Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s3 Kitekint ő 147
AZ ETNICITÁS DILEMMÁJA
A SZÉKELYFÖLD TURIZMUSFEJLESZTÉSÉBEN
(The Dilemma of Ethnicity in the Tourism Development
in Szekelyland)
HORVÁTH ALPÁR
Kulcsszavak:
turizmusfejlesztés regionalizáció turisztikai desztináció etnicitás etnikai turizmus Székelyföld
A Székelyföld Románia és a Kárpát-medence olyan történeti-kulturális régiója, amelynek a sajátosságát
a magyar kisebbség tömbszer ű elhelyezkedése adja meg. Ha a kisebbségi létben él ők etnicitása erő-
forrásként mozgósítható, akkor a turizmusfejlesztés a kisebbségi léthelyzet javítását, az asszimilációs
folyamatok lassítását is előmozdíthatja. A Magyarország és Románia közötti magyar—magyar kapcsolatok
egyik jellemz ő az etnikai turizmus, ami a székelyföldi vendéglátók számára szerencsés turizmuspiaci
je
konjunktúrát kínált. A székelyföldi turizmusfejlesztés társadalmi-kulturális és politikai környezetének
részét képezi az etnikai regionalizmus és az autonómia mozgalmak is. A romániai magyar kisebbség és a
román nemzet közötti kapcsolatokat a turizmus akkor mozdíthatja el ő, ha az etnicitás korlátozó szerepé-
nek leküzdésére sikerül stratégiai megoldásokat találni.
Bevezetés
A turizmus és a regionális fejlődés, területfejlesztés kapcsolatának (Aubert 2007)
tanulmányozása rendkívül érdekes lehet akkor, ha olyan területi entitásra vonatkoz-
tatjuk, amely esetében a közigazgatási kompetenciák kisebbségi léthez kapcsolódó
kulturális és etnikai dimenziókkal egészülnek ki. A Romániában található Székely-
föld sajátossága, hogy a román nemzetállam legnagyobb etnikai-nemzeti kisebbsé-
gének, a romániai magyarságnak (1,4 millió fő, 6,6%) a legnagyobb része, mintegy
700 ezer fő e térségben tömbszer űen helyezkedik el (Kocsis 2002a; Kocsis—Bottlik-
Tátrai 2006). A magyar anyanyelvű, magyar kultúrán szocializálódott, s őt 1920-ig
a magyar államiság íránt lojális és azt védelmez ő, építő közösség 90 éve kisebbségi
léthelyzetben él. Kisebb-nagyobb sikereket elért a kisebbségi kultúra meg őrzése és
az asszimiláció (a többségbe való beolvadás) megakadályozása terén, de közösségi
jövőképében hosszabb távon megnyugtató megoldást a kulturális és területi auto-
nómia megvalósításában látja (Bakk 2004; Győri Szabó 2004; Kántor—Majtényi
2004; Márton 2004; Varga 2004). Olyan társadalmi-gazdasági modernizációt kellene
végrehajtani a térségében, ami nemcsak a hagyományos értékek továbbvitelét jelenti,
hanem a kisebbségi emberek szül őföldön való boldogulásának feltételeit is meg-
teremti. A közösséghez tartozó egyéneknek le kell dolgozniuk azokat a hátrányokat,
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
148 Kitekint ő TÉT XXIV. évf. 2010 s3
amelyek egyrészt a periferikus földrajzi fekvésb ől (Horváth Gy. 2003), másrészt a
kisebbségi léthelyzetb ől, etnicitásuk korlátozó jellegéb ől fakadnak.
A Székelyföld mint etnikai régió egy sajátos történeti-kulturális térképz ődmény és
a térségben végbemen ő esetleges társadalmi-gazdasági fejl ődés akár olyan forgató-
könyv szerint is alakulhat(na), ami a székely közösség lassú sorvadásához vezethet.
Ennek a folyamatnak a leger ősebb tényezői a magyar közösség tagjainak elvándor-
lása, a korszerkezet és a demográfiai megújuló képesség eróziója (Kiss—Csata
2006), ezzel együtt pedig akár a román többségi nemzet tagjainak térfoglalása (la-
kás és/vagy telekvásárlás) és lassan regionális közösséggé formálódása, el ősegítve a
térség etnikai térszerkezetének a megváltozását. A turizmus egy olyan tényez ő-
együttes, ami a maga gazdasági és kulturális rendszerként való m űködése során
képes lehet a kisebbségi magyarság etnicitásának korlátozó szerepét fejlesztési er ő-
forrássá alakítani. Ez egyben azt a kérdést is felveti, hogy a turizmuspiac spontán
működése vezethet ide, vagy esetleg kívülr ől, a turizmus környezetéb ől kellene a
turizmus-rendszer alakulására hatni, sajátos szakpolitikai (Hall 1994; Church 2004;
Hall—Jenkins 2004), esetleg desztináció-menedzsment (Ritchie—Crouch 2003;
Lengyel M 2008) eszközökkel?
Régió, regionalizáció, turisztikai desztináció
A közéleti vitákban problémák adódhatnak abból, ha a régió fogalmának haszná-
lata során nem tisztázzák a kontextust, azaz, nem rögzítik le, hogy milyen régióról
is beszélnek (Benedek 2000; Cocean 2002; Lengyel L—Rechnitzer 2004; Faragó
2005). A régiófogalom értelmezése kapcsán itt csupán arra az összefüggésre tér-
nénk ki, ami a régió és a turizmusfejlesztés kapcsán megkerülhetetlennek t űnik.
A területfejlesztés, regionális politika kereteként Romániában is adottak a NUTS 2-es,
azaz tervezési-statisztikai és fejlesztési célokat szolgáló régiók, amelyeket a 2004.
évi 315-ös, regionális fej lesztésr ől szóló törvény szentesített (Benedek 2006).
A megyékből felépülő régiók a felülről vezérelt regionalizáció termékei, nem föltét-
lenül rendelkeznek saját identitással sem, de régión belüli társadalmi-gazdasági
vagy területi kohézióval sem. Románia közepén helyzekedik el a Közép régió, ami
hat megyébő l épül fel: Fehér, Szeben és Brassó megyék mellett, a Székelyföldet is
jórészt magában fogalaló Maros, Hargita és Kovászna megyékb ől (1. ábra). Az
egykori székely székek (valamikori közigazgatási egységek, ma legfeljebb sajátos
identitást hordozó kistérségek) területe rajzolja ki nagyvonalakban a Székelyföld
elhelyezkedését és határait (Vofkori 1998; Horváth Gy. 2003; Horváth A. 2007).
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s3 Kitekint ő 149
1. ÁBRA
Románia tervezési-statisztikai régiói és Székelyföld elhelyezkedése Romániában
(The Statistical and Planning Regions of Romania and the Location of Szekelyland)
Fontosabb vasút
- Autópálya
Fontosabb közút
Tervezett autópálya
Készítette:
Bartos-Elekes Zsombor
Orszdghatdr • BUKAREST F6vdros
Fejlesztési régi() határa o ksisfel~ Fejlesztést ügynökség székhelye
- Megyehatdr • Arad Megyeszékhely 100 000 lakos felett (2002)
VZ Az egykori székely székek területe o ~zenei Megyeszékhely 100 000 lakos alatt (2002)
Forrás: Horváth A. (2006) (kartográfus Bartos Elekes Zs.) -
Ha a turizmusfejl ődést a turisztikai piac működésének hatásaként fogjuk fel,
akkor tisztáznunk kell ennek keresleti és kínálati oldalát egyaránt (Puczkó—Rátz
2001; Lengyel M 2004; Michalkó 2007). A turisztikai kereslet közgazdasági fogal-
mának megfeleltethetjük a turistakibocsátó térség turizmusföldrajzi fogalmát, a
turisztikai kínálatnak pedig a turistafogadó térséget, azaz az idegenforgalmi úticélt,
turisztikai desztinációt (Ritchie—Crouch 2003; Lengyel M 2008). Amikor turizmus-
fejlesztésről gondolkodunk, akkor valójában arra kell választ adnunk, hogy a turiz-
mus-rendszer működésébe hogyan avatkozik bele az állam, vagy bármilyen olyan
szereplő, akinek jogosítványa vagy ereje van a turizmus feltételrendszerének, m ű-
ködésének, hatásainak befolyásolására (Hall 1994; Church 2004, Aubert 2007).
Turisztikai desztinációk, célterületek akkor is kialakulhatnak egy ország területén,
ha a turisztikai kormányzat (turizmusért felel ős minisztérium, hatóság, ügynökség
stb.) nem jelöl ki turisztikai régiókat, saját irányítási, menedzselési kompetenciák-
kal. Ha elfogadjuk Agg és Nemes Nagy (2002) álláspontját a „valódi" régió tartalmá-
ról, akkor a turisztikai régió esetében olyan térségr ől kellene beszélnünk, amely a
turizmus révén regionalizálódik. Azaz, a turizmusgazdaság térségi szervez ődésében
valami sajátosság jelenik meg egyrészt kínálati oldalon, akár mint komplex hely-
termék, sajátos komplex élménykínálatot ajánlva a látogatók számára. Keresleti olda-
lon pedig az adott piaci szegmensek jelenlétének kellene valami regionális, azaz
nemzeti szint alatti, települési szint feletti specifikus szervez ődésének lenni.
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
150 Kitekint ő TÉT XXIV. évf. 2010 s3
A regionalizálódás a turisztikai régió esetén akár a desztinációvá érést is jelentheti,
ami mellé társul(hat) a turisztikai regionalizmus, azaz a turizmus-szektor térségi
szereplő inek (önkormányzatoknak, helyi vállalkozóknak, civil szervez ődéseknek,
általában a kulturális és politikai elitnek) a régióhoz kapcsolódó identitása, „mi"-
tudata. Ez akár a saját intézmények szervez ődéséhez is vezethet, például a regioná-
lis szintű turisztikai desztináció-menedzsment rendszer kiépülése révén, ami magá-
val hozhatja a tér lehatárolásának az igényét és (akár felülr ől is támogatottan) kom-
petenciákkal való feltöltését. Ez esetben a turisztikai desztináció akár turisztikai
régióvá is válhat. Azonban, ha a lehatárolás felülr ől, a központi kormányzat szintjé-
rő l történik, akkor megtörténhet, hogy a központi akarat nem találkozik a helyi,
alulról szerveződő-épülő regionalizmussal. Így legfeljebb desztináció jöhet létre a
hivatalos, intézményesült turisztikai régiókon belül vagy azok határait átmetszve.
A történelmi fejl ő dés és kultúra, valamint a regionális identitás lehet az a tényez ő,
amely a turisztikai régiónak megadhatja a sajátos arculatát, de ennek észlelt imázsa
azonban, a célpiacok szocializációs folyamatainak és a kommunikációs csatornák
mű ködtetésének függvényében változó lehet térben és id őben egyaránt.
A desztinációs marketinget, mint a helymarketing (azaz régió- és településmarketing)
speciális területét csak vállalkozói t őkéből nehezen lehetséges fenntartani (Piskóti-
Dankó—Schupler 2002; Kozma 2003; Kovács 2004). Ezért az állami-önkormányzati
finanszírozás miatt meghatározó a régió normatív jellege (Benedek 2000), az intéz-
ményesülés. Ez akár a már létez ő tervezési-statisztikai vagy programrégiókhoz, terü-
leti-közigazgatási egységekhez is kapcsolódhat. Magyarországtól eltér ően, Romániá-
ban még nem intézményesültek a turisztikai régiók, annak ellenére, hogy az ország
történelmi tartományai már keretét képezték desztináció-marketing kiadványoknak
(2. ábra). A tervezési-statisztikai, illetve fejlesztési régiók regionális fejlesztési stra-
tégiáiba beépültek a turizmusfejlesztést célzó fejezetek is, de a területiség a turiz-
muspolitikai gondolkodásban az eddigi kormányzati ciklusok egyikében sem jelent
meg markánsan. A sajátos magyar—magyar kapcsolatok turisztikai megnyilvánulása
sejtet egy külön desztináció-jelleget egyrészt Erdély, másrészt ezen belül Székely-
föld vonatkozásában (Sós—Farkas 2002; Feischmidt 2005; Ilyés 2003; 2005; Sebes-
tyén 2005; Vörös 2005; KPMG 2006; Horváth A. 2009). De ez még nem értelmezhet ő
turisztikai régióként, legfeljebb annak csíráit, azaz a turisztikai regionalizmus kiinduló-
pontját jelenthetné, ha a térségi turisztikai szolgáltató társadalom, az alulról építkez ő
turizmuspolitika koherens volna. A nemrég megjelent Nemzeti Területrendezési Terv
Turizmus szekciója (Legea 190/2009) turisztikai körzetek kialakítását említi, de a
jogszabály térképmellékleteib ől nem rajzolódnak ki karakteres, saját arculattal ren-
delkező régiók, csak ún. turisztikai zónák vagy körzetek, amelyek igazából csak az
infrastrukturális fejlesztések prioritását célozzák meg.
Abból a feltételezésb ől kiindulva, hogy egy turisztikai régiónak mindenekel őtt
sajátos identitással s ehhez köthet ő arculattal kell rendelkeznie, Romániában legin-
kább a történelmi tartományokra (2. ábra), az egykori fejedelemségek, országrészek
területének megfelel ő entitásokra, a kisebb néprajzi körzetekre, városrégiókra és csak
azután a természeti nagytájakra kellene alapozni a turisztikai régiók kialakítását.
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s3 Kitekint ő 151
2. ÁBRA
Románia történelmi régiói a turisztikai külképviseletek egyikének honlapján
(Historical Regions of Romania on the one of the National Tourist Authority's
Websites)
Copyright 2009 Romanion lounst Office
Forrás: http://www.romaniatourism.comiromania-maps/historical-
regions-map.html (2009.11.10.).
Bánságnak, Körösvidéknek, ill. Partiumnak és Erdélynek nyilván a multi-
kulturalitása lehetne a differenciáló tényez ője, ezen belül pedig Székelyföld megje-
lenhetne sajátos etnikai-kulturális régió min őségében (Horváth Gy. 2003). De
ennek esélye nem vonatkoztatható el egyrészt a székelyföldi regionalizmustól, a
belső kohézió megerősítésétől, másrészt attól a többrét ű politikai kapcsolatrendszer-
től, amely a romániai magyar kisebbség autonómia-törekvései és a román többségi
társadalom percepcióinak befolyása alatt van.
A Székelyföld mint etnikai régió
Valódi régió-e a Székelyföld? — tehetnénk fel a kérdést Agg és Nemes Nagy
(2002) meghatározása alapján. Van-e mögötte regionalizálódás, irányul-e erre
valamilyen regionalizációs törekvés, illetve észlelhet őek-e regionalizmusra, regio-
nális identitásra és intézményépítésre utaló jelek? A három aspektus közül a
regionalizációt zárhatnánk ki elvileg a legkönnyebben, hiszen a román nemzetállam
kormányzatai részéről az eddigi „határhúzogatások" a NUTS 2-es régiókra (1. ábra)
vonatkoztak, a Székelyföld területi különállóságát, netán autonómiáját támogató
hivatalos román(iai) nyilatkozatra csak túlzott optimizmussal lehet számítani.
A Székelyföld számára e tekintetben az tekinthet ő egyedüli pozitívumnak, hogy
mindhárom megye, amely a történeti régió egyes részeit magában foglalja egy terü-
leti keretbe került. Az utóbbi években a romániai NUTS 2-es régiók m űködőképes-
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
152 Kitekint ő TÉT XXIV. évf. 2010 s3
ségét, az EU strukturális alapjainak a lehívásában nyújtott teljesítményeit éles kriti-
kák érték, ami a régiók átszervezése politikai szándékának kinyilvánítását eredmé-
nyezte (Csutak 2007). A magyarság képvisel ői értelemszerűen a kisebb régiók ki-
alakítása során a székelyföldinek is nevezett Maros, Hargita és Kovászna megyék
alkotta területi entitásért lépnek fel. A regionalizmus oldaláról közelítve a Székely-
földhöz, egyértelmű igazolást találunk a romániai magyar közéleti-politikai diskur-
zusban, a regionális identitásban, illetve identitásépítési törekvésekben (Kolumbán
2003; Kánya 2003b; Bíró 2007; 2008). S őt, lassacskán a három megye különböz ő
szereplő inek (önkormányzatok, kulturális intézmények) összefogása, együttm űkö-
dési törekvései akár székelyföldi regionális intézményépítés vízióját is el őrevetítik
(Horváth Gy. 2003). Egyik példát éppen a turisztikai desztináció-marketing csírái
(közös turisztikai vásári részvétel) jelentik, amire Hargita megye turizmusfejlesztési
stratégiájában külön fejlesztési prioritási tengely is megjelenik (Nagy B. 2009).
Ami a Székelyföldet mint régiót létrehozó regionalizálódást (társadalmi-
gazdasági kohézió kialakulását) illeti, ennek egyedüli biztos jegyét az etnikai-
nemzeti kisebbség tömbszerű ségében, sajátos szocializációs és kultúrateremt ő
közeg mivoltában fedezhetjük fel. Ez az az összetartó er ő, ami a székelyföldi —
magyar etnikai — regionalizmus számára hivatkozási és kiindulási alap lehet. A tör-
ténelmi fejlődés, az egykori székely székek közjogi különbözősége utalás lehet a
hajdani regionalizációs el őzményre, azaz a vármegyei rendszerrel 1876-ig párhu-
zamosan létez ő széki közigazgatásra (Kánya 2003a). De sem a történeti Székely-
föld, sem az azt alkotó egykori székek mint területi entitások (3. ábra) nem váltak
ismét normatív régióvá. A regionalizáció, körzetesítés hatalmi kérdés. De amiért az
ország törvényei nem bástyázzák körül a kulturális régiót és alegységeit igazgatási
kompetenciákkal, az még nem jelenti azt, hogy nem létezik e régió, csak azt, hogy
„valódivá válása" id ő és hatalmi harc, érdekérvényesítés kérdése. Err ől szól a terü-
leti autonómiáért való küzdelem (Bakk 2004; Győri Szabó 2004; Kántor—Majtényi
2004; Márton 2004, Varga 2004).
A Székelyföld értelmezése kapcsán kézenfekv ő megközelítés a szimbolikus-
informális régiófogalom (Benedek 2000) alkalmazása, hiszen a Székelyföld egy
olyan területi entitás a Kárpát-medencében l és Romániában, amelynek az elhelyez-
kedése és mai kiterjedése többé-kevésbé a magyar kultúrához tartozók és/vagy azt
ismerő k számára evidencia lehet. Határai azonban a történeti, demográfiai és politi-
kai folyamatok hatására már nem egyértelm űek még a régiókban élők számára sem
(Vojkori 1998; Kolumbán 2001; 2003; Horváth Gy. 2003). A Székelyföld megneve-
zés használata utal a 'székelyek földje' jelentéstartalomra, ami már eleve felveti a
kérdést: kik is a székelyek? A székelység nem más, mint a magyar kultúrnemzetb ől
kiszakított, romániai magyar nemzeti kisebbség (nemzetrész) egy része, néprajzi
csoportja, amelynek önmeghatározásában, közéleti megnyilvánulásaiban az
etnicitás és a regionális kultúra, a hagyomány meghatározó szerepet játszik.
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s3 Kitekint ő 153
3. ÁBRA
A székely székek térképe (az egykori Aranyosszék nélkül)
(Map of the Székely „Széks"/Chairs — without the Aranyos Szék)
/ 4<;k.erw;;vakok ztercei-
asok 1.
orszék
SZÉKELYFÖLD
bor
Szerkesztette: Elekes Tibor Cig''
1.
4 1'
Gs z é k Y0 -
Y ea
R
10 20 30 40 50 ian
Gyergyó-• fii
szentmiklós
4.9
Szovata 13;láit ,o
• , ő 4. bánya "‘
MAROSVÁSÁRHELY
• szeretla
• tr's
HA I T A
MAROSSZÉK UDVARHELY-
ls 11.
• SZÉK Szent? --ó•
Keresztúr Székely-egyha CSÍK- ,
fiúszék O udvarhely SZEREDA
Székelykeresztúr Kászon
fiúszék
,Bardóc rusnad.
- Székelyföld határa
I fiúszék Ísfür
Székhatár
KéZdISZék-.1
• Mai megyehatar Kezdi.
CSÍK- • veserhely
Mai megyeszékhely
SZEREDA O S
ok
MAI VÁROSOK:
AR Z É sr
• 150 000 lakos El SEPSI-
SZENTGYÓ GY
O 60 000 lakos
s Orbalszék ••• ••
O 25 000 - 50 000 lakos
t
•
• 10 000 - 25 000 lakos 1
Bodza- 0
10 000-nél kevesebb lakos forduló
F. - F. Felső-Fehér megye területe Bod "-havat
Forrás: Elekes (2009).
Amint Vofkori (1998), Kánya (2003a) vagy Egyed (2006) összegz ő leírásaiból ki-
tűnik, a székelyek eredettörténete nem tartozik a történettudomány megnyugtatóan
tisztázott kérdései közé. A számos elmélet eltérése a székelyek egészen korai,
12-13. század előtti kérdéseivel kapcsolatos. A székelyek saját magukról folytatott
narratíváiban, a térségi identifikációs folyamatokban valószín űleg sokkal jelentő-
sebb szerepe van a származás-mítoszoknak, mint a történelemtudományi interpretá-
cióknak (Hermann 2007). Annak ellenére, hogy a történelmi Székelyföld egyes
területeit valószínűsíthetően több hullámban és több el őző telephelyről telepítették
ide az Árpád-házi királyok (Kánya 2003a; Egyed 2006), a mai (iskolázottsági szint-
től és társadalmi rétegz ődéstől függően valószínűleg differenciált) közgondolkodás-
ban inkább az az elképzelés él a múltról, amit informális csatornákon keresztül
szívhatott magába az egyszer ű székely ember és amit a székely himnusz t ünnepi
alkalmakkor való éneklése csak er ősít benne: a Csaba-mítosz (Hermann 2007). Ezt
a mítoszt élteti a (magyar—magyar) turizmus is, de ugyanakkor táplálkozik is bel őle.
A székelyek származástudatában az egységes „nemes székely nemzet" ideája, mint a
középkori rendi nemzetfogalomnak (Hermann 2003) a kollektív tudatban meg őrzött
identifikációs formája maradt meg. S őt, ha kritikusan szemléljük a székely nemzet
fogalom anakronisztikus használatát, akkor egyfajta székely nacionalizmusnak is tanúi
lehetünk, bár ez inkább az etnikai regionalizmus fogalmával közelíthet ő meg. Egy
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
154 Kitekint ő TÉT XXIV. évf. 2010 s3
olyan sajátos területi-közösségi identitásról van szó, amely a magyar nemzet szerves
részeként, de azon belül jól elkülöníthet ően definiálja önmagát. A magyar nemzeti
identitás és a székely regionális identitás összefonódása jelöli ma ki a Székelyföld-
nek mint identitásrégiónak a határait (Vojkori 1998; Kolumbán 2001; Kánya
2003b;Egyed 2006;).
A középkor folyamán kialakult széki közigazgatási rendszer 1876-ig maradt fenn i ,
addig töltöttek be a székek közigazgatási, bíráskodási funkciót, de a székelyek
Árpád-kori privilégiumait az Erdélyi Fejedelemség fennállása alatt már alaposan
visszametszette a központi hatalom (Kánya 2003a; Egyed 2006). Székelyföld szerepe
a történelem folyamán átértékel ődött, a katonai és határ őrvédelmi szereppel együtt
járó kiváltságok, adómentességek megsz űntek, a székely önkormányzatiság, ön-
szervez ő dés folyamatosan visszaszorult, s bár e területi közösség a változó központi
hatalmaknak alárendelt maradt, az önkormányzás, a székelyföldi területi autonómia
eszméje meghatározó maradt (vagy feléledt) a mai térségi közgondolkodásban és
közbeszédben is. A székely identitás (Kánya 2003b) sajátos megnyilvánulása a
székelyföldi regionalizmus, amely több formában, csoport-specifikusan nyilvánul
meg, olyan interakciók révén, amelyek a szellemi-kulturális vagy a politikai és köz-
életi szférában jelennek meg (Kolumbán 2003; Kántor—Majtényi 2004; Bíró 2008).
Legnyilvánvalóbb, de nem kizárólagos példája a székelyföldi autonómia-mozgalom
(Bakk 2004; Győri Szabó 2004; Kántor—Majtényi 2004; Márton 2004; Varga 2004).
A székely identitás a regionális kultúra megnyilvánulása és annak generálója is.
A turizmus révén már m űködik egy fajta kívülről jövő, de a belső kohéziót erősítő, a
belső szervez ődést előmozdító tényez ő. A turizmusnak ezt a fajta térszervez ő erejét,
amit a keresleti igényekre reflektáló kínálati oldal (vállalkozók, önkormányzatok,
civilek) termel ki, feltételesen székelyföldi turisztikai regionalizmusnak is nevezhet-
jük. Ez hivatott megteremteni a Székelyföld turisztikai desztináció-menedzsmentjét,
a fokozatosan és lehet őség szerint alulról kiépül ő TDM-szervezet rendszer kereté-
ben (Horváth A.—Peteley 2008). A székely kultúra (ami nem más, mint székelyföldi
regionális magyar kultúra) szimbolikus elemek segítségével, akár a helymarketing
eszköztár (Piskóti—Dankó—Schupler 2002; Kozma 2003; Kovács 2004) tudatos al-
kalmazásával megjeleníthet ő a külvilág számára. Ez azt is eredményezheti, hogy
nem csak a magyar történelmet többé-kevésbé ismer ő, netán azt érzelmi síkon is
megélő magyar etnicitású emberek számára lesz felismerhet ő a székelység mint
történeti-kulturális közösség és a Székelyföld mint sajátos régió, hanem a más kul-
túrákhoz tartozók számára is.
Etnicitás, etnikai turizmus székelyföldi problémái
Az etnikai régió, az etnikai regionalizmus vagy éppen az etnikai turizmus olyan
komplex fogalmak, amelyeket az etnicitás fogalma (Barth 1996; Keményfi 2002;
Kocsis 2002b) nélkül nem tudnánk értelmezni. Kocsis Károly definíciója szerint
„az etnicitás szó napjainkban egyrészt azt a módot jelenti, ahogyan az egyének
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s3 Kitekint ő 155
személyes identitásukat kifejezik, másrészt pedig a társadalmi rétegz ődés azon típu-
sát tükrözi, mely tényleges vagy vélt közös leszármazáson, kulturális jellemz őkön
alapuló csoportképz ődésből ered.(...) Különösen nagy lehet az etnikumok bels ő
kohéziós ereje az etnikai identitás veszélyeztetettségének idején, ha lakóhelyüket
egy másik etnikum, egy idegen állam meghódítja, vagy ha idegen környezetbe ván-
dorolnak, vagy ha az el őzőekkel összefüggésben etnikai diszkriminációnak vannak
kitéve" (Kocsis 2002b, 319-320).
Az etnicitás, valamely etnikumhoz tartozás tudata szorosan kapcsolódik a nemzet
és a nemzettudat fogalmához. A nemzetfogalom értelmezése során utalnunk kell
arra a kett ős megközelítésre, amelyet ugyan számos kritika ért a nacionalizmus-
elméletek kutatói és kisebbségkutatók, szociológusok, antropológusok, politológu-
sok részéről (Kántor 2007), de a kisebbségi léthelyzetr ől való gondolkodásban,
megfelelő árnyalással jó elméleti fogódzót kínál: a kulturális nemzet és politikai
nemzet viszonyára. A nemzet fogalma, tehát, nem egyértelm ű, mást jelenthet Nyu-
gat-Európában és Amerikában, mást Kelet- és Közép-Európában (A. Gergely 2005;
Egedy 2007; Kántor 2007). Előbbire a politikai nemzet fogalmának dominanciája
jellemző , utóbbira a kulturális nemzet fogalma (Győri Szabó 2006).
Kelet-közép-európai térségünkben a nemzetállamok létrejötte egyrészt az els ő
világháború utáni hatalmi szerkezetváltások, másrészt a 19. század közepe óta feltör ő
nacionalizmusok és nemzetépítési projektek eredménye (Hajdú 2000; Hardi—Hajdú-
Mezei 2009). Például a korábban kisebbségi sorban (de számbeli többségben) él ő
erdélyi, magyarországi románok 1918. december 1-jén kimondták egyesülésüket a
királyi Romániával, majd az 1919. évi hatalomátvételt követ ően, a világháborút lezáró
1920. június 4-i Trianoni békeszerződés szentesítette az új államhatárokat. Ez azt
eredményezte, hogy Magyarország mintegy 102 813 km2-nyi területét csatolták Ro-
mániához, közel 5,3 millió (ebb ől mintegy 2,8 millió román, 1,6 millió magyar és 557
ezer német nemzetiség ű) lakossal (Glatz 1996, 571). Így, tehát 1,6 millió magyar
nemzetiségű lakos, a kárpát-medencei magyarság 16,7%-a került Romániához, azaz
kiszakadt a politikai értelemben vett magyar nemzetb ől, állampolgári közösségb ől és
nemzeti kisebbségi státusban része lett a román(iai) állampolgári közösségnek.
Ez a folyamat nem volt mentes az egyének, közösségek etnicitásában bekövetkez ő
törésektől, az elszakadás, veszteség érzését ől. Mivel az etnicitás tudata kiélezett
helyzetben megerősödik, a nemzeti kisebbségi létbe kerül ő egyének életminőségé-
nek meghatározója lesz a nemzethez való tartozás megélésének lehet ősége (Szarka
1999; 2005b). Amit ma a nemzetpolitikai diskurzusban találóan úgy jellemeznek,
hogy a határon túli magyar közösségeknek Trianon után egy szétfejl ődése követke-
zett be, az arra utal, hogy különböz ő nemzetállamokban nemzeti kisebbségi státusba
került magyar közösségeknek más és más hatalmi szerkezetekben kellett érvényesí-
teniük érdekeiket. Más és más nyelveken, más nemzeti kultúrákkal kerültek új fajta
kapcsolatba, miközben érzelmi és tudati szinten a magyar kultúrával, történelemmel
való közösségüket is igyekeztek fenntartani. A határokon túlra került közösségek-
nek nem szűnt meg a kulturális identitáson, nyelvi közösségen, közös történelmi
örökségen alapuló kultúrnemzeti hovatartozása. De elkezd ődött — többek között — a
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
156 Kitekint ő TÉT XXIV. évf. 2010 s3
romániai magyarság sajátos kisebbségi társadalomszervez ődése, a közösségi és
egyéni lét új kontextusban való újragondolása (Szarka 2005b).
Az új politikai-nemzeti (állampolgári közösségi) és kultúrnemzeti hovatartozás
kettő ssége azonban önmagában még nem feltétlenül kellene a nemzeti kisebbséghez
tartozók életérzésének, életmin ősége szubjektív feltételeinek romlását jelentenie
(Szarka 2005a). De az új nemzetállam(ok) homogenizációs törekvései, a mássághoz
való jog el nem ismerése a kisebbségi közösségek számára nem az integrációt,
hanem az asszimilációt, a lassú vagy gyorsított beolvasztást jelenthetik. Ezt a
folyamatot pedig olyan demográfiai folyamatok er ősítik, mint az elvándorlás, kor-
szerkezet változása (demográfiai öregedés), negatív természetes szaporulat (Kiss—
Csata 2006). Mindezek egyrészt a politikai, a szocio-kulturális vagy a gazdasági
feltételekkel függenek össze (Veres 2005; Kocsis—Bottlik—Tátrai 2006).
Azoknak a nemzeti kisebbségeknek, amelyek esetében létezik egy „anyaország",
meghatározó jelentőségű az anyaország külügyi kapcsolatrendszere (Szarka 2007),
többek közt a lakóhely szerinti országgal, esetünkben az alapszerz ődéssel is alátá-
masztott Magyarország—Románia kapcsolatrendszer. A kisebbségi sorban él ő egyé-
nek számára nem annyira a diplomácia kulisszái mögötti történések érdekesek, mint
inkább az, hogy az anyaország milyen eredményességgel tud a lakóhely szerinti ország
kormányzataira, politikai er ő ire hatni, másrészt az, hogy milyen nemzetpolitikai szem-
pontokat, elveket és eszközöket érvényesít a határon túli nemzetrészekkel való kapcso-
lattartásban. Ehhez tartoznak a különböz ő támogatási rendszerek, a határon túli okta-
tási, kulturális, esetleg gazdasági intézmények fenntartására irányuló er őfeszítések, de
ugyanígy, a határon túli közösségekr ől való diskurzus jellege, ami az anyaországbeli
és külhoni magyarok, nemzetrészek közötti érzelmi kapcsolatokat is befolyásolja, ami
aztán lecsapódhat a turizmuson keresztüli interakciók jellegében, tartalmában.
A Székelyföldnek mint szimbolikus-informális, azaz történeti-kulturális és etnikai
régiónak az identitását nagymértékben er ősíti a turizmus fejl ődése, egyrészt keresleti
oldalról, döntően a magyarországi turisták és utazásszervez ők, útikönyvírók részé-
rő l, másrészt kínálati oldalról, azaz a keresleti trendhez való proaktív alkalmazko-
dás, az etnikai turizmus, mint konjunktúra kihasználása által (Feischmidt 2005; Ilyés
2005; Sebestyén 2005; Vörös 2005; Horváth A. 2009). Székelyföld sajátos identitása
a történelmi múltban, a múltból átörökített etnikai mítoszokban gyökerezik, ugyan-
akkor a politikai és közéleti diskurzusban (beleértve a desztináció-marketing vonat-
kozású érveléseket is) folyamatosan újjáépül. Turisztikai bemutatási technikák
(Puczkó—Rátz 2000; Husz 2007) révén a térség történelme, mítoszai, legendái, nép-
rajzi tudása a turizmusban hasznosíthatóak, azaz gazdasági er őforrásokként (Dower
1999; Czene 2002; Ferencz 2003) is felfoghatóak. A Székelyföld turisztikai célterület
jellegét alátámasztják az utazás és utazásszervezés nélkülözhetetlen kellékeiként az
útikönyvek, turisztikai kalauzok is (Vojkori 1998; Sós—Farkas 2002) és az egyes, fő-
leg a magyarországi turistacsoportokat vezet ő, kísérő idegenvezet ők interpretációi is.
Amint a résztvev ő megfigyelés és több interjúalannyal készített mélyinterjúk 4 is iga-
zolják, a helyi idegenvezet ők egyfajta kultúraközvetít ő szerepet is betöltenek, de nem
csupán a történelmi-néprajzi, helytörténeti, egyház- és m űvészettörténeti ismeretek
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s3 Kitekint ő 157
átadása révén, hanem azzal a verbálisan is megjelenített identitással, amely által a
helyi idegenvezet ők szolgáltatása autentikusabb, mint a küld őpiacról érkező „profi"
utaskísérőé/idegenvezetőé. A fő hozzáadott érték vagy megkülönböztet ő elem, a
„mi"- és „miénk"-tudat megjelenítése.
A székelyföldi vendéglátók, kisvállalkozók eddig egy olyan turistaáramlási kon-
junktúrát használtak ki, amelyre rásüthetjük az etnikai turizmus (Harron—Weiler
1992) bélyegét. Ennek egyaránt vannak pozitív és negatív vetületei. A magyar—
magyar kapcsolatok vendég—vendéglátó szereposztásában a kilencvenes évekt ől
inkább a magyarországi vendég játszotta a turista szerepét, a határon túli, az erdélyi,
székelyföldi magyar pedig a vendéglátó szerepét. Magyarország és Románia eltér ő
gazdasági fejlettsége a két ország viszonyában eddig Magyarországot inkább küld ő-,
Romániát inkább fogadóterületté tette. Amint személyes tapasztalataim és interjú-
alanyaim elmondásai is alátámasztották, a magyar turisták egy részének magatartá-
sában néha olyan (sajnálkozó, esetenként lekezel ő) viszonyulás volt megfigyelhet ő,
kiérezhető, amelynek eredménye lehet a vendéglátók részér ől a kezdeti lelkesedés,
eufória halványulása és az apátia irányába való alakulása (Puczkó—Rátz 2001, 152).
Ez a fejlemény negatívumként könyvelhet ő el, akárcsak az az aspektus is, hogy
Magyarországról Erdélybe inkább csak azok jöttek el turistaként, akik számára
„Erdélybe utazni más" (Sebestyén 2005). Az pozitívum, hogy az utóbbi esetekben
inkább az őszinte rajongás tapasztalható Erdély és Székelyföld autentikus értékei
iránt. Számukra Erdély nem egy a sok turisztikai desztináció közül, ahová a jó ár-
érték miatt is érdemes elutazni. E szegmens számára szinte erkölcsi parancsként
jelentkezik a késztetés, az utazási motiváció. Azért különleges Erdélybe, s ezen belül
lehetőleg Székelyföldre utazni, mert a magyar kulturális örökség emlékeit, de még
inkább a magyar közösségeket, embereket megismerni a maguk mindennapjaiban egy
sajátos élményt, a kognitív és esztétikai mellett, az önmegvalósítással kapcsolatos
élményt hordozhat (Puczkó—Rátz 2000; Kovács 2004). Mindemellett egyre többen
érkeztek olyanok is, akik számára kevés és homályos információ állt rendelkezésre
Erdély realitásairól (többek között arról, hogy csak Székelyföldön jellemz ő a
tömbmagyar jelenlét, illetve, hogy egyáltalán létezik a magyar anyanyelv ű közösség).
Az ismerősök és utazásszervez ők késztetésére ők is útra keltek, a nem egyszer „fapa-
dosnak" ítélt Erdélybe. Egy piackutatási tanulmány (KPMG 2006) megállapításai
szerint a magyar piacon meghatározó a „fapados Erdély"-imázs, amit az is igazol töb-
bek közt, hogy a Székelyföldre Magyarországról érkez ők általában jóval árérzéke-
nyebbek, mint a hazai turisták, illetve, mint saját maguk, belföldi utazásaik során.
Minden pozitívuma mellett ennek a magyar—magyar „etnikai" konjunktúrának az
a kedvezőtlen hatása is megvolt, hogy főleg a kisebb turisztikai vállalkozások meg-
elégedtek a magyar piaci jelenléttel, anélkül, hogy nyitottak volna más piacok felé
is. Nemcsak a marketingkommunikációs eszközök és csatornák használatát illet ően,
hanem a nyelvtanulás tekintetében sem voltak jelent ős erőfeszítések. A magyar piac
stagnálásának, netán sz űkülésének az érzékelése alapján (bár a határátlépési statisz-
tika alapján még mindig első helyen állnak a magyarországiak és jóval nagyobb
számban, mint egy—két évvel korábban, ld. Horváth A. 2009), több székelyföldi
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
158 Kitekint ő TÉT XXIV. évf. 2010 s3
vendégfogadó vállalkozás vezet ője érzi a román és más külföldi piacok felé való
nyitás szükségességét. A kínálat további növekedése és szerkezetváltása hangsúlyo-
zottan veti fel a gazdaságosság és a jobb kapacitáskihasználás kihívásait. Mindezek
nemcsak a más földrajzi piacok felé való orientációt, hanem a termékfejlesztési er ő-
feszítések fokozását is feltételezik. Forgalomnövekedésre akkor lehet számítani, ha
egyrészt (akár az Európán kívüli úticélokkal versenyezve) Magyarországról sikerül
idecsábítani azokat a szegmenseket, akik számára Erdély még nem, vagy másod-
szorra már nem tűnik vonzónak. Másrészt a belföldi és más országokbeli vendégek
és utazásszervez ők érdeklődésének a felkeltésére is szükség van. Ez viszont csakis
az etnikai turizmus meghaladása vagy átértékelése és stratégiai alapokra való helye-
zése mellett lehetséges.
Összefoglalás
Korlátozó tényez ő-e a fejlődésben, sajátosan a turizmusfejl ődésben a kisebbségi
léthelyzetben él ő k etnicitása? Ha egy történeti-kulturális régiónak a kohéziós ténye-
zőjét az etnicitásban, a regionális közösségnek az ország társadalmától való nemzeti
alapú tudati-érzelmi elkülönülésében ismerjük fel, akkor értelmezni kell az
etnicitásnak mint társadalmi-kulturális tényez őnek a fejlődési kilátásokra való hatá-
sait. A nemzeti kisebbségi léthelyzet az egyének életmin őségét akkor befolyásolja
kedvezőtlenül, ha etnicitásuk miatt az egyének diszkriminációnak vannak kitéve,
nem tudják fenntartani kulturális és szociális intézményeiket és az azok által biztosí-
tott szocializációs formákat. A tömbmagyar-jelleg a székelyföldi közösségek számára
másfajta szocializációt, másfajta egyéni és csoportos életstratégiákat tesz lehet ővé,
mint a multietnikus közegben tényleges kisebbségi léthelyzetben él ő „szórvány-
magyarok" számára. A tömbben él ő magyar nemzetiség ű székelyföldiek nem kény-
szerülnek napi kapcsolatban lenni a többségi nemzetet alkotó, de regionálisan kisebb-
ségben levő románokkal, ami a nyelvhasználat terén egyfel ől az anyanyelv akadályta-
lan elsajátítását, fejl ő dését jelenti, ugyanakkor az állam, illetve a régión kívüli több-
ségi nemzet nyelvének elégtelen ismerete sok esetben korlátozó tényez ő, fóleg a régión
kívüli munkaerő -piaci boldogulásban. Mivel a napi kommunikáció során viszonylag
kevés interakcióra kerül sor a nem-magyar nemzetiség űekkel, és mivel a kábelteleví-
ziós szolgáltatások révén túlnyomórészt a magyarországi média szolgáltatásait
fogyasztják, ezért leginkább a közoktatási rendszerben való részvétel, esetleg a munka-
helyi szocializáció során sajátítható el és gyakorolható az állam nyelve.
Ha a Székelyföldet turisztikai desztinációként szemléljük, akkor az etnicitáshoz
kapcsolódó nyelvhasználat, anyanyelvi kultúra, történelmi tudat egyrészt fejl ődési
erőforrásként értelmezhet ő az anyaországgal, mint turistakibocsátó térséggel való
kapcsolatban, a formális és informális magyar—magyar kapcsolatrendszereken
keresztül. Határforgalmi statisztikák és terepi megfigyelések (Horváth A. 2009)
igazolják az anyaország, mint turisztikai piac, a magyarországiak, mint piaci cél-
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s3 Kitekint ő 159
szegmens jelent őségét Székelyföld számára. Ez tehát egy szerencsés konjunktúra.
A kínálatnak a keresletnél gyorsabb fejl ődése azonban el őbb-utóbb arra irányítja a
figyelmet, hogy nem szerencsés, ha egy idegenforgalmi úticél túlzottan egy piactól,
egy vagy egysíkú terméktől függ. Amikor valamilyen kedvezőtlen esemény hatására
megcsappan, akár id őlegesen is, az adott célpiacról való beutazás, akkor a piaci
orientációban fordulópont következhet be, vagy legalábbis egyre több vállalkozás
ismeri fel az adott desztinációban, hogy nyitni kell más piacok felé is és/vagy diver-
zifikálni kell a termékkínálatot. A Székelyföldi turizmus teljesítménymutatóinak
alakulása (Horváth A. 2009; Nagy 2009), valamint a térség turizmusban érintettjei-
vel készített mélyinterjúk alapján felismerhet ővé vált egyrészt a székelyföldi turiz-
must — legalábbis részben — jellemz ő „etnikai hatás", vagyis az, hogy a küldőterület
lakóinak és a fogadóterület lakóinak, vendégeknek és a vendégfogadóknak az
etnicitása, egyazon kulturális nemzethez tartozása piaci potenciált hordoz magában,
bár nem föltétlenül elégséges a versenyképességhez. Ha elég er ős az etnikai turiz-
mussal kapcsolatos turistaáramlás, akkor az a fogadó ország számára gazdasági
előnyöket hordoz (külkereskedelmi mérleg javítása a láthatatlan export által, mun-
kahelyteremtés, adóalap szélesedése stb.). E konjunktúrának a fogadóterületi turiz-
musszervezők és a küldőpiaci szereplők együttműködése révén történ ő, hosszabb
távon való fenntartása esetén további kedvez ő — ezúttal kulturális — hatások várha-
tóak. A kisebbségi kultúra jelenléte felértékel ődik a többségi nemzetnek legalább a
turizmusban érintett részénél, a kormányzat számára pedig a külügyi kapcsolatrend-
szer, a kulturális csere és az európai területi együttm űködés terén nyílhatnak új táv-
latok. A székelyföldi magyarság megfelel ő nyitottságú, gazdasági és kulturális ala-
pozású turizmus-stratégia kidolgozása és végrehajtása révén, az etnicitásnak a több-
ségi nemzettel való viszonyában viszonylag hátrányos voltát éppúgy el őnyös adott-
sággá alakíthatja, mint a kulturális nemzet anyaországi részével való kapcsolatában.
A székelyföldi turizmus szerepl ői ilyen értelemben el ősegíthetik egyfelől a magyar
kulturális nemzet integrációját, másfel ől a magyar kisebbség integrációját (és nem
asszimilációját) a román politikai nemzetbe.
Jegyzetek
1
A Kati,
' át-medencében mint területi entitás fogalmi keretében való gondolkodás nem kizárólag a Kárpátok
hegyláncán belüli nagy medenceség domborzati egységként való megközelítését jelenti, hanem sajátos
magyar viszonyulást ahhoz a közép-európai térhez, amelyet a magyar kultúra, a magyar kulturális
örökség tárgyi és szellemi emlékeinek jelenléte, az egykori Magyar Királyság területe jelentett. Nyil-
vánvaló azonban az is, hogy ezen a területi egységen más népekkel, nemzetekkel, EU-tag és nem-EU-
tag államokkal osztozik a magyarság. Az egykori hatalmi térképz ődmény történeti ténye nem jelenti
azt, hogy dominánsnak kell tekinteni a magyar kultúrát és másodrend űnek azokat a kultúrákat, ame-
lyek a 20. században vezettek az új nemzetállamok kialakulásához. Az is igaz, hogy az etnikai térszer-
kezet változása, egy adott nemzet térvesztése az adott nemzethez tartozók számára érzelmileg, erköl-
csileg nem elfogadható, és a nemzeti kisebbséghez tartozók asszimilációjának folyamata negatív érzé-
seket válthat ki a többséggel szemben.
2
Szövegét 1921-ben írta Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte.
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
160 Kitekint ő TÉT XXIV. évf. 2010 s3
3
Voltak olyan id őszakok is, amikor az osztrák katonai közigazgatás átmeneti változásokat hozott, mint
az 1850-es években, azonban ezek emléke — a „székiséggel" ellentétben — a mai köztudatban nem
szerepel elevenen.
4
2009. március—április folyamán Hargita megyében 37 véleményformáló személyiséggel készítettünk
részben strukturált interjúkat, azzal a céllal, hogy képet nyerjünk a turisztikai fogadókészség térségi ele-
meirő l, az önkormányzati-közintézményi, vállalkozói és civil szféra döntéshozóinak a székelyföldi turiz-
musról alkotott felfogásáról, 57751 szembeni attit űdjeiről. Az interjúk összegzéseit hat válaszcsoportba
szerkesztettünk: 1) A turizmus jelent ősége, pozitív és negatív hatások; 2) Turizmusfejlesztési feladatok:
állam, önkormányzatok, vállalkozók, civilek; 3) Nemzeti/kisebbségi kultúra szerepe, a székelyföldi regio-
nális identitás érvényesülése a turizmusban, térségmarketingben; 4) Jellegzetes turisztikai termékek, tevé-
kenységek, helyszínek; 5) Jellegzetes turisták; 6) Szakoktatási intézmények, szakmák megítélése. E kuta-
tási eredmények részletesebb közlése egy másik publikáció tárgyát fogja képezni.
Irodalom
Agg Z.—Nemes Nagy J. (2002) A politika térségi és helyi szintjei. — Bernek Á. (szerk.) A globális világ
politikai földrajza. Nemzeti tankönyvkiadó, Budapest. 385-430. o.
A. Gergely A. (2005) Nemzeti vagy etnokulturális kisebbség? Megfontolások a kisebbségek kezelés- és
megértésmódjához. — Kovács N.—Osvát A.—Szarka L. (szerk.) Etnikai identitás, politikai lojalitás. Nemze-
ti és állampolgári kötődések. Az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének Évkönyve 4.
Budapest. 87-92. o.
Aubert A. (szerk.) (2007) A térségi turizmuskutatás és tervezés módszerei, eredményei. PTE TTK
Földrajzi Intézet, Pécs.
Baki( M. (2004) Az autonómia-tervek két szakasza Erdélyben 1989 után. — Magyar Kisebbség. 1-2.39-60. o.
Barth F. (1996) Régi és új problémák az etnicitás elemzésében. — Regio. 7. 1.3-25.0.
Benedek J. (2000) A társadalom térbelisége és térszervezése. Risoprint Kiadó, Kolozsvár.
Benedek J. (2006) Területfejlesztés és regionális fejl ődés. Presa Universitara Clujeana, Kolozsvár.
Bíró A.Z. (szerk.) (2007) Székelyföldi elitek jöv őképe. Alutus Kiadó, Csíkszereda.
Bíró A.Z. (2008) Székelyföldi helyzetkép — önálló regionális fejl ődés. — Térség. 1. 1.7-26. o.
Church, A. (2004) Local and Regional Tourism Policy and Power. — Lew, A.A.—Hall, C.M.—Williams,
A.M. (eds.): A Companion to Tourism. Blackwell Publishing, Malden—Oxford—Carlton. 555-568. o.
Cocean, P. (2002) Geografie regionalá. Evoltnie, concepte, metodologie. Presa Universitará Clujeaná,
Cluj-Napoca.
Csutak I. (2007) Új? Régi? Jó? Új régiókat Romániának! Romániai Magyar Demokrata Szövetség,
Marosvásárhely. (www.rmdsz.ro , letöltve 2009. nov. 17.)
Czene Zs. (2002) A kulturális örökség területfejlesztési megközelítése. — Tér és Társadalom. 4.
25-38. o.
Dower, M. (1999) Az örökség, mint er őforrás. A helyi fejlesztés egyik eszköze. — Falu 2.77-85. o.
Egedy G. (2007) Gondolatok a nemzetr ől. A politikai és kulturális megközelítés — Szarka L.—Vizi B —
Majtényi B.—Szarka L. (szerk.) Nemzetfogalmak és etnopolitikai modellek Kelet-Közép-Európában.
MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet Évkönyve 6. Gondolat Kiadó, Budapest. 70-79. o.
Egyed Á. (2006) A székelyek rövid története a megtelepedést ől 1918-ig. Pallas-Akadémia Könyvkiadó,
Csíkszereda.
Elekes T. (2009) A székely székek térképe (az egykori Aranyosszék nélkül) Forrás: http://elekes.adatbank.
transindex.ro/index.php (letöltve 2009. nov. 17.)
Faragó L. (2005) A jöv őalkotás társadalomtechnikája. A közösségi tervezés elmélete. Dialóg Campus
Kiadó, Budapest—Pécs.
Feischmidt M. (2005) A magyar nacionalizmus autenticitás-diskurzusainak szimbolikus térfoglalása
Erdélyben. — Feischmidt M. (szerk.) Erdély-(de)konstrukciók. Tanulmányok. Néprajzi Múzeum—PTE
Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest — Pécs. 7-32. o.
Ferencz A. (2003) A kulturális örökség védelme, a kulturális ipar alapjai. — Horváth Gy. (szerk.) Székely-
föld. A Kárpát-medence régiói 1. Dialóg Campus Kiadó, Budapest—Pécs. 326-352. o.
Glatz F. (szerk.) (1996) A magyarok krónikája. Officina Nova, Budapest.
Győ ri Szabó R. (2004) Kombinált autonómia és regionalizálás. Gondolatok az erdélyi autonómia-
tervezetek és vitaindító kapcsán. — Magyar Kisebbség. 1-2.135-137. o.
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s3 Kitekint ő 161
Győri Szabó R. (2006) Kisebbség, autonómia, regionalizmus. Osiris Kiadó, Budapest.
Hajdú Z. (2000) Erdély történetileg változó államföldrajzi problematikája: közigazgatási régió, részál-
lam, önálló állam? — Boros L. (szerk.) Erdély természeti és társadalmi földrajza. A Nyírségi Földrajzi
Napok előadásai, 1999. okt. 20-22., Nyíregyháza. 323-337. o.
Hall, C.M. (1994) Tourism and Politics: Policy, Power and Place. John Wiley and Sons, Chichester-
New York—Brisbane—Toronto—Singapore.
Hall, C.M.—Jenkins, J. (2004) Tourism and Public Policy. — Lew, A.A.—Hall, C.M.— Williams, A.M.
(eds.) A Companion to Tourism. Blackwell Publishing, Malden—Oxford—Carlton. 525-540. o.
Hardi T.—Hajdú Z.—Mezei I. (2009) Határok és városok a Kárpát-medencében. MTA RKK, Győr—Pécs.
Harron, S.—Weiler, B. (1992) Review. Ethnic Tourism. — Weiler, B.—Hall, C.M. (eds.) Special Interest
Tourism. Belhaven Press, London. 83-94. o.
Hermann G.M. (2003) Náció és nemzet. Székely rendi nacionalizmus és magyar nemzettudat 1848-ig.
Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda.
Hermann G.M. (2007) Eltérített múlt. Oklevél és krónikahamisítványok a székelyek történetében. Pro-
Print Könyvkiadó, Csíkszereda.
Horváth A. (2006) Délkelet-Erdély térségi turizmusfejlesztésének kihívásai. II. Országos Turisztikai
Konferencia, Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Turizmus Tanszék, Pécs. 2006. okt.
12-13. (CD-kiadvány) 11 o.
Horváth A. (2007) Székelyföld — a Kárpát-medence és Románia történeti-kulturális régiója. — Horváth R.
(szerk.) A székelyföldi fejlesztés alapjai. RMDSZ Önkormányzati F őosztály, Helyi Önkormányzati
Kutatócsoport Egyesület, Kolozsvár. 9-35. o.
Horváth A. (2009) Turizmus Hargita megyében: a térségfejlesztés eszköze? — Évkönyv. (Fiatal
Regionalisták VI. Országos Konferenciájának el őadásai, 2009. június 4-5.) Széchenyi István Egyetem
Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola, Gy őr. 175-185. o.
Horváth, A.—Peteley, A. (2008) Adapting the TDM-Model in the Development of Tourism in Harghita
County. —Journal of Tourism Challenges and Trends. Ed. Universitará, Bucure5ti. 45-60. o.
Horváth Gy. (szerk.) (2003) Székelyföld. A Kárpát-medence régiói 1. MTA Regionális Kutatások Köz-
pontja—Dialóg Campus Kiadó, Budapest—Pécs.
Husz M. (2007) Hét fejezet a kulturális örökségturizmusról. PTE Felnőttképzési és Emberi
Erőforrásfejlesztési Kar, Pécs.
Ilyés Z. (2003) Az emlékezés és az újratanulás terei — a ,honvágyturizmus", mint tér- és identitásszerve-
zés. — Fej ős Z.—Szij ártó Zs. (szerk.) Helye(in)k, tárgya(in)k, képe(in)k. A turizmus társadalomtudomá-
nyos magyarázata. Tanulmányok. Néprajzi Múzeum, Budapest. 51-58. o.
Ilyés Z. (2005) A gyimesi „ezeréves határ" olvasatai. — Feischmidt M. (szerk.) Erdély- (de)konstrukciók.
Tanulmányok. Néprajzi Múzeum — PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest—
Pécs. 35-49. o.
Kántor Z. (2007) Egy hamis dichotómia: politikai/kulturális nemzet. — Szarka L.—Vizi B.—Majtényi B.—
Szarka L. (szerk.) Nemzetfogalmak és etnopolitikai modellek Kelet-Közép-Európában. MTA Etnikai-
nemzeti Kisebbségkutató Intézet Évkönyve 6. Gondolat Kiadó, Budapest. 80-91. o.
Kántor Z.—Majtényi B. (2004) Autonómia-modellek Erdélyben. Jövőkép és stratégia. — Magyar Kisebb-
ség. 1-2.3-29. o.
Kánya J. (2003a) Történeti áttekintés. — Horváth Gy. (szerk.) Székelyföld. A Kárpát-medence régiói 1.
MTA Regionális Kutatások Központja — Dialóg Campus Kiadó, Budapest—Pécs. 27-65. o.
Kánya J. (2003b) A székelyföldi kollektív és a „széki" identitás változása. — Horváth Gy. (szerk.) Szé-
kelyföld. A Kárpát-medence régiói 1. MTA Regionális Kutatások Központja—Dialóg Campus Kiadó,
Budapest—Pécs. 352-355. o.
Keményfa R. (2002) Az „etnicitás" fogalma és helye az etnikai térszerkezeti kutatásokban. — Kisebbség-
kutatás. 2.376-384. o.
Kiss T.—Csata L (2006) Népesedési perspektívák Erdélyben. — Határon túli magyarság a 21. században:
tények és perspektívák. Válogatás a Köztársasági Elnöki Hivatal által szervezett konferencia el őadásaiból,
2006. május 4. —Pro Minoritate. Nyár—Ősz. 37-58. o.
Kocsis K. (2002a) A Kárpát-medencei magyar kisebbségek jelenlegi települési és társadalmi szerkezete.
— Magyarország és a magyar kisebbségek. Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai kutatások a
Magyar Tudományos Akadémián. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. 31-46. o.
Kocsis K. (2002b) Etnikai földrajz. — Tóth J. (szerk.) Általános társadalomföldrajz. Dialóg Campus
Kiadó, Budapest—Pécs. 313-335. o.
Kocsis K.—Bottlik Zs.—Tátrai P. (2006) Etnikai térfolyamatok a Kárpát-medence határainkon túli régióiban
(1989-2002). Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest.
Horváth Alpár : Az etnicitás dilemmája a Székelyföld turizmusfejlesztésében.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/3. 147-162. p.
162 Kitekint ő TÉT XXIV. évf. 2010 s3
Kolumbán G. (2001) Az értékelv ű társadalomépítés regionalizációs hatásai. — Papp Kincses E. —Kassay J.—
Kánya J. (szerk.) A kulturális térségek szerepe a regionális fejlesztésben. Válogatás a 2000. Április
13-15. Tusnádfürdői konferencián elhangzott el őadásokból. Székelyföld 2000 Munkacsoport, Csík-
szereda. 7-14. o.
Kolumbán G. (2003) A Székelyföld esélyei a román területfejlesztési politika keretei közt. — Magyar
Kisebbség. 2-3.5-35. o.
Kovács P. (2004) Turizmusmarketing elméletben és gyakorlatban. Kodolányi János Főiskola, Székes-
fehérvár.
Kozma G. (2003) Terület- és településmarketing. Geográfus és földrajz tanár szakos hallgatók számára.
Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.
KPMG Tanácsadó Kft. (2006) Románia perceputá de Ungaria, ca destinajie turisticá. Tendinjele de
cálátorie ale turistilor maghiari. Raport final, 31 martie. (Studiu realizat pentru Biroul de promovare a
turismului románesc din Budapesta).
Legea 190/2009 pentru aprobarea Ordonantei de urgenta a Guvemului 142/2008 privind aprobarea
Planului de amenajare a teritoriului national Sectiunea a VIII-a — Zone cu resurse turistice. Monitorul
Oficial al Romániei. Nr. 387/ 09.06.2009. [törvény az Országos Területrendezési Terv, a turisztikai
erőforrásokkal rendelkez ő övezetekről szóló VIII. szekciója elfogadásáról]
Lengyel M. (2004) A turizmus általános elmélete. Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások
Főiskolája, Budapest.
Lengyel M. (szerk.) (2008) TDM Működési kézikönyv. Heller Farkas F őiskola, Budapest.
Lengyel I.—Rechnitzer J. (2004) Regionális gazdaságtan. Dialóg Campus Kiadó, Budapest—Pécs.
Márton J. (2004) Székelyföld területi autonómiája — Koncepciók és esélyek. — Magyar Kisebbség. 1-2.
138-139. o.
Michalkó G. (2007) A turizmuselmélet alapjai. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár.
Nagy B., coord. (2009) Strategia de dezvoltare a turismului din judetul Harghita. Aquaprofit Consulting
Srl. — Consiliul Judefean Harghita, Miercurea-Ciuc.
Piskóti I.—Dankó L.—Schupler H. (2002) Régió- és településmarketing. KJK—KERSZÖV Jogi és Üzleti
Kiadó Kft., Budapest.
Puczkó L.—Rátz T. (2000) Az attrakciótól az élményig. A látogatómenedzsment módszerei. Geomédia
Kiadói Rt., Budapest.
Puczkó L.—Rátz T. (2001) A turizmus hatásai. Aula Kiadó — Budapesti Közgazdaság-tudományi és Ál-
lamigazgatási Egyetem, Budapest.
Ritchie, J.R.B.—Crouch, G.I. (2003) The Competitive Destination. A Sustainable Tourism Perspective.
CABI Publishing, Oxon, UK — Cambridge, MA, USA.
Sebestyén A. (2005) „Erdélybe utazni más". A magyar turisztikai irodalom Erdély-képe. — Feischmidt M.
(szerk.) Erdély- (de)konstrukciók. Tanulmányok. Néprajzi Múzeum—PTE Kommunikáció- és
Médiatudományi Tanszék, Budapest — Pécs. 51-67. o.
Sós J.—Farkas Z. (2002) Erdély. Útikönyv. Jel-Kép Bt., Budapest.
Szarka L. (1999) A közép-európai kisebbségek tipológiai besorolhatósága. — Kisebbségkutatás. 2.
168-175. o.
Szarka L. (2005a) Identitás és lojalitás nemzetállami konfliktushelyzetei. — Kovács N.—Osváth A.—
Szarka L. (szerk.) Etnikai identitás, politikai lojalitás. Nemzeti és állampolgári köt ődések. Az MTA
Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet Évkönyve 4., Budapest. 93-119. o.
Szarka L. (2005b) Alternatívák és irányzatok a magyar kisebbségpolitikában; Közösségépítés,
konszociáció, nemzeti integráció. — Magyar Tudomány. 2.188-199. o.
Szarka L. (2007) A kisebbségek helye a magyar nemzetfogalomban a 21. század elején. — Szarka L.—
Vizi B.—Majtényi B.—Kántor Z. (szerk.) Nemzetfogalmak és etnopolitikai modellek Kelet-Közép-
Európában. Gondolat Kiadó, Budapest. 130-152. o.
Varga A. (2004) Autonómia — mint politikai beszédtéma, mint társadalmi igény, mint közjogi állapot.
1-2.211-225. o. —Magy rKiseb ség.
Veres V. (2005) Nemzeti identitás Erdélyben — szociológiai olvasatban. Az erdélyi magyarok és románok
nemzeti identitásának sajátosságai, társadalmi rétegződési perspektívában. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Vincze M. (2000) Régió- és vidékfejlesztés. Elmélet és gyakorlat. Presa Universitará Clujeanü,
Kolozsvár.
Vofkori L. (1998) Székelyföld útikönyve Cartographia Kft., Budapest.
Vörös G. (2005) A szakrális, a nemzeti közösség és az egzotikum élménye. A magyarországiak részvé-
telének motivációiról a csíksomlyói pünkösdi búcsúban. — Feischmidt M. (szerk.) Erdély-
(de)konstrukciók. Tanulmányok. Néprajzi Múzeum—PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tan-
szék, Budapest — Pécs. 69-84. o.