Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
Tér és Társadalom XVII. évf. 2003 s 4: 157-171
TÉRTÖRTÉNET
AZ OSZTRÁK—MAGYAR HATÁR KIJELÖLÉSE
UTÁNI PROBLÉMÁK RENDEZÉSE
(Problem Settlement after the Determination
of the Austrian—Hungarian Border)
S ALLAI JÁNOS
Kulcsszavak:
Államhatár nemzetközi megállapodások osztrák—magyar határ
Az osztrák—magyar államhatár egy korábban egységes területet vágott szét, nagymértékben akadályozva
a határ mentén élők mindennapi életét. Cikkünk e határ születésének gyakorlati körülményeit mutatja be,
majd azokat a múlt század húszas éveiben keletkezett nemzetközi megállapodásokat, amelyek a határ
menti lakosság és gazdaság korábban megszokott életvitelének, kapcsolatainak fenntartását szolgálták.
Ezeket a napjainkban is tanulságos megállapodásokat a szerző mintegy forráselemzésként közli, mellé-
kelve egy másik korban, az ötvenes években született felülbírálni jegyz őkönyveit is.
Bevezet ő
A monarchia széthullását követ ően Magyarország egy teljesen új földrajzi kör-
nyezetben, új államhatárok mentén megszületett „nemzetállamok" szomszédságá-
ban kezdte meg a 20. század harmadik évtizedében az önálló életét. A szomszédok
közül Magyarországot sajátos történelmi hagyományok kötötték Ausztriához,
amely szintén el-vesztette birodalmi jellegét, és próbált alkalmazkodni a megválto-
zott körülményekhez.
Az új körülmények minden irányba új kapcsolatok kialakítását eredményezték a
kitűzött határok mentén. A tanulmány els ő részében osztrák—magyar viszonylatban
bemutatjuk a határok kitűzésének folyamatát, majd a második f ő részben a határ-
rendhez kapcsolódó nemzetközi szerz ődéseket és a kishatárforgalmat. A két ország
kapcsolatát jelent ősen befolyásolta a második világháborút követ ő nemzetközi
erő viszonyok alakulása, ami vasfüggöny felépítéséhez, és a korábbi nemzetközi
megállapodások elhalásához vezetett. Erre figyeltek fel a Határ őrség szakemberei
1954-ben, amikor felülvizsgálták az osztrák—magyar jogi szerz ődéseket, és konsta-
tálták a teend őket.
A jegyzőkönyvek elő zményei az osztrák—magyar államhatár trianoni (velencei)
döntést követ ő kijelöléséhez datálhatók. A magyar—osztrák határ megállapítása a
több évszázados köt ődés ellenére több nehézségbe ütközött. Ausztria részér ől Nyu-
gat-Magyarország megtartási szándéka politikai konfliktushoz vezetett. A végleges
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
158 Tértörténet TÉT XVII. évf. 2003 1114
közös államhatár kijelöléséig ezért igen hosszú és bonyolult út vezetett (Sallai
1996; 2002; Suba 1999).
1918 őszén a dualista állam részeire bomlásával párhuzamosan megkezd ődött a
békeszerződés kidolgozása. A korábbi közös múlt ellenére a politikai életben meg-
lepetésként hatott Renner kancellár kijelentése, amikor megfogalmazta Ausztria
igényeit Nyugat-Magyarország területére. Ezzel párhuzamosan a szomszédos szláv
államok titkos tárgyalásokat folytattak, hazánk területének terhére, egy korridor létre-
hozására. A Párizsban folyó békekonferencia elismerte az osztrák területi igényt,
amely új helyzetet teremtett a térségben, és fegyveres konfliktusokhoz, atrocitásokhoz
vezetett. A történelmi Magyarország területén, Németújváron, 1919. augusztus 17-én
tartott népgy űlésen résztvev ők a Magyarországtól való elszakadást hangoztatták.
A békefolyamat fontos állomása volt 1919. szeptember 10., amikor Saint
Germain-ben Ausztria képvisel ői aláírták a békeszerz ődést. Magyarország ekkor
még csak készült, hogy Párizsba küldje a magyar érdekeket képvisel ő küldöttségét,
amelynek vezetője gróf Apponyi Albert lett.
A magyar béketárgyalások sorsát dönt ően befolyásolta a Millereand levél, amely
a következ ő lényeges megfogalmazásokat tartalmazta: „... A szövetséges és társult
hatalmak hívek ahhoz a szellemhez, mely őket a béke által megállapított határok
kijelölésénél eltöltötte, foglalkoztak azzal a lehet őséggel is, hogy az így kijelölt
határ esetleg nem felel meg mindenütt pontosan a néprajzi vagy gazdasági köve-
telményeknek. Lehetséges, hogy egy helyszíni vizsgálat bebizonyítja majd a béke-
szerz ődésben vett határok egyes pontokon való megváltoztatásának szükségessé-
gét... Ebben az esetben a szövetséges és társult hatalmak hozzájárulnak ahhoz,
hogy a szövetség tanácsa, ha a tekintetbe jöv ő felek egyike azt kívánta, felajánlhas-
sa jó szolgálatait az eredeti határok békés úton való kiigazítására, ugyanazon felté-
telek mellett, azokon a helyeken, ahol egy határbizottság valamely változtatást
kívánatosnak tartott ..."
A fentiek azt sugallták a magyar fél számára, hogy az elfogadhatatlannak t űnő
trianoni határok módosítására sor kerülhet a helyszíni határ megállapítások során.
Ennek hatására a magyar küldöttséget felhatalmazták a békeszerez ődés aláírására,
amelyre 1920. július 4-én, Trianonban került sor. A szerz ődés aláírását követ ően a
Nagykövetek Tanácsa által kiadott „Általános Utasítások" értelmében megszerve-
ződik az osztrák—magyar határmegállapító bizottság. A politikai tárgyalások mellett
a határterületen nyugtalanság uralkodott el. 1920. augusztus 8-án sor került a Szent-
gotthárdi akcióra. Ennek keretén belül magyarok osztrák területre hatoltak be, fegy-
verszerzés céljából. A politikai helyzetet tovább bonyolította, hogy kés őbb magyar
területen IV. Károly király személyesen is megjelent.
A két ország között folyó tárgyalások eredményeként 1921. augusztus 3-án Bécs-
ben, Schober kancellár és Pogatscher osztályf őnök, valamint magyar részről
Masirevich nagykövet és Gratz volt külügyminiszter megállapodtak, melynek ér-
telmében Nyugat-Magyarország egyharmada Magyarországé marad. Az osztrák
külügyi bizottság azonban ezt elutasította, így nem léphetett érvénybe.
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s4 Tértörténet 159
A későbbi időszakban ismét el őtérbe kerülnek a fegyveres akciók. 1921. augusz-
tus 15-én, az 1. (Prónay) csend őr-tartalék zászlóalj Fels őőrre, a 2. (Ostenburg)
csendőr-tartalék zászlóalj Kismartonba vonult be, majd megkezd ődött a kezdetben
sikeres, kés őbb tiszavirág életű küzdelem az osztrák csend őrökkel.
A közben folyó határmegállapító tárgyalások fontos mozzanatára került sor 1921.
szeptember 24-én, amikor az osztrák—magyar határmegállapító bizottság plenáris
ülést tartott, és a következ ő határozatot hozta: „hogy a két érdekelt delegáció a
határkiigazításra vonatkozólag javaslatokat nyújtson be, és felosztotta az egész
határvonalat három szakaszra, amelyek közül az első ( „A" szakasz) a köpcsényi
(Kittsee) hármasponttól Moson vármegyének a Fert ő-tóban levő hármas (Illmicz-
Fertőrákos—Kroisbach és Fertőmeggyes—Mörbisch) találkozási pontjáig terjed, a
második ( „B" szakasz) pedig innen az Irottk őig, és a harmadik ( „C" szakasz) a
tókai hármaspontig. Ez a három szakaszra való beosztás nagyjában alkalmazkodik
a három vármegye közigazgatási határaihoz, amennyiben az els ő szakasz teljesen
Moson vármegye területére esik, és csak a második szakasz vesz a Sopron várme-
gyébe es ő területhez még a Vas vármegyei területr ől egy kb. 10 km hosszúságú
vonalat, úgy, hogy a harmadik szakasz ezen kis rész kivételével ismét az egész Vas-
vármegyébe es ő részt foglalja magába".
A kialakult zavaros helyzet megszüntetése céljából az olaszok közvetít ő szerepre
vállalkoztak a volt dualista állam két tagja között, ennek eredményeként megszüle-
tett a Velencei jegyz őkönyv, 1921. november 11-13-án. Az osztrák kormány hoz-
zájárulását adta, hogy Sopronban és környékén népszavazást tartsanak. A magyar
kormány vállalta, hogy Nyugat-Magyarországról eltávolítja a felkel őket. Ez egyben
Prónayék uralmának végét jelentette. A magyar sikert hozó soproni népszavazásra
nemzetközi erők felügyeltek.
Ugyanebben az id őszakban, még 1921 decemberében döntöttek a magyar határ-
megállapító delegáció összetételér ől.
A népszavazást követ ően sor kerülhetett a határok kit űzésére, amely folyamat ál-
landóan nehézségekbe ütközött. Ennek egyik legszemléletesebb megnyilvánulása,
hogy több település hovatartozása 1921-22-ben d őlt el. A határmegállapítás ered-
ményeként a Népszövetségek Tanácsának döntése következtében visszatért Ma-
gyarországhoz Kis- és Nagynarda, Alsó- és Fels őcsatár, Német- és Magyarkeresz-
tes, Horvátlöv ő, Pornóapáti. A Magyarországnak ítélt Rendeket és R őtfalvát oszt-
rák kezdeményezésre elcserélték Ólmód és Szentpéterfa községekre.
A határmegállapítás eredményeként az osztrák—magyar határ hossza: 375 km 517 m.
Szakaszok szerint: C szakasz — 140 km 544 m; B szakasz — 126 km 366 m; A sza-
kasz — 108 km 607m.
A határ kitűzésére az osztrákok részér ől természetes, a magyarok részér ől műkö-
vet használtak fel, a jeleket átlagosan 100 m távolságra helyezték el egymástól.
A határszerz ődésben leírtak szerint: „Az új állami határvonal a Magyar Királyság
és az Osztrák Köztársaság között három szakaszra osztatott, mely szakaszok A, B,
C betűkkel jelöltettek meg. Az A szakasz a Köpcsény—Kittsee hármas országhatár-
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
160 Tértörténet TÉT XVII. évf. 2003 s4
ponttól (Magyarország, Ausztria és Csehszlovákia közös határpontja) a Fert ő tóban
elhelyezett szakaszhatárk őig, a B szakasz a megnevezett szakaszhatárk őtől az
Irottkőig (883. magassági pont), a C szakasz az Irottk őtől a tókai hármas országha-
tárpontig (Tauka, 380. magassági pont; Ausztria, Magyarország és a Szerb—Horvát-
Szlovén Állam közös határpontja) terjed.
Minden szakasz hat alszakaszra osztatott, melyek szakaszonként északtól kezd ő-
dőleg római számjegyekkel jelöltettek meg. (A I.; A II., stb., B I., B II., stb.). Ezen
beosztás azonban a határkövek számozásánál feltüntetést nem nyert, mert csak a
műszaki munkák célszer űbb megszervezése, s a végs ő okmányok áttekinthetőbb
csoportosítása érdekében történt.
A kitűzött új határok soha nem tapasztalt nehézségek elé állították a magyar állam
vezetőit és a magyarságot. Az a tény, hogy az új határoknak (a korábbival ellentét-
ben) jelentős része mesterséges jelleg űvé vált, és a határ túloldalán a határvonallal
párhuzamosan magyar nemzetiség ű területsáv keletkezett, egy sor államigazgatási,
kapcsolattartási problémát vetett fel. Az így kialakult helyzet során rokoni, köz-
igazgatási, gazdasági, infrastrukturális és még sorolhatnánk, hogy milyen kapcsola-
tok szakadtak szét. Az újonnan kit űzött határ mentén a Vám őrség látta el a határ-
őrizetet (és a kishatárforgalom ellen őrzését). A távolsági forgalom ellen őrzését az
Állami Rendőrségbe beolvasztott Határrend őrség kapitányságai végezték. A kiala-
kult helyzetre az akkori politikai vezetés a kishatárforgalom intézményének létre-
hozását látta megoldásként, mellyel biztosította a határ menti magyar települések
közti érintkezés fenntartását. Ezért minden szomszédos országgal tárgyalást kez-
deményezett a témában, és ezek eredményeként az 1920-as évek második felében a
tárgyalások megállapodással zárultak.
A kishatárforgalom szabályozását, els őként általánosan az 5.300/1923 M.E. ren-
delet jelenítette meg. E rendeletben rögzítették, hogy a kishatárforgalom területi
hatálya a határkerületre terjedt ki, mely alatt a vámhatárral párhuzamos 10-15 km-
es terület sávot kellett érteni. A pontos területi hatályt minden viszonylatban a szer-
ződés mellékleteként az érintett községek, települések felsorolásával tüntették fel.
A kishatárforgalomban részt vev ő lakosok a határt útlevéllel, határszéli igazol-
vánnyal, birtokos úti igazolvánnyal és alkalmi úti lappal léphették át. A határátlépés
helyét (mely nemcsak a határátkel ő, hanem megegyezés szerint vámút is lehetett) a
két szomszédos ország által megkötött szerz ődésben határozták meg. A kett ős bir-
tokosok, valamint azok részére, akik munkavégzés vagy foglalkozásuk folytán
naponta többször átlépték a határt, határszéli igazolványt állítottak ki. Az igazol-
vány kiállításának körülményeit, formáját, tartalmát, annak érvényességi id őtarta-
mát a fenti rendelet pontosan szabályozta. Továbbá a rendeletet követték a szom-
szédos államokkal kötött kishatárforgalmi szerz ődések, melyek az adott viszonylat-
ban a sajátosságokat, a pontos területi hatályosságot rögzítették.
A kisebb határszéli személyforgalom szabályozása tárgyában a 11.110/1926 M.E.
számú kormányrendeletben' gondoskodtak az Osztrák Köztársasággal kötött meg-
állapodás életbeléptetésér ől.
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s4 Tértörténet 161
Ennek értelmében az osztrák—magyar kishatárforgalom f ő bb sajátosságai:
— A határkerületet 15 km mélységű területsávban jelölte meg.
— Határszéli úti igazolvány járt a határkerületi lakosok és a földbirtokosok (bér-
lők) részére.
— Ez az okmány 8 napi tartózkodást tett lehet ővé a másik országban.
— A határátlépést biztosító alkalmi úti lap egyszeri, menet-jövet átlépést és leg-
feljebb 3 napi tartózkodást engedélyezett. F őleg a sürgős családi problémák
rendezését és turisztikai célokat szolgált.
— A határt napkeltét ől, napnyugtáig lehetett átlépni.
— Az osztrák és a magyar átellenes határterületek helységneveinek pontosítása,
helyesbítése Magyarországon az 129.013/1927 P.Ü.M. rendeletben került ki-
hirdetésre.
— A vám- és mellékutak jegyzékét a 111.070/P.Ü.M. rendelet tette közhírré. A
fenti rendeletben nem rögzített úton vagy egyéb ponton a határvonalat áruval,
áru nélkül tilos volt átlépni. Kivételt azok a birtoktulajdonosok élveztek, akik
mezsgyehatáron belül a határvonalat bárhol átléphették.
A kishatárforgalom a második világháború után egy rövid ideig, 1948-ig létezett,
majd osztrák viszonylatban a szerz ődés felmondását követően teljesen elhalt. A
határ menti életet megkönnyít ő határátlépési lehet őségek helyébe a „vasfüggöny",
majd az elektromos jelz őrendszer lépett. A kishatárforgalom jelent őségét erősíti az
a tény, hogy a jogi jegyzőkönyvekben szerepl ő megállapodások esetében is több
alkalommal megemlítésre került.
A kapcsolattartás mellett az a tény, hogy az új osztrák—magyar államhatár korábbi
közigazgatási, etnikai és birtokhatárokat, közm űveket vágott ketté, egy sor rende-
zésre váró problémát okozott. Az el őző részben bemutatott, magyar— osztrák határ-
vonal kijelölése során felmerült jogi kérdések rendezése céljából a Határmegállapí-
tó Bizottság jogi jegyz őkönyveket készített. Ezeket a jegyz őkönyveket a két kor-
mány képvisel ői — az általuk kiegészítésképpen készített jogi jegyz őkönyvekkel
együtt — egyezmény formájában rögzítették le.
A szóban forgó, összesen 22 db jogi jegyz őkönyvet magában foglaló Egyezményt
Bécsben, 1927. március hó 11. napján írták alá. Az egyezmény, a határvidék vízügyi
kérdéseit rendez ő jogi jegyzőkönyvek kivételével, a megerősítő okmányok kicserélé-
sének napján, 1928. március 26-án lépett életbe. A határvidék vízügyeit rendez ő jogi
jegyzőkönyveket, az Osztrák—Magyar Határmegállapító Bizottság 1924. július 9-én
hozott döntése alapján, 1923. január 1-t ől érvényben lévőknek kellett tekinteni.
A jogi jegyzőkönyveket magában foglaló egyezményt a magyar kormány 1928.
április 28-án, az 1970/1928. M. E. sz. rendelettel tette közzé 2. A jogi jegyzőköny-
vekkel kapcsolatosan felmerül az érvényesség kérdése. Az 1943. október 30-i
moszkvai háromhatalmi nyilatkozat Ausztriának, a hitleri Németország által történt
bekebelezését semmisnek nyilvánította. Ennek alapján az Osztrák Köztársaság által,
1938. március 13-a el őtt kötött minden nemzetközi egyezményt a II. világháború
után is érvényben lev őnek kellett elismerni, amennyiben felmondásukra intézkedés
nem történt.
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
162 Tértörténet TÉT XVII. évf. 2003 s4
Az 1927-ben született jogi jegyz őkönyvek bemutatása, és az 1954. évi
magyar belügyi felülvizsgálat a véleménye
Jelen fejezetben bemutatjuk a két ország által kötött jegyz őkönyveket, melyeknek
születési körülményeit a fentiekben ismertettük, s mellette idézzük az 1954-ben
végzett magyar belügyi felülvizsgálat által megállapítottakat, amelyek ezen jegyz ő-
könyvek további sorsát meghatározták.
A határvidék vízügyi viszonyaira vonatkozó 4 jogi jegyzőkönyvben a magyar és
osztrák kormányok kötelezik magukat arra, hogy egyoldalúan semmi olyan intéz-
kedést nem tesznek, amely a magyar—osztrák határvidék vízügyi viszonyait érinte-
né. Nem végeznek továbbá egyoldalúan semmi olyan munkálatot, amely a másik
állam területén a meglév ő vízügyi viszonyokban változást idézne el ő . Kötelezik
magukat az államok a vízi m űvek jó karban való fenntartására.
Külön kiemeli a jegyz ő könyv, hogy az árvízvédelem érdekében mindkét állam
részére kötelez ő a szomszéd állam veszélyeztetett területének védelmét szolgáló
mű szaki berendezések jó állapotban tartása.
A jegyző könyv második részében a Rába-Szabályozó Társulatra vonatkozó ren-
delkezéseket tárgyalja.
Előírja a jegyz ő könyv, hogy a Hanság Csatorna, valamint a hozzá tartozó vízi
mű vek állapotán úgy méretek, mint vízhozam tekintetében bármiféle változtatást
csakis el ő zetes megegyezés alapján lehet foganatosítani.
Tartalmaz még a jegyz ő könyv a volt Rába-Szabályozó Társulat felosztásával kap-
csolatos pénzügyi rendelkezéseket is.
Az 1954-es jegyz őkönyv megállapításai szerint: „Ez a jegyzőkönyv olyan kötele-
zettségeket ró Ausztriára, melyek számunkra feltétlenül el őnyösek. A magyar terüle-
tek ugyanis általában mélyebben fekszenek, mint az osztrák vidékek, tehát árvízvé-
delmi szempontból fontos az, hogy a vízügyi kérdések rendezettek legyenek. Az
árvízvédelmi szabályok betartása feltétlenül kihatással van a határ őrizetre is. Az
osztrák határon ugyanis mintegy 12 helyen van vízi határ, és több más helyen pedig
patakok, vagy vízlevezet ő árok keresztezik a határvonalat. A tavaszi áradások al-
kalmával esetleg bekövetkez ő árvizek igen erősen gyöngítenék a határőrizetet."
A határ megvonása után a brennbergi szénbányák m űvelési területének egy része
osztrák területre került. Ezért született meg a brennbergi bányák m űvelésére vonat-
kozó jogi jegyz őkönyv. Ebben Ausztria elismeri, hogy a Borbála és Ilona akna m ű-
velése a továbbiakban is gazdasági egységet alkot. Az osztrák területnek azon a
részén, amelyre a mű velés jelenleg vagy a jöv őben kiterjed, továbbra is a magyar
bányaigazgatóság kezelése alatt marad a bánya.
A bányászok és bányaalkalmazottak a bányászok védelmét szolgáló magyar tör-
vényeknek vannak alávetve, még akkor is, ha osztrák területen dolgoznak.
Ausztria engedélyezi a bányam űveléshez szükséges anyagok (fő leg fa) adómentes
kivitelét. Ausztria Magyarország javára felfüggeszti 1963-ig a szénkutatást és szén-
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s4 Tértörténet 163
kitermelést, a Brennbergbányához közel es ő három község — Ritzing, Lackendorf
és Latzenbach területén.
A szerződés II. cikkelye szerint: „Ausztria a bányabiztonsági rendőrsége erősíté-
se érdekében kötelezi magát, hogy Récény (Ritzing) községnek a vázrajzon vörös
színnel jelölt 65. számú katasztrális parcella csoport területén osztrák csend őrőrsöt
állít fel és tart fenn."
A jegyzőkönyv kizárólag Magyarország számára biztosít jogosítványokat a
brennbergi bányaműveléssel és szénkutatással kapcsolatban. Az erre illetékes ható-
ságok a brennbergi bányam űvelést beszüntették, tehát jelenleg a jegyz őkönyvben
számunkra biztosított jogosítványokkal nem élünk. A bánya m űvelése határőrizeti
szempontból komoly nehézségeket jelentene, ugyanis egyrészt a bánya nagy része
osztrák terület alatt fekszik, másrészt pedig munkavállalóinak nagy része osztrák
lakosokból tev ődött össze.
Az 1954-es jegyz őkönyv idevágó megállapításai: „ 1938-ban kb. 160 fő járt át
Ausztriából a magyar bányába dolgozni. Jelenleg az egész bánya le van szerelve,
az aknák vízzel vannak elárasztva. Nem valószín ű tehát, hogy a népgazdaság igényt
tartana a jövőben az ottani bányászatra. Ilyen formán nyilatkozott a Nehézipari
Miniszter kiküldötte is. A brennbergi bányával foglalkozó jogi jegyz őkönyv tehát
már egyáltalán nem időszerű és a jegyz őkönyv felmondása határőrizeti szempont-
ból előnyös és indokolt."
A Pinka-völgyi forgalom szabályozása tárgyában lefektetett jogi jegyz őkönyv ér-
telmében azok a személyek, akiknek a jegyz őkönyvben feltüntetett, mintegy 34
községben állandó lakása van, a határ menti átmeneti forgalomban könnyítésekben,
illetve el őnyökben részesültek. Az átmeneti területeken az úti okmányban feltünte-
tett cikkek átmen ő forgalma és szállítása vám- és illetékmentesen történhetett.
A jegyzőkönyv szerint a következ ő községek területén valósulhatott meg az át-
meneti forgalom:
„Németbükkös, Németlöv ő, Monyorókerék, Abdalóc, Pinkakertes, Karácsfa, Szent-
kút, Pokolfalu, Kólom, Lovászad, Nagysároslak, Fels őbled, Rohonc, Csajta, Csém,
Csejke, Pósaszentkatalin, Strém, Alsóbeled, Pinkatótfalu, Alsócsatár, Bozsok,
Bucsu, Fels őcsatár, Horvátlövő, Kisnarda, Magyarkeresztes, Nagykölked,
Nagynarda, Németkeresztes, Pinkamindszent, Pornóapáti, Szentpéterfa, Vasalja."
A jegyzőkönyv mellékleteként kiadott útirány táblázat pontosan rögzítette, hogy
„mely községekb ől, mely községeken át, mely községekbe" lehet menni. Mivel a
jegyző könyv 1922-ben készült, ezért a határkijelölés és település-cserék révén
beállt végleges változatot még nem tudta figyelembe venni. Így történhetett meg,
hogy Szentpéterfa mint osztrák település szerepel.
A jegyző könyv jogot és kötelességet állapít meg mindkét állam részére. Az álla-
mok tű rni kötelesek, hogy a szomszéd állam erre jogosult lakói az ő területén ke-
resztül járjanak.
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
164 Tértörténet TÉT XVII. évf. 2003 s4
A jogi jegyz őkönyv VIII. cikke el őírja, hogy „minden egyes átmen ő lakosnak a
kishatárszéli forgalomra vonatkozó egyezménynek 5 megfelel ően kiállított, érvényes
határátlépési igazolvánnyal kell rendelkeznie".
Az 1954-es jegyz őkönyvben a következ őket jegyezték meg: „A szóban forgó kis-
határszéli forgalmi egyezményt, melyet a két állam 1926-ban kötött, a bécsi magyar
követség útján Magyarország 1948. december 1-jével felmondta. — Ekkor megsz űnt
osztrák viszonylatban minden helyi jelleg ű határforgalom. A fentiek alapján a jogi
jegyző könyv érvényben tartása tehát teljesen felesleges. Határ őrizeti érdekeink
alapján a jegyz ő könyvben foglalt jogi kötöttségünket feltétlenül meg kell szüntetni."
Az 1. számú jogi jegyz őkönyv, Sopron városának Lépesfalva (Loiperbach) osztrák
község területén való átvitelt igényl ő erdőtermékei szállítására vonatkozólag biztosí-
totta a Sopron város területén kitermelt, és a saját részére szánt erd őtermékek átszállí-
tási jogát Loepersbach osztrák községen keresztül bizonyos, inkább adminisztratív (14
napos bejelentkezési kötelezettség, és jegyzék megléte esetén) feltételek mellett.
A szerző dés a kishatárforgalom felszámolásával nem volt gyakorolható. Az 1954.
évi felülvizsgálat szerint: „A határőrizeti érdekek figyelembevételével nem lenne
helyes azt a helyi átmen ő forgalmat biztosító jegyz őkönyvet érvényben tartani, még
akkor sem, ha a mostani gyakorlat bizonyos anyagi megterhelést jelent."
A 2. számú jogi jegyz őkönyv megállapította, hogy a Magyarország és Ausztria
közötti határ a 883-as, Írottk ő magaslaton halad át. A két állam kötelezettséget
vállal arra, hogy a lakosságnak minden id őben és minden alakiság nélkül /tehát úti
okmány nélkül/ megengedik a magaslaton emelt kilátó megközelítését. Mivel a 883
magaslat fontos háromszögelési pont, a két állam földmér ő hivatalai akadálytalanul
végezhetnek ott geodéziai munkálatokat.
Az 1954-es viszonyok szerint: „A magaslaton emelt kilátó, mivel a határvonal
keresztülhalad rajta, a mü. [műszaki] záron kívül van. Ilyen formán magyar részr ől
a kilátóba nem járnak fel. Osztrák részr ől ritkán előfordul, hogy megközelítik a
kilátót. Értesülés szerint a kilátó jelenleg eléggé elhanyagolt állapotban van. Mivel
a jegyz őkönyvben biztosított jog a kilátó használatára inkább földmérési szempont-
ból lehet jelent ős, az illetékesek szakvéleményének alapján továbbra is biztosítani
lehetne a 883-as map. [magassági pont] közös használatát. Részünkről természete-
sen a határövezet rendjére vonatkozó megszorítások figyelembevételével lehetne
csak megközelíteni a kilátót. Határőrizeti szempontból minden esetre el őnyösebb
lenne a kilátó használatának megszüntetése."
Ma a kilátó egy újabban kötött nemzetközi egyezmény eredményeként újra
látogatható.
A 3. számú jogi jegyz őkönyvben foglaltak szerint az országhatár Inzenhof és
Rábafüzes, illetve a C 92/1 és a C 92/2 határkövek között metszi a Szent Imre plé-
bániához tartozó járgányt (keskenyvágányú vasút). A járgány m űködése alatt a
határátlépés az ott foglalatoskodó emberek és igavonó állatok részére minden alaki-
ság nélkül megengedett.
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s4 Tértörténet 165
A jegyzőkönyvbe foglalt osztrák jogosultság gyakorlati érvényesülésére vonatko-
zólag meg kell jegyezni, hogy — bár a határ átlépése nem volt kishatárszéli úti ok-
mányhoz kötve — a nyugati határ lezárása alkalmával a helyi átkel ő forgalmakat
teljes egészében megszüntettük.
Az 1954. évi magyar vélemény szerint: „Mivel az osztrák jogosultság tárgyát ké-
pez ő kisvasút már nincs is meg, a jegyz őkönyv teljesen id őszerűtlen. Érvényben
tartása határ rizeti szempontból hátrányos és felesleges lenne."
ő
A 4. számú jogi jegyz őkönyv szerint a Hanság csatorna Vallern melletti hídja a
vallerni gazdaság részére átkel ő helyül szolgált a magyar területen lév ő, mintegy
700 kh. területű földjeihez. Magyarország biztosítja a község lakóinak a hídon való
átkelést. A jegyz őkönyv szerint: ,A hídon való átkelés csak napfelkeltét ől naple-
mentéig van megengedve, azaz március 1-t ől november 15-ig 4 és 22 óra között,
november 16-tól február végéig 6 és 18 óra között." A határátlépés a kishatárfor-
galmi úti okmányokkal történik.
A kishatárforgalom felmondásával oka fogyottá vált ez a jegyz őkönyv. „Határ-
őrizeti szempontból indokolt megszüntetni azt a jogi kötelességet is." (1954)
Az 5. számú jogi jegyz őkönyv Sopron város vízellátására szolgáló vízm űvek vé-
delmére és befejezésére vonatkozott. A Sopron város vízellátására szolgáló m űvek
védőterületének nagyobb része osztrák területre került. Az Osztrák Kormány köte-
lezettséget vállalt, hogy ezekre a területekre ugyanúgy alkalmazza az osztrák törvé-
nyeket, mint ahogyan azokat osztrák községekre alkalmazná. Ausztria továbbá
kötelezi magát arra, hogy segítséget nyújt Sopron városának a véd őterületeken
foganatosítandó olyan munkálatokkal kapcsolatban, melyekre nézve az osztrák
törvények szerint hatósági jóváhagyás szükséges.
A jegyzőkönyv Sopron vízellátására szolgáló m űvek területének határait a követ-
kezőkben állapította meg:
„Délen és délkeleten Sopron város és Ágfalva község közigazgatási határa, észak-
keleten a Dudleswald gerince, innen ez a vonal nyugatra a Sopronkertest ől délre
fekvő dombok felé kanyarodik, Somfalvától északra átmegy Krippelbergen, majd a
lépesfalvai major melletti dombon és a fraknónádasdi Kammhügelt érinti. Azután a
Grüssriegel és a fraknónádasdi erd ő mellett haladva, a vonal keletre a Herrentisch
felé kanyarodik, áthalad a Viererriegelen, Loosmaison, Obertödelen, Bremsbergen
és az ágfalvi erd ő gerincét érinti."
Ha osztrák területen bizonyos építkezésre volna szükség, az osztrák kormány a
városnak olyan kedvezményeket nyújt, mint amilyenek hasonló esetekben osztrák
községeknek nyújthatók. Az osztrák kormány nem ellenzi, hogy megfelel ő feltéte-
lek mellett a város a munkákat saját er őivel végeztesse. Az osztrák kormány meg-
könnyíti a munkák érdekében a határátlépéseket. 6
Az 1954-es jegyz őkönyv szerint: ,A jegyz őkönyv rendelkezései számunkra feltét-
lenül előnyösek. Elbírálása minden esetre az illetékes szakminisztérium feladata."
Hasonlóképpen született meg a 6. számú jogi jegyz őkönyv a Szombathely és
Rohonc vízellátására szolgáló m űvek védelmére és befejezésére vonatkozólag. Az
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
166 Tértörténet TÉT XVII. évf. 2003 s4
Osztrák Kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy Rechnitz község területér ől a
forrásvíz zárt csöveken Szombathelyre legyen vezethet ő. A források véd őterületére
és a vízvezetékek építésére vonatkozólag ugyanúgy kedvezményeket biztosít
Ausztria, mint a soproni vízellátással kapcsolatban.
A jegyzőkönyv az osztrák területen fekv ő védőterület határait a következ őkben
jelölte meg:
„A határvonal a Rohonctól északra körülbelül 2 km-re fekv ő Satzenriegeltől kelet-
északkelet felé kanyarodik, áthalad az 57-es magassági ponton, követi a hegygerincet
észak felé egészen a Kalaposk őig, majd északnyugat felé fordulva a 651-es majd a
691-es magassági pontokon át a gerincen haladó utat követi az Irottk ő gerincéig.
Innen a gerinc nyugat felé halad a 823-as, majd a 832-es magassági ponton át,
egészen addig a gerincútig, amely a 830 és 858 magassági pontok között délfelé
fordul, azután ezt a gerincutat követi a 651-es magassági ponton át a Budiriegelig.
Ettől a ponttól kezdve a vonal egyenes irányba halad a Satzenriegelig."
Az 1954-es jegyz őkönyv hasonló megállapításokat tartalmaz, mint az el őző jegy-
zőkönyv esetén: „A jegyz őkönyv rendelkezései számunkra feltétlenül el őnyösek.
Elbírálása minden esetre az illetékes szakminisztérium feladata."
A 7. sz. jogi jegyz őkönyv Köszeg város vízellátásának szabályozásáról szól. Az
osztrák kormány megengedi a Hétforrás vizének osztrák területen — Rattersdorf köz-
ségen — keresztül Kőszeg város területére való vezetését. Ezzel kapcsolatban az oszt-
rák kormány ugyanolyan kedvezményeket biztosít, mint a soproni vízellátás esetében.
Az 5, 6, 7. jegyzőkönyvek tartalmuk és el őnyük miatt hasonlóak, ezért az 1954-es
jegyzőkönyv közös megállapításokat is szükségesnek tartott: "Amennyiben az érte-
kezleten az 5., 6. és 7. jkv. érvényben tartását indokoltnak min ősítik, úgy részünkr ől
javaslom olyan álláspontra helyezkedni, hogy az ebb ől kifolyólag szükséges határ-
átlépések kizárólag csak érvényes útlevél alapján történhessenek. Bár részünkr ől
előnyösebb lenne megszüntetni mind a három jegyz őkönyv hatályát, ezt a kérdést
azonban magasabb érdekek figyelembe vételével kell elbírálni, amik el őrelátható-
lag az értekezleten fognak felszínre kerülni."
A 8. számú jogi jegyz őkönyv a határvonal jelzésére szolgáló határkövek, oszlopok
és jelzések védelmére és fenntartására vonatkozott.
Mindkét állam kötelezi magát, hogy a határjeleket megvédik. Gondoskodnak ar-
ról, hogy a határt alkotó vizek partjai, valamint az utak megmaradjanak eredeti
állapotukban. Megállapodást tartalmaz a jegyzőkönyv a határjelek helyreállítása,
pótlása és javítása, valamint a kártérítési kérdésekben is.
A Magyar Köztársaságnak (és az el őd álamnak) minden szomszédjával volt és
van határrendi szerz ődése, amely a határ kijelölésre, határjelek sérthetetlenségére,
karbantartására vonatkozik. Talán ezért is furcsa az idézett jegyz őkönyv 1954. évi
megítélése, amely a következ ő volt: „A jegyz őkönyv rendelkezései a felszabadulás
óta nem érvényesülnek. A határ megjelölése osztrák viszonylatban eléggé elhanya-
golt állapotban van. Kétségtelenül fontos, hogy a két állam között legyen ilyen
tárgyú megállapodás a jövőben is. Figyelembe kell venni, hogy szükségessé fog
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s4 Tértörténet 167
válni osztrák viszonylatban is a határvonal karba helyezése és így egy részletes
szabályozásra lesz majd szükség a munkálatok végrehajtására vonatkozóan. A 8. sz.
jegyz őkönyv rendelkezései csak nagy vonalakban ugyan, de méltányos elvek alap-
ján szabályozzák a kérdést. Éppen ezért a magunk részér ől javasolni kellene ezek-
nek a jkv.-nek a felmondását, de csak azzal a feltétellel, hogy egy új és részletes
egyezményt kössünk ebben a tárgyban az osztrákokkal."
A 9. sz. jogi jegyz őkönyv az Eszterházy-uradalom erd őtermékeinek osztrák terüle-
ten való átszállítását szabályozza. A volt Eszterházy-uradalom magyarországi erd ő-
terményeinek Rattersdorf és Liebing osztrák községek területén megfelel ő feltéte-
lek mellett való átszállításának lehet őségét biztosítja magyar területre.
Az 1954-es megítélés szerint „A jegyz őkönyvben Magyarország szárma biztosított
jog az akkori útviszonyok miatt volt jelent ős. Még 1948-ban is komoly nehézségek-
ben ütközött az erd őtermékek magyar területen való elszállítása. Lehetséges, hogy
azóta már építettek új utakat, melyek feleslegessé teszik a jegyz őkönyvben foglalt
jogosultság gyakorlását. Ennek elbírálása az illetékes szakhatóságok feladata.
Magyar részről semmiféle átmen ő forgalom nincs ott 1949 óta.
Részünkr ől a felmondás mellett kellene állást foglalni, ugyanis ha a fa kitermelés
és szállítás 1949 óta magyar területen át megoldható volt, úgy az megoldható lesz a
jövőben is. — Viszont határ őrizeti szempontból nem helyes nyugaton a helyi határ-
forgalmat engedélyezni."
A 10. számú jogi jegyz őkönyv rendelkezéseket tartalmaz az általános vízügyi
megállapodás szellemében a lutzmannsburgi zsilip kezelésére és karbantartására
nézve. Az 1954-es felülvizsgálat szerint ,A rendelkezésre álló adatok szerint a
szóban forgó zsilip magyar vonatkozásban komoly jelent őséggel bír. Elbírálása
azonban az illetékes szakminisztérium feladata."
A 11. számú jogi jegyz őkönyv azokról a közös műutakról és utakról rendelkezik,
melyeknek hossztengelye az államhatárral egybeesik. Ezeket az utakat ugyanazon
állam két pontja közötti közlekedésre, ennek az államnak a polgári útlevél és egyéb
úti okmány nélkül teljes szélességükben szabadon használhatták. Ezeken az utakon
ugyanazon állam két pontja között szállított áruk az illet ő állam területén lév őknek
voltak tekintendő k. A közös utakon szolgálatban álló rendészeti és vámközegek
(csendőrség, közbiztonság és vám őrség szolgálatában állók) teljes felszereléssel jár-
hattak. Szolgálaton kívül tilos volt a fegyver viselése a közös utakon. A németújvári
és a nagykölkedi út kivételével a hadsereg nem vehette igénybe a közös utakat.
A rendelkezés szerint 22 közös út volt. A vasfüggöny után ezek közös használata
lehetetlenné vált, a határövezet, határsáv adminisztratív akadályai miatt szinte csak
az osztrák fél élvezte el őnyét, p1. Rábafüzesnél.
A 12. számú jogi jegyz őkönyv szerint a határ közelében lév ő, illetve a határon át-
haladó mű utakat és hidakat a két állam érdekelt szervei tartották karban. Az illeté-
kes hivatalok alkalmazottainak biztosította a két ország a határzónában való közle-
kedés megkönnyítését. Ugyanígy biztosította a két ország az utak és hidak karban-
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
168 Tértörténet TÉT XVII. évf. 2003 s4
tartásához szükséges anyagok határ menti beszerzésével, illetve szállításával kap-
csolatban a legnagyobb kedvezményeket.
Az 1954-es magyar felülvizsgálat szerint: „A jegyz őkönyvben foglaltak a gyakor-
latban nincsenek alkalmazva jelenleg és amennyiben a 11. sz. jegyz őkönyv megsz ű-
nik, ennek a jegyz őkönyvnek az érvényben tartása is felesleges."
A 13. számú jogi jegyz őkönyv arról rendelkezett, hogy a Hanság csatorna és gátja
mentén (annak északi oldalán) húzódó, mintegy 2,5 km hosszúságú utat, valamint a
védgát tetejét az A 62 és A 71 f őhatárkövek között az osztrák csend őrség és vámőr-
ség tagjai hivatásuk teljesítése közben gyalogosan bármikor használhassák. Ugyan-
így joguk volt a szóban forgó 2,5 km-es útszakasz használatára Pamhagen osztrák
község lakosainak is, akár gyalogosan akár kocsival. Polgári személyek részére a
jegyzőkönyv elő írta azt, hogy úti okmánnyal rendelkezniük kell. Meg kell jegyezni,
hogy a szóban forgó út és a csatorna gátja teljes egészében magyar területen fekszik.
Az 1954-es jegyz ő könyv részletesen foglalkozik a pamhageni m űtárgyak sorsá-
val, amely szerint: „A jegyz őkönyvbe foglalt osztrák jogosítványokkal kapcsolatban
a megváltozott viszonyok és a volt kishatárszéli forgalmi egyezmény felmondása a
gyakorlat teljes mértékű megváltozását eredményezte.
Az osztrákok úthasználatának lehet ősége részben már nincs is meg. A m űzár egy
része ugyanis a csatorna É—i védgátján van megépítve. A jobbszárnyon el őfordul
azonban, hogy az osztrák fináncok bejárnak a magyar területen lév ő útra.
Határő rizeti szempontból teljesen felesleges és helytelen érvényben tartani a jegy-
ző könyvet és a hatályon kívül helyezés mellett kell állást foglalni."
A 14. számú jogi jegyz őkönyv Rattersdorf osztrák községnek és plébániájának a
volt Eszterházy erd őbirtok területérő l fával és alommal való ellátási jogát biztosítot-
ta. Magyarország kötelezte magát, arra, hogy az osztrák jogból kifolyólag megen-
gedi a szóban forgó áruk kivitelét mindennem ű korlátozás nélkül.
Igen részletesen foglakozik ezzel a jogi jegyz ő könyvvel a témát 1954-ben felül-
vizsgáló szakember. Megállapításai szerint: „Az ebben a jegyz őkönyvben foglalt
jogosítványra az osztrákok igen nagy súlyt fektetnek. Ezt a kérdést minden alka-
lommal felvetik a tárgyalások során. Ez a jogosítvány számukra feltétlenül el őnyös,
Magyarországra pedig inkább terhet jelent. Az osztrákok jogának gyakorlása jelen-
leg részünkről nincs engedélyezve.
A II. világháború befejezéséig, bár a volt Eszterházy Hitbizomány kérte a magyar
részről vállalt kötelezettség megszüntetését az akkori Magyar Kormánytól, a jegy-
z őkönyvben lerögzített jog a gyakorlatban érvényesült.
A gyakorlat szerint az Eszterházy erd őbirtok évenként 66 m 3 fát adott át az oszt-
rák községnek térítés nélkül. A r őzse és alomgy űjtésre a rattersdorfi elöljáróság
jelölte ki a község szegényebb lakói közül az igényjogosultakat, akik meghatározott
helyen és időben kishatárszéli úti okmánnyal lépték át a határt. Az erd őgazdaság
évenként más más területet jelölt ki a r őzse és alomgy űjtés céljára.
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s4 Tértörténet 169
A FM. kiküldöttei által 1949-ben lefolytatott helyszíni vizsgálat jegyz őkönyve az
alábbiakat állapítja meg.
„A jogi jegyzőkönyvben foglalt szolgáltatások az állami erd őgazdálkodásra sú-
lyos terheket jelentenek és az Egyezmény többi jogi jegyz őkönyveiben biztosított
előnyökhöz képest jelentéktelennek kell min ősíteni, annak dacára, hogy különösen
az alomszedés kérdése erd őgazdasági szempontból még a gyakorolt mértékben sem
mondható kívánatosnak. Határ őrizeti szempontból — mivel a jegyz őkönyv érvény-
ben tartása helyi határforgalom engedélyezését jelentené — javasoljuk a hatályon
kívül helyezés mellett dönteni."
A 15. számú jogi jegyz őkönyv Halbturn község lakói számára az Oberes
Fuchsenfeld területén végzend ő mezei munkák végrehajtása érdekében a 39. és 42. sz.
főhatárkövek között magyar területen futó utat megfelel ő határigazolvány birtoká-
ban szabadon használhatóvá tette. A kishatárforgalmi szerz ődések elhalásával ez a
jegyzőkönyv is hatályát vesztette.
A 16. számú jogi jegyz őkönyvben az Osztrák Kormány kötelezettséget vállalt arra
nézve, hogy a Kislajta vizét a Mária-liget melletti magyar területek öntözése céljá-
ból a Rétárokba (Wiesgraben) vezetik. Kezeskedett Ausztria, hogy a Rétárkot nem
fogják a Kislajta árvizeinek levezetésére felhasználni.
A magyar fél 1954. évi szakért ői véleménye szerint: „A jegyz őkönyv rendelkezé-
sei magyar szempontból el őnyösek. Az osztrák hatóságok az elmúlt id őkben azon-
ban nem tartják be az öntöz ővíz szolgáltatással kapcsolatos kötelezettségeiket. A
kérdés elbírálása az illetékes szakminisztériumra tartozik. A határ őrizetre nézve az
árvízveszély szempontjából van jelent ősége."
Az osztrák—magyar határ Zeiselhofnál kettévágta a volt L őnyai féle hercegi birto-
kot. A 17. számú jogi jegyz őkönyv biztosította, hogy a gazdálkodási egység fenn-
tartása érdekében a birtok alkalmazottai a gazdaság területén bárhol átléphessék —
kishatárszéli úti igazolvány birtokában — a határt, és azon keresztül szállíthassák a
termelvényeket, adó és vámmentesesen.
1954-ben az alábbi vélemény alakult ki: „A II. világháború után teljesen megvál-
tozott tulajdoni viszonyok, valamint a kishatárszéli forgalom beszüntetése a jegy-
zőkönyv rendelkezéseit teljesen id őszerűtlenné teszik. Szempontunkból a felmon-
dás mellett kellene állást foglalni."
A 18. számú jogi jegyz őkönyv értelmében Kőszeg város részére az osztrák ható-
ságok megengedték, hogy a Zeigerbergt ől nyugatra lév ő magyar erd őrész termékeit
Idebig községen (osztrák területen) át Magyarországra szállíthassák, megfelel ő
feltételek betartása mellett.
"Ennek a megállapodásnak az ottani hiányos útviszonyok miatt volt jelent ősége.
Magyarország nem él az átszállítás jogával és határőrizeti szempontból sem helyes
ilyen lehet őséget biztosítani, és ennek alapján javasoljuk a jegyzőkönyv hatályon
kívül helyezését." — írták a jegyz őkönyvről 1954-ben.
A 19. számú jogi jegyz őkönyvben az Osztrák Kormány kötelezi magát, hogy adó-
mentesen engedélyezi annyi ásványvíznek Deutschkreutzból Harkára való szállítá-
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
170 Tértörténet TÉT XVII. évf. 2003 s4
sát, amennyihez Harka lakosainak a források tulajdonosaival meglév ő szerződések
alapján joguk van.
1954-ben már ez a jegyz őkönyv sem állta meg a helyét: „Tudomásunk szerint a
jegyz őkönyv rendelkezései a változott viszonyok miatt a gyakorlatban nem érvénye-
sülnek és a jegyz őkönyv érvényben tartás is teljesen felesleges, mivel az osztrák
forrás tulajdonosaival történő megállapodás a víz eladás tekintetében semmivel
sem indokolható".
A közös államhatáron való áthaladást biztosító határátkel őhelyek kijelölésére „A
m. kir. belügyministernek 5,645/1923. B. M. számú körrendelete" intézkedett,
amely szerint a határátkel őhelyek a következők:
Szentgotthárd, K őszeg, Sopron, Hegyeshalom.
A fenti rendeletet az alábbiakkal egészítette ki az 1931. évi jan. 23-án kiadott
124.055-931-VII. sz . rendelet:
Zsira—Locsmánd
Nemes—Locsmánd
Bucsu—Rohoncz
Alsócsatár—Csajta
Pornóapáti—Fels őbeled
Szentpéterfa—Fels őbeled
Szentpéterfa—Nagysároslak
Pinkamindszent—Nagysároslak
Összefoglalás
A jogi jegyzőkönyvekkel már korábban is foglakozott egy tárcaközi bizottság, de
nem jutott eredményre. Az 1954-es felülvizsgálat jól mutatja a korszak sajátossága-
it, amikor az államhatár elválasztó szerepe dominált az osztrák—magyar határkap-
csolatokban. Különösen visszavetette a határkapcsolatokat az a tény, hogy a határ-
széli kishatárforgalom, amely más baráti állammal kés őbb új formában visszaállí-
tásra került, az osztrák viszonylatban elhalt.
A helyzet normalizálódását segítette el ő az 1964-ben aláírt határszerz ődés, amikor
is mindkét országban felismerték, hogy a jó viszony kiépítésének és fenntartásának
elengedhetetlen feltétele az államhatár határjeleinek újra kit űzése, azok láthatósá-
gának biztosítása. Ez egy hosszú út kezdete volt, amely elvezetett az Elektromos
Jelzőrendszer felszámolásához, új határátkel őhelyek nyitásához, és a mai napokban
funkcionáló osztrák—magyar határ őrizeti szervek közös kapcsolattartó (Hegyesha-
lom—Nickelsdorf) pontjának létrehozásához.
Sallai János :
Az osztrák-magyar határ kijelölése utáni problémák rendezése.
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/4. 157-171. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s4 Tértörténet 171
Jegyzetek
A M. Kir. Minisztérium 1926. évi 11.110. M. E. számú rendelete, a kisebb határszéli személyforgalom
szabályozása tárgyában az Osztrák Köztársasággal kötött megállapodás életbeléptetésér ől.
2
A m. kir. minisztérium 1970/1928. M. E. rendelet a magyar—osztrák határmegállapítás kapcsán felme-
rült jogi kérdések rendezése céljából szerkesztett jogi jegyz őkönyveket magában foglaló, az Osztrák
Köztársasággal Bécsben, 1927. március 11. napján kötött egyezmény kihirdetésér ől.
3
Feljegyzés. Budapest, 1954. január 4-én. Belügyminisztérium. Határ őrség és Bels ő Karhatalom Pa-
rancsnoksága.
Jogi jegyzőkönyv, a Magyarország és Ausztria közötti határvidék vízügyeinek, az osztrák—magyar
Határmegállapító Bizottság által a Dunai Állandó Vízügyi M űszaki Bizottsággal egyetértésben, a
Nemzetek Szövetsége Tanácsának a Bizottsághoz a Nagykövetek Tanácsa 1922. október 21-i jegyzé-
kével megküldött, 1922. szeptember 19-i határozata szerint megállapított szabályozására vonatkozólag.
5
A kishatárforgalomról szóló egyezményt lásd feljebb.
6
Az 1954-es jegyzőkönyv szerint: „A jegyzőkönyv rendelkezései számunkra feltétlenül el őnyösek. Elbí-
rálása minden esetre az illetékes szakminisztérium feladata."
Irodalom
Sallai J. (1996) A magyar—osztrák határ történetér ől a XVIII. századtól napjainkig. — Soproni Szemle. 4.
289-301. o.
Sallai J. (2002) Magyarország államhatárainak és a magyar etnikai határok történetének kapcsolata.
PhD disszertáció. DTE BTK, Debrecen.
Suba J. (1999) Magyarország határának kit űzése és felmérése 1921-1925 között. MH Tájékoztatási és
médiaközpont, Budapest.