Tér és Társadalom 15. évf. 2001/2. 233-236. p.
Tér és Társadalom XV. évf. 2001 s 2: 233-236
KÖNYVJELZ Ő
MÉSZÁROS REZS Ő : A TÁRSADALOMFÖLDRAJZ
GONDOLATVILÁGA
(Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajzi
Tanszéke, Szeged, 2000. 164 o.)
SZÖRÉNYINÉ KUKORELLI IRÉN
Nagyon találó a könyv címe. Nem tankönyvet tart kezében az olvasó, hanem egy
átfogó, a geográfia alapgondolatain és fogalmain átível ő összefoglaló elméleti
gondolatkört, azt a gondolatkört, amely végre hiánypótlásként megjelent a magyar
földrajzi és regionális tudomány szakkönyvtárában. Az elmúlt évtizedekben —
ahogyan Mészáros professzor is írja —, els ősorban az empirikus munkák sorakoztak.
A földrajz, s annak talaján elinduló regionális tudomány a területfejlesztés
gyakorlati oldalán ontotta a szakcikkeket, s tankönyveket.
A könyv a földrajzi terminológiában használatos filozófiai fogalmak talajáról
indul, s úgy is mondhatnánk: rendet tesz. Erre a rendrakásra nagy szüksége volt a
honi földrajztudománynak. A könyv az eddigi hazai hagyományos társadalom-
földrajzi mű helyett egy alapozó, rendszerelméleti megközelítést ad, s kritikusan
elemzi a hazai és nemzetközi társadalomföldrajz válságait, s elemzi a válságot
kiváltó okokat és a súlypontok eltolódásait is.
„A földrajz tértudomány" — gyakran hangzik el a geográfusok szájából, mégis sok
évtizedet kellett arra várni, hogy magyar nyelven is olvashassunk geográfus
szemmel a tér filozófiai megközelítésér ől, a különböző térfogalmakról és
osztályozásukról. Mészáros professzor a természettudomány különböz ő területén
használatos tereket bemutatva közelít a földrajzi térhez, és megismerhetjük az olyan
térfogalmakat is, mint a fraktális vagy a diszkrét terek, amelyeket a matematikából
kölcsönözhetünk, majd a társadalmi-gazdasági tér és a kognitív tér bemutatását
követően eljut a cyberspace-hez (virtuális tér). A cyberspace a 21. század új
térkategóriája, amely azt hivatott igazolni, hogy az új kommunikációs rendszerek
használata egy virtuális teret képez, azaz az informatika eszközei, az információs
rendszerek térformáló tényez őként foghatók fel.
A hely-tér-idő reláció fejezetben olvashatunk a könyvben a térszerkezet
fogalmáról. Ez az a fogalom, amelyet különösen a kilencvenes évek kutatásai
előszeretettel használtak, bemutatva a térszerkezeti változásokat, viszont
elméletileg nem járták körül magát a fogalmat. A könyv megteszi ezt. A
hagerstrandi diffúziókutatás rövid áttekintése után a space-time geography (id ő-tér
földrajz), azaz az id őföldrajz rövid összefoglalása és fogalmainak, mint a
térfolyamat, térpálya definiálása következik. Erre a hiánypótlásra nagy szükség van
a magyar szakirodalomban, s tekinthet ő ez egyben felhívásként is azok felé a
KÖNYVJELZŐ
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/2. 233-236. p.
234 Könyvjelz ő TÉT XV. évf. 2001 s2
fiatalok felé, akik új kutatási területet keresnek. Az id ő mint elérhetőségi
hatótényező a ma egyre inkább hangsúlyozott versenyképesség irányába hat, s a
relatív tér jelent őségét emeli ki.
„A tér szerkezete" cím ű fejezetben a szerz ő összefoglalja a legfontosabb
telephelyelméleteket, ugyan új információt és exakt levezetéseket nem ad, de nem
is ez a célja, hanem az, hogy a teret helyezze az értékelés középpontjába, és éppen
ezért nem lesz tankönyvíz ű a fejezet. Thünent ől Weberen, Löschön és Christalleren
át eljut Friedmanig és Ruppertig, felkeltve az érdekl ődést ez utóbbiak iránt, ami
egyben azt is jelenti, hogy a magyar geográfia mindez ideig nem idézte súlyuknak
megfelel ően őket.
Különösen a földrajzosok körében a tér és a gazdaság szerkezetét nem szokták
együtt vizsgálni az építészettel, a szerz ő egy példán, Docklands (East End London)
stratégiai tervén keresztül mutat rá a tér revitalizációjára, a funkcionális változására,
s rámutat a szerz ő , hogy a stratégiai tervek primer módon összekapcsolják a
geográfiát és az építészetet, de szekunder módon hat a geográfiára is, hiszen hat a
funkcióváltásra, megváltoztatja a térfolyamatokat. Véleményünk szerint ez a fejezet
inkább csak egy illusztrációként kapcsolódik a könyv egészéhez, inkább csak a
társadalomföldrajz egy lehetséges feladata fogalmazódik meg benne, s ezen a
ponton, a stratégia készítésben kapcsolódik össze a geográfia az egyre jobban
önálló diszciplínává váló regionális tudomány gyakorlati oldalával, a stratégia
készítéssel.
A szerzőt mint eredend ően geográfust er ősen foglalkoztatja a földrajz sorsa,
ágazati differenciálódása. Mind a magyar, mind a külföldi példákat felsorakoztatva
mutatja be az emberföldrajzból kiszakadó ágakat, a szociálgeográfia hazai és
nemzetközi iskoláját, de bemutatja a társadalomföldrajzot mint az emberföldrajz
leginkább önállósult ágát, s a nyolcvanas évek végét ől kezdődő hazai
megerő södését. Reálisan elemzi és az egyes nézeteken keresztül mutatja be a
gazdaságföldrajz válságát külföldön és hazánkban egyaránt, melyet valamennyien
átéltünk. A válság mélyülését fokozó „új gazdaságföldrajz" Krugman „találmánya",
melynek leggyengébb pontja, hogy a valóságos társadalmi-gazdasági tért ől távol
van, csupán a formális modellekre alapoz. Megismerhetjük a bemutatás szintjén
azokat az iskolákat és jeles képvisel ő iket, akik az emberföldrajz területén, a
szociálgeográfiában és a szociálökológiában alkották meg elméleteiket, és a
társadalmi tér komplex funkcionális szerkezetét értelmezik.
Az emberföldrajz tudománytörténeti rendszerének bemutatásán keresztül
betekintést nyerhetünk a földrajz olyan különböz ő irányzataiba, mint a politikai, a
regionális, a humanisztikus, az alkalmazott, a feminista vagy a radikális földrajz.
Az időföldrajzról és képvisel őjének, Hagerstrandnak a munkásságáról részletes
elemzést kapunk, nálunk alig van m űvelője ennek a földrajzi irányzatnak, pedig,
ahogy a szerző is említi, gyakorlati alkalmazhatóságát jól mutatják a különböz ő
szolgáltatások térbeli elhelyezésének tervezésér ől szóló svédországi példák.
Ebbe a fejezetbe helyezi, de mégis kitüntet ő figyelmet szentel a regionális
tudomány kialakulásának és a földrajzzal való összekapcsolódásának. A nagy
KÖNYVJELZŐ
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/2. 233-236. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 2 Könyvjelz ő 235
kérdés az, hogy vajon a regionális tudománynak és a földrajznak milyen a
kapcsolata, a társadalomföldrajzhoz vezetnek-e a gyökerei, vagy a neoklasszikus
közgazdaságtan modelljeihez? Tekinthet ő-e alapdiszciplínának a földrajz-
tudomány? Mennyire gyakorlati és mennyire elméleti tudomány? A tudomány
hazai képviselő inek állásfoglalása mellett szerényen húzódik meg a szerz ő
véleménye, mely Enyedi véleményéhez áll legközelebb, miszerint a regionális
tudomány egy „magyarázó, modellez ő transzdiszciplináris tudáskészlet".
Ugyanakkor Mészáros professzor, miközben elismeri, s őt egyetért az új
tudományterület születésével, elbizonytalanodik — ahogy ő írja —„nem látok meg-
győző garanciát arra, hogy ha felépül a regionális tudomány eszme és fogalmi
rendszere, akkor képes lesz-e egyenrangú társként felosztani magát a területi
problematikát elemz ő tudományok között? Félek, hogy csupán arra lesz hajlandó,
hogy ezeket a tudományokat segédtudományává fogadja, rosszabb esetben felfalja."
Úgy érzem, itt a földrajzos szólalt meg.
A két legérdekesebb és nemcsak a szakma számára érdekfeszít ő olvasmány a
globalizációról és a Föld eltartóképességér ől szóló fejezet. A globalizáció több
megközelítése közül a szerz ő a geográfia szempontjából azt emeli ki, hogy milyen
hatással van a térszerkezetre, mennyire változtatja meg azt, illetve kifejti, hogy az
egész folyamat egy új térszerkezeti szemléletet követel. Mészáros professzor úgy
fogalmaz, hogy a „globalizáció tehát nem egy folyamat, hanem folyamatok
komplex rendszere...". Bemutatja a globalizációs elméletek három, id őben is
elkülöníthető csoportját, az üzleti élet globalizációját, a többi szektor globali-
zációját, s a harmadik csoport elméletei az eltér ő fejlődést és a sokféleséget, a
globalizáció és a lokalizáció kiegyensúlyozását hangsúlyozzák. Ez utóbbi jelentheti
a globalizáció pozitív oldalát, a helyi közösségek, a helyi identitás feler ősödését és
az autonómiák életre hívását.
A globalizáció előrehaladtával látni kell, hogy kulcskérdéssé vált a világgazdasági
viszonyokhoz való alkalmazkodás. Egyrészt a globalizált világgazdasági folya-
matok új térszervező désekhez vezettek, mint például a városrendszerek
kifejlő déséhez, miközben az állam szabályozó szerepe csökken. Mégis egyidej űleg
a regionális politikák újragondolása és er ősödése figyelhető meg, azaz arra a
következtetésre jut a szerz ő, hogy a világgazdaság a regionális folyamatok és a
globalizált világ folyamatai között csiszolódik. Ebb ől a gondolatsorból vonható le
az a következtetés, miszerint a globalizált világ térszerkezetére ható tényez ők
vizsgálata — beleértve az id őfbldrajz ezen ágát is — a társadalomföldrajz újabb
lehetősége előtt nyit kaput.
Rendkívül élvezetes a Föld eltartóképességének modelljeit és a fenntarthatóság
követelményeit bemutató fejezet, melyet a szerz ő az ember és természet
kölcsönhatásába helyez. Bemutatja a legismertebb világmodelleket, s eljátszik azzal
a gondolattal, hogy egy természeti vagy környezeti katasztrófa bekövetkezése
esetén mi történik — ezen a ponton összekapcsolódik a globalizáció és az
eltartóképesség, mert egy természeti katasztrófa a globalizált gazdaságban kialakult
pénzügyi függőségek miatt a természeti és társadalmi problémák nem
KÖNYVJELZŐ
Tér és Társadalom 15. évf. 2001/2. 233-236. p.
236 Könyvjelz ő TÉT XV. évf. 2001 s2
összeadódnának, hanem hatványozódnának. Felhívja a figyelmet a társadalmi,
etnikai konfliktusokban rejl ő veszélyekre, egyik oldalon a túlnépesedés
problémájára, a másik oldalon a gyilkos vírusok okozta tömeges halálra, vagy
éppen a teljes génállomány el ő állítására. Azt a választ kapjuk, hogy a globális jólét
a források gazdaságos kihasználásától és méltányosabb eloszlásától függhet.
„Valamit tenni kell!" — s úgy fogalmaz: „a fenntartható fejl ődés lehet az a Föld
fejlő dési technológia, amely id ő t adhat az emberiség számára ahhoz, hogy
felépítsen egy új mű ködési rendű világot". A globalizáció, az eltartóképesség és a
fenntarthatóság a 21. század nagy kérdéskörei lehetnek a geográfia számára.
Még a könyv két fejezetér ő l nem szóltunk, a térinformatika és a modellek
szerepéről. A szerző arra buzdít minden geográfust, hogy legalább alkalmazza a
térinformatikát, mely akkor is fejl ő dni fog, ha a földrajzosok nem tudják magukévá
termi, s kifejti, hogy a térinformatika az a terület, amely magában hordozza a
földrajztudomány újbóli egyesülési reményét. A modellek, amelyek felderít ő, leíró
és magyarázó modellként osztályozhatók, többször megjelentek a társadalom-
földrajz területén, a hetvenes, nyolcvanas években el ő szeretettel alkalmazták a
hazai kutatók a matematikai-statisztikai módszereket, de ez már akkor másfél
évtizedes késést jelentett a külföldhöz képest. Napjainkra a modellezés szerepe
csökkent a társadalomföldrajzban, és alkalmazása differenciálja azt.
A nagy ismeretanyagot bemutató és szintetizáló könyv sok kérdést nyitva hagy,
talán azért is, hogy kedve legyen a szakembereknek elgondolkodni, az idézett
szakirodalomban elmerülni az olvasónak, akár egy-egy részterületen is, meg őrizve
ezt a komplex szemléletet, mert csak így születhet ilyen gondolatébreszt ő mű.
Erénye a könyvnek, hogy a filozófiai megközelítés ellenére közérthet ő stílusú,
világos megfogalmazásokat tartalmazó, de tömör m ű.
Úgy vélem, az egyik fő célja a könyvnek, hogy felkeltse az érdekl ődést a
különböző elméletek, iskolák iránt, és az idézett szerz ő k munkásságának mélyebb
megismerése felé irányítsa az olvasót.