Tér és Társadalom 9. évf. 1995/3-4. 179-189. p.
TÉT 1995 s 3-4 Kitekintő 179
KÍNA A NÖVEKEDÉSI PÓLUS ELMÉLET
GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÓJA
(China the practical executor of the growth pole theory)
FARAGÓ LÁSZLÓ
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy szolgálhat-e számunkra bármilyen tanulsággal
egy kontinensnyi országi területpolitikájának tanulmányozása, amely hagyományaiban,
kultúrájában, az uralkodó politikai ideológiájában ennyire eltér hazánktól. Szándékom
szerint ez a tanulmány meggy őz mindenkit arról, hogy a Kínában történtek érdekes el-
méleti és gyakorlati következtetések levonását teszik lehet ővé. Egyrészt a kínai gazda-
sági reform és nyitás területi vonatkozásai számos adalékkal szolgálhatnak a növekedési
pólus elmélet gyakorlati megvalósíthatóságához, másrészt arra késztethetik a területi po-
litikával foglalkozó hazai elméleti és gyakorlati szakembereket, hogy gondolják át e
tapasztalatokat.
E téren a szkeptikus olvasót is érdekelheti, hogy a föld népességének ötöde miként
alakítja sorsát, szervezi térbeli fejl ődését. Miközben a magyar gazdaság hanyatlik, stag-
nál vagy szerény növekedést mutat, azalatt Kína — 15 év átlagában — évente átlagosan
l0%-kal növelte GNP-jét. A „reform és a nyitás" politikájának meghirdetése óta a világ
kereskedelmi ranglistáján a 32. helyr ő l a 11. helyre ugrott el őre. 1997-ben Hongkong is
„egyike" lesz Kína különleges gazdasági övezeteinek, így a világ 3-5. legnagyobb
gazdasági hatalma lesz. A jöv ő évszázad elején egy kínai gazdasági közösség vagy egy
új, autonóm régiók Kínája (Tajvant is beleértve) a világ leger ősebb gazdasági hatalmává
válhat.
Kína úgy tér át a „szocialista" piacgazdaságra, hogy a reformokat egy hatékonyság-
orientált területi politika kíséri. Teng Hsziao-ping szerint a szocializmussal összeegyez-
tethet ő és a fejl ődés érdekében elfogadható, hogy „El őbb egyes területek és emberek
gazdagodnak meg, s ennek nyomán majd fokozatosan bekövetkezik az általános jólét".
A növekedési pólus elmélet
A növekedési pólus Perroux eredeti értelmezése szerint egymással kapcsolatban álló
iparvállalatok területi agglomerációja (Perroux, F. 1950). Perroux növekedés-elméleté-
bő l alakították ki a területfejlesztéssel és tervezéssel foglalkozó „politikusok" ennek
területi adaptációit, amelyek az 50-es, 60-as évek területfejlesztését meghatározó doktrí-
nává váltak.
A különböző megközelítésekben'- a „növekedési pólus" fogalom részben mást takar,
Faragó László: Kína a növekedési pólus elmélet gyakorlati megvalósítója.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 179–189. p.
180 Kitekint ő TÉT 1995 s 3-4
de általában a közös alapfeltételezés az volt, hogy a gazdasági növekedés motorja az
ipari fejlő dés; az ipari üzemek koncentrációja agglomeratív el őnyökkel jár, így nő a
külső gazdaságossága és a prosperáló központok kedvez ően hatnak a térség fejlődésére. 4
E nézetet a területi tervez ő k segítségével nagyon gyorsan és sok helyen alkalmazták
anélkül, hogy empirikus tapasztalatok igazolták volna a gyakorlati életképességét.
A 1970-es évektő l kezdve nagyon sokan kritizálták e doktrínát. 5 Kifogásolták, hogy a
tervező k éppen úgy alkalmazták e teóriát a jelent ő s régiók fontos központjaira, mint a
leszakadó térségek „központi helyeire". Nem tisztázódtak az alkalmazhatóság minimális
feltételei. A kudarcok miatt hamarosan bizonyossá vált, hogy túl sok központ kialakítása
eleve meghiúsítja az eredményt. Számos esetben az elmaradott területeken kijelölt növe-
kedési pólusban és környékén nem alakult ki önfenntartó folyamat, ezért a területi támo-
gatásokat hosszabb távon változatlanul fenn kellet tartani. Tartós, konkrét eredmény
csak olyan körzetekben volt „bizonyítható", ahol nagy, korszer ű ipari komplexum épült
(Venezuela, Mexikó), amely a beszállítók széles körét is alkalmazni tudta. Az esetek
többségében a támogatások megsz ű nésével a regionális gazdasági növekedés újra mér-
séklődött.
Holland 1976-os könyvében rámutat arra, hogy mivel a területi egyenl őtlenségek a
versenyképességben meglév ő különbségekbő l fakadnak, ezért a vezet ő cégeket kell be-
fogni a problémás régiók érdekében (Holland, S. 1976). A vezető nemzetközi cégek 6
ő en meghatározzák a gazdaság térbeli azok,melytphváasziklet
megoszlását. A kisvállalatok azért nem tudják a várt hatást elérni, mert ők a vezető
cégek klasztereibe tartoznak, így többnyire azok bels ő expanzióinak, bels ő gazdaságos-
sági követelményeinek felelnek meg és nem képesek kihasználni a küls ő gazdaságossá-
got. Pedig ez utóbbi a növekedési pólus elméletnek az egyik legf őbb hipotézise.
Kína területpolitikája
A kínai politikában és különösen a gazdaságpolitikában mindig er ős elem volt a terü-
leti megközelítés. Ez részben az ország nagyságrendjéb ől eredő szükségszer űség, de
Kína esetében ez tudatos politika is. Különösen a hetvenes évek vége óta az új gazda-
ságpolitika és növekedési stratégia egyik vezérmotívuma a „területiség".
A Kínai Népköztársaság megalakulása óta (1949) a területpolitika alapvet ően három
fő szakaszra osztható.
Mao-korszak: a kiegyenlítés politikája (1949-1977)
1949-ben az ország 12%-át elfoglaló tengerparti régió termelte a GNP 77%-át. E ré-
gión belül a korszerű ipari termelés 16 városban koncentrálódott és azok közül is
Sanghaj részaránya meghaladta az 50%-ot. Kína vezet ői a kialakult helyzeten változtatni
akartak, mégpedig úgy, hogy elkerüljék az „urbanizáció kapitalista modelljét" és alterna-
tívát mutassanak fel a szovjet típusú, városi gyáripar által vezérelt fejl ődéssel szemben.
Faragó László: Kína a növekedési pólus elmélet gyakorlati megvalósítója.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 179–189. p.
TÉT 1995 s 3-4 Kitekintő 181
Ezért az iparosodást segít ő maoista területpolitikát az utópista szocialista, a populista és
a tradicionális kínai filozófia alapjaira építették. A területi fejl ődést vertikálisan
egymásba illeszked ő, önellátó egységek kialakításával képzelték el, amelynek alapja —
az elvetett modellekkel szemben — a vidék iparosítása volt. Ezzel vélték elkerülhet őnek
a város-falu dichotómia er ősödését.
Az ötvenes évek elején hat Gazdasági Együttm űködési Régiót alakítottak ki, melyek-
nek alapjául honvédelmi szempontok szolgáltak. Háború esetén mindegyik régiónak ön-
állóan is komplex egységet kellett (volna) alkotnia. Már az els ő ötéves tervben (1953-
57) kifejezett cél volt a regionálisan koncentrált területi struktúra megváltoztatása, ezért
az új ipari beruházások 68%-át bels ő Kína nehézipari körzeteibe irányították.
Mao Ce tung 1956-ban megjelent híres m űvében („Tíz nagy összefüggés") az egyik
-
legfontosabb viszonynak a tengerparti és a bels ő kínai régiók kapcsolatát jelölte meg. Az
1958-ban meghirdetett „nagy ugrás" is minden egyes régióban és településen meglév ő
vagy létesíthető ipari potenciálra épített.
A második ötéves tervben (1958-62) ezekkel a politikai elvekkel összhangban a
gazdasági adottságoktól függetlenül — a települések többségében ipari tevékenységekbe ?
ő nehézipari körzetek er ősítése. fogtakésözpnilyódotabes
A harmadik és negyedik ötéves terv a háborús készül ődés jegyében telt. A „harmadik
front építése" újra átrajzolta a térgazdaságot, els ősorban Délnyugat-Kína javára. A ne-
gyedik ötéves tervben ehhez három nyugati régió fejlesztése társult. A korábbi körzete-
ket tíz Gazdasági Együttm ű ködési Régióvá alakították át és mindegyik számára el őírták
a saját ipari és gazdasági rendszer kiépítését. A „harmadik front"-hoz tartozó régiók (I.
ábra) váltak a hadi-, a gépipar és az elektronika központjaivá.
Tehát a Mao-éra területpolitikája a fejlett világéhoz és a többi szocialista országhoz
képest antiurbanistának tekinthet ő , de mégsem esett távol a szovjet típusú gyakorlattól.
Hiába erő ltették a falvak iparosítását és próbálták adminisztratív eszközökkel is korlá-
tozni a városok növekedését, mégsem sikerült oldani a falu-város ellentétet. Már a hat-
vanas évek els ő felében tönkrement a kisebb helyi üzemek jó része és válságba került a
regionális kiegyenlítést szolgáló nehéz- és hadiipar.
A regionális kiegyenlítési stratégia, mely a bels ő területeket preferálta a tengerparttal
szemben, látszólag sikerre vezetett. A hatalmas er őfeszítések következtében sikerült
mérsékelni a tengerparti övezet gazdasági túlsúlyát, csökkent a szakadék a két terület-
egység között. Mivel azonban nem vették figyelembe a tengerparti területek komparatív
el ő nyeit, a telephelyek megválasztásánál nem gazdasági szempontok játszottak szerepet,
hanem politikai és honvédelmi célok, ezért a bels ő területek fejlesztése aránytalanul
sokba került és a m ű ködés fenntartása is sok problémával járt. A „nagy ugrás" kudarcán
a „kiigazítási politika", amely mérsékelte a városi fejl ődés negatív megítélését, csak
enyhíteni tudott. A 1977-78-as politikai változások tették lehet ővé, hogy olyan új terü-
letpolitikát dolgozzanak ki, mely figyelembe vesz hatékonysági követelményeket és a
gazdaságpolitikával egyirányú.
Faragó László: Kína a növekedési pólus elmélet gyakorlati megvalósítója.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 179–189. p.
182 Kitekint ő TÉT 1995 3-4
A lépcs őzetes átalakítás első állomása: növekedési pólusok kialakítása (1978-1989) 8
Az 1978-ban elhatározott gazdasági reformmal és a nyitás politikájának meghirdetésé-
vel a területfejlesztésben is új szakasz kezd ődött. Startégiai alapelv volt a „lépcs őzetes
fejl ődés" (Tidu Tuiyi), amely meghatározott növekedési pólusokból kiindulva fokozatos
területi kiterjesztést jelentett. A bels ő területek veszteséges bányáinak és kohóinak java
részét bezárták. A kedvez ő fejlődési potenciállal, komparatív el őnyökkel rendelkező
keleti tengerparti területeken kezdték meg a gazdaság átalakítását, amely az elképzelé-
sek szerint el őbb a környező régióra, majd nyugati irányba kiterjeszthet ő . Szorgalmazták
a szomszédos területek horizontális gazdasági kapcsolatait és megszervezték a fejlett
tartományok és városok segítségnyújtását az elmaradottabb hegyvidéki és a határmenti
körzetek felé. E feladatok végrehajtásában fontos szerepet játszott a területi tervezés, így
több tervező intézményt és hatóságot hoztak létre, különösen 1985 után.
E korszak els ő éveiben még a vidék fejlesztése kapott nagyobb hangsúlyt, míg a váro-
sokban — az ország méreteihez képest — csak laboratórium méret ű kísérletekbe kezdtek.
Elő ször két délkeleti fejlett tartományban négy körzet kapott Különleges Gazdasági
Övezet9 a (KGÖ) státust (Shenzen, 1 ° Shantou, Zhuhai és Xiamen), ahol els ősorban az
exportképes ipari termelés élvezett kedvezményeket. 1983-ban az egész Hainan-szigetre
kiterjesztették KGÖ státust, majd 1984-ben elhatározták 14 kiköt őváros megnyitását,
ahol kamatoztatták a KGÖ tapasztalatait és gazdasági és technológiai övezeteket alakí-
tottak ki.
1985-tő l a makroszint ű irányítási rendszer reformjával párhuzamosan a változások
területi súlypontjai a városok lettek, majd megkezdték a kisregionális kiterjesztést.
Megnyitották a Gyöngy és Jangce folyók deltavidékét és más tengerparti területeket.
Guangdong és Fujian tartományok teljes egészében és további 18 város nyitott státust
kapott. 1988-ban már 160 millió ember élt valamilyen kivételes területen.
A hetedik ötéves terv területileg három nagy gazdasági övezetre osztotta az országot:
keleti, középs ő és nyugati régióra (1. ábra). Mindhárom területegységet saját adottságai-
nak kihasználásával szándékoztak bevonni e nagy régiók közötti kooperációba és
segítségnyújtásba. Kívánatosnak tartották a keleti övezet fejl ődésének további gyorsítá-
sát, a középs ő terület prioritást kapott a nyersanyag- és energiaipari beruházások terén,
és el őkészítették a nyugati terület fejl ődését.
A nyitott kapu politika hatására jelent ős külföldi tőke és korszer ű technika áramlott a
kedvezményezett területekre, melyet az export és a gazdaság látványos növekedése
követett. Ez, mint az 1. táblázatból is kitű nik, kezdetben még a keleti parton belül is
növelte a területi különbségeket és szakadékot hozott létre a bels ő területekhez
viszonyítva. Újra el ő térbe került az elszegényedett régiók, a határmenti területek és a
kisebbségek által lakott területek kérdése.
Faragó László: Kína a növekedési pólus elmélet gyakorlati megvalósítója.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 179–189. p.
TÉT 1995 le 3-4 Kitekintő 183
1. ÁBRA
Kína három nagyrégiója, tartományai és a „harmadik front" területe
(The three macro-regions ofChina, its provinces and the territory of the „third front")
i ......
. '1 .'.
• ..... !
r .
i ...,
Heilon&jiang
N
1 r•
..,., .1 .--• '0\` film
( KÖZPONTli _ (5cs`'. _ -;"
.— Liaoning
• .— RÉGIÓ-•,4)-\' ‚
Xinjiantt • ••-•:c., ':;" BEIJING7,A
/1
c'.
1 Hebei-X , 7 KELETI
Tianjin
NYUGATI Shandong RÉGIÓ
RÉGIÓ Jiangsu
Shanghai
Tibet Hubei Anhui
Zhejiang
• Hunanjiangx1 1
Fujian
Gua • Guangdong
ngx
1
0 Hainan
Jelmagyarázat: 1 — a „harmadik front"
Faragó László: Kína a növekedési pólus elmélet gyakorlati megvalósítója.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 179–189. p.
184 Kitekint ő TÉT 1995 s 3-4
1. TÁBLÁZAT
A KNK bruttó nemzeti termékének megoszlása az egyes tartományok
és tartományi jogú nagyvárosok között 1990-ben
(The division of the GNP of the Chinese Peoples Republic among the provinces and the
large cities with province right in 1990)
GNP/fő (yuan) országos átlag%-a
Xinjiang 1648 107
Tibet 1081 70
Quinghai 1473 95
Ningxia 1298 84
Gansu 1038 67
Shaanxi 1131 73
Sichuan 1062 69
Guizhou 780 50
Yunnan 1061 69
Nyugati régió 1079 71
Belső-Mongólia 1327 86
Shanxi 1373 89
Henan 1036 67
Hubei 1456 94
Hunan 1146 74
Anhui 1070 69
Jiangxi 1094 71
Középső régió 1179 78
Heilongjiang 1792 116
Jilin 1587 103
Liaoning 2433 157
Hebei 1331 86
Beijing 4613 298
Tianjin 3394 219
Shandong 1568 101
Jiangsu 1942 126
Sanghaj 5572 360
Zheijang 2008 130
Fujian 1534 99
Guangdong 2320 150
Guangxi 922 60
Hainan 1433 93
Keleti parti régió 1930 128
Forrás: Statistical Yearbook of China 1991.
Faragó László: Kína a növekedési pólus elmélet gyakorlati megvalósítója.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 179–189. p.
TÉT 1995 s 3-4 Kitekint ő 185
E szakasz sikerei ellenére fel kell hívni a figyelmet a poszt-mao területpolitika néhány
ellentmondására. E radikális pragmatizmus megfeledkezett ugyanazokról a kérdésekr ől,
mint a nehézipar vezérelte szovjet típusú területpolitika. A hasonló nagyságrend ű átala-
kulások olyan kísér ő jelenségei mellett, mint a magas infláció, korrupció, talán a
legfontosabbak a társadalmi és az ökológiai kérdések, valamint a súlyos politikai feszült-
ségeket is hordozó területi különbségek újbóli feler ősödése.
A keleti régióban 1986-ban az egy f őre jutó átlagos jövedelem majdnem kétszer
akkora volt, mint a középs őben és 2,23-szorosa volt a nyugati régióénak. A 30 tarto-
mány, autonóm terület és tartományi jogú város közül 1990-ben csak egy volt, amelyik
nem a keleti régióhoz tartozott és fejlettsége az országos átlagot meghaladta. Az egy
főre vetített GNP-t tekintve a legfejlettebb és a legelmaradottabb körzet között több mint
hétszeres a különbség. Ugyanez a mutató a három nagyrégió között is jelent ős eltérése-
ket mutat a keleti régió javára (1. táblázat).
Ennek kapcsán sokakban felmerül a kérdés, hogy ezeknek a különbségeknek az
erősödése nem nehezíti-e az egységes kínai piac kialakuláSát és m űködését, vagy hosszú
távon nem eshet-e szét az ország különböz ő fejlettségű régiók szövetségére? Folytat-
ható-e a túlfűtött ipari növekedés az egyensúlyi feltételek tartós megsértése ellenére? E
veszélyeket felismerve gazdasági kiegyenlítési programot dolgoztak ki és intézmények
létrehozását és anyagi eszközök biztosítását határozták el e problémák orvoslására.
1990-től (2000-ig) többdimenziós fejlesztés"
A kilencvenes évek elején a folyamatos politikai kiigazítást komplex és összehangolt
reform váltotta fel és ennek megfelel ően a területpolitikát mind területileg, mind tartal-
mában kiterjesztették, finomították. A területi gazdaságfejlesztés új irányelvei egyaránt
foglalkoztak az átfogó tervezéssel, az ésszer ű munkamegosztással, az el őnyök kölcsönös
kihasználásával, a koordinált fejlesztés lehet őségével és a jólét több régiót és szélesebb
társadalmi rétegeket érint ő kiterjesztésével. A tengerparton a technológia-intenzív ipar-
fejlesztés mellett a hagyományos ágazatok megújítását jelölték meg új célként. A bels ő
területeken a bányászat és az energia szektor további fejlesztése mellett a szegény és a
kisebbségi régiók megsegítését tervezték.
Miután a keleti parton a külföldi t őke kedvező tapasztalatokat szerzett, sikerrel járt a
középső és nyugati régióba való irányítás szándéka. 1990-ben a külföldi vállalatoknak
mindössze 1,3%-a volt a középs ő, illetve a nyugati régióban. Ez az arány 1993-ra 2,9%-
ra nőtt és az új politikának köszönhet ően az arányok további javulása tapasztalható.
A kedvezményezett területek körét — a területi folytonosság elvét betartva — a tenger-
parton és a folyók mentén b ővítették. A kezdeti sikerek alapján ma már a Gyöngy folyó
deltája elé azt a célt t űzték ki, hogy 20 éven belül érje utol az ázsiai kis tigriseket. A
Jangce folyó mentén való fejlesztést több területi érv igazolja. A Jangce keletet és nyu-
gatot összekötve, az országot középen szeli át, így ez esetben lehet legkedvez őbb a
Faragó László: Kína a növekedési pólus elmélet gyakorlati megvalósítója.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 179–189. p.
186 Kitekint ő TÉT 1995 s 3-4
„spred effect". A folyó deltájában, majd a folyó mentén több város kapta meg a „nyitott"
státust. E térségben egy év alatt (1993 nyaráig) 1170 külföldi vállalatot alapítottak 2,4
milliárd US $ külföldi befektetéssel és 2000 hazai új vállalkozást létesítettek. Az érintett
városok GNP-je ez id ő alatt 14,9%-kal n őtt.
Az új regionális politika másik eleme a határmenti területek megnyitása. Határmenti
Gazdasági Kooperációs Övezetek létesítésével ugrásszer űen megnőtt a kereskedelem és
a gazdasági együttm ű ködés a szomszédos országokkal (pl. Indiával és Oroszországgal).
A tengerparti és folyóparti városokat követ ően belső tartományszékhelyek és nagyobb
városok is „kinyithatták kapuikat", így ezek száma 339-re növekedett. Az ország népes-
ségének csupán 27%-a él ezekben a városokban, de a GNP 60%-a itt realizálódik.
Az új külföldi érdekeltség ű vállalatok 1994-ben Kína teljes exportjának több mint a
30%-át adták. Kína a 2000-ig tervbe vett infrastrukturális beruházásokhoz 500 milliárd
US $-t kíván igénybe venni.
1994-től hét éven át a kiegyenlítő politika legfontosabb eleme a szegénység felszámo-
lása. Tervet dolgoztak ki a mintegy 80 millió szegény életkörülményeinek javítására.
2000-re a „kis jólét" (hsziao kang) elérését t űzték ki célul, ami a szegény rétegek számá-
ra a fizikai nélkülözés megsz ű nését és egy ‚jómódú" széles középréteg kialakulását
jelenti.
A kínai területpolitika néhány tanulsága
Sem a szakirodalom áttanulmányozása, sem rövid kínai tartózkodásom alatt nem
sikerült kiderítenem, hogy tudatosan alkalmazták-e a klasszikus növekedési pólus elmé-
letet az új kínai területpolitika megfogalmazásánál vagy csupán a sztálinista növekedési
stratégia folyamatos megreformálása vezetett erre az eredményre, de véleményem
szerint a Különleges Gazdasági Övezetek és a nyitott városok kijelölése óta valami
nagyon hasonló történt, mint amit Perreux és követői leírtak.
A gyakorlat rácáfolt arra, hogy az elmaradott területek, települések fejlesztése lehes-
sen a fejl ő dés motorja. A reform és nyitás politikájának meghirdetését követ ően a korlá-
tok területi alapon való feloldásával, els ő lépésben sikeresen koncentrálták a meghatá-
rozó jelentőségű vállalatokat azokban a térségekben, ahol a fogadóképesség és az adott-
ságok is a legmegfelel ő bbek voltak. Így ezek egymásra is kedvez ő hatást gyakoroltak, ki
tudták használni az agglomeratív el ő nyöket. Ugyanakkor, véleményem szerint, önmagá-
ban ezeknek a külföldi cégeknek a letelepítése nem garantálta volna, hogy a kés őbbiek
során azok jelent ős kihatással lesznek a sz űkebb, majd a tágabb térségre is. A területi
diszperzió el ősegítése érdekében a helyi és a tartományi kormányzatok központi segít-
séggel, infrastrukturális fejlesztésekkel is követték a terjeszkedést, hogy ne törjön meg a
fejlődés. Azzal, hogy a növekvő gazdaság területi igényeit a szomszédsági hatások
figyelembevételével fokozatosan b ővítették és megteremtették a lehet őséget számos
Faragó László: Kína a növekedési pólus elmélet gyakorlati megvalósítója.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 179–189. p.
TÉT 1995 s 3-4 Kitekintő 187
hazai vállalkozás számára, hogy fejlettebb külföldi vállalatokhoz kapcsolódjanak, segí-
tették a területi hatások érvényesülését.
A sikeres alkalmazás további eleme az volt, hogy nem egyszer űen a tőkehiány mér-
sékléséről volt szó, hanem a fejlett technológia, technika és a legfrissebb tudás
importjáról. Meghatározták, hogy mely gyártási ágakban lehet külföldi vállalkozásokat
alapítani. Meghatározott ágazatokban (p1. autógyártás) a piacra jutásnak igen szigorú
feltételei voltak. Ezzel sikerült elérni, hogy nem csak a bels ő piacot vásárolják fel a
külföldiek, hanem verseny- és exportképes termékek gyártását kezdik meg. A tervek
szerint például Kanton (Guangdong) termelésének 80-85%-át fogja az ezredfordulóra
exportálni.
A fejlődési pólusok körülötti rurális térségek fejl ődéséhez sajátosan járulnak hozzá az
adminisztratív korlátozások. Azzal, hogy a vidékiek nem költözhetnek szabadon, lakha-
tási engedély (hukou) nélkül a városokba,''- felgyorsítják a rurális térségek iparosodását.
Amennyiben a városoknak szükségük van a többlet munkaer őre és eltartóképességük is
bő vül, akkor az adminisztratív korlátozásokat „rugalmasabban" kezelik, de a szolgáltatá-
sok (iskoláztatás, telefonigénylés, hamvasztás stb.) igénybevételét nem engedik meg.
A kollektivizált mez őgazdaság, az önellátó kommunák megsz űnésével a munkanélkü-
liek mintegy 30-40%-os tábora egyrészt napi ingázóként a városokban (növekedési pó-
lusokban) adta a gyors növekedés olcsó munkaer ő forrását, másrészt helyben kezdett
ipari vállalkozásokba. Ezeknek három fő modellje ismert (Yechun X 1993):
—közösségi tulajdonú vállalkozások (a városi nagyvállalatok beszállítói fóleg textil-
ipar és háztartási elektromos cikkek gyártásában);
—tengerentúli kínaiakkal közös vállalkozások;
—családi kisvállalkozások (textil- és cip ő ipar, kis- és nagykereskedelem).
Mindezek eredményeként kezdetben a városokat körülvev ő területek, majd a növeke-
dési pólusok közötti tengelyek ipari fejl ő dése gyorsult fel. Van olyan vidéki terület, ahol
az ipari növekedés éves üteme a 40%-ot meghaladta.
A területfejlesztés és különösen a területi tervezés a nyolcvanas évekt ő l kezdődően a
piacgazdaság kiterjesztésével párhuzamosan fontos szerepet játszott nemzeti, regionális
és helyi szinten is az átalakulásban. Kiszolgálta a növekv ő gazdaság területi igényeit,
segítette a regionális integrációt és a területi kooperációt.
Apropó: karaván vagy zászlóshajó politika
A magyar rendszerváltást követ ően az önkormányzatok kvázi hatalmi ágként való
megjelenésén kívül a területpolitikában nemhogy forradalmi változások, de semmi új
nem történt a korábbi évekhez képest.I 3 Rövid megtorpanások után a 80-as évek
második felében megkezdett területpolitikát igyekezett a kormány megvalósítani.
A változásokat követő en sokan úgy gondolták, hogy korrigálni kell a „szocialista
intermezzo" által elkövetett hibákat, ki kell köszörülni a történelmi folyamatosságon
Faragó László: Kína a növekedési pólus elmélet gyakorlati megvalósítója.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 179–189. p.
188 Kitekint ő TÉT 1995 s 3-4
esett csorbát. A hátrányos helyzetben lév ő k is úgy ítélték meg, hogy most benyújtható a
számla: itt az ideje a pozitív megkülönböztetésnek. A konzervatív politika négy évének
összesített trendje a nemzetépítés irányába mutatott, ami elvi lehet őséget biztosított a
jövedelmek központosítására és átcsoportosítására.
Az Antall—Boros-kormány a területpolitikáját explicit formában nem írta le, nem hir-
dette meg, de döntésein és gyakorlatán keresztül nyomon követhet ő . Főbb jellemzői:
—szelektív területi beavatkozás (elmaradott és válságterületek);
— centralizált döntési rendszer;
—társadalmi-szociális szempontok preferálása a hatékonysági kritériumok rovására;
—deffenzív, utólagos korrekciós szerep;
—indokolatlan mérték ű koncentráció Északkelet-Magyarországra.
A szocialisták 1994 elején jól mérték fel a helyzetet, miszerint a magyar társadalom-
ban nagyon erő s az egyenl ő sdi iránti vágy. Az emberek egy része inkább elfogadja az
alávetettséget, a szükségletek minimális, de biztos kielégítését, mint az olyan szabadsá-
got, amivel nem tud mit kezdeni. Választási területfejlesztési ígéreteik is ezt az elemi, de
illuzórikus igényt szolgálták.
Másfél év elteltével állíthatjuk, hogy kisebb „intézményi kozmetikázások"-tól elte-
kintve kardinális változásokat megint csak nem lehet a területi politikában kitapintani.
Erő södik annak veszélye, hogy a területfejlesztés a korábbi struktúrákhoz és m űködési
mechanizmusokhoz kanyarodik vissza. A területfejlesztési és rendezési törvénytervezet
jelenlegi vagy ahhoz hasonló formában való elfogadása sem fogja szolgálni a területpo-
litika megújítását, csupán kisebb csoportok és intézmények kicsinyes hatalmi játékainak
szinterét adja.
Tipikus magyar betegség, hogy mindenki egy lehetséges modellre vagy programcso-
magra esküszik, pedig lenne választási lehet őségünk és különböző utakat is bejárhat-
nánk. Sajnálatos, hogy nem kerülnek megvitatásra alapkoncepciójukban eltér ő területpo-
litikai programok.
Mind a politikában, mind a „szakmában" azok hangja hallatszik jobban, akik a terület-
fejlesztésnek egy utólagos kiegyenlít ő, a problémákat mérsékl ő, méltányossági funkciót
szánnak. Mindenki számára érthet ő hasonlattal szemléltetik a helyzetet: a karaván olyan
gyorsan tud haladni, amilyen tempóra a leglassabb teve képes. Tehát a leglassabbat, a
legelmaradottabb megyét, régiót kell megsegíteni, fejl ődését felgyorsítani, ahhoz hogy
az ország gyorsabban haladhasson. Sajnos mint mindegyik hasonlat, ez is sántít.
Egy kvázi növekedési pólus stratégiát éppen olyan érzékletesen lehet szemléltetni,
mint az el ő ző t. Egy uszály önmagában haladni sem tud, de egy er ős vontatóhajó egy sor
hajót képes még az árral szemben is húzni. Ehhez szükség van a húzóer őre, amely a
teljesítményhez energiát igényel. A szén vagy az olaj átpakolása az uszályokba — motor
hiányában — csak terhet jelent, de a haladáshoz kevés.
Természetesen nem azt állítom, hogy a fejlett központokat kell támogatni és az eleset-
teket magukra hagyni. Tudom hogy Kína egészen más, mint Magyarország. Csupán
Kína példáján az jutott eszembe, ha valami nem megy, akkor mással kell próbálkozni.
Faragó László: Kína a növekedési pólus elmélet gyakorlati megvalósítója.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 179–189. p.
TÉT 1995 s 3 4 - Kitekintő 189
Ma Magyarországnak az ország egésze érdekeit szem el őtt tartó, a jelenleginél komple-
xebb (a központokra is kiterjed ő) gazdaságorientált területpolitikára van szüksége.
Jegyzetek
1 Népessége 115-ször, területe I 03-szor nagyobb hazánkénál.
2 B. Berry, A. Hirschman, J. Williamson, J. Friedmann, stb.
3 Ez közel áll a szomszédsági hatás fogalmához. Azt jelenti, hogy a küls ő aktorok tevékenysége pozitívan
vagy negatívan érinti a bels ő tevékenység gazdaságosságát. Például korszer ű szolgáltatások közelében
m űködő vállalat ezek segítségével kooperációk útján egy sor tevékenységet olcsóbban el tud látni,
mintha maga végezné őket, így nő alaptevékenységének gazdaságossága.
4 Ezekkel rokonságot mutat a szovjet területi termelési komplexum elmélet és gyakorlat is.
5 H. W. Richardson, M. Moseley, N. M. Hansen, J. Fridemann, S. Holland stb.
6 Természetesen ezek alatt nem csak a méretben legnagyobbakat kell érteni, hanem azokat is, melyek a
kutatásban, fejlesztésben a világ élvonalában állnak, vagy bizonyos termékekb ől a piac meghatározó
részét uralják stb.
7 I 958-ban 600 ezer népi kohót, 100 ezer kisebb szénbányát és 10 ezer ipari létesítményt nyitottak.
8 A gazdaságpolitikában 1984-et is korszakhatárnak tekinthetjük, mert más szerkezeti reform mellett ekkor
decentralizálták a vállalatirányítási jogköröket és lehet ővé tették a helyhatóságok számára a
vállalatalapítást.
9 Kína esetében ez alatt nem pár száz hektáros elkerített területet kell érteni, ahol jobb esetben is néhány
tucat vállalat m ű ködik és élvezi a vám- és adókedvezményeket, hanem olyan több települést magába
foglaló kisebb régiót, ahol mindenki élvezi a kivételes bánásmódot.
10 A különleges státus elképeszt ő hatását jól mutatja e város példája. Az 1980-ban 30 ezer t őt számláló
vidéki kisváros mára 3 milliós metropolisszá vált. Az övezetben több mint 9000 vegyes vállalatot
alapítottak és 15 milliárd US $ befektetésér ől született megállapodás.
11 Gazdaságpolitikai szempontból a korszakhatár 1992-re tehet ő, amikor Teng Hsziao-ping déli tartomá-
nyokban tett körútján meger ősítette a reformokat és a gazdaságban nyíltan a „kapitalista módszerek"
alkalmazására buzdított.
12 A városi népesség növekedése így is óriási. Míg 1978-ban „csak" 13 város népessége haladta meg az
egymilliót, addig 1989-ben már harmincé.
13 A kormányzati struktúrában, az intézményrendszerben bekövetkez ő átalakítások lényegi, tartalmi
változásokat nem eredményeztek. Az önkormányzatok a megszerzett pozícióik meger ősítésével,
védelmével, a működés, a fenntartás napi gondjaival voltak elfoglalva, a területfejlesztésben játszott
szerepükre kevesebb gondot fordítottak.
Irodalom
Holland, S. (1976) Capital Versus the Region. Macmillan, London.
Jordán Gy. (1995) Külföldi befektetések Kínában. Társadalmi Szemle, 12.37-45.0.
Perroux, F. (1950) Economic space: theory and applications. Quaterly Journal of Economics, 64.90-97. o.
tálas B. (1994) A kínai kommunisták újabb „hosszú menetelése" a szocialista piacgazdaság felé. Tanulmá-
nyok 18. Budapest: Budapest Bank.
Ya Ping Wang—C. Hague: Territory Planning in China: A New Regional Approach. Regional Studies, Vol.
27.561-573. o.
Yechun Xie (1993) Retrospektive of China's Urbanization and Regional Development in the Era of
Economic Reforms, GeoJournal 29. 2. 197-200. o.