlító Városkutató M ű helyének munka-
társa egy kutatásról számolt be a lakóhelyi szegregációról, Varsó példáján. 1978-ban Varsóban a
lakosság világos szegregációja volt látható képzettségi csoportok szerint. Az ezt igazoló értékek a
nyugat-európai nagyvárosokkal összehasonlíthatóan magasak. Ezek az értékek annak ellenére jön-
nek létre, hogy a társadalmi különbségek mértéke kisebb, a lengyel lakosságon belül a státusz-
kozisztencia nagyobb, a lakáselosztás standardizált és a lakásbérek közötti különbségek kisebbek.
Emellett a városon belüli költözködési mozgás a drámai lakáshiány miatt csekély.
A kétváltozós összefüggések elemzése azt mutatja, hogy a jobban képzettek jobb laká-
sokkal vannak ellátva és meghatározott városrészekbe törmörülnek azok, akik magasabb életmin ő -
séggel rendelkeznek. A többváltozós elemzésb ő l kiderül, hgoy a társadalomtérbeli különbségek
mindenekel ő tt a lakásállományon belüli különbségeken nyugszanak. Ezek els ő sorban az átfogó
újraépítésre és a lakásátruházásra vezethet ő k vissza — két tekintetben a szocialista célkit ű zés kere-
téen végzett adminisztratív eljárásra.
A lakóhelyi szegregáció elméletéb ő l kiindulva — amely többé-kevésbé a fennálló társa-
dalmi különbségeken, a különböz ő képpen értékelt lakótérelosztás koncentrációján és a lakáspiac-
hoz való szabad hozzájutáson és teljes áttekinthet ő ségén alapul — Varsóban nem fordulhatna el ő
semmilyen szegregáció. Ezért a lakóhelyi szegregáció elmélete újrafogalmazásra szorul: el ő ször
implicit feltevéseit, másodszor ezekérvényességét kell újravizsgálni, harmadzsor pedig azokat a fo-
lyamatokat szükséges feltárni, amelyek a piacorientált (Észak-Amerika), a vegyes (Nyugat-Európa)
és az adminisztratív eszközökkel szabályozott (Kelet-Európa) „lakáspiacokon" a lakosság társa-
dalomdemográfiai jegyek szerinti osztályozásához vezetnek.
Nöstlinger, F. a Klagenfurti Egyetem Szociológiai Intézetének munkatársa egy adott or-
szágon belüli regionális egyenl ő tlenségek létér ő l számolt be Beliburg — Alsókarintia példáján. Nem
tejesültek azok a várakozások, amelyek szerint az agrártermelés iparosításával és a gazdaság moder-
nizálásával korlátozhatók lesznek a regionális különbségek, a vidéki térségek integrálhatók lesznek
az ipari társadalom fejl ő désébe és ezeknek az átfogó gazdaság vérkeringésbe történ ő bekapcsolá-
sával elérhet ő lesz a vidéki népesség munka- és életkörülményeinek javítása. Mivel a hagyományos
fejl ő dési modellek és problémamegoldó stratégiák szemlátomást elveszítik hatékonyságukat és hihe-
tő ségüket, a periférikus térségek lakossága észlelhet ő en arra kényszerül, hogy regionális életproblé-
máira önálló megoldásokat fejlesszen ki és életviszonyait a maga meghatározta célok szerint alakítsa
ahelyett, hogy — mint ez eddig volt — fejl ő désének irányát kívülr ő l engedje meghatározni és prob-
lémáinak leküzdését külső hatóságoktól várja.
Az általános elméleti bevezet ő után egy empirikus kutatás tapasztalatairól számolt be,
amelyet Karintia egy periféríkus régiója népességének munka- és életkörülményeir ő l végeztek.
Az elő adás bemutatta, hogy az érintettek ezeket a hátrányokat miként tapasztalják, értelmezik és
dolgozzák fel. A kutatás során különös jelnet ő séget tulajdonítottak az érintettek „társadalmi tu-
datának", mert a régió fejl ődését messzemen ően a lakosság meglév ő cslekvési komptenciája és az a
képessége határozza meg, hogy mennyire képes regionális életproblémáira a valóságnak megfelel ő
okmagyarázatot és megoldásokat kifejleszteni.
Theodor P. lkonomu, a Salzburgi Egyetem Kultúrszociológiai Intézetének munkatársa
Görögország példáján mutatta be a területi egyenl őtlenségeket. A regionális egyenl őtlenségek há-
rom dimenzióját vonta be a struktúraelemzésbe: az ország ma létez ő belső és külső területi keret-
feltételeinek, illetve függ őségeinek történelmi alakulását; a nemzetiségek, a vallás, a nyelv területein
fennálló kulturális egyenl őtlenségeket, valamint a társadalmi-gazdasági egyenl ő tlenségeket az alap-
szükségletek keretében, amelyek az életmin ő ség helyzetér ő l és alakulásáról egyet mást mondhat-
nak. A regionális egyenl ő tlenségek struktúrahatásait társadalmi, gazdasági és politikai síkon vizsgál-
ják. Ezek „lágy" egyenl ő tlenségekként jellemezhető k, mivel nem világos makrostruktúrájuk által
csak közvetett módon járulnak hozzá a mindenkori területen a regionális helyzet tudatossá válásá-
hoz, anélkül, hogy közvetlenül utalnának hatalmi-politikai hátterükre. Végül is ezek azok, amelyek
„legitimációs" jellegükkel a periférikus helyzet stabilizálásához vezetnek.
A „regionális különbségek" fogalma alá észlelhet ően a kutatások széles skálája volt be-
vonható, az el ő adások a régió széles értelmét ő l (Európán belüli különbségek) a településen belüli
(Varsó) diszparitások viszgálatáig terjedtek. Többségükre a konfliktusérzékenység volt jellemz ő ,
megközelítésük pedig — mégha nem kifejezetten komparatív vizsgálatról számoltak is be — szük-
VARSÁNYI ERIKA:
Regionális egyenlőtlenségek - nemzetközi összehasonlításban
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 125-128. p.
128
ségképpen összehasonlító volt. A szekció munkája a lehetségesnél, az igényeltnél és a téma által
megkívántnál kevésbé volt intenzív, amiben szerepet játszhatott az is, hogy a kevés számú részt-
vevő közül többen ismerték egymás munkáját, s ő t közös kutatásokat is végeztek, tehát nem ez volt
az első dleges terep a reflekciókra, továbbá az is, hogy a munkacsoportok szimultán m ű ködtek, és
az is, hogy a vitacsoport moderatora K. Zapotoczky professzor, a linzi egyetemr ő l mintha fonto-
sabbnak tartotta volna az id ő kereteket e keretek gazdagabb kitöltésénél.
A centralizált településpolitika, s az egy sémára igazított igazgatási rendszer azonosságai
révén természetesen adódott, hogy saját kutatási tapaztalataimmal a lengyel kolléga beszámolójá-
hoz kapcsolódjak. Mondanivalómmal egyben cáfolni is szándékoztam a bevezet ő elméleti el ő adás
naív, idealista következtetéseit, miszerint az ipari társadalmak környezetromboló expanzivitásával
szemben a lokális közösségek saját tradícióikból fakadó értéket helyezhetik szembe. Az ipari tár-
sadalom fogalmának általánossága mögött a konkrét összefüggésben is er őteljesebb érvényesség ű
a politikai-igazgatási rendszer, amelynek keretei között az iparosodás zajlik. Az egyes települések
ugyanis természet- és hagyomány ő rző küldetésüket csak annyiban tudják ellátni, amennyiben az
ehhez szükséges minimális autonómiával rendelkeznek. A centralizált politikai-igazgatási rendszer
azonban egyidej ű leg sorvasztotta el a természeti környzetet és a helyi autonómiát.
HAJDÚ ZOLTÁN:
BESZÁMOLÓ A NEMZETKÖZI FÖLDRAJZI UNIO „FÖLDRAJZ
ÉS KÖZIGAZGATÁS - MUNKABIZOTTSÁGÁNAK PÉCSI ÜLÉSÉR Ő L
A munkabizottság 1987. augusztus 31.—szeptember 4. között az MTA Regionális Kuta-
tások Központjával közösen rendezte meg nemzetközi konferenciáját „Közigazgatási reformok
Európában — földrajzi néz ő pontból" címmel.
Az 1960-as évekt ő l kezdve a földrajztudományon belül ismét elő térbe került a közigaz-
gatási területszervezés földrajzi összetev ő inek kutatása. Ennek oka egyrészt az, hogy jónéhány
európai ország radikális közigazgatási területi reformot hajtott végre, s ennek térbeli hatásai nagyon
rövid id ő n belül a felszínre kerültek, másrészt pedig a földrajztudomány elméleti fejl ő dése, a köz-
igazgatásföldrajz formálódása.
A NFU Földrajz és Közigazgatás munkabizottságát az 1984-es párizsi kongresszus hívta
életre, s azóta rendszeresen áttekinti a közigazgatás és a közigazgatási területszervezés földrajzi
problematikáját.
A szimpózium keretében kísérletet tettek a közigazgatási reformok politikai és gazdasági
hátterének, összetev ő inek feltárására, a helyi — területi igazgatás reformjainak tudományelméleti
megközelítésére, az új területi struktúra összetev ő inek és hatásainak elemzésére, a közgigazgatás
és a területfejlesztés kölcsönhatásának értékelésére, a nemzeti és a nemzetközi folyamatok viszo-
nyának bemutatására.
Megnyitójában ENYEDI GYÖRGY akadémikus, a Nemzetközi Földrajzi Unio alelnöke,
az MTA Regionális Kutatások Központjának f ő igazgatója kiemelte a vitatott témakör jelent ő ségét
és felhívta a figyelmet a szerteágazó kapcsolódási pontokra. Kifejezve meggy ő z ő dését, hogy a föld-
rajztudomány érdemi segítséget tud nyújtani a közigazgatási térszervezésben, s hangsúlyozta a szim-
pózium kapcsán az összehasonlítás jelent ő ségét.
BENNETT, R. J. professzor, a munkabizottság elnöke felhívta a figyelmet a kérdéskör
id őszer ű ségére és kiemelked ő fontosságára. Az egyes országok közigazgatása a végrehajtott közigaz-
gatási reformok megismerésének jelent ő ségén túl hasznos lehet a szimpózium a tekintetben is,