Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
Tér és Társadalom XIV. évf. 2000 s 4: 23-39
TÉRBELISÉG, ENDOGÉN NÖVEKEDÉS ÉS
INNOVÁCIÓI
(Geography, Endogenous Growth and Innovation)
ÁCS J. ZOLTÁN — VARGA ATTILA
Bevezet ő
Tudományos kutatók, gazdaságpolitíkusok és a közvélemény két évtizede felfo-
kozott érdekl ődéssel kíséri a kaliforniai Szilícium-völgyben végbement példa nél-
küli gazdasági fejl ődést. Ezen fejl ődés legfőbb jellemzőjeként az innovációnak a
régió egészét átható dominanciáját tekintjük. A Szilícium-völgy mindmáig meg
nem haladott sikert ért el a számítógépek, szoftverek, félvezet ők, biotechnológia és
számos egyéb csúcstechnológiai iparág területén bevezetett és a termelést világ-
szerte meghatározó innovációival. Természetesen a Szilícium-völgy nem az egyet-
len régió a világon, amely az innovációk kiáramlásának forrása lenne, de mindene-
setre kiváló példaként tűnik annak igazolására, hogy az innovativitás meghatározó
szerepű a régiók modernkori növekedésében.
A szakirodalomban egyre er ősödő konszenzusnak lehetünk tanúi a tekintetben,
hogy az innováció a gazdasági növekedés, az életszínvonal, a nemzetközi ver-
senyképesség és a regionális fejl ődés kulcstényez ője. Számos, a regionális
innovativitás okait kutató könyv jelent meg az utóbbi években (Braczyk—Cooke-
Heidenreich 1998; de la Mothe—Pacquet 1998; Acs 2000). Habár a hivatkozott
munkák eltérő megközelítéssel élnek, különböz ő módszertanra alapoznak, eltér ő
adatbázisra épülnek, és az elemzés alapegységét is különböz őképpen értelmezik,
mégis egybehangzóan a regionális szint dönt ő szerepét sugallják. Elismerve a
felsorolt munkák kétségtelen érdemeit, rá kell mutatnunk azonban arra is, hogy
sem külön-külön, sem együttesen nem képesek a régiók innovativitásában megle-
vő jelentős különbségek magyarázatára.
Tanulmányunkban amellett érvelünk, hogy a regionális gazdasági növekedésben
világszerte tapasztalható igen jelent ős különbözőségek megértése céljából három
alapvető és egymással igen szorosan összefügg ő kérdés megválaszolása szükséges.
Először is: miért és mikor kezd a gazdasági aktivitás koncentrálódni néhány régió-
ban? Másodszor: mi a szerepe a technológiai fejl ődésnek az eképpen beindult regi-
onális gazdasági növekedés fenntartásában? Harmadszor: hogyan magyarázható a
technológiai haladás, és melyek ennek legfontosabb folyamatai és intézményei?
E három kérdés megválaszolása céljából három prominens és az utóbbi tíz évben
egymástól függetlenül kifejl ődött közgazdasági irányzat irodalmának áttekintésére
vállalkozunk. Ezek: az új gazdaságföldrajz (Krugman 1991a; 1991b), a gazdasági
növekedés új elmélete (Romer 1990) és az innováció új gazdaságtana (Nelson 1993).
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
24 Ács J. Zoltán — Varga Attila TÉT XIV. évf. 2000 s4
Tanulmányunk célja, hogy áttekintve a fenti három közgazdasági vonulatot köze-
lebb kerüljünk a modernkori regionális növekedést meghatározó folyamatok meg-
értéséhez. Míg mindhárom irányzat kétségtelenül sikeres a tekintetben, hogy bizo-
nyos fényt vet a releváns kérdésekre, egyik sem képes megválaszolni a divergens
regionális növekedés még nehezebb kérdését. Az új gazdaságföldrajz releváns ma-
gyarázattal szolgál ugyan a gazdasági koncentrációk kialakulására, de figyelmen
kívül hagyja az innováció és a regionális növekedés problémáját. A gazdasági nö-
vekedés új elmélete megfelel ő magyarázattal szolgál a növekedés okait illet ően, de
nem tekinti kutatási területéhez tartozónak sem a regionális vonatkozásokat, sem az
innovációt meghatározó kulcsfolyamatokat és intézményeket. Az innováció új gaz-
daságtana pedig, míg adekvát képet rajzol az intézményi berendezkedés innovációt
meghatározó szerepét illet ően, mind a regionális, mind a növekedéssel összefügg ő
kérdéseket figyelmen kívül hagyja.
Szándékunk szerint e három irányzat által a problémába mélyebb betekintést
nyerve segítséget kapunk azon analitikus keret végiggondolásához, amely egy exp-
licit termelési folyamat egészébe integrálva tárgyalja a gazdasági növekedés, a
térbeni kölcsönös függ őség és az új technológia létrejöttének problémáit, valamint
képes arra, hogy segítséget nyújtson a termelésorientált regionális politikák kidol-
gozásához (Nijkamp—Poot 1997). A következ ő fejezetben az új gazdaságföldrajzot,
a harmadikban az endogén gazdasági növekedés-elméletét, majd a negyedik feje-
zetben az innovációs rendszerek irányzatát tekintjük át. Tanulmányunkat rövid
összefoglalással valamint néhány következtetés levonásával zárjuk.
Tér és gazdaságelmélet
Annak ellenére, hogy számos, a gazdasági folyamatok térbeliségével összefügg ő
probléma (mint például a vállalatok telephelyválasztása, a termelés egyenl őtlen
földrajzi eloszlásának jelensége, vagy a termelés koncentrációjából fakadó
externáliák) mind gazdaságelméleti, mind gyakorlati szempontból dönt ő fontos-
sággal bír, a térgazdaságtan (viszonylag rövid id őperiódusokat kivéve) nem tudott a
közgazdaságelmélet uralkodó irányzatának részévé válni. Elméleti gazdaságtani
gondolkodásunkat még mindig egyfajta tér nélküli szemlélet határozza meg, egy
szellemes megfogalmazás szerint a gazdaságot még mindig úgy képzeljük el, mint-
ha minden folyamat egy „t ű hegyén", a térbeli távolság jelenléte nélkül zajlana.
(Jellemző, hogy a közgazdaságtanba bevezet ő tankönyvek szerint a gazdaság-
elmélet által megválaszolandó három legfontosabb alapkérdés a Mit, Hogyan és a
Ki számára, míg a Hol kérdésének a jelentősége fel sem merül.)
A térrel kapcsolatos jelenségek elhanyagolása különösen meglep ő, ha figyelembe
vesszük, hogy a térgazdaságtan történetének legjelent ősebb eredményeit a közgaz-
daságtan általánosan elfogadott analitikus keretei között fogalmazták meg (Blaug
1979; Greenhut—Norman 1995; Krugman 1991a; 1995), tehát még egyfajta „sze-
mantikai korlát" jelenlétér ől sem beszélhetünk. A telephelyelmélet megalapítója,
Johann von Thünen például a differenciálszámítást jóval azel őtt alkalmazta, miel őtt
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
TÉT XIV. évf. 2000 s4 Térbeliség, endogén 25
az a közgazdaságtan meghatározó eszközévé vált volna (Blaug 1979; 1992), míg
Alfred Weber telephelyelméletét a komparatív statika analitikus keretein belül
fogalmazta meg (Weber 1929). Hasonlóan sem Walter Isard er őfeszítése a „regi-
onális tudomány" megalkotására (Isard 1956), sem Vernon Henderson törekvése
a teoretikus városgazdaságtan létrehozására (Henderson 1985) nem vált tartósan a
közgazdasági gondolkodás szerves részévé, annak ellenére, hogy mind az Isard-i,
mind a Henderson-i elmélet a neoklasszikus gazdaságtan általánosan elfogadott
paradigmáján belül került kidolgozásra.
A fenti dilemma lehetséges feloldásaként adódik az a feltételezés, hogy mivel a
kezdetektől tér nélküli közgazdaságtan „geografizálása" a rendszer alapjait érint ő
változásokat idézne el ő a tudomány szerkezetében (Ohta 1988), az ilyen mértékű
átépítéssel járó tetemes költségeket nem kívánja vállalni a közgazdaságtan kutató
közössége — hasonlóan ahhoz, ahogyan bármely más tudomány kutató közössége
cselekedne ilyen esetben (Kuhn 1984). A Paul Krugman (1991a; 1995) által aján-
lott alternatív magyarázat szerint viszont minden korábbi térgazdaságtani kísérlet
alapvető hibája, hogy elméleti rendszereik az álladó skálahozadék feltevésére
épültek. Állandó skálahozadék mellett viszont megmagyarázhatatlan a gazdasági
tevékenységek koncentrációja, így a nem tökéletes piaci verseny modellezésében
a legutóbbi időkben végbement fejl ődésig a közgazdaságtan fő irányának figyel-
mét a térgazdaságtani problémák elkerülték.
Tanulmányunk nem vállalkozik sem Krugman szerteágazó munkásságának elem-
zésére (e célt szolgáló munkák már megjelentek az irodalomban, lásd például
Isserman 1996; Martin—Sunley 1996; Martin 1999), sem az úgynevezett „új gazda-
ságföldrajz" (new economic geography) dinamikusan fejl ődő irányzatának részletes
bemutatására. Azon célból, hogy a tudás-alapú regionális gazdasági növekedés
megértése szempontjából a Krugman-i gondolatokban rejl ő lehetőségeket feltárjuk,
az alábbiakban röviden összefoglaljuk Krugman alapmodelljét.
Krugman, az amerikai gazdaságkutatók középnemzedékének egyik legkiemelke-
dőbb figurája a nemzetközi szakmai közvélemény kitüntetett figyelmét az „új vi-
lággazdaságtan" megalapítójaként vonta magára. Azon felismerés, miszerint a gaz-
dasági elemzés tényleges egységei nem az országok, hanem a régiók (hiszen a gaz-
dasági folyamatok térbeli eloszlása korántsem az államok politikai határait követi)
alapvető motiváció Krugman térgazdaságtani orientációjának kialakulásában
(Krugman 1991a; 1993c). Krugman a gazdasági aktivitás térbeli struktúrájának
kialakulásához vezető okok magyarázatát a közgazdaságtan központi feladatának
tekinti. Ezáltal határozottan szakít a közgazdaságtani f ővonal eddig uralkodó tér
nélküli szemléletével. Nagyhatású munkái révén az 1990-es évekt ől kezdődően egy
igen erős térgazdaságtani kutatási irány bontakozik ki a mainstream közgazdaságta-
ni irodalomban, amely önmagát (mintegy nyomatékosan elhatárolódva az alapvet ő-
en deszkriptív és a matematikai modellezést ől magát kifejezetten távol tartó ha-
gyományos gazdaságföldrajztól) „új gazdaságföldrajzként" határozza meg.
Krugman alapmodelljében (Krugman 1991a; 1991b; 1996) és annak folyamatos
továbbfejlesztéseiben (Krugman 1993a; 1993b; 1996), valamint Fujita, Krugman és
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
26 Ács J. Zoltán — Varga Attila TÉT XIV. évf. 2000 s4
Venables (1999) egy olyan általános egyensúlyi elméletet dolgoz ki, amely a gazda-
sági folyamatok térbeli koncentrációját három tényez ő, a növekvő skálahozadék, a
szállítási költség és az ipari termékek iránti kereslet kölcsönhatásai révén magya-
rázza. A modell szerint a három paraméternek bizonyos határértékeket kell elérni
annak érdekében, hogy a gazdaság térbeli koncentrációját eredményez ő folyamatok
beinduljanak. Hasonlóan az „új világgazdaságtan"-hoz („new international trade
theory") és a „gazdasági növekedés új elméleté"-hez („new/endogenous economic
growth theory") Krugman elméletének egyik alapköve a Dixit és Stiglitz-féle
(Dixit—Stiglitz 1977) monopolisztikus verseny modell.
Eltekintve a természetb ől származó inputok egyenl őtlen térbeli eloszlásának te-
rületi koncentrációkat generáló hatásaitól, a gazdasági folyamatok földrajzi s űrűsö-
désének alapfeltétele a növekv ő skálahozadék jelenléte az ipari termelésben (ellen-
kező esetben nem lenne gazdaságos vállalni a szállítási költségeket a fogyasztás
távoli pontjaira). Mindazonáltal a szállítási költségek egy megfelel ően alacsony
mértéke nélkül még növekv ő skálahozadék megléte esetén sem indulnak el a kon-
centráció felé mozdító folyamatok, és az ipari termelés a kereslet eloszlását fogja
követni. Abban az esetben, ha a szállítási költségek és a növekv ő hozadék megfe-
lelő szintjei kialakulnak, az ipari termelés elkezd koncentrálódni azokon a területe-
ken, ahol már a kereslet egy viszonylag magas foka kialakult (eképpen is csökkent-
ve a szállítási költségeket). Keresleti és kínálati externhatások (Hirschman 1958) a
koncentrálódás fokozódását eredményezik: az ipari termel ők oda települnek, ahol a
kereslet magas és már megfelel ő inputkínálat van jelen. Mindezeken felül a keres-
leti és kínálatiextern hatások egyfajta pozitív visszacsatolásos folyamaton keresztül
(„cumulative causation", ahogyan Myrdal [1957] fogalmaz) tovább er ősítik a már
kialakult koncentrációkat: az új termel ők letelepülése növeli a már meglév ő
externhatásokat, és a régióba való további betelepülést generál. A következ őkben
röviden összefoglaljuk Krugman kétrégiós modelljét (Krugman 1991a; 1991b).
Az egyéni fogyasztói választásokat a következ ő Cobb—Douglas-tipusú hasznossá-
gi függvény determinálja:
U = C Mn CA " (2.1)
ahol C M az aggregátumként értelmezett ipari termékek fogyasztását,
CA a mezőgazdasági termékek fogyasztását és T( az ipari termékek vásárlására for-
dított kiadásokat reprezentálja.
Az ipari termékek aggregát kereslete az alábbi CES függvényt követi:
CM = zi C, ( 0-1)/a] ./(c5-0 (2.2)
ahol a>1 az n darab ipari termék helyettesítés rugalmassága. Ha n megfelel ően
nagy, akkor a egyben a kereslet rugalmasságát is képviseli (Krugman 1980).
A modell feltételezései szerint az ipari termelést növekv ő skálahozadék, míg a
mezőgazdasági javak el őállítását állandó skálahozadék jellemzi. Az ipari termelés
költségeit munkában kifejezve a következ ő képletet adja meg:
Lmi = CL ± xmi (2.3)
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
TÉT XIV. évf. 2000 s4 Térbeliség, endogén 27
ahol i jelöli az iparvállalatokat, a a fix költségek paramétere, 13 a határköltség para-
métere és x mi a termelés outputja.
Monopolisztikus verseny esetén az i-edik termék egyensúlyi ára a következ őkép-
pen alakul:
= [a/(a-1)] pw (2.4)
amelyb ől következik, hogy (mivel I) ; = ACi, és (3w a határköltséget reprezentálja) az
átlagköltség és a határköltség hányadosa (AC/MC — a vállalat méretének egyfajta
mutatója) a/(a-1)-el egyenl ő . Következésképpen a egyben a skálahozadék mértéké-
nek inverz indexe (ugyanis minél nagyobb a a, annál nagyobb a vállalat mérete —
amit az mutat, hogy az AC/MC egyre kisebb —, és a vállalat egyre közelebb kerül az
állandó skálahozadékkal jellemzett üzemmérethez).
Miután a modell két kulcs-paramétere (a x és a a) definiálásra került, már csak a
harmadik, a szállítási költségek bevezetése maradt hátra. A szállítás költségei a
Samuelson-féle „jéghegy-elv" alapján épülnek be a modellbe: a távolság növekedé-
sének arányában a termék célbajuttatott hányada egyre kisebb lesz (a termék a szál-
lítás közben mintegy elolvad, ahogyan a jéghegyek is elolvadnak dél felé haladva).
A fogyasztóhoz megérkezett termék-részt a T paraméter
A modell feltételezései szerint a gazdaság két régióból áll: Keleten az ipar domi-
nál, míg Nyugaton kizárólag mez őgazdasági termelés folyik. n az ipari termel ők
aránya Keleten. A térben rögzített termelési tényez őként definiált mez őgazdasági
munkások egyenletes földrajzi eloszlást követnek (0-70/2 mindkét régióban).
A modell (a probléma rendkívüli bonyolultsága okán) nem vállalkozik a két régió
kialakulásának dinamikus tárgyalására. Ehelyett, indirekt megoldást választva,
azokat a feltételeket kutatja, amelyek a fennálló térbeli struktúra lebontását idézik
elő . Mindez a modellben azon kondíciók keresését jelenti, amelyek mellett egy
reprezentatív vállalat úgy dönt, hogy Keletr ől Nyugatra költözik. K-val jelölve a
Nyugaton és Keleten elérhet ő értékesítési bevételek arányát, ha K>1, akkor a vál-
lalat telephelyet változtat. Mindez a modell formalizált nyelvén a következ őképpen
nyer kifejezést:
K = S, T n / SE= 1/2 T" [(1+ Ta-1 + (1- II) T -(a-1)1 (2.5)
ahol S„ és SE a Nyugaton és Keleten elért árbevételeket reprezentálja, míg T' az
árindex. K-t parciálisan deriválva és az eredményt a K=1 környezetében értékelve a
(2.5)-ös egyenlet bemutatja a modell fő paramétereinek hatását a vállalat lokációs
döntésére. A (2.5)-ös egyenlet szerint aK/an<0 (vagyis: az ipari értékesítés növeke-
dése koncentrációt generáló hatású), axia0 >0 (vagyis: minél kisebbek a méretgaz-
daságosság el őnyei, annál nagyobb az ösztönzés a relokációra), valamint a koncent-
ráció és nem-koncentráció határán kalkulálva aK/aTKo (vagyis: a szállítási költség
csökkenése a koncentrációk kialakulását segíti el ő).
K=1 mellett a (2.5)-ös egyenlet lehet őséget ad a három paraméter értékeinek szá-
mítógépes szimulálására, ahogyan ezt az 1. ábra is illusztrálja. A két görbe a a
különböző értékei mellett (a 1 < a2) a térbeli koncentráció és az egyenletes földrajzi
eloszlás közti határt reprezentálja. A x és T értékeinek olyan kombinációi, amelyek
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
28 Ács J. Zoltán — Varga Attila TÉT XIV. évf. 2000 s4
(adott a mellett) a görbe feletti tartományba esnek, a termelés térbeli koncentráció-
jának paraméterfeltételeit jelentik. Ahogyan azt az 1. ábra is mutatja, a méretgazda-
ságosságból fakadó jelentős előnyök, az alacsony szállítási költség és az ipari érté-
kesítés magas arányának bizonyos kombinációi a gazdaság térbeli koncentrálódását
fogják előidézni. A gazdaság eképpen megalkotott térbeli modelljét Krugman
(1993a; 1993b) valamint Fujita, Krugman és Venables (1999) a kett őnél is több
régió eseteire is kiterjesztette.
1. ÁBRA
A térbeli koncentrációk kialakulásához vezet ő paraméterkombinációk Krugmannál
(The Combination of Parameters Leads Geographical Concentration in Krugman's
View)
Forrás: Krugman 1991b, 498. o. alapján.
A gazdasági koncentrációk kialakulásának feltételeit kutató Krugman-i modell
újszerűsége nem a modell elemeiben, hanem abban a speciális módban án, ahogyan
a rendszert Krugman felépítette. Az az állítás, hogy a csökken ő szállítási költségek,
a méretgazdaságosság és az ipari termékek iránti növekv ő kereslet pozitívan hat a
gazdaság térbeli koncentrálódására korántsem tekinthet ő újnak, hiszen mindezzel a
gazdaságföldrajz vagy a regionális közgazdaságtan irodalmában már korábban is
gyakran találkozhattunk. Hasonlóan, a keresleti és kínálati externáliák, valamint az
azok által kiváltott pozitív visszacsatolásos folyamatok már részletes megfogalma-
zást nyertek Myrdal (1957) és Hirschman (1958) munkáiban. Mindazonáltal az a
megoldás, ahogyan ezeket az elemeket Krugman egy általános egyensúlyi modellbe
szervezi, minden kétséget kizáróan eredeti. A modell a térgazdaságtan egyik igen
fontos problémáját egy olyan gondolati rendszerben magyarázza, amely a modern
közgazdaságtan művelőinek széles körei számára is elfogadható. Krugman ezen
modelljével (és ennek folyamatos kiterjesztéseivel) a kutatások olyan módszerét
alapozza meg, amely igen rövid id ő alatt a térgazdaságtani problémákkal való fog-
lalkozást újra a közgazdaságtan fő vonalába („mainstream economics") emelte.
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
TÉT XIV. évf. 2000 s4 Térbeliség, endogén 29
A modell tehát egy olyan technikát kínál, amely a gazdasági folyamatok térbeli
koncentrálódásának magyarázatát néhány paraméter kiinduló kombinációinak kö-
vetkezményeként írja le. Mindazonáltal a modell jelenlegi formája nem t űnik al-
kalmasnak arra, hogy a tudás-bázisú regionális növekedés magyarázatául szolgál-
jon. Elő ször is Krugman határozott ragaszkodása ahhoz, hogy tartózkodjék a tech-
nológiai externáliák (tudás szpillóverek) beépítését ől a modellbe, megakadályozza
azok használatát az innovációk által generált regionális növekedés magyarázatára.
Másodszor, míg a modell igen jól kidolgozott abban a tekintetben, ahogyan az a
koncentrációk induló feltételeit megadja, a gazdasági növekedés leírásában már
kevésbé tekinthet ő hasonlóan részletezettnek. A Myrdaltól és Hirschmantól átvett
visszacsatolásos folyamatok implicit beépítése nem t űnik elégségesnek a divergens
regionális növekedés magyarázatára.
Endogén technikai fejl ődés
Tanulmányunk most következ ő fejezete korántsem tekinthet ő az endogén gaz-
dasági növekedés igen szerteágazó irodalmának bemutatásaként (erre igen kiváló
munkák állnak rendelkezésre, mint például Grossman—Helpman 1991; Helpman
1992; Romer 1994; Barro—Sala-i-Martin 1995; Nijkamp—Poot 1997; Aghion-
Howitt 1998). Az alábbiakban kizárólag arra vállalkozunk, hogy az elmélet azon
oldalait emeljük ki, amelyeknek potenciálisan meghatározó jelent ősége lehet ta-
nulmányunk célja szempontjából.
Összehasonlítva a neoklasszikus növekedés-elmélettel az endogén elméletek a
technológiai fejl ődést profit-motiválta egyéni döntések eredményeként magyaráz-
zák, s ezáltal azt endogénként kezelik. A technikai tudás újszer ű felfogása
Romernél (1990) kulcsként tekinthet ő a gazdasági növekedés új és rendkívül
dinamikusan gazdagodó irodalmának kialakulásában. Eszerint a technológiai
tudás nem-versenyz ő („non-rival") és annak fogyasztásából másokat csak részben
kizáró („partially excludable") jószág. A technológiai tudás ezen megfogalmazása
az állandó hozadékkal és tökéletes piaci versennyel jellemzett neoklasszikus vi-
lággal való határozott szakítást jelez.
A termelési függvény központi helyet foglal el a Solow (1956) által megfogalma-
zott neoklasszikus növekedés-elméletben. Kiindulásképpen eltekintve a t őke amor-
tizációjától, valamint feltéve, hogy sem a munka tömege, sem a technológia nem
változik (Helpman 1992) a termelési függvény a következ ő formát ölti:
Y = F (K, L) (3.1)
ahol Y az aggregát termelés, K a t őkekészlet és L a munka tömege. F(•) a termelés
állandó skálahozadékkal jellemzett függvénye. A (3.1)-es egyenletben feltesszük, hogy
a tőke készlete folyamatosan, határok nélkül növekszik. Mindazonáltal az egy f őre jutó
jövedelem növekedése korlátozott, ahogyan az az alábbi egyenletb ől is következik.
g = s FK (K, L) (3.2)
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
30 Ács J. Zoltán — Varga Attila TÉT XIV. évf. 2000 s4
ahol g az egy fő re jutó jövedelem növekedési rátája, s a megtakarítási ráta és FK a
tő ke határterméke. A (3.2)-es egyenlet szerint az egy f őre jutó jövedelem addig
növekszik, míg a t ő ke határterméke nagyobb nullánál. Mindazonáltal a t őkekészlet
folyamatos b ő vülése miatt FK fokozatosan csökken, s így az egy f őre jutó jövede-
lem növekedése végül is a nullához tart. (Fontos figyelembe venni, hogy ez a vég-
következtetés még abban az esetben is fennmarad, ha a stabil munka és nulla amor-
tizáció feltevését feloldjuk.) Következésképpen az egy f őre jutó jövedelem hosszú
távon fenntartható növekedése a t őkekészlet folyamatos b ővülése mellett csak ak-
kor valósulhat meg, ha FK nem válik nullává.
A technológiai fejl ő dés igen fontos szerepet játszik a t őke-akkumuláció követ-
keztében az egy főre jutó jövedelem csökken ő ütemű növekedésének ellensúlyo-
zásában. A technológiai fejl ő dést is beépítve a fenti modellbe a termelési függ-
vény a következ ő általános alakot ölti:
Y = F(A, K, L) (3.3)
ahol A a technológia adott állapotát jelz ő változó. A folyamatos növekedése a t őke
határtermékének emelkedését váltja ki, ami magasabb egy f őre jutó jövedelmet
eredményez. Következésképpen a hosszú távú egyensúlyi növekedés állapotában a
technikai fejl ődés rátája megegyezik a tő ke akkumuláció rátájával.
A fentiek a techológiai fejl ő désnek a gazdasági növekedésben játszott alapvet ő
szerepét bizonyítják. Mindazonáltal a technológiai fejl ődés megmagyarázatlanul
marad a neoklasszikus növekedés-elméletben: mint közösségi jószág a technológia
adott állapota a modellen kívül, exogén módon határozódik meg. A neoklasszikus
elmélet ezen jellemz ője egy kétségtelen paradoxont rejt magában, hiszen ahogy
Solow (1957) és Maddison (1987) empirikus elemzései is tanúsítják, a gazdasági
növekedés legnagyobb hányada az exogénnek tekintett technológiai fejl ődésből
adódik, míg a modell fő magyarázó változójának tekintett t őke-akkumulációból a
növekedésnek pusztán egy kisebb részaránya következik.
A gazdasági növekedés irodalmának legjelent ősebb kísérletei a technológiai fej-
lő dés endogenizálására Arrow (1962), Romer (1986) és Lucas (1988) nevéhez f ű-
ző dnek. Arrow szerint a technológiai fejl ő dés a „gyakorlat általi tanulás" („learning
by doing") következménye, míg Romer a kutatások modellezésével, Lucas pedig az
emberi tő ke révén endogenizálja a technológiai fejl ődést. Arrow megfogalmazásá-
ban a technológia állapota az aggregát t őkeállomány függvénye:
Yi = A(K) F(K i, L1), (3.4)
ahol i az egyes vállalatokat jelöli. A Lucas-i modell szerint az emberi t őkeberuházá-
sok által eredményezett szpillóverek a technikai fejl ődés fő motorjai:
Yi = A(H) F(K i, (3.5)
ahol H az emberi t ő ke általános szintjét képviseli a gazdságban. Romer (1986)
szerint az ipari kutatásokból ered ő szpillóverek vezetnek a mindenki által hozzáfér-
hető technológiai tudás készletének kialakulásához:
Yi = A(R) F(R i, Ki, Li ), (3.6)
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
TÉT XIV. évf. 2000 s 4 Térbeliség, endogén 31
ahol Ri az i-edik vállalat privát kutatási és fejlesztési (K+F) er őfeszítéseiből eredő tudást
reprezentálja, míg R a közössségileg rendelkezésre álló kutatási eredmények készlete.
Romer (1990) szerint az endogén növekedés (3.4)—(3.6) általi megfogalmazásai-
nak alapvető koncepcionális problémája abban áll, hogy mindhárom elmélet a ren-
delkezésre álló tudáskészlet egészét közösségi jószágnak tekinti. Mindez szemben
áll azzal az akár mindennapinak is nevezhet ő tapasztalattal, hogy az újonnan kifej-
lesztett technológiai tudás a szabadalmi bejelentések által (ha csak egy bizonyos
ideig is) részben másokat kizáróvá tehet ő. Következésképpen bármely, az új tech-
nológiai tudást b ővítő vállalat monopolista profitra válthatja a csakis általa birtokolt
tudásból származó piaci hatalmat. A Romer (1990) által megalapozott „új gazdasági
növekedés-elmélet" a technológiai tudásnak a fentiekt ől eltérő koncepcióját dolgoz-
za ki, s a növekedés modelljét a nem-tökéletes piaci verseny feltételei mellett építi fel.
A monopolista verseny Dixit és Stiglitz (1977) által kidolgozott modelljét Judd
(1985) alkalmazta el őször a gazdasági növekedés modellezésében. Romer (1990) a
Judd-féle megoldást kombinálta a „gyakorlat által tanulás" elvével, s ezáltal az els ő,
a nem-tökéletes piaci verseny keretfeltétele mellett kidolgozott endogén növekedés-
elméletet alkotta meg. Az elmélet középpontjában a technológiai tudásnak mint
nem-versenyz ő, de ugyanakkor részben másokat kizáró jószágnak a felfogása áll.
A tudás • nem-versenyz ő jószág, mivel annak használata elvben nem akadályozza a
mások általi fogyasztást, de ugyanakkor részben másokat kizáró is, mivel lehet őség
van a fogyasztók körének korlátozására. Ez a nézet gyökeresen különbözik a neo-
klasszikus növekedés-elmélet nézetét ől, mely szerint a tudás tisztán közösségi jószág.
A tudás a termelésbe kétféle módon kapcsolódhat be. El őször is, az újonnan ki-
fejlesztett tudás termelési tényez ővé válik az azt kidolgozó vállalat számára. Ebben
a minőségében a tudást a vállalat feltehet őleg igyekszik másoktól elzárni, például
szabadalmaztatás által. Mindazonáltal ez az új tudás növeli a közös fogyasztásra
rendelkezésre álló javak körét, mivel (annak legalábbis egy része) a szabadalmi
dokumentumok tanulmányozása révén mások által is felhasználhatóvá válik. Ezen
tudás-szpillóver révén a vállalat által végzett kutató-fejleszt ő tevékenység növeli a
többi vállalat kutatási hatékonyságát is. A tudásnak ezt a második szerepét a követ-
kezőképpen formulázza Romer (1990):
dA = G(H, A) (3.7)
ahol H a kutatás-fejlesztésben használt emberi t őke, A a szabadon rendelkezésre
álló technológiai tudás teljes mennyisége, míg dA a technológiai szint változása,
melynek alapja a kutatás-fejlesztésre fordított privát beruházás. Az emberi t őke
állítja elő az új tudást, ám az emberi t őke produktivitása a rendelkezésre álló tech-
nológiai tudás mennyiségétől (A) függ. Minél nagyobb A értéke, annál produktí-
vabb H, és annál kisebb költséggel lehet az új technológiai tudást el őállítani.
Az endogén növekedés-elmélet egyik legfontosabb alapfeltevése abban áll, hogy a
tudás azon része, amely közösségi jószágnak min ősül (A) bárki számára rendelke-
zésre áll. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez az állítás nem nyert meger ősítést sem
a tudás szpillóverek igen dinamikusan fejl ődő empirikus irodalmában (lásd például
Jaffe 1989; Acs—Audretsch—Feldman 1991; 1994; Glaeser és szerzőtársai 1992;
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
32 Ács J. Zoltán — Varga Attila TÉT XIV. évf. 2000 s4
Anselin—Varga—Acs 1997; Varga 1998; 2000), sem az innovációs rendszerekr ől
szóló tanulmányokban (például Saxenian 1994; Braczyk—Cooke—Heidenreich 1998;
Oinas—Malecki 1999; Sternberg 1999; Acs 2000; Fischer—Varga 2001). Az új tech-
nológiai tudás (ami természetszer űleg a legértékesebb tudás az innováció folyama-
tában) általában még nem kodifikált, s pusztán személyes kapcsolatok által közve-
títhető. A személyes kapcsolatok gyakoriságának viszont gátat szab a térbeli távol-
ság, következésképpen a legújabb tudás áramlása a térben korlátozott.
Ahhoz hasonlóan, ahogy Romer (1994) feloldotta a tudáshoz való hozzáférhet ő-
ség egyenlő esélyének neoklasszikus feltételezését az egyes országok viszonylatá-
ban, a realításhoz jóval közelebb álló modellezés érdekében szükségesnek látszik
ama feltevés feloldása is, miszerint a tudás közösségi része (A) a térben egyenletes
eloszlást mutat. Úgy tűnik tehát, hogy a tudás azon halmaza, amelyet nem másokat
kizárónak nevezünk két részhalmazra bontható: a tökéletesen hozzáférhet ő részre,
amely tudományos publikációk, szabadalmi dokumentumok tanulmányozása révén
bárki számára hozzáférhet ő és az eredetien új, de ugyanakkor még nem kodifikált,
rejtett tudásra, amely pusztán a tudás befogadásához szükséges ismeretekkel rendel-
kezők személyes kapcsolatai által transzferálható. Míg az els ő halmazba tartozó tu-
dáselemek bárki számára megszerezhet őek, a második halmaz elemeihez való hozzá-
férés korlátozott az innovációs rendszer szerepl ői közti interakciók természete által.
Az innováció rendszerei
Tanulmányunk megelőző két fejezetét formalizált modellek alkották. Az innová-
ciós rendszereknek az utóbbi tíz évben kifejl ődött tudományos irányzatát viszont
korántsem a formális megközelítés jellemzi, s mint ilyen, módszerét nem a mate-
matikai változók egymás közötti viszonyainak elemzése alkotja. A legtöbb, amire
ebben a vonatkozásban ez az irányzat vállalkozhat az az, hogy alapot szolgáltasson
ama feltevés számára, miszerint a technológiai innováció meglehet ősen nagyszámú
tényező által determinált folyamat. Az innovációs rendszerek irányzata — hasonlóan
egyéb, az institucionalizmus által befolyásolt irányzathoz — egy gondolkodási keret,
amely az innováció elemzésében jól használhatónak bizonyult mind a tudomány
képviselői, mind az innováció-politikával foglalkozók számára (Edquist 1997).
Habár az innovációk rendszerének irányzata nem tekinthet ő formalizált és megala-
pozott elméletnek, annak kialakulására kétségtelenül hatást gyakoroltak olyan inno-
váció-elméletek, mint az interaktív tanulás teóriája (Arrow 1962), vagy az
evolucionarizmus elmélete (Nelson—Winter 1982).
Az új Schumpeteriánius evolucionarista gazdaságtan tradícióján belül jelent ős
eredmények születtek az innováció alapjainak megértése tekintetében. Nelson és
Winter An Evolutionary Theory of Economic Change (1982) című munkája való-
színüleg e tradíció próbaköve. Az elmúlt évek er őfeszítései arra irányultak, hogy az
evolucionarista gazdaságtan elméleti és empirikus megfigyeléseit egy olyan kon-
cepcionális keretbe sz űrjék át, amely a lazán értelmezett „nemzeti rendszer" gon-
dolata körül szervez ődve alkalmassá válik innováció-politikai lépések támogatására.
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
TÉT XIV. évf. 2000 s4 Térbeliség, endogén 33
Annak ellenére, hogy az innovációs rendszerek különböz ő irányzatai eltér ően ér-
telmezik az innovációt, e fogalom mindegyik változatban központi helyet foglal el.
A technológiai innováció lényegében új tudás létrehozása, vagy már létez ő tudás-
elemek kombinálása új módokon, és ezek transzformációja gazdaságilag szignifi-
káns termékekbe vagy gyártási folyamatokba. Az innnovációs rendszer folyamatai-
ban igen sokféle szerepl ő vesz részt. Az innovációs tevékenységek magukban fog-
lalják a tapasztalat általi tanulást („learning by doing"), melynek révén a termelési
eljárások hatékonysága növekszik, a használat eredményezte tanulást („learning by
using"), melynek eredményeként a komplex rendszerek használatának hatékonysá-
ga emelkedik, és az együttm ű ködés általi tanulást („learning by interacting"), amely
magában foglalja a felhasználók és termel ők általi együttműködés eredményezte
termék-innovációkat.
A rendszerszerű megközelítés szerint az innováció mindenütt jelenlév ő
(ubiquitous) jelenség. A gazdaság minden szegmensében jelenlév ő tanulás, keresés
és kutatás folyamatai új termékeket, új technikákat, új szervezeti formákat és új
piacokat eredményeznek. Ez a „mindenütt jelenvalóság" megnyilvánul a folyamat
fokozatos és kumulatív jellegében: az innováció úgy is tekinthet ő, mint már létez ő
lehetőségek és elemek újszerű felhasználása, hisz szinte minden innováció meglév ő
tudást kombinál újfajta módon.
Az innovációs rendszerek irányzatai ugyanakkor holisztikusnak is tekinthet ők
abban az értelemben, hogy az innováció létrejöttében szerepet játszó lényeges
tényező k széles körét kívánják elemzéseikbe bevonni. A rendszer-szemlélet ű
megközelítés lehet ővé teszi, hogy nem pusztán gazdasági, de az innovációt meg-
határozó intézményi, szervezeti, társadalmi és politikai tényez őket is az elemzés
körébe vonjanak. Ebben az értelemben az irányzat interdiszciplinárisnak tekint-
hető . Az innovációs rendszer egyes elemei, mint például a vállalatok, különböz ő
körülmények között különböz őképpen viselkednek. E jelenség megértésében az
innovációs rendszerek irányzatát jellemz ő strukturális és aktor-orientált szemlélet
igen fontos szerepet tölt be.
Az intézményi megközelítés az innovációs rendszerek irányzatának második lé-
nyeges dimenziója. Az irányzat egyik legfelt űnőbb jellegzetessége az intézmények
szerepének hangsúlyozása. Mindazonáltal az egyes irányzatok intézményfogalma
lényeges változatosságot mutat. Az intézmények fogalma meglehet ősen heterogén
és komplex, mely nemcsak normákat, szabályokat foglalhat magában, hanem kü-
lönféle szervezeteket is. Más irányzatoknál viszont a vállalatok és az innovációban
részt vev ő ipari kutató laboratóriumok, vagy olyan támogató intézmények, mint a
kutató egyetemek, kormányzati kutatóintézetek és a technológia-politika tartozik az
innovációt meghatározó intézmények körébe.
Az innovációs rendszerek országonként meglehet ős változatosságot mutatnak.
Mindezeken túlmen ő en a rendszerelemeknek tekintett szervezetek és intézmények
különbözhetnek nemcsak országonként, de akár régiónként vagy iparáganként is.
Az innovációs rendszerek irányzatában nem a különböz őségektől való elvonat-
koztatás, hanem azok hangsúlyozása a lényeges. Mindezek miatt a különböz ő
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
34 Ács J. Zoltán — Varga Attila TÉT XIV. évf. 2000 s4
rendszerek összehasonlítása nem pusztán természetes, de kifejezetten szükségsze-
rű is. Ugyanakkor, mivel a fejl ődés során a tanulási folyamatok meghatározó
szerepet játszanak, az innováció rendszerei az állandó változás állapotában van-
nak, s így az optimális rendszer meghatározása nem lehetséges. A rendszer soha
nem éri el az egyensúly állapotát.
Az állam és a közösségi szektor nemzeti keretekben gyökereznek és nemzeti hatá-
rok definiálják befolyásuk földrajzi kiterjedését. A nemzeti innovációs rendszerekre
fordított kiemelt figyelmet a termelési rendszerek és az általános intézményi beren-
dezkedés nemzetgazdaságonként eltér ő jellegének felismerése magyarázza. Konk-
rétabban, a történelmi múltban, a nyelvben és a kultúrában megjelen ő alapvető
különbözőségek visszatükröz ődnek a vállalatok bels ő szervezetében, azok egymás
közti kapcsolataiban, a közösségi szektor szerepében, a pénzügyi rendszer intézmé-
nyi berendezkedésében és a kutatás-fejlesztés szervezeteiben észlelt nemzeti sajá-
tosságokban. A nemzeti innovációs rendszerek koncepcióját gyakorlatilag szimul-
tán módon Lundvall (1988), Freeman (1988) és Nelson (1988) proponálta, majd
ennek részletes vizsgálata Lundvall (1992) és Nelson (1993) köteteiben történt meg.
Ezen utóbbi két mű szemlélete jelentős különbözőségeket mutat. Míg Lundvall
munkáján az interaktív tanulás elméleteinek hatását érezni, addig a Nelson-i köze-
lítésmódot az evolucionarista szemlélet jellemzi.
Nelson könyvének egyik központi kérdése arra vonatkozik, hogy vajon „tartható-e
napjainkban, és ha igen, mennyiben a nemzeti rendszer koncepciója". Ebben a vo-
natkozásban Nelson két problémát tart szem el őtt. Először is, hacsak az innováció
elemzése nem követ kifejezetten sz űk szempontokat, az innováció nemzeti szint ű
analízise elkerülhetetlenül a munkapiacok, a pénzügyi rendszer és a pénz- és keres-
kedelempolitika vizsgálatához vezet. Ugyanakkor az is elképzelhet ő, hogy a nem-
zeti szint egyrészt túlságosan tágnak bizonyul, hiszen azon politikai intézkedések,
amelyek a j-edik iparágat támogatják, lehetséges, hogy nem megfelel őek a k-adik
iparág számára, másrészt a nemzeti rendszer fogalma akár túlságosan sz űknek is
bizonyulhat, mivel bizonyos intézmények esetleg nemzetközileg fejtik ki hatásukat.
A nemzeti innovációs rendszerek koncepciója problematikussá válhat Lundvall
szerint is, hiszen mind a globalizáció, mind a vele egyid őben jelentkez ő
regionalizáció gyengíti a nemzeti államot. Mindazonáltal Lundvall (1992) éppen a
nemzeti államok meggyengült pozíciója okán javasolja a nemzeti szint ű vizsgálatot.
Mindezek után természetszer űleg adódik az innovációs rendszerek alapegységére
vonatkozó kérdés. Melyik szint a legmegfelel őbb az innovációs rendszerek defini-
álására: a nemzet, az ipari ágazat, a technológia, a régió vagy pedig a globális di-
menzió? Természetesen mindez részben fúgg a nemzetállam méretét ől. Kis államok
esetén a rendszer esetlegesen túln ő az állam határain, míg nagy országoknál a nem-
zeti határok valószín űleg túlságosan tágak. Mindazonáltal a globalizáció kiterjedé-
sével a regionális szint meger ősödésének számos oka van. A nemzeti államok
diszfunkcionalitása például el ősegíti a regionális szinten jelentkez ő gazdasági ér-
dekközösségek megjelenését (Acs—de la Mothe—Paquet 1996).
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
TÉT XIV. évf. 2000 s 4 Térbeliség, endogén 35
A következő szimultán folyamatnak lehetünk tanúi napjainkban: egyrészt a gaz-
daságok (éppen a globalizáció terjedése következtében) egyre kevésbé korlátozottak
nemzeti határaik által, másrészt földrajzi specializáltságuk fokozatosan növekszik
(Krugman 1995). Az innováció lényeges elemei egyre inkább regionálisak, mint
nemzetiek. Ez a folyamat még lényegesebb a tudományra alapozott csúcstechnoló-
giai iparágakban. Számos nagyvállalat gyengíti az anyaországgal fenntartott kap-
csolatok intenzitását, miközben innovációs aktivitását különböz ő regionális inno-
vációs rendszerek felé terjeszti ki. Ugyanakkor a vállalatok regionális hálózatai a
tanulásnak és a termelésnek új formáit fejlesztik ki. Mindezek a változások igen
jelentős kihívást jelentenek a nemzeti innovációs rendszerek tradicionálisan do-
mináns szerepével szemben.
Epilógus: „a regionális gazdasági növekedés új modellje" felé?
Mindhárom, tanulmányunkban áttekintett irányzatnak megvannak azok az elemei,
amelyek, legalábbis legjobb reményeink szerint, egy egységes elméletbe integrá-
lódva a modernkori regionális gazdasági növekedés megfelel ő magyarázat kínál-
hatják. Krugman modellje olyan technikát kínál, amely a gazdasági folyamatok
térbeli koncentrálódásának magyarázatát néhány paraméter kiinduló kombinációi-
nak következményeként írja le. Mindazonáltal a modell jelenlegi formája nem t űnik
alkalmasnak arra, hogy a tudás-bázisú regionális növekedés magyarázatául szol-
gáljon. Először is Krugman határozott ragaszkodása ahhoz, hogy tartózkodjék a
technológiai externáliák (tudás szpillóverek) beépítését ől a modellbe, megakadá-
lyozza azok használatát az innovációk által generált regionális növekedés magyará-
zatára. Másodszor, míg a modell igen jól kidolgozott abban a tekintetben, ahogyan
az a koncentrációk induló feltételeit megadja, a gazdasági növekedés leírásában már
kevésbé tekinthet ő hasonlóan részletezettnek.
Az endogén gazdasági növekedés Romer által megalapozott iskolája a technológi-
ai tudás szerepét hangsúlyozza a modernkori gazdasági növekedés folyamatában.
Az endogén növekedés-elmélet egyik legfontosabb alapfeltevése abban áll, hogy a
tudás azon része, amely közösségi jószágnak min ősül, bárki számára rendelkezésre
áll. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez az állítás nem nyert meger ősítést a tudás
szpillóverek igen dinamikusan fejlődő empirikus irodalmában. Az új technológiai
tudás (ami természetszer űleg a legértékesebb tudás az innováció folyamatában)
általában még nem kodifikált, s pusztán személyes kapcsolatok által közvetíthet ő.
Úgy tűnik tehát, hogy a tudás azon halmaza, amelyet nem másokat kizárónak neve-
zünk két részhalmazra bontható: a tökéletesen hozzáférhet ő részre, amely tudomá-
nyos publikációk, szabadalmi dokumentumok tanulmányozása révén bárki számára
hozzáférhető és az eredetien új, de ugyanakkor még nem kodifikált, rejtett tudásra,
amely pusztán a tudás befogadásához szükséges ismeretekkel rendelkez ők szemé-
lyes kapcsolatai által transzferálható. Míg az els ő halmazba tartozó tudáselemek
bárki számára megszerezhet őek, a második halmaz elemeihez való hozzáférés kor-
látozott az innovációs rendszer szerepl ői közti interakciók természete által. A sze-
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
36 Ács J. Zoltán — Varga Attila TÉT XIV. évf. 2000 s4
mélyes kapcsolatok gyakoriságának viszont gátat szab a térbeli távolság, követke-
zésképpen a legújabb tudás áramlása a térben korlátozottnak t űnik.
Az innovációs rendszerek irányzata egy gondolkodási keret, amely az innováció
elemzésében jól használhatónak bizonyult mind a tudomány képvisel ői, mind az
innováció-politikával foglalkozók számára. Habár az innovációk rendszerének
irányzata nem tekinthet ő formalizált és megalapozott elméletnek, annak kialakulá-
sára kétségtelenül hatást gyakoroltak olyan innováció-elméletek, mint az interaktív
tanulás teóriája, vagy az evolucionarizmus elmélete. Az elmúlt évek er őfeszítései
arra irányultak, hogy az evolucionarista gazdaságtan elméleti és empirikus megfi-
gyeléseit egy olyan koncepcionális keretbe sz űrjék át, amely a lazán értelmezett
„nemzeti rendszer" gondolata körül szervez ődve alkalmassá válik innováció-
politikai lépések támogatására. A nemzeti innovációs rendszerek koncepciója mind-
azonáltal meglehet ősen problematikusnak t űnik. Míg napjaink gazdasági rendszerei
(éppen a globalizáció terjedése következtében) egyre kevésbé korlátozottak nemzeti
határaik által, addig e rendszerek földrajzi specializáltsága fokozatosan növekszik.
Az innováció lényeges elemei egyre inkább regionálisak, mint nemzetiek.
Tanulmányunkban azt sugalljuk, hogy a gazdasági folyamatok koncentrálódásá-
nak kiinduló feltételeit megadó Krugman-i teória, az endogén gazdasági növekedés
Romer-i elmélete és az aktorok szisztematikus együttm űködését hangsúlyozó inno-
váció-tan egy meghatározott kombinációja lehet az út a technológia által vezetett
regionális fejl ődés új elméletének kidolgozásához.
Jegyzet
A szerző párosnak az International Regional Science Rewiev-nál "Geography, endogenous growth and
innovation" címmel megjelenés alatt álló tanulmányának magyar változata.
Irodalom
Acs, Z. (2000) (ed.) Regional Innovation, Knowledge and Global Change. Pinter, London.
Acs,Z.—Audretsch, D.—Feldman, M. (1991) Real effects of academic research: comment. — American
Economic Review. 81. 363-367. o.
Acs, Z.—Audretsch, D.—Feldman M. (1994) R&D spillovers and recipient firm size. — The Review of
Economics and Statistics. 76. 336-340. o.
Acs, Z.—de la Mothe, J.— Paquet, G. (1996) Regional Innovation: In Search of an Enabling Strategy. The
Implications of Knowledge-Based Growth for Micro-Economic Policies. —Howitt, P. (ed.), Calgary
Press, Calgary, Alberta.
Aghion, P.—Howitt, P. (1998) Endogenous growth theory. MIT Press, Cambridge, Mass.
Anselin, L.—Varga, A.—Acs, Z. (1997) Local Geographic Spillovers between University Research and
High Technology Innovations. — Journal of Urban Economics. 42. 422-448. o.
Arrow, K (1962) The economic implications of learning by doing. — Review of Economic Studies. 29.
155-173. o.
Barro, R.—Sala-i-Martin (1995) Economic Growth. McGraw-Hill, New York.
Bertuglia, C.—Lombardo, S,—Nijkamp, P. (1997) (eds.) Innovative Behaviour in Space and Time. Sprin-
ger, Heidelberg.
Blaug, M. (1979) The German hegemony of location theory: a puzzle in the history of economic thought.
— History of Political Economy. 11.(1.) 3-11. o.
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
TÉT XIV. évf. 2000 s 4 Térbeliség, endogén 37
Blaug, M. (1992) (ed.) Johann von Thünen (1783-1850) Pioneers in economics. Aldershot, Hants: Elgar
(An Elgar reference collection).
Braczyk, H.—Cooke, P.—Heidenreich, M. (1998) (eds.) Regional Innovation Systems. The Role of
Governances in a Globalized World. UCL Press, London.
Dixit, A.—Stiglitz, J. (1977) Monopolistic competition and optimum product Diversity. — American
Economic Review. 67.297-308. o.
Edquist, C. (1997) Systems of Innovation. Cassel, London.
Fischer, M.—Varga, A. (2001) Technological innovation and interfirm cooperation. An Exploratory
analysis using survey data from manufacturing firms in the metropolitan region of Vienna.
(forthcoming). —InteraiolJurnaofTechlgyManemt.
Freeman, C. (1988) Japan, a new system of innovation. Technical Change and Economic Theory. —Dosi,
G.—Freman, C.—Nelson, R.— Silverberg, G.—Soete, L. (eds.) Pinter, London.
Fujita, M.—Krugman, P.—Venables, A. (1999) The Spatial Economy. MIT Press. Cambridge, MA, Lon-
don.
Glaeser, E.—Kallal, H.—Sheinkman, J.—Shleifer, A. (1992) Growth in cities. — Journal of Political
Economy. 100.1126-1152. o.
Greenhut, M.—Norman, G. (1995) Introduction. The Economics of Location. Aldershot.
Grossman, M.—Helpman, E. (1991) Innovation and growth in the global economy. MIT Press, Cambrid-
ge, Mass.
Helpman, E. (1992) Endogenous macroeconomic growth theory. — European Economic Review. 36.
237-267. o.
Henderson, V. (1985) Economic theory and the cities. Academic Press, Inc., Orlando.
Hirschman, A (1958) The Strategy for Economic Development. Yale University Press, New Haven,
Conn.
Isard, W. (1956) Location and space-economy. Wiley-MIT Press.
Isserman, A. (1996) „It's obvious, it's wrong, and anyway they said it years ago"? Paul Krugman on
large cities. — International Regional Science Review. 19. (1&2.) 37-48. o.
Jaffe, A. (1989) Real effects of academie research. — American Economic Review. 79.957-970.0.
Judd, K. (1985) On the performance of patents. — Econometrica. 53.567-586. o.
Krugman, P. (1980) Scale economies, product differentiation, and the pattern of trade.— American
Economic Review. 70.950-959. o.
Krugman, P. (1991a) Geography and Trade. MIT Press, Cambridge, MA.
Krugman, P. (1991b) Increasing returns and economic geography. — Journal of Political Economy. 99.
(3.) 483-499. o.
Krugman, P. (1993a) First nature, second nature, and metropolitan location. — Journal of Regional
Science. 33.129-144. o.
Krugman, P. (1993b) On the number and location of cities. — European Economic Review. 37.293-298. o.
Krugman, P. (1993c) On the relationship between trade theory and location theory. — Rewiev of
International Economics. 1.110-122.0.
Krugman, P. (1995) Development, Geography and Economic Theory. MIT Press, Cambridge, MA.
Krugman, P. (1996) Urban concentration: the role of increasing returns and transport costs.
19.5-30. o. —InteraionlRegionalSce Rview.
Kuhn, T. (1984) A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat, Budapest.
Lucas, R. (1988) On the mechanics of economic development. — Journal of Monetary Economics. 22.
3-42. o.
Lundvall, B. (1988) Innovation as an interactive process: From user-producer interaction to the national
system of innovation. Technical Change and Economic Theory. — Dosi, G.—Freman, C.—Nelson, R.-
Silverberg, G.—Soete, L. (eds.), Pinter, London.
Lundvall, B. (1992) (ed.) National Systems of Innovation. Pinter, London.
Maddison, A. (1987) Growth and slowdown in advanced capitalist economies. — Journal of Economic
Literature. 25.649-698. o.
Martin, R. (1999) The new "geographical turfi' in economics: some critical reflections. — Cambridge
Journal of Economics. 23.65-91. o.
Ács J. Zoltán - Varga Attila : Térbeliség , endogén növekedés és innováció.
Tér és Társadalom 14. évf. 2000/4. 23-38. p.
38 Ács J. Zoltán — Varga Attila TÉT XIV. évf. 2000 s4
Martin, R.—Sunley, P. (1996) Paul Krugman's geographical economics and its implications for regional
development theory: a critical assessment. — Economic Geography. 72. (3.) 259-292. o.
Mothe, de la, J.—Paquet, G. (eds.) (1998) Local and Regional Systems of Innovation. Kluwer Academic
Publishers, Boston.
Myrdal, G. (1957) Economic Theory and Under-developed Nations. Duckworth, London.
Nelson, R. (1988) Institutions supporting technical change in the United States. Technical Change and
Economic Theory. — Dosi, G.—Freman, C.—Nelson, R.—Silverberg, G.—Soete, L. (eds.), Pinter, London.
Nelson, R. (1993) (ed.) National In novation Systems. Oxford, New York.
Nelson, R.—Winter, S. (1982) An Evolutionary Theory of Economic Change. Cambridge, Harvard
University Press.
Nijkamp, P. (1997) Innovative behaviour in space and time. Springer, Heidelberg. 213-238. o.
Nijkamp, P.—Poot, J. (1997) Endogenous technological change, long run growth and spatial
interdependence: a survey. Innovative Behaviour in Space and Time. — Bertuglia, C.—Lombardo, S,-
Nijkamp, P. (eds.), Springer, Heidelberg.
Ohta, H. (1988) Spatial price theory of inzperfect competition. Texas A&M University Press, College
S tation, Texas.
Oinas, P.—Malecki, E.J. (1999): Spatial Innovation Systems. Making Connections. Technological Learning
and Regional Economic Change. — Malecki, E.J.—Oinas, P. (eds.), Ashgate, Aldershot. 261-275. o.
Romer, P. (1986) Increasing returns and long-run growth. —Journal of Political Econonzy. 94.1002-1037. o.
Romer P. (1990) Endogenous technological change. —Journal of Political Ecotzomy. 98. S71—S102. o.
Romer, P. (1994) The origins of endogenous growth. — Journal of Economic Perspectives. 8.3-22. o.
Saxenian, A. (1994) Regional advantage: culture and competition in Silicon Valley and Route 128. Harvard
University Press, Cambridge, MA.
Solow, R. (1956) A contribution to the theory of economic growth. — Quarterly Journalof Economics.
70.65-94. o.
Solow, R. (1957) Technical change in an aggregative model of economic growth. — International
Economic Review. 6.18-31. o.
Sternberg, R. (1999) Innovative linkages and proximity: empirical results from recent surveys of small
and medium sized firms in German regions. — Regional Studies. 33.529-540. o.
Varga, A. (1998) University' Research and Regional Innovation: A Spatial Econometric Analysis of
Academic Knowledge Transfer. Kluwer Academic Publishers, Boston.
Varga, A. (2000) Local academic knowledge spillovers and the concentration of economic activity.
40.289-309 o. —JournalofRegionalScien .
Weber, A. (1929) The theory of the location of industries. University of Chicago.
GEOGRAPHY, ENDOGENOUS GROWTH AND
INNOVATION
ZOLTÁN J. ÁCS - ATTILA VARGA
If we are to understand why some regions grow and others stagnate there are three funda-
mental questions that need to be answered. First, Why and when does economic activity
become concentrated in a few regions leaving others relatively underdeveloped? Second,
What role does technological change play in regional economic growth? Third, How does
technological advance occur, and what are the key processes and institutions involved? In
order to answer these three questions we survey three separate and distinct literatures that
have a long and distinguished history, and alt three have been recently reexamined. They are:
the new economic geography (Krugman 1990), the new growth theory (Romer 1990), and
The new economics of innovation (Nelson 1993).