Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.
Tér és Társadalom 7. 1993.1-2:43-49
INTERJÚ NEIL SMITH EGYETEMI TANÁRRAL
az amerikai földrajz és a feminista geográfia
néhány kérdéséról
(Interview with Neil Smith
about some questions of American and feminist geography)
Neil Smith a Rutgers Egyetem (New Brunswick, NJ, USA) Földrajz Tanszékének vezet ő a je,
posztgraduális képzés igazgatója, több nemzetközi folyóirat szerkeszt őbizottságának tagja. Vá-
rpsföldrajzot, humángeográfiai elméleteket, földrajztörténetet, s őt időnként természetföldrajzot
4 tanít. Legfontosabb kutatási témái: az urbán geográfia (s azon belül elsősorban a dzsentrifi-
káció vizsgálata); az egyenl őtlen területi fejlődés; a földrajz története, melynek keretében jelen-
kg Isaiah Bowman munkásságáról ír könyvet. Annak ellenére, hogy még 40 éves sincs, egy
ip86-90 között a társadalomföldrajzi szakirodalomról végzett felmérés szerint a világ 14. leg-
t5bbet idézett geográfusa. Ez valószín űleg részben annak köszönhet ő, hogy mindhárom eddigi
lilutatási területén átfogó, általános elmélet kifejlesztésére törekedett.
Míg Észak-Amerikában vagy Nyugat-Európában a földrajzon belül számos paradigma él egy-
más mellett, s többnyire az egyes kutatókról is köztudott, hogy melyik irányzat hívei, Magyaror-
za'gon ez a fajta sokféleség még nem alakult ki, vagy nem vált nyilvánvalóvá. Ön hogyan lett
z általában David Harvey nevével fémjelzett nyugati neomarxista „iskola" tagja?
Annakidején a skóciai St. Andrews Egyetem hallgatójaként matematikát és földrajzot kezd-
tril tanulni. Szórakoztatott ugyan a matematikai feladatok megfejtése, de ennél valami sokkal
kézzelfoghatóbb eredményre vágytam, ha úgy tetszik, társadalmi hasznát szerettem volna látni
a munkámnak. Érdekl ő désem fokozatosan a természetföldrajz felé fordult, részben mert ott
a matematikai ismereteimnek is hasznát vehettem — például a glaciális tevékénység modellezé-
Oben —, részben pedig, mert elb űvölt a szemem előtt kibontakozó, jég által formált táj.
1974-ben aztán egy ösztöndíj segítségével kijutottam az USA-ba, Philadelphiába. Ott szinte bé-
uítólag hatottak rám azok a rendkívül nagy társadalmi egyenl őtlenségek, melyek az egész város
arculatát meghatározták; azok az osztályok, fajok, etnikumok között húzódó éles határok, me-
liyeket a kapitalista társadalom — természetföldrajzi hasonlattal élve — a „tájba vésett". Az
1960-as évek végének eseményei engem is er ősen radikalizáltak, s Amerikában végre megtalál-
tam azt a kutatási területet, ahol politikai szándékaim és intellektuális igényeim találkozhattak.
$zociális érzékenységem és szakmai érdekl ődésem egyaránt azt követelték meg, hogy — a váro-
i tér differenciáltságának vizsgálatán keresztül — mélyreható magyarázatot találjak az emberi
társadalom téralkotó tevékenységének mikéntjére. Ekkor olvastam el David Harvey 1973-ban
publikált, „Social Justice and the City" (Társadalmi igazságosság és a város) c. könyvét. Nagy
Hatással volt rám, s bár er ősen vitattam az általa javasolt marxista elemzések jelent ős részét,
ugyanakkor azt is éreztem, hogy az engem érdekl ő kérdéseket ő sokkal teljesebben vizsgálta
meg, sokkal messzebbre jutott azok megválaszolásában, mint bárki más, akit ismertem. Mire
1977-ben ösztöndíjat kaptam a Johns Hopkins Egyetemre (hogy Harvey közelségében írhassam
Interjú Neil Smith egyetemi tanárral az amerikai földrajz és a feminista geográfia néhány kérdéséről
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.
44 Neil Smith TÉT 1993.1-2
meg Ph.D disszertációmat), egyre jobban meggy őződtem arról, hogy ha az ember visszanyúlik
az eredeti Marxhoz, Leninhez, Trockijhoz, ha az eredeti, és nem valamiféle sztálini verzióját
olvassa az ő műveiknek, vagy pl. Gramsci, Lukács írásainak, azokban hihetetlen mennyiség ű
társadalmi információt, elméleti tételt, kifinomult magyarázatot talál a kapitalista társadalom
működésére vontkozóan.
ön, aki az USA-ban és Európában is élt és tanult, talán jobban meg tudja ítélni azt, hogy
mivel magyarázható az amerikai geográfiának a világ más részein m űvelt földrajzra gyakorolt
jelentős hatása?
Nem hiszem, hogy az amerikai geográfia olyan befolyásos lenne. Az mindenesetre elgondol-
kodtató, hogy még így is sokkal nagyobb a hatása az országon kívül, mint azon belül. Tagadha-
tatlan — s engem is ez vonzott ide —, hogy az USA-ban egy valóban széleskör ű, energikus,
stimuláló intellektuális vita folyik a tudósok között. Ennek ellenére a tudományos világ, leszá-
mítva a technológiát és olyan területeket, mint pl. a fizika vagy a m űszaki tudományok, általá-
ban véve nem fejt ki jelent ős társadalmi hatást az USA-ban. Különösen, ha valaki kritikus ér-
telmiségi — ami jelen esetben az amerikai rendszer, az amerikai kapitalizmus bírálatát je-
lenti —, akkor ugyan bizonyos határon belül megengedik neki, hogy azt mondjon, amit csak
akar, de ennek semmilyen hatása sincs. Ahogyan Herbert Marcuse nevezte: ez az „elnyomó
tolerancia" — vagyis az ellenzéki eszmék tolerálása olyan nagyfokú, hogy az már elnyomóvá
válik. Ugyanakkor a MÉDIA sokkal er ősebben ellenő rzött, mint bizonyára bárhol másutt
Nyugat-Európában. Én legalábbis sehol sem láttam olyan antiintellektuális sajtót, mint itt. A
sajtó azok számára szabad, akik azt megengedhetik maguknak. Azok számára, akiknek nincs
elég pénzük, szabad ugyan, csak éppen hozzáférhetetlen.
Végül magának a földrajznak a kifejl ődése is hozzájárult ahhoz, hogy a brit geográfia sokkal
befolyásosabb az amerikainál. Az el őbbi már a XIX. században intézményesítette önmagát,
és a különböző diszciplínák között akkoriban fennálló nagy versenyben elismert pozíciót vívott
ki magának, s azt meg is tartotta. Ezzel szemben az USA-ban a földrajz csak a XIX. sz . végén,
a XX. sz . elején kezdett keresni valamiféle garanciát a tudományos státusz elnyeréséhez. Úgy
tűnt, a földrajzi determinizmus jelenti az utat a tudomány felé — ez természetesen tragikus
zsákutcának bizonyult. Ugyanakkor az Amerikában oly fontos földrajzi felfedezések révén a
geológia jutott jelent ő s szerephez. Így részben ennek, részben a földrajzi determinizmus
ideológiai bukásának köszönhet ően, azon kérdések fölött, melyekre Európában a természet-
földrajz adta meg a választ, itt a geológia diszponált, míg a társadalomfóldrajzi problémákat
az antropológia kezelte. Azt hiszem, leginkább ezen tényez őkkel magyarázható, hogy a XX.
században megjelen ő amerikai geográfia meglehet ő sen gyenge maradt, amit nem is hevert ki
igazán. Talán optimistának tűnök, de szeretném hinni, hogy az elmúlt 20 évben megindult egy
„felépülési folyamat". Ami itt az 1970-es évek eleje óta a geográfiában történik, az szinte párat-
lan az amerikai társadalomtudományok viszonylatában: egy tanulási „láz", különböz ő megkö-
zelítési módok keresése. Ez a marxista munkákkal indult el, majd a feminista kutatásokban,
s a legkülönfélébb társadalomelméletekben teljesedett ki. Egy rendkívüli szellemi „erjedés-
nek" lehetünk tanúi, s azt hiszem ez az, amire a folyóiratokon keresztül felfigyeltek Európában.
De még egyszer hangsúlyozom: ez nem jelenti azt, hogy a földrajznak az USA-ban befolyásos
pozíciója van.
Interjú Neil Smith egyetemi tanárral az amerikai földrajz és a feminista geográfia néhány kérdéséről
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.
tÉT 1993.1-2 Az amerikai földrajzról és feminista geográfiáról 45
Gondolom, ennek a szellemi pezsgésnek egy megnyilvánulása a kutatási témák szinte hihetet-
lenül széles skálája. Elegendő bepillantanunk az Amerikai Geográfusok Társasága legutóbbi
konferenciájának programjába. A munkacsoportok témái között a kulturális ökológiáról a n ők-
ről alkotott nézetek tanulmányozásán át a biblia földrajzának kutatásáig szinte minden megta-
lálható. Attól tartok, Magyarországon egy olyan témát, mint pl. „New York ábrázolása a XX.
Századi gengszter filmekben" nem is fogadnának el földrajznak. Ez a nyitottság egyúttal jó kap-
solatot is jelent más diszciplínákkal?
i Azt hiszem, néhány kimondottan tradicionális kutatóhelyt ől eltekitve, az amerikai geográfia
‘1,égre felhagy annak vizsgálatával, hogy tulajdonképpen mi is a földrajz. Így elkerülhet ő az
a nagyfokú zártság, ami a közgazdaságtant és a politikatudományt, az USA manapság két leg-
diktatórikusabb diszciplínáját jellemzi. Ezek azok a tudományágak, melyek a rendkívül er ős
i'ersenynek kiszolgáltatva pontosan megmondják nekünk, hogy mit gondoljunk a közgazdaság-
tanról, hogy mit gondoljunk a politikáról. A mi diszciplínánk képvisel ői viszont egyrészt nem
tartják ilyen fontosnak a versenyt, másrészt senki sem tudja igazán, mi is a geográfia. Ezért
aztán senki sem írhatja el ő, mi az, amit földrajzként művelnünk kell. A legizgalmasabb eredmé-
nyek ma a társtudományokkal összeköt ő határterületeken születnek. Edward Soja könyvének
alcímét (The reassertion of space in critical social theory) idézve: „a tér visszaállítása a kritikai
társadalomelméletbe" ma fantasztikus méreteket ölt. Az amerikai intellektuális nyelvezetben
ai történetiségnek, ill. az időbeliségnek a XX. századra oly jellemz ő egyeduralma az utóbbi
illőben megtört. Olyan teoretikusok, mint pl. John Berger, Louis Althusser, Edward Said újra
fhlfedezik a teret; a geográfia számos analízisben a központba kerül.
Elképzelhet ő, hogy újra megerősödik a földrajznak egyfajta — a társadalom- és a természet-
tudományok közötti — szintetizáló szerepét hangoztató vélemény?
Én ilyen, tudományok közötti szintetizáló szerepben egyáltalán nem hiszek. Azt viszont rend-
kívül fontosnak tartanám, hogy a természet- és a társadalomföldrajz kapcsolatban maradjon
egymással. E véleményemért folyamatosan kritizálnak, egyrészt azok a természetföldrajzosok,
*ik felhagytak a humán geográfia m űvelésével, másrészt azok a politikai földrajzzal foglalko-
zió barátaim, akik nosztalgikusnak tartanak. Szerintem pedig ennek, a geográfia két nagy ága
közti kapcsolatnak a fenntartása többé nem nosztalgia — nagyon is pragmatikus politikai indoka
Nian. Természet és társadalom szétválasztása egyértelm űen romboló hatású. Éppen ez okozta,
hogy a környezetről való gondolkodásunk krízisbe került, ez nyitott utat a társadalom által oko-
zott környezeti katasztrófákhoz. Azt gondolom, hogy az ember által megfigyelt, „megtapasz-
talt" tájat kutató földrajz az a tudományág, amely képes arra, hogy az eddigieknél érzékenyebb
értelmezését adja társadalom és természet viszonyának.
Nálunk sokaknak az a véleménye, hogy — az empírikus vizsgálatok folytatása mellett — jóval
nagyobb energiát kellene fordítanunk elméleti kutatásokra, hogy az amerikai földrajznak éppen
az elméleti gazdagsága a leginkább követésre méltó. Egyetért ezzel?
Természetesen az elméletek rendkívül fontosak, de nem mindegy, milyen elméletr ől van szó.
Az 1960-as években az Amerikai Egyesült Államokban kísérletet tettek arra, hogy olyan geog-
ráfiát alkossanak, amit tudományosnak tartanak az emberek. Csakhogy ez a „tudományos föld-
rajz" az elméletnek egy nagyon sajátságos verzióját jelentette — pozitivista volt. Az USA-ban
mindenesetre kimondottan a technokrata igényekhez igazodott. Arra szolgált, hogy megtudjuk,
hogyan telepíthető pl. egy áruház a legkisebb költségekkel, s milyen módon tartható a profit
a legmagasabb szinten. Bizonyos értelemben tehát a geográfia egy telepítési technológiává vált.
Interjú Neil Smith egyetemi tanárral az amerikai földrajz és a feminista geográfia néhány kérdéséről
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.
46 Neil Smith TÉT 1993 • 1-2
Legalábbis azzá akart válni, noha sohasem sikerült kivívnia olyan fontos szerepet, mint ami-
lyenre törekedett.
Meg kell azonban jegyeznem, hogy a földrajz f ő áramlatát valószínűleg napjainkban is ez
a pozitivista „tudományos vízió" uralja. Ennek határterülete ma a földrajzi információs rend-
szer. A GIS tiszta technológia, ami bizonyos értelemben er ősíti a földrajzot: a Nemzeti Tudo-
mányos Alapítvány több millió dollárt adományoz országszerte GIS-centrumok felállítására az
egyetemeken. Ugyanakkor az ott képzett hallgatókat a Defend's Mapping Agency, a CIA, általá-
ban véve a hadsereg, a privát vállalatok stb. alkalmazzák — innen pedig nincs visszatérés a
földrajz művelésének intellektuális tevékenységéhez. A GIS egyértelm űen technikák halmaza,
melyekkel bárki rendelkezhet, s azt hiszem a geográfusok a jöv őben nem fogják ellen őrizni
ezt a technológiát. Így e tendencia automatikusan elvezethet a pozitivista, technokrata szemlé-
letmód gyengüléséhez.
A földrajzi teóriáknál maradva, számomra sokkal biztatóbbnak t űnnek a társadalomelméle-
tek terén elért eredmények. Az 1970-as években a feminista, marxista, radikális irányzatok épp
a technokrata látásmódot tagadták meg nagyon határozottan. Megkiséreltek létrehozni egy ún.
releváns, mondanivalóval bíró geográfiát. Olyan földrajzot, ami szegénységr ől, faji megkülön-
böztetésről, városi szegregációról szól. És ez egy olyan földrajz volt, amelyet az 1970-es évek
elején az elméletek keresése jellemzett.
Ha jól tudom, Ön egyike azon kevés férfi kutatóknak, akik nyíltan kiállnak a feminista földrajz
mellett. Mára nemcsak a Rutgers Egyetemen, de szerte az országban önálló n őkutatási tanszé-
kek m űködnek, a geográfus kollégák ebben a témában külön kurzusokat indítanak. Tulajdon-
képpen mivel magyarázható ennek az irányzatnak a jelent ős térhódítása?
Valóban azt gondolom, hogy a legérdekesebb munkák közül jónéhány ma a feminista geográ-
fia terén születik. Az ide sorolható kutatások az USA-ban és Nagy-Britanniában az 1960-as
évek végén, az 1970-es évek elején jelentek meg, különösen az el őretörő feminista, de az emberi
jogi, háborúellenes, környezetvédelmi és szocialista mozgalmak által is ösztönözve: A tudomá-
nyos ortodoxitással szembeni feminista és szocialista kihívások er őteljesen összefonódtak, ré-
szét képezve a földrajz már korábban említett, átfogóbb radikalizálódásának. Ennek során f őleg
az kapott hangsúlyt, hogy a geográfiai kérdések a társadalmi környezetükbe ágyazódnak be,
hogy az állítólag tárgyilagos, „objektív" földrajzkutatás nem lehetséges, de — amennyiben
az ilyen kutatás a status quo-t er ősíti meg — nem is kívánatos.
Mivel a feminista munkák el ől a tradicionális folyóiratok túlnyomó része elzárkózott, a korai
feminista analízisek némelyikét az „Antipode" c. , az USA-ban és Nagy-Britanniában kiadott
radikális folyóiratban, vagy ami még gyakoribb, egyedileg publikálták. Azon túl, hogy doku-
mentálták a nők felháborítóan alacsony arányát az egyetemi—főiskolai földrajzban, valamint
tartós marginalizálódásukat a diszciplínán belül, a feministák (els ősorban, de nem kizárólago-
san) az urbán problémákra összpontosították figyelemreméltó kutatásaikat. Olyan szerz ők,
mint Linda McDowell, Suzanne Mackenzie, Jo Foord és Gerda Wekerle hozzákezdtek, hogy
feltárják, milyen módon jut kifejezésre a nemek közti különbség a városi térszerkezetben; rávi-
lágítottak, hogy a termelés mellett a társadalmi reprodukció mennyire fontos tényez ője az urbá-
nus tér kialakításának; megvizsgálták a n ők vezető szerepével jellemezhet ő helyi közösségek
és mozgalmak struktúráját; bemutatták a n ők helyét a környezetvédelmi mozgalmak szerve-
zésében.
Interjú Neil Smith egyetemi tanárral az amerikai földrajz és a feminista geográfia néhány kérdéséről
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.
tÉT 1993.1-2 Az amerikai földrajzról és feminista geográfiáról 47
De a kezdetben együtt haladó feminista és szocialista geográfia útja határozottan szétvált
diz 1970-es években. Mi volt ennek az oka?
A feminista kutatásoknak mind a földrajz uralkodó irányzatán, mind a radikális alternatívá-
kon belüli politikai marginalizálódása, valamint a megfelel ő elmélet akkori hiánya egyaránt
hozzájárultak ahhoz, hogy a feminizmus elmaradt a fejl ődésben. Nem tudott elterjedni, és ez-
41tal jelentő s befolyást gyakorolni a diszciplína egészére úgy, mint azt a marxista irányzat tette.
A marxizmusnak természetesen volt egy megalapozott, felhasználható, megvitatható, kétségbe
vonható, jelentős elmélete. Nem véletlen tehát, hogy az 1970-es évek végére a marxista kutatá-
sok nagyarányú szellemi er ővé fejlődtek a földrajzban, dominánssá válva a humángeográfiai
határterületek nagy részén. Ezzel szemben a feminista földrajz saját elmélete megteremtéséért
küzdött. Átütő sikert azonban nem ért el, mint ahogy nem kapcsolódott igazán jól az 1970-es
évek és az 1980-as évek elejének átfogóbb feminista vitáihoz sem.
Ez a helyzet viszont az 1980-as évek végén megváltozott, és mára a feminista kutatás nagyobb
szellemi vonzerővel rendelkezik, mint a marxizmus. Ez részben a társadalomelmélet különféle
hányzatainak megjelenéséb ől, valamint a marxizmussal szemben fellép ő kritikai megközelí-
tésből (és nyílt politikai támadásból) fakad, de ami még fontosabb, a feminizmusban rejl ő új
Szellemi és politikai erőt tükrözi. A konzervatív kormányok Nagy-Britanniában és az USA-ban
az 1980-as évek során kitartó támadást indítottak a n ők ellen, elsöpörve a nehezen kiharcolt
4redményeket, ide értve az abortuszjogokat, bizonyos szociálpolitikai intézkedéseket, az anya-
ággal, ill. a gyermekgondozással foglalkozó törvénykezést és a munkalehet őségek egyenlősé-
gét. Gyakran széttöredezve és háttérbe szorultan ugyan, de a feminista „mozgalom" olymér-
tékben maradt életképes politikai er ő az 1980-as évek során, ahogy a szocialista és más
mozgalmak nem voltak képesek. A tudomány világában maradva: a feminista geográfusok si-
keresen kapcsolódtak azokhoz az érdekfeszít ő feminista kutatásokhoz, amelyek más társada-
lomtudományok, a kulturális és humán szféra, s főleg a posztmodernizmus területén születtek.
Mivel magyarázza, hogy a posztmodernizmus különösen fontossá vált a feminista földrajz
Azárnára, s hogyan jellemezné a két irányzat kapcsolatát?
A posztmodern gondolkodás egyrészt a „modernista" megközelítések egész sorának elutasí-
tását ígérte, a tradicionáis irodalomtudomány szövegközpontúságától a marxista, strukturalista
és pozitivista „metaelméletekig"; valójában tehát mindannak tagadását, ami a materializmus
tágan értelmezett fogalmába tartozik. Másrészt, a posztmodern irányzat az id őn túl a teret fo-
gadja el a társadalmi tapasztalat viszonyrendszereként. Ebben a kett ős értelemben pedig úgy
tnik, a posztmodernizmus — Liz Bondi megfogalmazásával élve — „teret ígér a n őknek".
A korábbi csoport mellett a feminista geográfusok egy új generációja terjeszti ki szellemi befo-
lyását a diszciplinán belül: többek között Gerry Pratt, Julie Graham, Cindi Katz, Liz Bondi,
Sallie Marston és Ruth Fincher sorolhatók ide. Egy új, a feminista földrajznak szentelt folyóirat
(Gender, Place and Culture: A Journal of Feminist Geography) kerül kiadásra 1994-t ől.
Bár a posztmodern gondolkodás hozzájárult a feminizmus társadalomtudományokon — és
különösen a földrajzon — belüli újra központba állításához, a két irányzat közti viszony nem
problémamentes. A posztmodernizmus különböz ő emberek számára különböző dolgot jelent,
és amíg néhány feminista a posztmodern megközelítés feminizmusba való beolvadását szorgal-
mazza, mások jóval körültekintőbbek, és ragaszkodnak a megkülönböztetéshez. Végül, azt hi-
szem, a feminizmus egy sokkal koherensebb politikai projekt, minta posztmodernizmus. Szer-
Interjú Neil Smith egyetemi tanárral az amerikai földrajz és a feminista geográfia néhány kérdéséről
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.
48 Neil Smith TÉT 1993 • 1-2
vezett politikai választ jelent létez ő társadalmi problémákra, szemben a posztmodern álláspont-
tal, amely életet lehelt ugyan néhány megfeneklett diskurzusba, és oldotta a marxizmus és más
tradíciók mindinkább korlátozó merevségét, de túl gyakran vesz idealista fordulatot, azonosítja
a nyelvet a létezővel, és keres egyéni válaszokat súlyos politikai kérdésekre, a kívülállást hirdet-
ve. Politikailag, a posztmodernizmus meglehető sen sokszor jelenti a szervezés elutasítását,
vagy annak tagadását, hogy a szervez ődés egyáltalán szükséges.
Mindez egyáltalán nem a posztmodern gondolkodás leértékelése, csupán annak lényeges kor-
látaira való rávilágítás, így annak kiemelése, hogy a posztmodernizmus a társadalmi osztályok-
ról mélyen hallgat. Ezzel szemben a feminizmus egyik legizgalmasabb aspektusa az, hogy meg-
van benne a lehet ő ség egy olyan, sokkal integráltabb társadalomelmélet kifejlesztésére, amely
egyúttal politikai erőt is képvisel.
Csakhogy a feminista geográfusok egy része éppen azzal vádolta a neo-marxistákat — köztük
például dzsentnfikációs elméletéért részben Önt is —, hogy kizárólag az osztályviszonyokra,
a termelésre helyezik a hangsúlyt. Hogyan látja ezt a fontos nézetkülönbséget?
Marx nagyszer ű meglátása volt, hogy az osztályhelyzet egy határozott — a kizsákmányolás
„lencséjén" át szemlélt — világképet formál; következésképpen a marxizmus az osztály privi-
légiumát hangsúlyozta. A feminizmus legartikuláltabb áramlatai nem tagadják ezt az érvet, ha-
nem beépítik abba a gondolatba, miszerint a nemek közti különböz őségek a társadalmi egyen-
lőtlenségek egyik fontos válfaját alkotják. Tovább b ővítve a kérdést, ma számos társadalomel-
mélettel foglalkozó szakember és politikai aktivista fontos kutatási feladatnak tartja, hogy meg-
vizsgálja, milyen módon vehet ők számba a különféle lényeges egyenl őtlenségrendszerek: ho-
gyan alkothatunk olyan, politikailag motivált társadalomelméletet, amely figyelembe veszi a
faj, a nemzetiség, a szexuális irányultság szerinti, valamint a nemek és az osztályok alapján
kialakult társadalmi privilégiumokat is. Egyrészt, feltehet ően el akarunk kerülni egyfajta for-
mátlan relativizmust, melyben a különböz ő kiváltságok elméletileg egyenrangúan vannak ke-
zelve: szexuális irányultság és faj, nem és osztály nyilvánvalóan nem „egyenl ő" dimenziói az
elnyomásnak, bármit is jelentsen az. Ezek meglehet ősen eltérő módon működnek, ezért felve-
tődik a kérdés: hogyan foglalhatjuk rendszerbe kölcsönkapcsolataikat? Hogyan alkossunk el-
méletet a köztük lévő viszonyról? És hogyan tegyük ezt oly módon, hogy az így született elmélet
a politika számára is hasznosítható legyen? Ha a t őke és az osztály rajzolja ki a kizsákmányolás
kontúrjait, akkor hogyan írják le ugyanezt a kizsákmányolást a nemek és a fajok? Megfordítva,
ha azt tételezzük fel, hogy a patriarchátus felel ős a nők elnyomásáért, akkor hogyan fejeződik
ki az így létrejött egyenl őtlenségrendszerben az osztályok, ill. a fajok közti különbség? Az el-
múlt néhány évben a feministák élen jártak az ilyen fajta politikai és társadalmi szintézisek meg-
alkotásában; a feminizmuson belüli viták váltották ki a legnagyobb visszhangot. Donna
Haraway, Nancy Hartsock, Sandra Harding és mások munkássága — még ha rendkívül külön-
böző módon is, de — határozottan nagy befolyásra tett szert a fóldrajzon belül.
Attól tartok, nálunk számos vonatkozásban azonosítják a feminista geográfiát a marxista
földrajzzal. Végülis Ön milyennek látja e két irányzat viszonyát, jöv őbeni kapcsolatát?
Több mint egy évtizeddel ezel őtt Lydia Sargent „A feminizmus és a marxizmus boldogtalan
házassága" (Unhappy Marriage of Peminism and Marxism) miatt siránkozott. Míg az 1970-es
évek elejének feminista földrajza szoros kölcsönkapcsolatban állt a geográfiában megjelen ő
marxizmussal, ma a feminista kutatás sokkal függetlenebb. Olyannyira, hogy extrém esetekben
Interjú Neil Smith egyetemi tanárral az amerikai földrajz és a feminista geográfia néhány kérdéséről
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 43-49. p.
TÉT 1993.1-2 Az amerikai földrajzról és feminista geográfiáról 49
még ellenséges is a marxizmussal szemben. A kommunista rezsimek Szovjetunióban és Kelet-
Európában történt bukásával véglegesen el kellene temetni a marxizmust a sztálinizmussal
összekavaró nézetet, és újra nyilvánvalóvá kellene tenni, hogy megvan a lehet ősége egy integ-
rált, humánus marxizmusnak. Egy dolog világos: azt a feltételezést, hogy az osztálykülönbsé-
gek jelentik a legfontosabb társadalmi egyenl őtlenségeket, ki kell egészíteni a társadalmi szét-
szakítottság és elnyomás más módjainak elismerésével és tényleges számbavételével. A
marxizmustól nem megszabadulni kell, hanem újra kell írni azt. Ahogyan Gayatri Chakravorti
Spivak fogalmazta meg: „át kell írnia marxizmust a feminizmus pórusaiba". Az osztálykülönb-
ségek a társadalmi tapasztalat alapvet ő dimenziójaként és a politikai szervez ődés alapjaként
élnek tovább. És bár sokunk számára — akik az 1960-as évek végén kezdtünk komolyan érdek-
lődni a politika iránt — a marxizmus jelentette a belép őt a feminista kutatáshoz, ma a feminiz-
mus veszi át a határozott vezetést más (nem a nemek különbségéb ől kiinduló) nézeteknek egy
átfogóbb társadalomelméletbe való beintegrálása során.
Az interjút készítette és fordította: Timár Judit
New Brunswick, 1991. január és 1992.. augusztus
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/1-2. 50. p.