Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. 5-16. p.
Tér és Társadalom XXIV. évf. 2010 s 2: 5-16
A MAGYAR POLGÁRI ELITEK ÉRTÉKRENDSZERE
ÉS REGIONÁLIS VÁLTOZATAI
(Values and Regional Varieties of the Hungarian Bourgeois Elites)
GYÁNI GÁBOR
Kulcsszavak:
elit arisztokrácia polgárság kollektív emlékezet
A szerz ő jelen tanulmányában a Magyarországot irányító elit társadalmi összetételének kialakulását
taglalja az Osztrák—Magyar Monarchia korában, és hangsúlyozza, hogy a hagyományos elit csoportok
(arisztokrácia és a korábbi földtulajdonos középnemesség) politikai elitként éltek tovább. Ez a tendencia
ugyanakkor a két világháború közötti id őszakban megváltozott, akkor kerültek ugyanis hatalomra a
növekv ő számú új tagok, különösen a „hosszú 1930-as években". A polgári közép- és fels őközép osztály
gyors felemelkedése és gazdasági-társadalmi megalapozottsága a 19. század közepén történt meg.
A tanulmányt gyakorlatilag egy rövid esettanulmány zárja, amely egy 1940-es évekbeli, középosztálybeli
pécsi hölgy írásos gy űjteményén alapul, és amelynek célja a helyi középosztályok határozott bels ő integ-
rációjának demonstrálása a felekezeti, származási és foglalkozásbeli különbségek ellenére.
Az eredetileg Gaetano Mosca, valamint Vilfredo Pareto által a 19-20. század forduló-
ján kidolgozott elit-elmélet sugalmazása szerint nincs társadalom kormányzás (kor-
mányzó elit) nélkül. Az általa birtokolt (monopolizált) hatalom pedig mindig
kevesek kezébe van letéve, ilyen értelemben oligarchikus (Mosca 1884; 1896; Pareto
1902; 1916). Persze, a liberális alkotmányos, majd a demokratikus társadalmak nem
oligarchikus szervez ődésűek, noha nekik is vannak elitjeik (Runciman 1963).
Ezt az ellentmondást Joseph A. Schumpeter (1950) igyekezett elviekben áthidalni
azáltal, hogy kijelentette: az elit vagyis a politikai vezet őréteg ezekben a társadal-
makban a piaci verseny körülményei közt megszerezhet ő, és a fékek, valamint az
ellensúlyok közepette megtartható elitbeli pozíció várományosa és letéteményese.
E szerint „a demokrácia nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy ténylegesén a nép
uralkodna, bárhogy értjük is a »nép« és az »uralom« kifejezéseket. A demokrácia
annyit jelent csupán, a népnek megvan rá a lehet ősége, hogy elfogadja vagy vissza-
utasítsa a felette uralkodó embereket." Hiszen, folytatja Schumpeter: „a demokrati-
kus módszer a politikai döntések megszerzésének azon intézményes rendje, mely-
ben egyesek az emberek szavazatáért folyó versenyszer ű küzdelemben megszerzik
döntésre jogosító hatalmukat." (Schumpeter 1950, 284-285) A despotizmus liberális
demokrácián belüli ellenszere ilyenformán az egymással szüntelenül verseng ő kor-
mányzó elitek vetélkedése a szavazók kegyének elnyeréséért; ennek során a hatalmi
pozíciót birtokba vev ő elitet idővel a vele versengő másik elit váltja le. A demokra-
tikus hatalmi apparátus demokratizmusát garantálja továbbá, hogy az elit diffúz,
mert megfelelően széles társadalmi spektrumból kerül ki a tagsága; következés-
Gyáni Gábor : A magyar polgári elitek értékrendszere és regionális változatai.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. 5-16. p.
6 Gyáni Gábor TÉT XXIV. évf. 2010 s2
képpen számtalan társadalmi csoport tudja képviseltetni magát a hatalmi gépezetben
önnön elitjein keresztül.
A fékek és egyensúlyok ebben az esetben oly fontos tényez ője az elitek cirkuláció-
jaként és decentralizációjaként szokott megfogalmazódni a szociológiai és társada-
lomtörténeti gondolkodásban. Az elitcsere ténylegesen adott lehet ősége, amely a
pártrendszeren nyugvó demokráciákban a pártok váltógazdaságaként teremt ődik
meg, s nem utolsósorban az elit rekrutációjának a társadalmi demokratizmusa (az
elit nyitottsága avagy zártsága), végül pedig az elit tagok életformabeli (mentalitás-
beli) közelsége vagy távolsága a tömegekhez (exkluzivitása avagy köznapisága)
mind-mind fontos fokmérője a politikai rendszer demokratizmusának.
Nem elég azonban a demokrácia megvalósulását egyedül csak a politika piaci
mű ködési módjához kötni, úgy ahogyan Schumpeter teszi. Tény ugyanis, hogy
többnyire szű k és behatárolt (vagyis antidemokratikus) a demokráciák kormányzó
elitjeinek társadalmi merítési bázisa. Ez közvetlenül a társadalmi egyenl őtlenségek
adott rendszeréb ő l fakad, ezen belül vagy emellett az egyes társadalmi csoportoknak
az iskolához (iskoláztatáshoz) való differenciált hozzájutásának a következménye.
Pierre Bourdieu (1978) olyan rekonverziós stratégiákat állapított meg, amelyek
kiegészítik a gazdasági vagyon átadásával biztosított reprodukciós eljárásokat.
„E stratégiák az iskolai címet fokozatosan a profit elsajátításának legalábbis formá-
lis feltételévé... alakították." (Bourdieu 1978, 374) Ezzel a módszerrel srófolják
egyre följebb az elitbeli pozícióhoz megkövetelt iskolai végzettség fokát, miközben
a tudásbeli kompetencia kívánatos jellegét is el őírják. Kulcsszerepe van az elitek
rendszerint antidemokratikus kiválogatódási folyamatában a kulturális (szimboli-
kus) tőke megszerzésének és meg őrzésének. Franciaországban pl. az 1880-as évek-
ben megindult egyetem- és iskolareformok burkoltan arra irányultak, hogy kib ővül-
jön az elit hagyományos merítési bázisa; a notabilitások, vagyis a polgári elit
növekvő köreit vonták be ily módon a kormányzó elitbe. Ez a „taláros burzsoázia"
(bourgeoisie de robe), amely jogvégzett állami f őtisztviselőket és választott politi-
kai tisztségvisel őket (parlamenti képvisel őket) tömörít a soraiban (Charle 2008).
Ehhez hasonló folyamat ment végbe Magyarországon is, amikor az 1870:42. tc.,
majd pedig az 1871:18. tc. nyomán bevezették a virilis rendszert a helyhatósági
képviseleti rendszerbe. Ezeknek a rendelkezéseknek az értelmében az egyenes állami
adó és a mű veltség központi szerepet kapott a választással szemben a helyi (a megyei,
városi, községi) elit pozíciók birtokba vételénél (Sarlós 1976). Ezáltal tágult, egyszer-
smind pluralizálódott (decentralizálódott) az addig csupán születési alapon (nemesi
státushoz kötött, tehát úri jogon) elnyert elit pozíciók társadalmi alapja, ami felgyorsí-
totta a helyi elitek cirkulációját (Halmos 2006).
Nem ilyen „demokratikus" ugyanakkor a központi kormányzó elit társadalmi kép-
lete. A dualizmus évtizedeiben az alsóházi, a népképviseleti országgy űlési képvise-
lő k 10-15%-a rendszerint a születési arisztokrácia soraiból került ki, akik aránya
idővel még nő tt is: 1869 és 1878 között a hercegek, grófok és bárók együttes aránya
10% körül mozgott az országgy űlési képvisel ők között, a század végén 14-15%, az
1910-es években pedig 16-17% között alakult az arányuk. A mindenkori kormány-
Gyáni Gábor : A magyar polgári elitek értékrendszere és regionális változatai.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. 5-16. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s2 A magyar polgári elitek ... 7
párt parlamenti mandátumait ennél is gyakrabban birtokolták arisztokraták: az arisz-
tokrácia parlamenti mandátummal rendelkez ő tagjainak legkevesebb a fele, gyakran
kétharmada, nemritkán a háromnegyede tartozott ilyenformán a kormányzó elitbe
(Toth 2000, 1073-1074).
A kormányzó eliten belüli arisztokrata jelenlétet tovább növelte a f őrendiház, ahol
kizárólag a születési főnemesség képviseltette magát (bár nem minden arisztokrata
kapott erre felhatalmazást). A f őrendiház 1885-ös reformja (7. tc.) ugyanis a vagyono-
sabb, a háromezer forint felett adózó főnemesek számára tette csupán lehet ővé a testü-
leti tagságot. A megszorítás eredményeként a születési arisztokrácia (férfi tagjainak)
alig több mint a negyede (!) került be ezek után a f őrendiházba (Vörös Károly 1987).
Az arisztokrácia tekintélyes része, mint ahogyan az ebb ől is látható, némileg el-
szegényedett. Ráadásul egy mer őben új elit „értékelési rend" kezdett ez id ő tájt ki-
alakulni hazánkban, amely immár vagyonhoz (gazdasági teljesítményhez) is kötötte
a gyakran csupán megörökölt elit pozíció megszerzését.
A kormányzó elit országgy űlési képviselőkből adódó hányadának a nagyobb
részét valójában a széles értelemben vett középosztály adta: ebben pedig els ősorban
a hagyományos társadalmi csoportok, a volt bene possessionati tagjai képviseltették
magukat. Az 1880-as években az országgy űlési képviselők megközelít ően fele
része, az els ő világháború előestéjén is a kétötöde (a századforduló éveiben azonban
olykor csupán a harmada) került ki a birtokos középosztály soraiból. A dzsentri
kifejezéssel jelölt társaság képezte a kormányzó elit egyik magját, míg az a közép-
osztály alkotta a másikat, amely tisztvisel őkből, ügyvédekből és másféle polgári ele-
mekből (kereskedőkből, gyárosokból, bankárokból, egyéb vállalkozókból, szabadfog-
lalkozású értelmiségiekb ől) rekrutálódott. A tisztvisel ők és az ügyvédek jelenléte itt a
fontos: az országgy űlési képviselők rendszerint egytizede tisztvisel őkből került ki,
az ügyvédek viszont a mandátummal bírók átlagosan egyhatodát, némely esetben
közel a negyedét tették ki (Toth 2000, 1088).
A politikai demokrácia szempontjából egyszerre volt el őre és egyszerre volt hátra
lépés a Horthy-kor. El őre lépés történt, mert jelent ősen megemelkedett a választók
számaránya: a korábbi, átlagosan 5,5-6,5%-os szintr ől 1920-ra nyomban 40%-ra
ugrott a választásra jogosultak aránya, jóllehet ezt követ ően már folyton csökkent, és
végül 30% körül állandósult. Hátra lépés történt ellenben a szabadságjogok tekinteté-
ben, miután a tisztán liberális dualista állami és társadalmi rendet konzervatív, tekin-
télyuralmi politikai rezsim váltotta fel, amely az antiliberális (korporatív) fejlemények
és nem a politikai demokrácia irányába volt nyitott (Ormos 1998; Püski én.).
A két háború között (kivált a két háború idején) megn őtt az állam társadalmon
belüli szerepe, következésképpen fokozódott a politikai (a kormányzó) elitnek az
élet politikán kívüli dolgaira gyakorolt befolyása is. A bethleni korszakban (1921-1931)
a köztisztvisel ői posztokat huzamosan elfoglalók, továbbá az értelmiség, a volt
katonatisztek és a nagybirtokosok képviseltették magukat nagy számban a politikai
eliten belül. A „hosszú" harmincas években (tehát 1944-ig bezáróan) a szerényebb
anyagi helyzet ű középosztályi (és kispolgári) személyek el őtt nyílt meg a politikusi
(állami főtisztviselői) karrier szédít ő lehetősége; a korábban katonatisztként, köz-
Gyáni Gábor : A magyar polgári elitek értékrendszere és regionális változatai.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. 5-16. p.
8 Gyáni Gábor TÉT XXIV. évf. 2010 s2
hivatalnokként, értelmiségiként tényked ő , az elit utánpótlási forrásaként azel őtt
érdemben semmilyen szerepet sem játszó elemek érkeztek — látványos pártkarriert
befutva — ez id őben a csúcsra (Gyáni—Kövér 2004).
A bethleni korszak nemzetgy űlésében (1926-ig) és az országgy űlés két kamarájá-
ban (1927-tő l), valamint egyes kormányhivatalokban egyformán számottev ő volt a
nagybirtokosok és az arisztokrácia számszer ű jelenléte, ami a hagyományos, a nem
polgári elit többé-kevésbé folytonos fennmaradását bizonyítja; magyarán Trianon
után elmaradt Magyarországon az elitcsere. A többnyire jómódú, nemegyszer kife-
jezetten gazdag parlamenti képvisel ő k (kormányhivatalnokok) személyükben a
multipozicionális elitet képviselték.
A harmincas évek politikai vezet ő garnitúrája teljesen új, ráadásul alacsonyabb
társadalmi rétegekb ől rekrutálódó személyekb ől került ki, akik kizárólag az állam-
ból (és az államnak) él ő hivatásrendi csoportot kezdtek alkotni, akik abban voltak
első sorban érdekeltek, hogy rendelkezési hatalmuk latba vetésével társadalmi elit
pozíciót szerezzenek maguknak. Ez az új politikai osztály a jobbratolódás, a politi-
kai totalitarianizmus ügyét mozdította el ő , mert így remélhette csupán osztályhely-
zete, a kormányzói mellett a többi elit státus tényleges birtokba vételét. Ebbéli
törekvését az eredetileg német óhajra is hozott zsidótörvények bizonyítják. A zsidó-
ság, vagyis a polgári elit és középosztályok, valamint az alsó zsidó rétegek foglal-
kozási, vagyoni és politikai diszkriminációját lépésenként valóra váltó kormány-
politika a tulajdon, az alkalmazotti jövedelmek és a munkaer ő-piaci pozíciók állami
újraelosztását célozta; melynek meg is lett az eredménye. A zsidó t őkés osztály
árjásítása arra irányult tehát, hogy az újonnan felemelkedett politikai elit mihama-
rabb rátehesse kezét a mobil t őkére (Ungváry 2002a; 2002b).
Miután röviden áttekintettük az elitek általános történeti pályáját a 19. század
utolsó harmadától a második világháború végéig, a következ őkben vessük tehát
pillantásunkat a polgári elitre.
A „polgár", a „tő kés", valamint a „vállalkozó" terminusok sok mindent jelenthet-
nek (Gyáni 1997). Amikor az osztályfogalom elvi alapjául szolgáló érdek fogalmát
az identitás (és az imázs) kategóriájával cseréljük fel a társadalmi makrocsoportok
megragadásakor, els őrendű kérdéssé válik, hogy ki minek tekintette és miként
alkotta meg magát társadalmi értelemben. Az utóbbi az életstílus, a fogyasztás és az
életstratégiák, nem utolsósorban a kultúra fogalmi keretében objektiválódik l . Ily
módon felértékel ő dik a szubjektivitás és a mindennapi életgyakorlat súlya és szerepe
a társadalmi struktúra fogalmi megkonstruálása során.
A tőkés fejlődés kezdetei a refomkorba, az el őfutárok koráig nyúlnak nálunk vissza,
ezt a Gründerzeit időszaka követi (Gyáni 2004). Elvétve maradt hosszú távon is talpon
az alapítók nagy nemzedéke, csekély a személyi kontinuitás mind id őben visszafele,
mind pedig előre. Így a két háború közötti gazdasági és polgári elit, az „örökösök" sem
feltétlenül egyenes ági leszármazottai a századforduló polgári elitjének és fels ő
Gyáni Gábor : A magyar polgári elitek értékrendszere és regionális változatai.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. 5-16. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s2 A' magyar polgári elitek ... 9
középosztályának. Mindez arra utal, hogy az egyéni életpályák stagnáló, s őt hanyatló
szakaszainak a vizsgálata is elengedhetetlen az emelkedés regisztrálása mellett. Fel-
merül a kérdés: volt-e érdemi befolyása idehaza a Buddenbrook-effektusnak, hogy
ti. három nemzedékig tart csupán a családi vállalatok felívelése, amelyre többnyire
hanyatlás következik (Barker—Lévy-Leboyer 1982; Lengyel 1989)?
Hazánkban nem adatott meg három, különösen nem ennél több egymást követ ő
tőkés nemzedék számára a zavartalan karrierút lehet ősége. Az elcsatolt területeken
élő vállalkozók életében már Trianon meghozta a kényszer ű véget. Az 1930-as évek
végétől pedig a zsidóság politikai diszkriminációja volt az, ami Magyarországon
letérítette a t őkés társadalom bels ő evolúcióját a megszokott útról. Végül a második
világháború utáni rendszerváltozás, s őt rendszerváltások akadályozták meg a polgári
elit (és középosztály) létezésének folytonosságát.
A 20. század során az id őben előrehaladva egyre szembeszök őbb a diszkontinui-
tás a vállalkozó és menedzser elit társadalmi és személyi összetételét tekintve. Né-
hány kivétel azonban itt is akad, amilyen például a pécsi Zsolnay család vagy a
Chorin dinasztia (Strasserné Chorin—Bán 1999; Jávor 2000; Gyáni 2003). Mind a
két esetben sikerült az alapító nemzedék utódainak megismételni apáik kimagasló
gazdasági teljesítményét. Igaz, a harmadik nemzedékkel az említett esetekben is
megszakadt az id őbeli folytonosság.
Honnan érkeztek és kik voltak személy szerint a magyarországi kapitalizmus haj-
dani megteremt ői, majd pedig a fenntartói? Általánosságban kijelenthetjük: a
modern tőkés nagypolgárság, valamint a polgári középosztály sz űk bels ő magja
nem a születésénél fogva volt a magyar nemesi társadalomhoz tartozó társadalmi
(felekezeti, etnikai) csoportok leszármazottja.
Ennek ellenére sem állítható azonban, hogy polgárságunk kizárólag azokból a zsidó
eredetű családokból rekrutálódott volna, akik a 18. században és a 19. század els ő
felében vándoroltak be és telepedtek meg Magyarországon. Hiszen akadtak köztük
már hosszabb ideje itt él ő németajkú és újabban bevándorolt, jóllehet nem zsidó
származású személyek is. Felt űnően sokan érkeztek pl. Svájcból (Ganz Ábrahám,
Haggenmacher Henrik), és kivált a német területekr ől vagy a Skandináviából történ ő
bevándorlás volt a jellemz ő (Halmos 2004a; 2004b; Klement 2004).
A bevándorlás és a polgári elit etnikai eredetének a kérdése nem egyszer ű probléma.
A gyors kulturális asszimiláció során id ővel csökkent, s őt olykor szinte el is enyészett
a származási megkülönböztetés mint folytonosan nyilvántartott társadalmi attribútum.
A középkorban betelepült erdélyi és felvidéki szászok (a cipszerek), vagy a 18. szá-
zadban ide telepített svábok idegennek tekinthet ők-e vajon hosszabb idő elteltével, és
egy kalap alá vehet ők-e mondjuk a 19. századi németajkú bevándorlókkal? Némileg így
áll a helyzet a 18. században bevándorolt morvaországi és a 19. század folyamán érkez ő
galíciai zsidókkal is, miközben szintén alapvet ő különbségek forrása a városba költözés
időpontja mindenekelőtt a zsidók adaptációja során (vö. Csíki 1999).
Nem tartható fenn tovább azon széles körben hangoztatott nézet, mely szerint a
zsidóság úgymond kisajátította magának az üzleti foglalkozásokat, valamint a sza-
badpályás értelmiségi hivatásokat, hogy ennek fejében átengedje a politikai pozíciókat
Gyáni Gábor : A magyar polgári elitek értékrendszere és regionális változatai.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. 5-16. p.
10 Gyáni Gábor TÉT XXIV. évf. 2010 s2
és az állami-közületi alkalmazotti állásokat a nemeseknek, pontosabban leszárma-
zottaiknak, a keresztényeknek. Ezt a mondandót foglalja magában az „asszimilációs
társadalmi szerz ődés" koncepciója (Karády 1997, 84). Jóllehet valóban kevés a
nemesi származású üzletember és úgyszintén csekély a zsidó származású (és nem
kikeresztelkedett) politikusok vagy közhivatalnokok száma a dualizmusban, kés őbb
pedig még inkább; ez azonban önmagában nem bizonyíték a társadalmi struktúra
megkettőző désére, amely a modern kori magyarországi társadalmi fejl ődésnek a
dogmatikus felfogás szerinti f ő megkülönböztető jegyet.
Ezt a közismert és máig népszerű tézist elvetve a magunk részér ől azt hangsúlyoz-
zuk, hogy a honi kapitalizmus a zsidó, a német és a többi bevándorolt (mondjuk így: a
nem magyar eredetű), továbbá a nemesi származású elemek osztatlan közös m űve
volt. Tényszerűen kimutatható ugyanis, hogy az úgynevezett dzsentri, illetve arisztok-
rata összetétel ű politikai elit és államhivatalnoki kar (a dualizmus korában legalábbis)
kielégítő módon adminisztrálta a piacgazdaságot, politikailag megfelel ően irányította
és kézben tartotta tehát az indusztrializáció és az urbanizáció feszültségekkel teli
folyamatát. A feudalizáció-tézis viszont egyúttal arra világít rá, hogy az üzleti élet
képviselő i, valamint a modern szakértelmiség egyes tagjai er ős késztetést éreztek
magukban a hagyományok átvételére és tovább éltetésére, mely attit űd jótékonyan köz-
rehatott társadalmi integrációjuk el ő mozdításában. Nem csak a gyakori zsidó nemesítés,
valamint a nagypolgárságban el ő-előforduló kikeresztelkedés (McCagg 1985; Konrád
2009), hanem a zsidó nagyt őkések, de bizony még a zsidó fels őközéposztálybeliek, s őt
olykor az alsó zsidó népelemek mohó földszerzési vágya (Kövér 2002; 2004) is ennek
igazán beszédes bizonyítéka. Az utóbbi törekvés a Buddenbrook-effektus sajátos
mechanizmusaként is felfogható talán. A pénzüket földvásárlásba fektet ő leszármazot-
tak (mert ők éltek leginkább ezzel a lehet őséggel) gyakran éppen így vonultak ki az
üzleti életb ől járadékossá alakulva át ezáltal (Kövér 2002).
Az asszimiláció, tehát a nyelvi-kulturális, majd strukturális adaptáció a befogadók
oldalán elpolgáriasodást vont maga után. A valamikori tényleges jelent őségéhez
képest nem vagy alig észlelt, a történészek által nem kell ően regisztrált folyamat az
életformák terében ment végbe, amelynek ezek szerint nem a politikai viselkedés és
a politikai értékek jelentik els ő számú indikátorát 3 .
Különösen ez utóbbi szempontjából van, lehet nagy súlya a helyi, tehát az országos
szint alatti és a budapestin kívüli elitek történeti kutatásának. Kevés feltáró munka
folyt e téren, közülük Szakál Gyula (2002) és Takács Tibor (2008) monográfiája
emelkedik ki tudományos jelentő ségét tekintve (Gy őr és Nyíregyháza a két említett
könyv szorosabban vett tárgya). Az említett két munkából kit űnik, hogy a helyi
elitek az országosnál (és a budapestinél) összehasonlíthatatlanabbul integráltabbak
voltak belülrő l. A jövedelmi forrását, származását és foglalkozását tekintve szintén
heterogén szóban forgó elitcsoportok közelebb állnak tehát vidéken egymáshoz
kifejezetten a szociabilitásukat tekintve, mint országosan és a f ővárosban.
Vizsgáljuk meg a kérdést ezúttal egy sajátos megközelítés segítségével. Mint
ahogyan korábban már említettem, a társadalmi szerkezet rekonstruálása során er őtel-
jesen építeni kell a státus szubjektív összetev őjének ismeretére, az identitás konstitutív
Gyáni Gábor : A magyar polgári elitek értékrendszere és regionális változatai.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. 5-16. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s2 A magyar polgári elitek ... 11
szerepére az egyén pontos társadalmi helyének a kijelölése során. Ennek során
figyelembe lehet, s őt kell venni a kollektív emlékezet struktúrát konstituáló erejét
is; erre veszek irányt a következ őkben, amikor egy ritka és sajátos forrást kapcsolok
be az elemzésbe.
Különösen nagy súllyal nehezedett az utolsó fél, háromnegyed évszázad során a
(tőkés) polgárság múltjára a tudatos felejtés, majd a nyílt dezavuálás terhe. Kezére
játszott mindennek, hogy a „hosszú" 19. századot követ ően uralkodó diskurzussá és
meghatározó társadalmi (politikai) gyakorlattá vált a hangos és durva
antiliberalizmus, a vele összefonódó harcos polgárellenesség. A Horthy-kor már
indulása pillanatában nyilvánvalóvá tette a pálfordulás e nyomatékos tényét, amely
a növekvő állami antiszemitizmus (numerus clausus) tényében, évtizedekkel kés őbb
pedig a zsidótörvényekben, majd a genocídiumban (holokauszt) kulminált. Bizo-
nyos értelemben ezt a fajta beállítottságot folytatta a kommunista totalitarianizmus
határozott polgárellenessége is. Ezek nyomán a „polgár" és a „polgári" kifejezések
mindinkább szitokszóvá alakultak; baloldalon a társadalom többségét nyomorba
döntő „here" réteg szinonimájaként, jobboldalon a zsidó él ősködővel azonosított
„kártev ő" fogalmaként emlegették a szóban forgó kifejezéseket. A heveny polgár-
ellenesség beszédes tettekben is gyakran megnyilatkozott: kezdetben, mint zsidó-
politika, utóbb, mint osztálypolitika végezte el a polgárság fizikai, morális és szel-
lemi megsemmisítésének a feladatát.
Így vált (válhatott) a polgár (a vállalkozó, a menedzser és a szabadpályás értelmi-
ség) lassanként felejtés tárgyává, hogy végül csak mint rossz, kedvez őbb esetben
nosztalgikus emlék kerüljön szóba a többnyire politikailag intonált diskurzusokban.
E folyamat a kollektív emlékezet generációs kereteinek a felbomlásával párhuza-
mosan ment végbe. Maurice Halbwachs (1992) szerint a kollektív emlékezetet élet-
ben tartó társadalmi keretek a családhoz (is) köt ődnek; ebben az esetben a rokonsági
kötelékek által egybefűzött emberekre, az általuk közvetlenül érintett eseményekre
és személyekre vonatkozik az emlékezetben tartott múlt fogalma. A kollektív emlé-
kezet e fajtája különösen megfelel annak a célnak, hogy szilárd identitásra tehessen
szert általa az individuum, és hogy a közösségi folytonossági tudat is épségben
fennmaradhasson Amikor azonban az emlékezet jelzett társadalmi keretei egyszer
csak bomlásnak indulnak, nyomban vagy hamarosan a kollektív emlékezet folyto-
nossága is megszakad, és amnézia lesz úrrá a múlt ily módon megsemmisül ő
világán (Halbwachs—Coser (1992).
A családi (rokoni) társadalmi közösségi keretek emlékezetet teremt ő, egyszersmind
széles körű tudást és társadalmi öntudatot nemz ő szerepét igazolja az a kivételes
forrás is, melyet nagy haszonnal forgathatunk jelen témánk szempontjából.
Gosztonyi Gyuláné, szül. Pilch Erzsébet pécsi polgárasszony 1940-b ől való emlé-
kezéséről van szó, melyet unokái okolására vetett szerz ője papírra (Egy pécsi...
2003). Az emlékez ő nemesi családból származik, akinek ügyvéd és kúriai bíró volt
Gyáni Gábor : A magyar polgári elitek értékrendszere és regionális változatai.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. 5-16. p.
12 Gyáni Gábor TÉT XXIV. évf. 2010 s2
az apja, a férje pedig ítél ő táblai bíróként ténykedett. Emlékezései megörökítésében
testvére, a pécsi építészmérnök, a helyi m űemlékek aktív kutatója és helyreállítója
inspirálta. Úgy beszéli el Gosztonyiné a pécsi polgárság akkori társadalmi jelenét és
közeli múltját, hogy a pontos életrajzi és élettörténeti adalékokon túl olykor még
személyes karakterrajzokra is futja az erejéb ől. Részben a szüleit ől, olykor pedig
másoktól hallott, de gyakran éppen a saját tapasztalataiból ismert korabeli pécsi
polgárság elevenedik meg emlékezésében a maga extenzív teljességében. A hallo-
másból ismert és ezúttal tovább is adott emlékanyagra jellemz ő példaként idézem az
alábbi részletet. „Paschiczky Józsefre csak homályosan emlékszem, inkább szüleim
beszéltek róla, ő orvosunk volt fiatal korában. Az én nagyapám lakott az ő házuk-
ban a Megye utcában, ahol ma a püspöki uradalom f őtisztje lakik. Leánya volt a
csodaszép Angéla, Nagy huszár ezredes felesége, kinek lányát elvette Balogh Ala-
dár huszár ezredes, Balogh Károly táblabíró fia." (Egy pécsi... 2003, 35)
Emlékező nk személyes tudása kap ugyanakkor hangot, mid őn a legnagyobb pécsi
fafeldolgozó vállalkozó tulajdonosával kapcsolatban leírja: „Kisleány koromban
élénken emlékszem vissza, amikor anyámmal, aki a n őegylet elnöke volt, szegé-
nyek részére adományokat gyűjtöttünk és betértünk az akkori Indóház utcán szemben
a református templommal egy csinos parkírozott udvaron lév ő úri házba és annak
nagy teraszán üldögélt egy id ő s elegáns házaspár. Ezek voltak Ráth Mátyás és neje,
barátságos emberek és igen b őkezűek, akik nagyon segítették a szegényeket.
Szlavóniából jöttek Pécsre és igen vagyonos emberek voltak. Két lányuk volt,
Wollenszky állomásfő nök felesége, a másik Mária, Hoffmann Károly m űasztalos
gyáros és bútor nagykeresked ő felesége." (Egy pécsi... 2003, 41) Ezt követ ően
hosszan sorolja tovább Gosztonyiné a család további leszármazottait, akik közül
számosan idő közben már értelmiségivé lettek (orvosok, építészmérnökök). S így
megy ez hosszú oldalakon keresztül.
A kivételesen becses forrásból tanulságként levonhatjuk, hogy amikor közvetlenül
adottak még a kollektív emlékezet ő rzése szempontjából fontos családi „társadalmi
keretek" (Halbwachs—Coser 1992), egy Pécshez fogható közepes nagyságú város
teljes polgári és középosztályi világa elfér egyetlen személy tudatában és emlékeze-
tében. Gosztonyiné ugyanis mindent tud vagy tudni vél az őt és családját szorosan
környező középosztályi (polgári) világról 4. Fontos megjegyezni, hogy Gosztonyiné
életszerű, jóllehet imaginárius jelleg ű beszámolója a pécsi polgári és középosztályi
társadalomról egyáltalán nem támasztja alá ténybeli bizonyítékokkal a társadalmi
struktúra állítólagos kett ő sségének már említett tudományos elképzelését. S őt, en-
nek éppen ellentmondó véleményt fogalmaz meg a szerz ő időnként, mint amikor
például kijelenti: „Ha figyelmesen olvastátok [mármint az unokák] e családokat,
láthatjátok, hogy itt Pécsett mindig is összetartottak az iparosok, keresked ők a tiszt-
viselő famíliákkal, legtöbbször egy fiú vitte tovább a mesterséget, a többi már katona,
vagy hivatalnok lett." Kés ő bb úgy általánosít, hogy megállapítja: „Jellemz ő voná-
suk volt a pécsi »bürgereknek«, hogy g ő gösek, rátartiak voltak a vagyonukra, ami
sok ajtót kinyitott el őttük. Általában jó megjelenés űek voltak, sokat utaztak, szép
háztartást vezettek, remek konyhájuk volt és sokat adtak külsejükre. A fiúk urizáltak,
Gyáni Gábor : A magyar polgári elitek értékrendszere és regionális változatai.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. 5-16. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s2 A magyar polgári elitek ... 13
sportoltak, lovagoltak, lumpoltak, csak a házasság vitte őket vissza a rendes élet-
módhoz, amit azután meg is tartottak." (Egy pécsi... 2003, 43)
Milyen célra használhatja a történész ezt a múltban ránk maradt memóriát?
Tekintheti-e vajon úgy, mint amely társadalomtörténeti tényeket tár a szeme elé; vagy
pusztán a mentális valóság tükreként lehet és kell azt hasznosítani? Mind a két felte-
vést kész vagyok a magamévá tenni, bár az utóbbi elfogadása felé hajlok inkább.
Továbbra is Pécs városánál maradva, hadd utaljak e helyen Jávor Katának a
Zsolnay családról szóló, már idézett kismonográfiájára (Jávor 2000), annak egyné-
mely eredményére és tanulságára. A szóban forgó vállalkozó család életének egyik-
másik sorsdöntő eseményét, nevezetesen a testvérek, mint örökösök közötti viszályt
tisztázandó, a mű szerzője többnyire a családi emlékezet (tehát egy kései leszárma-
zott) közléseire hagyatkozik. Jávor döntése teljességgel érthet ő, hiszen nincs a törté-
neti igazságot kézzelfoghatóan tanúsító írott dokumentum a kezében a kérdést illet ően.
Nem árt azonban némi óvatosság e téren. A család leszármazottainak az emlékezete,
mint valamely utólag konstruált családtörténeti legendárium olykor még napjainkban
is hallható „hangja" sokkal inkább a képzelt, semmint a ténylegesen megtörtént való-
ságról ad számot a Zsolnayak esetében is. Nem puszta fantáziálás ez persze, ugyanak-
kor közvetlenül „csak" arról az imaginárius valóságról tudósít, amire az emlékez ők-
nek a valamikori identitásuk megteremtéséhez és fenntartásához volt éget ően nagy
szükségük5 . Ebbéli minőségében pedig aligha tekinthet ő feltétlenül megbízható tény-
beli forrásnak az emlékezeti tanúságtétel egyes életesemények megtörténtének és
lefolyásuk mikéntjének tekintetében. Ráadásul a családi legendák „adatai" szinte soha
sem ellenőrizhetők más források adataival, akár csak mások emlékezeti tanúságtétele
révén sem. Ha tehát a historikus kizárólag rájuk támaszkodik, akkor módfelett kiszol-
gáltatja magát a partikuláris látószög kénye-kedvének.
Abban az esetben nyer a kérdés átlagost meghaladó jelent ő séget, amikor végleg
eltűnnek a kollektív emlékezet családi (és másféle) társadalmi keretei, mellyel ve-
szendőbe is megy a múlt szüntelen emlékezetben tartása. Ez a folyamat be is követ-
kezett a 20. század folyamán a vállalkozó közép- és nagypolgár famíliák életében,
akik közös végzetszer ű sorsa lett 1945-öt (és még inkább 1950-et) követ ően a gaz-
dasági hanyatlás, a szétszóratás, valamint az új identitások kényszer ű keresése.
Amikor néhány éve (2004) napvilágot látott a Sokszín ű kapitalizmus. Pályaképek
a magyar tőkés fejl ődés aranykorából című, Sebők Marcell által szerkesztett törté-
netírói munka, melyben 14, zömmel nagyt őkés család pályafutásáról szólnak a kü-
lönféle esettanulmányok, a kiadó találkozót szervezett a szerz ők és a könyv törté-
nelmi polgár család h ő seinek ma is élő leszármazottai számára. Az összejövetel
számos tanulsággal szolgált mostani témánkra nézve is.
A többnyire már az újabb nemzedékekhez tartozó leszármazottak, valamint a
személyi folytonosságot még képviselni hivatott id ősebb családtagok beszámolói
szerint a privát családi emlékezet napjainkra már er ősen megkopott. Ami nem csoda,
ismerve az érintett családok társadalmi deklasszálódását, ami horizontális társadalmi
integrációjuk (egyebek közt kapcsolati t őkéjük) erodálását eredményezte. Nem tartot-
ták ugyanis többé számon egymást, s őt nemegyszer szem el ől is vesztették egymást,
Gyáni Gábor : A magyar polgári elitek értékrendszere és regionális változatai.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. 5-16. p.
14 Gyáni Gábor TÉT XXIV. évf. 2010 s2
ami szükségszerűen fakadt a szétszóratásukból. Ez oda vezetett, hogy a hazai törté-
neti polgárságból mára már végképp kiveszett az a valamikori kétségtelen lelki és
szellemi kohézió, amely a csoporthoz tartozók identitásának dönt ő tapasztalati alap-
ját képezhette (vö. Gyáni 2007).
Az összejövetel tudatosította a valamikori nagy- és középpolgár családok mai le-
származottaiban, hogy nem adottak többé számukra a történelmi azonosságtudat
megteremtésének és fenntartásának azok a lehet őségei, amelyek felmen őik élettör-
téneteiben még kulcsszerepet játszottak a polgári mivolt átélésében és bizonyításá-
ban egyaránt. Mindez pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy visszavonhatatlanul lezárult
valamikor a 20. század derekán a magyar polgárság történelmi pályafutása; olyan
múlt ez ma már, melynek a történetírók állíthatnak immár csupán emléket textusok
alkotta monumentumok formájában. A hagyomány által tovább adott tudás, az en-
nek megfelel ő történelmi öntudat azonban, amelynek a polgárság kollektív emléke-
zete is az egyik fontos tárgyi feltétele volt a még nem is túl távoli múltban, ilyen-
formán menthetetlenül tehát a múlt ködébe veszett.
Jegyzetek
1 .
Ez irányban tapogatózik az utóbbi évtizedek polgárságtörténete, vö. Gay (1984; 2002). Hasonló hazai
törekvés a jelenség poétikai köntösben való megragadására Fried (2003).
2
A dogma bírálatához vö. Gyáni (2002, 88-97). A kérdés történetírói diskurzusának újabb hullámaihoz ld.
Vörös Kati (2002-2003), Klement (2006, 205-216), Balázs—Szelényi (2006, 152-160) és Bódy (2007)
műveit.
3
A probléma els ő empirikus történészi megközelítésére példa Hanák (1992). A kötet hét történész kü-
lönféle esettanulmányait tartalmazza.
4
A korabeli pécsi polgári életforma leírását és elemzését ld. Lakatos (1992).
5
A társadalmi imaginárius fogalmához vö. Maza (2003,10-11).
Irodalom
Balázs, A.—Szelényi, I. (2006) The Failure of the Central European Bourgeoisie. New Perspectives on
Hungarian History. Palgrave, Macmillan, New York.
Barker, T.C.—Lévy-Leboyer, M. (1982) M Inquiry into the Buddenbrooks Effect in Europe. —Hannah, L.
(ed.) From Family Firm to Professional Management: Structure and Performance of Business
Enterprise. Akadémiai Kiadó, Budapest. 9-25. o.
Bódy Zs. (2007) „Polgárság" és „polgárosodás" fogalma Erdei Ferenc kett őstársadalom-koncepciójában
és a társadalomtörténet-írásban. — Kommentár. 3.3-15. o.
Bourdieu, P. (1978) Rekonverziós stratégiák. — Bourdieu, P. A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelő-
dése. Tanulmányok. Gondolat, Budapest. 350-378. o.
Charle, Ch. (2008) Elite Formation in Late Nineteenth Century France: France Compared to Britain and
Germany. — Historical Research — Historische Sozialforschung. 2. Special Issue: Elite Formation in
the Other Europe (19th-20th Century). 250-252. o.
Csíki T. (1999) Városi zsidóság Északkelet- és Kelet-Magyarországon. Osiris, Budapest.
Egy pécsi polgárasszony emlékei a városról. Gosztonyi Gyuláné, született Pilch Erzsébet visszaemléke-
zései a 19. és 20. század fordulójáról. (2003) Tanulmányok Pécs történetéb ől 16. Pécs Története
Alapítvány, Pécs.
Fried I. (2003) Egy/a polgári család és vidéke. (Márai Sándor „családi" krónikája). — Műhely. 2.51-63. o.
Gyáni Gábor : A magyar polgári elitek értékrendszere és regionális változatai.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. 5-16. p.
TÉT XXIV. évf. 2010 s2 A magyar polgári elitek ... 15
Gay, P. (1984) The Bourgeois Experience. Victoria to Freud. Vol. L Education of the Senses. Oxford
University Press, New York.
Gay, P. (2002) Schnitzler's Century. The Making of the Middle-Class Culture 1815-1914. W. W. Norton
8r Company, New York.
Gyáni G. (1997) Polgár, polgárosodás. — Műhely. 6.59-61. o.
Gyáni G. (2002) Polgárság és középosztály a diskurzusok tükrében. — Gyáni G. Történészdiskurzusok.
L'Harmattan, Budapest. 88-97. o.
Gyáni G. (2003) Chorin Ferenc (1879-1964). — Szentpéteri J. (szerk.) Szürke eminenciások a magyar
történelemben. Kossuth Kiadó, Budapest. 150-153. o.
Gyáni G. (2004) El őszó. Az újra felfedezett polgári múlt. — Seb ők M. (szerk.) Sokszín ű kapitalizmus.
Pályaképek a magyar tőkés fejl ődés aranykorából. KFKI Csoport, HVG, Budapest. 13-21. o.
Gyáni G.—Kövér Gy. (2004) Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig.
Osiris, Budapest. 223-236,240-247,381-388. o.
Gyáni, G. (2007) Middle-Class Kinship in Nineteenth-Century Hungary. — Sabean, D.W.—Teuscher, S.—
Mathieu, J. (eds.) Kinship in Europe. Approaches to Long-Term Development (1300-1900). Berghahn
Books, New York. 284-300. o.
Halbwachs, M.—Coser, L.A. (1992) Ön Collective Memory. The University of Chicago Press, Chicago.
Halmos K. (2004a) Gregersen Gudbrand. Ácslegényb ől építési nagyvállalkozó. — Seb ők M. (szerk.)
Sokszín ű kapitalizmus. Pályaképek a magyar tőkés fejl ődés aranykorából. KFKI Csoport, HVG,
Budapest. 58-71. o.
Halmos K. (2004b) Haggenmacher Henrik és Károly. Malomipar és serf őzés. — Sebők M. (szerk.) Sok-
színű kapitalizmus. Pályaképek a magyar t őkés fejl ődés aranykorából. KFKI Csoport, HVG, Budapest.
72-83. o.
Halmos K. (2006) Besitzbürgertum Magyarországon. (A virilizmus). — Kövér Gy. (szerk.) Zsombékok.
Középosztályok és iskoláztatás Magyarországon a 19. század elejét ől a 20. század közepéig. Század-
vég, Budapest. 190-194. o.
Hanák P. (szerk.) (1992) Polgári lakáskultúra a századfordulón. MTA TTI, Budapest.
Jávor K. (2000) Életmód és életmód-stratégia a pécsi Zsolnay család történetében. Akadémiai Kiadó,
Budapest.
Karády V. (1997) A zsidóság polgárosodásának és modernizációjának főbb tényezői a magyar társada-
lomtörténetben. — Karády V. Zsidóság, polgárosodás, asszimiláció. Tanulmányok. Cserépfalvi, Buda-
pest. 78-114. o.
Klement J, (2004) Ganz Ábrahám. — Seb ők M. (szerk.) Sokszín ű kapitalizmus. Pályaképek a magyar
tőkés fejl ődés aranykorából. KFKI Csoport, HVG, Budapest. 42-71. o.
Klement J. (2006) Nagypolgárság a két világháború közötti Magyarországon? Egy társadalmi réteg
meghatározásának lehet őségeiről. — Kövér Gy. (szerk.) Zsombékok. Középosztályok és iskoláztatás
Magyarországon a 19. század elejétől a 20. század közepéig. Századvég, Budapest. 205-216. o.
Konrád M. (2009) Vallásváltás és identitás. A kitért zsidók megítélésének változásai a dualizmus korá-
ban. — Századok. 3.593-636. o.
Kövér Gy. (2002) M. L. Herzog 8r Comp. Három nemzedék öröksége. — Kövér Gy. A felhalmozás íve.
Társadalom- és gazdaságtörténeti tanulmányok. Új Mandátum, Budapest. 62-73. o.
Kövér Gy. (2002) Nagy vagyonok legendáriuma. — Kövér Gy. A felhalmozás íve. Társadalom- és gazda-
ságtörténeti tanulmányok. Új Mandátum, Budapest. 151-173. o.
Kövér Gy. (2004) Performációk I. „Zsidó társadalom" Tiszaeszláron a nagy per el őestéjén. — Korall.
Szeptember. 5-42. o.
Lakatos M. (1992) Élet egy régi pécsi polgárcsaládban. — Hanák P. (szerk.) Polgári lakáskultúra a szá-
zadfordulón. MTA TTI, Budapest. 121-140. o.
Lengyel Gy. (1989) Vállalkozók, bankárok, keresked ők. A magyar gazdasági elit a 19. században és a
20. század első felében. Magvető Kiadó, Budapest.
Maza, S. (2003) The Myth of the French Bourgeoisie. An Essay on the Social Imaginary, 1750-1850.
Harvard University Press, Cambridge.
McCagg, W.O. (1985) A főbb vitapontok. Fontos-e a zsidó nemesség? — Simon R. (vál.) Zsidókérdés
Kelet- és Közép-Európában. ELTE, Budapest. 385-453. o.
Mosca, G. (1884) Sulla teorica dei governi e sul governo parlamentare. Palermo.
Mosca, G. (1896) Elementi di scienza politica. Roma.
Ormos M. (1998) Magyarország a két világháború korában (1914-1945). Csokonai, Debrecen.
Pareto, V. (1902) Systémes socialistes. Giard et Briére, Paris.
Pareto, V. (1916) Trattato di sociologia generale. Brace and Company, New York.
Püski L. (én.) A Horthy-rendszer (1919-1945). Pannonica, Budapest. 257-280. o.
Gyáni Gábor : A magyar polgári elitek értékrendszere és regionális változatai.
Tér és Társadalom 24. évf. 2010/2. 5-16. p.
16 Gyáni Gábor TÉT XXIV. évf. 2010 s2
Runciman, W.G. (1963) Social Science and Political Theory. Cambridge University Press, Cambridge.
Sarlós B. (1976) Közigazgatás és hatalompolitika a dualizmus rendszerében. Akadémiai, Budapest 25-111. o.
Schumpeter, J.A. (1950) Capitalism, Socialism and Democracy. Harper and Row Publishers, New York.
Sebők M. (szerk.) Sokszín ű kapitalizmus. Pályaképek a magyar tőkés fejl ődés aranykorából. KFKI Csoport,
HVG, Budapest.
Strassemé Chorin D.—Bán D.A. (1999) Az Andrássy úttól a Park Avenue-ig. Osiris, Budapest.
Szakál Gy. (2002) Vállalkozó gy őri polgárok 1870-1940. Sikeres történeti modellváltás. L'Harmattan,
Budapest.
Takács T. (2008) Döntéshozók. Városi elit és városi önkormányzat Nyíregyházán a XX. század els ő
felében. L'Harmattan, Budapest.
Toth, A. (2000) Die Soziale Schichtung im Ungarischen Reichstag 1848 bis 1918. — Rumpler, H.—
Urbanitsch, P. (Hrsg.) Die Habsburgermonarchie 1848-1918. Band VII. Verfassung und
Parlamentarismus. Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Wien. 1061-1105. o.
Ungváry K. (2002a) „Áljásítás" és a „modernizáció". Adalékok Imrédy Béla miniszterelnök m űködésé-
hez és a zsidótörvények. — Századvég. 4.3-37. o.
Ungváry K. (2002b) „Nagy jelent őségű szociális akció". Adalékok a zsidó vagyon begyűjtéséhez és
elosztásához Magyarországon 1944-ben. — Rainer M. J.—Standeisky É. (szerk.) Évkönyv 2002. 1956-os
Intézet, Budapest. 287-321. o.
Vörös Károly (1987) A főrendi ház 1885. évi reformja. (Egy kutatás tervei és els ő eredményei.) —
Á. Varga L. (szerk.) Társadalomtörténeti módszerek és forrástípusok. Nógrád Megyei Levéltár, Salgó-
tarján. 397-405. o.
Vörös, Kati (2002-2003) A Unique Contract. Interpretations of Modern Hungarian Jewish History. —
Kovács, A.—Andor, E. (eds.) Jewish Studies at the Central European University Ill. CEU, Budapest.
229-255. o.
VALUES AND REGIONAL VARIETIES OF THE HUNGARIAN
BOURGEOIS ELITES
GÁBOR GYÁNI
The elite theory elaborated in the late 19th and early 20th century (Gaetano Mosca,
Vilfredo Pareto) was pioneering in acknowledging that the democratic governments led by
elites are also oligarchies. Joseph Schumpeter, however, held that the people have the
opportunity of accepting or refusing the men who are to rule them. Democracy is thus
achieved through the free competition for the vote of the electorate.
The author outlining in recent study the evolution of the social composition of Hungary's
governing elites in the age of the Austro-Hungarian Monarchy, argues that traditional elite
groups (aristocracy and the former middle-sized landholding nobility) survived as a political
elite. This, however, changed in the interwar period when increasing number of new recruits
came to power especially in the "long 1930s". In terms of the swift emergence and
socio-economic establishment of the bourgeois middle- and upper middle classes taking
place following the mid-19th century several hotly disputed historical issues like the Jewish
assimilation and the Buddenbrooks-effect are also discussed.
Lastly, a short case study based on a written recollection coming from the 1940s and
produced by a middle-class lady from Pécs is to demonstrate the unambiguous internal
integration of the local middle classes despite their diversity by race (denomination), lineage
or occupation.