Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
Tér és Társadalom XVI. évf. 2002 s 1: 59-98
KISALFÖLDI ÉS ALFÖLDI MEZŐVÁROSOK
KÜLÖNBÖZ ŐSÉGE, KISVÁROSI ÉRTÉKEK
VÉDELME
(The Difference between the Market-Towns in the Great
Hungarian Plain and the Small Hungarian Plain,
Protection of Small Town Values)
SOMFAI ATTILA
Kulcsszavak:
mez őváros falu középkor jellegvédelem települési alaprajz
Magyarországon sajátságos kontraszt figyelhet ő meg a két nagy országrészre (a Dunántúlra, ill. az
Alföldre) jellemz ő történeti településfejlődésben. A történetileg kialakult falvak és mez ővárosok telepü-
lésszerkezete a morfológiai felépítés szerint két f ő csoportba sorolható: a Dunántúlra (és így az Észak-
Dunántúlon található Kisalföldre is) jellemzők a soros felépítés ű telepszerű települések, az Alföldön
pedig megtalálhatók a kétbeltelkes felépítés ű halmazos települések is, amelyek többsége közel kör alakú.
A két f ő csoporton belül számos altípus lehetséges. Egyes altípusok a kés őbbi korokban hozzáízesült
településrészek miatt ma már nehezen ismerhet ők fel, és a történeti településszerkezet nagymérv ű meg-
változtatására is akad példa.
A történeti települések vizsgálata megmutatja, hogy az „indokolatlanul szabálytalannak" hitt történeti
településalaprajz főbb elemeit számos esetben a topográfiai adottságok határozták meg és részben ennek
köszönhetik „egyszeri és megismételhetetlen" arculatukat. Ez a felismerés a településtervez őket a törté-
neti településszövet jobb megbecsülésére ösztönözheti, és hozzájárulhat a gyakorlati településtervezés
napjainkban tapasztalható szemléletváltozásához. A települések fejlesztésekor már nem csupán egyes
m űemléképületek, épületegyüttesek, utcák, terek védelme a cél, hanem az egész épített települési környe-
zet és az őt befogadó táji környezet integrált védelme, az ún. jellegvédelem.
Témafelvetés, a kutatás id őszerűsége
Magyarország egy új fellendülés korszakának küszöbén áll. A területfejlesztésben
politikai szándék és egyben gazdasági szükségszer űség is, hogy a vidék nagyobb
szerepet kapjon. A túlzott centralizáció évtizedeinek elmúltával a nagy- és középvá-
rosok mellett szükség lesz újabb gazdasági és ellátó-szervez ő alközpontokra. A
hazai városhálózatban Budapest és a 22 megyei jogú város mellett jelenleg kb. 210
középváros és kisváros szerepel, ebb ől 100-as nagyságrendű (!) a kisvárosok száma
— mégis a településhálózat jöv őképét illetően a kisvárosokra meglehet ősen kevés
figyelem jut.
A vidékfejlesztés fő pólusai továbbra is várhatóan a vidéki nagyvárosok lesznek,
azonban a vidék felemelkedésében a kisebb települések is egyre fontosabb szerepet
tölthetnek be. Ezért is különösen id őszerű, hogy a mezővárosi lépték ű-típusú tele-
pülések fejlődését történeti távlatokban vizsgáljuk, és értékeik ismeretében jöv őjü-
ket kedvez ően befolyásolhassuk. — Százharminc évvel a mez őváros, mint közigaz-
gatási kategória megszűntetése után természetesen nem lehet újra a hagyományos
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
60 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
mezővárosban gondolkodni, ill. a mez őváros-hálózatot egy az egyben feltámaszta-
ni, de valamilyen kisváros kategóriára érezhet ően szükség lehet. A történeti elemzé-
seken túl indokolt az azóta eltelt id ő agrárvárosi folyamatainak komplex elemzése,
jövőbe mutató tanulságok megfogalmazása.
Magyarországon nagy számú mez őváros volt 1876-ig. Az ország területén vi-
szonylag sűrűn és egyenletesen helyezkedtek el. A volt mez ővárosok egy része
ellátó szerepkörében és építészeti arculatában őrzi múltját, mások alig különböznek
a falvaktól. Az eddigi történeti kutatások, az Alföld településeit sajátságosabbnak
vélték, így a dunántúliakhoz képest behatóbban vizsgálták. Jelen írásból kiderül,
hogy a Kisalföldön is számos mez ővárosi életút-típus különíthet ő el, eközben kiraj-
zolódik a dunántúli és alföldi települések eltér ő fejlődése is.
A magyar mez ővárosok kialakulása,
fejlődésük történelmi sajátosságai
A mezővárosok (ún. oppidumok) a magyar vidéki településstruktúrában nagyon
fontos szerepet töltöttek be. Falusias jelleg ű, de városi kiváltságokkal rendelkez ő
települések voltak, melyek — szemben a szabad királyi városokkal (ún. civitasok) —
legtöbbször földesúri vagy egyházi (püspöki) fennhatóság alatt álltak. A mez ővárosi
címet főleg a középkorban adományozták. A mez őváros elnevezés 1876-ban, a
közigazgatás gyökeres átszervezésével megsz űnt. Egy részüket községgé min ősítet-
ték, kisebb részüket pedig várossá.
Mezővárosaink fejl ődésében néhány fő vizsgálati szempont alapján jól körvona-
lazhatók a főbb hasonlóságok és eltérések. Ezek a társadalmi-gazdasági arculat, a
feudális hatalom formája (és a hatalom ellenében kifejtett önrendelkezési törekvé-
sek eredményessége) és nem utolsó sorban a településszerkezeti sajátosságok.
Azon települések kialakulásában, melyek kés őbb mezővárosi rangot kaptak, szá-
mos tényező játszott szerepet. Leggyakrabban valamilyen helyi értéket, s őt értékek
halmozódását fedezhetjük fel. Védelmi értékeket (vár-hegy, víz, mocsár közelsége),
kereskedelmi-megközelíthet őségi értékeket (út-csomópont, folyóátkelés), lakhatás-
sal összefügg ő értéket (topográfiailag magasvízt ől védett területek) és gazdálkodá-
si-megélhetési értékeket (halászhelyek, erd őségek, legel ők, jó termőterületek közel-
sége). A megnevezett helyi értékek közül úgy t űnik, az egyik legerősebbnek a vá-
sárfunkció bizonyult. Nem véletlen, hogy a II. József-féle katonai felmérési térké-
pen a mezővárosokat „Markt" (piac) megjelöléssel illették.
A mezővárosok kialakulását, fejl ődését az értékek mellett politikai, szellemi er ők
alapvetően befolyásolták: a világi (feudális uraságok, ill. városok irányító testülete)
vagy egyházi hatalom, befolyás (püspökségek, monostorok). Nemcsak közvetlenül
feudális uraságoktól, hanem szabad királyi városoktól vagy más mez ővárosoktól is
függhettek mezővárosok (pl. a Sopron vármegyei Kismarton-váralja, Fraknó-
váralja stb).
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 61
Az első városias településekrő l a 12-13. századi okleveles említésekb ől tudunk.
Az 1390 el őtti forrásaink közel 50 mez ővárost említenek — sokszor váltakozva, nem
következetesen — civitas vagy oppidum néven. A mez ővárosi rangok elterjedését a
városi kiváltságok szaporodásával összhangban a 15. századra tehetjük. Ekkor már
érzékelhet ő különbség mutatkozik a mez őgazdaság mellett főleg kereskedelemmel
és iparral foglalkozó civitasok (királyi városok), valamint az agrárjellegüket fejl ődő
kézműiparuk ellenére megőrző oppidumok (földesúri mezővárosok) között. A
16-17. században számos település lakói mez ővárosi kiváltságaikat katonai szolgá-
lataik fejében kapták (pl. a Kisalföldön Kapuváron vagy a hajdúsági mez ővárosok-
ban pl. Hajdúböszörményben stb.).
Történeti irodalmunk 800-850-re becsüli a 15. század végi mez ővárosok számát.
Bácskai Vera kutatásai e feltevést igazolják: Erdélyt és Szlavóniát figyelmen kívül
hagyva a 15. század végéig mintegy 750 települést említenek oppidum néven, err ől
a csupán véletlenszer űen fennmaradt oklevelekb ől tudunk. Grafikonon ábrázolva
szembetűnő a mezővárosok számának növekedése Zsigmond király (1387-1437) és
még inkább Mátyás király (1458-1490) uralkodásának idején (1., 2. ábra).
1. ÁBRA
Újabb oppidumok okleveles említései 1350 és 1530 között tízévenkénti bontásban
(The Mention of Further Oppidums in Documents
between 1350 and 1530 by decades)
100
Ell
il
la
00
80
70
60 Elli Ml MEIN
..11.111 Ll IE-111 Ml
I
50
40 EINIffilhill 119 s411
LI
1
30
20
•
erriem
!V 1
Ilimiz
R 53 E3 53
II Fi3
ON
E? &
É É É oo
' 5
Forrás: Bácskai 1965.
A 15. század végén az oppidumok átlagnépessége 500 f ő körül mozgott. Ez a
szám ötszöröse volt a falvak átlagnépességének, de jóval alatta maradt a legtöbb
civitas lélekszámának. A népességnek átlagosan az egyötöde élt mez ővárosokban,
ez az arány egyes vármegyékben vagy uradalmakban még magasabb volt (pl. a
Sárvár—kapuvári uradalomban a népesség fele).
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
62 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
›.' s
S' -'
• \ .% ,. '
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 63
Az oppidumok és a nagyobb falvak közti min őségi különbséget nem az említett
eltérő népességszám, hanem inkább a mez őgazdaság árutermel ő jellege, az eltérő
tulajdonviszonyok (a jobbágy eladhatta telkét), ill. a kézm űves lakosság nagyobb
aránya (a 15. században esetenként közel 20%) jelentette. A Dunántúl kit űnő éghaj-
lati- és talajadottságai kedveztek a mez őgazdálkodásnak (Győri 1999), pl. bort
termeltek eladásra, ill. tájspecifikus növényeket termesztettek. Ezzel szemben az
alföldi pusztai legel ők leggazdaságosabb hasznosítása a külterjes állattenyésztés
volt. A termékeket nem csak helyi és környékbeli vásárokon értékesítették — mar-
hák, lovak ezreit hajtották a határon túlra, pl. Bécsbe. A 15. századi magyar külke-
reskedelem 60%-át jelent ő állatkivitel els ősorban az alföldi mez ővárosokból került
ki. A mezőgazdálkodást kiszolgáló kézm űipar továbbfejl ődésével a 18. századra
céhek jöttek létre (Bácskai 1965).
Az alföldi mezővárosok lakossága a falvakéval összehasonlítva lényegesen sza-
badabb körülmények között gazdálkodhatott. Ez vagyoni és társadalmi differenciá-
lódáshoz vezetett. A közösség egyes tagjai jobban kiemelkedtek, és a rátermettebb
gazdák idővel nemességet kaphattak (Kecskeméten, Nagyk őrősön) — ez a város
világi földesurának legtöbbször érdekében állt, míg az egyházi irányítás alatt álló
városokban kevésbé (Cegléden). Az így kiemelkedett gazdák a mez ővárosok irányí-
tó testületében a város földterületeinek növelésén, a viszonylagos autonómia el ő-
mozdításán fáradoztak. A földesúri terheket egy összegben (census) válthatták meg
a jobbágyok, s ez a cenzuális viszony el ősegítette az autonóm szervezet kiépülését.
A földesúr mezővárosának jövedelmez ősége érdekében további privilégiumokat
igyekezett szerezni. Az alföldi mez ővárosok viszonylagos önállóságát még a török
időkben is sikerült meg őrizni. A török időkben ugyan megtorpant az alföldi mez ő-
városok fejl ődése, de mint kiváltságos szultáni birtokok, ún. hász városi rangot
nyertek (Kecskemét, Nagyk őrös, Cegléd, Kiskunhalas, Jászberény, Hódmez ővásár-
hely, Mezőtúr és Ványa). A török ki űzését követően, de még inkább a 18. század
elejétől a mez ővárosok tágas határának eltartóképessége a népesség-növekedéssel
fokozatosan telít ődött, s ez a mez ővárosi társadalom további differenciálódásához,
az alsóbb rétegek elszegényedéséhez vezetett. Az alföldi mez ővárosok a földesúri
befolyás fokozatos lazításáért, minél nagyobb fokú autonómia eléréséért küzdöttek.
A polgárias fejl ődés azon mezővárosokban indulhatott meg legel őbb, melyek a
feudális kötelezettségek megváltásával — ill. a századfordulón a földesúr földjeinek
megvásárlásával — hamarabb szabadultak a feudális földesúri vagy egyházi függ ő-
ségből.
A középkorban Észak-Dunántúl nagy része nem volt török hódoltsági terület, ha-
nem a királyi Magyarország részét képezte. A mez ővárosok mégsem fejl ődhettek
viszonylagosan háborítatlanul, mint a hódoltsági területek mez ővárosai. A török
portyázások állandóan félelemben tartották az észak-dunántúli települések lakossá-
gát, különösen nagy pusztítást végeztek Bécs egy-egy sikertelen ostroma kapcsán.
Győr vármegye Pusztai járásának neve is erre utal (Lengyel 1944). Győr térségében
nemcsak a kisebb falvak, hanem olyan nagyobb települések is elt űntek a föld színé-
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
64 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
ről, melyek később talán mez ővárossá válhattak volna. A Sokoró vonulatától keletre
a települések ritkasága még ma is szembet űnő, mivel csak egy részük tudott újjáé-
ledni. A török idők elmúltával a korábban védelmi feladatokat ellátó mez ővárosok
lakosságának katonai feladatai csökkentek. A földesurak ezért igyekeztek kiváltsá-
gaikat megnyirbálni, a jobbágyterheket súlyosbítani. A Kisalföld nagyobb részén az
erdők kiirtásával földesúri nagybirtokok jöttek létre (pl. Sopron vármegyében az
Esterházyak uradalma), melyeken majorgazdálkodást folytattak. A 17. század kö-
zepére a jobbágyterhek — ajándékozási kötelezettség, robot, terményadó, pénzadó
stb. — egyre csak súlyosbodtak (Mikó 1968), a 18. században pedig már az állam is
megnövekedett igényeket támasztott. A földesurak a majorgazdálkodás kiterjeszté-
se, az állam főként az állandó hadsereg fenntartásának költsége miatt kívánt mind
nagyobb terheket rakni a parasztság vállára. Emiatt a dunántúli megyék panaszos
kérvényeket küldtek Mária Teréziához. A kormányzatnak érdekében állott, hogy a
földesúri terheknek határt szabjon: 1767 és 1774 között az ország 66 megyéjéb ől
44-ben megtörtént az úrbérrendezés — ez alól kivételt csupán a kiváltságos jász-kun
terület és a hajdúvárosok jelentettek a sz űkebb értelemben vett Magyarországon
(Felhő 1970). A Kisalföldön a 19. század második felét ől meginduló polgárosodást
a kereskedelem, a céhes kereteket meghaladó ipari vállalkozások, városközpontok
fokozódó urbanizálódása, igazgatási funkciók egyre nagyobb koncentrációja jelez-
te. A századfordulóra új típusú szolgáltatások is megjelentek (jogszolgáltatás, több-
szintű iskolai szerepkör).
A mezőváros településkategóriát a 19. század végén már a feudális id ők emléké-
nek tekintették. A kiegyezést követ ően 1871-ben átfogó közigazgatási átszervezést
hajtottak végre, ekkor a mez őváros kategória megszűnt, és a szabad királyi városok
szerepköre is lényegesen átalakult. A 12 000 f őnél népesebb szabad királyi városok
(p1. Győr és Sopron) és egyes kivételes mez ővárosok (a Kisalföldön pl. Szombat-
hely, az Alföldön pl. Kecskemét) magasabb szerepkör ű, ún. törvényhatósági jogú
városi rangot kaptak, míg más szabad királyi városok (a Kisalföldön pl. K őszeg,
Kismarton, Ruszt), ill. mez ővárosok (a Kisalföldön pl. Pápa, az Alföldön pl. Ceg-
léd, Nagykőrös) pedig rendezett tanácsú város címet. Az Északnyugat-Dunántúlon
a korábbi sűrű mezőváros-hálózatot nem tartották meg. Például Kapuvár mez őváros
1871-ben nagyközség lett, s csak száz évvel kés őbb, 1969-ben lett újra város.
Észak-Dunántúlon, különösen Sopron vármegyében a mez őgazdaság t őkés fejl ő-
dése a 19. század derekától gyorsabb volt, mint az ország más részeiben (Simkovits
1965). Általános tendencia a nagybirtokok koncentrálódása és ezzel párhuzamosan
a kisbirtokok elaprózódása. Az elszegényedett településlakók többsége számára a
kibontakozó gazdasági fejl ődés és a meginduló polgárosodás nem hozott érezhet ő
javulást, s őt a technikai fejl ődés a munkanélküliség növekedését eredményezte. A
föld- és lakótelekínség, kilátástalan életkörülmények miatt a századfordulón a la-
kosság jelentékeny hányada vándorolt ki Amerikába.
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 65
A kisalföldi és alföldi mez ővárosok eltérő fejl ődése,
különös tekintettel a település alaprajzra
Mez ővárosaink építészetének f őbb vonásai
Mezővárosaink tágabb értelemben vett építészete — a településhálózat, település
arculata, építészeti karaktere — a mez ővárosias fejl ődésnek és a társadalmi-
gazdasági viszonyoknak kifejez ője. Az építészeti arculat átalakulásában az elemi
károk (tüzvészek, árvizek) és a háborúk (elnéptelenedést követ ő telepítések) is igen
jelentős szerepet játszottak.
A 19. század derekáig mez ővárosaink építészetét a mez őgazdálkodási jelleg hatá-
rozta meg. Jó példa erre a dunántúli települések hagyományos oldalhatáros (fés űs)
beépítése, amelyb ől fakadóan az épületek oromfalakkal fordultak az utca felé
(3. ábra). A keskeny telket jól kihasználó, eredend ően mezőgazdasági jelleg ű ol-
dalhatáros beépítés számos településen máig fennmaradt, s őt tovább él.
Az oldalhatáros beépítésmódból következ ő térbeli rend nem jelentett egyhangúsá-
got. Az épületek egyéniségét a tájegységenként és épületenként eltér ő építőanyag-
használat (pl. vályog, k ő, fa), eltérő tetőforma (pl. kontyolt vagy oromzatos), eltér ő
tornácmegoldások (pl. boltíves gádor vagy oszlopos tornác) és homlokzati díszítés-
világ (pl. dunántúli vakolatdíszek, szegedi sugaras faoromzat) hordozta.
3. ÁBRA
Oldalhatáros beépítésű utcarészlet Fertőrákoson
(Characteristic Street Part in Fert rákos)
ő
nBD EE Z
.
1
HI
Forrás: Martin 1994.
Korábban az árvizek, belvizek korlátozták egyes mez ővárosok területi fejl ődését.
A népesség növekedése nagymérv ű telekaprózódáshoz, a települések er őteljes besű-
rűsödéséhez vezetett. A folyószabályozások ellenére a századfordulóra fokozott
lakótelek-hiány és fokozott term őföld-ínség alakult ki, mivel a várt földosztás nem
történt meg (Soproni 1940). A kisalföldi gazdák — hasonlóan az ország más részei-
hez — számos településen kényszerűségből eladták szalagtelkük udvarának egy
részét, ahol a vev ő (vagy épp a gazda rokonai) építettek egymás mögé zsúfolódó
újabb és újabb házakat (Göcsei 1943). Az egyes szalagtelkeken sok esetben 6-8 ház
is következett egymás után, elkerítés nélkül (4. ábra). A később tervezett új utcák-
kal gyakran a hosszan elnyúló szalagtelkek hátsó részét szelték keresztül.
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
66 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
4. ÁBRA
Szalagtelken folytatólagosan egymás mögé épített lakóházak Kapuváron,
1870-es térképen
(Continuously in Close Order Astern Built Houses in Long Ground-plots
in Kapuvár in 1870)
Forrás: Soproni Levéltár.
A sorozatos tűzpusztítások az építészet fejl ődését indukálták els ősorban a város-
szabályozás napirendre t űzésével, korszerűbb építőanyagok felhasználásával (cse-
répfedés, téglafalazatok). A 19. század utolsó harmadában a városi tanácsok építé-
szeti hatósága már szabályrendeletekbe rögzítve, városrendezési eszközökkel irá-
nyította a városkép alakulását (5-6. ábra) és az építkezés módját, ti. többek között
kötelezővé tették a leend ő épületek tervrajzainak elkészíttetését is. Ez korszer űbb,
egészségesebb lakásviszonyok kialakulását eredményezte.
5. ÁBRA
Jellegzetes alföldi halmaztelepülés részlete.
Mez őtárkány az 1869. évi kataszteri térképen
(Part of a Typical Cluster-type Settlement in the Great Hungarian Plain.
Mez őtárkány in the Cadastre Map in 1869)
Forrás: Mendöl 1963.
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 67
6. ÁBRA
Átrendezett telek- és utcarendszer ű egykori halmaztelepülés részlete.
Szarvas az 1916. évi kataszteri térképen
(Part of a Rearranged Ground-plot and Street Structured Former Cluster-type
Settlement. Szarvas in the Cadastre Map in 1916)
- 1i 1 1-
Forrás: Mendöl 1963.
A hagyományos, korszer űtlen építkezés a 19. században a mez ővárosok peremré-
szére szorult vissza. Mind az úri, polgári és parasztpolgári építészetben stílusjelle-
gek jelennek meg, a tulajdonosok javuló társadalmi-gazdasági lehet őségeihez mér-
ten. Megfigyelhet ő romantikus, eklektikus, historizáló, szecessziós stílusjegyek
követése. A sajátságos, változatos díszít ő művészet a mez ővárosi építészetet mutató-
sabbá, rangosabbá tette. Ez a századvégre még színesebbé, stílusosabbá válik, még-
is megőrzi a mez ővárosi építkezés hagyományait is. A 19. század végét ől pl. a Rá-
baközben jellemzők a népi építészett ől a polgári építészet felé mutató átmeneti
korszak szabadon álló, „L" alaprajzú gazdaházai, az ún. rábaközi négyablakosok is.
A 19. század második felében a polgárosodást a legrangosabb utcák
zártsorúsodása, a városközpont épületeinek emeletesedése jelzi. A Dunántúlon ez a
városias mag általában nagyobb, az Alföldön viszont kisebb a szélesen elterül ő
falusias városrészekhez képest.
A 19. század végén és különösen a századfordulón a gazdasági prosperitást a ma-
gánépítkezések mellett nagy mérv ű középítkezések jellemzik: városháza-, iskola-,
kórház-, kisdedóvó- és kaszárnyaépítés, pénzügyi és kereskedelmi létesítmények
(bankok, bazárok). Korszer ű, többszintes lakástömbök, egyházi vagy világi bérhá-
zak épülnek.
Az első világháború törést hozott a szép ív ű fejl ődésben, és a két háború közötti
időszak sem hasonlított már a korábbi fénykorhoz. További középületek építése és
az úri társadalom villaépítkezései ugyan a fejl ődést mutatták, de a paraszti, paraszt-
polgári építkezések lanyhultak, amelynek f ő oka a gazdasági világválság volt. A
szociális nehézségek enyhítésére állami programot valósítottak meg. Az 1940 körüli
években került sor az ONCSA-építkezésekre. A települések területének jobb ki-
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
68 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
használását új típusú városrendezési eszközökkel — pl. tömbbels őt feltáró lakóut-
cákkal — is igyekeztek el ő mozdítani. Ez azért volt lehetséges, mert a városbels ő
lakosságának életvitele alapjaiban megváltozott, már nem a mez őgazdálkodás de-
terminálta a telekalakítást és telekhasználatot.
A 19. század végéig az ország ipari fejl ődése erősen korlátozott maradt. Ennek
ellensúlyozására a 20. század ötvenes, hatvanas és hetvenes éveiben többek között
számos egykori mez ővárosban felülrő l irányított iparfejlesztés történt (Enyedi
1988), ennek ellenére e települések máig őrzik sajátságos mezővárosias karakterü-
ket (pl. Kapuvár, Pápa), a településkép teljes átformálódása csak ritkán történt meg
(Várpalota).
A mezővárosi épített (és természeti) környezet meglév ő értékeinek megóvásáról,
ill. az újabb keletű településképi problémákról az írás második részében részletesen
szólunk.
Eltérő településszerkezet-típusok és telekhasználat
az Alföldön és a Dunántúlon
Az egykori mez ő városaink magvát alkotó történeti településrészek organikusan
kifejlődött, ún. n ő tt alaprajzi képleteket mutatnak. Az alaprajz formái legtöbbször a
terepalakulatokhoz idomulnak: az ő si utcák lágyan hajlanak vagy kusza szövetet
alkotnak. Jól elkülöníthet ők a kés őbb tervezett településrészekt ől, amelyek alapraj-
zai jóval merevebbek, a derékszög ű vonalzó nyomait viselik magukon. Nem szabad
elfelejteni azonban, hogy a tervezett településszerkezetekbe sok spontán elem is
bekerülhet és a n ő tt alaprajzok részletein is felfedezhetünk tudatos, tervszer ű meg-
fontolásokat.
A falvak és városok alaprajzai közé nem húzható éles határ, de a városok szerke-
zete természetesen összetettebb. A kezdetben egyszer űbb településszerkezet lassan
többé-kevésbé elváltozott (pl. a mez őgazdasági termelési módszerek fejl ődésének
hatására, részben utólagos városrendezési beavatkozások során), ill. jelent ősen
kiegészült újabb típusú telekosztásokkal. A város ezért több eltér ő korú és morfoló-
giájú településrészb ől áll, ső t a területfelhasználás dominanciája alapján is jellegze-
tes részekre osztható. Ennek ellenére a legtöbb városban az ősi településrészek
árulkodnak a valamikori faluállapot alaprajzi képletér ől — különösen az egykori
mezővárosokban.
A történeti településkutatók feladata a soktényez ős településfejl ődés leképezése
idő ben, térben. Kívánatos, hogy a kutatók szemlélete organikus (fejl ődéstörténet-
tudatos) legyen, a komplex humánökológiai és fizikai településszerkezeti rendsze-
rezés-tipologizálás igényével — a vizsgálati szempontok, fogalmak keveredése nél-
kül. Nem helyes például, hogy eddig sokszor fogalmilag egybefolyt a település
területi rendjének és utcarendszerének vizsgálata a telekforma és a beépítési módok
vizsgálatával — ezeket inkább egymásra épül ő rétegként célszer ű felfogni, hiszen a
településszerkezet más-más szintjét írják le. Máté Zsolt (1998) ezért településszer-
kezet analízisénél többféle, elkülönített osztályozási szempontot vezet be (7. ábra),
ezeket röviden jellemezzük is.
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 69
7. ÁBRA
Máté Zsolt javaslata a magyar falu többszempontú
településszerkezeti osztályozására
(The Proposal of Máté Zsolt for a Multiphasic Settlement Structure Classification
of the Hungarian Village)
A MAGYAR FALU TELEPÜLÉSSZERKEZETI OSZTÁLYOZÁSA
TEROLE FI REND:
osztatlan
megosztott település
TELEPÜLÉSI SZERVEZET:
homogén
etnikailag strukturált
hadas, nemzetségi
TELEKHASZNÁLAT, GAZDÁLKODÁSI REND:
udvaros (ház körüli gazdálkodás is)
kertes (elkülönült gazdálkodás) --..- szálláskertes, (kétbeltolkes)
MORFOLÓGIA:
csoportos (zárt)•• szörvány szeres
irtvány
tartozék • tanya
szállás
telepítvény
utcán, rendezett jelleg ű '- halmaz
EGYÉB SAJÁTOSSÁG: pl. eródtemplom
OTCARENDSZER SZERINTI OSZTÁLYOZÁS:
fitt ('utcás falu") elágazó, átmen ő'
ors6s, szigeten, kör
völgyi egyoldalas
kétoldalas
stb.
többutcás szabálytalan
szabályos jellegű
telepített
mérnöki (mérnökileg kit űzött
utcák, de nem egyidej ű telepítés)
TÖRTÉNETI JOGÁLLÁS: ennek vizsgálata lényeges, mert sajátos épületcsoportok-
kal és szerkezeti jegyekkel járhat ~itt.
Forrás: Máté 1998.
A magyar agrártelepülés (pl. falu vagy mez őváros) fő területi rendje szerint lehet
osztatlan vagy megosztott település. A megosztott település lehet például két tele-
pülésből összen őtt, sokáig „kétközpontú" település (pl. Mosonmagyaróvár), vagy
település+sz őlőhegye (hegyközség), vagy település+bes űrűsödő szórványtanyavilá-
ga, A településföldrajzban kialakultakkal ellentétben úgy véljük, hogy nem szeren-
csés ide sorolni a már csak történetileg létez ő kétbeltelkességel létrejött „település-
osztottságot", mivel az inkább a telekhasználatból fakadó település-övezetesedés.
A településföldrajzban kialakult tágabb értelm ű morfológiai osztályozás szerint a
magyarországi mez őgazdasági jellegű települések lehetnek magánosak, szórványo-
sak vagy csoportosak (más néven zártak). Eszerínt magános település például az
alföldi tanya, amely az alföldi mez ővárosias fejl ődés „mellékterméke". A szórvány-
település több magános településb ől, pl. tanyákból vagy szerekb ől rajzolódik ki, de
még nem alkot a falvakéhoz hasonló beépítési s űrűséget (érdekes, hogy a 11. szá-
zadtól létez ő őrségi dombtetői „szer" nev ű településrészek kialakulása nem rokon a
18. századi alföldi tanyákéval, hanem csupán a matyó „had"-akkal, illetve a székely
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
70 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
településeken a nemzetségi rendet tükröz ő „tíz"-ekkel). Csoportos (más néven zárt)
települések a falvak, városok, így egykori mez ővárosaink is. Felvetjük, hogy e beso-
rolásban az önálló településnek tekintett tanyát helyesebb lenne településtartozéknak
nevezni — figyelemmel a kialakulástörténetre (kihelyezett gazdasági egység).
A települési szervezet szerint megkülönböztethetünk homogén, etnikailag struktu-
rált, illetve hadas strukturáltságú (ill. ezzel rokon nemzetségi strukturáltságú) tele-
pülést.
A telekhasználat és gazdálkodási rend ősfajtái szerint megkülönböztethetünk a
háztól elkülönül ő (ún. kertes) vagy ház körül is zajló (ún. udvaros) gazdálkodást. A
kertes gazdálkodásnál a házak s űrű n és gyakran kerítetlenül települtek egymás
közelébe (állattartás, ill. földm ű velés csak a háztól elkülönült kertekben és a határ-
ban zajlik), az udvaros gazdálkodásnál a házak egymástól távol települtek (karámos
állattartás, ill. földm ű velés a ház közvetlen közelében is megtalálható). Ez utóbbinál
a nagyállattartó legeltetés természetesen nem folyhatott csak a ház körül, annak
nagy helyigénye miatt. Számos kutató szerint a kertesnek nevezett gazdálkodás
mutat vissza a nomád szilaj állattartás felé, azonban az egyértelm ű kapcsolat még
nem tekinthető bizonyítottnak. A kora-középkori falvakban az udvaros gazdálkodás
a laza soros jelleg ű településekhez köt ődik, a kertes gazdálkodás pedig f őként hal-
maztelepülésekhez (háztól elkülönül ő szilaj-félszilaj állattartás dominanciája). A
középkori halmaztelepülésekben már az udvaros gazdálkodás is tért hódított (kará-
mos állattartás, ill. földm űvelés), a földm ű velés általánossá válásával pedig az ud-
varos gazdálkodás végül felülkerekedett a kertessel szemben (lásd kés őbb a történe-
ti statisztikai számítás adatait).
A települési utcarendszer rajzolatát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy egykori me-
zővárosaink — a leg ő sibb településrészeik alapján — lehetnek halmaztelepülések,
valamint utcára szervezett alaprajzi rendszer ű települések. Az utcára szervezett
alaprajzi rendszer ű falvak lehetnek egyszerű bb, ún. utcás (soros) falvak és összetet-
tebb, azaz többutcás települések.
Az utcás (soros) falvakon belül elkülöníthet ő típusok az úti falu (változatai az át-
menő úti falu és az elágazó úti falu), az orsós utcájú falu (változatai a szigetes falu,
ill. a körfalu), és a völgyi falu (amely a patakhoz viszonyítva települhet egyoldala-
san vagy kétoldalasan).
A többutcássá fejl ő dött település lehet szabályos vagy szabálytalan szerkezet ű
(vagy ezek sajátságos keveréke). Többutcás település kialakulhatott organikus fej-
lő dés eredményeként, létrejöhetett egyszeri telepítéssel (pl. a középkori telepít ő-
biztosok által létrehozott falvak, ill. a 17. század elején alapított hajdúvárosok) vagy
létrejöhetett többidej ű telepítéssel is.
A telekrendszert és a beépítést a kataszteri térképeken megvizsgálva a szalagtel-
kek rendszere legtöbbször még ma is felismerhet ő, azonban a hagyományos oldal-
határos (másnéven fés űs) beépítés — fő ként a település centrumában — fázisonként
fokozatosan zártsorúvá, s őt emeletessé fejl ődött (8. ábra). A történeti település-
maghoz „hozzáragasztott" újabb szerkezet ű településrészeket általában könnyen
felismerhetjük a hagyományostól elér ő utca-, telek- és beépítésformákról („vonal-
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 71
zóval" kiosztott utcák téglányforma telkekkel, ezeken szabadonálló, ikerházas,
sorházas, láncházas stb. beépítésmódok, a házak el őtt kiszabályozott el őkertsávval).
8. ÁBRA
A kapuvári Fő téri épületek elvi fejl ődési fázisai, az oldalhatáros beépítéstől
a hézagosan zártsorú beépítésen át a századforduló emeletes zártsorú beépítéséig
(Theoretical Evolutional Stages of the Buildings in the Main Square of Kapuvár)
1. HAGYOMÁNYOS 2. AZ ÉPÜLETET "L" 3. BEÉPÍTIK A KAPU 4. EMELETESEDÉS, ILL.
OLDALHATÁROS ALAKÚRA FELETTI RESZT IS, ELVÉTVE UDVARHÁZ
(FÉS ŰS) BEÉPÍTÉS EGÉSZÍTIK KI ZÁRTSORÚSODÁS IS KIFEJLÖDHET
UTCA UTCA UTCA UTCA
Forrás: Saját szerkesztés.
A bemutatott vázlatos osztályozások igazolják az elkülönített, következetes tipo-
logizálás szükségességét a településszerkezetet felépít ő különböz ő szinteken — a
településalaprajz egészének besorolásától haladva a telekbeépítési jellemz ők azono-
sításáig (s őt a történeti épületalaprajzok fejl ődése is legtöbbször jól tipologizálható).
A konkrét vizsgálatoknál az ismertetett fogalmi halmazok elemei természetesen
összepárosíthatók a vizsgálat célja szerint. Jó példa erre a területi tendenciákat is
megmutató történeti statisztikai vizsgálatok, amelyek igen hasznosak és jó lenne
azokat minél széleskörűbben alkalmazni. 1998-ban a V ÁTI munkatársai az
Alföldön 267 csoportos (más néven zárt) település eredetét igyekeztek kimutatni.
Az utcarendszer és a telekhasználat fogalmainak párosításával kifejezve a mintában
44% udvaros utcás, 27% mérnökileg kit űzött (udvaros), 17% udvaros halmaz, 7%
kertes halmaz és 5% telepített eredet ű falut találtak. Nem meglep ő, hogy az alföldi
mintában az utcás települések mellett jelent ős a halmaztelepülések aránya
(17+7=27%), ugyanakkor elgondolkodtató, hogy az udvaros eredet ű gazdálkodás
ma már jóval nagyobb arányú (44+17=61%) az egykor híres alföldi nagyállattartást
elméletileg jobban el ősegítő kertes gazdálkodásnál (7%) (Máté 1998). A kertes
gazdálkodás számértéke a Dunántúlon feltételezhet ően elenyész ő lenne, bár az
ottani településeken is létezett egy-egy külvárosi majorkert (szér űskert, hóstát) az
utcanevek tanúsága szerint. A történeti statisztikai számítások még számos újfajta
eredményt hozhatnak a történeti településkutatásban (pl. a Máté Zsolt-féle fogalmi
kategóriák többféleképpen párosíthatók). A halmazm űveleti számításokat nagyon
megkönnyítheti az alapadatok folyamatban lév ő országos térinformatikai feldolgo-
zása, melynek segítségével az el őfordulások tájegységenként eltérései is megjele-
níthetők lesznek.
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
72 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
A Máté Zsolt-féle tiszta tipologizálással párhuzamosan életképesnek érzünk olyan
következetlenebb, de épp emiatt mégis jól áttekinthet ő rendszereket is, mint pl. az
ún. morfológiai falutípusok besorolásrendszere (9. ábra). A besorolásrendszer a
„legjellemz ő bb tulajdonságok" vezérfonalán halad, ezért sokszor a településszerke-
zet eltérő szintű jellemző i formálnak ki egy jól elkülöníthető morfológiai típust. A
következő morfológiai leírásokban az utcarendszer szerinti osztályozás szerint ha-
ladunk, de ehhez tájföldrajzi, gazdálkodástörténeti, mikrodomborzati, telekrendszeri
és beépítési információkat is hozzáadunk.
9. ÁBRA
Néhány jellemz ő magyar morfológiai falutípus
(Some Characteristic Hungarian Morphological Village Types)
HALMAZTELEPÜLÉSEK
HALMAZTELEPÜLÉS K E ISELTELKES HALMAZTELEPÜLÉS
UTCÁRA SZERVEZETT (SOROS) TELEPÜLÉSEK
~S-
NÖTT UTIFALU TERVEZETT UTIFALU ORSÓS UTCÁJÚ FALU CSCIRÖS UTIFALU
Forrás: Saját szerkesztés.
A halmaztelepülés az alföldi mez ővárosokra jellemz ő, organikusan n őtt település-
forma. Utcahálózata, telkei, s ő t az épületek elhelyezése is nélkülözi a geometriai
szabályosságot. A látszólagos rendezetlenség azonban sajátos, környezetre érzé-
keny bels ő logikát mutat. Az épületek helykiválasztását leginkább a mikrokörnye-
zeti-mikrodomborzati adottságok határozták meg, azaz a legkisebb kellemetlen
terepalakulatokat is elkerülték. A korai halmaztelepülésekben a sátrak, veremházak
építését feltehet ően nem el ő zte meg a mai értelemben vett utcák és lakótelkek ki-
alakítása sem (ehelyett spontán kijárt járóvonalak és árkos-sövényes telekkijelölés
volt jellemző , ez utóbbi is csak a települések egy részében). Az utcák elkülönítése-
legalizálása és a telekhatárok rögzülése csak kés ő bb történt, így azok esetlegesek
lettek (gyakoriak a hirtelen útirány-váltások, besz űkülések vagy kiöblösödések
(Tóth 2000). A telektömbök belsejében fekv ő telkek egy részét sokáig csak idegen
telkeken vagy zsákutcán át lehetett megközelíteni, ez az egyes telektömbök lakói-
nak (használóinak) közös származására, ill. a közös telek kés őbbi több részre osztá-
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 73
Sára utalhat (Mendöl 1932). Az utcák rajzolata alapján megkülönböztetett alföldi
altípusok a sugaras halmaz (f őbb útjai központi térre futnak össze) és a rostos hal-
maz (főbb útjai nagyjából párhuzamosak, ill. egymásra mer őlegesek és szabálytalan
négyszög alakú negyedeket zárnak közre). Ismert még a kusza halmaz is, ez azon-
ban nem az Alföldre, hanem Erdélyre jellemz ő (patak menti szórványtelepülések
besűrűsödésekor jött létre a központ nélküli kusza utcahálózat).
Az Alföldre jellemz ő kétbeltelkes település a halmaztelepülés speciális történeti
változata. A kutatók egy részének feltételezése szerint a honfoglalás kori magyarság
külterjes, félnomád állattartás téli szállására vezethet ő vissza. Eszerint a lakósátrak
kisebb területű övezetét a szabadban tartott állatok nagyobb terület ű övezete vette
természetszer űleg körül (vagy nagyritkán csak csoport, ill. sor formájában különült
el). Idővel a sátrakat szabadon álló és körülkerítetlen házak, az állatok szálláshelyeit
pedig körülkerített ólaskertek váltották fel (Tóth 2000). Később az ún. pajtás- vagy
csűröskertek már átmeneti típust képeztek a nyugatias (európai, dunántúli) külváro-
si majorkertek (hóstátok) és az alföldi ólaskertek között (Láng 1986). A 19. századi
ármentesítéseket követ ően a szántóföldi m űvelés általánossá válásával a bels ő mag-
ban lévő házakat is körülkerítették, ha esetleg ezt korábban még nem tették meg.
Később már a nagyméretű csűröskertekben is megjelentek a lakóházak. A telek-
struktúra azonban még sokáig árulkodik a múltról, kimutathatók a két övezet közötti
különbségek. A telkek mérete a településközpontban ma is kisebb (300-500 m 2-es),
míg a település szélén jóval nagyobbnak megmaradt telkek is lehetnek (2000-4000 m 2
2) (Perényi 1972). vagykár60m
Az utcás (soros) falvak alaptípusai a különböz ő féle útifalvak — korai állapotukban
szalagtelkes és fés űs beépítésű falutípusok. Ezek a dunántúli falvak és mez ővárosok
ősi településrészeinek elemzésekor gyakran visszaköszönnek, de nem ritkák alföldi
falvaknál sem. A későbbi többutcás falvak az egyszer űbb típusok organikus tovább-
fejlődésével vagy pedig telepít ő akció(k) eredményeképpen jöttek létre.
A nőtt útifalu általában tudatos szabályozás nélkül alakult ki (változatai az átmen ő
úti falu és az elágazó úti falu). Lágy hajlatokkal követi a terep alakulatait az utca,
amelyre közel mer őlegesen keskeny és hosszú szalagtelkek sorolódnak. Az utca és
a telkek is enyhén változó szélesség űek. A telkek felhasználását alárendelték a
mezőgazdaság követelményeinek: a lakóépületek elhelyezésén kívül biztosította az
istállóban, ill. ólakban tartott állatok elhelyezését a ház közelében, a mez őgazdasági
járművek és takarmányok tárolását, a telkek jó részén ezen felül veteményes kert is
volt. A telek szélfújta oldalára épített, utcavonalon álló lakóház mellett a viszonylag
keskeny telek (13-16 méter) másik felén elég széles sáv maradt ahhoz, hogy a me-
zőgazdasági járművek a telek mélyén lév ő tárolóterületet elérhessék.
Az orsós utcájú falu is legtöbbször szalagtelkes, de az utca a falu közepén kiszéle-
sedik (ez a tér orsóforma helyett nagyritkán kör, ekkor körfaluról beszélünk). A
méretes, de zártsága folytán jól ellen őrizhető piactér ad helyet a templomnak is,
később más közintézmények is a térre vagy annak szélére, az egyre rangosabb épü-
letekből álló térfalba települnek. Az orsó alakú tér meg is telhet az utólagos beépí-
téssel, ekkor szigetes falu jön létre.
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
74 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
A csűrös útifalu a kés ő középkorban betelepült németek speciális településformá-
ja, az útifalunak egy beépítési mód szerinti változata. A cs űrös beépítés a szalagtel-
ken hosszanti irányban sorolt melléképületek keresztbe állításával jött létre. Ez
főleg védelmi célokat szolgált, ill. sz űk völgyek esetén a lakóház mögött meredeken
emelkedő terep sem tette lehet ővé a melléképületek telekhatár melletti hosszanti
sorolását.
A völgyi faluban a szalagtelkek a kígyózó vízfolyásra mer őlegesen sorakoznak —
a patak egyik vagy mindkét oldalán, a patakvölgy domborzati adottságainak függ-
vényében (egyoldalas vagy kétoldalas völgyi falu).
A szalagtelkes útifalu speciális esete a sorfalu, amelynek hosszú telkei az utcától
egészen a helység igazgatási határáig érnek. Nemcsak a házat, gazdasági udvart és
házikertet foglalják magukba, hanem egyben a szántót, legel őt és az erd őt is. A
történelmi Magyarországon els ősorban a Szepességben jött létre a sorfalu hegyvi-
déki változata, az ún. erd őtelkes falu.
A tervezett útifalu szintén szalagtelkes rendszer ű, de érezhetően szabályosabb
alaprajzú, tehát az utca és a telkek szélessége nemigen változik. A német betelepíté-
sekre jellemző . Védelmi okokból gyakran nem az országúton, hanem abból leágaz-
va, zsákszerűen települt.
A többutcás falvak a n őtt falutípusok továbbfejl ődésével, vagy telepítés(ek) során
alakultak ki. Terjedelmi okokból mell őzzük az ezekben megfigyelhet ő sajátos utca-
és telekalakítási részjelenségek leírását.
A történeti térképeken még tetten érhet ő késő-középkori magyar településszerke-
zeti sajátosságok és települési kultúra jobb megértéséhez kívánatos lenne ismerni
annak középkori és honfoglalás kori el őzményeit, sőt még a honfoglalás el őtti tele-
pülési szokásokat is. A tudomány — elegend ő adat hiányában — eddig bizonytalan
visszakövetkeztetésekkel, számos eltér ő vélekedéssel szolgálhatott.
Az egyik legvitatottabb kérdés, hogy a Kárpát-medencében vajon a soros jelleg ű
vagy a (kétbeltelkes) halmazos jelleg ű településelrendezés tekinthet ő ősibbnek? Az
eddigi vélekedéseket — csak vázlatosan és lényegre tör ően — időrendi csokorba
szedjük:
1) Az egyik korábbi vélekedés szerint a (kétbeltelkes) halmaz jelleg ű település
már a honfoglalás el őtt is létezett az avaroknál (László 1944), a honfoglalás
után pedig ez a településforma általánosnak tekinthet ő a Kárpát-medencében
(Győtffy 1943; Mendöl 1963). A soros jellegű települések el őször csupán a ko-
ra-középkorban jelentek meg a királyi kézbe került gyep ű-, ill. nemzetségvá-
lasztó területeken, fő ként idegen telepesek hatására (Mendöl 1963).
2) A másik, sokáig általánosan osztott vélemény szerint a honfoglalás el őtt a laza
soros jelleg ű települések domináltak a Kárpát-medencében (Gy őrffy 1943;
Perényi 1972). A honfoglalás után azonban a (kétbeltelkes) halmaz jelegü te-
lepülések váltak dominánssá, fő ként a magyarok állattartó életmódja miatt. A
soros jellegű településtípusok csupán kés őbb szaporodtak el a Kárpát-
medencében, ott is els ősorban a nagyállattartásra kevéssé alkalmas domb- és
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 75
hegyvidékeken, ehhez jelent ősen hozzájárultak az egész országterületet érint ő
telepítések is.
3) Az autópálya- és gátrégészet új ásatásaira (és a Szent László el őtti temetőknek
a település tükörképét hűen leképez ő sírkiosztására) alapozott képlékeny vé-
lemény szerint a laza soros jelleg ű és a laza (vagy éppen s űrű !) halmazos jel-
legű települések a honfoglalás el őtt és a honfoglalás után is egyidej űleg voltak
már jelen (Máté 1998). A (kétbeltelkes) halmaz jelleg ű települések számará-
nya nőhetett a honfoglalás után (főként az Alföldön), hiszen a településszerke-
zet jelentősen életmódfüggő. A halmaztelepülések mellett azonban a laza so-
ros jellegű, majd az azokból kifejl ődő soros jellegű típusok mindvégig jelen
voltak, bár területileg és id őben is egyenetlen eloszlásban. A soros települések
elsősorban a nagyállattartásra kevéssé alkalmas, topográfiailag determináltabb
domb- és hegyvidéken terjedtek el, ehhez jelent ősen hozzájárultak az egész
országterületet érint ő telepítések is. A halmaztelepülésekhez képest védtele-
nebb soros jelleg ű települések a tatár- és törökdúlások során különösen az Al-
föld síkján ritkultak meg, miközben a halmazszerkezet ű mezővárosok felduz-
zadtak. Az Alföldön a soros települések csupán a hosszú török uralom elmúl-
tával hódítottak ismét tért, amit már a lassú életmódváltozás is el ősegített.
A másik legvitatottabb kérdés, hogy a magyar történeti agrártelepüléseken, azaz a
mezővárosokban és falvakban kimutatott településszerkezeti sajátosságokat vissza
tudjuk-e vezetni egészen a honfoglalás korig, kimutatható-e a genetikus folytonos-
ság? Tény, hogy a soros települések (legtöbbször szalagtelkes útifalvak) nagyon
messze állnak a honfoglalás kori laza soros jelleg ű (másnéven füzér) településel-
rendezéstől. Ugyanígy a (kétbeltelkes) halmaztelepülések is nagyon messze állnak a
honfoglalás kori laza (vagy éppen s űrű !) halmazos jellegű településelrendezést ől
(Novák 1986; Beluszky 1999). Nehézség, hogy a kétbeltelkes halmaztelepülés csu-
pán a 16. századtól igazolható hitelesen, kevés a honfoglalás kori régészeti adat,
miközben tetemes az áthidalandó id őbeli, morfológiai, ill. a társadalmi-
gazdálkodási viszonyokbeli „távolság". Az eddigi elméletek f őként a (kétbeltelkes)
halmaztelepülések genetikai folytonosságát próbálták igazolni, azok korábbi nim-
busza miatt (sokan magyar ősformának vélték, de már számos külföldi kutató mun-
kájában felfedezhetjük a magyar szálláskertes települések európai megfelel őit)
(Hofer 1980; Bárth 1996). Az autópálya- és gátrégészet új ásatásait is figyelembe
vevő igen képlékeny vélemény szerint a kétbeltelkes halmaztelepülés és a honfogla-
lás kori téli szállás genetikus rokonsága — korábbi vélekedésekkel ellentétben — még
nem tekinthet ő bizonyítottnak, de további régészeti eredmények alapján lehet, hogy
mégis bebizonyítható lesz. (A téli szállásról magyarázatként megjegyezzük, hogy
az a téli és nyári szállást váltó állattartó életmódhoz köt ődött).
A genetikai rokonság bebizonyításához talán Máté Zsolt következtetései visznek
közelebb minket. Míg Győrffy István úttör ő módon a kirgizek téli szállásából (ill. a
honfoglaló magyarokéval rokonítható életmódból) kiindulva próbált eljutni az al-
földi ólaskertes településekig, addig Máté Zsolt fordított gondolatmenettel próbál-
kozott. A régi és új ásatások által feltárt településelrendezési képletekb ől kíván
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
76 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
következtetni a honfoglalók életmódjára, majd ezt rokonítani a kétbeltelkes (más
néven szálláskertes, ólaskertes) alföldi halmaztelepülések lakóinak életmódjával.
Az egyszerű népek laza településelrendezési képletei f őként a gazdálkodási mó-
dokkal (pl. állattenyésztéssel, kezdetleges földm űveléssel) és a környezeti adottsá-
gokkal hozhatók összefüggésbe — érvényes ez a honfoglalás kori magyar települé-
sekre is. Az ásatások valóban igazolták a domborzati-mikrodomborzati adottságok
érzékeny figyelembevételét. Igazolódni látszik az is, hogy már a honfoglaláskor is
két ő si gazdálkodási forma létezett (azaz a s űrűn települt hajlékoktól elkülönül ő
vagy pedig a ritkábban települt hajlékok körül is zajló), ami pedig a jóval kés őbbi
mező városokban és falvakban kimutatott „kertes" és „udvaros" gazdálkodási elvvel
analóg. A honfoglalás kori halmazos jeleg ű településekben ugyanis a lakósátrak, ill.
veremházak igen s űrű n települtek, távolságuk csupán 2,5-3 m (ez a háztól elkülö-
nülő szilaj állattartásra utal). Ezzel szemben a soros jelleg ű településeken a lakósát-
rak, ill. veremházak lazán települtek, távolságuk akár 50-100 m is lehet (állattartás,
ill. földmű velés a ház körül is megtalálható). A hajlékoknak ugyanilyen távoli el-
rendezése figyelhet ő meg már az id őben valamivel kés őbbi, halmazos jelleg ű tele-
pülések egy részén is (már nem csak háztól elkülönült szilajállattartás, hanem állat-
tartás, ill. földművelés a ház körül is).
A „kertes" és „udvaros" jelleg ű gazdálkodási formák megléte, illetve a hajléképí-
tés többfélesége stb. arra enged következtetni, hogy a 10-12. században az eltér ő
fejlettségi szinteket képvisel ő életmódok egymásmellettisége valószín űsíthető, azaz
a népességnek egyidej űleg lehetett még ő si nomadizáló (azaz vándorló, legel őváltó)
rétege, emellett szállásváltó állattartó rétege, de már talajváltó-mozgófalvas rétege,
sőt akár letelepült rétege is (Máté 1998).
A kora-középkori településfejl ő dési folyamatok két lényegesebb történése lehetett
a szállásváltó életmód téli szállásainak fokozatos állandósulása, illetve a laza soros
jellegű településeknek a soros útifalvakká alakulása, szalagtelek-rendszerük kifejl ő-
désével. Az Alföldön a honfoglalás korában a sátrakból (kés őbb veremházakból)
álló szállást a szabadban (kés ő bb kezdetleges karámokban) teleltetett állatok nagy
területigényű övezete vette körül. A nyári id őszakkal ellentétben a téli id őszak ke-
véssé tette indokolttá a helyváltoztatást (pl. legel ő váltást vagy árvizek-belvizek el ől
való elhúzódást), így a téli szállás fokozatosan helyhez rögzült és feler ősödtek köz-
vetlen körülötte az árkos-sövényes szálláskert-elhatárolási folyamatok is. Az Al-
földdel szemben a Dunántúl (és a többi domb- és hegyvidékek) a nagyméret ű állat-
csordák terelgetésére-legeltetésére kevésbé voltak alkalmasak, topográfiai viszo-
nyaik és sűrűbb növényzetük folytán. Ezeken a területeken az állattartás mellett
hamarabb tért hódított a földm űvelés is. A soros jelleg ű települések (köztük a nagy
számú irtásfalvak, ill. erd ő telkes falvak) telkeinek osztódásával, s űrűsödésével
jöhettek létre a kés ő bbi soros szalagtelkes útifalvak. A 12-14. században a földes-
urak az erd ő s, hegyi tájakon gyakran vállalkozókra (soltészekre) bízták a falutelepí-
tést, ami már szabályos telekkimérést, rendezettséget eredményezett.
A hazai történeti településállománynak a középkortól napjainkig tartó fejl ődésére
vonatkozó eddigi elméleti kutatások már jóval biztosabb eredményre jutottak a
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 77
honfoglalás korára vonatkozó kutatásoknál. Ezeket összefoglalva megfogalmazhat-
juk, hogy a hazai települések sokféleségét alapvet ően a földrajzi viszonyok és a
gazdálkodási módok határozták meg, és emellett a településkép formálódásában
nagy szerepe volt a történelemnek, a település saját történelmének is (Bárth 1996).
A földrajzi tényez ők különbözősége mellett tehát a Dunántúlra, ill. az Alföldre
jellemz ő eltérő településfejl ődés számos más okra is visszavezethet ő . Az egyik ok,
hogy a középkorban eltértek a jellemz ő gazdálkodási módok (a Dunántúlra fejlett
földművel ő kultúra is jellemz ő volt, ellenben az Alföldön el őforduló kétbeltelkes
településeken sokáig a nagy tartásterület-ígény ű állattartás dominált). A másik a
védelmi szempont lehetett (jobban védhet ő, köralakhoz közeli halmaztelepülések az
Alföldön). A harmadik ok az eltér ő társadalomszerkezet (a Dunántúlon az individu-
alitás, az Alföldön a török hódítókkal szemben összetartóbb közösségi társadalom).
A Dunántúlra hatással voltak még a szomszédos országok, ill. az onnan áttelepített
lakók által „behozott" települési hagyományok is.
Ha a különböző földrajzi tényez őket közelebbről megvizsgáljuk, megállapíthat-
juk, hogy az Alföld, ill. a Dunántúl eltér ő településfejl ődésére leginkább a topográ-
fiai viszonyok voltak hatással. Ha az ország domborzati viszonyait, valamint a
soros és a halmazos főtípusra jellemz ő elterjedési területeket összevetjük, akkor
megállapíthatjuk, hogy a soros felépítés ű települések többsége az ország domb- és
hegyvidékein jött létre (azaz a Dunántúlon és az Északi-középhegységben), míg az
Alföld síkvidékein kétbeltelkes halmaztelepülések is kialakultak. Az országrészen-
ként eltérő domborzati viszonyok a települések belterületén is visszaköszönnek.
Amíg az alföldi településeken az átlagos domborzati magasságkülönbség nagyság-
rendje csupán fél méter körüli, addig ez a Kisalföldön 2-5 méter, a dunántúli
dombvidéki településeken 5-10 méter, a hegyvidéki településeken pedig akár
30-50 méter is lehet. Ezek a nagyságrendi különbségek is hozzájárultak ahhoz,
hogy az Alföldön a tereptől függetlenebb, több szempontból is kedvez ő, „ideális
körformához" közeli nagy települések is zavartalanul létrejöhettek, szemben a Du-
nántúl és az Északi-középhegység topográfiailag er ősebben determinált települései-
vel (Somfai 2001b).
Figyelemre méltó, hogy mind a soros, mind a halmazos jelleget mutató — és szint-
vonalakkal is ellátott — középkori faluásatási helyszínrajzok (Móric, Sarvaly) a
letelepedés domborzati (s őt mikrodomborzati) érzékenységér ől árulkodnak (Máté
1999a). Az ország soros felépítés ű (utcás) településtípusai rendkívül gyakran dom-
borzati okokra vezethet ők vissza (Marosi—Szilárd 1974), és el őfordulásuk különö-
sen gyakori a Dunántúl szabdalt, er ősebb reliefenergiájú felszínein. Emiatt az er ő-
sen tagolt felszín miatt a Dunántúlon a településállomány fejl ődése sokkal bonyo-
lultabb, mint az ország más területein, és a Dunántúlon belül tájanként is más és
más (Boros 1957). Az alföldi települések morfológiáját csak kevésbé befolyásolták
az ottani enyhébb felszínformák. Ez alól azonban kivételt képeznek például a fo-
lyókat kísérő vízmentes folyóteraszok (Máté 1989).
Véleményünk szerint a számos útifalu típus — mint ahogy a kétbeltelkes halmaz is
— a nevében hordozza az egyik legjellemz őbb vizsgálandó tulajdonságát, azaz a
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
78 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
távolsági utakhoz való viszonyát. Úgy véljük, hogy a Dunántúlon (és az ország
többi domb és hegyvidékén) a markánsabb topográfiai viszonyok az útvonalak
kiválasztódását-lerögzülését el ő bb eredményezték, mint az Alföldön. Ez is közre-
játszhatott abban, hogy a Dunántúlra „tudatosan" az utak mentén szervez ődő tele-
püléstípusok jellemző k. Ezzel szemben az Alföld finom domborzati eltérései sokkal
kevésbé lerögzült úthasználatot eredményeztek (s őt a vízjárta hónapokban szinte
„úttalan" úthasználatot). Ezért a feltehet ő en lassabban helyhez rögzült alföldi hal-
maztelepülések szerkezetét nem az utak határozták meg, hanem a vízjárta síkból
épphogy kiemelkedő szárazabb halmokon való „spontán" összegyülekezés, azaz
szinte irányfüggetlen öszehalmozódás-összetömörülés, ami nem ütközött markáns
topográfiai akadályba. Kés ő bb az Alföldön is határozottabb úthálózat fejl ődőtt ki,
így az útifalu típusok is jobban elterjedhettek, amit már a gazdálkodási módok fo-
kozatos megváltozása is segített.
Az eddigi kutatások többségében az alföldi történeti települések szerkezetét a du-
nántúli településekéhez képest behatóbban vizsgálták, mivel a kétbeltelkes halmaz-
településeket sokáig sajátságosan magyar jelenségnek tartották. Mindez az eddig
szerényebb mértékben kutatott dunántúli soros települések alaprajzi vizsgálatának
fokozott szükségességére hívja fel a figyelmet, amelyben a gazdálkodási-történelmi
összefüggések és idegen települési hatások stb. mellett a geomorfológiai adottságok
településformáló hatását is részletesen elemezni indokolt (Somfai 2001a), nem el-
fedve a településhez vezet ő ősi útvonalakat sem. Legjelent ősebb az elmaradás az
észak-dunántúli településeknél, míg a Dél-Dunántúlon a helyzet jóval kedvez őbb a
pécsi földrajzkutatóknak köszönhet ően.
Az alföldi mez ővárosok fejl ődéséről röviden, kiragadott példákkal
Az Alföldön a 13. században a tatárok népirtása következményeként az apróbb
települések elpusztultak vagy életképtelenné váltak. Népességük a jobb helyzeti
energiával rendelkez ő, központibb fekvés ű településekbe vándorolt, így az elpusz-
tult falvak határa is f őként a mez ő városok területét növelte. Az így kialakuló tágas
határ a mez ővárosias fejl ődés fő alkotó eleme: az agrárium többlettermelése terem-
tette meg a városiasodás anyagi feltételeit (10-11. ábra). A megnövekedett határt —
fő ként a külterjes állattartás szolgálatában — a jobbágytelkinél kedvez őbb ún. kertes
rendszerben használták, a nyomáskényszer vagy az újraosztás kényszere nélkül, az
egyéni gazdálkodás igényeinek megfelel ő en. A lakosság a település központjába
húzódott be, melynek védelmi szerepét kialakították, onnan irányították a tágas
határon lév ő gazdaságukat. Nem állt jogukban k ő fallal körbevenni a várost, ám
árokrendszerrel, sövénnyel kialakíthatták védelmi rendszerüket (Novák 1989). Az
alföldi mez ővárosi fejl ő dés sajátossága, hogy a török veszély elmúltával, majd a
gabonatermelés 18. századi térnyerésével a mez ő városok és óriásfalvak népfelesle-
ge fokozatosan szétömlött a puszta határokon, és a 19. század derekára fokozatosan
kialakult a tanyavilág (Mendöl 1932).
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 79
10. ÁBRA
Hajdúböszörmény a 18. század derekán, sugaras halmaztelepülés
(Hajdúböszörmény in the Middle of the Eighteenth Century,
Radial Cluster-type Settlement)
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY (Hajdúvárosok kiváltságolt területe)
•
,)••••s -%, # nt111. •
e '• -
a th.; -• 14z . 1 1•,
-.1ditit);›
tz
• •aZ'Alítiaffl?
gr,
s %,
>A4 se.a.
It
Kétbelteikes
kertesvaros:
14.3.:
i:li(e tilt:i
oteül)
\ oKóhotom olt locsznánd
.
Thz>e,
01~L.ke
KÓSZEi
‘9
.$454bvá,
‘ I erop l
S (C része)
[ ••
I olbsr á r I
7'
Forrás: Felhő 1970 alapján saját szerkesztés.
Míg a legtöbb alföldi mezőváros halmazos alaprajzán a településmagot a s űrűtel-
kes lakózóna, ill. a sugarasan összefutó utcák egyértelm űen kijelölik, addig a főként
utcás felépítésű kisalföldi mezővárosok településmagja valamivel széthúzottabb. A
településmag egy kiemelt pontján sok mez ővárosban megtaláljuk a feudális (világi
vagy egyházi) hatalom építményeit, amelyek általában a topográfiailag legel őnyö-
sebb helyre igyekeztek települni. E nevezetes építmények el őtt gyakran több út is
találkozik (pl. Kapuvárott, Pápán). Ha a település életében világi és egyházi irányí-
tás egyaránt domináns volt, akkor e kett ősség gyakran a településszerkezetb ől is
leolvasható (pl. Csornán).
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
82 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
A nyugatias (európai, dunántúli) városfejl ődésre jellemz ő, hogy a feudális hata-
lom majorterületeivel közvetlen kapcsolatban kívánt maradni, így a hatalmi központ
(a településmagot képez ő vár, földesúri rezidencia, kolostor, monostor) közvetlen
közelében nemritkán évszázadokon át elkülönül ő területet, ún. bels ő majort is felfe-
dezhetünk (pl. Kapuvárott, Csornán). E területeken magasabb technikájú mez őgaz-
dasági termelés folyt, ezért találjuk meg azokat a fallal védett településközpontok-
ban is (pl. Pápán). Winkler Gábor szerint e „barát-d űlők" Európa-szerte csak a
késő i 19. századtól épültek be, így sokszor az egyik legfontosabb, még rendelkezés-
re álló potenciális „központképz ő" rendeltetést töltötték be a legújabbkori városfej-
lesztésben (Winkler 1998).
A dunántúli településeknél a korai településállapot kialakulásának okfeltárásában
a történeti térképek mellett a településtörténet elemzése, a tágabb térszerkezet vál-
tozásának feltárása és nem utolsó sorban a településdomborzati-vízrajzi viszonyok
vizsgálata is sokat segíthet. Számos kisalföldi településen járva a belterület topográ-
fiai jellemz ői vizuálisan nem szembetűnők és a sűrű beépítés miatt összefüggései-
ben nem tekinthet ő k át. A településdomborzat és a vízrajz részletes történeti vizsgá-
lata azonban a legtöbb esetben a felszíni viszonyok és az ősi településszerkezeti
elemek közötti szoros kapcsolatra derít fényt (Somfai 2001c).
A következ őkben a kisalföldi mez ővárosok egy részét mutatjuk be 1784. évi, ill.
jelenkori térképpárokon a legfontosabb történelmi tények, településalaprajzi érték-
jellemzők és a jöv őbeni fejl ődési lehetőségek felvázolásával. A jelenkori térképekre
is rájelöltük a már 1784-ben is létez ő ősibb településrészeket, ahol a legtöbb, véde-
lemre érdemes történeti jelent őségű alakzatokat találjuk. Cél, hogy a rendezési
tervek készítése során ezeket lehet őleg tartsuk meg, vagy pedig — ha a változtatás
indokolt — a történelemb ől tanulva értő módon avatkozzunk be, ill. b ővítsük telepü-
léseink szerkezetét.
A soros (legtöbbször útifalu eredet ű) településalaprajzok vizsgálata nem nélkü-
lözheti a települések közötti útvonalak gondos elemzését, hiszen azok legtöbbje
mára megváltozott, vagy esetleg el is t űnt — sokszor jelent ős torzulást eredményez-
ve ezzel a település bels ő struktúrájában is (pl. Halászi). Megemlítünk néhány tele-
pülésfejlesztési feladatot is, ami nemritkán épp egy-egy szomszédos településsel
való természetes útkapcsolat „felélesztése", kiépítése kapcsán keletkezik (utcaszéle-
sítés, új fejlesztési területek kijelölése, válaszadás a települési bels ő értékek átren-
deződésére stb). A jöv ő ben egyébként egyre több ilyen feladatra lehet országszerte
számítani.
Fertőrákos
Az egyetlen Sopron közeli község, amely nem tartozott Sopron jobbágyközségei
közé, a falu és a k őfejtő ugyanis a győri püspöké volt. 1582-ben emelkedett mez ő-
városi rangra, ezt követ ő en fallal vették körül. A török alatti elnéptelenedést köve-
tő en Ausztriából és Morvaországból hoztak ide telepeseket. A 18. század elejére a
település már túln őtt a várfalakkal védett területeken.
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 83
A legrégebbi településmag a püspöki vár és a malom területén lehetett. A község
korábban egyutcás település volt, két orsósan kiszélesed ő térséggel. A szalagtelkes
települési jelleget csupán a püspöki kastély körüli — majorsági épületekb ől, cseléd-
házakból, kocsiszínekb ől álló — kis szer jelleg ű településrész bontotta meg. Kés őbb
a főutcát mindkét végénél tovább építették, s őt mellékutcákkal, kisebb-nagyobb
teresedésekkel is b ővült az egykori mez őváros.
A várost lényegében csak a főutca bejáratainál védelmezték városfal-szakaszok. A
település két hosszabbik oldalát egymás mellé épített cs űrök, ill. kerítések védel-
mezték — ez a fajta védelmi rendszer az utólagos német települési behatásokról
árulkodik (Mendöl 1963). E jellegzetesség Fert őrákoson már nagyobbrészt elt űnt,
de a megye más településein még ma is jól felismerhet ő. Fertőrákost keleten a Fert ő
ingoványai, nyugaton pedig a Rákos patak is védték. A történeti településmag egy
részét nemrég világörökségi listára terjesztették fel — építészeti és településszerke-
zeti értékei, történeti egységessége folytán.
A település jöv ője nagy lehetőségekkel kecsegtet. A ma még Sopronba ingázó
munkaerőt is helyben kívánják foglalkoztatni. A k őfejtő-színpad és a Fert ő-tavi
vízisport-telep üzemeltetése mellett a jöv őben gyógyvizek hasznosításával számol-
nak. Fertőrákos idegenforgalmi vonzerejét fokozza a település hagyományos több-
nyelvűsége. Célszerű lenne kiépíteni a Sopronnal 3 km-rel rövidebb kapcsolatot adó
nemeskúti utat.
Szany
Keresztutcás település. Már 1427-ben mez őváros volt. A gy őri püspökség kesz ői
várához tartozott. 1740 táján a püspökség saját kezelésbe vette a falut és az urasági
majort.
A korábban feltehet ően egyutcás szalagtelkes település a Rábával párhuzamos
északkelet—délnyugati d űnesorra települt, ez őrzi valószín űleg a Savaria—Arrabona
út vonalát is. A későbbi keresztutca beépítése a 18. század végén egyre jelent ősebbé
váló Sopron—Kapuvár—Pápa—Bakony távolsági út mentén történt. A távolsági út
helyét délen a marcalt ői Rába-átkelés, északon a Sárdos-éri gázló jelölte ki.
A jövőben lehetőség van a mezőgazdasági feldolgozó központ-jelleg er ősítésére.
Sajátos mili őjű a püspöki pihen őkastély és környezete. Élénk a forgalma a rábai
strandnak is. Szanyon halad át Bécs—Hegyeshalom—Pápa—Bakony idegenforgalmi
folyosó is. Az árpási út teljes hosszban történ ő kiépítésével Tét és Gy őr felé jelentő-
sen javulnak a kapcsolatok.
Csorna
Csorna a Győrből Sopronba tartó forgalmi tengely és egy észak—déli európai f őút
kereszteződésében helyezkedik el. Piacáról már a 12.-13. századi oklevelek is meg-
emlékeznek (011ram 1941).
A legkorábbi településrészt, a „kett ős szeres" településmagot a mai centrum keleti
részében, az egyházi igazgatást képvisel ő prépostság környékén kell keresnünk. A
keleti nagyobb Prépost-szer és a vele szemben fekv ő nyugati Herceg-szer is egy-
egy magaslatra települt. Közöttük a központi fekvés ű, mai Szent István téren kisebb
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
84 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
tó volt, melyet csak a 19. században töltöttek fel. A Prépost-szer mellett elhaladó
Sopron—gy őri fő út merev nyomvonala jóval kés őbb jött létre.
A település központjában máig lazábban beépített területsávot érzékelünk — ez az
egykori belső major zónája, melyen néhány évtizede még csak mez őgazdasági épü-
letek, cselédlakások, a kiskastély, ill. szemben a premontrei prépostság épületei
álltak. A jó adottságú központi fekvés ű területek szabadon hagyásának kényszere
folytán a 15-19. századi településfejl ő dés a déli és északi részekre szorult (Alsó-
szer és Fels ő -szer). Ezek a településrészek szerkezetileg a településmagnál szabá-
lyosabbak, telepített jelleg űek.
Az Alsó-szer a 17. században keletkezhetett, területét eredetileg három széles, dél
felé tölcséresed ő hosszú utca osztotta meg. A településrész mez ővárosias karakterét
a fésűs beépítés ű házak oromfalas homlokzatai és a közéjük épített nagykapus,
tömör kerítések adták. A Fels ő -szer ezzel szemben tipikus egyutcás település-
bő vület, és szerkezetében nagyon hasonlít a török ki űzése után újjáépült mérnöki
faluk felépítéséhez. Telkein az 1830 körüli térképek szerint szintén fés űs beépítésű
házak voltak.
A jövőben Csorna mezőgazdasági gy űjtő -elosztó központi jellege bizonyára er ő-
södik. Közlekedési csomóponti helyzete kiugró gazdasági és idegenforgalmi lehet ő-
ségeket ígér. Termálfürd ője idegenforgalmi bázissá fejleszthet ő tovább.
Hédervár
Legrégibb településmagja az a favár, melyet 1142-ben Hedrych-Héder lovag épít-
tetett. A Hunyadiak korában lett mez őváros, a 16. század elejét ől már mint a lerom-
bolt várhoz tartozó helyként írják le. A szeszélyesen kanyargó egykori Mosoni-
Duna medrek által meghatározott hátakra telepedett, több „szer"-b ől álló ún. sziget-
közi típusú n ő tt falu. Még ma is kitapintható Hédervár településszociológiai érte-
lemben vett kett ő s arculata. Az északkeleti részen települt egykor a gazdafalu, a
kastély körül pedig az uradalom cselédsége.
A Szigetköz központjában fekv ő festő i településen idegenforgalomban, vízi-
turizmusban, emellett a mez ő gazdasági feldolgozóipar (húsipar) továbbfejl ődésében
rejlenek lehet ő ségek. Kíméletes településrendezési beavatkozásokkal min őségileg
javítani indokolt a kastély és a falu építészeti-térbeli kapcsolatát. A mecséri út ki-
építésével az idegenforgalmi kapcsolat az autópálya fel ől jelentősen javulna.
Mihályi
Árpád-kori település. Kezdetben királyi várbirtok, a nyugati gyep ű vonalának Ka-
puvárhoz tartozó egyik meger ő sített helye. 1666-ban országos vásár tartására kapott
engedélyt.
Folyóátkel ő nél alakult ki az eredetileg egyutcás település, amely kés őbb a Kis-
Rábával párhuzamos keresztutcával b ő vült és mára összeért az északról szomszédos
Kisfaluddal.
A 19. században a nagytérségi szerkezeti átalakulások nyomán a község fokozato-
san elvesztette jelent ő ségét. Ma Kapuvár és Beled közelsége miatt nem várható
kisközponti szerepének visszaszerzése. Amennyiben a beledi út kiépülne, a Bala-
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 85
tonra irányuló kerékpáros idegenforgalom a Kisfalud—Mihályi—Vica—Beled bels ő,
kisforgalmú útvonalon haladhatna.
Mosonmagyaróvár
A Mosoni-Duna déli partján húzódó Bécs—Pozsony—Buda országútra települtek
Magyaróvár és Moson mez ővárosok, amelyekb ől 1939-ben jött létre Mosonma-
gyaróvár.
A Duna és a Hanság ingoványai közötti alacsony dombon alakult ki Moson. Szent
István idejében megyeközpont lett, királyi földvár is épült itt. A 13. században Ot-
tokár cseh király nagymérv ű pusztítása nyomán a megyeszékhely átkerült Magyar-
óvárra és ott új várat építettek. A mai Magyaróvár helyén római település, a Pannó-
niát északról véd ő limes egyik tábora volt: Ad Flexum. Magyaróvár a 14. század-
ban megkapta a királyi városok kiváltságait, „szabad királyi mez őváros" lett (ez az
elnevezés a „civitas" és „oppidum" fogalom korai, részbeni keveredését mutatja).
A kettős központú településszerkezetet hárompólusúvá tette az els ő világháború-
ban felépített fegyvergyár, amely a Monarchia legnagyobb ilyen gyára volt. Ma-
gyaróvártól északra kertvárosi település van, az ún. Majorok. A 20. század els ő
felében a belvárostól keletre alakult ki a Károly-liget nev ű kertes-villás település.
Az 1939-ben egyesült két ősi település közötti terület pedig 1920 és 1980 között
épült be. A városszerkezetben Trianon után irányváltást jelentett, hogy a Bécsbe
men ő forgalom átterel ődött pozsonyiról a Bruck-i irányba. Ez a változás újabb
területek beépítését ösztönözte.
Ma a Duna menti és az adriai—balti európai utak keresztez ődésében lév ő város
idegenforgalmi, ipari, kereskedelmi szempontból egyaránt vonzó település.
Halászi
Az Árpád-korban mosoni-dunai gázlónál alakult ki az eredend ően egyutcás tele-
pülés. Első lakói a mosoni várbirtok szolgálatában álló halászok, kés őbb gyümölcs-
szállítók voltak. A 16. században kapott mez ővárosi kiváltságokat. Az 1713. évi
pestisjárvány után jelent ős német és horvát betelepítés történt.
Az egyutcás szerkezet a 19. századi birtokátszabás (és úteltérítések) hatására el-
torzult. A 20. században a település nyugati irányú b ővítése szervetlenül történt.
Az utóbbi években a Mosonmagyaróvárról megindult kitelepülés, ill. Moson-
magyaróvár Halászi irányába történt b ővítése a község agglomerációs típusú fejl ő-
dését vetíti el őre. Ha az ősi falutengely keleti felét püski irányába ismételten meg-
nyitnák, visszaállna a településszerkezet egykori természetessége.
Rajka
Az Árpád-kori falu a Mosoni-Dunát kísér ő magaspartra települt. 1721-ben lett
mezőváros. Az eredetileg egyutcás falu a már kétszáz évvel ezel őtt megtörtént főút-
kihelyezés után több keresztutcával b ővült a főút és a kés őbbi vasútállomás felé. A
település elmúlt két évszázadban történt további b ővítései szervetlenül kapcsolód-
nak az eredeti településtengelyhez.
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
86 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
A 18. században nagyszámú német és horvát betelepítés történt. 1945 után a
kényszerű lakosságcsere gyökeresen megváltoztatta a falu életét. 1947 óta, a három
Pozsony környéki község elcsatolása óta határállomás m űködik Rajkán.
A vállalkozásbarát környezetben a ma is jelent ős ipari-szolgáltatási létesítmények
számának további növekedése várható, távlatilag pedig a pozsonyi agglomeráció-
hoz történ ő kapcsolódás. A hegyeshalmi útirány újjáélesztése az alakuló rajkai
iparterület megközelítését segítené. A deustsch-jarndorfi (járfalui) földút kiépítése a
már ma is időszakosan működő határkapcsolatot emelné idegenforgalmi útvonallá.
Kapuvár
Kapuvár Sopron és Gy őr között kb. félúton helyezkedik el. Évszázadokon át Sop-
ron vármegye egyik járásának székhelye, 1871-t ől nagyközség. 1950-től Győr-
Sopron megyei nagyközség, 1969-t ől város (Varga 1998).
A település legels ő lakói a vízjárta síkból kiemelked ő rábai és répcei hordalékkúp-
vonulatokon telepedtek meg. Már az illírek korában (i.e. 4. század) földvár volt e
helyen. A honfoglalás után a gyep űrendszer őrhelye, kapuja volt. A vár és a szom-
szédságában 1663-ban alapított Garta a település ősi magjai. Kapuvár lakói a 16.
század elején főleg hajdúk voltak. Kiváltságos helyzetükb ől fakadóan Kapuvár már
1558-tól oppidum, majd több évszázadon át hatalmas kiterjedés ű földesúri birtok
uradalmi központja (Faragó 1974).
A település ősi tengelyei — a Sopron, ill. Babot felé vezet ő szalagtelkes utcák —
folyami hordalékkúp-vonulatokat követnek. Ett ől eltérően a városból ma kivezet ő
Győri út vonalát tervez őasztalon húzták meg az 1930-as években. A 18. században
megnyúlt a főbb utak mentén, ill. az északi jó term őterületek irányába, majd foko-
zatosan kiterebélyesedett. Az ún. földesúri bels ő major beékel ődő területe azonban
egészen a 20. századig megmaradt a településközpont közelében. A 19. században
erőteljes besűrűsödés volt tapasztalható az árvíz korlátozta településterületen.
1876-ban megnyitották a Gy őr és Sopron közötti vasútvonalat, amely Kapuvárt
egyértelm űen a két város közötti kelet—nyugati tengelyre rögzítette. Vasúti csomó-
pont is lehetett volna, ha a tervezett Celldömölk—pozsonyi és/vagy a Pápa—pozsonyi
vonalak kapcsolati helyét nem engedi át Fert őszentmiklósnak, ill. Csornának
(Gimes 1972). A kezdeti tervekkel ellentétben a város súlypontjától távol és délre
telepített vasútállomás is a lehetségesnél kevesebb fejleszt őerőt fejtett ki (Lovas
2001).
1923-ban Kapuvár nagyközség és Garta község egyesült. Az 1930-as évek elején,
majd az 1950-es években is nagymérv ű lakótelek-osztás történt a város északi ré-
szén az uradalmi nagybirtok területén, így alakult ki a mai Házhely városrész. Az
1960-70-es évek intenzív iparfejlesztése a várossá válást segítette el ő. Kapuvár
1969-ben a közeli községek bevonásával városkörnyékké szervez ődött. A rendszer-
változást követően a környéki községek önállósodtak.
Napjainkban egyre élénkülnek Kapuvár országhatáron átnyúló gazdasági-üzleti
kapcsolatai. A város 2000-ben megpályázta és elnyerte az ipari park rangot. A
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 87
2000-2006 évekre részletes programtervet dolgoztak ki a Ipari Parkkal és a termál-
turizmussal kapcsolatos fejlesztések megvalósítására.
Kisvárosok a mai és jöv őbeni településhálózatban
Ma világunk értékrendjét egyre inkább a városiasodás, a városi életforma határoz-
za meg. A nemzeti és nemzetközi mez őgazdasági kereskedelem és az agráripar
szinte kiszorította a parasztságot az élelmiszertermelésben betöltött évszázados
szerepéb ől. 1945 óta nagymérv ű foglalkozás-átstrukturálódás történt. 1945 után a
Kisalföld egykori mez ővárosaiban még közel 50% volt a mez őgazdasági keres ők
aránya (Enyedi 1988). A következ ő évekre jellemző a keres ők fokozatos átrétegz ő-
dése az ipari és a szolgáltató szektorba. Az ötvenes és még inkább a hatvanas, het-
venes években a várossá kiemelt egykori mez ővárosokban (Kapuvár, Mosonma-
gyaróvár, Csorna) intenzív iparfejlesztés történt, ezután a keres ők majdnem fele
már az iparban dolgozott. Ezekbe a településekbe a környéki falvakból ingázni is
kezdtek – bár részben csak szezonális jelleggel (Rétvári 1974). A rendszerváltozás-
sal az ipar fokozatos min őségi átalakulása mellett f őleg a szolgáltató-szabadid ős
szektor további er ősödése várható.
A trianoni döntés nyomán a kisalföldi településhálózat – Pozsony elkülönítése el-
lenére – összességében kisebb térszerkezeti torzulást szenvedett, mint az Alföld,
amely keleten jelent ősen meggyengült Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, ill. a
partiumi vasútvonal határon túlra kerülésével. A kies ő szervező szerepet Szeged,
Békéscsaba, Debrecen és Nyíregyháza csak lassan és hiányosan vette át. Észak-
Dunántúlon ilyesmi nem történt, azonban igazi nagyváros hiányában több hasonló
rangú város rivalizálása jellemz ő.
Trianon után a legtöbb vasúti és közúti mellékvonalon megszüntették a határátjá-
rást. A Kisalföldön a közlekedési hálózatok kényszer ű megváltozásával els ősorban
a kisebb települések – köztük néhány egykori mez őváros – a korábbinál el őnytele-
nebb térszerkezeti helyzetbe kerültek. A határátkel ők fokozatos újranyitása enyhíti
a térszerkezeti hiányosságokat, újrafogalmazódnak a gazdasági és szomszédsági
kapcsolatok. Észak-Dunántúl lakosságának egy kis része már a szomszédos Auszt-
riában vállal munkát.
A termelési módok gyökeres átalakulása, a térszerkezeti átrendez ődés kihatott a
városhálózat fejl ődésére is. Egyes települések dinamikusan továbbfejl ődtek, míg
mások megtorpantak, ill. megrekedtek a fejl ődésben. Az egykori kisalföldi mez ővá-
rosokat mai állapotuk szerint négy f ő kategóriába sorolhatjuk (az id őközbeni név-
változásokat nyíllal jelöltük):
1) Mezővárosból kis-, ill. középméretű várossá lett, város-jelleg tekintetében fo-
lyamatosan továbbfejl ődő települések (Pápa, Kapuvár, Csorna, Kisbér,
Devecser, Ság–Kiscell—>Celldömölk),
2) Mezővárosból nagyközséggé, községgé visszamin ősített olyan települések,
amelyek a jelenkori térszerkezetben is kedvez ő helyzetük és szerepük alapján
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
88 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
a jövő ben kisebb ellátó központ (kisváros) jellegükben er ősíthetők (Rajka,
Hédervár, Lébény, Mosonszentjános-->Jánossomorja, Beled, Szany, Tét),
3) Mezővárosból faluvá visszamin ősített olyan települések, amelyek léptékük és
a jelenkori térszerkezetben elfoglalt kedvez őtlen helyzetük alapján a jöv őben
sem számíthatnak arra, hogy térségük kisebb ellátó központjává fejl ődjenek
(Mihályi, Szil, Tüskevár, Somlósző lős),
4) Önálló mező városból más városok agglomerációjába betagozódó települések
(Győr melletti Göny ű vagy a Mosonmagyaróvár melletti Halászi).
Ha a volt mez ővárosokat és az egykori mez ővárosoknak megfeleltethet ő léptékű
mai kisközpontokat együttesen vizsgáljuk, akkor egy ötödik kategóriát is felállítha-
tunk:
5) Olyan települések, melyek nem voltak mez ővárosok, de mára kisebb ellátó
központtá fejl ő dtek. Ezek egy részét a városhiányos területeken (ilyen a
Kisalföld belseje) célszerű várossá fejleszteni (pl. Bábolna).
Az 1971-es Országos Településfejlesztési Koncepció (VÁTI) az országban 210
települést irányzott el ő központi funkcióra, figyelembe véve a városhiányos térsé-
geket is. Ezen „öntudatra ébresztett települések" egy része kés őbb kiharcolta a vá-
rossá nyilvánítását. A várossá nyilvánítások nem egyenletesen és nem következete-
sen történtek (1997-ben város lett például az 1500 lakosú Zalakaros üdül őfalu is).
Egyes területek városhiányosak maradtak a mai napig. A településhálózat egyenet-
lenségei összefügghetnek földrajzi, történelmi vagy igazgatás-hierarchiai tényez ők-
kel, de ellensúlyozhatók a tudatos településhálózat-fejlesztési politikával (Lovász
2000). A településhálózat jöv őbeni min őségi továbbfejlesztését illet ően felmerül a
kérdés, hogy helyes-e csupán a széls ő séges „város" és „falu" kategóriákban gon-
dolkozni. Véleményünk szerint a városhiányos területek hiányzó központjaiként
hasznos lehetne egy köztes, ún. „kisváros" közigazgatási kategória is, amely termé-
szetesen a történelemb ől ismert mező városok szerepével csak távolról rokonítható
(a mez ő város kategória nemcsak történelmi okokból nem hozható vissza, hanem
azért sem, mert a hagyományos értelemben vett mez őgazdálkodás településformáló
ereje a múlté).
Győ r-Moson-Sopron megye déli határa mentén kelet—nyugat irányban végighúzó-
dó városhiányos területsávot találunk, ez azonban csupán részben magyarázható a
Rába-szabályozások el őtti mostoha környezeti adottságokkal (Ihrig 1973; Pájer
1990). A városhiány konzerválásában a megfelel ő feltáró utak hiánya is jelent ős
szerepet játszik (Szörényiné Kukorelli 1994). Az említett területsáv úthálózat-
fejlesztéssel élénkíthet ő, azonban a térségben a közeljöv őben várossá fejl ődni képes
települést alig találunk (Máthé 1994). Úgy véljük, hogy ilyen esetben a térségfej-
lesztő központok szerepét a hiányzó városok helyett a már javasolt ún. „kisvárosok"
tölthetnék be (Szany, Beled, Répcelak, ill. a 4000-es lakosú Csepreg, amely városi
rangra emelkedett néhány éve).
A 20. században a vasútnak óriási szerepe volt a városfejl ődés előmozdításában.
Az 1980-as évekt ő l kezdve azonban e téren ismét a közút tölt be domináns szerepet.
A főút- és autópálya-hálózat korszer űsítése mellett a jöv őben várhatóan el őtérbe
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 89
kerül a falvak, községek, nagyközségek (gyakran egykori mez ővárosok) közötti ún.
településközi utak kiépítése. A kisebb települések közötti közvetlen összeköttetések
megteremtésével nagyban oldódhat az országos, megyei és járási szinten is sugaras
alaprendszerű úthálózatunk, amely az egykori hatalmi-igazgatási rendszert képezte
le. A körirányú kapcsolatok er ősítésével, az úthálózat policentrikus rácsrendszer űvé
fejlesztésével demokratikusabb térszerkezet alakul ki. A kisebb települések el őtt így
újfajta gazdasági-kulturális távlatok nyílnak meg (Somfai 1998).
Az ismertetett településfejl ődési folyamatok tanulságaként a magyar városhálózat
egy lehetséges jöv őképét — a múltból kiindulva és a jelenkori fejl ődési tendenciákat,
szükségleteket figyelembe véve — a következ őképpen lehet felvázolni: a magyaror-
szági városhálózat-terminológiát differenciálni indokolt f őváros, megyei jogú város,
(közép)város és kisváros kategóriákra (a besorolás kritériumai további kutatással
pontosítandók). A kisvárosok — hozzávet őlegesen 10 000 lakosig — a térszerkezet
kisebb falucsoportjaiban (kistérségekben) ellátó kisközpont szerepét töltenének be.
Ilyenek lennének egyes volt mez ővárosok és olyan települések is, amelyek ugyan
nem voltak mez ővárosok, de a mai városhiányos területeken a kisközpontok szere-
pét a jöv őben elláthatják. A térszerkezet-fejlesztés egyik célja, hogy biztosítsa a
kisközpontok megfelel ő területi eloszlását, ezáltal tegye lehet ővé a kistérségeken
belül a nagyjából egyenletes ellátást és segítse el ő megfelelő munkahelyek teremtő-
dését. Egy-egy kistérség központja látná el a korábbi mez ővárosokéhoz csak távol-
ról hasonló feladatokat. A kistérségek napjainkban „tanulják" meg például, hogy
fejlesztési programjaik megfogalmazása után miként pályázhatnak meg és használ-
hatnak fel európai uniós és hazai vidékfejlesztési támogatásokat — a partnerség és a
szubszidiaritás jegyében (Sain 2001).
Településhálózatunk távlati fejl ődésének modellezésekor változtatás nélkül nem
vehető át a fejlett országok hálózati struktúrája — mások a történelmi és társadalmi
feltételek. A településrendszer fejl ődése igen bonyolult folyamat, igazából nem
irányítható, nem tervezhet ő, csak befolyásolható. A tervez ők feladata, hogy a tele-
pülésfejl ődés spontán törvényszerűségeit időben felismerjék és helyes korrekciók-
kal a fejl ődést tudatosan el ősegítsék (Enyedi 1988).
A térségi településstruktúra átalakulása-átalakítása nem csak az ellátás körülmé-
nyeire és a munkaerőpiacra van hatással: befolyásolja az önkormányzatok költség-
vetési politikáját, de akár egy település ingatlanforgalmát is. A központi jelleg ű
rendeltetések erősödése, ill. a hatására megmutatkozó fokozott kereslet hatással van
a meglévő épületállomány sorsára. Megn ő az igény a bontás, felújítás, b ővítés, ill.
új épületek építése irányába, emellett a települések peremterületein is megn ő az
építési telket keres ők száma.
A szakembereknek helyes válaszokat kell adni a település életképességét mutató
új funkciók (pl. kisüzem, benzinkút, telephelyek, bevásárlóközpont, diszkó stb.)
városképi befogadására, m űszaki-építészeti megfeleltethet őségére is. Ehhez a túl
merev, alapvet ően tiltó szemléletű építésszabályozást fel kell váltani az alternatívá-
kat is hordozó és azokhoz okos peremfeltételeket rögzít ő építésszabályozással.
Például az új típusú lakótelkeknek a hagyományos lakófunkció mellett a számtalan és
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
90 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
szerteágazó új igénynek is meg kell felelnie (a korábban „garázsba kényszerült" vál-
lalkozások helyett a lakóövezetbe még „befér ő", korszerű csendes törpeüzemek stb).
A központi jellegből fakadó intenzívebb fejl ődés nem csupán a m űemlékek, ha-
nem az általános városképi értékek, s őt a természeti értékek védelmében is fokozott
figyelmet kíván.
Mez ővárosi értékek védelmének lehet őségei
Mit és hogyan lehet reálisan meg őrizni?
A társadalmi-gazdasági változások, erkölcsi avulás a környezetünket alkotó ele-
mek átépítésével, pusztulásával, lebontásával járhat, ez az élet természetes velejáró-
ja. Fontos ezért megnevezni a meglév ő épített és táji-természeti környezet azon
részét, melyet meg kívánunk őrizni. Erre azért is szükség van, hogy a közösség
érdekében megóvandó objektumok ne essenek egyéni érdekek áldozatává. A meg-
őrzés akkor hatékony, ha a helyi közösség felé kell ően meg tudjuk indokolni annak
szükségességét: a védelem nemcsak történeti szempontból fontos, hanem azért is,
mert a meglév ő települési környezet az identitástudatot er ősíti, a településre jellem-
ző egyéni és társadalmi létformákat őriz, az emberbe mélyen bevés ődő „itthon va-
gyok" tudat természetes közegét jelenti. — A települési értékek bemutatására alapo-
zott idegenforgalomnak köszönhet ően számos formában jelentkez ő jövedelmek
aláhúzzák a történeti településrészek meg őrzését a gazdaságosság oldaláról is.
A múlt legnyilvánvalóbb emlékeinek — várak, kastélyok, m űemlékek, terek, törté-
neti parkok — megbecsülésén túlmen ően cél a történeti, kulturális és természeti
értékeket hordozó mez ővárosi épített és táji környezet komplex megóvása. Védeni
indokolt egyes építményeket (m űemlékeket, helyi építészeti emlékeket, népi m űem-
lékeket) és kapcsolódó környezetüket. Védend ők a település morfológiai értékei:
településszerkezeti adottságok, térarányok, beépítési módok. Jellegzetes utca- és
térrészletek: városképi, ill. településtörténeti szempontból értékes rétegezett együt-
tesek, épületcsoportok. A települési értékek védelme a befogadó táji-természeti
környezet védelme nélkül nem lehet teljes.
A lakosságban tudatosítani kell saját településük értékeit és azt, hogy az értékek
gazdái elsősorban ők maguk. Az állami szintű támogatási rendszerek mellett els ő-
sorban települési szint ű programokat kell teremteni, hogy a helyi szerepl ők is aktí-
van rész vehessenek a megóvás, felújítás, továbbfejlesztés, felvirágoztatás feladata-
iban. A települési értékvédelemben tehát ugyanúgy a partnerség és a szubszidiaritás
elvét kell követni, mint a kistérségi gazdaságstruktúra-fejlesztés pályázati rendsze-
reinél. Az épített és környezeti elemek meg őrzésének fontos feltétele, hogy azok a
település életének, vérkeringésének továbbra is szerves részei legyenek: funkcióikat
megőrizzük, ha arra ma is igény mutatkozik, vagy a revitalizálás során minél keve-
sebb változtatást igényl ő új szerepeket kell találnunk.
Az Európa Tanács Kulturális Örökség Bizottsága 1993-ban kinyilvánította az „in-
tegrált értékvédelem" szükségességét. Ez a történelmi környezet fejlesztésénél azt
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 91
jelenti, hogy demokratikusan elfogadott aktív tervezési-hatósági politikával leg-
többször meg lehet nyerni a befektet ő k bizalmát az iránt, hogy hosszú távon megfe-
lelő pénzügyi nyereséget tudnak elérni. Ezáltal élénkíthet ő a helyi gazdaság, növel-
hető a foglalkoztatottság is (Fejérdy 1996).
Az írás következ ő , befejező részében összefoglaljuk a mez ővárosi értékek védel-
mének lehetőségeit a regionális együttm űködésektő l egészen a helyi védelemig.
Regionális és interregionális együttm űködésekben rejl ő lehetőségek,
országos szintű értékfelmérés
A történeti település jelent ő s gazdasági, társadalmi és kulturális érték. Ahhoz,
hogy sorsa pozitívan alakuljon, a megtestesült örökség helyes ismeretére, helyes
értékelésére van szükség. Az egyes régiók a történeti, kulturális értékeket őrző
települések lényeges jellemz ő it tudományos alapokon, közösen kidolgozott mód-
szerek és irányelvek alkalmazásával kívánják vizsgálni és értékelni. Ilyenfajta
együttmű ködések színterei a Történelmi Emlékek és Helyek Nemzetközi Tanácsa
(ICOMOS) keretén belül a Történeti városok és Falvak Nemzetközi Bizottsága
(CIVVIH), ill. a nyugat-magyarországi térség számára az Alpok—Adria Munkakö-
zösség.
Az Alpok—Adria Munkaközösséget 1987-ben olyan régiók hozták létre, amelyek
történeti és kulturális örökségük alapján összetartozónak tekintik magukat: olasz,
osztrák régiók, Horvátország, Szlovénia és nyugat-magyarországi megyék (Gy őr-
Moson-Sopron, Somogy, Vas, Zala). A Munkaközösség Kulturális Bizottsága hozta
létre többek között a Történeti Központok Albizottságát. Meghatározásuk szerint a
történelmi központ olyan s űrű, régi településszövet ű település vagy településrész,
amely ő riz egykori gazdasági, politikai, kulturális, vallási és társadalmi struktúrá-
kat. A történeti településrészek az egész településsel (és a természeti környezettel)
szoros kapcsolatban állnak, elszigetelten nem kezelhet ők. Fejlesztésüknél egyetér-
tésre kell törekedni a lakossággal, ehhez az iskolától a tömegtájékoztatásig minden
eszközt igénybe kell venni. Az Albizottság 1987. évi második jelentésében a vidék
történeti településeinek vizsgálatára szólított fel, ehhez kapcsolódtak a tagorszá-
gokban folyó egyes kutatások is, p1. Fertőrákoson (Winkler—Hartmann—Petzet 1992).
Pár évvel kés ő bb már az is megfogalmazódott, hogy hazánkban az épített és ter-
mészeti környezet értékeit országosan és szisztematikusan szükséges feltárni. Ezzel
egyidej űleg a védendőnek ítélt karakterjegyeket olyan térinformatikai alapú adatbá-
zisba kell foglalni, amely a térségi összefüggések (például a különböz ő fajta telepü-
lési értékek s űrű södési helyeinek) kimutatására is alkalmas. Magyarországon ilyen
adatbázis az Országos Területi Információs Rendszer (TEIR), amelybe 1998-ig a
kultúrtájak és történeti kertek, a m űemlékek, valamint a régészeti emlékek-
lelőhelyek kerültek bele, de már el őrehaladott a településszerkezeti és népi építésze-
ti-néprajzi adatok országos térinformatikai feldolgozása is (Máté 1999b).
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
92 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
Táji arculat védelme, környezetvédelem, zöldterületek
Az egykori mez ővárost és dűl őkre tagozódó határát egy egységnek kell tekinte-
nünk. A vidéki táj szerkezetének változásai e határt érintik a legérzékenyebben.
Arculata a történelem folyamán többször igen nagy mértékben átalakult, és ma is
változik. A telkek átosztásakor, a tagosításkor vagy a melioráció (átfogó tájrendezés
és talajjavítás) kapcsán gyakran fasorok, erd őrészek, dűlőket határoló cserjések
semmisültek meg.
A természetvédelmet nem csak a természetvédelmi területekre, nemzeti parkokra
kellene összpontosítani: a táji arculat részét képezik a kisebb erd őfoltok, vízfolyá-
sok, természetes vagy mesterséges tavak és a tájban ül ő épített emlékek (kápolnák,
kálváriák, egykori útelágazást őrző keresztek, gémeskutak stb.). Ezek egy részér ől
országos összeírás készült a kilencvenes évek elején az Útgazdálkodási és Koordi-
nációs Igazgatóság kezdeményezése nyomán (Winkler 1997b). A hagyományos
turista-útvonalak mellett tematikus tanösvények is létesíthet ők. Kerékpárutak nem-
csak közlekedési utakkal párhuzamosan vezethet ők, hanem nyugati szomszé-
dainkhoz hasonlóan természeti környezetben is (p1. felszámolt kisvasutak töltésein).
A településbels ő kultúrzöld-felületei és a külterületek táji környezete közötti át-
menetet képvisel ő településszéli zöldterületeket indokolt lenne parkerd őkké, pihe-
nőkertekké fejleszteni. A települést ől sétatávolságra (1-1,5 km) található kiemelt
turista-úticélok (pl. az egykori mez ővárosok szőlőhegyei, „pincevárosai", kálvária-
dombok, emlékhelyek) megközelítését telepített fasorokkal, sétányokkal indokolt
gazdagítani. A településbels őben a sokféle alakban megjelen ő zöldjeinek „gondozá-
sa" mellett a településtervez őknek nem szabad elfeledkezniük az újabb városi zöld-
területek létesítésér ől sem, és a településeken található, még rendezetlen zöldterüle-
tekben rejl ő potenciális lehetőségeket is fel kell ismerniük (pl. folyópartok).
Településszerkezet értékeinek védelme
A települési örökség az épített környezet történeti települési értékeinek összessé-
ge. Nem egyszerűen a történeti objektumokat jelenti (épített örökség), hanem az
azok által létrehozott térbeli rendet, az általuk megnyilvánuló településképet. A
települési örökségnek igen fontos része a térbeli elemek sokasága között kirajzoló-
dó településszerkezet, azaz az utca- és térrendszer, s őt az épületek „alatt" nyugvó
telekrendszer is. A településszerkezet csak a településeket befogadó tájjal együtt
értelmezhető igazán, tekintettel a történelmi lépték ű gazdálkodási-életmódbeli és
térszerkezeti kölcsönhatásokra (Máté 2001).
A települések — köztük a mez ővárosok — településszerkezetének kutatásával töb-
bek között Meggyesi Tamás foglalkozott. Tézisei összefoglalójában megfogalmaz-
ta, hogy az emberi környezet korlátlan számú egyetemes archetípusból épül fel. A
hagyományos környezetkultúrák gyakran korszer űbb, használhatóbb megoldásokat
hordoznak, mint a modernnek tekintett település- és lakásépítési szokások. Ennek a
felismerésnek a kamatoztatásához azonban feltétlen túl kell lépni a m űemlékvéde-
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 93
lem hagyományos szemléletén, és értéknek kell tekintenünk azokat a településszer-
kezeti, elrendezésbeli, morfológiai és szellemi adottságokat is, melyek ma még sok
helyen pusztulásra vannak ítélve. Új szemlélet ű kutatásokat kell végezni, melyeket
a történeti földrajztudományra alapozunk (történeti térképek, helytörténeti monog-
ráfiák elemzésével). A települések vizsgálatakor ún. természetes övezeteket célsze-
rű azonosítani (amelyekben az úthálózati rendszer, az épületeknek a telekhatárok-
hoz való viszonya, az épületek jellege és az ottél ők társadalmi összetétele is többé-
kevésbé homogén). A természetes övezeteket összehasonlító morfológiai elemzés-
nek kell alávetni, hiszen hasonló morfológiai típusok eltér ő fejlődés eredményekép-
pen is létrejöhetnek (és fordítva: eltér ő fejlődési utak során hasonló morfológiai
típusok is keletkezhetnek). Az ún. genetikus tipológia keretében a morfológiai kép-
letek történeti fejl ődés során bekövetkez ő elváltozásait is fel kell tárni (els ősorban a
beépítés és az épületkonfigurációk fejl ődési fázisainak megállapításával). Meggyesi
Tamás már 1994-ben megfogalmazta, hogy a fellelt értékeket települési arculattár-
ban célszerű összefoglalni. Ehhez a tevékenységhez nem elegend ő a településszer-
kezet és épületállomány ismerete. Empátia kell a térszituációról térszituációra feltá-
ruló település, és a benne lakozó „genius loci" megérzéséhez, otthon kell lenni a
részletek világában is (Meggyesi 1994).
A településszerkezet sokoldalú történeti elemzése olyan szemléleti átalakuláshoz
vezethet, amely a meglév ő értékek felismerésén és védelmén túlmen ően a beavat-
kozások-átalakítások, s őt az új településrészek tervezésekor is különleges érték-
többlet-teremt ő igényként és érzékenységként jelenik meg — szemben a sematikus
gondolkodásmóddal. A településtervez ők asztalán a meglév ő településszerkezet
formakincséb ől intuitíve táplálkozva olyan új településrészek születhetnek, ame-
lyeknek kell ően hierarchizált és a történetihez hasonló változatosságú út- és tér-
rendszerük van. Mindehhez természetesen a mai kor igényeinek is megfelel ő telek-
alakítást és beépítésmódokat indokolt párosítani (Somfai 2001b).
Műemlékvédelem
Az 1997. évi LIV. megújított m űemlékvédelmi törvény áttörést hozott'á kisváro-
sok műemlékvédelmében is. Ez a törvény már nem hatályos, mivel helyette a még
komplexebb szemléletű kulturális örökségvédelmi törvény lépett hatályba (2001.
évi LXIV. törvény).
1997-ben megsz űntek a régi „műemlék", „műemlék jellegű épület", „városképi
jelentőségű épület" kategóriák. Ezek helyett a korábban összefoglaló névként is
használt „M űemlék" fogalmat vezette be a törvény, ezzel kiküszöbölte a vétlen
vagy akaratlagos félreértelmezéseket, amelyek már igen sok kárt okoztak („csak"
műemlék jellegű). Új fogalmak is születtek: „m űemlék", „műemléki jelentőségű
terület", „m űemléki környezet", és „m űemléki helyreállítás", „védett m űemléki
terület" (a „műemléki jelentőségű területek" és a „m űemléki környezet" tartoznak
bele). Az 1997. évi törvény kiemelte, hogy a m űemlékeket nem szabad zárványként
kezelni. Meg kell akadályozni az olyan „megoldásokat", melyek azel őtt kézenfekv ő
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
94 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
beépítend ő területnek tekintették a kastély parkját, a templom kertjét, és így évszá-
zadokkal ezel ő tt kialakult történeti városmagokat, városszerkezetet robbantottak
széjjel — a mai teleknagyságok és beépítési százalékok alkalmazásával. Az 1997.
évi törvény már nem egyedi m űemlékek védelmében, hanem összefüggésekben
kívánt gondolkodni. A mű emlékek szorosan vett környezetét (a szomszéd ingatla-
nokat) és a m ű emlék tágabb környezetét is bizonyos kontroll alatt szándékozott
tartani. A 2001. évi kulturális örökségvédelmi törvény szerint a kulturális örökség
felöleli a régészeti érdek ű területeket, a régészeti lel őhelyeket véd őövezeteikkel, a
régészeti emlékeket, a m űemlékeket, a műemléki értékeket és m űemléki területeket,
valamint a kulturális javakat. A m ű emléki érték fogalmába épített örökségi elemek
tartoznak (történeti, m űvészet, tudományos vagy m űszaki emlékek), valamint ezen
elemek rendeltetésszer űen összetartozó területe, együttese, rendszere. Figyelemre
méltó, hogy műemléki védelem alá vonhatók a történeti kertek, temet ők, sőt olyan
történeti táj(egységek) is, amelyek a természet és az ember együttes munkájának
eredményei és kulturális szempontból jelent ősek.
Egykori mező városok történeti belvárosainak új szemlélet ű rehabilitációi közül
szép példa Kapuvár fő téri tömbje, ahol a patinás épületek felújításán túlmen ően
azokat új módon kapcsolták be az élet vérkeringésébe az épületek részbeni funkció-
váltásával, ill. azzal, hogy a hangulatos bels ő udvarokat a nagyközönség számára
megnyitották. További módszertani újdonság a meglév ő értékekre igen érzékeny,
ún. telkenkénti építésszabályozás elve (Winkler 1980). A hiányzó foghíjak beépíté-
sekor az új elemek tiszteletben tartották a meglév ő térbeli rendszert — annak aránya-
it és léptékét, min ő ségét. Nem bontották meg az együttes harmóniáját, hanem hoz-
zájárulnak annak gazdagításához. Hasonló gondolkodásmódra szólít fel a Történeti
Városok Nemzetközi Chartája is, amelyet 1987-ben fogadtak el (Fejérdy 1996).
Történeti kisvárosainkban els ő sorban a településmag és a történeti településrészek
egyes részei szorulnak m ű emléki védelemre. Bizton védelemre számíthatnak a
történeti településben „idegenforgalmi logo"-nak számító elemek: a vár, templo-
mok, mű emlékek, történeti terek. Ezen felül az „Épített környezet alakításáról és
védelmérő l" szóló (szintén 1997. évi) megújított építési törvény szellemében a helyi
közösség is oltalma alá vonhat épületeket az ún. „helyi építészeti emlékek" megne-
vezésével. A Nyugat-Dunántúlon Pápa egykori mez őváros volt az els ő olyan város,
ahol 1997-ben a részletes rendezési terv kapcsán a „helyi m űemlékek" listája elké-
szült (Winkler 1997a). Ma már ott tartunk, hogy a helyi jelent őségű emlékeket is
figyelembe kell venni a településtervezés minden fázisában — erre 1990 óta a Gra-
nadai egyezmény is kötelezi hazánkat (Máté 1999b).
A helyi védelem céljait szolgálta korábban a ma is létez ő „Műemléki jelentőségű
terület" kategória. Fő ként városaink középkori belvárosait sorolták ide, ellenben az
egykori mező városok védelmében csak kivételesen alkalmazták (p1. Hollók őn). Ezt
az űrt a jöv őben — fő ként rendezési tervek, ill. a helyi építésügyi szabályzat közvetí-
tésével — a mű emlékvédelemnél tágabb értelm ű, komplexebb szemlélet ű jellegvéde-
lem (építész szóhasználattal karaktervédelem) töltheti be.
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 95
Jellegvédelem
Történeti településeink — köztük mez ővárosias településeink — szépségét az épített
közegnek a természeti látványhoz köt ődése adja meg. A jellegvédelem az épített
elemek és az azokat befogadó táji környezet együttesének védelmét jelenti (nem
keverend ő a tisztán természeti környezetre figyel ő természetvédelemmel). A jelleg-
védelem (más szóval karaktervédelem) fontosságát Pogány Frigyes évtizedekkel
ezelőtt az elsők között ismerte fel és hangoztatta.
A jellegvédelem az értékesnek felismert tájba ágyazódó építészeti együttes lehet ő
látványi fenntartása a megváltozott gazdasági, társadalmi, m űszaki és egyéb adott-
ságok mellett. Túlmutat a m űemlékvédelmen annyiban, hogy az építészeti együtte-
seket nem történeti h űségükben kívánja fenntartani, hanem els ősorban a környeze-
tükhöz való viszonyukban. Amennyivel ez a kritérium pontatlanabb, annál nagyobb
körültekintés és dinamizmus szükséges teljesítéséhez (Kubinszky 1995).
A jelleg az épített közeg és természeti környezete közötti egyensúly sajátos esete.
Ilyen például az alföldi mez ővárosok bels ő képében az akácfák + földszintes ház-
sor, vagy a mez ővárosokhoz kapcsolódó sz őlőhegy + a vincellérházak. Sok esetben
harmadik tényez ő is belép: terep, tópart stb. Évszakok szerint is változhat a f ő té-
nyezők dominanciája.
A jelleg a kiterjedését illet ően szűkebb vagy néhány esetben nagyobb területre
általánosítható. Sz űkebb értelmű jelleg pl. Mezőkövesd földszintes házainak kertes
negyede, tágabb a Keszthelyt ől Fűzfőig húzódó Balaton parti beépítés.
A jelleg sajátossága a változás is. Nemcsak a természeti környezet változik, ha-
nem az urbanizálódás révén az épített közeg is. Gyönyör ű fésűs beépítésű hagyo-
mányos településrészeink az agrártermeléshez szervesen köt ődtek. A 20. század
ötvenes éveitől a hetvenes évekig jellemz ő földszintes, sátortetős új építésű házakat
idegennek éreztük a régi egyszer ű zsúpfedésű, nyeregtetős házakhoz képest, pedig
alapvetően a fejl ődés, korszerűsödés megkövetelte módosulás volt (Székely 2001).
A hagyományos település léptékével, a fásítással jobban összeegyeztethet ő volt,
mint a kertes településrészeken kés őbb épített, kétszer olyan magas, mai szemmel is
kulturálatlanabb megjelenés ű, léptékevesztett emeletes házak. A szakemberek fel-
ismerték a településképre leselked ő veszélyt, de a jellegvédelem eszköztárának
hiányában nem tudtak mit kezdeni a korszer űsítés feszít ő igényéből születő új épít-
ményekkel.
A történeti városmagok közlekedési tehermentesítését az elkerül ő utak építése ör-
vendetesen el ősegítheti, azonban ez a nagy forgalmú és óriási területigény ű bevá-
sárlóközpontok, áruházak városszélre településével jár. Kell ő körültekintés hiányá-
ban ilyenkor könnyen felborulhat a táj és a település hagyományos kapcsolata. Ez a
kivételes természeti környezet ű településeket fokozottan veszélyezteti (Fejérdy 1996).
Tanulság, hogy a jellegvédelem eredményesen ott alkalmazható, ahol a szép lát-
vány mögött az élet megkövetelte tartalmi optimum is fenntartható. A jellegvéde-
lem komplex feladat, minden eset egyéni elbírálást kíván. A jellegvédelem (építész
szóhasználattal karakterszabályozás) során jól megválasztott jelleg-tényez ők közül
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
96 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
(pl. az épülettömegek léptéke, szintszám, tet őhajlásszög, tet őfedés anyaga, növény-
fajok stb.) csupán a legfontosabbak megtartását célszer ű előírni. Túl sok jellegze-
tesség el őírása nehezíti a betartást, a lényeges vonások mell őzése pedig hatástalan-
ná teszi a védelmet (Kubinszky 1995).
Záró gondolatok
A vázolt történeti elemzések tanulságai az egykori mez őváros-hálózattal nem
azonos mai kisváros-hálózat tudatos fejlesztését segíthetik. A nemzeti energia leg-
célszerű bb felhasználása érdekében többek között figyelembe kell venni a települé-
sek gazdasági potenciálját, emellett tágabb térszerkezetük adottságait és jöv őbeni
lehetőségeit. A gazdasági szempontokon túlmen ően a települések történeti telepü-
lésszerkezetét, az épített és természeti környezet harmonikus együtteseit indokolt
megóvni, ső t jellegük lényegi vonásaira figyelemmel kell lenni az új építéseknél is.
Ez nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a „genius loci", azaz a hely szelleme is
megőrződjön, gazdagodjon.
A múltból a jöv ő be mutató értéktudatos településfejlesztéssel lehet Magyarország
igazán újra szerves része a sokszín ű, egyéni arculatokból felépül ő Európának.
Irodalom
Bácskai V. (1965) Magyar mez ővárosok a 15. században. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Bárth J. (1996) Szállások, falvak, városok. Kalocsai Múzeum, Kalocsa.
Beluszky P. (1999) Magyarország településföldrajza. Dialóg Campus Kiadó, Budapest—Pécs.
Boros F. (1957) Adatok Magyarország településállományának XVII. századi fejl ődéséhez. — Földrajzi
Értesítő. 6.459-474. o.
Enyedi Gy. (1988) A városnövekedés szakaszai. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Erdősi F. (1991) Kommunikáció és térszerkezet. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Faragó S. (szerk.) (1974) Kapuvárról írásban és képekben. Városi Tanács, Kapuvár.
Fejérdy T. (1996) A történeti városok, a fenntartható fejl ődés és a turizmus kapcsolatáról. — M űemlékvé-
delem. 4.240-245. o.
Felhő I. (szerk.) (1970) Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. I. kötet:
Dunántúl. Akadémiai kiadó, Budapest.
Fényes E. (1841): Magyar országnak s a hozzá tartozó kapcsolt tartományoknak mostani állapotja
statisztikai és geographiai tekintetben, I. leíró kötet. Trattner—Károlyi Kiadó, Budapest.
Gimes E. (1972) Kapuvár Útikalauz. Győr-Sopron Megyei idegenforgalmi Hivatal, Gy őr.
Göcsei I. (1943) Kapuvári — Rábaköz földrajza. Horthy Miklós Tudományegyetem, Szeged.
Győrffy I. (1943) Magyar falu magyar ház. Turul Kiadó, Budapest (reprint: Akadémiai Kiadó, Bp.
1987).
Győri R. (1999) Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön. — Tér és Társadalom. 4.77-106. o.
Hofer T. (1960) A magyar kertes település elterjedésének és típusainak kérdéséhez. — Műveltség és
Hagyomány I. 331-350. o.
Hofer T. (1980) A hazai tanyarendszer és a másodlagos településszóródás külföldi példái. — Pölöskei F.—
Szabad Gy. (szerk.) A magyar tanyarendszer múltja. Akadémiai Kiadó, Budapest, 9-60. o.
Ihrig D. (szerk.) (1973) A magyar vízszabályozás története. Országos Vízügyi Hivatal, Budapest.
Istvánfi Gy. (1997) Az építészet története: Oskor, Népi építészet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Iván L. (1994) Településföldrajzi sajátosságok a dél-alföldi Duna-völgy középfalvaiban. — Földrajzi
Értesítő. 1-2.101-115. o.
Kubinszky M. (1995) Táj+építészet. Mezőgazda kiadó, Budapest.
Láng T. (1986) Településtervezés 1. Kézirat. Tankönyvkiadó, Budapest.
László Gy. (1944) A honfoglaló magyar nép élete. Magyar Élet Kiadó, Budapest.
Lengyel A. (1944) Pusztult falvak, elt űnt helynevek Gy őr megyében. Győr vármegye közönsége, Gy őr.
Lovas Gy. (2001) 125 éves a Gy őr-Sopron közötti vasútvonal. —Soproni Szemle. 3.297-318. o.
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 1 Kisalföldi és alföldi mez ővárosok ... 97
Lovász Gy. (2000) Magyarország településhálózati térképei. — Területfejlesztés — Regionális kutatások.
Pécs. 191-199. o.
Marosi S.—Szilárd J. (1974) Domborzati hatások a gazdálkodásra és a településekre. — Földrajzi Közle-
mények. 3.185-196. o.
Martin, D. (szerk.) (1994) Második közös jelentés a történeti központokról. Mladinska Knjiga, Ljubljana.
Máté Zs. (1989) Szeged XVI. századi helyrajza. Tanulmányok Csongrád megye történetéb ől. XIV. kötet.
Csongrád Megyei Levéltár, Szeged. 5-57. o.
Máté Zs. (1998) Falusi települések és településszerkezetek a Kárpát-medencében. — Falu Város Régió. 8.
14-21. o.
Máté Zs. (1999a) Korai falusi településszerkezetek a Kárpát-medencében. (8' h International Conference
of Built Heritage Consevation, Tusnad, 1999) — Tusnad '99.64-69. o.
Máté Zs. (1999b) A kulturális örökség mint térségi összeföggésrendszer. — Falu Város Régió, 6., 3-8. o.
Máté Zs. (2001) A városszerkezet mint m űemlék. — Falu Város Régió. 6.6-9. o.
Máthé M. (1994) Kistérségi funkciók ellátása, potenciális városok Gy őr-Moson-Sopron megyében.
5.39-41. o. —FaluVárosRégió.
Meggyesi T. (1994) Az alföldi halmazos települések morfológiája. (Akadémiai doktori értekezés). Buda-
pest.
Mendöl T. (1932) Táj és ember. Magyar Szemle Társaság, Budapest.
Mendöl T. (1963) Általános településföldrajz. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Mikó S. (1968) Jobbágysors Sopron megyében a XVII. és XVIII. században. — Soproni Szemle. 1.
11-19. o. és 2.123-129. o.
Novák L. (1986) Településnéprajz. Arany János Múzeum, Nagyk őrös.
Novák L. (1989) A három város építészete. Arany János Múzeum, Nagyk őrös
011ram F. (1941) Csorna település- és gazdaságföldrajza. Egyházmegyei Nyomda, Gy őr
Papp-Váry Á. (szerk.) (1991) Történelmi világatlasz. Kartográfiai Kiadó, Budapest.
Pájer I. (1990) Rábaköz népének védekezése az áradások ellen 1870-1889. Rábaközi M űvel ődési Egylet,
Csorna
Perényi I. (1972) Településtervezés. Tankönyvkiadó, Budapest.
Rechnitzer J. (szerk.) (1988) A Rábaköz térszerkezete. MTA RKK ÉDO, Csorna—Kapuvár.
Rétvári L. (1974) A foglalkozási — területi átrétegz ődés néhány kérdése Gy őr vonzáskörzetében. — Győri
Tanulmányok. 2.37-55. o.
Rosivall Á. (szerk.) (2000) Pannonhalma—Váralja szabályozási terv, vizsgálatok. Rosivall Tervező
Iroda, Budapest.
Sain M. (2001) Társadalmi párbeszéd és partnerség a vidékfejlesztésben a kistérségi agrárstruktúra és a
vidékfejlesztési programok kapcsán. — Falu Város Régió. 5.18-19. o.
Simkovits Gy. (1965) A mezőgazdasági termelés és a termel őerők fejl ődésének néhány vonása Sopron
megyében a XIX. század végén. — Soproni Szemle. 2.115-126. o.
Somfai A. (1998) A helyi- és mellékutak hálózatának továbbfejlesztési lehet őségei. — Közúti és Mélyépí-
tési Szemle. 12/6.515-522. o.
Somfai A. (2001a) A domborzat és a folyómeder-vándorlás szerepe Gy őr római kori és középkori tele-
pülésszerkezetének alakulásában. — Falu Város Régió. 1.22-28. o.
Somfai A. (2001b) A domborzat szerepe a dunántúli települések szerkezetében. (10'" International
Conference of Built Heritage Consevation, Tusnad, 2001) — Művelődés. 4.21-24. o.
Somfai, A. (2001c) Geomorphology Based Settlement Structure Research on Nearly Flat Grounded
Hungarian Cities (The 3rd International Congress of PhD Students, Miskolc, 2001. augusztus 13-19.) —
Engineering Sciences. Volume II. 771-778. o. Miskolci Egyetem, Miskolc.
Soproni E. (1940) A kultúrsarok gondjai. A Magyar Társaság kiadása, Budapest.
Székely J. (2001) Sátortet ős családi házak. — Arc. 6.30-43 o.
Szörényiné Kukorelli I. (1994) Répcesík, a centrum nélküli kistérség. — Falu Város Régió. 5.42-45. o.
Tóth Z. (2000) Településkörnyezet II. Az épített környezet. — Enyedi Gy. (szerk.) Magyarország telepü-
léskörnyezete. Akadémiai Kiadó, Budapest. 151-185. o.
Tuba L. (szerk.) (1998) Győr-Moson-Sopron megye kézikönyve. CEBA Kiadó, Gy őr.
Varga J. (1998) Kapuvár. — Tuba L. (szerk.) Györ-Moson-Sopron megye kézikönyve. CEBA Kiadó,
Győr. 489-509. o.
Winkler G. (1997a) Épített környezetünk védelme a Nyugat-Dunántúlon. — Honismeret. 3.27-32. o.
Winkler G. (1997b) Történeti utakon. — Közúti közlekedés- és Mélyépítéstudományi Szemle. 12.447-448. o.
Winkler G. (1980) Kapuvár belváros részletes rendezési terve. Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervez ő
Vállalat, Győr.
Winkler, G.—Hartmann, U.—Petzet, M. (1992) Fertőrákos. Karl M. Lipp Verlag, München.
Winkler G. (1998) A premontreiek és Csorna fejl ődése. — Szalontai J. (szerk.) Tárgy és Jelentése. (Rába-
közi tanulmányok). Csonai Múzeum, Csorna. 209-225. o.
Somfai Attila : Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme.
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/1. 59-98. p.
98 Somfay Attila TÉT XVI. évf. 2002 s 1
THE DIFFERENCE BETWEEN THE MARKET-TOWNS
IN THE GREAT HUNGARIAN PLAIN AND THE SMALL
HUNGARIAN PLAIN, PROTECTION OF SMALL TOWN
VALUES
ATTILA SOMFAI
The author deals with investigations of historical Hungarian settlements, widely in time
and space, mainly villages and oppidums (market-towns) on the North-Transdanubian part of
Hungary. His investigations are focused on the structure, i.e. on street and square composi-
tion, and also on parcel system.
In Hungary, there is a certain particular contrast in historical settlement developments
characteristic for the both great parts of the country (Transdanubia and the Great Hungarian
Plain, the western and the eastern parts of the country, respectively). Settlement structure of
historical villages and market-towns can be divided into two main groups on the basis of
their morphological composition: There are mainly line-type settlements with conglomerate-
like composition characteristic for the whole Transdanubian part of the country (therefore for
the Small Hungarian Plain, the northern region of Transdanubia also), and many cluster-type
settlements with double inlot composition characteristic for the Great Hungarian Plain (most
of them being nearly round shaped) on the other side. Within both main groups, lots of
subgroups can be distinguished. Certain subgroups are nowadays very difficult to recognise,
owing to the settlement parts joined, annexed or built to the kernel in later times, also there
are examples for the great extent modification and change of the historical settlement
structure, as well.
Reasons for these disparate settlement developments typical on the Transdanubian and the
Great Hungarian Plain regions, respectively, are — among others — the following features:
different kind of economy applied in the middle ages (viz. advanced geoponical culture for
the Transdanubian region, and in the contrary, dominant animal husbandry on double inlot
settlements on the Great Hungarian Plain), different geomorphological features (the average
relief height differences on settlements on the Great Hungarian Plain reach only half a metre,
on the Small Hungarian Plain 2-3 metres, on the Transdanubian hilly settlements 5-10
metres, and on mountain settlements 50-100 metres), protection aspects (there were better
defensible near-round shape settlements on the Great Hungarian Plain), as well as
differentiated society structure (there was individual-like society on the Transdanubian re-
gion while forming more solidary, collective society against the Turk conquerors on the
Great Hungarian Plain region), and on the Transdanubian region, effects of settlements
traditions from the neighbouring countries, as well.
It is shown through investigations of historical settlements that main elements of ichnog-
raphy of historical settlements thought as "unsubstantiated irregular" are, in many cases,
determined by topographical features, and "being once and unreproducible" physiognomy of
the settlements is partially drawn back to these characteristics. This recognition can stimulate
settlement planners to better evaluation of the historical fibre of the settlements and
contribute to the change of attitude of practical settlement planning as may be experienced
even in our days. During development of settlements, the target is no more the protection of
certain monument buildings or aggregations of buildings, certain streets or squares but
integrated protection of the whole constructed settlement environment and the incorporating
neighbouring natural Iandscape, together the so-called "character protection".