Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. 142 Kitekint ő TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 ETNICITÁS, IDŐ STRUKTÚRÁK A VOLT JUGOSZLÁVIA GEOPOLITIKAI RENDSZERÉBEN' (Etnicity, Time Structures in Geopolitical System of Former Yugoslavia) MEZŐ FERENC A liberális demokrácia gy ő zelme és a kapitalista piac hegemóniája a világ sok ré- szén együtt járt a nacionalista érzelmek er ő södésével, különösen azokkal, melyek mostanában „szabadultak" fel a „m űködő szocializmus" totalitárius rendszerei alól. A nacionalizmus sok kommentátor szerint csak egy viszonylag új társadalmi és kulturális jelenség — ideértve Fukuyamát is (1994), aki „különösen modern jelen- ség"-ként írja le, mert a nacionalizmus visszahelyezi a birtokos—jobbágy viszonyt a kölcsönösség és az egyenl ő ség elismerésének helyére. Demokratikusabb és jogo- sabb — mondja — egy örökletes monarchiánál, de nem „teljesen ésszer ű", mert mind benne foglalva, mind kizárva (kimondva-kimondatlanul), csak néhány embert ismer el a kiváltságos csoport tagjaként, szemben minden emberrel, amely Fukuyamának az individuális értékekr ő l, mint a történelemnélküli társadalom talppontjáról alko- tott elméletének alapja. Miért fontos kortárs jelenség a nacionalizmus, miért választott identitás kifejezési forma manapság a világ számos részén? A jelenlegi összefüggésben a nacionaliz- mus és territorialitás közötti kapcsolat különösen érdekes, és ennélfogva a kulturális szempontokon alapuló nemzetállamok kialakulása is. Sehol sem tisztább ez jelenleg, mint a széttöredezett Jugoszláviában, ahol a szövetségi állam etnikai vonalak mentén történt felbomlása, és hasonlóképp egyik alkotórészének (Bosznia-Hercegovina) bels ő szerkezete áll a Tito utáni politikai térkép kialakulásának középpontjában. Mi mást láthatunk e háborúkban, mint új területi egységek létrejöttét, amelyeknek kikény- szerített léte a territorialitás paradigmájának példája. Az „etnikai tisztogatás" magá- ban foglalja a tér használatát a hatalom gyakorlására a nemkívánatos csoportoknak némely területekr ő l való eltávolítása által, és korlátozásukat mások által: ez ismét teljes apartheid, még hatalmasabb gy ű lölettel, és az ember semmibevételével. Ez egyáltalán nem újdonság a világnak ezen a részén. Wilkinson (1951) egy mel- lőzött mű vében rámutatott, hogy a határok meghúzása Macedóniában az L világhá- ború után miként hagyta figyelmen kívül az etnikai határokat, igazából éppúgy, mint az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti határrendezés. A kulturális csoportok által használt területek a territoriális egységek világát alakítják ki. Ezek- ben nem képesek szabályozni és elhárítani a globális kapitalizmus er őit, ám képesek — és ez sokak számára lényegesen fontosabb — oly módon megszervezni társadalmi és kulturális életüket, hogy az individuális érték (amit Fukuyama a történelemnél- küli társadalom fő vonásának tart) teljes mértékben tagadottá válik. Fukuyama érdekes módon úgy érvel, hogy a liberalizmus végs ő fokon megszabadít minket a Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 Kitekint ő 143 nacionalizmus béklyójától éppúgy, miként a vallás bilincseit ől (1994), ahol a nacio- nalizmus képes meggyengülni és modernizálódni látszik — hasonlóan a valláshoz —, ahol az individuális nacionalizmusok elfogadnak egy elkülönült, de egyenl ő stá- tuszt, az imperializmus és a háború nacionalista alapja jelent ősen meggyengül. A nacionalizmus elenyészése magával hozza az interetnikus tolerancia növekedését, az identitások elkülönülésével, de egyenl ő félként való szövetségével. Hiszi, hogy — miként a vallást —, a nacionalizmust sem fenyegeti az elt űnés veszélye, de — mint a vallás —, úgy tűnik, sokat veszített azon képességéb ől, hogy az európaiakat arra ösztö- nözze, hogy kockáztassák kényelmes életüket az imperializmus érdekében. Ez ellen szól jellemzése a szóban forgó jugoszláviai és más nacionalizmusokról, melyek intoleránsak, soviniszták és megjelenésükben agresszívek. Ezek Európa leg- kevésbé modernizált részén lelhet őek fel, nem tűnik valószínűnek, hogy a fejlett or- szágok befogadják ő ket, és sok esetben „átmenetet képeznek" egy új demokratikus rend felé haladásban. Végs ő soron — következtet — a liberális demokrácia államai a kapitalista piacok hegemóniájával gy ő zedelmeskednek rajtuk és minden csodás lesz! Manapság közhelynek számít azt állítani, hogy egy régi, haldokló és egy szüle- tendő új világrend közötti átmenetben élünk. Különböz ő elméletek sokasága pró- bálta már körvonalazni ezt az átmenetet. Néhány szerint egy torzult, de még izgal- mas átmenetet élünk meg egy ún. Második Hullámú Kultúra, amelyben az ipari társadalom normái érvényesülnek és egy szabad kapitalista Harmadik Típusú Kul- túra között, amely egy teljesen új norma-, érték- és viselkedésrendet hoz majd létre. Más elméletek szerint elértük a történelem végét, és az el őttünk álló „színm ű" nem más, mint egy, az egész bolygón győ zedelmeskedő liberalizmus. Megint mások az eljövend ő világrend sötétségét (árnyoldalait), ellentmondásait és korlátait hangsúlyozzák, aláhúzva, hogy egy teljesen neoliberális világrend gy őzel- me lehetetlen egy anarchikus és mindent átfogó decentralizált, többnyelv ű világá- ban. Természetesen a Szovjetunió 1991-es összeomlása kizárólag úgy értelmezhet ő, mint egy korszakalkotó esemény. A történész Eric Hobsbawm ezt a dátumot hasz- nálja az ún. „rövid XX. század" végének megjelölésére. Szarajevóban kezd ődött 1914-ben, és eléggé ironikus módon nemcsak a szovjet birodalom összeomlásával zárul, hanem (ott, ahol elkezd ődött) a nacionalizmus erő i által ostromolt Szarajevó- val (Hobsbawm 1998). Korábban e században láthattuk, hogy a nemzetállam képviselte a politikai föld- rajz2 fejlő désének csúcsát. Valójában a nemzetállam fogalmát szívesebben hasz- náljuk úgy, mint az állam szó szinonimáját. Viszont a nemzetállamok távolról sem egyetemesek a modern világban. 1978-ban Conner kifejtette írásában, hogy általá- ban véve 132, a valóságban létez ő államot figyelt meg 1971-ben, ezek közül csak 9,1-12% volt valójában olyan állam, amely határai megegyeztek vagy közel meg- egyeztek egyetlen nemzeti csoport eloszlásával. További 25 esetben egyetlen nem- zet tagjai az összlakosság több mint 90%-át tették ki, de ezek szintén magukba foglaltak egy fontos kisebbséget, amíg másik 25 esetben egy nemzeti csoport elérte a népesség 75-89%-át, de 39 esetben a legnagyobb nemzet vagy lehetséges nemzet potenciálisan kevesebb, mint a népesség felével számolt. Kés őbb, 1993-ban a Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. 144 Kitekint ő TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 180 mai államból nem többet, mint 15-öt tudott nemzetállamnak min ősíteni: Japánt, Izlandot, a két Koreát, Portugáliát és néhány mást. A soknemzetiség ű állam így könnyedén az ország leggyakoribb formája, statisztikailag és/vagy politikailag legalább két kiemelked ő csoportot tartalmaz. Az összes állam 40%-ában van öt vagy több ilyen csoport. Talán a legmeglep őbb statisztikai adat az, hogy az összes állam közel harmadában (31%) a legnagyobb nemzeti csoport még csak nem is a többség (Conner 1993). Az úgynevezett „nemzet-állam" rendszerkülönböz őségének és változékony- ságának tarkaságát, mint további figyelmeztetést írja le Falk (1992), mely eszünkbe juttatja Eric Erikson (1975) szavait: a XXI. évszázad újra a nacionalizmus id őszaka lehet, és éppen ezért a nemzetet és az államot összemosni, nemzetállamot ideális viszonyként, struktúraként — melyre törekedni egészséges folyamat — feltüntetni, igen veszélyes lehet: 1990-re több mint 800 nacionalista mozgalom volt a világon, de kevesebb, mint 200 állam. A 800 „igényl ő" között sok kicsi, gyenge, szétszórt, életképtelen, de nem szükségszerűen a sorsába beletör ődött nemzet volt. Nincs lehet őség arra, hogy mindezeket a nacionalista igényeket ki lehetne elégíteni államiság létrehozásának engedélyezésével. Tulajdonképpen területi követelést gyakran úgy fogalmaznak meg, hogy az egyik nemzeti sors követelése kizárná a másikat 3 . A „nemzetállam" az állam és nemzet területi és politikai egyesítéséb ől származott. A nemzetek bonyolultságait és ellentmondásait már áttekintettük, de az állam még mindig vizsgálatra szorul. Oppenheimer (1912) biztosított az államnak egy tömör definíciót, amelyik még mindig megfelel őbb, mint bármelyik más megállapítás, amikor azt írta: egy állam akkor kezd élni, amikor egy nép letelepszik egy területen saját szuverén kormányzása alatt. Az általa megadott négy jellemz ő közül az egyik, amelyik az államot úgy különbözteti meg a szervezett terület más egységeit ől, mint törzsi területekt ől vagy közigazgatási megyékt ől, az maga a szuverenitás. Lehetne vitatkozni arról, hogy vajon a szuverenitás átruházódik-e a törvényes kormányzatra, az alkotmányra, az emberekre vagy a monarchiára 4, de a szuverenitás lényege an- nak elutasításában rejlik, hogy más, felettes hatalom létezését elfogadja. Ekképpen a szuverenitás a legfontosabb hatalom, amelyik nem ismer el felettest, és amelyiken túl nincs törvényes hatalom (Frankel 1964, 13). Ennek következtében az államok igénylik, hogy kisajátítsák maguknak a törvényes hatalmat adott területen belül, és az utolsó fél évezred történelmének nagy részét úgy lehet megfogalmazni, mint az energia és erő szak mennyisége, amire azért van szükség, hogy biztosítsák a mono- polista államkövetelések betartását. A mindennapi életben akár a nemzetre, zászlóra vagy a nemzeti érdekekre való hivatkozással az államok óriási er őforrásokat moz- gósítanak, hogy biztosítsák ennek a monopóliumnak a fenntartását. A szuverenitás védelme alatt az állam úgy létezik, mint folyamatos kapcsolat vagy diskurzus emberek, kormány és terület között. Mann megjegyzi: az állam területi szervezet, amelyik létrehozza hatalmának megkülönböztet ő formáját. Ellen- tétben más hatalmi csoportosítással a polgári társadalmon belül, az állam központo- sul egy lehatárolt terület körül, amely felett hatalmat gyakorol, vagy megpróbál Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 Kitekint ő 145 hatalmat gyakorolni (Mann 1984). Ezért fekszik a területiség kérdése az államel- mélet középpontjában. Az állami szuverenitás arra készteti az embereket, hogy szétrepesszék a szuverén terül9teket és ne az emberiségre, mint egészre gondolja- nak. Ez nem egyirányú folyamét, ezzel párhuzamosan egységesülési folyamat indul be, amely egybefonja a kultúrákat, nemzeti csoportokat az adott állam határain belül. Az állam olyan mércéket állít fel, mely a határokon kívül él ő csoportokkal megakadályozza a rendszeres párbeszédet és kapcsolatrendszert. Ez bizonyítja, hogy vannak emberek, akik a világot befogadás és kizárás, vagyis „mi" és „ ők" kapcsolatban, ilyen módoí'i kifejezett fogalmakban képzelik el. Ha a világ befogadás és kizárás, valamint közö;sség és anarchia, civilizáció és barbarizmus közötti éles felosztások sorozata alapján van megszerkesztve, akkor a háborús el őkészületek nyújtják az egyetlen garanciát ahhoz, hogy a béke tartós legyen (Walker 1990). Megfigyelhetjük a térbeli egybevágóság általános hiányát az állam és nemzet kö- zött, így amíg a szuverén állam rendelkezik népességgel, addig a népesség valószí- nű, hogy kulturálisan téljesen különböz ő. Ezzel ellentétben a nemzet egy olyan népből áll, amelyet különböz ő kulturális, politikai és történelmi sajátosság egyesít úgy, mint a közös nyelv vagy vallás, de legfontosabbak a megosztott közös tapasz- talat tényező i, a közös vágyódás és a fizikai, talán helyesebben érzelmi kötelék egy bizonyos területhez 5. A nemzetiesség és területiség tényez ői különféle módokon kapcsolódtak össze. A zsidók például fizikailag szétszórtak, részlegesen felosztód- nak a nyelv által, csekély jelent ő ségben felosztottak a vallás által, de összekapcso- lódtak a visszaszerzend ő cél, Izrael folytán, egy pontosan behatárolt terület vissza- szerzésének mindennapos törekvése által. Az angolok és franciák kitöltötték el őbb létező államokkal a területi burkot úgy, hogy államaikat kés őbb keltezték, amíg bizonyos nemzeteknek, mint a határmenti kurdoknak Törökország, Irán és Irak között, vagy a spanyolországi baszkoknak a nemzetállam még mindig törekvés. Minden egyes nemzeti csoportnak van egyfajta sajátságos érintkezése a területtel. Egy nemzet és a nemzeti terület között különféle méret ű (dimenziójú) lehet a kö- telék. Néhány esetben a terület elfoglalása lehet, hogy nem több, mint népi emléke- zet olyan módon, mint a vágyódás Izrael visszaszerzésére, ami több évszázadra egyesítette a zsidókat. Lehetnek olyan esetek, ahol a területi szempont nem a nem- zeti identitásnak az összetev ője. De vannak más olyan esetek, ahol a terület és egyéb körülmények irányították a nemzetek kialakulását, mint több délszláv nemzet esetében, akik ennek a legkiterjedtebb alanyai. Nos, nézzünk vissza a történelem előtti időbe! A nép, amely egy ő si szláv nyelvet beszélt, Észak-Ukrajna és Belo- russzia vidékein bukkant fel. Kés őbb a szláv vándorlás különböző irányban szétraj- zó hullámai során elfoglalták helyüket. Egy nagyobb csoportot alkottak a nyugati- szlávok, akik a lengyeleknek, cseheknek és szlovákoknak az ősei. Más ősi szlávok ott maradtak, ahol voltak, egyesek észak vagy kelet felé mozdultak, és a keleti szlá- vok előfutáraivá váltak. Ők beloruszokra, ukránokra és nagy-oroszokra váltak szét. Mások még mindig sodródtak dél felé a Balkánra, és délszlávokká lettek. Ezekben az időkben valószínű , hogy a délszlávok kulturálisan egy népet alkottak. De amint szétszóródtak az er ő sen feldarabolódott hegyes-völgyes terepen, és külön- Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. 146 Kitekint ő TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 állókká váltak, különbségek kezdtek kialakulni. A terep hozzájárult az ellentétek kialakulásához, de egyéb helyzeti tényez ők szintén döntő szerepet játszottak, mivel különböző csoportok tartoztak különböz ő idegen uralkodóházak irányítása alá. Északon a szlovének a Római Katolikus Egyházhoz tartoztak, és területeiket hozzá- csatolták Ausztriához. Távolabb, délen, a horvát földek a magyarok ellen őrzése alá kerültek. A horvátok átvették az egyházi irányítást Rómától, és a Habsburg Biro- dalom kebelezte be akárcsak Magyarországot. De távolabb, dél és kelet felé a szer- bek Bizánc hatására tértek át a kereszténységre. Következésképpen éppúgy elfo- gadták az ortodox hitet, mint ahogy elfogadták a cirill írást is. Közel ezer évvel ezel őtt a szlovén nyelv, amit úgy írtak le, mint a legszebb szláv nyelvet, kezdett elágazni más délszláv anyanyelvekt ől. Az 1389-es rigómezei csata 6 után a szerb területek török ellen őrzés alá kerültek, és török uralom alatt maradtak a XIX. száza- dig. Ennek következtében gazdasági tényez ők járultak a földrajzi, politikai és kultu- rális tényezőkhöz, amelyek fokozatosan feltagolták a délszláv népeket. A törökök szigorú, kizsákmányoló fennhatóságot gyakoroltak, és területeik kevés ipari, mez ő- gazdasági és oktatási fejl ődéssel jellemezhetőek, nem úgy, mint azok a területek, amelyek osztrák és magyar ellen őrzés alatt voltak. Időközben a szerbek kulturálisan megoszlottak. Az ortodox nemzet janicsár katonák által vezetett muzulmán uralko- dó rétegnek volt alárendelve, akiket jórészt az olyan ortodox keresztény fiúk közül toboroztak, akiket már elvettek a szüleikt ől, áttérítették őket muzulmán hitre, és alávetették őket egy alapos katonai kiképzésnek. Jelent ős számú ortodox szerbnek sikerült megmenekülnie a török kizsákmányolástól azáltal, hogy elvándorolt észak- ra, vagy a hegyek közé költözött. Általában az egyház szervezte meg a titkos elván- dorlást. Más szerbek maradtak, sokan el őnyösnek találták, hogy áttérjenek a hódí- tók hitére. Ezen a módon egy viszonylag jelent ős muzulmán alkotórész fejl ődött ki Bosznia szerb népességén belül. A délszláv népek különböz ő alkotórészei különböz ő időben nyerték el független- ségüket, gyakran a felszabadulás átélésének élménye inkább volt megosztó, mint egyesítő tényező . A török uralom elleni szerb felkelés 1804-ben igen komolyan elkezdő dött, de a teljes függetlenséget nem nyerték el 1878-ig. A szerb nacionaliz- mus a korábbi orosz érdekeltségnek használhatott eszközeként, mind a szerb, mind a cári politikusok a pánszlávizmust használták ki — másképpen az idealisztikus mozgalom hitét — a darabokra tört és kihasznált szláv emberek újraegyesítéséhez. Még most is nagyon nehéz megérteni az I. világháború okát. Tudjuk, hogy az els ő pisztolylövés akkor dördült el, amikor Ferenc Ferdinánd osztrák fóherceget meg- gyilkolták Szarajevóban. Az Osztrák—Magyar Monarchia ekkor hadat üzent Szerbiá- nak, ez Oroszországot mozgósította szerb oldalon, Németország közbelépett Auszt- ria—Magyarország, Franciaország pedig Oroszország megsegítésére. Az 1914-18-as háború eseményei még inkább hozzájárultak a délszláv nemzetek közötti szakadék mélyüléséhez. Szerbia és Montenegró harcolt az Osztrák—Magyar Monarchia ellen, míg a hor- vátok és a szlovének az OMM-hadseregét er ősítették. A szerbek iszonyúan szen- Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 Kitekint ő 147 vedtek ebben a háborúban, a lakosság harmadát majdnem megölték a csatamez ő- kön, vagy a borzalmas ütközetek következményeiben pusztult el. A Központi Hatalmak veresége után Nagy-Britannia és Franciaország megbün- tette ellenségeit úgy, hogy legyengítette azokat az államokat, amelyekkel újabb háború robbanhatna ki. Az Egyesült Államok több idealista álláspontot fogadott el, melyet a nemzeti önállóság politikájával támasztott alá (ebben jelent ős szerepe volt Isaiah Bowmannak7). Tökéletes alkalom volt hasonló elvet végrehajtani a gyakorlatban: A cári Oroszor- szág a forradalom fájdalmában gyötr ődött, míg az Osztrák—Magyar Monarchia, a Török és a Porosz Birodalom vereséget szenvedett. Európa térképét átrajzolhatták olyan módon, hogy szabadjára ereszthették Európa alárendelt nemzeteinek felgyü- lemlett vágyait és sérelmeit. A gy őztesek így folytathatták elképzeléseik megvaló- sításait a szuverén államok csoportjairól, ugyanakkor ütköz őállamok sorát hozták létre Németország és Oroszország között (puffer zóna). A szlovének, horvátok és szerbek képvisel ői több megoldást elfogadtak, amelyet a szövetségesek el őírtak a korfui találkozóra a háború vége el őtt, és beleegyeztek abba, hogy egy egyesített délszláv államot alakítanak ki a Központi Hatalmak végs ő veresége után. Amíg csak egy indokolt kívánság volt, hogy megalkossák a délszláv egységet, addig a küldöttek ijedtek is voltak, hiszen Olaszország el őrenyomulhatott az Adriai- tenger mentén, a Balkán irányában területeket foglalhatott el az Osztrák—Magyar Monarchia és a Török Birodalom roncsától. Azonban az id ő és a távolság már kü- lönbségeket teremtett a délszláv népek között. A szerbek politikai vezetésr ől és lelkesedésről gondoskodtak, de a szlovének és horvátok szemében — akik római katolikus kultúrában éltek az Osztrák—Magyar Monarchia alatt —, a szerbek „fejlet- len" nép maradt. Attól is féltek, hogy a délszláv állam egy Nagy-Szerbia létezését eredményesen bizonyíthatja a nem szerb kisebbségek hátrányára. Id őközben a szer- bek megosztották magukat az ortodox keresztény és a muszlin vallás között. A különböző nemzetek különböz ő célokkal és reményekkel léptek be az új államba. A szerb uralkodó elit sok tagjának Jugoszlávia jutalom volt a háború miatt a nemzet által elszenvedett áldozatokért és fájdalomért, de a horvát és szlovén vezetés nagy részének Jugoszlávia csak egy lépcs ő volt a nemzeti függetlenség felé való haladás- ban. Időközben a fejlettebb nemzetek úgy tekintettek rá, mint egy ellenséges hata- lomra (Licht 1993). Jugoszlávia úgy született meg 1918 novemberében, hogy az élet egy központosí- tott monarchiában, a Szerb Királyság alatt kezd ődött. Ebben az időben egy határok nélküli állam volt, amely tárgyalások által darabonként n őttön nőtt. Ez alatt a határ- gyártási folyamat alatt Jugoszlávia szert tett különböz ő nem szláv kisebbségekre, amelyek rendkívüli méret ű feszültséget teremtettek lehetséges individualizmusuk- kal, vagy a Jugoszlávián kívül él ő hasonló nemzetiség űek betörése által. Az új ha- tárvonallal Magyarország magyar és német népességet tartalmazó területeket „adott" Jugoszláviának. A déli határvidék sok muszlin albánt foglalt magába, míg szláv többségű területet vesztettek el Olaszországnál, az Adriai-tenger mentén. Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. 148 Kitekint ő TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 Ráadásul kezdettől fogva látható volt az összetartozás hiánya a délszláv nemzetek között. Amikor egy népszavazást szervezett a Szövetségesek Bizottsága Klagenfurt város környékén, a népszavázás zavaró eredménye megmutatta, hogy a szlovének előnyben részesítették az ausztriai tagság meg őrzését, így a népszavazást feladták. Az új államban a szerbek számbeli fölényben és politikailag uralkodó helyzetben voltak. A keresztény délszláv népesség kb. 6 millió szerbb ől, 2,6 millió horvátból, 1,1 millió szlovénb ől és fél millió macedón szlávból állt. Azon kívül Jugoszláviá- hoz tartozott kb. 600 ezer muszlin szerb és különböz ő nem szláv népesség, plusz 450 ezer magyar, 400 ezer német, 250 ezer albán, 150 ezer román és kb. 175 ezer más nemzetiség ű ember. A háborúk közötti id őszakban Jugoszlávia létrehozásának oka f őként az a délszláv félelem volt, hogy Olaszország, Bulgária, Magyarország vagy Németország meg- támadja őket, valamint az a gyanakvás, hogy szövetség jöhet létre Olaszország és Albánia között azért, hogy elvágják Jugoszláviát tengeri útvonalaitól. A szerbek uralták az új állam hadseregét és a közigazgatást, igazolva ezzel a horvátok és szlo- vének félelmét a szerbek hatalomra jutására vonatkozóan, míg az ország hegyek által történ ő felosztása megnehezítette a gazdasági és szállítási rendszer integrálá- sát. Amikor a harmincas években a náci Németország inváziójának fenyegetése erősödött, kísérlet történt egy nagyobb hatalommal felruházott kormány felállítására abban a reményben, hogy az enyhíteni fogja a bels ő feszültséget és el ősegíti az egyesülést. Szövetségi alkotmányt fogadtak el, Horvátország önkormányzati jogot kapott. Az 1941-es német inváziót követ ően Jugoszláviát feldarabolták úgy, hogy Szlové- niát felosztották Németország és Olaszország között. Montenegrót (Vuksanovi- rendszer), Koszovót és Macedónia nyugati területeit szintén olasz ellen őrzés alá helyezték. Bácskát, Dél-Baranyát és Muraközt Magyarországhoz csatolták (össze- sen 11,475 km2). Horvátországban létrehoztak egy fasiszta párth ű államot (Paveli& rendszer), s az bekebelezte Boszniát, Macedónia nagy részét pedig megkapta Bul- gária, míg Szerbia úgy m űködött, mint egy megszállt bábállam (Nedi&rendszer). A megszállás során a legszörny űbb atrocitásokat követték el a horvát fasiszták a szerb nacionalisták ellen, és fordítva, növelve az etnikai gy űlölet örökségét. Nyugati becslések szerint azoknak a szerbeknek a száma, akiket az úgynevezett Független Horvát Állam usztasái (usta§a=felkelés) megöltek, 600 ezer és 1 millió között mozog. Ennek ellenére csak Jugoszlávia és Albánia volt az az ország, amely a Szövetsé- gesek különösebb segítsége nélkül felszabadította magát a náci uralom alól, bár azt a küzdelmet, melynek során német, olasz, bolgár és magyar megszállás alól szaba- dítottak fel területeket, polgárháború követte, mely egymás ellen uszított jugoszláv nemzetiségeket, politikai ideológiákat egy sokoldalú versengésben. A délszlávok egysége Tito kommunista partizán vezér támogatásával valósult meg, akinek seregei bátran és eredményesen harcoltak a megszállók ellen, és aki fölényes választási gy ő- zelmet aratott az újjáalkotott Jugoszláviában. Tito életében személyes vonzereje, határozott vezetése — összefonódva a küls ő erőktől való félelemmel — tartotta össze Jugoszláviát. 1946-ban új szövetségi alkotmányt fogadtak el, amely az országot fel- Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 Kitekint ő 149 osztotta Bosznia és Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Szlovénia köztársaságokra, és létrehozta Vajdaság és Koszovó autonóm tartományo- kat Szerbiában, valamint elismerte a mohamedánok különálló nemzeti státuszát, mi- közben 1948-ban Tito elutasította a moszkvai irányvonal követését, így Jugoszláviát kizárták a kommunista blokkból. Az 1950-es és 1960-as években a gazdasági növe- kedés és az emelked ő jólét segített elterelni a figyelmet a bels ő felosztásról, amit még megerő sítettek a kisebbségeknek nyújtott szövetségi koncessziók, valamint az a szükséglet, hogy fenntartsanak egy kényes politikai egyensúlyt a keleti és nyugati hatalmak között. Mindamellett az államapparátus minden próbálkozást elnyomott, ami az etnikai különbségek nyilvánosságra hozatalára irányult, így a jugoszláv egységet inkább felülről erőltették, mintsem az a közösség gyökereit ől eredt volna. Időközben a szövetséges politikai struktúrák oly módon támogatták a médiát, hogy abban a titkos nacionalista politikusok építhették karrierjüket, különösen az 1970-ben bevezetett decentralizációs politika segítségével. Ennek ellenére sok megfigyel ő számára világos volt, hogy a délszláv egység nem sokáig éli túl Tito halálát. A Balkánon — amely már régóta a nacionalizmus geopo- litikai melegágya volt — Jugoszláviának, mint soknemzetiség ű államnak a létezése abnormálisnak tekinthet ő . Tito meghalt 1980 májusában, így fokozatosan azok a centrifugális er ők, amelyek az országban szunnyadtak, elkezdtek feler ősödni. A politikai különbségek ellenére mégis el őfordulhatott, hogy a szerb és horvát nyelv közel hasonló maradt, a szerbhorvát anyanyelv űek az egykori államszövetség szerb, horvát, muszlin és crna gorác lakosai, vagyis az 1991-es népesség 71,2%-a, azaz 16,8 millió fő.8 Természetesen az utódállamok mindegyike hangsúlyozza, hogy létezik külön szerb, horvát, s őt bosnyák nyelv, illetve Montenegróban is a szerbt ől némileg eltérő nyelvjárást beszélnek (Romsics 1998). Ennek ellenére ezen nyelvek alig különböznek egymástól (inkább csak egyazon nyelv dialektusainak tekinthe- tők), habár világosan látszik a szándék arra, hogy e tizenhétmilliós nyelvi közös- ségbő l külön-külön nyelvi közösségeket teremtsenek. Erre meg is van a valós lehe- tő ség, amire elég bizonyíték lehet a bolgártól alig különböz ő macedón nyelv admi- nisztratív úton történt kialakítása 1945 után. 9 A nyelvi diverzitás az id ő múltával pedig nőni fog. 1° A vallási tagoltság nagyobb a nyelvinél, emellett szerepe is jelent ősebb a nemzetí önazonosság meghatározásában (1. ábra). A legnagyobb vallási közösség — amely alatt nem a hív ők száma és aránya érten- dő , hanem a kulturális hovatartozás — a görögkeleti (ortodox, pravoszláv) kereszté- nyeké: lényegében a szerbek, macedónok és montenegróiak tartoznak ide, összesen mintegy 10,6 millióan, akik a lakosság 45%-át tették ki az egykori Jugoszláviában. A római katolikus horvátok, szlovének és magyarok 6,8 millió f ővel (29%) a má- sodik, a muzulmán vallású bosnyákok" (muszlinok) és albánok kb. 4,5 millióval (19%) a harmadik legnagyobb vallási közösséget képviselik. I2 A szerbek kimutatták dühüket, szerintük túl nagylelk ű engedményeket tettek a nem szerb kisebbségek- nek, ezzel egy szerb hegemónia esélyét veszélyeztetve. Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. 150 Kitekint ő TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 1. ÁBRA A civilizációk részesedése a második Jugoszlávia és utódállamainak lakosságából (The Population of Second Yugoslavia and It's Successor State by Civilisation) Volt Jugoszlávia Jugoszlávia Szlovenia Horvátország Iszlám Macedónia s Ortodox El Nyugat Bosznia-H. 0% 20% 40% 60% 80% 100% Forrás: Huntington 1998. 1988. november 1-jén 1 millió szerb tüntetett Belgrádban, egy gondosan megren- dezett kampányban a koszovói szerb közösségek elleni állítólagos támadások ellen, amit albánok követtek el. Bár a térségben nagyszámú albán lakosság él, mégis a szerb kultúra bölcs őjének tartják." A szerb harag bizonyos fokig reagálás volt a gazdasági nehézségekre, amely sztrájkokban, a fizetések befagyasztásában, vala- mint 200%-os inflációs rátában tükröz ődött. Ezzel egyid őben feltűnt egy „rókaarcú", szélsőségesen nacionalista politikus, Szlobodan Milosevics. Sajnálatos módon ezt a prototípust követték többen a szerbek körében és más nációkban is. E politikusokat jelentős felelősség terheli a konfliktusok kirobbanásában és azok elhúzódásában. Az 1991-es év közepére kitört a polgárháború, függetlenséget követelve Horvát- országnak és Szlovéniának. Ebben a két tartományban sokkal magasabb volt az életszínvonal, mint ami tapasztalható volt a másik két köztársaságban. A horvátok és szlovének Jugoszlávia lakosságának csak 20, illetve 8%-át alkották, akik meg- bízhatatlanok kezdtek lenni a lakosság 36%-át kitev ő, és a hadsereget uraló szerbek szemében. Szlovénia aránylag könnyen vívta ki függetlenségét, Horvátország egy véres háború révén, de a legkegyetlenebb harc a szerbek, muzulmánok és horvátok között az etnikailag sokrét ű Bosznia államban folyt. Ez a harc új fejezeteket nyitott a nemzeti gyűlölet mitológiájában. Az elfoglalt területek visszataszító „etnikai tisztogatása" a náci időkre emlékeztet. 1995 novemberében szerb, horvát és muzulmán képvisel ők szerződést írtak alá Daytonban 14, az Egyesült Államok Ohio államában. A Dayton-i egyezmény szerint Boszniát ténylegesen két mini államra osztották, a Boszniai Szerb Köztársaságra és a muzulmán-horvát szövetségre. A szerb területet Bosznia gyakorlatilag kettévágná oly módon, hogy a Posavina folyosó lenne a kapcsolat az ország két legészakibb része között. Szerb gy őzelmek és terjeszkedések hosszú sorozata után az egyez- ményt csak a horvát és muzulmán gyors el őrehaladást követően sikerült megkötni. Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 Kitekint ő 151 Az egyetlen csoport, aki hasznot húzott az egyezményb ől, az horvát volt. A horvá- tok tekintélyes hadállásokat és tárgyalási jogot nyertek, míg a szarajevói és palei szerbek, valamint a kelet-boszniai és banja-lukai muzulmánok területet vesztettek. A háború következményeként Bosznia népességének fele menekült lett, valamint kb. 200 ezer embert öltek meg. Amikor a horvát hadseregek visszavonultak a Dayton-i egyezmény alapján átadott területekr ől, felgyújtották az általuk elhagyott falvakat. Azok a problémák, amelyek az új „törzsi rendszer" eltörlésével asszociálódtak, azok Jugoszláviában is léteztek, és annyira földrajzi vonatkozásúak, mint politikaiak. Föld- rajziak voltak a terület és a relatív elhelyezkedés tekintetében, amely a délszláv népek szétszóródását eredményezte a Balkánon, és abban a tekintetben, hogy ezek a szórványok ki voltak téve különböz ő kultúraformáló hatásoknak. Amikor elkezd ő- dött a harc az 1990-es években az etnikailag vegyes összetétel ű szövetségi csapatok között, a földrajz is fontos szerepet játszott. Szlovénia, ahol a függetlenséget 1991- ben kiáltották ki, aránylag könnyen jutott autonómiához, részben azért, mert nem volt nagy számban szerb kisebbsége, ugyanis a szlovének alkották a kétmilliós lakosság 91%-át. Horvátországban, ahol ugyanakkor kiáltották ki a függetlenséget, a harc ádáz volt és hosszan tartott, mert a lakosság 12%-a szerb volt, és az el őző köztársaság terüle- tének 30%-a a bennszülött szerb szeparatista lakosság irányítása alatt állt. 1995-ben egy nagyobb horvát offenzíva visszaszerezte Krajinát, az ország délkeleti részén fekvő területet, miután kilakoltatta a szerb lakosságot (a szerbek aránya 3%-ra csökkent). De Bosznia volt az az ország, ahol mind a tömegmészárlás (nagyobb része hidegvérrel és kiszámítottan), mind az etnikai elemek megtizedelése a legna- gyobb volt. Itt a szerbek, muzulmánok és néha a horvátok küzdöttek, nemcsak azért, hogy növeljék megszerzett területeiket, hanem azért is, hogy háború vagy tárgyalás útján szerezzenek olyan földrajzilag egységes földterületet, amely alkal- mas egy életképes állam megalapításához. Így a boszniai szerbek el őrenyomultak Dubrovnik horvát kikötő felé, megkísérelve a tengerhez való kijutást, miközben azon is fáradoztak, hogy fenntartsanak minden közúti összeköttetést a szerb anyaor- szággal (hasonlóképpen a horvátoknak is fontos volt visszaszerezni irányításukat az adriai kikötőkhöz vezető útvonalak fölött, amelyeket a szerb kisebbség tagjai vág- tak el, amint behatoltak Krajina tartományba). A boszniai háború korai szakaszai- ban, 1992-ben a szerb er ő k megkaparintották Bosznia több mint kétharmadát, lemé- szárolva a muzulmán lakosságot, akiket az elfoglalt városokból és falvakból űztek el, vagy nehéz helyzetben maradtak a beékelt, ostromlott városi területeken, mint például a balvégzet ű Srebrenica, Gorazde és Szarajevó. A harcok során átírták az etnikai térképet, a szerb támadások eltávolították a muzulmán lakosság nagy részét Bosznia keleti feléb ő l úgy, hogy Srebrenica és Zepa városok lakosságát kilakoltat- ták vagy kiirtották, amikor ezek a városok elestek 1995 júliusában, annak ellenére, hogy a muzulmánok 1992-ben még többséget alkottak Kelet-Bosznia városaiban. 1995 augusztusában a régen letelepedett szerb lakosságot egy er ős horvát offenzíva révén telepítették ki Krajina tartományból, majd egy következ ő offenzíva el űzte a Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. 152 Kitekint ő TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 szerbeket Bosznia nyugati részér ől 15, Drvar és Jalce városok felé. Ám amikor el- néptelenítették és elfoglalták a területet, a szerb, horvát és muzulmán gy őztesek rájöttek, hogy hiányzik a lakosság, akivel be lehetne ezeket a területeket népesíteni. A politikai földrajzi problémák nemzetközi szinten is megnyilvánultak, amikor Németország túl korán ismerte el Horvátországot, a náci bábállam emléke és az usztasák által elkövetett atrocitások képei elevenedtek fel. Az ENSZ hónapokig tartó habozása után NATO légier ő avatkozott be, hogy megakadályozza a Szaraje- vót bekerítő szerb tüzérség bombázását, valamint azért, hogy megmutassa azon szándékát, hogy megvédi a civil lakosságot. Az orosz nacionalisták és hivatalos személyek a hidegháború újraindításával fenyeget őztek azon politika részeként, mely a régóta fennálló hagyományt tükrözi, miszerint Oroszország támogatja Szer- biát, általában az orosz geopolitikai stratégia eszközeként. A rég esedékes NATO hadműveletet megelőzően a muzulmán világ viszolygással figyelte a boszniai mu- zulmán lakosság legyilkolását és etnikai tisztogatását, amely nem sokkal azután történt, hogy a NATO er ős hadműveletet indított Kuvait felszabadítására. Azt a következtetést, miszerint a nyugati politikusok többet tör ődtek az olcsó kőolaj- tartalékokkal, mint a muzulmán életekkel, nehéz volt figyelmen kívül hagyni. A fenti adatokból kit űnik, hogy a huntingtoni civilizációs körök 16 közül három is megtalálható a térségben: az ortodox közel fele arányban, a nyugati egyharmaddal és az iszlám egyötöddel (1. ábra). Ez a tény — többek között — a következ ők miatt válhatott az államszövetség szétesésének, s azon túl fegyveres konfliktussá fajulá- sának okává: 1) Az etnikai—vallási megosztottság régiónként különböz ő fokban érvényesült (pl. homogén Szlovénia, heterogén Bosznia-Hercegovina). 2) A nemzetiségek a területekb ő l nem lélekszám-arányuknak megfelel ő hányad- ban részesültek (pl. a boszniai muszlinok városlakók, míg a kevésbé urbanizált szerbek és horvátok a rurális térségben területileg jobban szétszóródtak). 3) Több helyen az etnikai kevertség olyan nagyfokú volt, hogy összefügg ő nem- zetiségi területek nem voltak kijelölhet ők. A nyugát-európai geopolitikai tárgyú munkák kategóriáit figyelembe véve meg- állapítható, hogy az ún. „univerzális" és „kulturális" identitáshoz való h űség e tér- ségben megelőzte a „nemzeti" és „patrióta" köt ődést, holott ideális esetben e négy, hierarchikusan egymásra épül ő (patrióta, nemzeti, kulturális, illetve univerzális), „plurális" identitáshoz való h űségnek együtt kellene érvényesülnie (Petschen 1994). 17 A fenti modell is alátámasztja a huntingtoni teóriát arról, hogy a regionális (de Rougement-nál és Petschennél: patrióta) és nemzeti köt ődést felülmúlja a kulturális és az univerzális. Ez utóbbi mindig a vallási köt ő dést jelenti, vagyis az univerzális kötő dés domináns — igaz, így e (érségben meg is cáfoltuk Petschen (1994) által kívánatosnak tartott régiómodellt. 18 Azért pedig, hogy a fentiek következtében a nemzetek békés együttélése a jöv ő ben szinte lehetetlenné vált, nagymértékben fe- lelőssé tehető az itt kibontakozott törésvonal-háború. Az ilyen típusú háborúkra Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 Kitekint ő 153 jellemző, hogy sokáig tartanak, intenzitásuk váltakozó és sok áldozattal (ember- veszteség, menekültek, anyagi kár) járnak. 19 Amikor egy adott fegyveres konfliktust — jelen esetben a délszláv válságot — föld- rajzi szempontból vizsgálunk, sorra kell vennünk az események objektív és szub- jektív földrajzi színterének sajátságait, szerepét. Az objektív földrajzi tér fogalom- körébe a konkrét tér, és annak természetföldrajzi adottságai tartoznak, a gazdaság- földrajzi jellemzőivel együtt (mint a bányászat, ipar, infrastruktúra térszerkezeti elemei). A szubjektív földrajzi tér azt a gondolati térképzetet jelenti, ahogyan az ember és a közösségek tudatában az objektív földrajzi tér megjelenik. Ez utóbbinál Fliedner (1992) és Muir (1997) — a magyar geográfiai irodalomban eleddig nem alkalmazott — elméleteit használom a konkrét helyzetre vonatkoztatva. Egy politikai földrajzi reflexió nem kerülheti meg annak a kérdésnek a tárgyalá- sát, hogy a volt Jugoszlávia hogyan jelent meg a nemzetiségek és az uralkodó nem- zeti elitek politikai gondolkodásában. Jugoszláviában ugyanis a különböz ő nemzeti- ségek más síkon gondolkodtak ugyanarról a térr ől. Valójában arról van szó, hogy eltérő módon definiálják a teret: konkrét területeket követelnek maguknak általános ideológiai alapon. Fliedner (1992) térmeghatározása h űen tükrözi a nyugati szak- irodalomban már meghonosodott, Magyarországon kevésbé alkalmazott felfogást (Nemes Nagy 1998)." Eszerint a tér egymással összekapcsolódó elemek rendje, amely centrum—periféria alapon épül fel, s olyan, anyag- és energiaáramlások funk- cionálisan differenciált, id őben, térben és hierarchikusan megalkotott rendszere, amely magát állandóan újraformázza (ez tulajdonképpen az einsteini térid ő konti- nuitás történelmi, földrajzi leképezése). Számunkra a lényeges momentum itt az, hogy véleménye szerint a teret korábban az id ő mellett létező kanti ortogonális térként kezelték. A délszláv állam széthullásának teljes megértése azonban csak úgy lehetséges, ha az id őt és a teret nem külön fogalomként kezeljük, hiszen — mint az előbbiekből is kiderül — adott térről csak adott időben van értelme beszélni, mivel a tér önmagát folyvást alakítja. Muirnál (1997) az id ő és a tér egymástól elválasztha- tatlan dimenziót alkot: az Id őteret. Idő és tér a legelemibb paraméterei létezésünk- nek. Ezeket a fogalmakat életünk korai szakaszában megtanítják nekünk, min- dannyian folyamatosan használjuk, tudjuk, mit jelentenek. S őt tudjuk, hogy az idő és a tér a valóságnak két meglehet ősen különböző dimenziója, bár általában egy- formán fontosnak tekintjük őket. Tudjuk, objektív valóságok, nem t őlünk függenek, és nem tudjuk őket jelentősen befolyásolni. Minden nagyobb politikai szervezet lényeges szükséglete a rend. Az id ő rendje szabályoz minden közös emberi cselek- vést. Állíthatjuk, hogy minden hatalom legfő bb attribútuma az elrendezett id ő. Ha egy épp létrejött hatalom meg akar maradni, neki kell látni, hogy újjárendezze az időt. Úgy, mintha vele kezd ődne el az, ami még fontosabb, hogy mint új hatalom biztosítani akarja magát az elmúlás ellen magában az id őben. A mindenkori hata- lom a maga képére szeretné formálni az id őstruktúrát, megpróbálja ezen keresztül ellenőrizhetőbbé tenni a társadalmat. Azt, hogy mekkorának ítéli önmagát valamely hatalom, az az idő igényén ismerszik meg. Hitlernek például Ezeréves Birodalom kellett. Természetesen, mint a szövegkörnyezetb ől is kiderül, gyakoribb, hogy több Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. 154 Kitekint ő TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 időstruktúra létezik egy adott államon és társadalmon belül (Canetti 1991). Úgy hiszem, hogy az Időtér fogalommá testesedésének dönt ő hatása lehet közös társa- dalmi jövőnkre nézve, és ezért fontos, hogy óvatos, megfontolt vizsgálatnak vessük alá a történelmet és e fogalom használatát. Muir öt időteret kategorizált, melyek használatban vannak a modern világban (epizodikus—geopolitikus Időtér, ciklikus-ideologikus Id őtér, strukturális Id őtér, örökkévaló Időtér és transzformációs Id őtér). Epizodikus-geopolitikus Id őtéren azokat a kategóriákat érti, melyekkel a közvetlen történelmet írjuk le, pl. a napilap- okban („a FIDESZ párt nyert a választásokon"). A közvetlen történelem nem fel- tétlenül jelent folyamatban lév ő történelmet. A Bastille eleste 1789. július 14-én szintén epizodikus—geopolitikus Id őtér. A lényeg, hogy meghatározása rövidtávú mind időben, mind térben, és az események a közvetlen szövegkörnyezetük által nekik tulajdonított jelentéshez köt ődnek. Ciklikus—ideologikus Id őtéren azokat a kategóriákat érti, melyekkel közvetlen történelmet írunk le, mint pl. egy jelenkori cselekményt (ld. egy választást), annak eredményét régóta fennálló vallási ellentétekkel magyarázzuk, vagy azzal, hogy az adott államnak és polgárainak nehézségei vannak az elmúlt, mondhatni történelmi nagyságának megsz űntével, és annak a következményeinek a felszámolásával, vagy más, hosszú id őre visszanyúló tényez ők hangsúlyozásával. Igényli annak a helyzet- nek a meghatározását, mely az id ő- és térbeli elhelyezkedés jelentésének értékelé- séből származik. Strukturális Időtéren azokat a kategóriákat érti, melyekkel olyan jelenségeket írunk le, mint az úgynevezett „Nyugat emelkedése", vagy megpróbáljuk megérteni Kelet-Ázsia látványos gazdasági fejl ődésének eredetét a modern világrendszer működése szerkezeti magyarázatának fényében. Itt a magyarázatok sokkal hosszabb távúak, és valójában meghatározásai annak a történelmi rendszernek, melyben élünk, és ennek tér- és id őbeli korlátainak. Örökkévaló Időtéren p1. az „etnikai tisztogatás" magyarázatát érti, az úgynevezett etnikai csoportok alapvet ő összeférhetetlenségét egymással, vagy azokat az ag- resszív ösztönöket, melyekkel az emberi lények rendelkeznek, illetve még az ég- hajlatnak a társadalmi viselkedésre gyakorolt hatását is. A meghatározó jellemz ő itt az idő és tér elemzéshez nem tartozása, id őtlenségének és tértelenségének feltétele- zése. Végezetül, transzformációs Időtéren pontosan az ellenkező fajtájú elemzést érti, amely kihangsúlyozza az el őfordulás különlegességét, kivételes min őségét és vilá- gunk valamennyi jelentős intézményére gyakorolt er őteljes hatását. A keresztény felfogás Krisztus földi eljövetelér ől egy ilyen magyarázat. Tudjuk az évet és helyet idézni, de számítanak ezek valamit? Vagy ha egy világibb példát nézünk: mez őgaz- dasági forradalomról beszélünk. Itt is idézhetnénk az évet és a helyet, bár csak kö- rülbelül meghatározva őket, de megint csak: számítanak ezek? Ami számít, az a mélyreható átalakulás vagy szakadás, amelyr ől azt hisszük, hogy megtörtént, és amely minden azután következ őt befolyásolt. És mégis, bár az adott hely és id ő nem számít abban az értelemben, hogy nem képezik részét a tényleges és közvetlen Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 Kitekint ő 155 magyarázatnak, a transzformációs Id őtérről azt állítják, hogy el őfordul, amint azt látni fogjuk, a megfelelő időben és helyen, vagyis az egyetlen időben és helyen, ahol elő fordulhat. Összefoglalóan elmondható, hogy a széthullásban jelent ős szere- pet játszott az időről és a térről való eltérő gondolkodásmód, amely például oda vezetett, hogy minden etnikum a történelem folyamán valaha létezett legnagyobb elterjedési területét jelölte meg elérend ő „élettérként". Az Időtér öt változatával kapcsolatban igazából az a fontos, hogy mindegyikük egy teljesen más elemzési szinttel és az id ő és tér különböző meghatározásaival szolgálnak számunkra. Továbbá, e változatok egyetlen kifejezése sem egyértelm ű és vitathatatlan. Bármilyen magyarázatot nyújtunk az öt variáció bármelyikével kapcsolatban, lesznek olyanok, akik azt mondják majd, hogy rosszul határozzuk meg az időt és a teret. Néha a vita arról folyik, hogy melyik Id őtér a legfontosabb. Vonatkoztassuk a vi- tát — mely érthetetlen mindazok számára, akik nem érintettek benne — Koszovóra. Koszovó (10 887 km 2) egy földrajzi körzet neve az 1945 utáni Jugoszláviában. Tito elnöksége alatt ez az övezet különleges politikajogi helyzetben volt. Bár nem volt tagja a hat szövetségi köztársaságnak, autonóm régiónak kiáltották ki az egyik szö- vetségi köztársaságon, Szerbián belül. Szerbia egyoldalúan visszavonta Koszovó autonóm státuszát. Koszovó lakosságának nagy többsége albán (2. ábra). 2. ÁBRA Koszovó lakosságának etnikai megoszlása 1961-ben és 1991-ben (Population of by Ethnic Groups in Kosovo, in 1961 and 1991) Forrás: Huntington 1998. Számok alapján követelnek önrendelkezési jogot olyan területen, melynek hiva- talos határait csak a XX. században jelölték meg. Az epizodikus—geopolitikus Id őtér szempontjából érvelnek. A szerb kormány érvelése egészen más volt. Ők egy régóta létező entitás, a szerb nép nevében beszéltek. Azt mondják, hogy Koszovó a szerb nemzet történelmi bölcs ője volt, mert 1389-ben a szerbek inkább a halált választot- ták ahelyett, hogy megadják magukat az ottomán ellenségnek (akikhez az akkori albánok Koszovóban, akik ma muzulmánok, szellemileg asszimilálódtak). Az ér- Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. 156 Kitekint ő TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 vetés szerint ez a csata keltette fel a szerb nemzeti öntudatot, és ezért elképzelhe- tetlen olyan szerb állam, amely nem tartalmazza Koszovót. Ezért — folytatták a szerbek — a jelenlegi népességi adatok és határok egyszer űen nem igazak: Koszovó erkölcsileg Szerbia része volt a XIV. században történtek miatt. Ez az érvélés strukturális időteret használ. Egy ilyen vitát nem lehet intellektuálisan eldönteni. Egyik fél sem tudja demonstrálni igazát, amennyiben demonstráción azt értjük, hogy az érvelésüket valamilyen komoly bizonyítékkal alátámasztják. Ez egy politi- kai nézeteltérés, amelyben az Id őtér koordinátái egyszerűen a felek eszközei. A kérdést csak politikailag lehet eldönteni. A szerbek figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az albánok részéről a nemzetiségiek aránya több mint 90%-os (2. ábra), s ez a terület Európa legmagasabb születési rátájával bír. Az eltérő gondolkodás áthidalhatatlan akadályokat gördít a két fél diskurzus- módozatai közé, ezért mondhatjuk, kizárólag politikai döntés döntheti el a vitát és a két nép sorsát, de ezt a döntést, ha tetszik nekik, ha nem, nagyhatalmaknak 21 kell meghozniuk. Ez pedig nehéz, hiszen Európa jelenlegi döntésmechanizmusa lassú (emlékezzünk a boszniai válságra). Hiszen volt id ő, mikor az Egyesült Államok Európára bízta a döntést — a prágai nyilatkozattal egyid őben, illetve az azutáni id ő- szakra gondolok —, másrészt nem hagyható figyelmen kívül az ellentétes orosz álláspont. Ez a nagyhatalmi döntés elérkezett, hiszen 1999. március 23-án el- kezdődött a belgrádi vezetés megbüntetése, de a veszély óriási, mert Koszovóban elkezdődött az etnikai tisztogatás. A vezet ő nyugati politikusoknak Dodonai döntést kell hozni, hiszen Koszovó ftiggetlensége Macedóniára nehezülne politikai destabilizáció formájában, ugyanis az ott él ő 700 ezer albán egy tömbben található, mely a lakosság 1,9 milliós nagysága mellett meghatározó részt képvisel. Ha a skopjei vezetés válságba kerül — márpedig az albánok leválása esetén az állam m ű- ködésképtelen lenne —, mint a dominó terjedne tova a válság: Albániára, Bulgáriára és Görögországra. Másik oldalról hivatkozási alap lehetne a boszniai szerb állam kiválására és Szerbiához való csatlakozásra, illetve a boszniai horvátok kiválására és Horvátországhoz való csatlakozásra. Arról nem is szólva, hogy „Kis-Jugoszlávia" (Szerbia) egy ilyen megoldásba semmiként nem egyezne bele, (itt nem a vezetésre gondolok, hanem magára a népre, mint egészre), mert identitásukban, önmeghatá- rozásukban fontos helyet foglal el, sokkal fontosabbat, mint Bosznia. Két lehet őség van: egy széleskörű autonómia, de a jelenlegi államhatárokkal, vagy Koszovó poli- tikai felosztása, aminek egyik eszköze a lakosság el űzése a tartomány északi és keleti feléből. E területre energetikai okokból is szüksége van a szerbeknek, mert itt található az a h őerőmű központ, mely Szerbia jelent ős részét ellátja, és politikailag eladható, hogy Koszovó egy részét megtartotta a vezetés. Sajnos az etnikai tiszto- gatás megállítására szárazföldi er ők bevetésére lenne szükség, de ett ől a Fehér Ház óvakodik, mert a Szomáliában meghalt kétszáz amerikai katona emléke riasztó, hiszen az amerikai halottak nehezen „eladhatóak" az amerikai közvéleménynek. Maga a térség politikai földrajzi vizsgálata az érdekl ődés középpontjába került, és hiszek a gondolkodás montázs jellegében, az összkép megváltozásához sokszor elég egy apró elem kicserélése — ez akaratlanul bekövetkezhet egy párbeszéd „folyam" Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 Kitekint ő 157 esetén — ahhoz, hogy az összkép prizmája már másképp bontsa meg világunk fé- nyét. Talán ezért érdemes újra és újra a környezetünk problémáit megtárgyalni, megvizsgálni, mert maga a diskurzus az adott dologról fontosabb lehet, mint a meg- alkotott vélemények tömkelege. Délkelet-Európa államainak többségében nagy számban élnek etnikai kisebbségek, közülük sokan „megfert őzve" a határproblémák örökségével. Mindannyiunknak félnünk kell a ‚jugoszláv vírus" terjedését ől. Ki gondolta volna egy évtizeddel ezel őtt, hogy háború fog kitörni itt, Európa köldöké- nek közvetlen közelében. Jegyzetek 1 A szerző a kéziratot 1999 áprilisában adta le. A tanulmány tárgyában azóta is számos, közismert ese- mény történt, melyek természetszer űleg nem szerepelhetnek a szövegben (szerk.). A tanulmány megírását a Pro Renovanda Cultura Hungariae „Történelem—Földrajz" Szakalapítvány és a Tempus program valamint a Kereskedelmi Bank Universitas Alapítvány támogatása tette lehet ővé. 2 A politikai megfontolások mindig jelen voltak a f25Idrajztudományon belül, de az I. és a II. világháborút követően felerő södtek a politikai megközelítések. Ennek következtében részben maga a földrajztudo- mány nemzeti célokat szolgáló területté vált. 3 Ennek okai a vágyképekben vannak, amit mondhatunk ideológiának és utópiának, ett ől még könnyen meglovagolható, és veszélyforrásként fognak jelentkezni a jöv őben (Mannheim 1996). Az emberi vágykivetítések formálódásukban megragadható elveknek engedelmeskednek, s az ember bizonyos történelmi korokban inkább id ő -képekbe, máskor pedig inkább tér-képekbe vetíti vágyteljesüléseit (Doren 1927). ° Az Egyesült Királyságban, ahol nincs alkotmány, a helyzet még bonyolultabb; azt mondják, hogy a szuverenitás összekapcsolódott a parlamentáris királysággal — mely olyan helyzet, amit nem valószín ű, hogy százból egy brit állampolgár is megért. 5 E gondolatról az els ő írásokat Carl Jung (1995) tollából olvashatjuk „A Föld és lélek" c. munkájában. Jelenleg egy, még magyarul fel nem fedezett sajátos tudományterület, a geopszichológia foglalkozik vele. 6 A szerb egység jelképe, hiszen nemzeti összefogás valósult meg a török veszedelem ellen. Óriási vereséget szenvedtek, de a „gonosz" Murád szultánt sikerült megölni, többek között ezért is vált ez a csata az ellenállás szimbólumává. Bowman neve az első világháború alatt az amerikai háború utáni rekonstrukciós el őkészületekkel, az európai nemzeti határok újrahúzásával kapcsolatban vált elismertté. Az Amerikai Földrajzi Társaság (AGS) igazgatója, és mint vállalkozó de facto az Információs Iroda igazgatója lett, aminek feladata volt a sok kötetnyi földrajzi és térképészeti adat valamint forrás összeállítása, amelyet Woodrow Wilson elnök használt az 1919-es Párizsi Békekonferencián (Shotwell 1937; Geyand 1963). Wilson kinevezte Bowmant az USA párizsi delegációjának Területi Specialistáinak vezet őjévé, az ő irányítása alatt készített térképeket a konferencián számos területi bizottság használta. A számításokat Juhász (1997, 132 o.), Toldi (1994, 17 o.), Kocsis (1993, 14 o.) nyomán végeztem. 9 A macedón nemzeti identitástudat kialakítását Belgrád mindig hatékonyan támogatta, elejét véve ezzel egy esetleges, Bulgáriához való integrálódási szándéknak (Romsics 1998). Van, aki osztja ezt a nézetet (Juhász 1997), máshol arra találunk utalást, hogy a cma gorai, muzulmán, macedón nemzet a második világháború előtt is létezett (Kocsis 1993). 1° Találó J. V. Sztálin mondása: „A nyelv olyan dialektus, amelynek van hadserege". " Meglepő módon Törökország lakosságának kb. 5%-a bosnyák eredet ű, őseik két nagy hullámban 1878-ban és 1908-ban vándoroltak jelenlegi él őhelyükre. 12 Die Ethnostruktur der 'Ander Südosteurufgrund der beiden letzten Volkszahlungen im Zeitraum 1977-1992. (Südosteuropa, 1993. 1. sz. 78-80.) nyomán. A magyarság tekintélyes része református, ezen kívül egyes százezresnél kisebb lélekszámú kisebbségeket nem vettem számításba elhanyagol- ható súlyuk miatt (pl. evangélikus szlovákok). 13 Koszovó területe volt például a központi területe Dusán (1331-55) szerb államának, aki 1346-ban Skopjéban (ma Macedónia székhelye) cárrá koronáztatta magát. Ebben az id őben a jelenlegi nyugat- koszovói Peé városa volt a metropolita székhely. Ezzel megmagyarázható, hogy e kb. kilencezer lako- sú várost miért lakoltatta ki az els ők között a szerb karhatalom. Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. 158 Kitekint ő TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 14 Nemrég jelent meg német nyelven is Richard Holbrooke visszaemlékezése „Meine Mission (Vom Krieg zum Frieden in Bosnien" (1998) címmel, mely sajátos amerikai olvasatát nyújtja az ott történ- teknek. 15 A rendelkezésre álló adatok nem egyértelm űek. Kb. 600 ezer szerb menekült telepedett le Kis- Jugoszláviában, sajnos több mint 300 ezer a valamikori Vajdaság területén, ami természetszer űleg felborította a térség nemzetiségi palettáját. Ha az ott él ő magyarok számát 350 ezerben állapítjuk meg, melyek közül a besorozás elél 35 ezren elmenekültek (pár ezren azóta visszaköltöztek), akkor láthatjuk a kedvezőtlen tendenciát, különösen úgy, hogy az elmenekült fiatalok után demográfiai űr maradt a helyi magyar társadalom korfa szerkezetében, ami a jöv őben várhatóan csak súlyosbodni fog (gondo- lok a meg nem született gyermekekre). 16 A Foreign Affairs 1993 nyári számában „The Clash of Civilisations?" jelent meg e felosztás: nyugati, ortodox, iszlám kultúrkör, konfucianizmus, buddhizmus, Latin-Amerika, Fekete-Afrika, Hinduizmus, Shintoizmus. " A szerző Denis de Rougement kategorizálását idézi, aki viszont svájci lévén, bizonyára nem volt jól tájékozott a balkáni helyzetet illet ően. 18 Petschen a nemzetközi együttélés három modelljér ől értekezik, s az exjugoszláv térségben az ő kategó- riái szerint az idejétmúlt tradicionális-államközpontú modell maradt uralkodó. 59 Huntington (1998) kiszámolta, hogy átlag hatszor hosszabbak az államközi konfliktusoknál. Az utóbbi évtizedben a Fülöp-szigeteken 50, Srí Lankán 50-100, Kasmírban 20, Szudánban 500-1500, Tadzsikisztánban 100, Tibetben 100, Kelet-Timorban 200, Csecsenfbldön 30-50, Horvátországban 50, Bosznia-Hercegovinában 200 ezer halálos áldozatot követeltek. 20 Az újabb hazai térkutatás képvisel ői, mint Nemes Nagy József (1998) — hivatkozva Fodor (1985), Sántha (1986), Vidor (1994), Gergely (1996) munkáira—számos tértípusról beszél. 21 A menekültkérdés is egyfajta nyomást gyakorló fájó pont lehet. Ebben a kérdésben Németország a legérintettebb, hiszen jelenleg 400 ezer albán él ott, ebb ől 150 ezerre teszik a koszovói származásút, valamint havonta érkezik még körülbelül 4 ezer. Természetesen egy kiterjedt polgárháború esetén — mely felé mutatnak a tények — ennél jóval magasabb számok kerekednének ki. A másik fontos érintett Olaszország, aki jelent ős szerepet vállalt az Albán-válság idején, és szintén nagy számban élnek ott menekültek. Nem szabad figyelmen kívül hagyni Olaszország vágyát, jól körvonalazható szándékát e térséget érintő feszültségek rendezésében. Albánia gazdasági helyzete viszont nem teszi lehet ővé 2-300 ezer menekült ellátását. Irodalom Canetti, E. (1991) Tömeg és hatalom. Budapest, Európa Könyvkiadó. Conner, W. (1978) A Nation Is a Nation, Is a State, Is an Ethnic Group, Is a... — Ethnic and Racial Studies. 1.377-400. o. Conner, W. (1993) Beyond Reason: The Nature of the Ethnonational Bond. — Ethnic and Racial Studies. 16.373-389. o. Doren, A (1927) Wunschtrüume und Wunschzeiten. Leipzig. Erikson, E.H. (1975) Life History and the Historical Moment. Norton Publishers. Falk, R. (1992) Explorations at the Edge of Time. Philadelphia, Temple Press. Fodor L.-né (1985) A társadalmi tér elméleti kérdései a térelmélettel foglalkozó tudományok megállapí- tásainak tükrében. Kandidátusi értekezés, Budapest (kézirat). Frank, A.G. (1975) Independent Development. London, Methuen. Frankel, J. (1964) International Relations. London, Oxford Uni. Press. Fliedner, D. (1992) Antropogeographie, paradigmenwechsel, kulturelle Evolution. — Geographische Zeit- schrift. 1.1-20. o. Fukuyama, F. (1994 ) A történelem vége. Budapest, Európa Könyvkiadó. Fukuyama, F. (1997) Bizalom. Budapest, Európa Könyvkiadó. Gelfand, L.E. (1963) The Inquity: American Preparations for Peace, 1917-1919. New Haven, Yale Uni. Press. Gergely A. (1996) Identitás és etnoregionalitás: a kisebbségi identitás történeti és regionális összefüg- gései Nyugaton és Kelet-Közép-Európában. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete. Hobsbawm, E. (1998) A nacionalizmus kétszáz éve. Budapest, Maecénás Kiadó. Huntington, S.P. (1993) The Clash of Civilization. — Foreign Affairs. 3.22-49. o. Huntington, S.P. (1998) A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Budapest, Európa Könyvkiadó. Mező Ferenc : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében Tér és Társadalom 13. évf. 1999/1-2. 142-159. p. TÉT XIII. évf. 1999 s 1-2 Kitekint ő 159 Juhász J. (1997) A délszláv háborúk. Budapest, Napvilág Kiadó. Jung, C.G. (1995) Föld és lélek. Budapest, Kossuth Könyvkiadó. Katona P. (1999) Jugoszlávia felbomlásának geopolitikai vonatkozásai. Szakdolgozat, Debrecen, KLTE, Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék. Kocsis K. (1993) Az etnikai lconjliktusok történeti-földrajzi háttere a volt Jugoszlávia területén. Buda- pest, Teleki László Alapítvány. Licht, S. (1993) After Yugoslavia. Altered States.— Bennis, P.—Moushabeck (ed.) New York, Olive Branch. Mann, M. (1984) The Autonomous Power of the State: Its Origins Mechanisms and Results. — Archives Européennes de Sociologie. 25.185-213. o. Mannheim K. (1996) Ideológia és utópia. Budapest, Atlantisz. Muir, R. (1997) Political Geography. London, Macmillan Press LTD. Nemes Nagy J. (1998) A tér a társadalomkutatásban. Bevezetés a regionális tudományba. Budapest, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület. Oppenheimer, F. (1912) Az állam. Budapest, Révai-kiadás. Petschen, S. (1994) Nationalismus und das Europa der Regionen. — Welt Trends. 4. Geopolitik: ein altes Konzept wird neu befrag. 119-129. o. Romsics 1. (1998) Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép és Délkelet-Európában a 19. és 20. század- ban. Budapest, Napvilág Kiadó. Sántha J. (1986) Település és társadalom. Budapest, Baranya Megyei Épít ő Vállalat. Shotwell, J.T. (1937) At the Paris peace Conference. New York, Macmillan. Toldi F. (1994) A jugoszláv állam története. Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó. Vidor F. (1984) Az épitészeten innen és túl. Budapest, Gyorsjelentés Kiadó. Walker, R.B.J. (1990) Security, Sovereignty and the Challenge of World Politics. — Alternatives 15. 3-27. o. Wilkinson, H.R. (1951) Maps and Politics: A Rewiew of the Ethnographic Cartography of Macedonia. Liverpool, Uni. Press.