Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
Tér és Társadalom XVI. évf. 2002 s 2: 21-39
A FÖLDRAJZ TÉRSZEMLÉLETÉNEK HULLÁMAI
(Waves of Geography's Spatial Approach)
BENEDEK JÓZSEF
Kulcsszavak:
földrajz térkoncepciók filozófiai meghatározottság tér-id ő strukturálás
A tanulmányban nyomon követtük a földrajzi térkoncepciók filozófiába visszanyúló szálait, különösen
rámutatva azokra a téves interpretációkra (különösen Wolff és Hettner), amelyek során az abszolút
térfogalom domináns pozicióba került. Érdekes módon ezen téves interpretációk csupán a modern
geográfia utolsó két évtizedében tudatosultak erőteljesen, elsősorban a kritikai geográfia és az „új
geográfiák" (modern kulturális geográfia és modern regionális geográfia) hatására. Bizonyos szociális
elméletekre támaszkodva (marxizmus, Giddens integratív elmélete) az abszolút álláspont a földrajzi
térről erősen relativizálódott: a tér médiuma és ugyanakkor terméke a cselekvésnek és a társadalmi
kapcsolatoknak. Ez a dualista tér—idő strukturálás annyira összefogja a szociális és térstruktúrákat,
hogy az utóbbiak a társadalmi kapcsolatok és struktúrák anyagi formái lesznek. Ennek megfelel ően a
társadalom a térben válik konkrétummá, a tér maga pedig egy ideológiai és politikai létesítmény. Meg
kell jegyeznünk, hogy az objektivitást nem lehet érvényesíteni a tér problémáiban, a tér még mindig
szubjektív fogalom marad. Lényeges különbséget kell tennünk a társadalom térkonstrukciói és a termé-
szet térkonstrukciói között. Míg az els ő szubjektumcentrikus és egy társadalomcentrikus geográfia kuta-
tási tárgyát képezheti, addig a második objektumcentrikus és els ősorban a mennyiségi, „erős tudomá-
nyok", azaz a természettudományok keretében releváns kutatási tárgy. Az abszolút tér kompetenciái az
anyagi világban találhatók, míg a térbeliség a tudat vagy az interszubjektíven létrejött társadalmi világ
egyik tartozéka.
Mielőtt rátérnénk a földrajzi térkoncepciók elemzésére, feltétlenül szükséges a
filozófiában kialakult térelméletek tisztázása, földrajzi jelent őségük alapján. A
filozófiatörténetben a tér problémája több rendszerben követhet ő. Ez a tény földraj-
zilag azért jelent ős, mert tudományunknak jelenleg is programatikusan megfogal-
mazott kutatási tárgya a tér. Mivel a földrajz er ősen elméletimportáló tudomány,
nyilvánvaló, hogy a filozófiai térelméletek er ős befolyást gyakoroltak a földrajz
mint tudomány megalapozásában és fejl ődésében. Tehát a térkérdés tárgyalásával a
földrajz episztemológiai alapjaira kérdezünk rá, a tudomány vélt tárgya után kuta-
tunk. Nyilván nem lehet célunk különböz ő tudomány-episztemológiai dichotómiák
megoldása, viszont tudnunk kell ezek létezésér ől és az általuk felvetett problémák-
ról. Maga a térr ől szóló vita jelenleg aktuális és a pozíciók rendkívül sokszín űek,
egészen a tér mint a geográfia tárgyának a tagadásától a tér melletti abszolút elköte-
lezettségig. Például Werlen szerint (1995) a tér nem lehet a földrajz tárgya, mivel a
helyi struktúrák a globalizáció következtében már nem helyhez, azaz térhez kötöt-
tek, illetve, mert nem határozhatjuk meg a tér helyét a térben. Erre a koncepcióra,
amely a jelenlegi nemzetközi térdiskurzust er ősen befolyásolta, visszatérünk.
A következőkben a legjelentősebb filozófiai térkoncepciókat (abszolút versus re-
latív tér) mutatjuk be, illetve ezeknek a recepcióját és fejl ődését különböző földrajzi
paradigmák keretében.
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
22 Benedek József TÉT XVI. évf. 2002 s2
A filozófiai tér fogalom
A filozófiában a térr ő l folytatott polémiák, párbeszédek a tér jellegére vonatkozó
dilemmára koncentráltak, amelynek alapvet ő kérdése az, hogy a tér abszolútnak
tekinthető -e — egy sajátságos szerkezettel felruházva — avagy relatív jelleg ű, azaz a
való világ alkotóelemei közti kapcsolat révén jön létre.
Az abszolút vagy szubsztanciális térfelfogás a barokk kori racionalizmusban ala-
kult ki. Jelentős képviselője René Descartes (1596-1650), aki elsőként szakított az
arisztotelészi hagyományokkal, illetve a skolasztikával. Descartes az id őt és a teret
olyan kategóriáknak tekintette, amelyek lehet ővé teszik a dolgok lényegének meg-
nevezését és osztályozását (Descartes 2000), míg a skolasztika a teret test nélküli
nemszubsztanciának tekintette. Ezzel szemben viszont a karteziánusi logika értel-
mezésében — amelyet a „Filozófia alapelvei" (Principia philosophiae, 1644) cím ű
mű vében fejtett ki — létezik egy nem teremtett, végtelen szubsztancia (Isten) és két
teremtett szubsztancia: a szellem (gondolkodás), amely kiterjedés nélküli, és a test,
az anyag, amely térbeli kiterjedéssel (extensio) rendelkezik. Tehát minden testnek
kiterjedése van, amely a tér egy meghatározott részét tölti ki, ezáltal azonosulva
magával a térrel. A tér meghatározza a dolgok, a tárgyak lényegét, ezeket tartal-
mazza. A tér önálló entitás, és önmaga is tárgy jelleg ű, a tárgyakhoz hasonló módon
létezik. Ezen anyagi jellegű , abszolút téreszme vált a földrajzi térfelfogás alappil-
lérévé, ahogyan azt kés őbb még követni fogjuk. Eszerint a tér kizárólagosan fizikai-
tér interpretációt kap, mely szerint a tér különálló fizikai entitás, saját struktúrával,
a tér hatást gyakorol a benne lev ő tárgyakra és holisztikus jelleg ű, azaz több, mint
az alkotó tárgyak tulajdonságainak az összessége.
A relacionalista térkoncepció ugyanabban a periódusban jelent meg, mint az ab-
szolút-szubsztanciális térszemlélet. A képzetet a szubsztancia elé helyezi, a tér az
érzékelés eredménye, nem rendelkezik önálló léttel. A relacionális-idealista térkon-
cepció eredete G. W. Leibniz (1646-1716) térfelfogásában található, aki szerint a tér
inkább egy képzet, egy eszme, mint dolog (tárgy) (Soja 1985). A tér az egymásmel-
lettiségek, míg az id ő az egymásutániságok rendje. Ilyen értelemben a tér f ő alaptu-
lajdonsága a tárgyak közötti viszonyban gyökerezik. Leibniz az anyagnak er őt tu-
lajdonít. Az erő alapegysége a monász, amely a többi monásszal fennálló kapcsolat
révén létezik predesztinált módon (Leibniz 1994). A monászok pontok, pontosab-
ban pontszerű szubsztanciák, er ő központok komplexuma. Ugyanakkor a monászok
lelkek, amelyek a „átlelkesülés" különböz ő stádiumában vannak, a tudatnélkülit ől a
tudatosig, illetve a legmagasabb szint ű stádiumig, Istenig. A monászok nem azono-
sak és nincs kiterjedésük. Végtelenül sok monász létezik, mindegyik saját képzeté-
vel, de ennek ellenére ezek harmonikus egységet alkotnak az eredend ő elrendezés-
bő l kifolyólag. A tér nem objektumként kezelend ő , hanem az alkotóelemek közti
kapcsolat révén meghatározott, mely alkotóelemeket Leibniz monászként határoz
meg. Ez azt jelenti, hogy a tárgyak közti kapcsolatok alkotják a teret, a tér az
együttlétek rendjét fejezi ki. Lényegében a monász-koncepció egy hermeneutikus-
idiografikus perspektívát képvisel (Pohl 1986), azaz kontextuálisat, amely a jelen-
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s2 A földrajz térszemléletének ... 23
ségek egyediségére alapoz, melyek az egymástól különböz ő monászok révén ölte-
nek testet. Ett ől eltérően a descartes-i térkoncepció holisztikus-nomotetikus jellegé-
vel a térbeli jelenségek egyetemességét hangsúlyozza.
Összegezésül elmondható, hogy a racionalizmus keretében két térkoncepció ala-
kult ki: egy abszolút-nomotetikus és egy relacionálisidiografikus. A kett ő közti
azonosság az ész, az értelem kihangsúlyozása a megismerési folyamatban, kizárva
minden tapasztalatot. Ha megismerésmódszerük azonos, ugyanez nem állítható
tartalmi szempontból. Az abszolút térkoncepció a térnek abszolút, anyagi, determi-
nált jelleget tulajdonít, míg a relacionális térkoncepció az egyedi dolgok
térkonstituáló tulajdonságát hangsúlyozza.
Az anyagi-abszolút térkoncepció irányvonala tovább élt a felvilágosodás korában
kibontakozó empirizmusban is. Az empiristák alaptétele szerint a megismerés forrá-
sa a tapasztalat, ebb ől adódóan pedig a fő hangsúlyt a tér anyagi, tapasztalatilag
megismerhető oldalára fektették. Annak ellenére, hogy a térre vonatkozó megállapí-
tások több empirista filozófusnál megtalálhatók (J. Locke, D. Hume, G. Berkeley),
a legösszeforrottabb elméletet I. Newton (1643-1727) dolgozta ki. Newton mecha-
nikáját egy abszolút tér keretei között gondolta el („Philosophiae naturalis principia
mathematica", 1687). A newtoni tér egy önálló léttel rendelkez ő tárgy, amely,
akárcsak Descartes-nál, a tárgyakra hat, anélkül, hogy ezek visszahatnának rá.
Newton tere anyagi jelleg ű, amely az emberi tudaton kívül és attól függetlenül
létezik. Az összefüggések azáltal bonyolódnak, hogy Newton megkülönböztet egy
abszolút és egy relatív teret egyaránt. Míg az els őt teológiailag magyarázza, melyet
az Isten ural és megismerhetetlen az emberi értelem számára. A második a
megismerés számára hozzáférhet ő, amely által a térkoncepció valamelyest
relativizálódik, bizonyos mértékben a relacionális térkoncepcióra emlékeztet,
tévesen, ugyanis a kett ő közötti különbség nem a tér abszolút vagy relatív jellegére
vonatkozik, hanem arra, hogy a Descartes—Newton rendszerben a tér anyagi, önálló
jellegű, míg Leibniz rendszerében kapcsolati (relacionális).
A földrajzra nagy hatással volt I. Kant (1724-1804) idealista térelmélete, aki a
racionalisták és empiristák közötti ismeretelméleti jelleg ű ellentéteket igyekezett
feloldani. Mindezek természetesen érintették a tér problémakörét is. Kant elutasítot-
ta mind a racionális, mind az empirikus megközelítést, és egy új elméletet dolgozott
ki a térről. Elméletének alapköveit a „Tiszta ész kritikája" (1787) cím ű művében
fejtette ki. Eszerint a tér az id őhöz hasonlóan apriori kategória, tehát nem ismerhet ő
meg a tapasztalat útján, kívül esik minden küls ő tapasztalaton vagy intuición. A
kanti felfogásban a tér egy transzcendentális idea: „A tér semmivé válik, mihelyt
kizárjuk bármely tapasztalat feltételét" (Kant 1994, 78). Ugyanebben a müben Kant
kifejti, hogy: „Amit a térben az intuició révén felfogunk, az nem a dolgok
tulajdonságainak megnyilvánulása", és hogy „Azokat, amiket küls ő tárgyaknak
nevezünk, nem egyebek, mint a küls ő szemléletünk formái" (uo.).
Tehát a kanti térkoncepció elzárkózik úgy az abszolutista poziciótól (a tér tárgy-
ként létezik), mint a relativistától (a tér mint a tárgyak közti kapcsolatok egésze). Ez
az álláspont mégis valamennyire közelebb áll a relativista elmélethez, amelyet bi-
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
24 Benedek József TÉT XVI. évf. 2002 s2
zonyos tekintetben még radikalizál is azáltal, hogy elképzelhet őnek tartja a tárgy
nélküli teret. Ezáltal a tér lényegében a megismerés lehet őségének feltéteieként egy
ideális eszme.
Röviden láthattuk, hogy a 17. és 18. századokban, a földrajz mint önálló tudo-
mány megjelenése el ő tt két fontos térkoncepció alakult ki a filozófiában, melyek a
késő bbiekben meghatározták a földrajz tudományelméleti fejl ődését. Az idealista
koncepció, mely szerint a tér csak a tudatban létezik, a relacionális térszemléletben
gyökerezik, Leibniz nevéhez fűz ő dik, és Spinoza, valamint Kant munkásságában
folytatódik, majd később a német idealista filozófiában, az életfilozófiában és fe-
nomenológiában. A materiális, abszolút térkoncepciót Descartes dolgozta ki, majd
Newton és a pozitivizmus egészítette ki. Ez utóbbi, mint ahogyan látni fogjuk,
meghatározó jelent ő ségre tett szert a földrajzban nem csupán direkt, hanem közve-
tett úton is, a relacionális térkoncepció téves interpretációja nyomán, a klasszikus és
a modern mennyiségi földrajzi paradigmák domináns térkoncepcióját képezve.
A kanti eszmék félremagyarázása és ezek következményei a földrajzban
Mint ahogyan számos szerz ő már rávilágított (például Werlen 1987), a
monászelmélet téves értelmezése a következ ő filozófusok nevéhez fűződik: Ch.
Woljf (1679-1754) („von den Ansichten der natürlichen Dinge"), J. G. Herder
(1744-1803) és G. W. Fr. Hegel (1770-1831). Wolff rendszerezte és publikálta
Leibniz műveit, létrehozva a Leibniz—Wolff filozófiai rendszert (Störig 1997). Eb-
ben, eltérő en Leibniztól, nem tesz különbséget az organikus és anorganikus világ
között, azaz a monászok és az élettelen természet között. Leibniz el őzőleg világo-
san elkülönítette ezt a két kategóriát, hangsúlyozva, hogy csupán a dönt őképes,
cselekvő alanyok lehetnek monászok, míg a természet csupán a monászok helyeit
alkotja. Az átlelkesült kozmosz, a monászok szférája, mint mikrokozmosz csupán a
monászok lelkében képz ő dik le. A monász nélküli szféra, az átlelkesületlen koz-
mosz nem képző dhet le a lelkek mikrokozmoszában. Wolff interpretációjában,
amelyet Hegel és Herder is átvettek, az élettelen kozmosz is leképz ődik minden
egyedben, úgy az organikus, mint az anorganikus szféra szintjén, amely egyfajta
materialista teológiaként is felfogható. Erre a legkézenfekv őbb példát Hegel egyik
alapművében, a „Philosophie der Geschichte" (1834) „Geographische Grundlagen
der Weltgeschichte" cím ű fejezetében találjuk meg, amelyben kihangsúlyozza a
talajok, általában a természet és a szellem között fennálló meghatározottsági
kapcsolatokat: „A széls őségek nem kedvez ők a szellemi fej lődésre" (Hegel 1966,
150) vagy „De sem a forró, sem a hideg égöv nem engedi meg az embernek, hogy
szabad mozgáshoz emelkedjék, az eszközök gazdagságához, amely magasabb,
szellemi érdekekért való tevékenységét lehet ő vé tenné. Az ember túl nagy
tompultságban él; a természet leveri, s ő ennélfogva nem képes elszakadni t őle,
pedig ez a magasabb szellemi kultúra els ő feltétele." (uo.)
A fentiekb ől egyértelm űen megállapíthatjuk, hogy Hegel materialista-determinista
magyarázatot ad a természet-társadalom viszonynak: a természet meghatározza a
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s2 A földrajz térszemléletének ... 25
nép szellemét és kultúráját. Ez a magyarázat csak úgy születhetett, ha a természet,
mint anorganikus kozmosz leképezi magát minden lélek mikrokozmoszában, ami az
eredeti leibnizi monászelméletben csak az organikusra volt érvényes.
C. Ritter, akárcsak kés őbb Fr. Ratzel is, erre a téveszmére alapozott, és ezáltal
mindketten a földrajzi geodeterminizmus el őfutáraivá váltak. Ritter abból a
megfontolásból, hogy nem létezik semmi abszolútum, a regionális értékekre,
áttételesen pedig a regionális földrajzra helyezte a hangsúlyt, a determinált jelleg ű
kapcsolatokra, az ember-természet viszony predesztinálására, azaz egy materialista-
determinista perspektíva látott napvilágot a kultúra és a természet kapcsolatának
tekintetében. Ugyanakkor tehát Leibniz relacionális (kapcsolati) térelméletét
abszolút térelméletként értelmezték, ami meger ősítette a Descartes—newtoni
abszolút álláspontokat.
Egy másik téves interpretáció Kant eszméit illet ően fogalmazódott meg. Ezek
földrajzi átvétele els ő sorban a klasszikus regionális paradigma megalapozója,
A. Hettner nevéhez fűző dik. Hettner Kantra hivatkozik mint küls ő tudománylegiti-
máló autoritásra, de tévesen értelmezte Kant ismeretelméleti osztályozását, mely
szerint háromféle ismerettípust különíthetünk el: szisztematikus, chronologikus és
chorologikus. Az utóbbi típus Hettner meglátásában azonos a földrajzzal
(chorológia), mint a tér tudománya (Werlen 1993). Lényegében, Hettner tévedése a
Kant által 1802-ben megírt „Physische Geographie" cím ű tanulmány interpretáció-
jában keresendő, amely az előző pontban tárgyalt ismeretelméleti elvekre alapul.
Eszerint Kant a földrajznak propedeutikus szerepet tulajdonít, amelynek fó feladata
a földfelszín leírása, regionális elemzések összeállítása kontinensek szerint, vagyis
az ismeretek térbeli rendezése. Hettner fó m űvében (Die Geographie. Ihre
Geschichte, ihr Wesen, ihre Methoden, 1927), tudomány-megalapozói sietségében
úgy határozta meg a földrajzot mint chorologikus, azaz tértudományt, ellentétben a
kanti elképzeléssel, mely szerint a földrajz nem tudomány, mint ahogyan a történe-
lem sem, hanem egyszer űen ismeretközvetít ő szerepe van. Másként fogalmazva,
Hettner a tér fogalmi eszméjét anyagivá alakította át, a tér kauzális faktorrá, tárggyá
alakult, melynek törvényszerűségeit a földrajz hivatott felfedezni, ezáltal pedig nem
csak a geográfia vált mint tudományos diszciplína lehet ővé, hanem megerősödött
ennek az abszolút tér eszméjére épül ő episztemológiai alapja is.
A térkoncepció fejl ődése a hagyományos földrajzban (1880-1950)
A geográfiát a 20. század elején tértudománynak tekintették (Hettner 1927;
Fliedner 1993; Werlen 1993; 1995), noha az empirikus tanulmányoknak er ősen
leíró jellegük volt, a tér szubsztanciájának magyarázata nélkül, amely számos tér-
diskurzust eredményezett, az elképzelt tértudomány helyett. Azaz az elemzett térsé-
geknek megfelelt egy objektíven igaz magyarázat, de nem létezett egy objektíven
igaz tér. A természetet és a társadalmat egymást kölcsönösen befolyásoló és kiegé-
szítő részeknek tekintették, de ebben az együttesben a természeté volt a primátus.
Ez alkotta azt az els ő dleges és meghatározó környezetet, melyben kialakult és fej-
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
26 Benedek József TÉT XVI. évf. 2002 s2
lődött a társadalom, dönt ő módon meghatározva ennek a fejl ődését. Eisel (1979)
(idézi: Werlen 1995) ezt a tárgyalási módot „konkrét ember—konkrét természet
paradigma" jelz ővel illette, habár egyes szerz ők szerint (pl. Pohl 1986) ebben a
periódusban kuhni értelemben vett paradigmák még nem alakultak ki. Ugyanezt
Bahrenberg (1995) regionális paradigmaként határozza meg, mely megfelel egy
premodern és preindusztriális világképnek, míg episztemológiai alapját az abszolút
térszemlélet alkotja (Descartes—newtoni abszolút tér és a relacionális tér félrema-
gyarázott, abszolutizált változata). Ennek értelmében a tér (régió) csupán egy tárgy
a többi mellett, egy olyan egészet alkot, amely több az alkotóelemek puszta össze-
génél, vagyis saját hatóer ővel rendelkezik, egy önálló entitás. A tradicionális regio-
nális paradigma térképz ődménye és ugyanakkor kutatási objektuma a régió, amely
itt — eltérően a modern regionális paradigmától — önálló, küls ő és reális léttel ren-
delkezik, amelyet a kutatónak csupán fel kell fedeznie.
Tény, hogy a tér anyagi, tárgyi mivoltát empirikusan nem lehet bizonyítani, de
még racionálisan sem. Maga Newton is küls ő instanciához nyúlt vissza, pontosab-
ban Istenhez, teológiai magyarázatot adva a térnek. Newton dönt ő hatással volt a
klasszikus földrajzra, Descartes mellett ő a megalapozója annak a térelméletnek,
amely a geodeterminisztikus jelleg ű klasszikus tértudományi paradigma alapkövét
képezi. Így alakult ki ebben a periódusban a geofaktorok eszméje, melyek a földraj-
zi teret alakítják. A geofaktorok között van a talaj, domborzat, növényzet, vizek stb.
Mellettük megtaláljuk az embert is, de els őrendűek a természeti er ők.
Mint ahogyan az el őzőekben láthattuk, a leibnizi eszmék Carl Ritter révén, a
kantiak pedig Hettner révén kerültek be a földrajz gondolatvilágába, mint egy ab-
szolút és szubsztanciális interpretáció, valamint egy okozati-determinisztikus ma-
gyarázat. Azáltal, hogy az egyének függ őségi viszonyban állnak az anorganikus
világgal, vagyis a természettel szemben, lehetetlenné vált az, hogy a cselekvés ala-
nyai meghatározzák saját céljaikat, és azok megvalósítása végett saját tudatuk és
rációjuk alapján cselekedjenek. Más szavakkal, a földrajzi determinizmus egy, a
világról alkotott holista és nomotetikus perspektívát alakított ki. A tér ezen általános
jellegű tárgyalási módjából született a regionális földrajz (az ember integrációja a
természetben és ez utóbbi hatása, regionálisan differenciált módon), mint
idiografikus tudomány, amely egy régió összes földrajzi aspektusát tárgyalja. A
regionalizálás öncélú volt, a régiónak ontológiai státust tulajdonítottak, egy objektív
létezést, melyet csupán fel kellett fedezni és le kellett írni. „A hagyományos föld-
rajz tértudomány volt, mégpedig a föld különböz ő tereinek tudománya" (Hettner
1927, 26). Hasonló volt a tájföldrajzi iskola tárgyalásmódja is, melyet a Hettnert
követő földrajzos generáció alkotott meg. Eszerint a tér, a hagyományos földrajzi
állásponttal megegyezve, egy önálló tárgy volt.
Klasszikus fázisában a földrajz kizárólagosan mint tárgytudomány m űködött, ab-
szolút vagy abszolutizált térelméleti alapokon. Ezek szálai visszanyúlnak
Descartes-ig és Newtonig, amihez hozzáadódnak Leibniz és Kant átértelmezett
elméletei. A földrajz klasszikusai gyakran legitimáló szándékkal nyúltak vissza a
filozófia nagyjaihoz, de lényegében egy premodern társadalom, vagy a modernizá-
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s2 A földrajz térszemléletének ... 27
lás útjait járó társadalom feltételeinek megfelel ően a teret mint tárgyat, anyagot
határozták meg. A tér fogalma, illetve a tértudomány igénye kés őbb formai változá-
sokon ment át (klasszikus regionális földrajz, tájföldrajz), de tartalmi szempontból
mind a táj, mind a régió megmaradtak anyagi, tárgyi jelleg ű dolgoknak. Mindez egy
determinisztikus-oksági diskurzust eredményezett. A geodeterminizmus ennek az
interpretációnak a földrajzi változata, alapjai Herder és Hegel munkásságában
keresendő k, akik ily módon kivánták megrajzolni a népek kultúrájának relativitását
és történelmi fejl ődését.
A tér a modern földrajzban, avagy a térfogalom ciklusos mozgása
A kvantitatív forradalom és a tér-paradigma. A tér egyszerű, mechanikus deter-
minizmus alapján történ ő vizsgálata akkor változott meg alapjaiban, mikor
általánosult az a felfogás, miszerint a rendkívül komplexé vált társadalmak sajátos
belső logika szerint szervez ődnek, mely már nem felel meg az egyszer ű ember-
természet kapcsolatnak. Ez a változás egy új világszemlélet meghonosodása révén
vált lehetővé a modern társadalmak geográfiai m űhelyeiben (Wardenga 1995;
Werlen 1995). A regionális társadalmak a modernizáció és globalizáció együttes
hatása alatt alakultak át, kapcsolódtak be egy globális rendszerbe, amelyben a diffe-
renciálódások tér-funkció jelleg űvé alakultak, a korábbi pusztán tér-jellegt ől eltérő-
en. A tradicionális földrajz anakronizmusa egészen a hatvanas évekig tartott, ami-
kor az új világkép és az elméleti és kvantitatív forradalom ösztönzésére egy irány-
váltás következett be, több új versenyz ő paradigma jelent meg: faktorökológia,
regionális kutatási paradigma, téranalízis paradigma. Ezen új posszibilista orientá-
ciók a gazdasági tevékenységek szerkezetét és elrendez ődését, a társadalom térbeli
szerveződését tanulmányozták (Abler—Adams—Gould 1979). A tárgyak közti térbeli
kapcsolódás fő kutatási témává lépett el ő, mértani és topológiai távolságokkal kife-
jezve, térbeli modellekkel szemléltetve. Noha e kutatási módszer deklarált célja volt
az elmélet-alkotás, a járt út alkalmatlannak bizonyult e célkit űzés megvalósítására,
minthogy a térbeli-helyzetbeli kapcsolatokat állandóan egy küls ő elmélethez kell
viszonyítani. Az egyes pontok egyszerű térbeli elhelyezkedése nem teszi lehet ővé
az elmélet-képzést, csupán egyszer ű modell alkotásra ad alkalmat. A térbeli kutatá-
sok elhanyagolták az emberi és társadalmi tényez őt, melyeket csupán a tér részele-
meiként kezeltek. Coffey (1981) egy elméletet mutatott be ezen tárgyalási mód és a
rendszerelméleti megközelítés mezsgyéjén, melyben a különböz ő folyamatok
játszák a fő szerepet. A térbeli folyamatok elemzése központi jelent őségű, és ennek
két fő jellemzője van, a növekedés és a rendez ődés. Mindkettő egy ideális egyensú-
lyi állapot elérését célozza. Látható, hogy csupán a tér „felülcímkézésér ől" van szó,
ezt úgy határozza meg, mint térbeli rendszer, anélkül hogy lényeges tartalmi válto-
zás történt volna a tér státuszában. Ez nem jelent azonban egy folytonosságot a
paradigma terén, lévén az új paradigma alapját egy okozati-probalisztikus modell
alkotja, mennyiségi karakterekkel, szemben az ezt megel őző periódus okozati-
determinisztikus modelljével, melynek azonban főként leíró jellege volt. A kontinu-
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
28 Benedek József TÉT XVI. évf. 2002 s2
itás tartalmi szempontból abban nyilvánult meg, hogy a földrajzi kutatás ró témája
továbbra is a tér maradt.
A magatartásföldrajz. A hetvenes évek vége felé egy új irányzat látott napvilágot
magatartásföldrajz néven, amelyben a konkrét teret egy absztrakt tér váltotta fel.
-
Az emberi magatartás közvetlen módon felel őssé vált a térhatású folyamatokért. A
teret természetes környezetként fogták fel, melyb ől az egyének bizonyos ingereket
(stimulusokat) receptálnak és értelmeznek, mindezek pedig meghatározzák az
individumok térbeli cselekedeteit. Egyértelm ű a szakítás a térbeli-pozitivista tárgya-
lásmóddal. A hangsúly nem annyira a magyarázatra, mint inkább a megértésre, az
empátiára tev ődik át. Ebben az összefüggésben megjelenik az els ő az egyének által
tudatilag felfogott és érzékelt tereket, azaz a kognitív tereket tanulmányozó irány-
zat, amelyben a kogníció folyamatát mindenképpen az illet ő alany társadalmi státu-
sa és pozíciója határozza meg.
Megvizsgálva az újonnan kifejl ődő mennyiségi paradigmák viszonyát különböz ő
térkoncepciókhoz, megjegyezhetjük, hogy ezek pozitivista és abszolút térszemléle-
tet feltételeznek. A szociális, gazdasági tereknek, annak ellenére, hogy lehatárolá-
sukkor szociális, gazdasági és topológiai ismérveket használnak fel, anyagi, önálló
státust tulajdonítanak. Ezért nyugodtan beszélhetünk a modern geográfia fázisában
az abszolút térszemlélet cirkuláris mozgásáról. Deklaratív, de módszertani szem-
pontból is egyértelm ű szakítás állt be a klasszikus paradigmákkal, de az abszolút
téreszme továbbra is dönt ően befolyásolta a földrajzi diskurzust.
Tulajdonképpen ugyanaz a domináns térszemlélet alkotja alapját mind a tradicio-
nális, mind a tér-paradigma alapú térkoncepciónak. A mennyiségi forradalmat úgy
is értelmezik, mint a geográfia tudománnyá változtatásának kísérletét egy olyan
szakaszban, amikor a földrajz legitimációs problémákkal küszködött (régebbi kelet ű
probléma, Hettner is a freiburgi iskola tudományrendszerező írásaira reagált).
A modern földrajzi térszemlélet továbbra is az abszolút tér eszméjére épít. Nyil-
ván ez kiegészül egy erő s mennyiségi orientációval, els ősorban a faktorökológia, a
regionális kutatási paradigma és a téranalízis esetében. Annak ellenére, hogy a
magatartásföldrajz a pozitivizmus ellen lépett fel, az általa használt téreszme abszo-
lút jellegű . A magatartásföldrajz viszont, Buttimer fogalomtárát használva (Buttimer
1993) azt az átmeneti szakaszt képezte a geográfia fejl ődésében, amelyben a klasszi-
kus térszemléletre és a modern mennyiségi szemléletekre jellemz ő kívülálló pozíció
(outsider) vagy a kívülr ől megfigyelő átalakul egy dualisztikus jellegű insider-
outsider pozícióvá, a7A7 a teret már nem csupán kívülállóként, geometriai, objektivi-
tás látszatát kelt ő távolságból szemléli, hanem bevonja az alkotó, cselekv ő humán
alanyok perspektíváját is, az úgynevezett percepciós terek formájában.
Jelenkori térkoncepciók
A földrajzi eszmék történetében kb. a nyolcvanas évek közepén ismét történt „va-
lami". A korszak legfontosabb eseménye a magatartás paradigmától és a pozitivis-
ta-kvantitatív eljárásokon alapuló paradigmáktól történ ő fokozatos eltávolodás,
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s2 A földrajz térszemléletének ... 29
illetve az ezzel párhuzamosan lejátszódó közeledés a szociális elméletek irányába,
első sorban a funkcionalista és marxista elméletek felé. Jelenleg a térproblematika
első sorban az antropogeográfia keretében kerül el őtérbe. Ebben a fejl ődési stádi-
umban többek közt az a felismerés alakult ki, hogy a tér nem csupán a földfelszín
egy darabkája, melyet bizonyos tárgyak jelenléte vagy hiánya jellemez. A tér több,
mint ez, a teret a tárgyak és emberek közötti kapcsolatok strukturálják, a tér kom-
ponens elemei nem ortogonálisan (értsd geometrikusan), hanem centrum-
periferikusan, városi központok körül csoportosulnak. Ennek ellenére bizonyos
fogalmak továbbra is használatosak: központi helyek, vonzáskörzet, rendszer,
hierarchia, rang, de tartalmilag kiegészültek min ő ségi vonatkozásokkal. Pontosab-
ban a társadalomföldrajzi diskurzus dematematizálódott, azaz demisztifikálódott
azáltal, hogy központi témája a szubjektum, a cselekv ő egyén lett.
A földrajz és a társadalomelméletek. Ennek a paradigmaváltásnak központi esz-
méje az, hogy a tér els ődleges formáló tényez ője a társadalom az alkotó egyéneken,
csoportokon és intézményeken keresztül. Ennek az eszmének kiforrása során újraér-
telmező dik a folyamat fogalma, mind tartalmilag, mind térformáló szerepét illet ően.
A folyamat már nem tisztán térbeli, hanem els ősorban szociális. A folyamatok
bizonyos tér- és id ő szekvenciákban zajlanak le. A teret csak az alkotó tárgyak és
folyamatok révén lehet megérteni, mint egy interakciószettet, mely egy történelmi
folyamat eredménye. Urry (1985) szerint a tér és az id ő csak akkor léteznek, ha
meghatározott szubsztanciájú entitásokat, vagy legalább két egymással kölcsönha-
tásban levő tárgyat tartalmaznak. A tér nem szubsztancia, hanem egy szettkapcsolat
különböző entitások között. Ezért nem helyes a tér-társadalom interakció fogalom-
párosítást használni, a tér csupán a társadalmat tükrözi. Ezért irányultak az utolsó
évtizedek térkutatási kísérletei a szociális elméletek felé. Mint ismeretes, a szociális
elméletek a társadalmi élet, a társadalmi intézmények konstitúcióját és m űködését
magyarázzák. Nyilván a társadalom m ű ködésének, a társadalmi élet szervez ődésé-
nek léteznek térbeli feltételei, illetve a társadalmi cselekvésnek térbeli konzekven-
ciái és ez az összefonódás, illetve ennek az összjátéknak a felismerése a társada-
lomföldrajzi elméletet a szociális elméletek irányába befolyásolta. Nyilván a társa-
dalomföldrajz-társadalomtudományok kapcsolat nem egyirányú, ugyanis a társada-
lomföldrajz központi kategóriái (hely, régió, táj, tér) egyre növekv ő érdeklődést
keltenek nemcsak a társadalomtudományokban (különösen az angolszász iskolá-
ban), hanem a politikai gyakorlatban is (nacionalizmus, regionalizmus, regionális
fejlődés stb.).
Három szociális elméletcsoportnak van nagy befolyása a földrajzra, ezek: a
makroelméletek (els ő sorban a marxizmus, de bizonyos mértékben Wallerstein és
Luhmann funkcionalizmusa is), a mikroelméletek (interakcionizmus, etnometodo-
lógia) és az első kettőt integráló elméletek (Giddens els ősorban).
Szemléletváltozás 1970 után: a tér és a marxizmus. A jelenkorban egy érdeklődés-
re mindenképpen számot tartó térszemléleti módot a marxizmus indított útjára,
amely a teret a termelési helyek és különböz ő piacok összességeként értelmezi
(Soja 1985). Tehát lényegében ebben az esetben is egy absztrakt térfogalommal
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
30 Benedek József TÉT XVI. évf. 2002 s2
számolhatunk, a marxizmus számára a gazdasági tér objektíven adott, de már nincs
semmi köze az abszolút determinista térszemléletekhez, ugyanis a gazdasági alap és
az erre támaszkodó felépítmény (politika, tudomány, vallás stb.) els ősorban nem
térbeli, hanem gazdasági elemeket tartalmaz. Ugyanakkor a marxista szociális el-
mélet a társadalmi mechanizmusokra figyel és nem bizonyos térbeli disztribúciókra
vagy törvényszerűségekre, mint a regionális és a térkutatási paradigma.
Ezen értelmezésmód szempontjából különösen kit űnik a francia marxista iskola
tradíciója, melynek illusztris képvisel ője Henri Lefebvre. Lefebvre elméletének
középpontjában a tér mint társadalmi termék, társadalmi képz ődmény áll, és a je-
lenkori társadalomföldrajz domináns térkoncepciójának (konstruktivizmus) alapkö-
vét jelenti. F ő munkájában (The Production of Space, 1974) azt a nézetet vallja,
hogy a tér társadalmi jelleg ű, illetve hogy a társadalmi tér az a tér, amelyben a ter-
melési viszonyok újratermel ődnek: „a társadalmi tér a termelt dolgokat foglalja
magába és tartalmazza ezek kapcsolatait együttlétükben és egyidej űségükben, rela-
tív rendezettségükben avagy rendezetlenségükben egyaránt" (Lefebvre 1994, 73). A
társadalmi tér átalakulása a termel őerők fejlődésének az eredménye, a falu-város
kapcsolatok közvetítésével. A kapitalista térbeliség a térbeli egynem űség (homoge-
nitás), a térbeli osztottság (fragmentáltság) és a rangsoroltság (hierarchizáció) meg-
különböztetett kombinációján alapul (Sója 1985). Ez globális méreteket öltve
formálólag kihat a mindennapi életre, a társadalmi létet többszörös centrum-
periféria és függő ség-dominancia ellentétpár-szintekbe szervezve. A társadalmi
térbeliség nemcsak terméke, hanem termel ője és újratermel ője is a termelési viszo-
nyoknak, egy allokatív hatalmi-politikai eszköz. Az osztályharc a társadalmi tér
produkciója fölötti ellen őrzés megszerzésésre irányuló harccá min ősül. Az egyed-
uralom problematikája ezáltal központivá válik Lefebvre téziseiben; a hegemónia
térbeli hatása az intézményrendszeren keresztül (állam és közigazgatás, politikai
szervezetek), valamint az eszméken (értelmiség, szakembergárda) jut érvényre. Az
állam ezáltal meger ősíti pozícióit, a társadalmat a tudás és technológia segítségével,
racionális elveken keresztül szervezi, a végrehajtást szolgáló intézkedések pedig
politikai-ideológiai természet űek. Ezáltal az állam a térszervezést meghatározó
tényezővé emelkedik. Említést érdemel az a megállapítás, mely szerint a különböz ő
társadalmak sajátosan szervezik meg tereiket, jellegzetes id őbeosztással és jellegze-
tes központjaival. Minden egyes társadalom egyéni termelési móddal, termelési
viszonyokkal rendelkezik, ez ugyanakkor specifikus újratermel ődési viszonyokat
generál, ami a társadalmi tér kialakulásának f ő mozgatórugója.
Lefebvre megkülönbözteti a tér reprezentációját, amely különböz ő szakért ők (ur-
banisztikai és területfejlesztési szakemberek, egyéb technokraták stb.)
konceptualizált, reprezentált tere. Ez az úgynevezett „elgondolt, modellezett" tér, a
dominancia tere. Az el őbbi kategória konfliktusos-antagonisztikus ellenpárja a
reprezentatív tér, amely lényegében az alárendelt tér, a közönséges térhasználók
tere, akik szimbolikusan értelmezik a térelemeket, ez a tér a mindennapi élet közege.
Az elsőre példa a tudomány, els ősorban a román regionális földrajz által alkotott
és bizonyos hatalmi pozíciókat tükröző régió-(tér)szisztematika, amelyben els őran-
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s2 A föla'rajz térszemléletének ... 31
gúak a természeti határok, illetve hiányoznak a kultúra által közvetített regionális
egységek, azaz az egyszer ű térhasználók identifikációs egységei, mint pl. a magyar
vagy a szász lakosság téregységei: Kalotaszeg, Barcaság stb.
Az előbb felsorolt eszmei tartalmak harmonizációját, egységesítését a földrajz
prioritásaiként kellene számon tartani, minthogy a geográfia hajlamos „valóság
fölötti" tereket létrehozni, amelyekkel a regionális népcsoportok nem azonosulnak,
tehát ezek a regionális identitástudatban nem reflektáltak.
Az integratív irányzat keretében kétségkívül a legnagyobb befolyása az utolsó évtized
geográfiatörténetében Anthony Giddens 1984-ben közölt struktúraelméletének volt.
Giddens abból indul ki, hogy a társadalomtudományok, a földrajz kivételével,
nem tulajdonítottak fontosságot a társadalmi rendszerek id ő- és tértengelyek mentén
végbemen ő konstrukciójának. Kiindulópontként a földrajzosok közül Torsten
Hagerstrand idő földrajzi fogalomtárát használja fel, azzal a céllal, hogy a társadal-
mi intézmények és a társadalmi élet id ő- és térdimenzióban lezajló szervez ődését
megfogalmazhassa. Az id ő földrajz szubjektcentrikus kutatási irányzat, amely Svéd-
országban alakult ki, Lundban. A hangsúly a mindennapos cselekvések rutin jelle-
gén van, melynek megfelelő en minden egyén mindennapos — térben és id őben leír-
ható és modellezhető — utat ír le, amely aggregálva az „életpálya" fogalmával defi-
niálható. A hangsúly az időre tevő dik, míg Giddens az interakciók térbeli és id őbeli
elhelyezkedésére koncentrál. Szerinte minden interakció egy bizonyos ideig tart és
egy bizonyos helyen, térben történik (1997). A tér konceptualizációjának céljával
Giddens két alapvet ő fogalmat vezet be: lokális (locale) és jelenlét-elérhet őség.
A jelenlét-elérhet őség arra a képességre vonatkozik, hogy a szerepl ő interakcióba
léphessen. Ez nyilván a tradicionális kultúrák esetében a fizikai közelség függvé-
nye, mivel a közlekedés és kommunikáció médiuma azonos. A modern társadal-
makban a jelenlét-elérhet ő ség az elkülönült kommunikációs és szállítási médiumok
technológiájától függ. Pl. Kolozsvár és Nagyvárad mint lokálisak közötti interakció
egészen más jelleg ű lenne, ha csúcstechnológiával rendelkez ő szállítási eszközök,
mint az interakció kontextusa lehet ő vé tennék azt a kapcsolatot (TGV-vel félórás
utazási idő , a jelenlegi két és fél óra helyett). Ugyanakkor az elérhet őség a test fizi-
kai tulajdonságaitól és a környezet egyéb jellegzetességeit ől is függ, mint például az
úgynevezett „állomásoktól" (stations), amelyek lényegében a társas interakciók
csomópontjai. Ide sorolhatók például a városok vagy ezek keretében a belváros stb.
A lokális a tér használatára vonatkozik, ami az interakció „setting"-jét, azaz kontex-
tusát határozza meg. A tér használatát illet ően Giddens nyilván els ősorban nem a
hagyományos területhasznosítási kategóriákra gondol (erd ő, kaszáló stb.), hanem
arra az anyagi kultúrára vagy artefaktumokra, amelyek a cselekvés eredményei és
ugyanakkor feltételei, kontextusai is. A lokális giddensi értelmezése nem a „helyi"-
vel fordítható, ugyanis megjegyzi, hogy a lokális rendkívül eltér ő kiterjedésű tar-
talmakra vonatkozik, lehet egy lakás, lehet egy utcasarok, lehet város, falu vagy
akár politikai határokkal jelölt nemzetállam. Fontos emlékeznünk arra, hogy mind-
ez csupán az interakció kontextusát jelzi. Giddens szerint a lokálisok regionalizálva
vannak, ami nem jelent egyebet, mint annak a meghatározását, hogyan oszlik az
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
32 Benedek József TÉT XVI. évf. 2002 s2
egyének tevékenysége tér—id ő zónákra szabványos, rutinszer ű társadalmi gyakorlat
vonatkozásában. Ennek megfelel ően a térbeliség három formáját különböztette
meg:
- térbeliség, mint régió, ahol elsősorban a Goffman által leírt elülső és hátsó
régió fogalompárra épít;
- térbeliség, mint a lokális centrum—periféria jellegű szerveződése;
- térbeliség, mint az intézmények és konvenciók helyhez kötött adottságai.
Megjegyezzük még, hogy Giddens elméletében felhasználja azt a Mgerstrandi
eszmét, miszerint a térbeliség és az id őbeliség a társadalmakban idő—tér zónák for-
májában kombinálódnak. Ez azt jelenti, hogy minden tevékenység egy jellegzetes
idő—tér zónában zajlik le. „A tipikus tevékenységeket regisztrálva könnyen felvá-
zolhatjuk életük „tér—id ő rendszerét" (Giddens 1997, 130). Ugyanakkor a tevékeny-
ségek időben és térben való elhelyezését három tényez ő befolyásolja:
— képességi korlátok (capability constrains), amelyek az ember mint biológiai
lény eszméjére épülnek, és ilyen szempontból azonosságot mutatnak a
müncheni szociálgeográfia alapfunkcióinak eszméjével. Pontosabban arra vo-
natkozik, hogy mint biológiai lény az ember szükségszer űen rá van kénysze-
rülve bizonyos tevékenységek elvégzésére (alvás, táplálkozás), azaz rá van
kényszerülve bizonyos id ő—tér rendszerek kialakítására;
— társasági korlátok (coupling constrains); ez a fizikai környezet teremtette kor-
látokra vonatkozik, amelyek megakadályozhatják az interakciók kialakulását
bizonyos térben és bizonyos id őpontban. Minden térnek létezik egy „zsúfolt-
sági határa", amely meghatározza, hogy bizonyos id őpontban hány ember tar-
tózkodhat bizonyos térben, bizonyos tevékenységet folytatva (Giddens 1997);
— uralmi korlátok (authority constrains), amelyeket a társadalmi rendszer határoz
meg, és az uralkodó hatalmi viszonyokat tükrözik. A hatalmi kérdés a hozzá-
férhetőség és az esélyek tükrében vet ődik fel, ami a társadalmi rétegz ődés, va-
lamint bizonyos tevékenységeket korlátozó normatív döntések elemzését teszi
szükségessé.
Giddens szerint az id ő—tér zónák centrum—periférikusan szervez ődnek. Például az
aktív személyek centrum jellegű idő—tér zónái a munkahely és a lakás. Heterogé-
nebb társadalmakban a város, vonzáskörzetével együtt, alkotja a legfontosabb érint-
kezési helyet térben és id őben. Ezek a kommunikációs és interakció-fórumok.
Giddens szerint a tér azért fontos, mert lehet ővé teszi az interakciórendszerek létre-
jöttét, azaz a tér (térbeliség) alapvet ő tényezője a cselekvésnek.
Ugyanakkor Giddens megpróbálja a szociális szféra mikro- és makroszintjeit ösz-
szefogni, illetve a struktúra-cselekvés ellentétet felszámolni. Szerinte a struktúrák
megengedik, vagy ellenkezőleg: fékezik egyes cselekvéstípusok kibontakozását,
míg az egyének cselekvéseikkel újratermelik vagy megváltoztatják a struktúrákat.
Ebből adódik a szociális struktúrák dualisztikus jellege, mivel ezek ugyanakkor a
cselekvés feltételei és újratermel ődnek a cselekvés eredményeként. Meg kell je-
gyeznünk, hogy a struktúra fogalma szabályok és er őforrások összességére irányul
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s2 A földrajz térszemléletének ... 33
és nem valamilyen anyagi térstruktúrára. A strukturáció fogalma ebben a megköze-
lítésben központi fontosságú és azokat a módszereket jelenti, amelyekkel a szociális
rendszerek létrejönnek és újratermel ődnek. Ez az utóbbi két folyamat térben és
időben szituált szerepl ők interakcióinak az eredménye, akik egy sor szabályt és
erőforrást használnak fel (Lallement 1996). Mint meglátjuk kés őbb, Giddens elmé-
letének nagy befolyása volt a geográfiára, els ősorban a modern regionális földrajz
paradigma, valamint a cselekvésorientált szociálgeográfia keretében.
Gyakran említik ebben az integráló jelleg ű tudományelméleti összefüggésben
J. Habermas kommunikáció-cselekvési elméletét. Ennek a középpontjában a kom-
munikáció, mint cselekvési forma áll, amely a társadalmi közeget képezi és arra a
cselekvésre vonatkozik, amellyel az egyének terveiket hangolják össze közös meg-
egyezés alapján. Habermas magyarázatot adott a társadalmi fejl ődés kérdéskörére
is, amely felfogásában nem más, mint az intézményrendszer és a mindennapi élet
világának (Lebenswelt) elkülönülési folyamata. Ez utóbbi a modern társadalmakban
mint társadalmi alrendszer m űködik, amely egyre er őteljesebben a teljes rendszer
ellenőrzése alá kerül gazdasági és adminisztrációs úton. A földrajz számára a fent
ismertetett eszmék közül külön relevanciával bír a kontextualitás elve, melynek
értelmében a társadalmak térben és id őben strukturálódnak. Egy hasonló, a földrajz
számára termékenyít ő eszme a kapitalizmus természetér ől szól, ami megtalálható a
tér, mint a kapitalizmus terméke eszmekörökben (marxista földrajz, melyet már a
Lefebvre nevével fémjelzett áramlatról szóló alfejezetben vizsgáltunk).
Összegezve elmondhatjuk, hogy a fent említett szociális elméletek szerint az ab-
szolút álláspont a földrajzi térr ől nem bizonyul már koherensnek, mivel ha a tér
üres, akkor maga a tér sem létezhet (Sayer 1985). A tér médiuma és ugyanakkor
terméke a cselekvésnek és a társadalmi kapcsolatoknak. Ez a dualista tér—id ő struk-
turálás annyira összefogja a szociális és térstruktúrákat, hogy az utóbbiak a társa-
dalmi kapcsolatok és struktúrák anyagi formái lesznek. Amint már láttuk, ezt a
kapcsolatot sejtette H. Lefebvre is. Ennek megfelel ően a társadalom a térben válik
konkrétummá, a tér maga pedig egy ideológiai és politikai létesítmény. Ezzel pedig,
mint láthattuk a szociális elméletek, különösen A. Giddens és H. Lefebvre révén,
visszajutottunk a leibnizi relacionális téreszméhez. A térkoncepció az utolsó évtize-
dekben erősen relativizálódott, a teret fogalomként használják, nem pedig külön
léttel bíró kutatási tárgyként.
Az akcionista (cselekvésorientált) irányzat. Egyes szerzők szerint (Wirth 1979), az
ember és környezete közti kapcsolat minden esetben társadalmi közvetítéssel megy
végbe. A tér alkotóelemei az emberi tevékenység révén nyernek funkciót, ezáltal
kapnak értelmet, azaz az ember természeti környezete az emberi tevékenység által
definiálódik. Maga a tér az el őbbi tevékenységek révén szervez ődik vagy bomlik
fel. Az akcionista szemléletmód egyik legfontosabb képvisel ője a svájci geográfus
Benno Werlen (1987), aki úgy véli, hogy a cselekvés a társadalom kezdeti (primér)
szerveződési módja, ellentétben a magatartásföldrajz álláspontjával, mely szerint a
döntéshozatali folyamatban meghatározó jelent őséggel bír az emberi magatartás,
amely befolyással van a térre is. Ugyanazon szerz ő szerint a tér problémái egyben a
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
34 Benedek József TÉT XVI. évf. 2002 s2
cselekvés problémái, a fő hangsúly tehát nem magára a térkutatásra esik, hanem a
cselekvést meghatározó körülményekre, és a cselekvés társadalmi jelent őségét
igyekszik feltárni. A posztmodern társadalmi viszonyok közepette, melyek a
globalizmus jegyeit hordozzák magukon (nagy távolságokat átfogó társadalmi kap-
csolatok, melyek túllépik a lokális horizontot és a termelési viszonyok által megha-
tározottak; globális kommunikációs rendszerek létrejötte a tér—id ő kompresszió
révén) nem a tér képezi a társadalomföldrajzi tudományos feltárás tárgyát, hanem
az emberi tevékenységek (cselekvések) különböz ő térbeli és társadalmi szituációk-
ban (Werlen 1993). A hagyományos társadalmak gazdasági-szociális viszonyai
közepette a teret a földrajzi megismerés tárgyaként tartják számon. Ezeket a tradi-
cionális társadalmakat a következ ő jellemzőkkel írhatjuk le: nagyfokú tér—id őbeli
stabilitás, az emberi közösségek lokális horizonthoz való kötöttsége, alacsonyfokú
mobilitás, face-to-face típusú (közvetlen) kommunikáció, a rokoni kapcsolatok
különleges fontossága, a cselekvés tér—id őtől és a természett ől való függősége.
Werlen véleménye szerint a társadalomföldrajz az emberi tevékenységeket kutató
tudományág, ennek következtében a tér már nem csupán egy materiális tárgy egyéb
tárgyak között. A tér egy olyan fogalommá alakul, amely „a kiterjedéssel rendelke-
ző tárgyak térbeliségére vonatkozik" (Werlen 1993, 250), és amely lehet ővé teszi a
dolgok megnevezését és osztályozását. A hatalmi struktúrák problémaköre és ezek
befolyásának mértéke a cselekv ő szereplőkre különösen nagy hangsúllyal szerepel
ebben az elméletben. Ilyen értelemben a cselekvések térbeli körülményei kifejezik a
hatalmi viszonyokat is. Mindezek ellenére ez az elmélet nem magyarázza a makro-
szintű folyamatokra való átmenet problematikáját, azzal együtt, hogy a mikroszint ű
struktúrákban és folyamatokban érzékelhet ő hatás egyértelm ű. A földrajz legfóképp
e két probléma-megközelítési szint közti kapcsolat megteremtésében játszhat fontos
szerepet, minthogy az akcionista paradigma önmagában nem alkalmas a dilemma
feloldására.
A werleni elmélet egyes szerz ő k szerint (Blotevogel, Meusburger, Ossenbrügge
stb.) fordulópontot jelent a társadalomföldrajz evolúciójában, els ősorban a cselek-
vésközpontú társadalom- és térkutatás tematizálása révén. Elméletét számos kritika
is illette, amelyet meger ő sített az a tény, hogy eddig Werlennek nem sikerült elmé-
letét megfelel ő módszertannal, azaz egy empíriai résszel kiegészíteni, eltér ően a
modern regionális földrajz képvisel őitő l (Gregory, Pred, Pohl stb.). A werleni elmé-
let kritikáját a következ ő pontokban foglalhatjuk össze:
— Nem oldódik meg a makroszintű térmeghatározó folyamatok problémája, mi-
vel a cselekvés elmélete mikroszinten marad. A cselekvések konstituálják a
társadalmat, illetve a társadalmi struktúrák befolyásolják a cselekvést;
— A részlegesen modernizált társadalmakra egyes tételek nehezen alkalmazha-
tók. A globalizáció vagy a lokális horizont integrációja a tradicionális társa-
dalmakban és a parciálisan modernizált társadalmakban nem annyira er ős,
mint ahogy ezt Werlen mindent átfogó megateóriájában feltételezi. Pontosan a
posztmodern társadalom jegyeihez tartozik az a kontextualitás és sokszín űség
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s2 A földrajz térszemléletének ... 35
is, amit Werlen munkájában csupán deklaratív szinten teljesít (kulturális szub-
jektivitás);
Igaz, hogy a tér mint ontológiai struktúra nem létezik (azaz nem létezik mint
tárgy), nincs saját hatóereje, nem lehet valaminek az oka, nem magyarázandó
vagy magyarázott változó, viszont léteznek bizonyos helyzetkapcsolatok, kap-
csolatok tárgyak között, amelyeknek térkomponense is van. Például a funk-
cionális távolság bármilyen technológiai feltételek között egy fizikai tér kom-
ponenst is tartalmaz. Nem az ontológiai térkategória, hanem a térbeliség mint
minden létező dolog alaptulajdonsága a központi fogalom. A kérdés az, hogy
milyen jelent ősége van a térnek és nem az, hogy mi a tér.
Következtetések
A tanulmányban követhettük, hogyan torzította el Wolff, Herder és Hegel a leib-
nizi relacionális térszemléletet, hogyan értelmezte földrajzhoz ill ő hűséggel Hettner
a kanti tér- és ismeretelméletet, illetve láttuk, hogy mindez, bizonyos társadalmi felté-
telek mellett, az abszolút, anyagi térszemlélet dominanciájához vezetett a geográfiá-
ban, amely a maga során a geodeterminizmusba torkollott. Az abszolút térszemlélet
fél évszázados dominanciája után meger ősödött a relacionális térszemlélet, els ősor-
ban a társadalmi elméletek geográfiai diskurzusba és kutatásba való bevonásával.
Annak ellenére, hogy gyakran használt fogalom a földrajzi térr ől nem született még
egy általánosan elfogadott, egységes elmélet, ami nem is lehetséges több okból
kifolyólag. Ezek közül a legfontosabbak:
— A földrajz jelenleg roppant meghasonlott, tagolt képet mutat, sok diszciplínára
darabolódott fel, sokan közülük nem kimondottan térbeli tulajdonságok tanul-
mányozásán alapulnak (szociálgeográfia, vallásföldrajz, történeti földrajz stb.);
— Természeti földrajz-társadalomföldrajz dichotómia. A geográfia ezen alapága-
zatai más-más, egymástól gyökeresen eltér ő térfelfogással rendelkeznek. Az
első a hangsúlyt az abszolút és szubsztanciális térre helyezi, amely racionáli-
san megismerhető és elsősorban természeti értelemben felfogott tér. A máso-
dik a relacionális térkoncepcióra alapoz, tehát számos relatív teret tanulmá-
nyoz anélkül, hogy egyik vagy másik relatív térnek abszolút ontológiai létet és
kizárólagosságot tulajdonítana (szociáltér, mentális tér, gazdasági tér, várostér,
akciótér stb.);
— Makro-mikro dichotómia (globális versus lokális). A társadalom térbelisége
különböző méretű egységekből tevődik össze (faluközösség, regionális közös-
ség, nemzet stb.). Ennek megfelel ően más elemzési módszereket kell használ-
nunk attól függően, hogy milyen térszinten dolgozunk. Ehhez fűződően beszé-
lünk módszertani holizmusról (a fels ő szintről indulunk ki, ez határozza meg
az alsó szinteket) vagy módszertani individualizmusról (kiindulópont az
egyén, akinek a cselekvései, tevékenységei hozzák létre a makroszintet);
— Minő ségi-mennyiségi metódusok közötti dichotómia. A mennyiségi helyette-
síthető a posszibilizmussal, ami a konkrét jelenségek magyarázatára hivatko-
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
36 Benedek József TÉT XVI. évf. 2002 s2
zik. A minő ségi módszerek komprehensziót vagy megértést feltételeznek. Az
előbbi a természettudományokban, konkrét esetben a természetföldrajzban, de
egyes társadalomföldrajzi paradigmákban is (városökológia, regionális tudo-
mány, tértudomány) használatos, nomotetikus jelleg ű, és alapvet ő kutatási
módszerei a kísérlet, a dokumentumelemzés és az ankét. A második túlnyo-
móan a társadalmi tudományokban, konkrét esetben a társadalomföldrajzban
használatos, ideografikus jellegű, alapvető módszerei a participatív megfigye-
lés és az intenzív interjú;
— A matematikai apparátus kevésbé intenzív használata, ugyanis a földrajzi je-
lenségek — ha egyáltalán ezek analitikus szinten léteznek is — nagy része nem
kvantifikált, vagy nem alapszik experimentálisan ellen őrizhető ismereteken,
amiért, összehasonlítva a „kemény tudományokkal", a földrajz egy hatalmas
diszkurzushalmazból tevődik össze;
— A posztmodernista irányzat meghonosodása a földrajzban, mely olyan új je-
lenségekben és kutatási témákban nyilvánul meg, mint a kvalitatív forradalom,
a marxista társadalomelmélet újjáéledése, a racionális magatartás kérdésbe
vonása a gazdasági telephelyelméletekben, az egyetemes igazság elutasítása,
metateóriák helyett mikroszint ű analízisek kidolgozása, különbségek elfoga-
dása, kontextualizálás, feminista földrajz, a posztfordizmus hatása a térszerve-
zésben, tér és egészség (ökológiai irányzat).
Minden társadalom nemcsak saját történelmét, hanem saját tereit (saját földrajzát)
is megtermeli, illetve újratermeli. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az
objektivitást nem lehet érvényesíteni a tér problémáiban, a tér még mindig szubjek-
tív fogalom marad. Más szóval a földrajzi tér, szubjektív módon, de funkcionálisan,
polarizációs központok köré szervez ő dik, ezek a központok pedig egy többszintes
hierarchikus rendszert alkotnak. Lényeges különbséget kell tennünk a társadalom
térkonstrukciói és a természet térkonstrukciói között. Míg az els ő szubjektum-
centrikus és egy társadalomcentrikus geográfia kutatási tárgyát képezheti, addig a
második objektumcentrikus és els ősorban a mennyiségi, „erő s tudományok", azaz a
természettudományok keretében releváns kutatási tárgy. Az abszolút tér kompeten-
ciái az anyagi világban találhatók, míg a térbeliség a tudat vagy az interszubjektíven
létrejött társadalmi világ egyik tartozéka.
Ha a „tartályszerű tér" nem is aktuális, távol állunk mind elméleti, mind
kutatásmódszertani szempontból attól, hogy lemondjunk a térre tartott igényeinkr ől.
Ezeket legfeljebb újraértelmezhetjük a „térbeliség" segítségével. Ez azt jelenti,
hogy a hangsúly már nem a téren, mint entitáson áll, hanem a térszervez ő folyama-
tokon, illetve a térnek a társadalmi folyamatokban betöltött szerepén. Hozzá kell
fűznünk azt is, hogy a werleni tértagadás etnocentrikus (kultúracentrikus), ugyanis a
„tartályszerű tér" eszme megfelel a klasszikus földrajz társadalmi hátterének, pon-
tosabban egy társadalomtípusnak, a premodern társadalom feltételeinek. Ezzel el-
lentétben, Werlen szerint, a térr ő l való lemondás a modern, illetve posztmodern
társadalmak feltételeit tükrözi. Tisztázatlan marad azon társadalomtípusoknak meg-
felelő téreszme, amelyek a premodern és modern fázisok között helyezkednek el,
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s2 A földrajz térszemléletének ... 37
mint például a kelet-európai társadalmak. Ha egyáltalán programszer űen meg akar-
juk fogalmazni a földrajz tárgyát, akkor továbbra is megoldatlan marad egy alapvet ő
kérdés: ezekben a társadalmakban melyik is lenne a legmegfelel őbb térkoncepció?
Tehát az utóbbi időben megsokasodtak azok a szakmai igények, amelyek egy
normatív-kritikai földrajzi irányzat térhódítását tartanák kívánatosnak, amely egy „a
tér politikai-gyakorlati tudománya" lenne (Boesch 1989). Ez egy olyan orientáció,
amely egyben bizonyos ideológiai elkötelezettséget is megkíván a geográfusok
részéről. Ezen új hullám képvisel ői egyidej űleg nagy politikai-ideológiai irányza-
tokkal azonosulnak. Egyértelm űen a marxista, feminista és humanisztikus földrajz
képviselői tartoznak ide. Ezen orientációk olyan támaköröket feszegetnek a kutatá-
saik során, mint az egyenl őtlen fejlődés vagy a társadalmi csoportok közti egyenl őt-
lenség, mindezeket természetesen a problémakörök térbeli vetületeivel összhang-
ban. Megállapítható, hogy a térbeli struktúráknak is van morális aspektusa, amely
fenntarthat régi egyenl őtlenségeket és újakat is teremthet. Mindazonáltal alapvet ő
különbségek mutathatók ki a marxista földrajz és az utóbbi két orientáció között
(feminista és humanisztikus), mely különbségek az eltér ő vizsgálódási szintek men-
tén rajzolódnak ki. A marxista tárgyalási módra a holisztikus megközelítés jellem-
ző, míg a feminista és humanisztikus tárgyalási módra az individualista perspektíva.
Az utóbbiak esetében az egyén kerül a figyelem középpontjába, a környezettel és a
közösség tagjaival való kapcsolatában ezen kapcsolatok feltérképezése pedig a
társadalmi-térbeli egyenl őtlenségek enyhítése-felszámolása, valamint az életmin ő-
ség javítása szempontjából tesz szert jelent őségre.
A kritikai irányzat megkülönbözteti a teret a helyt ől, illetve ezek dialektikus egy-
ségének elvét hangsúlyozza ki. Eszerint a hely a mindennapi élet, a mindennapi
cselekvések színtere, amely közelít a Hagerstrand által megalapozott és Giddens
által a társadalmi elméletbe beépített idő földrajz központi témájához (mindennapi
rutin cselekvések által strukturált tér—id ő zónák). Az újabb kritikák (Unwin 2000)
határozottan elutasítják a lefebvri eszméket és az azokon alapuló és a nyugati geográ-
fiai gondolkodásban befolyásos tér mint társadalmi konstrukció eszméjét, tekintettel
arra, hogy figyelmen kívül hagyják az id ő fogalmát, a mindennapi cselekvéseket
(különösen azokat, amelyek egyenl őtlenségeket termelnek). Megválaszolatlanok
azok a kérdések, hogy hogyan változtathatjuk meg a társadalmat, hogyan válhatnak
a terek egy jobb élet színtereivé (a modernizmus egyik alapvet ő hite). Bahrenberg
(1995) ugyanilyen szellemben ír, habár kezdeti munkái a mennyiségi paradigmák
jegyében születtek, és a geográfia jöv őjét a területiség elvén alapuló, kereslet- és
döntésorientált diszciplínában látja, amely konkrét társadalmi-területi problémák
megoldását célozza (például a területhasznosítás helyi és regionális vetületei).
A társadalomföldrajz jelenlegi fejlettségi színvonala azzal a felismeréssel is leír-
ható, miszerint a tér már nem csupán a földfelszín egy lehatárolt része, amelyet a
térelemek lokalizációja jellemez. A tér — az őt alkotó elemek szerint strukturálódva
— nem ortogonálisan, hanem polarizációs központok körül, centrum-periférikusan
szerveződik. Úgy gondoljuk, hogy a problémafelvetés jelen formájában nem kíván
az abszolút (szubsztanciális) vs. relatív tér polémiában dönt őbíráskodni. A filozófiai
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
38 Benedek József TÉT XVI. évf. 2002 s2
vagy földrajzi érvelések nem vezetnek semmilyen pozitív eredményre, az egyetlen
építő hozzáállás a térr ő l szóló episztemológiai viták polifonikus jellegének elfoga-
dása lehet, valamint a tér-kultúra (társadalom) viszonyának relativizálása illetve
kontextualizálása.
Irodalom
Abler, R.—Adams, J.—Gould, O. (1979) Spatial Organization. The Geographers View of the World.
Englewood Cliffs, New Jersey.
Bahrenberg, G. (1995) Paradigmenwechsel in der Geographie: vom Regionalismus über den
raumwissenschaftlichen Ansatz wohin? — Matznetter, W. (Hrsg.) Geographie und Gesellschafistheorie.
Referate im Rahmen des „Anglo-Austrian Seminar on Geography and Social Theory" in Zell am Moos.
Oberösterreich. Wien: Universitát Wien (= Beitráge zur Bevölkerungs- und Sozialgeographie 3.) 25-32. o.
Blotevogel, H.H.—Heinritz, G.—Popp, H. (1987) Regionalbewusstsein-Überlegungen zu einer geogra-
phisch-landeskundlichen Forschungsinitiative. Informationen zur Raumentwicklung, 7/8. Bonn.
Boesch, M. (1989) Engagierte Geographie. Zur Rekonstruktion der Raumwissenschaft als politik-
orientierte Geographie. Erkundliches Wissen 98. Steiner, Stuttgart.
Buttimer, A. (1993) Geography and the Human Spirit. John Hopkins University Press, Baltimore.
Coffey, W. (1981) Geography: towards a general Spatial systems approach. Methuen, New York.
Descartes, R. (2000) Principiile filosofiel Ed. Iri, Bucuresti.
Fliedner, D. (1993) Sozialgeographie. de Gruyter, Berlin.
Giddens, A. (1997) Time, Space and Regionalisation. — Gregory, D.—Urry, J. (eds.) Social Relations and
Spatial Structures. MacMillan, London. 265-295. o.
Gregory, D. (1998) Explorations in critical human geography. Druckagentur Jürgen, J.—Sause,
Heidelberg.
Hegel, G.W.F. (1966) Előadások a világtörténet filozófiájáról. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Heidegger, M. (1994) Fiinrá si timp. Ed. Jurnalul Literar, Bucuresti.
Herder, J.G. (1967) Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit. Löwit, Wiesbaden.
Hettner, A. (1927) Die Geographie. Ihre Geschichte, ihr Wesen und ihre Methoden. Breslau.
Johnston, R.J. (1997) Geography and Geographers. Anglo-American Geography since 1945. Arnold,
London.
Kant, I. (1905) Physische Geographie. Verlag von Felix Meiner, Leipzig.
Kant, I. (1994) Critica rafiunii pure. Ed. Iri, Bucuresti.
Lallement, M. (1996) Istoria ideilor sociologice. vol. II, lmprimeria de Vest, Oradea.
Lefebvre, H. (1994) The Production of Space. Blackwell, London.
Leibniz G.W. (1994) Monadologia. Ed. Humanitas, Bucuresti.
Nemes Nagy J. (1998) A tér a társadalomkutatásban. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest.
Newton, I. (1956) (ford.) Principiile matematice ale filozofiei naturale. Ed. Academiei, Bucuresti.
Pohl, J. (1986) Geographie als hermeneutische Wissenschaft. Münchener Geographische Hefte. 52.
Soja, E.W. (1985) The Spatiality of Social Life: Towards a Transformative Retheorisation. — Gregory,
D.—Urry, J. (eds.) Social Relations and Spatial Structures. MacMillan Education, London. 90-127. o.
Thrift, N. (1996) Spatial formations. SAGE Publications, London.
Urry, J. (1985) Social Relations, Space and Time. — Gregory D.— Urry, J. (eds.) Social Relations and
Spatial Structures. MacMillan Education, London. 20-48. o.
Sayer, A. (1985) The Difference that Space makes, Social Relations and Spatial Structures. — Gregory,
D.—Urry, J. (eds.) Social Relations and Spatial Structures. MacMillan Education, London. 49-66. o.
Störig, H.J. (1997) A filozófia világtörténete. Helikon, Budapest.
Unwin, T. (2000) A waste of space? Towards a critique of the social production of space. Transactions
of the Institute of British Geographers. 11-29. o.
Wardenga, U. (1995) Geographie als Chorologie. Franz Steiner, Stuttgart.
Werlen, B. (1987) Gesellschaft, Handlung und Raum. Erkundliches Wissen, Band 89. Franz Steiner
Verlag, Stuttgart.
Werlen, B. (1993) Gibt es eine Geographie ohne Raum? — Erdkunde. 47.241-254. o.
Werlen, B. (1995) Sozialgeographie alltöglicher Regionalisierungen. Band 1. Franz Steiner Verlag,
Stuttgart.
Wirth, E. (1979) Theoretische Geographie. Grundzüge einer theoretischen Kulturgeographie. B. G. Teub-
ner, Stuttgart.
Benedek József : A földrajz térszemléletének hullámai
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/2. 21-39. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s2 A földrajz térszemléletének ... 39
WAVES OF GEOGRAPHY'S SPATIAL APPROACH
JÓZSEF BENEDEK
This paper represents a short overwiew about the evolution of the space concept both in
philosophy and geography. I have identified a few crucial moments in this evolution,
represented by the míssínterpretation of relative space conceptions (especially Leibniz and
Kant) by Wolff and Hettner, which has been conducted to the dominant position of absolut
space concepts until recent. The overpresence of the absolut space conception was
deconstructed by recent evolutions, especially by the social theory based critical geography
and by the "new geographies" (modern cultural geography and modern regional geography).
In the latest sense the space became relative and constructed from different social and
political institutions.