Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 5-12. p. Tér és Társadalom XVII. évf. 2003 s 2: 5-12 • KRITIKAI NÉZ ŐPONTOK A PERIFÉRIÁRÓL 1 (Critical Perspectives from the Periphery) CLAUDIO MINCA Kulcsszavak: kritikai geográfia nyelv földrajzi tudás sokféleség társadalmi közeg periféria A dolgozat felhívja a figyelmet a kritikai geográfiai tudás létrehozásának — definiálása, nyelvezete megalkotásának — földrajzi különbségeire. Különös fontosságot tulajdonít a társadalmi közegnek, amelyben élünk, dolgozunk, s amely meghatározza a kereteit „kritikai" cselekvéseink lehet őségeinek. Ennek sokfélesége miatt a szerz ő a kritikai geográfiának egy befogadóbb, ezáltal „internacionálisabb" koncepciója mellett érvel. Meg kell ismerni a tudományos világ földrajzi „perifériáit", és fel kell ismerni a diszciplínában jelen lévő kulturális és politikai identitások pluralitásának elösegítésében játszott szerepüket. Meg kell találni a módját, hogyan építhet ő be a sokféleség a kritikai gondolkodásba, hogyan válhat egy új kritikai gyakorlat alapjává. Genova után Majdnem egy éve már, hogy a nyolc legfejlettebb ország (G8) vezet ői Genovában tanácskoztak. Az utcák csatamez ővé változtak, az újságírókat és a tüntet őket ke- gyetlenül megverték. Egy fiatalembert agyonl őttek. Az alatt a néhány tragikus nap alatt hazámon volt a világ szeme. A média addig még soha nem tapasztalt er őszak- ról beszélt mind a hatóságok, mind az „anarchista tömörülés" részér ől. (Az utóbbit gyakran emlegették a globalizáció elleni mozgalom igazi képvisel őjeként.) Ám az akkori erőszak nem korlátozódott kizárólag a genovai utcákra. Azon a nyáron még a kommunikáció is er őszakos lett; a politikai választóvonalak élesebben rajzolódtak ki, az események értelmezése pedig egyre dualisztikusabbá vált. Sokan döbbentünk rá, hogy az ország, amelyben élünk más, mint amilyennek min- dig is képzeltük. Mintha akkortól a hazámhoz f űződő viszonyomat egy láthatatlan és tragikus határ két részre bontaná: egy Genova el őttire és utánira. Nemcsak azon vál- toztattam, hogyan vélekedem magamról olaszként, hanem azon is, hogyan vélekedem magamról geográfusként és kutatóként. Minden tisztességes értelmiségit megráztak a genovai események, de még inkább az, ami utána következett. Különösen döbbenetes volt, ahogyan az olasz kormány és tömegtájékoztatás értelmezte az eseményeket; ugyanennyire meghökkent ő volt sokak közönye, ha nem türelmetlensége. Biztos vagyok abban, hogy mindegyikünk másként fejezte ki haragját és fájdal- mát. Sorolhatnám még, mi történt Genovában, ám hiszem, hogy az események, bizonyos értelemben, önmagukért beszélnek. Biztos vagyok abban is, hogy utóhatá- suk ezen a konferencián is érz ődik gondolatainkban. Van azonban a genovai eseményeknek egy vonatkozása, amelyre külön szeretnék kitérni. Ez pedig ezeknek a történéseknek a szándékosan kett ős olvasata és értelme- Claudio Minca : Kritikai nézőpontok a perifériáról Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 5-12. p. 6 Claudio Minca TÉT XVII. évf. 2003 s2 zése. Kett ős értelmezés, amely alapvet ően kizárt minden eltérő véleményt, és to- vább sarkította a fizikai és szellemi összecsapásokat. Az anarchista tömörülés ösz- szemosása a globalizáció ellenes mozgalom (önmagában is rendkívül sokszín ű) egészével tette lehet ővé, hogy az olasz kormány és a média képvisel ői manicheus víziót alakítsanak ki az eseményekr ől és a konfliktus okairól. Ez a vízió alapozta meg, hogy a kormány olyan olvasatokkal álljon el ő, amelyek mindenkit, aki így vagy úgy megkérd őjelezi az uralkodó gazdasági modelleket és kultúrákat, lényegi- leg erőszakosnak, ha nem éppen kvázi-terroristának, állítanak be. A kormány kép- visel őinek retorikája és a tömegtájékoztatás „banális zsurnalisztikája" elnyomta a vitákat, és elkente a tüntetések okát. A Genovában történtekr ő l kialakult kollektív képet leegyszerűsítették két, lényegileg kibékíthetetlennek beállított er ő , két frakció erőszakos konfliktusára. A hatás döbbenetes volt. Mi mással lehetne magyarázni, hogy több mint 200 ezer ember megmozdulása a világunk jöv őjét meghatározó kérdésekben sokakból érdek- telenséget, ha nem éppen bosszúságot, váltott ki? Másként hogyan történhetett vol- na meg, hogy békés és védtelen tüntet őket — NGO-k és egyházi szervezetek képvi- sel őit, újságírókat és fotósokat — kegyetlenül összevertek, s hogy mindez nem hábo- rított fel minden olaszt, s nem úgy tekintettek a kegyetlen ütlegelésre, mint minden- ki polgár- és politikai jogának súlyos megsértésére? Amennyiben a geográfus feladata az, hogy társadalom-értelmezéseket alkosson, a kritikai geográfusé az, hogy alternatív értelmezéseket kínáljon; olyan alternatív olvasatokat, amelyek szembe tudnak helyezkedni az itt bemutatott szimbolikus erőszakkal, s képesek felfedni a viták okát és az er őszakba temetett üzenete(ke)t. Valóban fel kell tennünk önmagunknak a kérdést: milyen új nyelvezettel és társada- lomképpel tudunk szolgálni annak érdekében, hogy a globalizáció neoliberális ér- telmezésének hatásairól és retorikájáról folyó vitákat újrafókuszáljuk, s úgy, hogy felkeltse azok figyelmét, akiket félrevezettek, és akik úgy döntöttek, hogy nem vesznek tudomást Genováról. Mindenekel őtt azonban a véleménykülönbségek média által kialakított népszer ű egyveretű imázsát kell megkérd őjelezni, amely leredukálható (és amelyet gyakran le is redukálnak) a legteljesebb és legszéls ő sége- sebb végletekig. Éppen ez a leegyszer űsítés, ez a retorikai marginalizálás és homo- genizálás legitimizálta a fizikai, katonai, valamint a média szintjén jelentkez ő el- nyomást. A G8-csúcs alatt és a rákövetkez ő hónapokban az olasz kormány mesterien elke- rülte a tüntet ők követeléseivel és kérdéseivel való szembenézést. Sikeresen kialakí- totta a köztudatban egy egyszín ű tömörülés képét: egy „globalizáció ellenes" tömö- rülését, amely szembeszegül a piac neoliberális logikájával, s amely természetesen ellenséges azzal. Az ellenvéleményt ködös, amorf, ugyanakkor egységes és különál- ló halmazként állították be, „mindent ellenz ő" tömörülésként, vandalizmusra hajla- mos ifjak (és szimpatizáns feln őttek) szedett-vedett csoportjaként, akik bármit ösz- szetörnek, ami a kezük ügyébe kerül. Ez volt a nyer ő lépés, a nyerő magyarázat, amellyel a kormány megszerezte az olasz közvélemény jelent ős részének egyetér- tését. A média és a kormány képvisel ői tehát bárkit, illetve mindenkit belehajítottak Claudio Minca : Kritikai nézőpontok a perifériáról Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 5-12. p. TÉT XVII. évf. 2003 s2 Kritikai néz őpontok a perifériáról 7 az „antiglobalizáció olvasztótégelyébe", aki szembe mert szegülni, és aki nem volt „vev ő" a „szabad" piac elveire, de még azokat is, akik mások különvélemény- nyilvánítási joga mellett érveltek. S amint ez a „tömörülés" gyökeret vert a köztu- datban, amit sajnos el ősegítettek az antiglobalizációs mozgalom leger őszakosabb szélsőségeseinek akciói, a kormány (és a mögötte álló politikai er ők) könnyedén kapcsolt(ak) össze minden ellenvéleményt az er őszakkal, a hosszú múltra visszate- kintő olasz baloldali terrorizmussal, a nemzetközi anarchista mozgalmakkal és — 2001. szeptember 11. után — még az iszlám terrorizmussal is (nyilvános szereplései alkalmával belügyminiszterünk ezt nem is rejtette véka alá). A kritikát megfogalmazó gondolatokat a romok alá temették Genovában. Azóta minden nyilvános vitát és minden elmélkedést abba a két „tömörülésbe" polarizál- nak, amelyeket a Berlusconi-kormány olyan mesterien kifundált. Genova üzenete, a világ leggazdagabb országai csúcstalálkozójának jelent ősége elsikkadt; a tüntet ők kérdései a fejl ődő országok, a környezet vagy az élelmiszerbiztonság helyzetér ől nem jutottak el a nyilvános vitákig. Eltüntették, beolvasztották őket az „érte" és az „ellene" csoportok közötti er őszakos ellentétbe. Mindannyian tudjuk, hogy a Genovát követ ő hónapokban még tragikusabb ese- mények történtek, amelyek a tömegkommunikáció, de még a nemzetközi nyilvá- nosság el őtt folyó viták eszközeinek is párhuzamos és nyugtalanító öncenzúrázását eredményezték. Ezen bizonyára még sokszor elt űnődünk a mostani konferencián. Mit tegyen a kritikai geográfus, amikor ilyen körülményekkel találja szemben ma- gát? Hogyan hárítsuk el az utóbbi hónapokban világszerte nyilvánvalóvá vált pró- bálkozásokat arra, hogy elfojtsanak minden kritikus elmélkedést, amely nem il- leszthető a sematikus „érte" és az „ellene" kategóriákba? Mit jelent ma kritikusnak lenni? Erre szeretnék összpontosítani, s f őleg arra, amit a legnagyobb erényünknek tekintek: a világ dualisztikus olvasatának elutasítására; az er őnkre, amely nem az egyféleségből, hanem a különbözőségünkből fakad. Kritikai geográfiák és társadalmi közegeik Mi mindannyian, akik részt veszünk ezen a konferencián, más és más nemzetisé- gűek vagyunk, más és más képzési rendszerekb ől kerültünk ki, és gyakran eltér ő elméleti háttereket képviselünk. Mindannyian különböz őképpen jutottunk el a kriti- kai geográfiáig, kritikai gyakorlatunk is sokféle. Mint ahogyan gyakorta sokfélék azok az ontológiák is, amelyek választásainkat és vélekedéseinket alátámasztják és motiválják. Ez a sokféleség azonban nem azt jelenti, hogy a céljaink is mások; azt sem, hogy stratégiáinknak szükségszer űen különbözniük kell. A Porto Alegrében megszületett szövetség sikere, úgy hiszem, er őteljes ösztönzést adhat nekünk: moz- galmak, csoportok és egyes emberek valóban nemzetközi „galaxisa" gy űlt össze egy örökké mozgásban lév ő „többváltozós térben", hogy harcoljon jó néhány társa- dalmi, gazdasági és a környezetet ért igazságtalanság, egy sor „cél" ellen. Milyen erő köti össze ő ket? Az a döntésük, hogy ugyanazon etikai elvek köré csoportosulva Claudio Minca : Kritikai nézőpontok a perifériáról Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 5-12. p. 8 Claudio Minca TÉT XVII. évf. 2003 s2 találkoznak, igaz csak idő nként, és hogy olyan szövetségeket hoznak létre, ame- lyeknek, bár hátterük sokban különbözik, közös a meggy őződése és a céljai. Lehet, hogy a vadkapitalizmust vagy a növekv ő egyenl őtlenség és a környezet pusztítása iránti közönyt a kapzsiság vagy kényelem mozgatja, a meggy őződés azonban nem. Hiányzik bel őlük minden útmutató ontológia. Akik az igazságtalan- ságokat elkövetik, nem „hisznek", akik az igazságtalanságok ellen harcolnak, igen — bár a „hitünk" sokféle lehet. Ez a „hit" adja er őnket, és „kritikai" geográfusokként erre építhetjük önazonosságunkat és szövetségeinket. Hangunk többszólamúsága csak még hatékonyabbá tesz bennünket ezen az úton. Ezt a hitet sokféleképpen fejezhetjük ki: közvetlen cselekvéssel, de különféle in- tézményekhez kapcsolódva is, a hatalmi mechanizmusok „belülr ől" történ ő átalakí- tására téve kísérletet. Egyik út sem könny ű. Mindegyiknek vannak el őnyei és korlátai is. Egyetemi-főiskolai tanárként kifejezhetjük hitünket a tanítás segítségé- vel is. És valóban: diákjaink a hit és a tettek koherenciáját várják el t őlünk, amit munkánk körülményei miatt gyakran nem tudunk garantálni nekik. Az intézményi közeg, amelyben dolgozunk, sajnos gyakran lehetetlenné teszi, hogy elvégezzük ezeket a feladatokat, de sokunk éppen ezekben a napi küzdelmekben találja meg a legtermékenyebb csatamez őket. A (társadalmi) közeg: igen, azt hiszem, a közeg kérdése alapvet ően fontos nekünk, kritikai kutatóknak, s nem lehet eléggé hangsúlyozni jelent őségét. Ugyanis nemcsak lehetőségeink és cselekvésünk tartományát, hanem a nyelvezetet és a stratégiákat is meghatározza, amelyen és amelyekkel mi, kritikai gondolkodók kritikánkat megfo- galmazzuk. Ez határozza meg döntésünket, hogy „politikusak" legyünk tudományos körökben, intézményi környezetben vagy az utcán. Most például olyan országban vagyunk, amely valaha az egykori, úgynevezett „szocialista világ" részét alkotta. Mit jelent a kritikai társadalomelmélet a geográfiában az „átmeneti" gazdaságok- ban, amilyen például Magyarország? (Gondolom, Timár Judit foglalkozik majd ezzel a kérdéssel el őadásában.) Mit jelent „haladónak" lenni posztkommunista vagy posztszocialista közegben? Vagy az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11. után? Vagy Olaszországban, ahol minden hangot, amelyik csak egy kicsit is a „régi baloldal" retorikáját idézi, gyakran elavult, múltbeli utópiává min ősítenek le. Még jó, ha nem közvetlenül az er őszakos ellenállással kapcsolják össze. Mit jelent a „kritikai" szó olyan országokban vagy városokban, ahol baloldali kormány van hivatalban? Mit jelent a „kritikai" szó abban a tudományos közegben, ahol például az Internet-kapcsolat megléte vagy a nemzetközi konferenciákra való kiutazáshoz szükséges pénz nem magától értet ődő? Ahol az ellenvélemény eme potenciális „eszközeihez" csak a legnagyobb hatalommal bíró (és legkonzervatívabb) intéz- ményvezetők férhetnek hozzá? Meg kell tanulnunk elfogadni, hogy az étosz rendkívül eltér ő kifejezési formákat ölthet az egyes nemzetek eltér ő viszonyai között. Nem kell tartanunk ett ől a sokfé- leségtől, hiszen ez minden, valódi nemzetköziségre törekv ő projekt (erre törekszünk mi is) lényegi része. Erőt is ebből a sokféleségb ől kell merítenünk, mert ez a legha- tásosabb fegyver a „tömörülés" logikájával szemben — a bináris logikával szemben, Claudio Minca : Kritikai nézőpontok a perifériáról Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 5-12. p. TÉT XVII. évf. 2003 s2 Kritikai néz őpontok a perifériáról 9 amelyik az „érte" tábort elkülöníti az „ellene" tábortól. Az ilyen bináris szétválasz- tások megfojtják a kritikai gondolkodást, és bebetonozzák a társadalom és a politi- kai gondolkodás avítt osztályozását. Határok és perifériák "Critical peripheries", "Periferie critiche", "périphéries critiques", „kritikai perifé- riák"... Ugyanaz a fogalom kicsit mást jelent, amikor spanyolra, franciára, olaszra, németre vagy magyarra fordítják. Sok nyelv, sokféle társadalmi környezet, sok stratégia; és sok különböz ő ember ezeken a környezeteken és stratégiákon belül. Úgy hiszem, nekünk, kritikai geográfusoknak — politikai projektünk fontos része- ként — biztosítanunk kell, hogy egymás között, a kritikai geográfia közösségén belül plurálisak és kritikusak lehessünk. Mint tudjuk: a geográfia hatalom. A geográfusok közösségén belül is az. Eltérő beállítottságaink és azok kialakulása is fontosak ne- künk. Helytelen lenne, ha nem vennénk róluk tudomást, vagy ha úgy tennénk, mint- ha nem is léteznének. A mostaninál nincs jobb fórum arra, hogy szembenézzünk ezekkel a különbségekkel, megvitassuk és alaposan tisztázzuk őket. Úgy gondolom, hogy már a kritikai geográfiai csoportunk létrehozása is arra a törekvésre épült, hogy átlépjük a tudomány nemzeti határait, és kritikusan vizsgáljuk meg a megosz- tottságban rejl ő hatalmi különbségeket. Elméleti fejtegetéseinkben gyakran mutatunk rá, milyen módon része a periféria a centrumnak. Nincs centrum periféria nélkül, hisz a centrumot a perifériái határoz- zák meg. A kett őt elválasztó határ pedig egyfajta képzeletbeli mágikus vonal, amely nélkül nem érthetnénk meg, és nem nevezhetnénk nevén ezt a megkülönböztetést. A határok, választóvonalak problémája mindig is közel állt hozzám, s talán fontos, hogy most is egy határtérségben vagyunk. Határvárosból származom én is: trieszti vagyok. Családomnak, és még sok ezer embernek — akik az 1950-es években jöttek Triesztbe — el kellett hagynia az otthonát, az Isztriai-félszigetet. Évekig kellett bi- zonygatniuk olasz nemzetiségüket. Kulturálisan és politikailag sokszín ű városba érkeztek, amely, etnikai összetételét tekintve, egyedülálló Olaszországban; ez a város azonban meglehet ősen nacionalista is volt, ami — mindenekel őtt — szlávelle- nes frazeológiában fejez ődött ki, lévén Trieszt az utolsó „bástya" a (nem oly) látha- tatlan vasfüggöny jobb oldalán. Politikailag haladó szelleművé érni, és olyannak is maradni nem volt könny ű. Otthon tájszólásban beszéltünk — olaszul az iskolában és a TV-b ől tanultam meg. Triesztben a hivatalos érintkezés nyelve az olasz volt, és ma is az, ám a minden- napokban ritkán használják. Meg kellett tanulnom, hogyan kommunikáljak olaszul geográfusként és az olasz tudományos élet tagjaként. Legf őképpen pedig azokat a különféle logikai rendszereket kellett elsajátítanom, amelyek az olasz nemzeti kul- túrát alkotják. Meg kellett értenem, miért éreztük mi, triesztiek mindig is úgy, hogy a perifériáján vagyunk ezeknek a logikai rendszereknek, hogy azok szinte idegenek számunkra. Ám ehhez hasonló európai történetet még sokat hallhatunk ezen a kon- ferencián. Claudio Minca : Kritikai nézőpontok a perifériáról Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 5-12. p. 10 Claudio Minca TÉT XVII. évf. 2003 s2 A nemzetközi tudományos világ, főleg az angol—amerikai geográfia felé tett els ő lépések alatt ismét olyan helyzetben találtam magam, hogy számos különböz ő vi- lággal kell megtanulnom kommunikálni, eltér ő társadalmi közegekben — gyakran egyugyanazon időben — kell elfogadtatnom magamat és a munkámat. Megtanultam, hogyan kell nyelvet, gesztusokat és tréfát „cserélni" aszerint, hogy a „határ" melyik oldalán vagyok. Nem könny ű feladat, de gyakran késztetett arra, hogy úgy gondol- jam, a kreativitás nem a centrumból jön — a centrumból, ami csak a magától értet ő- dőt szentesíti és fogadja be. A kreativitás éppenséggel a különböz ő világok találko- zásának, egymással való keveredésének helyén, és magából a keveredésb ől születik. Az eltérő világok és identitások közötti (gyakran nehéz) kompromisszum állandó kereséséből fakad. Mint tudjuk, mindez a geográfia egyik kérdése. A határ a kreati- vitás tere, amint ezt Lotman hosszasan fejtegette az általa teremtett „szemioszférák" elmélete kapcsán. Azért a kreativitás tere, mivel olyasfajta rugalmasságot követel, amilyet a strukturált terek, legyenek akár a tudomány vagy a nemzetállamok terüle- tei, nem képesek biztosítani. A strukturált terek ugyanakkor bel őle táplálkoznak és tartják fenn magukat. A határhoz fűződő nézőpontok és összetalálkozások elkerül- hetetlen pluralitása nélkül ugyanis elpusztulnának, saját vérfert őző körforgásukban vesznének el. Sok fél-perifériához köt ődve szólok tehát — olyan színterekr ől, ahová magamat helyeztem, vagy ahová a beállítódásaim, illetve azok kialakulása helyezett. Szeret- ném aláhúzni, hogy a sokféleség jog és alapvet ő érték, mivel határon, eltérő világok találkozási helyén élni arra kényszeríti az embert, hogy igazolja választásait. Mert amint a másik irányba tekintünk, megváltozunk, valami mássá válunk, és másoknak is tekintenek bennünket. Ez inspirálta el őadásom címét. Remélem, hogy ez a nem- zetközi konferencia azt is lehet ővé teszi, hogy a határok hatalmának és a hatalmi viszonyoknak új tudata fejl ődjék ki nemcsak a „külvilágban", hanem itt, közöttünk is. Úgy vélem, a kritikai projekteknek és egy igazán nemzetközi közösségnek ezt kell célul tűznie maga elé. Zárszó Mintegy száznyolcvanan jelentkeztünk erre a konferenciára. 35 országból jöttünk, s legalább ennyiféle (ha nem több) nyelven beszélünk. Ezek a számok már önma- gukban is hangsúlyozzák, hogy szembe kell néznünk a sokféleség kérdésével, s meg kell találnunk a módját, hogyan építhetjük be azt kritikai gondolkodásunkba. Nem lehetünk eléggé hálásak Neil Smithnek és vancouveri barátainknak, akik létre- hozták ezt a projektet. Volt bennük bátorság és akarater ő, hogy új, valódi alternatív teret teremtsenek képzeletükkel, ahol mi, geográfusok összejöhetünk. Találkozásom a kritikai földrajzi csoporttal örökre megváltoztatta munkastílusomat és a magamról mint geográfusról kialakított vélekedésemet. S hogy most ismét találkozhatom Önökkel, arra bátorít, hogy higgyem: a kritikai gondolat túlléphet olyan határokon is, amelyeket áthághatatlannak hittünk. Claudio Minca : Kritikai nézőpontok a perifériáról Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 5-12. p. TÉT XVII. évf. 2003 s2 Kritikai néz őpontok a perifériáról 11 Sok kérdés és probléma kapcsán dolgozhatunk együtt saját sokféleségünkben: harcolhatunk a munkahelyi kizsákmányolás vagy a halálbüntetés ellen, a rassziz- mus, szexizmus és homofóbia földrajzi viszonyainak leleplezhet őségéért vagy az újfajta nemzetközi n ő- és gyerekkereskedelem ellen. Együtt küzdhetünk a génmó- dosított élelmiszerek, a környezet pusztulása és kizsákmányolása, a társadalmi különbségek térbeli szegregációja ellen; a Föld új nomádjai, a háborúk és a sze- génység el ől menekülők jogaiért; csatázhatunk a „normalitás" mint „természetes" társadalmi rend szentesítése és az er őszak ellen; a társadalmi konfliktusok megoldá- sának tekintett erőszak minden formája ellen. Minden nap állást kell foglalnunk nagy horderej ű kérdésekben, gyakorta tudva azt is, hogy nincsenek egyszer ű megoldások. Tudva, hogy még saját választásaink vagy döntéseink is csak részlegesek lehetnek, fájdalmasak és gyakran bizonytalan kime- netelűek. Elég, ha csak a koszovói háborúra gondolunk: hogyan „válasszunk" a Milosevic-rendszer elnyomása, tömegmészárlásai és a NATO „sebészeti pontossá- gú" bombázása között? Vagy Afganisztán: amikor eszünkbe jut a „globális terro- rizmus" elleni úgynevezett „háború" nyilvánvaló haszontalansága és a megszámlál- hatatlanul sok ártatlan áldozat; vagy az afgán n ők felszabadítása a talibán elnyomás alól. Harcolunk azért, hogy minden embernek legyen joga a kulturális mássághoz, különbözőséghez. Azonban gyakran találjuk magunkat olyan világban, amelyet képzeletünkben mi „osztottunk" „kulturális szigetekre", amelyekre nem kívánjuk alkalmazni szokásos paramétereinket a társadalmi igazságosságról és az emberi jogokról — a jogokról, amelyeket gyakorta éppen ezek a „másfajta" kultúrák sérte- nek meg. Ez is a geográfia kérdéskörébe tartozik. Tudjuk, hogy ezeket a kérdéseket nem lehet kategorikusan megválaszolni, hacsak nem úgy, hogy rendkívül drága árat fizetünk érte. Ám ezek a kérdések nem egysze- rűen akadémikus kérdések: dilemmák, amelyekkel az egész társadalomnak szembe kell néznie. A társadalomnak, amely gyakran fordul hozzánk válaszért. És minden nap választanunk kell, hogy melyik „oldalon" akarunk állni. Úgy gondolom, hogy a kritikai geográfia meg tud felelni ennek az igénynek, és meg is kell felelnie. Meggy őződésünkkel és szellemi tisztességünkkel kell harcol- nunk az ellen, ahogyan a kormányok és a média elbagatellizálják ezeket a kérdése- ket. A mi felel ősségünk, hogy kritikusan nézzünk szembe a sokak életére — és halá- lára — kiható témákkal. Jó érzéssel tölt el, hogy ma itt lehetek Önökkel. Nemcsak azért, mert ez a találko- zás megerősíti, hogy a kritikai geográfia „él és virul", hanem azért is, mert nagyon hatásosan fejtheti ki ellenállását, szóban és tettekben, a különféle marginális helyek- ről és perifériákról, és mert megvan a bátorsága, hogy — mint ma is — „központi" helyet foglaljon el. Fordította: Miskolczy Lászlóné — Timár Judit Claudio Minca : Kritikai nézőpontok a perifériáról Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 5-12. p. 12 Claudio Minca TÉT XVII. évf. 2003 s2 Jegyzet Jelen cikk a 3. Nemzetközi Kritikai Geográfiai Konferencia (Békéscsaba, 2002. június 25-30.) plenáris ülésén elhangzott nyitó előadás magyar nyelv ű változata. CRITICAL PERSPECTIVES FROM THE PERIPHERY CLAUDIO MINCA The paper questions the ways in which the spaces and language of a "critical geography" are defined, calling for attention to the geographies of the production of (critical) geographical knowledge. It stresses, in particular, the need for a heightened sensitivity to context, for it is the context within which each of us lives and works that frames our realms of possibility for "critical" action, noting that an inclusive and decentred concept of critical space for the discipline could probably be more successful (and surely more "international") than a set of tentative mappings formulated within the traditional bastions of the production of geographical knowledge. Accordingly, the paper emphasises the need to valorise and recognise the workings of numerous diverse academic geographical "peripheries" and their role in forging the plural cultural and political identities of the discipline and, especially, the struggles of those who are permanently forced into the position of having to re-contextualise their work at the "edge" of several different communities (whether national or disciplinary). Finally, the paper suggests how such diversity can become the bacis of new critical praxes and strategies in academia and beyond.