Tér és Társadalom 1. évf. 1987/2.
TÓTH JÓZSEF:
RÉGIÓK ÉS/VAGY MEGYÉK?
— Meditáció egy alapkérdésr ő l —
A termel őerő k fejl ődése a munkamegosztás mélyülésével jár. A munkameg-
osztás mélyülése visszahat a termel őerő k fejl ődésére, gyorsítva ezt a folyamatot. A
munkamegosztás egyrészt társadalmi oldalról, mint tevékenységek közötti munkameg-
osztás jelentkezik, másrészt — e tevékenységek térbeli allokációja következtében —
mint területi munkamegosztás fogható fel. Az utóbbi oldalról nézve a termel őer ő k fej-
l ődése sajátos területi egységeket eredményez, amelyek még egy olyan kis országban
is, mint Magyarország, szignifikáns módon elkülönülnek. Ezek a területi egységek
— definitív módon és legmagasabb hierarchia-szintjüket tekintve: régiók — mind a ter-
melés szerkezetét, mind a társadalmi struktúrát nézve lényegesen különböznek egymás-
tól. Érdekes módon, de a dolgok logikájából szervesen következ ően ezek a területi egy-
ségek egyben, s a természetföldrajzi adottságokhoz alkalmazkodó fejl ődés következté-
ben a tájakkal is többé-kevésbé megegyeznek. A termel őerő k fejl ődése során, objektív
folyamatok eredményeként kialakuló területi egységek a termel őer ő k fejl ődése jövőjé-
nek befolyásolásakor mint adekvát térbeli egységek felhasználhatók, figyelembevéte-
lükkel a termel őerő k fejl ődése meggyorsítható. Nem közömbös tehát, hogy a gazdasági
(és nemcsak gazdasági) tér szubjektív, társadalmi oldalról és különböz ő szempontok
alapján történ ő felosztása mennyire veszi figyelembe a termelés ez objektív területi
egységeit. Ha a tér e felosztásai inadekvát módon tükrözik vagy figyelmen kívül hagyják
a termelés területi egységeit, nem segítik, hanem akadályozzák a termel őerő k fejl ő -
dését.
Annak rögzítésével, hogy Magyarországon — bár kis országról van szó — létez-
nek a termelés objektív módon, a történelmi fejl ődés során kialakult és természetföld-
rajzi tájakra épül ő területi egységei, és annak leszögezésével, hogy e területi-termelési
egységek nem egyeznek meg a tér különböz ő szempontú társadalmi felosztásával, meg-
állapítható, hogy a kérdéskör alapos vizsgálata, vitája nem közömbös a termel őerő k ha-
zai fejl ődési lehetőségeinek megítélése szempontjából sem. Mik lehetnek egy ilyen vita
psomópontjai? Az elvi, elméleti kérdések sokoldalú, több tudományág szempontjából
való elemzésén és konfrontációján túl els ősorban a hozzáigazítás célszer űségének és
várható „össznépi" hasznának mérlegelése, a végrehajtás mikéntjének keresése, az új
struktúra várható m ű ködési problémáinak számbavétele — és természetesen más kérdé-
sek is.
A továbbiakban egy ilyen lehetséges eszmecseréhez szeretnék néhány gondo-
lattal hozzájárulni.
Tóth József: Régiók és – vagy megyék?
Tér és Társadalom, 1. 1987. 2. 77–80. p.
78
A régiók lényege a „másság", a többi régiótól való lényegi eltérés. Ez a másság
megnyilvánul a régió fejl ődésének sajátos történeti útjában, a mindenkori területi mun-
kamegosztásban elfoglalt helyében, e hely változásában, a természeti adottságokhoz va-
ló, a termel őer ő k fejlettségét ő l függő mérték ű alkalmazkodásban, napjaink környezeti
problémáinak súlyában, érzékelésében és levezetésében, a termelés ágazati szerkezeté-
ben, a gazdasági tér textúrájában, a településhálózat sajátosságaiban, a régióban él ő né-
pesség társadalmi, gazdasági helyzetében, demográfiai sajátosságaiban és még számos
tényez ő ben. A régiók másságának lényegéhez tartozik — épp az el őbbiekbő l követke-
zően — az is, hogy a régiók jöv őbeli formálódásának, fejlesztésének legf őbb kérdései
intraregionálisan azonosak, interregionálisan eltérnek egymástól. Az objektív valóság
megnyilvánulási formája, hogy a régiók a népesség tudatában is léteznek, elfogadottá
válnak, a köznapi beszédben is jelent őséget kapnak (alföldi, dunántúli, „pesti" ember,
szokások, mentalitás stb.).
A regionális sajátosságokhoz — a területi munkamegosztásban elfoglalt hely-
hez, e hely fontosságához kapcsolódóan — a gazdasági-társadalmi fejlettség különbségei
is csatlakoztak. Ezek következményként létrejöv ő különbségek, és az egyes régiókhoz
mint id ő leges jellemvonások tartoznak hozzá. Ez az id ő legesség természetesen viszony-
lagos. Egyes régióknak a területi munkamegosztásban kialakult kedvez őtlen helyzete
(vagy a fejlesztési források központi elosztása esetén: diszpreferenciája) tartós lehet, az
elmaradás fokozódhat és a régió sajátosságait is befolyásolhatja. Ez azonban nem vál-
toztat azon, hogy a régió lényege a másság, a sajátosságok összessége, melyekre építve,
melyeket meg ő rizve kell az elmaradottságot, a kedvez őtlen helyzetet felszámolni.
(Akarva-akaratlanul, hányszor keverjük a két dolgot össze! Az elmaradottság megszün-
tetése helyett gyakran valamely sajátosságot teszünk meg b ű nbanak. Pedig az ipar vagy
a város nem egészében véve fejlettebb, a mez őgazdaság, a tanya vagy az aprófalu nem
ab ovo elmaradottabb. Ipar és ipar, mez őgazdaság és mez őgazdaság között épp úgy
óriási különbség lehet a fejlettségben, jövedelmez őségben, munkakörülményekben,
mint a városok, a tanyák és az aprófalvak között infrastrukturális ellátottság, a lakos-
ság életkörülményei és egyebek tekintetében.)
Az eddigiek alapján — a régiók sajátosságaiból, másságából egyenesen követ-
kez ően — létezik sajátos, regionális érdek. Ez a regionális érdek azonban — éppen abból
kifolyólag, hogy az ország terének felosztása a felépítményi szférában eltér ő , inadekvát
módon történt — az intézményrendszeren keresztül nem tud manifesztálódni, artikulá-
lódni. A sajátos regionális érdekek felaprózódva jelentkeznek, parciális érdekek ered ő-
jeként és lényegesen meggyengülve tudnak érvényesülni. Ezáltal az ország egészének ér-
dekei is lényegesen csorbulnak.
A magyarországi helyzet nem egyedülálló a hazánkat is tartalmazó kontinen-
tális régióban. Kelet-Közép-Európa társadalmi-gazdasági fejl ődése általában nem kedve-
zett a régiók „elismerésének", a regionális érdekek artikulációjának. Európának erre a
részére történelmileg is a centralizált hatalmi mechanizmus volt jellemz ő , amely felül-
rő l diktált, és a regionális érdek érvényesítését csak ellentmondásosan, er ősen korláto-
zottan tette lehet ő vé. A szocializmus építésének eddigi szakaszát is a centralizált mo-
dell jellemzi, ami szintén hátráltatja a regionális érdekek érvényesülését, a központi
akarattal szembeni fellépés lehet őségét, illetve hatékonyságát. Mindehhez hozzájárult,
hogy Magyarországon történelmi hagyományként él a megyerendszer, amelyre ez a
központi irányítás évszázadok óta támaszkodik.
Tóth József: Régiók és – vagy megyék?
Tér és Társadalom, 1. 1987. 2. 77–80. p.
79
Ez a megyerendszer annak ellenére lényeges változás nélkül vészelte át az el-
múlt ezer évet, hogy igazából a megyehatár által körülfogott területek nem egységei
sem a természetföldrajzi térnek, sem a gazdasági tevékenységnek. Igy az a furcsa ket-
tősség áll fenn, hogy vannak olyan kreációink a hazai tér felosztásában, amelyek nem
igazán egységek, de van érdekképviseletük — és vannak olyan egységeink, amelyek a tá-
gabb értelemben vett termelés objektíve kialakult egységei ugyan, de nincs érdekképvi-
seletük, nincs intézményrendszerük.
Azok a kísérletek, amelyek ennek az ellentmondásnak a feloldására a felsza-
badulás utání évtizedekben történtek, mind ez ideig nem jártak sikerrel. Els ősorban
a gazdasági körzet-kutatásokra gondolok, amelyek els ő évtizede tulajdonképpen teo-
retikus vitákkal telt el, olyan vitákkal, amelyek érvanyaga tényleges kutatási eredmé-
nyekre nem támaszkodhatott, második id őszaka pedig, bár már részletes kutatási ered-
mények birtokában történt a gazdasági körzetek kialakítása, határainak megvonása,
mégsem eredményezett általánosan elfogadott gazdasági körzetbeosztást Magyarorszá-
gon. E kísérletek közé sorolható a tervezési-gazdasági körzetek rendszere is, amelyben
— a könnyebb megoldást választva — bizonyos megyecsoportokat vontak össze, az or-
szágot hat tervezési-gazdasági körzetre osztották. Ezek sem váltak azonban a termelés
és a ráépül ő felépítményi szféra tényleges területi egységeivé, intézményeik kialakulat-
lanok maradtak, lényegében a távlati tervezésben is csak rövid ideig játszottak — akkor
sem lényeges — szerepet.
Véleményem szerint Magyarország természetföldrajzi nagytájaival és a té-
nyekkel, kutatási eredményekkel leginkább alátámasztott Krajkó Gyula-féle gazdasági
körzetbeosztás legmagasabb taxonómiai szintjével lényegében megyez ően négy régiót
találunk Magyarországon. Ezek: a Budapestet és tágabb környékét magába foglaló Köz-
ponti Körzet, a Dunántúl, Észak-Magyarország és az Alföld. E négy régió fejl ődése,
mind történelmileg, mind a korábban, a régiók tartalmi jegyeinél, lényegi vonásainál
felsorolt egyéb tényez ő k tekintetében eltér ő volt, e régiókon belüli különbségek (a sa-
játosságok és nem a fejlettség szempontjából!) kisebbek, mint a régiók közöttiek, jel-
legzetes kohézióval rendelkeznek. Történetileg változó helyzetükre, az országos terüle-
ti munkamegosztásban elfoglalt mai helyükre vonatkozóan — bár elemzésükre nics te-
rem — beszédes számokból közlök két összeállítást (1. és 2. táblázat).
1. táblázat
A régiók Magyarország össznépességéb ő l való részesedésének változása
Régió 1784/87. 1870. 1920. 1949. 1980.
Központi Körzet 8,9 12,6 22,5 24,7 28,3
Észak-Magyarország 18,3 14,2 12,7 12,6 13,1
Dunántúl 46,8 38,5 32,0 30,1 30,1
Alföld 26,0 34,7 32,8 32,6 28,5
Együtt 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Tóth József: Régiók és – vagy megyék?
80 Tér és Társadalom, 1. 1987. 2. 77–80. p.
2. táblázat
A városok rang-koefficiensének alakulása régiónként és korszakonként
Régió 1870-1910 1910-1949 1949-1980 1870-1980
Központi Körzet 1,00 1,21 1,25 1,51
Észak-Magyarország 1,11 0,99 1,05 1,15
Dunántúl 0,99 0,98 1,09 1,06
Alföld 0,94 0,98 0,78 0,72
Együtt 1,00 1,00 1,00 1,00
Meggyőződésem, hogy az ország termel őerő inek fejlesztését — területi aspek-
tusból — e négy régiót tudomásul vev ő térfelosztásra kell alapozni, ráépítve e régiókra
a megfelel ő érdekképviseletet biztosító intézményrendszert, intraregionálisan pedig a
vonzáskörzetekre, a vonzásközpontokból és környékükb ő l álló területi egységekre kell
támaszkodni. (Ezek csak részben egyeznek meg a mai városkörnyékekkel, amelyek ki-
alakításánál a vonzáskörzet-kutatások eredményeit nem vették kell ő súllyal figyelem-
be.) E régiók a megfelel ő intézményrendszer birtokában artikulálni tudnák érdekeiket,
amelyek a fejlesztési eszközök elosztásában, az egységes területfejlesztési szemlélet és
gyakorlat meghonosításában, az ágazati allokációk befolyásolásában ragadhatók meg
első sorban. A régiók léte kiküszöbölné — egyebek között — azt a furcsa helyzetet is,
amely Magyarországon, több vizsgálati eredmény és a VII. ötéves tervre vonatkozó kor-
mányprogram szerint tény: az ország halmozottan hátrányos helyzet ű , elmaradott tér-
ségei részint (nagyrészt baráti, szocialista országokról lévén szó, csak többé-kevésbé ért-
hető módon) az országhatár mentén helyezkednek el, részint pedig (józan ésszel vég-
képp érthetetlen, illetve elfogadhatatlan módon) a megyehatárok mindkét oldalán hú-
zódnak. E térségek csökkenését természetesen nem attól reméljük, hogy kevesebb
bels ő határhoz szükségképpen kisebb kiterjedés ű elmaradott terület tapadhat,
hanem arra alapozzuk, hogy egyrészt a régióhatárok — eltér ő jelleg ű területek
között húzódván — dinamizáló hatásúak, másrészt a volt megyehatárok mentén elhe-
lyezked ő térségek kikerülnek a bels ő periféria állapotából, melyben a megyék közötti,
„állandóan fejl őd ő " koordináció ellenére napjainkban vannak.
Nem beszélve most a megyék közigazgatási funkción messze túln őtt szerepé-
rő l, ez a helyzet egyértelm ű en a gazdasági tér inadekvát felosztásának a következmé-
nye, és az ebb ő l fakadó hátrányokat nem engedhetjük meg magunknak. F ő leg olyan
idő szakban, amely az intenzív fejl ő dés elemeit egyre markánsabban foglalja magába,
amikor a terület, a tér, az azokból következ ő sajátosságok egyre inkább befolyásolják
a termelés hatékonyságát, lehet ő ségeit.
Mai térfelosztásunk pazarló. Id ő ben, energiában, pénzben. Nem vagyunk gaz-
dagok. Takarékoskodjunk.