Tér és Társadalom 1. évf. 1987/4. 103-109. p.
KITEKINTÉS
KISS MARGIT RITA:
MILYEN VÁROST, MILYEN TERET?
Manuel Castells és a francia városszociológia néhány aspektusa
Franciaországban talán a 70-es években bontakoztak ki a legjobban az urbanizációs
olyamatokat és jelenségeket érint ő viták. Jelen rövid írásomban a két legnevesebb városszocioló-
us, Manuel CASTELLS és Henri LEFEBVRE legjellegzetesebb megközelítését ismertetem, az
lőbbiét kissé részletesebben.
Az urbanizációt, a városrendezést, a városfejl ődést két szempontból lehet megközelí-
teni: egyrészt a „társadalmi gyakorlat", az urbánus mozgalmak, mozgások, a társadalom tagjainak
ktív részvétele fel ől, másrészt az urbanisztikai tervezés, a szakemberek állami úton történt beavat-
ozása felől. Az előző megközelítés a konfliktushelyzeteket igyekszik feltárni és azokra választ
dni, az utóbbi az urbanizációs folyamatok kizárólagos technikai kérdéseire vonatkozik, és magát
technikai fejlődést szolgálja. H. LEFEBVRE a technikai forradalom lelkes hirdet őjeként üdvözöl-
e az urbanizációt, M. CASTELLS viszont „a térbeli formák társadalmi termelésének" nevezte
t, szerinte „a város és a vidék megkülönböztetése nem más, mint a társadalmi szervez ődés kü-
önböző térbeli formáinak elismerése." 1 Eszerint a földrajzi térség, a tér, a város formálódása
társadalmi szervez ődés eredménye és nem egy önmagában való fejl ődési folyamat következmé-
ye lenne. Ezzel szemben H. LEFEBVRE úgy véli, hogy „az urbánus társadalom alatt az iparo-
dásból született forma értend ő (...): feltételezhetjük a társadalom teljes urbanizálódását (kieme-
és KMR) (...). A gazdasági fejl ődés, az iparosodás egyid őben ok és fels őbbrendű értelemmé lett:
atásukat kiterjesztik a területek egészére, régiókra, nemzetekre, földrészekre." 2 E szemlélet sze-
t az okká és felsőbbrendű értelemmé változott gazdasági fejl ődés és iparosodás célul t űzi ki a
ársadalom teljes urbanizálódását, nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi viszonylatban is, a tér
odernizálását, a rurális, a régi, a hagyományos megszüntetését. Feladat, melyre a társadalmi
ozgalmakat elemz ő és azokat szolgáló városszociológia aligha vállalkozna.
Továbbmenve, H. LEFEBVRE az urbánus társadalmat az emberiség megment őjének,
z iprosodás hálás következményének tartja, mely a következ ő térbeli formát ölti: ,Az urbánus
gy tiszta forma, a szimultanéitásé, a találkozások, az összejövetelek helye, (...) minden tartalmat
tárgyakat, dolgokat, embereket, helyzeteket) magába foglal: centralizál (kiemelés KMR) (termel ő
ódokat, különböz ő termelési viszonyokat, állami döntéseket)." 3 A központosítási folyamat
bánus központja a városközpont, amelyben M. CASTELLS szerint a döntési folyaniatok végbe-
ennek, s ez jelzi a fejlett ipari társadalmak technokratizálódását. A nagyvárosok központjai
indinkább az igazgatás és az információ funkcióit szolgálják, nappali népességük magas, ezzel
zemben lakónépességük alacsony. 4 óhatatlanul felmerül a kérdés, annak ellenére, hogy nem áll
ódunkban itt válaszolni: az urbanizációs fejl ődés automatikusan maga után von-e bizonyos köz-
ntosítási folyamatokat (termel őeszközök, intézmények, infrastruktúra és társadalmi rétegek
zegregációja), és a technokratizálódás veszélyével jár-e? Milyen ideológiát szolgál ez az urbanizá-
'ó? P. H. CHOMBART DE LAUWE az ellen a várostervezési ideológia ellen emel hangot, amely
központnak alapvet ően integrációs szerepet szán. 5 Ebben az irányban haladnak J. P. GARNIER
D. GOLDSCHMIDT fejtegetései is: ,A városközpontokban (a régi és az új településeken) az,
mit ugyanakkor megtermelnek és fOgyasztásra is ajánlanak, az: a szociabilitás." 6 (kiemelés KMR)
Azt állítják, hogy a központosítás elve és szimbólumrendszere a társadalmi szabályozást hivatottak
KISS MARGIT RITA:
MILYEN VÁROST, MILYEN TERET?
Tér és Társadalom 1. évf. 1987/4. 103-109. p.
104
szolgálni, s ez megakadályozza a szegényebb rétegeket abban, hogy életkörülményeik kollektív
öntudatára ébredhessenek, hiszen a központ a „közösségi ideál" képében jelenik meg.
Nem állíthatjuk tehát azt, hogy létezne egy önmagában való technikai fejl ődés vagy
urbanizációs folyamat, hiszen minden térbeli beavatkozás, túl a gazdasági érdekeken, bizonyos
társadalmi rétegek érdekeit szolgálja, más társadalmi rétegek rovására. Jó példa erre az igencsak
centralizált francia állam nagy Adminisztrációjának, a „Ville de Paris"-nak egy nagyszabású re-
habilitációs és renovációs terve, melyet „Párizs visszahódításának" nevezett el. 1955 és 70 között
a népies, szegények lakta központi területek épületeit lerombolták, lakosságát a külvárosok felé
szorították ki. M. CASTELLS véleménye szerint ez az urbanizáció nem a leromlott lakásállomány
felújítását szolgálta, hanem a társadalmi rétegek összetételének megváltoztatását, azaz felcserélé-
sét: a jobboldali kormány választóit szándékozta centralizálni az urbánus térben, és el űzni onnan
a baloldali, a többségében algériai származású vendégmunkásokat. A térséget ily módon elektorá-
lis célokra foglalta el, „hódított vissza". 7
„A lakás, a munkaerő újratermelésének egyik legfontosabb eleme" (kiemelés KMR)
állítja M. CASTELLS. 8 A lakás egyrészt a gazdasági rendszer egészében elfoglalt helye által jel-
lemezhet ő, másrészt úgy, mint egy specifikus jelleg ű termék. Termék abban az értelemben, hogy a
„lakástulajdonos", a „társtulajdonos", a „bérl ő", a „lakó", a „címnélküli" lakásstátusz nem más,
mint a társadalmi javak elosztási rendszerének következménye. Párizs példáján az alábbi lakás-
tipológiát készítette el:
koncentrált szétszórt
individuális Másodfokú Külvárosi
agglomeráció II. III. kertes házak
kollektív Városközpont I. IV. Új lakótelepek
Az I. számú lakástípus a városközpontban, térben koncentrált épületekben található,
kollektív tulajdonú. Az elit, a „hivatalos" személyek lakhelye. Ok azok, akik anyagilag képesek
biztosítani a restauráció és renováció költségeit: az itt lakók ideológiája azt a büszkeséget tükrözi,
amelyet a fogyasztás területén elértek, hiszen a térség központjának urai lehetnek ők.
A II. számú lakástípus a másodfokú agglomerációban, térben koncentrált épületekben
található, személyes tulajdonú. Ez a terület rurális és félig-rurális környezetben helyezkedik el.
Lakói a szociális újraelosztás révén jutottak ehhez a lakástípushoz, a közlekedési viszonyok jók és
közvetlenek a központi városrésszel. Az itt lakók mindenekel őtt a lakáskörülmények praktikus
oldalát veszik figyelembe, fels őbbrendű nek érzik magukat a rossz körülmények között él őkkel
szemben, ahonnan származtak, és áhitatosan tekintenek a vidéki lakás felé.
A III. számú lakástípust a külvárosi kertes házak alkotják, amelyek jórészt a két világ-
háború között épültek és személyes tulajdonúak. A telekárak itt még ma is igen magasak, és a la-
kosság társadalmi hovatartozásában meglehet ősen összetett. Ez a lakástípus bölcsességet, biztonsá-
got, bezártságot és a nyugdíjas élet perspektíváját sugallja.
A IV. számú alkástípushoz a városszéli új lakótelepek tartoznak, melyeket térben szét-
szórtan építettek, s ezek kollektív tulajdonúak. Állami támogatással, kényszerb ől épültek, s a
proletár bevándorló lakók szintén kényszerb ől foglalták el ezeket a lakásokat, miután kiszorultak
a városközpontból. E lakástípusnak nincs semmiféle fogyasztói szimbóluma-ideológiája.
A lakás szimbólumot, jelt, társadalmi beolvadást jelent, „de mindenekel őtt a lakás egy
előregyártott környezet, az általános gazdasági-társadalmi folyamat terméke, melynek elfoglalása
a társadalmi újraelosztás törvényei szerint (kiemelés KMR) megy végbe." 9 A párizsi agglome-
ráció központjában találhatók a tercier szektor f ő elemei, az egész országot átfogó igazgatási szer-
vek, az infrastruktúra és a szolgáltatások magas szintje. Ezután következik egy urbánus zóna,
egy ipari egységeket tömörít ő övezet, majd ezt egy szuburbánus gyűrű veszi körül, s a térség von-
záskörzetekkel folytatódik. A párizsi agglomeráció másodfokú agglomerációjának lehet nevezni
a rurális-urbánus zóna nagyobb városainak körzetét. Ennek ellenére Párizs esetében nem lehet
KISS MARGIT RITA:
MILYEN VÁROST, MILYEN TERET?
Tér és Társadalom 1. évf. 1987/4. 103-109. p.
105
beszélni egy zoning-rendszer kialakulásáról, állítja M. CASTELLS, hanem egy népies keleti és egy
felsőbb rétegek lakta nyugati Párizsról. l0
A város, az urbánus tér azonban nem sz űkíthető le csupán a lakáskérdésre. A neves
városszociológus szerint a lakás a munkaer ő újratermelésének egyik legfontosabb eleme, de ett ől
tovább haladva azt állítja, hogy maga az urbánus rendszer nem más, mint a munkaer ő újraterme-
lésének térbeli egységén belül, a társadalmi struktúra specifikus kifejez ődése. Az itt végbemen ő
folyamatok mindenekel őtt gazdasági eredet ű ek, de ugyanakkor politikaiak és ideológiaiak is.
„Hipotézisünk az, hogy a fejlett kapitalista társadalmakban a tér struktúráját a munkaerő egy-
szerű és kib ővített újratermelése határozza meg (kiemelés KMR); az úgynevezett urbánus gyakor-
latok a társadalmi struktúra egészét érintik." 11
A strukturált urbánus térben négy elem hatását és egymásrahatását különbözteti meg. 12
1. A Termelést (T) — A javak, szolgáltatások, információk és termel ői tevékenységek egységét.
(Ipar, Hivatalok)
2. A Fogyasztást (F) — A termék társadalmi, individuális és kollektív elsajátításának megfelel ő
tevékenységek egységét. (Lakóhely, Szociális Intézmények)
3. A Cserét (Cs) — A T és az F között kialakult cserefolyamatot egyrészt, másrészt a T.-n és az
F.-en belüli folyamatokat. (Közlekedés, Kereskedelem)
4. Az Igazgatást (I) — A T. — F. — Cs. közötti kapcsolat szabályozási folyamatát. (Tanácsi Igazga-
tás, Város- és Településfejlesztési Terv)
Nincs módomban e rövid tanulmányban elemezni az itt leírt folyamatok lényegét, csu-
pán jelzem, hogy e négy elem kombinálásával fel lehet térképezni egy adott település vagy egy
adott térség szerkezetét és struktúráját is. E komplex kutatási módszer alkalmazása során nem
kerülhetjük el az urbánus gyakorlat, az urbánus politika kérdéseinek megvilágítáát sem. A társa-
dalmi gyakorlat a társadalompolitika segítségével feltárható, s itt el őbukkan a hatalom kérdése is,
mint a társadalmi gyakorlat szerves része. A fejlett kapitalista francia társadalomban ezt a fogal-
mat N. POULANTZAS, néhai társadalompolitikai szociológus így írta le: „A politikát a társadal-
mi osztályok ellentéte határozza meg. A hatalom egy osztály vagy egy osztály frakciójának képes-
ségét jelenti ahhoz, hogy mennyire tudja megvalósítani saját objektív érdekeit más, vagy ellentétes
osztályok érdekeivel szemben." 13
M. CASTELLS nyíltan kijelenti: „Minden szociológiai elemzés politikai folyamattal
foglalkozik. A társadalomtudomány területén történt kutatások legtöbb kudarca azért van, mert
bár feltárják a strukturális törvényeket, de a társadalmi mozgalmakat és a politikai intézmények
m űködését (kiemelés KMR) csupán a „múltra" és a „jöv őre" vonatkozóan érintik. Igy van ez az
urbánus struktúra elemzésénél is. Miel ő tt magát a politikai folyamatot objektíven vizsgálnánk,
elemeznünk kell a társadalmi struktúrát; ahhoz, hogy megértsük a proletariátus politikai harcát,
ki kell bogoznunk a kapitalista termelési mód struktúráját, felfedni annak antagonisztikus tör-
vényeit ( ...).
Az urbánus probléma szociológiai analizálásának központi kérdése az urbánus politika
(kiemelés KMR), — a jelzett folyamat specifikusan „urbánus" megnyilvánulása, egészen az osztály-
harcig, és következésképpen a politikai beavatkozásig (kiemelés KMR), (az Államapparátus közbe-
lépéséig) —: ez tárgya, központja és tétje a politikai harcnak." 14 Az adott társadalmi viszonyok-
nak megfelel ő en, M. CASTELLS az urbánust a politikával azonosítja, ezt a tételt más kutatások
is igazolták Franciaországban.
„A városszociológia tematikájának fejl ődése is ezen az úton halad, ahogy az urbánus
problémák nyíltan politikai problémákká válnak (kiemelés KMR): ahogy az ellentmondások
mindinkább felszínre törnek, ahogy a fogyasztói társadalomban az osztályelnyomás mind job-
ban világossá lesz, és ahogy a társadalmi egyenl ő tlenségeket kezdik egyre inkább természetesnek
tekinteni." 15 Más kutatások arra az eredményre jutottak, hogy az urbanizáción keresztül a poli-
tika beavatkozik a termelési viszonyokba is. P. KUKAWA — CH. MINGASSON — CH. ROING
grenoble-i kutatócsoportja 17 Rhone-Alpes-i városban végzett felmérést a tervezési folyamatról
(a gazdasági tevékenységet, az urbánus struktúrát, a társadalmi csoportok összetételét és a helyi
politikai döntéshozatali folyamatot vizsgálva): „A közösségi intézmény beavatkozása az urbanizá-
ciós folyamatba úgy jelentkezik, mint a politikai szféra intervenciója a gazdasági szférába (kiemelés
KMR). Továbbmenve, például egy Agglomerációs Urbanista Ügynökség létrehozása egyid őben je-
KISS MARGIT RITA:
MILYEN VÁROST, MILYEN TERET?
106 Tér és Társadalom 1. évf. 1987/4. 103-109. p.
lent gazdasági (kiemelés KMR) (tervezés-rendezés), politikai (kiemelés KMR) (az agglomeráció
kapcsolatainak intézményesítése), és ideológiai (kiemelés KMR) (technokratikus ideológia hirde-
tésével) beavatkozást is." 16
Hasonló eredményre jutott A. COTTEREAU kutatásai nyomán: ,Az urbánus planifi-
káció azt jelenti, hogy a politika (kiemelés KMR) beavatkozik a gazdaság (kiemelés KMR) terü-
letére, hogy ezúton oldja meg a kapitalista urbanizáció bizonyos ellentéteit, nevezetesen az urbá-
nus média-tárgyak kollektivizálásával. A kapitalista urbanizáció ellentmondásainak forrása a fo-
gyasztási ingatlan-tárgyak szocializálódása (kiemelés KMR) és a média-tárgyak (használati érték,
melynek egységét más használati érték által meghatározott anyagiak létrejötte jellemez) töredékes
elsajátítása közötti ellentét." 17 B. POUPARD La Rochelle városa tanulmányozásakor megálla-
pítja, hogy amikor urbanizációs folyamat megy végbe, három társadalmi csoport érdekei ütköznek:
a helyi igazgatás felel őseié, a technikusoké és a használó-fogyasztó tömegeké, akik mindannyian
politikai szervezetekhez tartoznak. „Nem a döntési folyamat körülményei okozzák a problémát,
hanem az a tény, hogy a döntés már el őre megtörtént, és hogy mindezt néhány ember tartja
kézben ." 18
Az urbanizációs tervezés politika is egyben, célja pedig az, hogy beavatkozzon a gazda-
ságba. Ezen nem a termelési, hanem a fogyasztási szférát lehet érteni. Az urbánus gyakorlat, az
urbánus-civil társadalom egyik alapvet ő problémája még az emberi kapcsolatok „szociabilizálása"
úgy, mint a tartós fogyasztási cikkek szocializálása, azaz a társadalmi egyenl őtlenségek elfedése
egy olyan „semlegesít ő" ideológia által, mely a tömegek és a mindennapi ember hétköznapi életé-
nek problémáit, ezek mennyiségi jellegét min őségivé igyekszik átváltani. Ezt a problematikát is
csak megemlítjük, nincs módunkban részletesebben kifejteni. De térjünk vissza M. CASTELLS
elméletéhez, és a hatalom kérdéséhez: „Amennyiben a társadalmi gyakorlatban a hatalom (ki-
emelés KMR) gyakorlása és az urbánus (kiemelés KMR) folyamatok fedik egymást, kétféle módon
közelíthetjük meg az urbánus politika kérdését, attól függ ően, hogy melyik témával óhajtunk
foglalkozni. Azt szeretnénk-e kimutatni, hogy milyen összetétel ű a társadalmi struktúra (kiemelés
KMR), vagy azt, hogy a társadalmi gyakorlatok (kiemelés KMR) hogyan valósulnak meg. Azt,
hogy milyen módon változnak át különböz ő elemek viszonyaikban egymáshoz a társadalmi formá-
ció logikája szerint, vagy azt, hogy milyen a társadalmi formcáió átváltozási folyamata az osz-
tályharc perspektívájában." 19 Az urbánus planifikáció az els ő megoldást, a társadalmi gyakorla-
tok, a társadalmi mozgalmak a második megoldást választják.
Azonban a társadalmi gyakorlatnak is megvan az önigazoló ideológiája a francia kapi-
talista valóságban, ezt a fiatal, katalán származású városszociológus következ őképpen fogalmaz-
za meg: „A társadalmi gyakorlat ideológiája, ennek hatása a térség szervezésére úgy jelenik meg,
mintha a társadalmi szervezés folyamata maga az urbánus struktúra kódexe lenne, a mítoszok
egysége. (...) A társadalmi gyakorlat megteremti ideológiáját az urbánus struktúra formáin és rit-
musain át, így jönnek létre a közvetítések, az urbánus szimbólumok. (...) Az általános ideológiák
kisugárzása, továbbítása és befogadása térbeli formaként, ez alkotja az urbánus szimbólumot." 20
Ebenazértlmsádaigykorltzámbeavkostjlniéemaár-
sadalmi mozgalmakat, az urbánus harcokat. „Az urbánus társadalmi mozgalmak és nem a tervezés
intézményei azok, amelyek a város változásának és innovációjának valódi forrásai." 21 De egy má-
sik kontinens példáján megállapítja: „1970 szeptemberében, a Népi Egység választási gy őzelmé-
vel, a chflei népi mozgalom a forradalmi harcot és az intézményes politikai harcot kombinálva,
(kiemelés KMR) egy, talán dönt ő jelent őségű éket hasított a chflei burzsoázia hatalmának rend-
szerében." 22 M. CASTELLS elismeri tehát, hogy a baloldal hatalomátvétele után, mely a dél-
amerikai ország esetében elektorális úton történt (bár er őszakos módon ért véget), létezik in-
tézményes jelleg ű politikai harc, a városi mozgalmakkal párhuzamosan. Ez a gyakorlat és elmélet
kétségtelenül gazdagabb, mint például a tisztán technikai eszközökben gondolkodó urbanizációs
szemlélet, melynek eminens képvisel ője a francia városszociológia nagy öregje, Henri LEFEBVRE:
„A társadalmi gyakorlat, hogy globalizáljon, hogy túllépjen saját értelmetlenségén, a szintézist
követeli meg. Valóban, a planifikációval, a programációval az ipari gyakorlat (kiemelés KMR) el-
érkezett egy magasfokú érthet őségi és hatékonysági szinthez. Az urbánus gyakorlat ezt akarja
követni." 23 Vajon miért értelmetlen a társadalmi gyakorlat, azért, mert az ipar a technika követ-
keztében érthet ővé és hatékonnyá vált? A társadalmi mozgalmak és a szocialista várostervezés
KISS MARGIT RITA:
MILYEN VÁROST, MILYEN TERET?
Tér és Társadalom 1. évf. 1987/4. 103-109. p.
107
képes túllépni a gazdasági korlátok szabta hatékonysági mércén. A probléma itt az, hogy az urbá-
nus gyakorlat mindig is követte az iparosodás gyakorlatát, technokratikus, önmagáért való racio-
nalitással, de a gazdasági és politikai célokon túl kevés társadalmi, közösségi és emberi értékkel
tudott csak szolgálni. Figyelmen kívül hagyja a társadalmi és az emberi kapcsolatok alakulását,
a tér technikai eszközökkel való deformálását éri el csupán, melynek negatív hatásai vannak a
természeti vagy a tradicionális környezetét ől elszakadt ember mindennapi életére. A technikai-
modern-urbánus környezet eltünteti a társadalmi ellentétek egészséges kibontakozását, lelassítja,
vagy éppen ellenkez őleg, felgyorsítja egészen az er őszakig a társadalmi mozgásokat, amennyiben
ezek nem tudnak urbánus társadalmi mozgalmakká szervez ődni.
egy vélem, hogy ezzel szemben a szocialista társadalmi gyakorlat képes elkerülni a régi
városi társadalmi környezet lerombolását, egy új urbánus tér csupán voluntarista eszközökkel
való felépítését. Újat csak a régivel harmónikus köt ődéssel lehet tartósan létrehozni úgy, hogy
ennek a társadalmi struktúra és a tér szerkezete ne szenvedje kárát. A hetvenes évek Magyarorszá-
gában SZELÉNYI IVÁN nem „urbánus", hanem „társadalmi tervezésr ől" beszélt: „A társadalmi
tervezés" els ősorban nem valamiféle morális-humánus elem bevitelét jelenti a tervezés komplexu-
sára, hanem azon belül a társadalmi érdekviszonyokkal való számvetést biztosítja. (...) Aligha
nyílik szociológus el őtt érdekfeszít őbb feladat, mint éppen annak kimutatása, hogy a technikai
érvek mögött miként zajlik le a társadalmi érdekek harca, s végs ő soron milyen mechanizmusokon
keresztül formálja a társadalmi struktúra a tervezett folyamatokat." 24 A fejlett kapitalista fran-
cia társadalom viszonyai között az urbánus-politikai konfliktushelyzetek a hatalom kérdésével
függenek szorosan össze. A szocialista társadalmakban ezt a kérdést felválthatja az érdekellentétek
kérdése; hogy ez mennyire függ össze a politikai hatalom kérdésével, ebbe a fejtegetésbe most
nem megyek bele, és nem az írás rövidsége miatt. Csupán annyit jegyzek meg, hogy az államosí-
tott termel őeszközök és az intézményrendszer képvisel őinek nem gazdasági indíttatása lehet ővé
teszi azt, hogy itt a „hatalmi harc" bels ő és nem küls ő harccá váljék, azaz, a politikai ellenfél nem
ellenség, hanem partner legyen.
A szocialista társadalomban kialakulhat a társadalmi mozgalmak és a társadalmi terve-
zés olyan ötvözete, amely nem kifejezetten gazdasági érdekek által meghatározott, s így nem
tisztán „urbánus gyakorlat", hanem mindinkább társadalmi, helyi és össztársadalmi gyakorlattá
válik.
Tanulmányomat Sergeroza RURBANO cikkéb ől egy idézettel fejezem be: milyen várost,
milyen teret képzelt el, a múltból kiindulva? 25 „Városunk, amely a szocializmusba való átmenet
városa lesz (...) nem lesz „urbanizált" a technokraták és a bürokraták által, mert az utcák, a terek
és a lakók nem fognak megfelelni többé sem a t őke, sem a presztízs követelményeinek. De élet-
terünk már „emberivé" fog válni, a nem-elidegenedett értékek találkozásának és kicserél ődésének
helye lesz, a min őségi értékeké, szemben a piac és a presztízs mennyiségi értékeivel. És akkor
már nem lesz szükségünk sem egy osztályhatalom által tervezettnek lenni, mely a termelés szol-
gálatában áll, sem egy politikai hatalom önigazoló ideológiája által urbanizáltnak lenni. A min-
dennapi élet küzdelmeinek el őrehaladott szakaszában egy folyamatos harcra térünk majd át olyan
elnyomó intézményekkel szemben, mint az iskola, az egészségügy, az igazságszolgáltatás, a tö-
megkommunikáció, a kutatás, a hadsereg, a rend őrség, az Egyház és mint a család is, de minde-
nekelő tt a nagy-adminisztrációk. Városunk nem fog többé teljesen függeni a termelést ől, hiszen
nem fogja szolgálni az önmagában való „technikai és tudományos" fejl ődést, mert ezeknek a vá-
rosoknak munkásai és ezeknek a falusi közösségeknek parasztjai talán a föld egész térségében, a
saját lakásuk, a saját adminisztrációik, a saját közlekedési eszközeik, a saját intézményeik és szol-
gáltatásaik épít ői lesznek, mert a munka és a t őke közötti ellentét ett ől kezdve meg fog sz űnni
létezni." Ime a francia hetvenes évek végén a szovjet huszas évek konstruktivista, urbanista és
dézurbanista vitáinak egy, de nem megkésett visszhangja.
IRODALOMJEGYZÉK
BERTAUX, D. 1970: Nouvelles perspectives sur la mobilité sociale. (A társadalmi mobilitás új
perspektívái), VIII. Szociológiai Világkongresszus, Várna.
KISS MARGIT RITA:
MILYEN VÁROST, MILYEN TERET?
Tér és Társadalom 1. évf. 1987/4. 103-109. p.
108
CASTELLS, M. 1973: La question urbaine (Az urbánus kérdés), Maspero. 1973: Luttes urbaines
(Városi harcok), Maspero.
CHOMBARD DE LAUWE, P. H. 1965: Des hommes et des villes (Az emberek és a városok) Payot.
COTTEREAU, A. 1974: Les debats de la planification urbaine dans l'Agglomération parisienne
(Viták a várostervezésr ől a párizsi agglomeráció kapcsán), Sociologie du Travail.
DELORS, J. 1974: Pour une politique sociale des Agglomerations (Az agglomerációk szociális
politikájáért). Échange et Projets, 2. sz.
DUBEDOUT, M. H. 1974: „La politique urbaine" (Az urbánus politika). Metropolis, juin,
GARNIER, J.P. GOLDSCHMIDT, D. 1978: „La comédie urbaine ou la cité sans classe" (Az ur-
bánus komédia, vagy az osztálynélküli város). Maspero.
GEORGE, P. 1971: L'environnement (A környezet), PUF, Que sais-je?
HELLER A. 1972: Elmélet és gyakorlat a szükségletek szempontjából. Valóság, 4, sz.
HELLER A. 1978: La théorie des besoins chez Marx (A szükségletek elmélete Marxnál), Coli.
10/18.
KISS M. R. 1977: Ville, pouvoir et inégalités sociales dans les sociétés post-capitaliste: la ségréga-
tion urbaine á Budapest (EHESS).
KISS M. R. 1978: Logement face á la production, étude de cas de Budapest, capitale d'une société
post-capitaliste (Univ. Paris VIII.)
KISS M. R. 1982: Pour une vie communautaire: forme de vie et besoins humains non-aliénés, étude
de cas de Budapest... (Univ. Paris VII.)
KOPP, A. 1975: Changer la vie, changer la ville. (Megváltoztatni az életet, megváltoztatni a várost.)
Coll. 10/18. - 1967: Ville et révolution (Város és forradalom), Anthropos.
KUKAWKA, P. 1969: Recherche sur la structure de pouvoir local au milieu urbain (Kutatás a helyi
hatalom struktúrájáról az urbánus környezetben). CERAEAT, juil. Univ. de Grenoble.
LEDRUT, R. 1968: Sociologie urbaine (Városszociológia). PUF.
LEFEBVRE, H. 1970: Le révolution urbaine (Az urbánus forradalom). Gallimard.
POUPARD, B. 1970: Contribution á une sociologie de la politique urbaine (Adalék a várospoli-
tika szociológiájához). Ministere de l'Equipement et du Logement.
POULANTZAS, N. 1968: Pouvoir politique et classes sociales de l'Etat capitaliste (A kapitalista
állam politikai hatalma és a társadalmi osztályok). Maspero,
RURBANO, S. 1978: Quelle ville, quel espace? (Milyen várost, milyen teret?). Rouge, 826,
SZELÉNYI I. 1972: Településszerkezet és városstruktúra. Kézirat.
JEGYZETEK
1. CASTELLS, M. 1973: La question urbaine. Maspero, p. 32.
2. LEFEBVRE, H. 1970: La révolution urbaine. Gallimard p. 7, 8, 10.
3. LEFEBVRE, H. u.o. p. 15, 60, 61.
4. CASTELLS, M. u.o. p. 289.
5. CHOMBART DE LAUWE, P. H. 1965: Des hommes et des villes. Payot,
6. GARNIER, J. P. - GOLDSCHMIDT, D. 1978: La comédie urbaine ou la cité sans classe. Maspe-
ro, p. 171 és 177.
7. CASTELLS, M. u.o. p. 380, 387.
8. CASTELLS, M. u.o. p. 194.
9. CASTELLS, M. u.o. p. 217.
10. CASTELLS, M. u.o. p. 44-56,
11. CASTELLS, M. u.o. p. 298.
12. CASTELLS, M. p. 166.
13. POULANTZAS, N. 1968: Pouvoir politique et classes sociales de l'Etat capitaliste. Maspero.
14. CASTELLS, M. u.o. p. 307.
15. CASTELLS, M. u.o. p. 308.
16. Recherche sur la structure de pouvoir local au milieu urbain. CERAEAT, Univ. de Grenoble,
juil. 1969.
KISS MARGIT RITA:
MILYEN VÁROST, MILYEN TERET?
Tér és Társadalom 1. évf. 1987/4. 103-109. p. 109
17. COTTEREAU, A. 1970: Les debats de la planification urbaine dans l'agglom. parisienne.
Sociologie du Travail, n. 4.
18. POUPARD, B. 1970: Contribution á une sociologie de la politique urbaine,Ministére de 1'Equi-
pement et du Logement.
19. CASTELLS, M. u.o. p. 327.
20. CASTELLS, M. u.o. p. 274, 276, 277.
21. CASTELLS, M. 1973: Luttes urbaines Maspero, p. 19.
22. CASTELLS, M. u.o. p. 99.
23. LEFEBVRE, H. u.o. p. 82.
24. SZELÉNYI I. 1972: Településrendszer és városstruktúra. Kézirat, p. 37. és 29.
25. RURBANO, S. 1978. Quelle ville, quel espace? Rouge, n. 826, dec. 26.