Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
Tér és Társadalom 4. 1990.2: 1 - 13.
MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
MIKLÓSSY ENDRE
A hatvanas évek eleje óta különféle megfogalmazásokban, de szinte állandóan szerepel a fej-
lesztési célok között a „területi aránytalanságok leküzdése". Ennek ellenére a nyolcvanas évti-
zedben — ahelyett, hogy a joggal várható kiegyenlít ődés okozta problémákkal kellene küszköd-
ni — külön fejlesztési programot kellett készíteni a területi elmaradottság mérséklésére.
Úgy gondolom, hogy az ellentmondás oka a szisztéma alapjaiban van, nem pedig esetleges
működési zavaraiban. Meg kell ezért lcísérelni a leírást a gazdaság egészének m űködésével kap-
csolatban. Ebben Kornai János Hiány cím ű könyvének egyik példáját használtam fel, az ott
alkalmazott jelentés némi módosított általánosításával:
— egy üzem szűkebb értelemben vett árutermelésér ől a társadalmi újratermelés egészére;
— a pillanatnyilag érzékelhet ő, illetőleg krónikusan újratermel ődő erőforrás-korláttól addig
a több évtizedes folyamatig, amíg a forrás valóban kimerül.
A nemzetgazdaság fő sajátossága, hogy központilag vezérelt hiánygazdaság, amelyb ől szá-
munkra a legfontosabb a szisztéma ráfordítás iránti érzéketlensége. Ez abból adódik, hogy a
központilag vezérelt hiánygazdaságnak módjában áll a ráfordítások tekintélyes hányadát exter-
nalitásként kezelni, és éppen ez a regionális elmaradottság meghatározó oka.
A kérdést Kornai (1982) nyomán a kapacitáskihasználás fel ől közelíthetjük meg. Egy termel ő
üzem esetében a költségtényez ő a kapacitáskihasználás függvényében a következ ő (/. ábra):
Differenciális költség
Differenciális bevétel
,,opt
Kapacitás
kihasználás' foka
1. ÁBRA
Forrás: Kornai 1982: 280. o.
*A tanulmány OTKA pályázat kutatási anyaga nyomán készült.
MIKLÓSSY ENDRE : MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
2 Miklóssy Endre TÉT 1990.2
A költségek, illetve általában a ráfordítások minimuma nem a maximális kapacitáson van,
hanem alatta. Mi az oka akkor a „feszített" kapacitáskihasználásnak? Kornai szerint az alábbi-
ak (A hiány, 299-303. o.):
1. A többlethaszon biztos és tervezhet ő is, pl. mint tervtúlteljesítés.
2. A többlethaszon túlnyomó részt belső, azaz megjelenik a rendelkez ő fél közvetlen eredmé-
nyében (bevétel, presztizs stb.). A többletráfordítás ellenben túlnyomó részben külső, externális
(pl. társadalmi munkaid őalap növekvő felhasználása).
3. A többlethaszon központilag jelenik meg, a többletráfordítás ellenben atomizáltan, egye-
deknél, kisebb és anonim közösségeknél, témakörönként is elkülönülve (lakáshelyzet, környe-
zetszennyezés, egészségügyi ellátás stb.).
4. A többlethaszon azonnali, a többletráfordítás viszont id őben késleltetett (pl. a géppark
gyorsabb ütemű tönkremenetele). Hogy megértsük, milyen társadalmi-területi következményei
vannak e feszítettségnek, vezessük be Kornai nyomán a „jóléti függvény" fogalmát (294. o.),
amivel a társadalmi optimum szemléletessé tehet ő. A séma meglehetősen absztrakt, tekintettel
egyebek közt arra, hogy a "jólét" számos tényez ője szubjektív és nem is számszer űsíthető.
Termelő üzem esetén a kiinduló séma a következ ő (2. ábra):
Differenciális
CYx) összetett
társadalmi költség
Differenciális
Byx) összetett
teárresdamd aé Inmy
xo t Társadalmi kapacitás
kihasználási foka
2. ÁBRA
Forrás: Kornai 1982: 295. o.
A fajlagos bevétel nem függ a kapacitáskihasználástól, a költségfüggvény pedig U alakú. A
kapacitásmaximum közelében a költség felülmúlja a bevételt. Az „optimumot" a két görbe
metszéspontja adja. Feszített kapacitáskihasználásnál a fajlagos költségek növekednek (Keff).
Lényegében ugyanez a séma érvényes a társadalmi termelési folyamat egészére, amelyre vo-
natkozóan
— a differenciált összetett társadalmi költséget, illetve
— a differenciált összetett társadalmi eredményt ábrázolja.
Kornai azonban fölveti: „Önkényes volt feltételezni azt is, hogy a C' differenciális összetett
társadalmi költségfüggvény U alakú. Csak akkor U alakú, ha azok, akiknek értékítéleteit ez
MIKLÓSSY ENDRE : MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
TÉT 1990•2 Magyarország belső gyarmatosítása 3
a jóléti függvény kifejezi, elismerik a növekvő differenciális társadalmi költséget" — mondja
(i.m. 296. o.). Ha ellenben ezt bagatellizáljuk, akkor a görbe alakja ilyen (3. ábra):
Ditterenciális
\\.................________ összetett
By„) társadalmi
eredmény
Differenciális
CM összetett
társadalmi
költség
1 = x°P, Társadalmi kapacitás
kihasználási foka
3. ÁBRA
Forrás: Kornai 1982: 297. o.
Vagyis az optimum a maximummal esik egybe, és így a korlátlan expanzió a cél.
Úgy vélem azonban, hogy a „növekv ő differenciális társadalmi költséget" leginkább akkor
hajlandó az ember bagatellizálni, hogyha mások költségeir ől van szó. Például ritka az, aki a
száraz kenyeret és a szögesdrótot optimálisnak tekintené a saját maga számára. Megkockáztat-
nám ezért azt az állítást: akik az iskolakörzetesítést a "tiszta ész", avagy a nemzetgazdaság
szempontjából kitalálták és elrendelték, saját maguk nem bekörzetesített iskolájú faluban
laknak.
Maradjunk így inkább a következő sémánál: a görbék alakja hasonlóan U alakú minden eset-
ben, csak paramétereik különböznek. Képzeljük el, hogy valaki szabályozhatja egyes egyének,
termelőegységek költségeit és eredményeit. A népgazdasági átlag természetesen változatlan,
a feszített kapacitáskihasználás is, mégis kijöhet az egyéni optimum (4. ábra):
R2
R = ráfordítás-
függyény
E = eredmény-
lüggyény
E2
o = optimális
kapacitás-
kihasználás
x = tényleges
kapacitás-
kihasználás
Kék Kap.kihaszn.
4. ÁBRA
MIKLÓSSY ENDRE : MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
4 Miklóssy Endre TÉT 1990.2
Amennyiben egy szereplőnek lehetősége van arra, hogy relatíve csökkentse ráfordításait és
növelje eredményeit, akkor nemzetgazdaságilag feszített kapacitás mellett is elérheti (a maga
számára) az optimumot (Itt és E, metszéspontja). Ha ez nem jár az átlagfüggvények kedvez ő
módosításával (R csökkentés, E növelés), akkor csakis mások rovására mehet, vagyis a többi
szereplő tevékenységét szimuláló görbe eltorzul (R2 és E2). A „többi szerepl ő" így még mesz-
szebb kerül saját optimális kapacitáskihasználási pontjától, azaz még feszítettebb lesz a tevé-
kenysége, és még nagyobb a ráfordítása.
A ráfordítások csökkentése népgazdaságilag közismerten nem megy.' A Kornai által leírt
korlátlan keresletb ől és „puha" költségvetési korlátból ez nyilvánvalóan következik. Az ered-
mények növelése még kevésbé megy, mivel a világgazdaság folyamatosan, tartós (és gyorsuló)
tendenciaként leértékeli a termékstruktúrát. Marad tehát a harmadik lehet őség: a „szivattyú".
A „szivattyú" a hidraulikában a potenciálkülönbség mesterséges fenntartására szolgáló eszköz.
Alkalmas szemléltető fogalma ezért a társadalmi-gazdasági folyamatok gerjesztett egyenl őtlen-
ség-rendszerének. A területi egyenl őtlenségek jellemzésére a nyolcvanas évek óta használatos
(Miklóssy 1987). A „szivattyú" léte alapvet ően társadalmi-politikai kérdés, hiszen fenntartásá-
hoz nélkülözhetetlenek a hatalmi eszközök. Egy hatalmi kontroll nélküli gazdaság tartósan
diszpreferált szerepl ői ugyanis bizonyosan elmozdulnának saját „optimális kapacitásfelhaszná-
lásuk" irányába. Egy ilyen fordulat az ebben a modellben leírt gazdasági rendszer esetében
minden valószínűség szerint jelentősen csökkentené a társadalmi összterméket. Magát a „szi-
vattyút" azonban csak a legszéls őségesebb sztálini időkben működtette közvetlenül a hatalom.
Általában a gazdaság- és társadalompolitika preferenciarendszerei töltik be a szivattyú
szerepét.
Az egyenlőtlenség fenntartásában természetesen nem egyének, vagy társadalmi rétegek ha-
szonszerzése a fő cél, hanem a „feszítettség" állapotának fenntartása. Az „optimumot" egy
nemzetgazdasági ágazat számára kell biztosítani. Ez természetesen az els ő szektor, pontosab-
ban annak is a kiemelt része, pl. a hadiipar, illetőleg általában az alapanyagipar.
A területi következményekre kés őbb visszatérünk. Most meg kell vizsgálnunk a „szivattyú"
tényleges működését. Ennek két, egymástól elvileg független eleme:
— a haszonfüggvény emelése;
— a költségfüggvény süllyesztése.
A haszonfüggvény emelése
1. Közismert, klasszikus formája az agrárolló, ami eredeti formájában az ipari t őke maga-
sabbfokú szervezettségének és jobb érdekérvényesítési pozíciójának következménye.
Erőforrás-korlátos gazdaságban van azonban egy még er ősebb, magában a rendszerben rejl ő
ilyen kényszerítés. A két szféra a piacon tökéletesen egyenl őtlen helyzetben van.
2. „Szívást", tehát a kereslet korlátlan növelését csak az els ő szektorba tartozó termékeket
előállító ipar érzékelhet, hiszen ezek felvevői csak „puha" költségvetési korláttal találkoznak.
A második szektorba tartozó termékek (fogyasztási cikkek) és ezen belül a mez őgazdaság pro-
duktumai azonban beleütköznek a háztartások „kemény" költségvetési korlátjába. (A szocialis-
MIKLÓSSY ENDRE : MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
TÉT 1990.2 Magyarország belső gyarmatosítása 5
ta relációjú külkereskedelem figyelembe vétele ezt a sajátosságot alkalmasint még jobban el-
mélyíti.)
3. Ide tartoznak a termeléstámogatások, exportprémium, importdotálás stb. is, amelyek érte-
lemszerűen a költségvetési hányad növekedésével (az elvonások emelkedésével) járnak.
4. Sajátos magyar formáció az ipari telephelyi rendszer. A telephely technológiai részfelada-
tot végez az anyaüzem számára, a bels ő elszámoláSi rendszer eképpen vállalaton belül képes
a haszonfüggvényt a telephely rovására módosítani. (A mozgatóer ő itt a kényszerkapcsolat,
vagyis a piac kiiktatása.) Azt lehet mondani, hogy externalitássá változik ezen a módon magá-
nak a termelési folyamatnak egy része is.'
A költségfüggvény süllyesztése
Nemzetgazdasági szempontból ide tartozik minden „halasztás", valamint azon többletráfor-
dítások összessége, amely a munkavállalókból kiszorítható. Nem utolsó sorban ide tartozik a
kiemelt célokat szolgáló infrastruktúra-allokcíció is. Területi szempontból ennek van a legna-
gyobb jelentősége. Az elmúlt évtizedekben a központi redisztribució (a források teljes elvonása
és újraelosztása) szabályozta. Dönt ő volt a munkaerőpolitika szempontjából, amit nagy mérték-
ben lehet állami forrású lakásépítéssel orientálni. Ez tulajdonképpen jórészt nem egyéb, mint
a preferált tevékenység közvetlen költségvetési támogatása.' Népszer ű is, hiszen úgy tűnik ,
mintha egy alapvet ő szociális probléma megoldását segítené.4
Az allokáció alapja az infrastruktúra közismert központosítása: a létesítményeké, az össze-
kapcsoló szerkezeti vonalaké. A centralizációban a periféria többletráfordításai érdektelennek
tűnnek, mivel externalitások .5 Az infrastruktúra fejlesztés, nagyrészt költségvetési forrású lé-
vén, különösen alkalmas a kiemelt ágazatok relatív költségeinek csökkentésére. Amit az elmúlt
évtizedekben „a területfejlesztés gazdaságossági kritériumain" értettek, az éppen a kiemelt te-
vékenységek fejlesztésének alátámasztása volt.' (Ahogy azt az alapsémánkon láttuk, ez nem
egyéb, mint a többinek a diszpreferálása.)
Természetesen direkt költségcsökkentő szisztémák is vannak. A pénzügyi szabályozás prefe-
renciáival, amelyek ezek közül a legfontosabbak, itt nem foglalkozunk. Közvetlen területi költ-
ségszivattyú ellenben a fővárosban és a falvakban jelent ősen eltérő elektromos díjszabás. Ez
jól ismert tény; az ellenben, hogy maga az infrastruktúra kiépültsége miképpen preferálja a
fővárosi termelőket a vidékiek rovására, sokkal kevésbé, pedig összességében lényegesen szá-
mottevőbb tétel.'
A „szivattyút", a ráfordítások szintjében meglév ő relatív különbségek mesterséges fenntartá-
sát, az egyenl őtlenségek táplálják.' Kétségkívül a legsajátosabb egyenl őtlenség az, amikor nem
egyszerűen „elhalasztott fejlesztés" van, hanem visszafejlesztés.9 Mindez a korszerűség =
nagyobb méret = központosítás axiómára való hivatkozással történik, mechanikusan, azaz
minden tényleges, konkrét értékelés nélkül. El őfordulhat ugyan a „korszer űsítés" eredménye-
képpen kimutatható "gazdaságossági" elem, pl. : csökken ő üzemeltetési költség. Az esetek
nagy részében azonban ez is látszólagos, mivel a többletberuházás nem szerepel a kalkulá -
cióban.1°
MIKLÓSSY ENDRE : MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
6 Miklóssy Endre? TÉT I990•2
Ennél is fontosabb következmény a centrum relatív fölértékelése, ami ,e't csökkenti a fajlagos
ráfordításokat. Az „externalitásokban" is, és ez társadalmilag dönt ő ton(os!,ágú. Ugyanis a tár-
sadalom externális tartalékait ez mozdítja el a centrum irányába." A „.vattyú" olyan nagy
mértékben meg:lövell a területek közötti esélykülönbséget — a haszon ráfordítás eltorzítá-
sával —, hogy az a társadalom deformálódását eredményezi. '2 Természilesen az is lehetséges,
hogy a folyamat előrehaladtával a preferált és diszpreferált társadalom t-..yszer űen két részre
esik szét, területileg is, és így az ország kitermeli a maga „négerproblé máját", amin már nem
csupán a cigányok lesznek értend ők.
A „szivattyú" és az elmaradottság kapc,,:olala
A nemzetgazdaság négy fejl ődési fázisában" az elmaradottság meglehet ősen eltérő módon
jelenik meg, habár közös alap, hogy a „fő" tevékenységhez. képes., minden esetben többé-
kevésbé externalitásként szerepel.
A kezdeti fázisban (er őltetett ütemű fejlesztés) a ktaltsé.t—haszon liggvé,ny torzítása miatt
a periférián növekvő tényleges eredményhez csökkent:S rá Ordítás tartozik. Ennek általában a
halasztás az ideológiai alapja, az a remény, hogy a nenr.eigazdasági fejl ődés dinamizálódása
később majd itt is forrást teremt a növekv ő ütem ű fejlesztéshez, vagyis „visszatáplál". De ez
ellen szól a gazdaságfejl ődés belső logikcíja. Mint láttuk, a követ ke-L ő ciklus forrása mindig
az előző amortizációs alapja. Ezért a „reménybeli" l'azis cl m:trad, 6 helyei te két egészen IlláS
dolog történik:
— Az egyik, hogy a nemzetgazdasági fejl ődés nem dimunizalód ik. A magas GNP aövekedési
ütem önmagában nem tekinthető annak, hiszen csak egyre magasabb rt Ihrdítások árán le-
hetséges.
— A másik, hogy a diszpreferencia az eredményt is visszaszorít; a a ?eriférián, így a fejlesztés
gazdaságilag sem indokolható. A séma a következ ő : (5. ohne)
nemzeti termék
.... .
r- 3 periféria
eredménye
a periféria
eredménye
rálordítása
ráfordítása
•
kezdeti fázis a reménybeli következ ő tázis a ténylegesen következ ő fázis
5. ÁBRA
MIKLÓSSY ENDRE : MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
TÉT 1990.2 Magyarország belső gyarmatosítása 7
Ebben az első fázisban az elmaradottság kialakulása vagy meger ősödése hatalmi—politikai
kérdés. Ismeretes a központi redisztribúció rendkívül stabil bázisszemlélete, amelyben a kiala-
kult arányok a tehetetlenség miatt sok évtizedre rögz ődnek. A mai Magyarország fő beruházási
arányai például alig különböznek az 1950-est ől. Így az elmaradott térség egyszer kialakult ked-
vezőtlen részesedése öröld ődik. A „halasztás" mindjobban kitolódik, egészen addig, amíg —
mint láttuk — a számításba vehet ő gazdasági haszon is elenyészik. Így lehet bel őle végleges
elmaradás. A fejlesztéspolitika „eredménye" pedig immár visszafordíthatatlan destruktu-
rálódás.
A második fázis, amelyet küls ő forrásbevonó fejlesztési optimizmus jellemez, regionális
szempontból éppenséggel összehúzódással jár." Tulajdonképpen arról van szó, hogy az elma-
radt föllendülés további externalitások igénybevételére ösztökél.
A harmadik fázist, amikor a növekedés megáll, egyértelm űen még nem tudjuk áttekinteni.
Annyi biztos, hogy létezik egy talán minden eddiginél erő sebb centralizáció, amelyet azonban
itt talán nem közvetlenül a forrásösszpontosítás motivál, hanem a takarékosság. Itt már valóban
megkísérlik csökkenteni a ráfordításokat, de — természetesen — ez is els ősorban a periféria
rovására történik. '5 Ebben a helyzetben már fólismerik a kompenzáció szükségességét, például
központi alapot hoznak létre az elmaradott térségek támogatására."
Úgy gondolom azonban, e kérdés semmiképpen se kezelhet ő függetlenül a nemzetgazdaság
egészének megújításától, mert a kialakult szisztémák az externalitások fölélésével azonnal meg-
semmisítik a kompenzáció minden lehetőségét.
Mi a teendő?
Itt mindenekelő tt meg kell néznünk, milyen összhatása van a fejlesztéspolitika által m űködte-
tett szivattyúnak a periférián. A regionális elmaradottság kérdései a „területi" típusú er őforrá-
sokkal függenek össze. Az er őforrásokat négy fő típusra oszthatjuk:
— folyamatosan bővíthető (ilyen pl. a tőkefelhalmozás);
— korlátos, aminek a fajtái megújuló (pl. mez őgazdasági termel őképesség); elhasználódó;
elfogyó (pl. bányakincs).
A „területi" típusú erőforrások megújuló, vagy elhasználódó jelleg űek, tehát ezt a két esetet
kell megvizsgálnunk. (á ábra)
A
. Emax E = erőforrás
E2
t
idő
6 \ BRA
MIKLÓSSY ENDRE : MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
8 Miklóssy Endre TÉT 1990 • 2
= a feltárt erőforrás egy bizonyos szintig növekszik, onnan kezdve stagnál. Ez azonban
szinttartó, vagyis a forrás önmagát újratermeli. A szint az er őforrás elvben lehetséges maximu-
mánál mindig alacsonyabb.
E2 = a feltárt erőforrás a maximumig nő. Mivel azonban eközben föléli a megújulás forrásait,
innen kezdve, esetleg egy bizonyos átmeneti id őszak után, csökkennie kell. A csökkenésnek
elvileg nincs alsó határa, tehát a teljes elfogyásig tarthat, valószín ű azonban, hogy létezik olyan
küszöb, ami bizonyos strukturális átalakulást okoz, ami — egy alacsony szinten — a forrást
szinttartóvá változtatja." A pozitív beavatkozás lényege a fölélés megállítása és a forrás stabili-
zálása, lehetőség szerint minél magasabb szinten. (Sémánkban ez az aszimptota „helyrebillen-
tését" jelenti, ez felel meg a forrás „megújuló" típusú átalakításának.) A szint valószín űleg
alacsonyabb annál, mint amit az eredeti megújuló szint adott volna. A különbözet a ráfordítás-
érzéketlen extenzív fejlesztés „ára".
Megkíséreltük kimutatni, hogy a „területi szivattyú" és a nyomában járó regionális elmara-
dottság éppen efféle átalakulást eredményez, vagyis elhasználódó típusúvá alakítja a forrást.
A feladat lényege ebb ől adódik: az aszimptota helyrebillentése.
Az elmaradott térségek fejlesztésének hivatkozási alapja ez utóbbi években az állapolgári
jog, az esélyegyenlőség stb. Elhibázottnak tartom ezt, mert nemzetgazdasági szempontból e
kategóriák irrelevánsak. (Az elmaradott térségek fejlesztése így olyan kategóriába kerül, mint
mondjuk az alacsony nyugdíjak reálértékének a meg őrzése.) Így aztán a magasztos elv mindig
fenntartható (a távoli jövőre nézvést), míg a nemzetgazdaság — súlyos mindennapi gondjai mi-
att — nyugodtan teheti az ellenkez őjét.
A kérdést alapvetően nemzetgazdasági szempontból kell föltenni. Ekkor viszont a következ ő
nehézséggel találkozunk: Az elmaradott térségekben felhasználható „potenciális er őforrástar-
talékok" nincsenek. (Amennyiben vannak, bizonyíthatóan igen csekélyek, avagy nemzetgazda-
ságilag nézve igen periférikusak.) De még ha volnának is, ez csupán egy újabb er őforrásra
terjesztené ki a „szivattyúhatást", vagyis nem oldaná meg magukat a problémákat, csupán a
bajok jelentkezését tolná ki egy újabb id őhatárig. Ebbe a szisztémába ezért kár újabb forrást
beépíteni, még ha fóltárható volna is. A hatékonysági stratégia megváltozása nélkül az elmara-
dott térségek fejlesztése tulajdonképpen nem lehetséges, s őt, talán nem is kívánatos, mert a
fejlesztőeszköz esetleg csak újabb veszteségforrássá válik. (Ha az egész nem gazdaságos, akkor
aligha lehet egy részét gazdaságosan fejleszteni. Lásd például a Sajóvölgy helyzetét.)
Tárgyunkon belül a hatékonyság kulcskérdése az externalitások internné alakítása. Tulajdon-
képpen azoknak a kényszereknek a megszüntetése kell hozzá, amelyek a „területi szivattyút"
működtetik:
— a központosított fizikai térszerkezet oldása a lokális kapcsolatok vonalainak kiépítésével;
— az ipari telephelyrendszer kényszervertikumának megszüntetése;
— a rejtett termeléstámogatások megszüntetése, valóságos árviszonyok kialakítása;
— a dotációk területi különbségeinek kiegyenlítése;
— az infrastruktúrában mesterségesen kialakított szintkülönbségek felszámolása;
— a fejlesztési források redisztribúciója által okozott hatalmas különbségek nivellációja.
Mindez, esélyegyenl őség formájában, végeredményben a valóságos piac létrejöttének egyik
alapfeltétele. Persze az a kellemetlen benne, hogy a látható ráfordításokat ugrásszerú'en meg-
növeli.
MIKLÓSSY ENDRE : MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
TÉT 1990.2 Magyarország belső gyarmatosítása 9
Ugyanakkor, a nemzetgazdaság szempontjából tulajdonképpen nincs is externalitás. Ezért
itt voltaképp azon monopolhelyzetek megszüntetésér ől van szó, amelyekben a privilegizáltak-
nak módjukban áll mások ráfordításait annak tekinteni, a maguk okozta költségeiket másokra
hárítani. Az ebb ől származó haszon — azaz megnyíló-meg őrződő többleterőforrás — elvben
óriási lehet, bár kétségkívül nem a mesterségesen fenntartott privilégiumok számára.
E = eredmény
R = ráfordítás
E
idő
első második harmadik negyedik
7. ÁBRA
Jegyzetek
Magyarországon a hatvanas évek els ő felében nagy erőfeszítéseket tettek a ráfordítások csökkentésére, valószín űleg
előre látva a munkaerőforrások várható közeli kimerülését:
Két példa:
— a lakásépítés árindexe 1962-ben -5, I963-ban -2,7, 1964-ben -0,3 %. Ilyen nem volt sem azel őtt, sem azután
(saját számítások a Statisztikai Évkönyvekb ől);
— a fővárosi közlekedés költségvetési dotációja 1965-ben 616 millió, I967-ben 356 millió forint, azóta folyamato-
san nő, jelenleg évi tízmilliárd (!) forint körül van, miközben az utasforgalom gyakorlatilag alig változott (BKV
közlés).
Ezek a tagadhatatlan eredmények azonban csak „halasztással" és a min őség csökkentésével voltak elérhet ők. Az
a pótlólagos baj származott ebbő l, hogy a gazdaságirányítási reformmal járó föllendülés mintegy axiómaként tá-
maszkodott az ellenkez őjére — vagyis a ráfordításnövekedést automatikusan azonosnak vette a min őségjavulással
(pl. lakásépítés, karbantartás, közlekedéstámogatás stb.), és így er ős lökést adott a ráfordítások emelkedésének.
2
Nem elhanyagolható a dolog területi mellékhatása sem. A telephely — leszorított termelési értéke miatt — a telepü-
lésfejlesztésben csökkentett mértékben vesz részt. A teljes termelési vertikum hiánya miatt a telephelyeken nincse-
nek magasszintű szervező—irányító funkciók, ami természetessé teszi a magasabb végzettség űek elvándorlását.
3
Egy bányanyitáshoz éppoly természetesen hozzátartozik a bányászlakások építése, mint ahogy egy textilüzem letele-
pítéséhez nem tartozik hozzá. Viszont a lakásépítés termelési (beruházási) költségként nem fog megjelenni.
4
Hogy ez mennyire nem így van, gondoljunk az elértéktelened ő ózdi lakásokra, vagy arra, milyen hirtelen megszünt
az állami lakásépítés, mid őn az iparfejlesztés stratégiája a nyolcvánas években megváltozott.
5
Igen jó példa erre a kisforgalmú vasutak felszámolásának programja. A f ő hivatkozás a vasútfelszámolásra az volt,
hogy állaguk igen elavult (mintegy tízmilliárd forint kellett volna a felújításhoz), hogy a kis forgalom az üzemeltetést
nem teszi gazdaságossá, és hogy a forgalom átterelése gépjárm űvekre beleilleszkedik az egyébként is folyó
közútfejlesztési- és energiaátalakítási programba (szénhidrogén-felhasználás emelése).
Valószínűleg ösztönzést nyert ez a program a nagy angliai vasútfelszámolástól is — mindenesetre „modernizáció-
nak" nevezte és tekintette magát. Saját ágazati értelmezésben joggal: a f ővonalak korszer űsítése, pályaudvari re-
konstrukciók, villamosítás, új biztonsági és jelzőberendezések stb. jól indokolhatóak voltak a költségvetés számára
a források biztosítására. A tárcának ugyanakkor bizonyítania kellett, hogy gazdálkodik, vagyis fölszámolja a nem
kifizetődő tevékenységeket. Így a felszámolás alapja egy üzemgazdasági mérlegelés lett, méghozzá a vasutat gya-
MIKLÓSSY ENDRE : MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
10 Miklóssy Endre T ÉT 1 990 • 2
korlatilag önálló tő kés vállalkozónak tekintve (holott nem az, hanem költségvetési szerv). Tehát:
— igen alacsony szénhidrogén-árakkal számolt (ezt 1973-tól ugyan elsöpörte az olajárrobbanás, de a koncepciónak
meg se kottyant);
— a közútépítés -karbantartás költségeit, a közúti tömegközlekedés létesítményeit nem vette figyelembe (tárcaide-
gen kiadás lévén);
— a szállítási többletköltségeket az igénybe vev őkre hárította (pl. a személyszállításnál minimális kompenzációval,
a teherszállításnál semmilyennel);
— a tényleges lakossági vagy termel ői igényeket gyakorlatilag figyelembe se vette.
6 A „területfejlesztés gazdaságossága" igen homályos értelm ű , ha általánosságában — a maga teljes társadalmi jelen-
tésében — vesszük. Ellenben egy-egy körülhatárolt termelési résztevékenységre viszonylag jól meghatározható.
Persze csak rövid id őtávra és csak akkor, ha maga a kiemelt tevékenység is gazdaságos. Az elmúlt évtizedekben
ez az utóbbi feltétel, mint ma már világos, sajnos egyértelm űen nem teljesült, és ez a fejlesztés jelentős térségek
lerobbanásához vezetett (elavult termelésszerkezet, elértéktelened ő infrastruktúra, eltorzított társadalom-szerkezet
és értékrend).
Az infrastruktúra-fejlesztés fajlagos költsége a f ővárosban messze a legmagasabb, és az üzemek hozzájárulása ehhez
aránytalanul alacsony. Ezáltal nem érzékelik az infrastruktúra sz űkösségét, és nem is érdekeltek a másutt történ ő
fejlesztésben. (Csak egy példa: telefonhoz mérhetetlenül könnyebb egy vállalatnak a f ővárosban hozzájutni, mint
egy vidéki kisvárosban, noha ott nagyobb szülcség van rá, és olcsóbb is a fejlesztés.) Természetesen, ett ől függetle-
nül létezett az iparfejlesztésre kulcsolt infrastruktúra-fejlesztés szisztémája is, ellentétes hatással. Az ellentét azon-
ban csak látszólagos. A fővárosból történ ő kitelepítést végeredményben egyedül a munkaeróhiány, és nem az
infrastruktúra - hiány motiválta, így a kitelepítés er őforrás-felhasználás szempontjából olyan eltorzult eredményeket
hozott, amit például az ipar budapesti függ ősége igen jól szemléltet.
Az egyenlő tlen elosztás normatív alapja a település-hierarchia. A hierarchia az ellátás ésszer űsítésének gondolatán
alapul. Az ellátásnak különféle szintjei vannak: alsófokú (általános iskola, körzeti orvos); középfokú (középiskola,
kiskórház, rendel őintézet); fels őfokú (főiskola, nagykórház). Ezek a szintek célszer űen a megfelel ő szintű telepü-
lésben összegzendő k. Mivel a magasabb hierarchikus szinten levő település „nagyobb körzet lakosságát látja el",
indokolt, hogy a fejlesztési eszközökb ő l is többet kapjon. Az egy lakosra jutó fejlesztési összegek településtipuson-
kénti arányai a hatvanas és a hetvenes évtizedben a következ őképpen állandósultak (saját számításaim szerint):
ún. szerepkör nélküli település 1
alsófokú központ 3—6
kiemelt alsófokú-részleges középfokú központ 5 — 20
középfokú központ (gyakorlatilag kisváros) 10 — 30
felsőfokú központ (gyakorlatilag megyeszékhely) 40 — 80
Az arányok jórészt abból alakultak ki, hogy a fejlesztés hozzávet őlegesen fele a lakásépítésre ment, ez pedig a
városokra — illetve els ő sorban a megyeszékhelyekre — koncentrálódott. A „futottak még" kategória szerepkör
nélküli településeibő l a tanácsi székhelyközség nem ritkán még a községfejlesztési alapot is elvonta. Így aztán a
megyeszékhelyek, „ésszer űség szerinti" fontosságuknak megfelel ően, a megyéjükre es ő fejlesztési összegnek kö-
rülbelül a felét kapták.
9 Az úgynevezett „intézmény-központosítás" f ő adatai:
1965 1980 1985
Települések száma 3259 3121 3058
ebből nem rendelkezik:
— helyi tanáccsal 339 1597 1556
— iskolával 48 828 924
— önálló termelőszövetkezettel kb. 200 kb. 1500 kb. 1800
(Statisztikai Évkönyvek alapján.)
Mintegy 1700 községben nincs körzeti orvos. Az ÁFÉSZ-ek száma eme 20 év alatt 1370-r ől 270-re csökkent —
jelentősen távolodván azoktól a termel őktől, akiktő l a felvásárlást eszközölniük kell, és a fogyasztóktól, akiknek
az ellátását biztosítaniuk kellene. Nem igazán éri meg — szigorúan kereskedelmi szempontból — ellátni ezeket
a falvakat, oly kicsi a forgalom. (Noha valaha a szatócsnak megérte.)
10
A nemzetgazdaság növekedés-orientációjának egyik fontos vadhajtása a beruházási és a fenntartási költségek „ke-
mény" elválasztása, az el őző értelemszer ű preferálásával. Így lett „gazdaságosabb" egy centralizált új létesítmény
a már meglévő réginél.
MIKLÓSSY ENDRE : MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
TÉT 1990.2 Magyarország bels ő gyarmatosítása 11
11
Néhány alapvető tényező:
— A migráció ösztönzése városi lakásépítéssel és
— munkahely-teremtéssel, a falvak funkcióktól való megfosztása;
— Az ingázás. 1960-80 között az ingázók id őráfordítása mint "externalitás", a kétszeresére nőtt. Az ingázásra
késztető szívás jellegzetesen függ a centrum fejlettségét ől. 1980-as adatok szerint a (napi) ingázási id ő a teljes
munkaidőalapnak (nemcsak az ingázókénak):
— országosan 1,50%-a,
— Budapesten 2,00%-a,
— alföldi kisvárosban 0,30 — 0,02%-a.
(Saját számítás az 1980. évi népszámlálás köteteib ől.)
— Az ingatlanértékek relatív viszonyának változása („ingatlanolló"). Az értékek nemcsak széls őségesen külön-
böznek, hanem széls ő séges ütemben „nyílnak" is. Egy aprófaluban és a Rózsadombon meghatározható telekár
egy évtized alatt 1000-szeresr ől 8000-szeresre n őtt. A lakásárakkal is hasonló a helyzet, csak az összehasonlítás
— pl. az eltén5 komfortossági szint miatt — nehezebb. Mindenesetre ma a „rózsadombi" lakás m' ára 50.000,—
Ft körül van, parasztházat — helyét ől erősen függően — jóval 1000,— Ft alatti m2-áron is lehet már venni (saját
tapasztalat alapján).
Az ingatlanolló nyílásának számos hatása közül emeljük ki azt, hogy a magáner ős fejlesztőeszközöket a községekből
— ahol megteremtődtek — a centrumokba vonzza. Ez eredetileg egzisztenciális kényszer űség volt, a migrációval
függött össze, de ma már jól látható, els ősorban Budapest térségében, hogy értékment ő funkciót is betölt, azaz
üzleti szempontból is érdemes központokban beruházni. Ez a folyamat a centrumok már amúgy is igen problemati-
kus lakáspiacát rövid időn belül teljesen felboríthatja (mindenekel őtt a fővárosban).
12
Kolosi Tamás kategóriái szerint a társadalmi összetétel a következ ő (a „szélső" kategóriákban):
város falu
elit 17,7 0,6
deprivált 4,0 24,9
Összesen 100,0 100,0
Az iskolai végzettség, a lakásviszonyok, a jövedelemeloszlás pontosan megfelel ennek a képnek (falun ugyanazért
a munkáért 42 %-lcal kap kevesebbet az ember — Vécsei Pál 1981).
A falvak kezdik elveszteni értelmiségüket. Fels őfokú végzettséggel az ország lakosainak 10, a gyenge pozíciójú
falvak népességének 0,3%-a rendelkezik. 1970-80 között a falvak egyötödében az értelmiségiek aránya nemcsak
elmaradt az országos átlagos változástól, hanem csökkent (Vécsei Pál közlése).
A migrációs hullámok miatt elvész a lokális köt ődés. Az aspirációk és az értékrend rövidtávú érdekek mentén
rögződnek.
13
A forrásérzéketlenség miatt az államszocialista szisztémában a ráfordítás mindig meghaladja az eredményt, és így
a következő jellegzetes, 4 fokozatú fejl ődési pálya alakul ki: (7 ábra)
— Az első fázisban a növekedés biztosítható a bels ő források fokozott igénybevételével.
— A második fázisban a ráfordítások volumene már meghaladja az eredményt. Ez csak küls ő igénybevétellel (hi-
tel) lehetséges. Mindenesetre az eredmény még mindig n ő.
— A harmadik fázisban a küls ő forrás már nem nő (kimerült, vagy önmaga prolongálására szolgál a hitel). Az
eredmény azonban többféle okból, mint pl. a hitelek törlesztési kényszere, még nem csökken. Ez most már
csakis belső takarékossággal, ráfordítás csökkentésssel érhet ő el. Itt válik kényszerré a struktúraátalakítás.
(Megítélésem szerint mind a lengyel, mind a magyar gazdaság e fázisban van jelenleg.)
— A negyedik fázisban már nincs az a kényszertalcarékosság, amely a hanyatlást — a GNP csökkenését — megál I ít-
hatná. Másrészt: a tartalékok fölélése itt már oly el őrehaladott, hogy a struktúraváltoztatásnak alig van esélye.
(A román gazdaság föltehetően már ebben a fázisban van.)
14
Az 1975-ben induló V. ötéves tervben — az igazi nagy hitelfelvételekkel egyidej űleg — jelentősen csökkentették
az iparkitelepítés akcióterületeit, mindazon járulékos beruházásolcical, amelyek a szisztémában ehhez tartoznak.
Az iparkitelepítésre fordított összeg egy milliárdról a negyedére csöklcent.
15
Az iparvállalatok racionalizáló törekvései nem ritkán az avult eszközkészlet ű vidéki telephely bezárását eredménye-
zik. A termeléscsökkentéssel járó létszámcsökkentés els ősorban a vidéki ingázókat sújtja, főleg az alacsonyabban
kvalifikáltakat (kiemelten a cigányokat). Így ma és várhatóan a jöv őben is az eddig is elmaradottnak számító térsé-
gekben a legnagyobb a munkanélküliség, és — az adottságok szinte minden oldalú hiánya (megszüntetése) miatt
MIKLÓSSY ENDRE : MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
12 Miklóssy Endre TÉT 1990.2
a legnehezebb a segítség. Az ipar szerkezet átlakítási koncepciója a legteljesebb mértékben a fejlett iparú térségekre
összpontosít, úgy háromnegyed részben kifejezetten a f ővárosra.
Az infrastruktúra-hiány és a lakáshiány viszont alapvet ő akadályt jelent abban, hogy a népesség elvándoroljor
a kedvezőbb lehetőségeket ígérő településekbe.
16
A program 1985-ben indult, mintegy 500 településre, 5 év alatt 3 milliárd forint felhasználható forrással. Magyaror-
szágon ez az els ő ilyen program. Annakel őtte is volt ugyan efféle deklarált cél, de az gyakorlatilag mindig teljeser
beleolvadt az iparfejlesztési programba, és ilyen módon a nem rövidtávú hatásai mindig kett ős arcúak voltak (lásc
„szivattyúltatás"). Attól tartok, ez a most folyó program is elcsúszik ebbe az irányba; infrastruktúra-fejlesztésre
pl. lényegében nem használható fel az alap. Márpedig jelen helyzetünkben az extenzív iparfejlesztésnek már való-
színűleg rövidtávú el őnyei sincsenek.
17
A „fölélés" néhány társadalmi tényez ője:
1. a mortalitás és morbiditás er ős növekedése:
— a születéskor várható élettartam férfiaknál 65,5 év (Európában a legalacsonyabb);
— az élveszületési arány 1000 lakosra 12,2, nem biztosítja a reprodukciót, az ország népessége fogy;
— az aktív alkoholisták száma 600 ezer;
— az öngyilkosok aránya 100 ezer főre 45 (a világon a legmagasabb);
— neurotikus a 6-14 éves korosztályok háromnegyede;
— Icatonai szolgálatra egészségügyileg alkalmatlan a sorkötelesek egyharmada.
2. az életminőség zavarai:
— a minőség társadalmi méret ű leértékel ődése;
— a modernizációs igény eltorlaszolása;
— morális válság;
— értéktorzulás.
3. a lokalitás leértékel ődése:
— a falusi közösség társadalmi zárvánnyá torzulása;
— az értelmiségi exodus miatt megsz űnő művelődési minta;
— az elvándorlással csökken ő kisüzemi mezőgazdasági kompenzációs hinterland;
— a helyi tradíciók értékének elenyészte;
— a falusi lakásvagyon relatív leértékel ődése (a veszteség a leszakadóban lév ő falvakban 1970 és 1980 közöt
az országos átlaghoz képest mintegy 200 milliárd forint).
Irodalom
Kornai J. (1982) A hiány (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó)
Miklóssy E. (1987) „Településhálózatunk a hetvenes évtizedben" Palácföld 4.
Vécsei P. (1981) A területi fejl ődés általános törvényszerűségeinek feltárása, VÁTI.
MIKLÓSSY ENDRE : MAGYARORSZÁG BELSŐ GYARMATOSÍTÁSA
Tér és Társadalom 4. évf. 1990/2. 1-13. p.
Tér és Társadalom 4. 1990 .2: 1— 13.
INTERNAL COLONIZATION OF HUNGARY
ENDRE MIKLÓSSY
A well-known feature of state socialist national economy is its lack of cost-sensitivity. More
precisely, this stands, first of all, for externalities: the key actors of economic life tend to charge
the „second fiddlers" with the extra costs of forced growth. As a matter of fact, all individuals,
all activities, all fields and settlements which do not fall in the „mainstream" of the centralizing
policy, are second fiddlers. The major instrument of charging extra costs with secondary actors
is the mechanism of „spatial pump". The objective is to increase the relative profit of protago-
nists and decrease their relative costs at the expense of others. Obviously, this is only possible
by political and economic pressure that stabilizes the quasi-colonial dependence of „ perip-
heries".
Examples for the means of profit-increasing: gap between the relative prices of agricultural
and industrial products, subsidized production, and the system of industrial branch-plants.
Examples for cost-decreasing: central redistribution named as „development policy" including
housing projects, institutional concentrations and financial dispreferencies. The ideology of
underdeveloping peripheries is expressed by „rephasing", i.e. postponing the tasks.
Besides the persisting system of interests in centralization, growing general expenses of the
national economy themselves are now increasingly in the way of financing a real catching-up
development. Finally, the general decline of peripheries questions reckonable economic re-
sults. There is no other solution to the problem than making externalities internal, í.e. cost-
sensitivity.
Transl. E. Daróczi