Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
Tér és Társadalom XV. évf. 2001 s 3-4: 125-179
GYORS TÉNYKÉP
A CENTRUM-PERIFÉRIA RELÁCIÓK BUDAPEST
ÉS RÁKOSVIDÉK KÖZÖTT (1872-1990)
AVAGY
EGY INTEGRÁCIÓS FOLYAMAT TANULSÁGAI T
(The Centre-Periphery Relations between Rákosvidék
and Budapest [1872-1990]
or Else
the Moral of an Integration Process)
BUSKÓ TIBOR LÁSZLÓ
Kulcsszavak:
centrum-periféria reláció integráció Rákosvidék
A cikk négy, ma már a f őváros XVII. kerületét alkotó település — nevezetesen Rákoscsaba, Rákoshegy,
Rákosliget és Rákoskeresztúr, vagy egyszer űbben: a „Rákosvidék" — 1872-t ől 1990-ig terjedő történetét
vizsgálja meg, miközben kiemelt figyelemmel kíséri a fent említett községek és Budapest kapcsolatainak
változásait. Amellett érvelünk, hogy Budapest és környékének kapcsolatrendszere felfogható egy olyan
speciális centrum-periféria relációként, melynek kezd őpontját a funkcionális kapcsolatok észrevehet ő
felerősödése, végpontját pedig a nagyvárosi centrumba való teljes — a legkülönböz őbb gazdasági, társa-
dalmi és térszerkezeti dimenziókat magában foglaló — integráció jelöli ki, pontosabban fogja kijelölni,
hiszen az integrációs folyamat egyel őre nem tekinthet ő befejezettnek.
Az 1867-es kiegyezés után Pest-Buda (illetve az 1872. évi XXXVI. törvénycikk
után az egyesült Budapest) fejl ődésében egy minőségileg új szakasz kezd ődött el:
néhány évtized alatt megszületett egy modern értelemben vett nagyváros, amelynek
fejlődése mind a mai napig töretlen maradt. Várható, hogy egy Budapesthez hason-
ló, egyre terjeszked ő és súlyát tekintve mind jobban er ősödő főváros komoly hatás-
sal lehet a vele közvetlen szomszédságban lév ő agglomerációs településekre. És
csakugyan: bizonyos gazdasági és társadalmi változások már a századfordulón
nyilvánvalóvá tették, a főváros és környéke egyre er ősödő funkcionális egységet
alkot: megszületett Nagy-Budapest fogalma t . Az 1949. évi XXVI. tc . — ami már
közigazgatási értelemben is a fővároshoz csatolta az agglomeráció 23 települését i —
nem sokat változtatott ezen. Amellett, hogy újabb és újabb települések kerültek a
növekvő főváros vonzáskörzetébe, a már közigazgatási értelemben Budapest részé-
vé vált külvárosi területeket sem integrálta magába automatikusan a f őváros: a
nagyváros és környezete közötti kapcsolatok 1950 után Nagy-Budapest területén
belül is folytatódtak.
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
126 Gyors ténykép TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
Maga a Nagy-Budapest problémakör tehát egy egész sor kérdést vethet fel, mint
például: melyek azok a tényez ők, amelyek hatására az agglomerációs települések
fokozatosan a főváros vonzáskörébe kerültek? Milyen gazdasági, társadalmi és
térszerkezeti következményekkel járhat a f őváros közelsége? Elvezethetnek-e ezek
az aszimmetrikus kapcsolatok a városiasodáson keresztül a környék teljes integrá-
ciójához? A most következ ő tanulmány ezekre a kérdésekre kíván választ adni,
mégpedig a nagy-budapesti agglomeráció egy kiragadott részének a példáján ke-
resztül: négy, ma már a főváros XVII. kerületét alkotó település — nevezetesen Rá-
koscsaba, Rákoshegy, Rákosliget és Rákoskeresztúr, vagy egyszer űbben: a
„Rákosvidék" — sorsát figyelemmel kísérve amellett próbálunk érvelni, hogy Buda-
pest és környékének kapcsolatrendszere felfogható egy olyan speciális centrum-
periféria relációként, amelynek kezd őpontját a funkcionális kapcsolatok észrevehet ő
felerősödése, végpontját pedig a nagyvárosi centrumba való teljes — a legkülönbö-
zőbb gazdasági, társadalmi és térszerkezeti dimenziókat magában foglaló — integ-
ráció jelöli ki4. A tanulmány kulcsfogalmai tehát: centrum-periféria reláció és in-
tegrációs folyamat. A következőkben el őször a fenti fogalmak használatának jogos-
ságát próbáljuk megindokolni.
Ha az imént arról beszéltünk, hogy a vizsgált id őszak során a fejlettebb főváros
fokozatosan magába integrálja, „városiasodottá" teszi környékét, akkor helyesnek
tűnik, ha kettejük viszonyát a (fejlettebb) centrum és a (fejletlenebb) periféria kap-
csolatának logikai alapzatán vizsgáljuk. Ehhez azonban tisztáznunk kell, használ-
hatjuk-e a kifejezést a nagyvárossal és környékével kapcsolatban? Leginkább azért,
mert eddigi legnagyobb hatású alkalmazása Immanuel Wallerstein nevéhez fűződik,
aki világgazdaságú szint ű „centrumokról", illetve „perifériákról" beszélt (Waller-
stein 1983). Rechnitzer János most következ ő értelmezése — már csak azért is, mert
kifejezetten a városi rendszerekkel kapcsolatban használja őket — segíthet megolda-
ni a problémát: „A történelmi tapasztalatok alapján az innovációk keletkezésének
különösen kedveznek a nagy és a dinamikus városi rendszerek. Kimutatható, hogy
erős pozitív kapcsolat van egyrészt a városnagyság és a városodottság foka, más-
részt az innovációk elterjedése között. Az innovációkat koncentráló régiókat (mag-
régiók) centrumnak, míg az összes többi területet perifériának tekinthetjük."
(Rechnitzer 1994, 166) Az, hogy a főváros 1872-es születését ől kezdve innovációs
térségnek tekinthet ő, nem kétséges: a főváros kiemelt helyzete, innovációs (cent-
rum) szerepe 1872-t ől jottányit sem mozdult el. Ha tehát elfogadjuk a városi rend-
szerek innovációs szerepét — márpedig ez Rechnitzer szerint is empirikus tény —
akkor modellünk használata kétségkívül jogosnak mondható.
A centrum-periféria relációk id őbeli dimenzióit jellemző „integrációs folyamat"
kifejezésnek sem árt kissé árnyaltabb tartalmat adni. Rechnitzer szerint a centrum
kezdetben kikényszeríti a periféria szervezeti függését, s ez — különböz ő visszacsa-
tolási hatásokkal együtt — a centrum és a periféria közötti különbségek növekedését
fogja okozni. Ezt követ ően azonban „a centrum innovációi előbb-utóbb a periférián
is bevezetésre kerülnek", ugyanis „a periféria lakossága tudatára ébred fligg őségé-
nek" és „ha a konfliktusok levezetése a centrum elitjének érdekében áll, akkor meg-
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Gyors ténykép 127
gyorsítja az innovációk terjedését..." (Rechnitzer 1994, 167). Centrum és periféria
között tehát bonyolult hatalmi és gazdasági kölcsönhatások játszódnak le, amelyek
egyes tanulságait akár modellünkbe is beilleszthetjük. A következ őkre gondolha-
tunk: Nemes Nagy József nyomán megkülönböztethetjük — a térbeli elhelyezkedé-
sen alapuló „helyzeti" centrum-periféria relációk mellett — az úgynevezett ,fejlett-
ségi (gazdasági)", illetve a „hatalmi (társadalmi)" relációkat (Nemes Nagy 1998).
Mindezek nyomán az integrációs folyamatot máris két, egymástól markánsan eltér ő
szakaszra oszthatjuk fel: (1) A Kis-Budapest létrejöttét ől (1872) Nagy-Budapest
létrejöttéig (1950) tartó szakaszra, amikor is a „hatalmi centrum" (vagyis a székes-
főváros) hatása, érdekei — a közigazgatási egység híján — még csak közvetetten
érvényesülhettek, illetve (2) az 1950-t ől 1990-ig (vagyis a rendszerváltásig) tartó
időszakot, amikor a „hatalmi centrum" a közigazgatási egység megvalósulása után
már sokkal közvetlenebb módon befolyásolhatta — és a szocialista jelleg ű központo-
sított várospolitikára jellemz ő módon befolyásolta is — a „fejlettségi" vagy „gazda-
sági" eredetű centrum-periféria relációk tendenciáit.
Az els ő szakasz: 1872-1950
Az 1872-1950 közötti id őszakban Rákosvidék — a klasszikus városökológia fo-
galmaival szólvas — betagozódik a mez őgazdaság városellátó övezetébe és az ingá-
zók övezetébe, vagyis a budapesti agglomeráció részévé válik. A most következ ők-
ben el őször egyenként fogjuk megvizsgálni a városellátó-, illetve az ingázó-övezet
kialakulásának okait és jellegzetességeit, majd pedig áttekintjük, milyen változá-
sokkal járt mindez Rákosvidék hagyományos térszerkezetére nézve.
Rákosvidék mez őgazdaságának beilleszkedése a városellátó övezetbe
Pest-Buda (1873-tól Budapest) már jóval a XIX. század második felében megkez-
dődő rohamos fejl ődése el őtt piaca volt a szomszédos településeknek, noha a kör-
nyék terményeinek fővárosba vitele ekkor még kétségkívül alárendelt szerepet
játszott 6 A változást Pest-Buda mind er őteljesebb növekedése hozta meg. Egyrész-
.
ről a város művelhető területei a XIX. század közepéig csökkenni kezdtek, másrész-
ről a rohamosan duzzadó népesség egyre több éhes szájat — következésképpen ke-
resletet is — jelentett a környék termel őinek a számára. A XIX. század második
felétől azután egyre inkább megváltozott a kereslet jellege is. A városi életmód
egyre inkább megkívánta a zöldségek, gyümölcsök piacra vitelét. Egyes hagyomá-
nyos termények (például a gabonafélék) részaránya visszaesett: Budapest a dualiz-
mus első évtizedeiben az élelmiszeripar világszínvonalú városává vált, s került a
villámgyorsan kiépül ő közlekedési hálózat — els ősorban a vasút — gyújtópontjába.
Hatalmas malmaiba az egész ország — s nem is csak az ország — területér ől szállítot-
ták a gabonát. Ilyen körülmények között a város környéki gabonaellátó övezet je-
lentősége lecsökkent, s a nehezebben szállítható, a helybeli termelési hagyomá-
nyokhoz, szakértelemhez er ősebben kötődő növények szerepe lett igazán fontos.
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
128 Gyors ténykép TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
A fővárosi piac kihívására Rákosvidék két uralkodó termelési formája, a nagybir-
tok és az önálló parasztgazdaság különböz őképpen reagált. Nyilvánvaló, hogy a
gabonaellátó övezet jelent őségének csökkenése els ősorban a hagyományos gazdál-
kodást folytató helyi nagybirtokokra gyakorolt negatív hatást: századunk harmincas
éveire Rákosvidék valamennyi hagyományos nagybirtoka fokozatosan elsorvadt. Ez
a folyamat a keletebbi község területén, Rákoscsabán (a báró Laffert-család birto-
kán) kezdődött el hamarabb. Az 1860-tól 1884-ig a család fejének számító Laffert
III. Antal báró olyan méretű adósságokat örökölt, hogy az már önmagában is lehe-
tetlenné tette a hagyományos termelést folytató birtok modernizációját (Szánthó
1912, 34). A pénzügyi nehézségeket végül is a főváros robbanásszerű fejl ődésének
kezdete, illetve az ennek hatására megemelked ő földárak oldották meg: 1881-ben
Laffert III. Antal báró birtokának egy részét felparcelláztatta (Ilona-telep), s ezzel
végérvényesen utat nyitott mind a nagybirtok bomlásának, mind pedig a felparcel-
lázott területre érkez ő betelepül őknek (Szánthó 1912, 210). A báró utódai azután
folyamatosan parcelláztatták fel az egykori nagybirtok újabb és újabb darabjait: az
Ilona-teleppel párhuzamosan az ún. Antal-telep, 1907 környékén pedig a Matild- és
a Mirák-telepek jöttek létre (utóbbi három telepet szokták egységesen Újtelepnek
nevezni), az els ő világháború után pedig a Bolza-telep (1924-26), Vangel-telep
(1930-31) (RHGY 74.2.961), illetve a Schell-telep (f őleg 1933) (Fővárosi Levéltár
V.711.a. 2/1933 kgy 190/933 elölj.) felparcellázása semmisítette meg a helyi nagy-
birtok maradványait.
Hasonló sorsra jutott a Rákoskeresztúr területén elhelyezked ő Wenkheim bárók
birtoka: földjeit 1880-ban a tulajdonos kénytelen volt eladni egy Fuchs Ignác nevű
zsidó vállalkozónak (Zsemley 1938, 301). Fuchs a legkevésbé sem volt hasonló a
környék hagyományos földesuraihoz: inkább azoknak a telekspekulánsoknak a
prototípusa volt, akik rohamléptekkel vásárolták össze a Budapest környéki, egyre
kedvezőbb értékű földeket. Fuchs már egyértelműen arra várt, hogy a földárak
olyan mértékig szökjenek fel, amely már kívánatossá teszi a birtok parcellázását.
Ezek a feltételek a múlt század végén értek meg. Fuchs 1893-as parcellázása a Rá-
koskeresztúrtól délre fekv ő Rákoshegy alapjait vetette meg (Zsemley 1938, 301),
míg egy másik — Rákoskeresztúr északi határában elhelyezked ő — birtoktestét
1897-ben a Munkás-Otthon Szövetkezet számára adta el, hogy az felparcelláztassa
a későbbi Rákosliget területét (Kovács 1997, 4). A Fuchs-örökösök XX. századi
parcellázásai során azután az egykori nagybirtok itt is teljesen megsemmisült.
A másik rákoskeresztúri nagybirtok válságtünetei valamivel kés őbb jelentkeztek.
A múlt század második felében a rákoskeresztúri Podmaniczky- (kés őbb Vigyázó)
birtok még kétségkívül prosperált. Az 1895-ös' mez őgazdasági összeírás arról ta-
núskodik, hogy miközben a Laffert-örökösök birtoka (a haszonbérleteket nem szá-
mítva) 521 katasztrális holdra zsugorodott, addig a rákoskeresztúri határban 3013,
míg Rákoscsabán további — épp a Laffertekt ől felvásárolt (Szánthó 1912, 35) — 783
hold föld volt a Vigyázó család birtokában (A magyar korona...1897, 246-247). A
bomlási folyamat tehát késett, de elkerülhetetlen volt: bár a Vigyázó-birtokon a
századfordulóra egy jelent ős gabonatermesztő gazdaság található, olyan felszerelt-
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Gyors ténykép 129
séggel, amit a szomszédos Rákoscsabán hiába keresnénk 8, nem tudunk arról, hogy a
nagybirtok urai kísérletet tettek volna arra, hogy a legbelterjesebb — és a városellátó
övezetnek leginkább megfelel ő — termelési módot, a szántóföldi zöldségtermesztést
meghonosítsák birtokukon. Ehhez a feudális maradványokkal terhelt nagybirtok
feltehetően túlságosan is rugalmatlannak bizonyult. Pedig ez a lépés feltétlenül
szükséges lett volna, hiszen a rohamosan b ővülő vasúthálózat nemcsak a Vigyázó
grófok gabonáját szállította egyre nagyobb méretekben a budapesti piacra, hanem
az ország más birtokosaiét is. A szállítási költségek rohamosan estek, a gyenge,
homokos talajú Rákoskeresztúr pedig elveszítette városközeli helyzetéb ől fakadó
előnyét. Az utolsó Vigyázó gróf, Ferenc 1928-as halálakor egy több sebt ől vérző,
adósságoktól terhelt birtokot hagyott a Magyar Tudományos Akadémiára, amely a
termelés helyett a már bevált utat választotta: 1930-tól megkezd ődött a Rákosliget,
illetve Rákoskeresztúr nyugati határában fekv ő akadémiai földek parcellázása (Fő-
városi Levéltár V.711.a. 48/930 kgy 7216/930. elölj.).
A városellátó övezetbe való betagozódást tehát a nagybirtok nemcsak, hogy nem
hajtotta végre, de a harmincas évek végére teljesen elt űnt a Rákos menti mez őgaz-
dasági övezetb ől. A megváltozott körülményekhez való alkalmazkodást így a kö-
zép- és kisbirtoknak kellett végrehajtania. Ennek megfelel ően a XIX. században
Rákosvidéken is megkezd ődött a parasztgazdaságok differenciálódása: a jobb mi-
nőségű földekkel rendelkező, élelmesebb gazdák meg tudtak felelni a fővárosi fel-
vevőpiac megváltozott igényeinek, sok helyütt növelték birtoktesteiket és jelent ős
haszonra tettek szert. A többiek ellenben maradtak törpebirtokosok, vagy ha csekély
földjüktől is kénytelenek voltak megválni, akkor az agrárproletariátus számát gya-
rapították: a XIX. század végét ől pedig egyre többen szakadtak ki végérvényesen a
mezőgazdaságból, s voltak kénytelenek valamelyik f ővárosi üzemben munkát ke-
resni. Ez a jelenség azonban már inkább az „ingázók övezeténél" érdemel figyel-
met. Térjünk rá tehát a városellátó övezet kialakulásának ismertetésére.
Azt mondhatjuk, hogy a helybeli nagygazdák főleg az árutermel ő kertgazdálkodá-
son, illetve a szántóföldi zöldségtermesztésen keresztül kapcsolódtak be a f ővárost
ellátó mezőgazdasági övezetbe (Boross 1956) . Elszórt utalások szerint ugyan már a
múlt század második felétől jelentős mennyiségű zöldségtermesztés folyt Rákoske-
resztúr és Rákoscsaba területén 9, de a tömeges árutermelés alighanem a két világ-
háború között bontakozott ki. Ennek alapfeltételét jelenthette az ipari méret ű felvá-
sárló piac. Boross Marietta az els ő világháborút követ ő időszakra teszi a budapesti
konzervgyárak felfutását. Különös figyelmet érdemel a Kerepesi úton létrehozott
ún. Pillangó-gyár (Zsemley 1938, 152), ami — földrajzi elhelyezkedésénél fogva —
jelentős felvásárlója lehetett a rákoskeresztúri, illetve a rákoscsabai paradicsomnak
is. Mindez el őbb-utóbb a beszerzés és az értékesítés hagyományos formáit is meg-
változtatta. Sinkovicsné (1987) az ipari felvásárlás megjelenéséhez köti a rákoske-
resztúri árutermel ő parasztság érdekvédelmi szövetségének, a Gazdakörnek a meg-
jelenését. A Gazdakör megjelenése a második világháború el őestéjén, 1940-ben
ment végbe (Fővárosi Levéltár IV. 1427.). Magát a termelést ett ől kezdve gondos
szerződések szabályozták: a paraszt jó el őre megállapodott, hogy a tőle kapott ma-
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
130 Gyors ténykép TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
gokért cserébe mennyi paradicsomot köteles átadni a vállalat számára: ez a mennyi-
ség katasztrális holdanként egységesen 60 mázsa volt. A fennmaradó részt azután
szabadon értékesíthette a paraszt (Sinkovicsné 1987, 39-40).
Mindezek arra mutatnak, hogy Rákosvidék ekkorra teljesen betagozódott a f ővá-
ros környéki ellátó övezetbe. Fent már utaltunk a paradicsom kiemelt jelent őségére.
Bár korabeli adatok nem maradtak fenn, az a tény azonban, hogy 1957-ben a XVII.
kerület összes zöldségtermeszt ő földjének a paradicsom 82%-át tette ki (Budapest
Statisztikai Évkönyve 1957, 184), valószín űsítheti, hogy a két világháború között
Rákosvidék a fő város környéki paradicsomtermeszt ő körzetbe sorolható. Az álta-
lunk vizsgált területet azonban hiba lenne egyértelm űen az árutermel ő monokultú-
rák közé sorolni: az els ő világháború után ugyanis — fő leg Rákoskeresztúron — egy-
re nagyobb méreteket öltött a saláta termesztése. Sinkovicsné beszámolója szerint
ez még a paradicsomnál is nagyobb hasznot hozott, bár — igaz, ami igaz — sokkal
nagyobb szakértelmet igényelt. Haltenberger Mihály (1947, 7-8) már úgy említi
Rákoskeresztúrt, mint a környék vezet ő salátafelszállítóját.
Elmondhatjuk tehát, hogy a hagyományos termelést folytató nagybirtok meg-
semmisülésével, illetve a belterjes zöldségtermel ő kultúrák elterjedésével a második
világháború el őestéjén Rákosvidék mez őgazdasága elfoglalta helyét a f őváros köz-
vetlen ellátási övezetében. A most következ ő kben a centrum-periféria relációk egy
másik dimenzióját vázoljuk: nevezetesen azt a folyamatot, ahogy a f ővárosból ki-
költözők, illetve a mez ő gazdaságból kiszakadó helyi lakosok hatására létrejön a
Rákos menti „ingázó-övezet".
Az „ ingázó-övezet" kialakulása
Ingázáson a szakirodalom általában azt a jelenséget érti, amikor a dolgozó munka-
és lakóhelye nem ugyanazon a településen helyezkedik el. Mivel a munkahely- és a
lakóhely közötti távolság Rákosvidék és Budapest esetében egyáltalán nem elha-
nyagolható — még a Rákoskeresztúrhoz legközelebb es ő rákosi-kőbányai ipartelepet
is 5-10 km választja el térségünkt ől —, a korszerű közlekedés kiépülését méltán
nevezhetjük az ingázó-övezet elengedhetetlen feltételének. Ez korszakunkban a
vasúthoz köthető : Rákosvidék két vasúti fő vonal harapófogójában fekszik: északon
a hatvani, délen pedig az újszász—szolnoki vonalak határolják. Mivel ezek közül az
első vonal 1867-ben, míg a második 1882-ban nyílt meg (Tisza 1996, 99; 101), els ő
nekifutásra ezeket a dátumokat az agglomerációba való bekapcsolódás id őpontjai-
nak is tekinthetjük. Ezt a kijelentést azonban kissé pontosítanunk kell: a kitelepülé-
seket ugyanis nem az egyes vasútvonalak megnyitása, hanem az a díjszabási forra-
dalom indította el, amit a korabeli zsargon egyszer űen a „zónatarifa bevezetésének"
nevezett. Az 1889-ben bevezetett zónatarifa lényege röviden az volt, hogy a vasutak
erő teljesen csökkentették a rövid és hosszú távú utazások viteldíjait. Példának oká-
ért az els ő , illetve második állomásig tartó út 70, illetve 90 krajcáros viteldíja 10,
illetve 15 krajcárra mérsékl ődött (Udvarhelyi 1996, 22-23). Az ehhez hasonló ked-
vezmények minden bizonnyal dönt ő lökést adtak a kitelepüléshez. Csak egy beszé-
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Gyors ténykép 131
des adat ennek empirikus alátámasztására: Rákoshegy területét az újszászi vonal
megnyitásának el őestéjén, 1880-ban vette meg Fuchs, a parcellázást pedig
1893-ban kezdte el, tehát akkor, amikor a zónatarifa a kitelepülést már kifizet ődővé
tette. A vasút azonban csupán a szükséges, de korántsem az elégséges feltétel: az
ingázások csak akkor indulnak meg, ha az emberek jelent ős számban rákényszerül-
nek arra, hogy különböz ő településeken lakjanak és dolgozzanak.
S hogy melyek ezek a kényszerít ő okok? Emlékeztetnék arra, hogy az ingázóknak
két típusa alakult ki Rákosmentén: a mez őgazdasági termelésb ől kiszakadt kis-
egzisztenciák, illetve a zömükben a fővárosból kiköltöz ő betelepülők. A paraszt-
gazdaságok differenciálódásáról — tehát arról a folyamatról, amely azt eredményez-
te, hogy mind többen kényszerültek valamelyik f ővárosi üzemben megélhetést
keresni — már fentebb szóltunk. Itt most elégedjünk meg két számszer ű adattal: a
foglalkoztatási átrétegz ődés leginkább 1920-1941 között gyorsult fel, amikor is a
két tradicionális agrártelepülésen (tehát Rákoscsabán és Rákoskeresztúron) 324
keres ő hagyta el a mez őgazdaságot (Az 1920-as népszámlálás II. 92-93; Az 1941-es
népszámlálás 1. 1975, 30-31). A fővárosi centrum szerepe tehát ebben az esetben
kettős: egyrészről — az árutermelés lehet őségeit megteremtve — el ősegítette a pa-
rasztbirtokok differenciálódását, másrészr ől a verseny veszteseit éppen a rohamosan
terjeszked ő fővárosi ipar szívta fel.
Még ennél is nagyobb a fővárosból kitelepülők jelentősége. Hogy mást ne említ-
sünk, Budapest környékének népessége 1869 és 1944 között 22 ezer f őről 600 ezer
főre nőtt (Zoltán 1981, 13-25). Ez olyan jelent ős növekedés, hogy bizonyosan nem
magyarázható csupán a helyi természetes szaporodással. Mint már rámutattunk, a
vasút megépülése és a zónatarifa bevezetése lehet ővé tette a tömeges kitelepülést a
környékre, így Rákosvidékre is. Az azonban kevésbé világos, hogy a f ővárosiak egy
jelentős hányada miért kényszerült az el ővárosi térségbe költözni. Már csak azért
sem, mert a klasszikus városökológia alapján azt várhatnánk, hogy a XIX. század
végétő l Budapest területén — párhuzamosan a társadalmi-gazdasági fejl ődéssel és a
népesség növekedésével — csökken ő beépítési intenzitású, többé-kevésbé homogén
övezetek jöjjenek létre, vagyis a város többé-kevésbé egyenletesen terjeszkedjen
közigazgatási határai felé, majd ezek elérésekor azon túl is. Ehelyett azt találjuk,
hogy Budapest területén szokatlanul sok beépítetlen terület maradt még akkor is,
amikor a környék fejl ődése már hatalmas mértékben megindult 10. Csanádi Gábor és
Ladányi János ezzel kapcsolatban helyesl ően idézi például Thirring Gusztáv követke-
ző megfigyelését: „A népesség felhalmozódása nem történik egy bels ő mag körül,
melytől kifelé a népesség s űrűsége fokozatosan és szabályszer űen csökkennék." (Thir-
ring 1935-37, 77) Óhatatlanul felmerül a kérdés: miért alakult ki ez a torzulás?
Arról, hogy Nagy-Budapest egészségtelen fejl ődésének fő oka a székesfőváros
telekpolitikája, kiterjedt korabeli és mai irodalom szól. Már Lord Albert (1901)
felhívta a figyelmet arra, hogy a f ővárosi építési övezetek telekminimumai túlságo-
san magasak ahhoz, hogy azokon családi házak épüljenek, legfeljebb nagy méret ű
bérkaszárnyák hozhatók létre rajtuk. Ennek egyenes következménye, hogy a f ővá-
ros polgárságának egy része — ha nem akart bérkaszárnyába vonulni — kénytelen
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
132 Gyors ténykép TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
volt a főváros közigazgatási határain kívülre költözni. Az állam és a f őváros pedig
néhány kivételtől eltekintve vajmi keveset tett ez ellen. S hogy miért? Erre a kérdés-
re csak az újabb kutatások alapján kezd körvonalazódni a válasz. Az utóbbi id őben
ugyanis mind többen teszik felel őssé az államot, illetve Budapest főbb tisztségvise-
lőit az áldatlan állapotok kialakulásáért. Úgy t űnik, az agglomeráció gyors fejl ődé-
se, a kiköltözések azzal is magyarázhatók, hogy bizonyos érdekcsoportoknak ko-
moly hasznuk származott abból, ha a f ővárosi telkek és lakbérek árai magasak ma-
radnak. Csanádi és Ladányi (1992) már megkockáztatta, hogy a bérházépít ő föld-
birtokos és pénzarisztokrácia érdekeivel esett egybe a f őváros lakbérfelhajtó-
politikája. Még egyértelműbbnek látszik a helyzet az ún. telekspekuláció esetében.
Ez abból állt, hogy az élelmes vállalkozók ingatlantulajdonra tettek szert a f őváros
beépített részének határában, de ahelyett, hogy beépítették volna, inkább a kivárásra
rendezkedtek be: megvárták, amíg olyan magasra szöknek a telekárak, hogy az már
különösen jövedelmez ővé tegye a továbbadást vagy a beépítést (a jelenséget részle-
tesen tárgyalja Forbát 1906). A kortársak az ún. betterment (vagyis a telekérték-
növekedési adó) bevezetését szorgalmazták, hiába. Ez nem csoda, hiszen részben
maga az állam vált jelent ős telekállomány tulajdonosává (Gyáni 1992, 24), Déry A.
(1995) alapján pedig tudjuk, hogy a város építését felügyel ő Fővárosi Közmunkák
Tanácsának bizonyos tagjai egyértelműen az ingatlantulajdonosok közé tartoztak.
Az első világháború után — a spekulációs jelenségek változatlan fennállása mellett —
többek között a trianoni határokon túlról érkez ők lakáshoz juttatása, majd pedig a
nagy gazdasági válság növelte tovább a problémákat. Az eredmény: a múlt század
végétől a második világháború kitöréséig bevándorlók szinte folyamatosan érkeztek
Rákosvidékre.
S hogy mit jelentett mindez Rákosvidék területén? Ha röviden kívánjuk összefog-
lalni korszakunk betelepüléseinek történetét, akkor durván két, eltér ő jellegzetessé-
gekkel bíró időszakot különíthetünk el: a „nyaralótelepek" és a „tisztviselőtelepek"
korát (az első világháborúig), valamint a „tömegtelepek" korát (a Horthy-korban).
Jellemezzük most mindkett őt külön-külön.
1) Első időszakunkat a kisebb méretű telepek, illetve magasabb társadalmi státu-
szú lakosság betelepülése jellemezte. A telepek els ő magjait általában még csak
nem is a fővárosi telekpolitika áldatlan állapotai el ől menekülő kisegzisztenciák,
hanem a nyugalomra és a jó leveg őre vágyó tehetősebb nyaralók hozták létre. Ezek
egy része azután olyannyira megszerette a kellemes vidéki környezetet, hogy rövi-
desen állandó lakossá vált. Az így létrehozott telepek legjellemz őbb példája a „vil-
laszerű" beépítéssel — a korabeli adatok szerint kb. 600 négyszögöles telkekkel —
jellemezhető Zsófia-telep (a kés őbbi Rákoshegy), Rákoskeresztúr határától délre
(Újabb telkek... 1897, 4). Hasonló jelenség figyelhető még meg Rákoscsaba-
Újtelep egyes területein, főleg a korán parcellázott Antal-telepen is". A huszadik
század első évtizedében azután fordult a kocka: a tehet ős nyaralók helyett mind
több és több (egyel őre még viszonylag polgárosult) kisegzisztencia — f őleg tisztvi-
selő — telepedett le Rákosvidéken. Az Újtelephez tartozó Matild- és Mirák-telepek
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Gyors ténykép 133
parcellázásának adatai — átlag 200 négyszögöles telkek (Szánthó 1912, 210) — pél-
dául már nyomokban sem emlékeztetnek Zsófia-telep „villaszer ű" beépítésére. Még
érdekesebb Rákosliget kialakulásának története: mint már mondottuk, a kés őbbi
Rákosliget területét 1897-ben a Munkás-Otthon Szövetkezet parcelláztatta, s ezért
nem meglepő, hogy első lakói maguk is munkások voltak. Az 1900-as évek els ő,
válsággal terhelt éveiben azonban ezek a munkások képtelenek voltak fizetni tör-
lesztési részleteiket, és elhagyták a telepet (Zsemley 1938, 318). Helyükre általában
tisztviselők költöztek, s rövidesen ők alkották Munkás-Otthon telep törzslakosságát.
Az így formálódó Rákosvidék jellegzetességeit alapvet ő módon meghatározta a
betelepül ők és az őslakosok kapcsolata. Ennek durván két formáját különíthetjük el:
a szegregációs és az integrációs magatartásmintát. A szegregációs jelenségek f őleg
a két Rákoskeresztúrhoz tartozó telepen, a kés őbbi Rákoshegyen és Rákosligeten
voltak jellemzők. Ennek magyarázatát leginkább abban kereshetjük, hogy a nemze-
tiségiek — főleg szlovákok — által lakott Rákoskeresztúrra nem szívesen költöztek
betelepül ők, s ezért maguk a telepek már a kezdet kezdetén térbelileg is elkülönül-
tek az anyaközségt ől. A folyamat kés őbb sem változott meg érdemben, s őt: az ősla-
kosok és a betelepül ők közötti kulturális különbségek, valamint az a nagyon is
prózai ok, hogy Rákoskeresztúr pénzügyileg is megpróbálta kihasználni az adóké-
pesebb lakókkal rendelkez ő telepeket végül Rákosliget 1907-es és Rákoshegy
1921-es elszakadásához vezetett (Az elszakadást megel őző vitákról: Megint...
1904, 2; Fővárosi Levéltár V. 712.a 2783 kig/925 2kgy/926). Látni fogjuk, hogy a
teljessé vált szegregációs folyamat mind a mai napig megszabja Rákosvidék arculatát.
Most pedig essék néhány szó az integrációs magatartásmintáról, amely Rákoscsa-
ba-Újtelep els ő világháború el őtt parcellázott részeire összpontosult. Úgy t űnik, a
magyarok lakta Rákoscsabán őslakosok és betelepül ők között bizonyos közeledés
jött létre 12, ez pedig rövidesen a község modernizációjában is megmutatkozott.
Csak néhány példa erre, a teljesség minden igénye nélkül: 1910-11-ben — nagyjából
egy időben Rákosheggyel és Rákosligettel — megindult az Antal- és a Matild-
telepen a vízvezeték-hálózat kiépítése (Vízvezeték... 1911, 3). Az integrációs jelen-
ségek szempontjából fontos megjegyezni, hogy ebb ől a vízvezetékb ől nem csupán
Újtelep, de — igaz, kisebb hányadban — a „régi" Rákoscsaba is kapott, mint az egy
1913-as cikkből kiderül (Rákoscsaba vízvezetéke 1913, 2). A villanyvilágítás kiépí-
tését ugyanebben az id őszakban tovább fokozta a képvisel őtestület, gyaníthatóan az
ős-csabaiak által lakott területeken is (Képvisel őtestületi... 1912, 3-4). A sort a
korabeli újságcikkek alapján hosszan lehetne folytatni, de az el őbbiek ismeretében
felesleges: bátran elmondhatjuk, hogy — noha a modernizáció nem terjedhetett ki az
anyaközség egészére — amikor 1912-ben egy újságíró Rákoscsaba hatalmas fejl ődé-
séről, az új községházáról, a villaszer ű Antal-telepi házakról, gondozott kertekr ől,
villanyvilágításról, vízvezetékről, gőztéglagyárról és az újonnan felépült református
templomról írt (Rákoscsaba fejl ődése 1912, 1), nem csupán Újtelep modernizáció-
ját, hanem egész Rákoscsabát dicsérte. A hagyományos szinten megreked ő Rákos-
keresztúron és a modern, de kizárólag betelepül ők által lakott Rákosligeten,
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
134 Gyors ténykép TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
Rákoshegyen kívül tehát egy átmeneti terület is kialakult: a bizonyos mértékben
polgáriassá váló Rákoscsaba.
2) A „tömegtelepek" kora a Horthy-kor elején kezd ő dött el. Az a munkásság,
amely a korábbi időkben fő leg az agglomeráció iparosodottabb településein — Új-
pesten, Csepelen stb. — telepedett meg, ebben a korban elérte a küls ő részeket, így
Rákosvidéket is 13. Ezért a húszas évekt ő l minden eddiginél nagyobb, romló színvo-
nalú óriástelepek keletkeztek itt. Legjelent ő sebbekké a Rákoscsaba határában par-
cellázott területek váltak: els ő sorban a Bolza-, Vangel-, végül pedig a Schell-telep
hatására n ő tt Rákoscsaba népessége 1920 és 1941 között 5919 f őről 14 748 főre (Az
1920. évi népszámlálás L 92-93; Az 1941. évi népszámlálás [Demográfiai...] 1947,
120-121). Kisebb mértékben ugyan, de hasonló folyamat játszódott le Rákoshegy
déli területein is 14 . Magasabb egzisztenciájú egyének talán csak a közigazgatásilag
Rákoskeresztúrhoz tartozó, de Rákosligettel teljesen egybeépült akadémiai terüle-
tekre költöztek 15.
A „tömegtelepek" korában a szegregációs jelenségek szinte teljesen egyeduralko-
dóvá váltak: a rohamléptekben növekv ő , egyre alacsonyabb egzisztenciák által
lakott településrészek már képtelenek voltak beilleszkedni az integrációs folyamat-
ba. Míg a századforduló betelepül ői fejlő dést és polgáriasult életformát hoztak
Rákoscsabára, addig a Horthy-kor tömegtelepeinek lakói már egyre inkább az
anyaközségtő l várták — legtöbbször hiába — a telepek modernizálását 16. Teljes szakí-
tásra persze itt nem kerülhetett sor: a fejletlenebb telepek lakóinak még a csekély
támogatás ellenére is érdekük f űző dött ahhoz, hogy továbbra is az anyaközséghez
tartozzanak. Az azonban jellemz ő , hogy Rákoscsaba utolsó és legnagyobb telepe, a
Schell-telep (pontosabban annak déli, Rákoskertnek nevezett része) — noha mindvé-
gig Rákoscsabához tartozott — már mint önálló falu vonult be a helyi emberek köz-
tudatába.
Térszerkezeti konzekvenciák
A XIX: század hetvenes éveiben — tehát a betelepülések el őestéjén — Rákosvidék
térszerkezetét egyetlen NY—K irányú térszerkezeti tengely segítségével adhatjuk
meg, amelynek Ny-i, fő városhoz közelebb fekv ő oldalán Rákoskeresztúr, míg a
másik, K-i végponton Rákoscsaba található. A „nyaralótelepek" és a „tisztvisel őte-
lepek" korában ehhez a tengelyhez egy további, É—D irányú tengely zárkózott fel,
amelynek középpontjában Rákoskeresztúr, míg É-i, illetve D-i végpontjában a két
önállóvá váló telep, Rákosliget és Rákoshegy helyezkedett el. A harmincas évekig
bezárólag a két tengely „holtterei" (beépítetlen részei) is kezdtek elt űnni, Ny-on az
akadémiai parcellázások", K-en pedig a rákoscsabai tömegtelepek megjelenésének
következtében. Mindezek ismeretében Rákosvidék térszerkezete 1940 körül — rop-
pant vázlatosan — az 1. ábrán látható.
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Gyors ténykép 135
1. ÁBRA
Rákosvidék térszerkezete
(Spatial Structure of Rákosvidék)
Rákosliget
Régiakadémia-telep Bolza-telep Vangel-telep
Rákoskeresztúr Rákoscsaba
(Új akadémia-telep) Rákoskert
Rákoshegy
Forrás: Saját szerkesztés.
A térszerkezeti vázlat megértéséhez a következ őket kell figyelembe venni: a f ővá-
ros és Rákosvidék viszonyát értelmezhetjük centrum-periféria relációként, de ko-
moly hibát követnénk el akkor, ha elfelejtenénk, hogy a f ővárosi centrum hatása
Rákosvidéken belül is létrehozott bizonyos belső centrum-periféria relációkat. En-
nek illusztrációjára bemutatunk két olyan infrastrukturális mutatót (1930-ból), ame-
lyek elég nagy biztonsággal jelezhetik az egyes községek fejlettségi szintjét
( 1. táblázat).
1. TÁBLÁZAT
Rákosvidék közm űellátottsága (1930)
(Public Utilities of Rákosvidék)
A községek összes Rákos- Rákos- Rákos- Rákos- Összehasonlításul:
lakásának százalékában liget hegy csaba keresztúr Budapest
villanyvezeték 95,40% 63,90% 53,40% 38,40% 82,80%
vízvezeték 87,50% 50,40% 10% 1,70% 85,20%
Forrás: Szendy 1942, 161; 172.
Látható, hogy a két világháború közötti parcellázásoktól nem érintett Rákosliget
már a húszas évek végén olyan szint ű polgárias arculatot alakított ki, amivel —
egyedülálló módon — még a székesfő város hasonló értékeit is képes volt meghalad-
ni. Rákoshegy bels ő övezetét sajnos nem vagyunk képesek elkülöníteni, de feltéte-
lezhetjük, hogy itt is Rákosligethez hasonló viszonyok uralkodtak. Az összképet
azonban erősen lerontja a mind jelent ősebbé váló küls ő övezet: a gyors ütemben
folyó parcellázásokat ekkor már nem tudta követni a község infrastrukturális fej-
lesztése. Még rosszabbak Rákoscsaba mutatói, különösen a vízvezetékeket figye-
lembe véve. Ezért egyaránt felel őssé tehetők a növekvő tömegtelepek, valamint az,
hogy a századel ő integrációs jelenségei maguk is csak behatárolt területen mentek
végbe. Rákoskeresztúr helyzete viszont egyértelm űen elkeserítő: hiába vált a köz-
ség — mint regionális léptékben is jelentős paradicsom- és salátafelszállító —
Rákosvidék „mezőgazdasági centrumává", ez mit sem változtatott a falu elmaradott
arculatán, illetve az árutermelés áldásaiból kimaradó többség szegénységén.
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
136 Gyors ténykép TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
Vagyis: a Nagy-Budapesthez való 1950-es csatlakozás el ő estéjén Rákosvidék leg-
nagyobb térszerkezeti paradoxonává alighanem az vált, hogy a bels ő helyzeti cent-
rum és a fejlettségi centrumok nem csak, hogy nem estek egybe, de szinte teljesen
elkülönültek. A következ ő kben rámutatunk, hogy Rákosvidék szocialista korszaká-
nak legtöbb furcsa jellegzetessége erre a tényre vezethet ő vissza.
A második szakasz: 1950-1990
Az 1950. január 1-jén kezd ődő második szakasz legfontosabb jellegzetessége,
hogy ett ő l kezdve Budapest az integrációs folyamatokat már közvetlen módon is
befolyásolhatta. Láttuk, hogy 1950 el őtt a fő város közelsége csupán közvetve alakí-
totta Rákosvidék fejl ődését 18 , s ezek a közvetett hatások — gondoljunk a tömegtele-
pek korára — egyre inkább a f ő város és Rákosvidék közötti centrum-periféria duali-
tás megerő södése, s nem pedig az integrációs folyamat irányába mutattak. 1950
után viszont Rákosvidék teljesen a szocialista Budapest — vagy még inkább: a köz-
pontosított várospolitika — akaratának függvényévé vált. Ez az integrációs folyamat
mesterséges felgyorsítása miatt sokszor új, az eddigieknél nem kevésbé torz struk-
túrák kialakulásához is elvezethetett. A következ ő kben a szocialista korszak ellent-
mondásos eredményeit kívánjuk vázolni.
A szocialista nagyüzemi mez őgazdaság uralkodóvá válása a
XVII. kerületben
A szocialista nagyüzemi mez ő gazdaság — eltekintve a Rákosi korszak kudarcként
értékelhető próbálkozásaitól 19 — a Kádár-kor szülötte Magyarországon. A folyamat
az ország nagy részén 1961-re ért végpontjához: ebben az évben a mez őgazdasági
keres ők döntő hányada — egészen pontosan 94%-a — már a szocialista szektorban
tevékenykedett (Romány 1998, 368). A kollektivizálással párhuzamosan a mez ő-
gazdaság modernizációja is végbement. A hatvanas—hetvenes évek folyamán egyre
inkább teret nyertek a nagyüzemi formák: mind nagyobb terület ű , összevont tsz-ek,
nemesített vet ő magok, emelked ő terméshozamok, mind inkább elterjed ő gépesített-
ség mutatta a változó tendenciákat. A nyolcvanas évek elejére konszolidálódott a
szocialista nagyüzemi mez őgazdaság.
Mindez nagy biztonsággal követhet ő a XVII. kerület területén is. Rákosvidék me-
ző gazdaságának térszerkezete a két tradicionális agrártelepülés, Rákoscsaba és
Rákoskeresztúr körül alakult ki. Ez a történetileg kialakult váz aztán annyira er ős-
nek bizonyult, hogy semmilyen központosító törekvés nem tudta eltörölni. Így a
nyolcvanas évek végére a XVII. kerület két óriásszövetkezet: a rákoscsabai térszer-
kezeti egységet uraló, két kisebb szövetkezetb ő l 1964-ben létrehozott Rákosvölgye,
illetve az 1966-ban hasonló módon keletkez ő Rákosmezeje termel őszövetkezet
között oszlott meg (Rákosmezeje MGTSZ alapszabály 1978, 3; Budapest lexikon II.
1993, 351).
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Gyors ténykép 137
A kollektivizálás folyamatát az alábbi adatokkal tehetjük szemléletessé: 1955-ben
Rákosvidék területén még 2331 katasztrális hold volt szövetkezeti tulajdonban, de
ez az érték az els ő kollektivizálási hullám kifulladásának következtében 1956-ra
1429 katasztrális holdra csökkent. A kollektivizálás második hulláma azután vala-
mikor 1960-1965 között érte el a XVII. kerületet, amikor is a mez őgazdasági szö-
vetkezetek tulajdonában lév ő föld 1956 katasztrális holdról 4285 katasztrális holdra
nőtt (Budapest Statisztikai Évkönyve 1957, 183; 1961, 110;. 1966, 157).
Az adatok mögött természetesen sokkal mélyrehatóbb folyamatok játszódtak le.
Nem szabad elfelejteni, hogy a kollektivizálás els ő és második hulláma között je-
lentős minőségi különbség is tapasztalható: a nagyüzemi gazdálkodás elterjedése —
így a tradicionális formák többségének szétzúzása — leginkább a hatvanas évekt ől
kezdve figyelhet ő meg. A mondottak alátámasztására itt most legyen elég a követ-
kező : egy 1960-as cikk (Kőbányai 1960, 3) szemléletesen ecseteli a frissen létreho-
zott Petőfi tsz — a Rákosvölgye egyik előde — termelési jellegét. Az így kapott kép
inkább emlékeztet Boross Marietta (1956) háború el őtti gazdálkodást bemutató
leírásaira, mint egy korszer ű „szocialista" szövetkezetre. Többek között a két világ-
háború között meghonosodott üvegházi paradicsom- és salátapalánta-nevelésr ől,
10 holdas dinnyekertészetr ől van szó. Valamennyi növény Rákosvidék tradicionális
terménye. S hogy a gazdálkodás még tradicionális, épp eléggé mutatja a tagok fel-
zúdulása amiatt, hogy a gépesítés miatt lassan meg kell válniuk jól megszokott
lovaiktól. A cikk éles portrét rajzol a f őváros körüli mezőgazdasági gyűrű önálló
parasztgazdaságainak végnapjairól, s valami új kezdetér ől.
Teljesen más jelleg űek a hetvenes—nyolcvanas évek szövetkezetei. A Rákosvölgye
mgtsz-szel kapcsolatban például a szántóföldi növénytermesztésen, sertés és tojó-
tyúk-tenyésztésen kívül a következ ő kiegészítő tevékenységeket sorolja fel a Buda-
pest lexikon 1993-as szócikke 2°: építőipar, szakipar, vasipar, szolgáltatás, édesipar,
csomagolás, rágógumi-gyártás, raktározás, malomipar (Budapest lexikon II. 1993,
351). A nagyüzemi gazdaság ilyen széles kör ű fejlődése minden bizonnyal megint
csak a főváros közelségének tudható be. Utaltunk már arra, hogy Rákosmentén — a
Rákos-patakot körülvev ő termékeny öntéstalajok kivételével — a talajmin őség nem
a legjobb. A megfelel ő technológiák azonban ekkor már kell ő mértékben ellensú-
lyozni tudták ezeket a hátrányokat. Enyedi Györgynét idézve: „A modern áruterme-
lő nagyüzemi mez őgazdaság technológiai színvonalának emelkedése, termelésének
bővülése, küls ő kapcsolatainak szélesedése fokozta az igényeket a közlekedéssel, a
szállítással, a kereskedelemmel és a raktározással, az irányítással, továbbá a mun-
kaerő szakképzettségével, valamint a termel ői és a lakossági infrastruktúrával
szemben. E feltételek a fejlettebb, iparosodottabb — de az átlagosnál gyengébb
földmin őségű területeken sokkal inkább adottak voltak, mint az ország f ő mez őgaz-
dasági zónáiban." (Enyedi Gy-né 1985, 92) A század első feléhez képest tehát —
amikor a nagybirtok épp a technológiák hiánya miatt nem tudott élni a centrum
közelségének lehetőségével — fordult a kocka. A f őváros közelsége most döntőnek
bizonyult. Ami azonban továbbra is változatlan maradt az a centrum-periféria duali-
tás megléte. Dacára annak, hogy a XVII. kerület 1950-t ől fogva közigazgatási érte-
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
138 Gyors ténykép TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
lemben Budapesthez tartozik, az itt található mez őgazdasági övezet maradt, ami
volt: a fő városi ellátóövezet része.
Az „eljáró-övezet" Z ' a szocialista korszakban
Amikor az 1950-ig tartó fejl ő dési szakaszt elemeztük, akkor azt mondtuk, hogy az
ingázók tömeges kitelepülését a közlekedés tette lehet ővé, illetve a fővárosi telek-
politika bizonyos hatásai kényszerítették ki. A következ őkben látni fogjuk, hogy
fenti tényez ő k szerepe a szocialista korban is meghatározó maradt, s őt — a főváros-
sal való közigazgatási egység hatására — talán er őteljesebbé is vált.
Rákosvidék és a fő város közlekedési kapcsolatai 1950 el őtt szinte teljesen a vasút
„szű k keresztmetszetén" át bonyolódtak le. A közlekedés betelepüléseket akadályo-
zó „szűk keresztmetszete" a nyolcvanas évek elejére azonban szinte teljesen elt ű-
nik. A három legfontosabb állomás talán a jóval olcsóbb és egységes vonaljegyek
és bérletek bevezetése a hatvanas évek közepén (A főváros közlekedési... 1966), az
új autóbuszjáratok kapcsolódása az újonnan megépült kelet—nyugati (1974), illetve
észak—déli (1980) metróvonalakhoz (Felnőni... 1974, 3; Beszélgetés... 1980, 9),
illetve a magánhasználatban lév ő személygépkocsi-park mind jelent ősebbé válása a
hetvenes évektől.
Ezzel párhuzamosan a szocialista Budapest városrendezési stratégiáiban is olyan
változások váltak érezhet ő vé, amelyek rövidesen a XVII. kerület arculatának teljes
átalakulásához vezettek. Az ötvenes években a figyelem még nemigen fordult a
külső kerületek felé. Ennek oka kett ős volt: egyrészr ől megkísérelték a főváros
korábbi fejlődési szakaszában létrejött torz tendenciák csökkentését. Els ősorban a
belső, jó közlekedés ű üres területek beépítését (Angyalföld, Lágymányos, Küls ő-
Ferencváros) tű zték ki célul, a peremtérségek fejlesztését csak a nagyobb f őútvona-
lak (pl. Üllői út, Váci út stb.) mentén tartották fontosnak. Másrészr ől a kommunista
párt fő leg a munkásterületek fejlesztését helyezte el őtérbe: új alközpontok épültek
többek között Csepel, Kőbánya és Újpest területén (Preisich 1969, 35-61).
Az 1959-60 során létrehozott Budapest és környéke általános rendezési terve már
egy megváltozott szemléletet tükröz. Többek között az elavult lakásállomány
minő ségibbé tételének igénye is ekkor merült fel. A terv 250 ezer új lakás építését
és 62 500 elavult lakás bontását irányozta el ő, miközben a főváros lakásainak átla-
gos szobaszámát 1,4-r ől 1,8-ra kívánta emelni (Preisich 1969, 54). Itt került szóba a
peremkerületek központjainak — többek között Rákoskeresztúrnak — a városias
jellegű beépítése is. Az általános javaslatok azután az 1970-es rendezési tervben
még konkrétabbá váltak. A min ő ségi lakásigények kielégítésére a XVII. kerület
központjában már 3500 lakás felépítését, illetve 600 lebontását irányozták el ő (Bu-
dapest és környékének... 1970, XXX). Az 1970-es évek második felére tehát mind a
közlekedési, mind az adminisztratív feltételek adottak voltak ahhoz, hogy a
Rákosvidék jelent ős mértékű népességkoncentráció színhelyévé váljon. A betelepü-
lő k zömmel lakásra váró f ővárosiak voltak.
Ennek megfelel ően meg is kezdődtek a változások. A szocialista Budapest város-
rendezési politikájának ismeretében nem meglep ő, hogy a kerület lakosságszáma az
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Gyors ténykép 139
ötvenes és hatvanas évek során meglehet ősen kis mértékben emelkedett (1949:
35 763 fő ; 1970: 49 673 fő; vándorlási különbözet +9990 fő). A hetvenes évek
során azonban még ezeknél is kisebb értékeket tapasztalunk: a kerület 1970 és 1980
közötti népessége 49 673 főről mindössze 55 034 főre n őtt, 3463 fős vándorlási
pozitívum mellett (Az 1960. évi népszámlálás 3. 1961, 29-30; Az 1970. évi nép-
számlálás 22. 1971, 336-337; Az 1990. évi népszámlálás 23. 1991, 8). A statisztikai
források alapján a hetvenes évek els ő felének lakásépítkezése még mérsékelt ütem ű,
egy év alatt sosem épült négyszáz lakásnál több (Budapest Statisztikai Évkönyve
1976, 261-262). A panelházak építése tehát ekkor még épp, hogy csak megkezd őd-
hetett. Az 1971-75 közötti negyedik ötéves terv még csak négyszáz lakás átadását
irányozta el ő, ellentétben az ötödik ötéves terv 2500 lakásával (Keresztényi
1973, 5). Az igazi fordulat tehát ekkor következett be. Az építési területként kijelölt
Rákoskeresztúr azonban nem volt beépítetlen terület. A városrészt szanálni kellett,
vagyis a „tótfalut", illetve a „németfalut" 22 — ha hihetünk egy 1976-os megjegyzés-
nek (Juhász 1976, 5), körülbelül 800 házat — le kellett bontani. Ez több lépcs őben -
a statisztika tanulsága szerint 1977 és 1982 között — ment végbe. A lebontott pa-
rasztházak helyét elfoglalta a lakótelep, a „tótfalu" és a „németfalu" lakói pedig
leggyakrabban a panelekben találtak új otthonra. 1981 és 1983 között tet őzött a
beköltözés: ezekben az években az épített lakások száma kivétel nélkül meghaladta
az 1500-at. Lakóik dönt ő hányada ekkor már más kerületekb ől érkezett. Ennek
eredményeképpen Rákosvidék népességnövekedése a nyolcvanas években felülmúlt
minden eddigi értéket: ekkor 17 538 fő érkezett a XVII. kerületbe, s így — ellensú-
lyozva a negatív természetes szaporodást — népessége 1990-re elérte a 71 430 f őt.
Az egykor falusias Rákoskeresztúr arculata tehát teljesen megváltozott, míg a
környező területeken csaknem minden maradt a régiben: talán csak Rákoskeresztúr
Ny-i határában létrehozott Újakadémia-telep (parcellázása a hatvanas évekig bezá-
rólag) és a Madártelep (parcellázása a nyolcvanas években) módosította valame-
lyest a megszokott képet. A kérdés ezek után az, hogy milyen hatást fejtett ki a
lakótelep Rákosvidék hagyományos térszerkezeti vázára?
Beszélhetünk-e a hagyományos bels ő térszerkezeti modell
„meg-fordulásáról"?
A címben feltett kérdést úgy is átfogalmazhatnánk: átváltozott-e Rákoskeresztúr a
XVII. kerület belső fejlettségi centrumává a szocializmus négy évtizede alatt? A
kérdés ilyen formában kissé leegyszer űsített, s nem is adható egyértelm ű válasz rá.
Mert mit is tekintünk egy „fejlettségi centrum" ismérvének? Ha a közm űhálózat
fejlettségét, a középszint ű szolgáltató- és ellátó-intézmények meglétét, akkor nyil-
vánvaló, hogy korszakunkban Rákoskeresztúr vált a XVII. kerület fejlettségi köz-
pontjává. Ha azonban a lakók társadalmi státuszát, jövedelemviszonyait fogjuk
vizsgálni, rögtön közelebb kerülünk a nemleges válaszhoz. Persze a két szempont
nem független egymástól. A magasabb státuszú lakók településrészein el őbb-utóbb
megjelennek a fejlett közm űvek, ha másképp nem, akkor öner őből. A különféle
központi jellegű szolgáltató- és ellátó-intézmények elhelyezkedésének pedig — a
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
140 Gyors ténykép TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
tömegközlekedés, illetve a gépkocsiállomány elterjedésével — egyre kisebb szerepe
lesz. A XX. század végén egy f ő városi kerületen belül már nem beszélhetünk olyan
távolságokról, amelyek a lakók életmin ő ségét közvetlenül befolyásolnák.
Mindenesetre volt egy olyan id ő szak, amikor a századel őtő l megszokott térszer-
kezeti modell megfordulni látszott. A hetvenes évek elején keletkezett központi
jellegű intézmények — kezdve az Egészségháztól a Szivárvány áruházig — egyt ől-
egyig Rákoskeresztúron jöttek létre. Ennél is fontosabb különbségeket találunk a
lakásállomány, pontosabban annak közm ű vekkel való felszereltségének területén. A
hetvenes évek fejlesztései — f ő leg a csatorna illetve gáz — dönt ő en Rákoskeresztúr,
illetve az ott építend ő lakótelep területére összpontosultak. Felélénkültek a század-
elő n már megszokott viták, azzal a különbséggel, hogy most már nem Rákoske-
resztúr, hanem a többi településrész volt kénytelen eljátszani a szegény rokon sze-
repét: „Sokáig például az volt az itt él ők vessz őparipája: mindent Keresztúr kap"—
emlékszik vissza erre az id őszakra Erdei Zoltán, az akkori tanácselnök (Beszélge-
tés... 1980, 9). A fejlesztések ilyen irányán persze csöppet sem lehet csodálkozni. A
lakótelepek közm ű hálózatának kiépítésével a lehet ő legtöbb ember ellátását a lehet ő
legolcsóbban lehetett megoldani. A kiterjedt kertvárosi övbe már sokkal többe ke-
rült kivezetni a gázt és a csatornát. Erre tehát csak a lakótelepek után, a nyolcvanas
évek második felében kerülhetett sor (2. táblázat).
2. TÁBLÁZAT
A XVII. kerület közm űellátottsága
(Public Utilities of XVII I" District of Budapest)
Közműellátás 1970 1972 1975 1980 1985 1990
Vízcső hossza (km) 156,3 195,8 233,8 257,9 289 307
Csatornahálózat hossza (km) 8,3 12,2 15,6 26,7 37 150,9
Gázfőcső hossza (km) 12,5 13,9 17,5 38 58,7 190
Forrás: A tanácsok tevékenysége... 1973; Budapest Statisztikai Évkönyve 1976, 262.; 264.;
267. oldalak; 1981, 191-193. oldalak; 1985, 235-237. oldalak; 1990, 117-119. oldalak.
Látjuk, hogy az 1985 és 1990 közötti id ő szakban 113,9 km hosszú csatornaháló-
zat, illetve 131,3 km hosszú gázhálózat épült a XVII. kerületben. Mind a két érték
többszöröse a kerület addig megépült összes csatorna-, illetve gázhálózatának. Ez
pedig egyértelm ű en arra mutat, hogy ekkoriban kezd ő dött meg a kertvárosi rész
közműhálózatának kiépítése. A küls ő részek nagy méretei miatt ez természetesen
óriási összegeket emésztett fel, s csak egy részét sikerült kigazdálkodnia a helyi
tanácsnak. A fő várostól jelent ő s összegek érkeztek, mivel Rákosvidék ekkor a f ővá-
ros legelmaradottabb részének számított (Még szorosabbra... 1986, 2-3). A fejlesz-
tések költségeinek egy részét azonban kénytelenek voltak maguk a helyi lakosok
felvállalni. A munkálatok nem fejez ő dhettek be egyik napról a másikra: a személyi
tulajdonú, zömmel családi házakból álló lakások még az 1990-es népszámlálás
idején is sokkal kedvez ő tlenebb mutatókkal rendelkeztek, mint a lakótelepek
(3. táblázat).
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Gyors ténykép 141
3. TÁBLÁZAT
A lakások közm űellátottsága a XVII. kerületben, 1990-ben
(Public Utilities of Housing in the XVIl th District of Budapest in 1990)
Vízvezeték és Hálózati Hálózati vízve-
Lakások Összesen Hálózati
csatorna vízvezeték zeték és közcsa-
gáz
nélkül közcsatorna torna
nélkül
Személyi tulajdonú 20 295 585 12 182 7196 11 545
Ebből: családi ház 16 597 576 12 042 3650 8022
jellegű
Állami, tanácsi, szö-
vetkezeti és egyéb 4150 14 208 3922 3480
közületi
Egyéb tulajdonú 21 1 13 7 9
Forrás: Az 1990. évi népszámlálás — Budapest XVII. kerület adatai, 60. o.
A különbségek csökkenése persze napról napra jelentéktelenebbé válik, ahogy a
fejlesztések a legperiférikusabb területeket, nevezetesen a két világháború közötti
tömegtelepek utódait is elérik. A kerület csatornázottsági foka például 1990 és 1994
között 10%-ról 50%-ra, a gázellátottság foka pedig ugyanekkor 75%-ról 95%-ra
nőtt. Úgy tűnik tehát, hogy a kerület ebben a tekintetben rövidesen homogenizáló-
dik, így Rákoskeresztúr csupán a szolgáltató- és ellátó-intézmények, és persze az itt
tömörülő népességkoncentráció mérete miatt lesz nevezhet ő „városközpontnak".
Ismét csak más a helyzet, ha a lakótelepek, illetve a családi házak övezetének szo-
ciális viszonyait vizsgáljuk. Már Zoltán Zoltán is leírja, hogy a lakótelepeken él ők
szociális mutatói nem különösebben jók: „A lakótelep-építés ... nagymértékben
elősegíti a népesség társadalmi szegregációját is ... Ez alapvetően abból ered, hogy
a lakótelepeken elsősorban az alacsony átlagjövedelmű, vagyis az állami bérlakás-
ra, kisebb mértékben a szövetkezeti lakásra igényjogosult családok kapnak lakást. A
magasabb jövedelm űek csak más lakóövezetekben, kizárólag OTP- vagy magántár-
sasházban szerezhetnek maguknak lakást." (Zoltán 1981, 102). Mindez természete-
sen értelmezhet ő Rákoskeresztúr központjának, illetve a körülötte elhelyezked ő
kertvárosnak a viszonyaként is. 1992 őszén — tehát már valamivel a rendszerváltás
után — a XVII. kerület önkormányzata megbízta a MTA Politikatudományi Intézeté-
nek Helyi társadalom és önkormányzat csoportját, hogy készítsen felmérést a XVII.
kerület lakosságának szociális helyzetér ől (Bőhm—Sz őgyi—Szpirulisz 1992). Az
eredményekb ől kiderül, hogy a XVII. kerület legalacsonyabb társadalmi státuszú
lakossága két helyen: a két világháború között épült tömegtelepen, Rákoskerten,
illetve a lakótelepeken fordult el ő. Rákoskerten a lakók 13%-ának még a nyolc
általánosa sem volt meg. A lakótelepeken ilyen azért már nem fordult el ő, de a
szakmunkás-bízonyítvánnyal rendelkez ők aránya (33%) nem sokkal maradt el
Rákoskert értékét ől (36%). Diplomások viszont továbbra is Rákosligeten (21%) és
Rákoshegyen (15%) fordultak el ő legnagyobb arányban. Úgy tünik tehát, mintha e
tekintetben semmi sem változott volna a háború óta. A két legkorábbi telep lakos-
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
142 Gyors ténykép TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
sága megőrizte viszonylag kedvez ő szociális pozícióját, a lakótelepekre pedig to-
vábbra sem költöztek magasabb társadalmi státuszú egyének. A századel őn vázolt
szegregációs modell tehát továbbra is fennmaradt. Legfeljebb helyenként tapasztal-
ható némi eltérés: Rákoskeresztúr újonnan épült kertvárosa (az Újakadémia-telep és
a Madárdomb) felverekedte magát a századel őn épült telepek szintjére: az itt él ő
értelmiségiek arányát tekintve (15%) például Rákoshegy után a második helyre
kerültek. Rákoscsaba pedig — ez talán a két világháború között épült tömegtelepek
öröksége — sok tekintetben lemaradt még a lakótelep mögött is (Rákoskerten 54%,
míg Rákoscsabán 47% volt a fizikai foglalkozásúak aránya, szemben a lakótelepek
40%-os eredményével).
Konklúzió
Vizsgálataink alapján legalább három, a budapesti agglomeráció egésze szem-
pontjából is értékes következtetésre jutottunk:
a) A városnövekedési folyamat térbeli dimenzióinak torzulásai: Azt már a szakiro-
dalom alapján is tudtuk, hogy Budapest környezetében nem jöttek létre csökke-
nő beépítési intenzitású, többé-kevésbé homogén övezetek. Mindez természete-
sen Rákosvidéken is megfigyelhet ő, hiszen (1) mind a mai napig jelent ős beépí-
tetlen területek választják el a f őváros egyéb területeit ől; (2) belső térszerkezete
is bonyolultabb annál, hogy a „csökken ő beépítési intenzitású, többé-kevésbé
homogén övezetek" sablonját húzzuk rá. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a
fenti problémák ellenére néhány,'többé-kevésbé homogén térszerkezeti egységet
mégis sikerült elhatárolni és nyomon követni Rákosvidéken. A klasszikus vá-
rosökológia bizonyos eredményeit tehát mindenképpen segítségül hívhattuk az
elemzés során. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezek az eredmények csak-
is a főváros és környéke között fennálló, id őben is változó centrum-periféria re-
lációk segítségével értelmezhet ők. Más szóval: Budapest és környékének térbeli
szerkezete a városnövekedés folyamán bizonyos torz jegyeket vett fel. Ha a tor-
zulások okait meg akarjuk érteni, nem elegend ő megmaradni egy túlságosan is
absztrakt modell keretein belül, hanem a konkrét relációkat — tehát Budapest és
környékének sajátos jellegzetességeit, illetve ezek állandó egymásra hatását — is
figyelembe kell venni.
b) A városnövekedési folyamat id őbeli dimenzióinak torzulásai: A hazai szakiroda-
lomban els ősorban Enyedi György (1988) nyomán vált ismeretessé a városnö-
vekedés szakaszos jellege. Enyedi elkülöníti egymástól a városrobbanás, illetve
a viszonylagos dekoncentráció szakaszát23. A városrobbanás szakaszát a gyors
nagyvárosi fejlődés és népességnövekedés, valamint a visszafejl ődő falusi térsé-
gek jellemzik. Az ezt követő viszonylagos dekoncentráció idején azonban — a
város csökken ő mértékű népességnövekedése mellett — megkezd ődik a városi
agglomerációk kifejl ődése is. Enyedi a két szakasz közötti határvonalat Kelet-
Közép-Európában könyve megírásának idejére (vagyis az 1980-as évekre) teszi.
Láthattuk azonban, hogy Rákosvidék esetében a periodizációt nem lehet ilyen
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Gyors ténykép 143
egyszerűen elintézni: a vizsgált területen a városrobbanás és a viszonylagos de-
koncentráció jegyei között nem húzható éles határvonal. Az agglomerációs terü-
letek kifejlődése — a fővárosi telekpolitika visszáságai miatt — párhuzamosan ha-
ladt a városrobbanással, 1950 után pedig a külváros népességében bekövetkez ő
változások szinte egészében a központi akarat függvényévé váltak. A városnö-
vekedési modelleknek tehát egy tényez őre — nevezetesen a hatalmi centrum sze-
repére — mindenképpen nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk.
c) Az integrációs folyamat lezáratlansága: Bár igazoltuk, hogy Rákosvidék számos
mutató tekintetében felzárkózott a f ővárosi centrumhoz, az integrációs folyamat
ma még korántsem tekinthet ő befejezettnek. Az eljárók övezete például egyálta-
lán nem homogenizálódott: a magasabb státuszúak továbbra is a századfordulós
telepek utódait preferálják, míg a szegényebb többség számára maradnak a pa-
nellakások, illetve a két világháború közötti tömegtelepek utódai. A helyi ipar —
amit Rákosvidéken főleg az Egyesült Vegyim űvek, illetve a térszerkezeti érte-
lemben már inkább a rákosi ipartelep részének tekinthet ő Budapesti Tejipari
Vállalat képvisel —, illetve az egyéb profilú munkahelyek továbbra sem képesek
lekötni a helyi munkavállalókat. A XVII. kerület lakosainak 70%-a még
1990-ben is más kerületekbe járt el dolgozni (Az 1990. évi népszámlálás 23.
1991, 40-41). A rendszerváltás utáni — egyel őre roppant homályos — folyamatok
minden valószínűség szerint újabb fejezetet nyithatnak Budapest és Rákosvidék
centrum-periféria relációinak tekintetében. De ezek elemzésére már csak egy
későbbi tanulmány keretében kerülhet sor.
Jegyzetek
A most követő tanulmány egy hosszabb lélegzet ű egyetemi szakdolgozat rövidített változata. A szerz ő
szeretné megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjon azoknak, akik nélkül a tanulmány ebben a
formában biztos nem jöhetett volna létre: nevezetesen témavezet őinek, Izsák Évának az ELTE TTK
Regionális Földrajzi Tanszékéről, Benda Gyulának az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti
Tanszékéről, valamint Dombóvári Antal helytörténésznek. Az esetleges pontatlanságokért azonban
természetesen csakis a szerz őt terheli a felel ősség.
2
Ennek egyik első, s talán legjelent ősebb dokumentuma Harrer Ferenc (1908): Nagy-Budapest.
3
Név szerint: Budafok, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentl őrinc, Rákospalota, Újpest váro-
sokat, illetve Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút,
Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály,
Sashalom és Soroksár községeket.
4
A centrum-periféria relációként értelmezett integrációs folyamatot tehát a legkülönböz őbb gazdasági,
társadalmi, térszerkezeti centrum-periféria relációk, illetve azok id őbeli átváltozásai alkotják.
5
Rövidesen látni fogjuk, hogy a klasszikus városökológia fogalomkészlete (magyarul lásd például
Burgess [1973]) csak fenntartásokkal alkalmazható Budapestre és környezetére. Ennek ellenére nem
hiba, ha a Rákos menti községek 1950 el őtti és utáni fejl ődésének bizonyos típusjelenségeit ezeknek a
fogalmaknak a segítségével írjuk le, egyel őre zárójelbe téve azt a kérdést, hogy az egyes „övezetek"
milyen, a szabályostól eltér ő térszerkezeti sajátosságokat fognak tükrözni.
6
A főváros és környéke agrárkapcsolatainak történeti átalakulását a legújabb szakirodalomban részlete-
sen is elemzi Csoma Zs. (1998).
7
Szánthó G. (1912, 206) szerint ugyanis még a névadó, Laffert Antal kezdte meg a parcellázást.
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
144 Gyors ténykép TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
8
Különösen jellemz ő , ha összehasonlítjuk a rákoscsabai és a rákoskeresztúri nagybirtok gépesítettségét:
csépl őszekrényt, vető gépeket Rákoscsabán például hiába keresnénk, ezek kizárólag Rákoskeresztúron
voltak használatosak (A magyar korona... 1897, 246-247).
Lásd például Galgóczy Károly (1878) megjegyzését arról, hogy Rákoskeresztúron „a lapos, réti földe-
ken" káposzta-, répatermesztés folyik.
10
A klasszikus városökológiai modellek budapesti tesztelésér ől bővebben írnak Csanádi Gábor és
Ladányi János Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásai cím ű művükben (1992).
ti
Ezt támasztja alá dr. Geiger József helyi orvos beszámolója 1912-b ől: „Legegészségesebb része a
községnek a délnyugati újtelep Antal-telepi része...a f ővárosból kijöv ő éves lakók, vagy nyaralók el ő-
szeretettel jönnek a község ezen részébe, vagyis az Antal-telepre, lakni." (Idézi Szánthó 1912, 196)
12
A két világháború közötti egyesületi iratok összetételének vizsgálata legalábbis erre utal.
13
A Horthy-kor foglalkoztatási statisztikái egyértelm űen mutatják az ipari munkásság növekv ő részará-
nyát Rákosvidéken.
14
1931-ben a Rákoshegyi elöljáróság ennek megfelel ően osztotta két részre Rákoshegy területét: az
északi területen 270 négyszögöl, míg a déli „küls ő övezetben" 150 négyszögöl lett a teleknagyság alsó
határa. Nyilvánvaló, hogy ezzel a régi, jó min őségű lakóövezet és az új tömegtelepek határát is kijelöl-
te (Fő városi Levéltár V. 712.a. 5797 (135kgy)/931.sz.).
15
Lásd 1939-b ől a Rákoskeresztúri-Podmaniczky-telepi R.K. Kápolnaegyesület (a Régiakadémia-telep)
megalapítóinak névsorát (Fő városi Levéltár IV. 1427.). A 63 telepi lakos szinte kivétel nélkül tisztvi-
selő.
16
1937-ben (tehát a Bolza- és Vangel-telep felparcellázása után legalább öt—tíz évvel) Rákoscsaba
címmel megjelentettek az ezeken a telepeken él ők egy rövid élet ű helyi újságot. Ennek első számából
meglepő dolgok derülnek ki: a telepen még mindig nincs közvilágítás, járható utak és vízvezeték. A
község nem teljesíti erre vonatkozó vállalásait, a lakók háborognak.
17
A két Akadémia-telep közül a második világháborúig f őleg a Rákoskeresztúr ÉNy-i határában fekv ő
Régiakadémia-telep épült be. A Rákoskeresztúrtól DNy-ra fekv ő Újakadémia-telep benépesülése —
számos korabeli forrás vizsgálata alapján— f őleg az ötvenes és a hatvanas években ment végbe.
18
A községek teljes önállóságát legfeljebb az 1937. évi VI. tc. korlátozta valamelyest, amelyben az
agglomerációs településeket (a különféle rendezési tervek, az Építésügyi Szabályzat és a városias ki-
alakításra szánt területek kijelölésének tekintetében) a F ő városi Közmunkák Tanácsa felügyelete alá
helyezte. Ennek ellenére ez a törvény még jelent ő s beleszólást engedett a helyi képvisel őtestületeknek
is, teljesen centralizált modellr ől tehát ekkor még nem lehetett szó.
19
Sztálin halála, Rákosi bukása, illetve Nagy Imre kormányalakítása után (1953) a parasztok egymás
után léptek ki a szocialista szövetkezetekb ő l: így például 1953 és 1954 folyamán 943 tsz oszlott fel,
illetve 146 000 fő távozott onnan (Szakács 1998, 333).
20
A szócikk természetesen már a rendszerváltás után keletkezett, de a hetvenes—nyolcvanas évek szocia-
lista szövetkezeteinek örökségét megfelel ően tükrözi.
21
Mivel ingázásról általában akkor beszélünk, ha a munkahely és a lakóhely két különböz ő településen
található, 1950-t ő l jobbnak láttuk, ha inkább a (más kerületekbe való) „eljárás", illetve az „eljáró-
övezet" kifejezéseket használjuk.
22
Elő bbi helyén ma Rákoskeresztúr Városközpont, utóbbi helyén pedig a Kis utcai lakótelep helyezkedik el.
23
A harmadik és negyedik szakasz jeleit (a dezurbanizáció és az informatika urbanizációja) a szerz ő a
nyolcvanas évek végéig nem látja közép-kelet-európai térségünkben, így ezekre itt most nem térünk ki.
Irodalom
A főváros közlekedési helyzetének elemzése 1950-1965 között. (1966) Budapest, F ővárosi Tanács VB.
Közlekedési Osztály I. szakbizottság. F ő városi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gy űjtemény BQ
385/765.
A magyar korona országainak 1895-ös mez őgazdasági statisztikája. (1897) II. kötet (Gazdacímtár).
Budapest.
A tanácsok tevékenysége a f ő város társadalmi-gazdasági fejlődéséért. (1973) Összefoglaló adatok a
tanácstagok részére. Budapest F ő város VB. Terv- és Közgazdasági F őosztálya. Budapest Főváros
Tanácsa Információs Központja, Budapest.
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Gyors ténykép 145
Az 1920. évi népszámlálás I-111.Magyar Statisztikai Közlemények 69-71. KSH, Budapest.
Az 1941 évi népszámlálás. (Demográfiai adatok községek szerint) (1947) KSH, Budapest.
Az 1941. évi népszámlálás 1. Foglalkoztatási adatok községek szerint. (1975) KSH, Budapest.
Az 1949. évi XXVL tc. alapján Budapesthez csatolt községekben és megyei városokban m űködött egyesü-
letek alapszabályainak gy űjteménye. A rákosmenti községekre vonatkozó rész. F ővárosi Levéltár IV.
1427. Budapest.
Az 1960. évi népszámlálás 3. Budapest személyi és családi adatai. (1961) Az 1949. évi népszámlálás
eredményeire vonatkozó rész. KSH, Budapest.
Az 1970. évi népszámlálás 22. Budapest adatai 1. (1971) KSH, Budapest.
Az 1980. évi népszámlálás. Budapest adatai II. (1981) KSH, Budapest.
Az 1990. évi népszámlálás 23. (1991) Budapest adatai, illetve Budapest - A XVII. kerület adatai. KSH,
Budapest.
„Beszélgetés Erdei Zoltán tanácselnökkel." (1980) - Rákosmenti Híradó. 1. 9. o.
Boross M. (1956) A nagybudapesti és pestkörnyéki paradicsomkultúra gazdasági és néprajzi vizsgálata.
- Néprajzi Értesít ő. 129-169. o.
Bőhm A.-Szőgyi L.-Szpirulisz I. (1992) Rákosmente lakóinak szociális helyzete, állampolgári közérze-
te. - Tér és Társadalom. 3-4. 163-177. o.
Budapest és környékének általános rendezési terve. (1970) Budapest.
Budapest lexikon 1-II. (1993) Akadémiai Kiadó, Budapest.
Budapest Statisztikai Évkönyve (1957; 1961; 1966; 1970; 1976; 1981; 1985; 1990) KSH, Budapest.
Burgess, E.W. (1973) A városfejl ődés: hipotézisek egy kutatási javaslathoz. - Szelényi I. (szerk.)
Városszociológia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 74-114. o.
Csanádi G.-Ladányi J. (1992) Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásai. Akadémiai Kiadó,
Budapest.
Csoma Zs. (1998) Falusi környezet - Nagyvárosi ellátás. Budapest a kert-, sz őlő- és bortörténet városa.
(Agrártörténeti, agrártudomány-történeti, agráretnográfiai városmonográfia Pest, Buda, Óbuda város-
egyesítésének 125. évfordulóján). Centrál Európa Közhasznú Alapítvány, Budapest.
Déry A. (1995) A F ővárosi Közmunkák Tanácsa (1870-1948) - Egy független városrendez ői hatóság.
3. 77-96. o. -BudapestiNegyed.
Enyedi Gy. (1988) A városnövekedés szakaszai. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Enyedi Gy.-né (1985) A regionális növekedés f ő folyamatai 1960-1980 között. - Élelmiszer-gazdaság. -
Bartke I. (szerk.) A területfejlesztési politika Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest.
„Felnőni a fővároshoz." (1974)- Népszava. május 18. 3. o.
Forbát I. (1906) A lakáskérdés és Budapest jövője. Megjegyzések a főváros községi politikájához. Grill,
Budapest.
Galgóczy K. (1878) Pest-Pilis-Solt vármegye monographiája III. Budapest.
Gyáni G. (1992) Bérkaszárnya és nyomortelep - a budapesti munkáslakás múltja. Magvető Kiadó,
Budapest.
Haltenberger M. (1947) Nagy-Budapest falvai. - Városi Szemle. 7-8.425-448. o.
Harrer F. (1908) Nagy-Budapest. - Városi Szemle. 1. 23-37. o.
Juhász E. (1976) Öt falu Budapesten. - Magyar Hírlap. augusztus 27. 5. o.
Keresztényi N. (1973) Megújulás el őtt a XVII. kerület. - Magyar Hírlap. augusztus 26. 5. o.
„Képvisel őtestületi ülés." (1912) - Rákosvidéki Hírlap. július 14. 3-4. o.
Kovács I. (1997) Rákosliget története- Az első évtizedek. Budapest.
Kőbányai Gy. (1960) Az els ő közös tavasz. - Esti Hírlap. március 27. 3. o.
Lord A. (1901) Budapest telekpolitikája. Városrendezési tanulmány. Budapest.
„Megint robot." (1904) - Rákoskeresztúr és vidéke. 12. 2. o.
„Még szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat a lakossággal." (1986) - Rákosmenti Híradó. 1. 2-3. o.
Nemes Nagy J. (1998) A tér a társadalomkutatásban. Bevezetés a regionális tudományba. Hilscher
Rezső Szociálpolitikai Intézet, Budapest.
Preisich G. (1969) Budapest városépítésének története III. Műszaki Kiadó, Budapest.
„Rákoscsaba fejl ődése." (1912) - Rákosvidéki Hírlap. július 31. 1. o.
Rákoscsaba nagyközség képvisel őtestületi jegyz őkönyvei. Fővárosi Levéltár. V.711.a.
„Rákoscsaba vízvezetéke." (1913) - Rákosvidéki Hírlap. február. 2. 2. o.
Rákoshegy nagyközség képvisel őtestületi jegyz őkönyvei. Fővárosi Levéltár. V.712.a.
Rákoskeresztúr nagyközség képvisel őtestületi jegyz őkönyvei. Fővárosi Levéltár. V.713.a.
Rákosliget nagyközség képvisel őtestületi jegyzőkönyvei. Fővárosi Levéltár. V.714.a.
Rákosmezeje MGTSZ alapszabály. (1978) Budapest.
Rechnitzer J. (szerk.) (1994) Fejezetek a regionális gazdaságtan tanulmányozásához. MTA RKK,
Győr-Pécs.
Buskó Tibor László : A centrum-periféria relációk Budapest és Rákosvidék között (1872-1990)
avagy egy integrációs folyamat tanulságai.
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 125-146. p.
146 Gyors ténykép TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
Romány P. (1998) Az Agrárpolitikai Tézisekt ől a Nemzeti Agrárprogramig 1957-1997. A magyar
agrártársadalom a jobbágyfelszabadítástól napjainkig.Napvilág Kiadó, Budapest. 345-437. o.
Sinkovicsné K.J. (1987) A mi volt falunk, Rákoskeresztúr. Magyar Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár
EA 23370 jelzet.
Szakács S. (1998) A földreformtól a kollektivizálásig 1945-1956. A magyar agrártársadalom a jobbágy-
felszabadításától napjainkig. Napvilág Kiadó, Budapest. 285-344. o.
Szánthó G. (1912) Rákoscsaba község leírása — régi és újkori ismertetése. Rákoscsaba.
Szendy K. (1942) Tanulmány Nagy-Budapestr ől. Budapest.
Tisza I. (1996) A magyar állami és magán vasúttársaságok kialakulása 1847 és 1875 között. — Kovács F.
(szerk.) Magyar vasúttörténet II. 1876-tól a századfordulóig. MÁV Rt. Budapest, 55-113. o.
Thirring G. (1935-37) Budapest f ő város demográfiai és társadalmi tagozódásának fejl ődése az utolsó 50
évben. — Statisztikai Közlemények. 70. KSH, Budapest.
Udvarhelyi D. (1996) Magyarország gazdasági és vasútpolitikája 1876-tól a századfordulóig. — Kovács
F. (szerk.) Magyar vasúttörténet II. 1876-tól a századfordulóig. MÁV Rt. Budapest. 7-43. o.
„Újabb telkek eladása." (1897) — Rákoskeresztúr. 7.4. o.
„Vízvezeték Rákoscsabán." (1911) — Rákosvidéki Hírlap. június 18.3.
Wallerstein, I. (1983) A modern világgazdasági rendszer kialakulása. Gondolat Kiadó, Budapest.
Zoltán Z. (1981) A dinamikus nagyváros. Magvető, Budapest.
Zsemley O. (szerk.) (1938) Rákospalota és Rákosvidék. Magyar vármegyék és városok monográfiája 24.
Budapest.