Tér és Társadalom 23. évf. 2009/3. 205-209. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s3 Maradékok boltja 205
MARADÉKOK BOLTJA
(Egy visszavonuló levelei)
Kedves B.!
Így, a rugalmas elszakadás — vö. visszavonulás — közepette felvet ődik az ember-
ben a kérdés: fél évszázados pályája során miért nem vált valamely földrajzi irány-
zat, „modern" szemlélet, metódus követ őj évé, netán prófétájává? Miért nem man őve-
rezte magát valamely szakmai surranópályára, ahol esetleg az „újdonság" energiáit
felhasználva el őzhette volna pályatársait. Pedig kínálkozott néhány ilyen szakmai
surranópálya, példának okáért a szociálgeográfia, a regionális tudomány, újabban a
kritikai földrajz vagy a posztmodern irányzat. De valahogy egyik sem érintett meg
igazán. Az alábbiakban a „ miértekre" próbálok választ adni néhány hevenyészett
bekezdésben, melyekben persze nem az én kívülmaradásom okai az érdekesek, ha-
nem néhány, ezen irányzatokra vonatkozó — talán nem érdektelen — megjegyzés.
Először a kritikai földrajzról! (A kritikai földrajz Magyarországon a 2002 júniu-
sában Békéscsabán tartott konferencián „fedte fel" magát igazán; a konferencián
elhangzottakból a Tér és Társadalom 2003/2. száma közölt válogatást. Megvallom,
meglehetősen hiányos ismereteimet én is els ősorban e konferencia anyagából s
néhány, véletlenszer űen elém kerül ő tanulmányból szereztem ezen „új irányzatról".)
Tehát a kritikai földrajzról. Ami nincs! Nem is lehet. Mert mi a (társadalom)földrajz
feladata, témája, produktuma? A „valóság" geográfia által vizsgált szegmense alapos,
okadatolt állapotának, folyamatainak feltárása. Teljesen természetes, hogy ha eközben
valaminő „meg nem felelésbe" botlik, azt is vizsgálódásai tárgyává teszi, olvasói tu-
domására hozza. Ha ez kritika — márpedig az! —, akkor az „bele van építve" minden
korrekt (társadalom)földrajzi kutatásba, elemzésbe, publikációba, annak szerves, ma-
gától értetődő része! A kritikai geográfusok által a maguktól, produktumaiktól meg-
követelt elkötelezettség pedig — elkötelezettség a társadalmi igazságosság (melyik?), a
progresszív társadalmi változások, netán a „nép" stb. mellett — csak ront a helyzeten.
Az eleve „elkötelezett" kutató ugyanis hajlamos a tényeket el őfeltételezései szerint
használni, akár akaratlanul is. Ett ől produktuma „kritikusabb" lehet ugyan, de miután
nem tükrözi „fénytörés nélkül" az „állapotokat", folyamatokat — használjunk nagy
szavakat: a valóságot —, kevesebbet használ, mint egy higgadt elemzés. (Lásd, kedves
B. az aprófalvak „elkötelezettjei" által mondott-leírt badarságok dús csokrát, a „hús-
boltot minden faluba" kívánságtól az „egykori falvakban mennyivel egészségesebb
volt az élet", s hasonló vélekedésekig.) S ha valaki vehemensebben kritizál, még nem
teremt új geográfiai irányzatot. S a közkelet ű vélekedésekkel ellentétben a „jó" föld-
rajz már a szocialista érában is „kritizált"; vitatható tehát Timár Judit véleménye,
mely szerint „...a kritikai geográfia hiánya az egész poszt-szocialista közép- és kelet-
európai régióra jellemz ő, a problémarendszer specifikus jellege nem kétséges... A
szocializmusnak... ezek a folyamatosan újratermel ődő társadalmi-területi egyenl őt-
Beluszky Pál: Maradékok boltja. (Egy visszavonuló levelei). Kedves B!
Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 205–209. p.
206 Beluszky Pál TÉT XXIII. évf. 2009 • 3
lenségei, az ezekkel szemben érzéketlen, illetve tehetetlen politikái, sem számos
további (nemi, etnikai stb.) problémái nem hívtak életre Magyarországon egy átüt ő
erej ű radikális, illetve kritikai földrajzot." (Timár 2003b, 55) Nos, ezzel szemben tény
az, hogy az 1970-es évek elejének—közepének jónéhány földrajzi tanulmánya foglal-
kozott épp a hátrányos helyzetű vagy más elnevezéssel elmaradott területek problé-
máival, adatszerűen feltárták, elhatárolták ezeket a térségeket, leírták állapotukat, rá-
mutattak a hátrányos helyzet okaira is. Ezen okok között pedig a „sorscsapás-
szerűek" mellett — a természeti környezet kedvez őtlen agráradottságai, hátrányos for-
galmi helyzet stb. — számos olyan is akadt, amely a kormánypolitika, a gazdaság- és
területi politika — az addig körülhozsannázott s bírálhatatlan párt- és kormánypolitika
— téves, voluntarista döntéseib ől, az egész államberendezkedés m űködési zavaraiból
fakadt, a parancsuralmi jelleg ű irányításból, a lokális érdekek — egyáltalán az érdekek
pluralitásának — el nem ismeréséb ől, a civil társadalom felmorzsolásából, az uniformi-
zálásból és így tovább. Hogy ezek a vizsgálódások, illetve kritikák „radikálisok" vol-
tak-é, nem kívánom megítélni, de hogy nem voltak teljesen hiábavalóak, az egyértel-
mű. Ezek a kutatások is hozzájárultak a hetvenes évek második fele, a nyolcvanas
évek településpolitikai vitáinak kibontakozásához, érvkészletet kínáltak a vitázóknak, s
a nyolcvanas évek második felében már a hivatalos településpolitika is — kénytelen-
kelletlen — korrekciókra kényszerült (az 1971-es OTK felülvizsgálata, a településfinan-
szírozási rendszer reformja — fejkvóták! —, a hátrányos helyzet ű területek létének, illetve
támogatásuk szükségességének elismerése, inkább szimbolikus, mint hatásos intézkedé-
sek megtétele e téren stb.). S őt mindezen túl a településpolitikai viták a hetvenes—
nyolcvanas években az általános rendszerkritika el őfutárainak bizonyultak, hisz a tele-
püléspolitikával kapcsolatban számos olyan kérdést fel lehetett vetni, melyeket a
„nagypolitika" mezején még nem érhetett kritika (a „másság" elismerése, a kizárólag
felülről való irányítás anomáliái, az alternatív megoldások — általában a pluralizmus —
létjogosultsága, a „reáliák" felett eluralgó ideológia káros következményei stb.).
Napjainkban is számos, nem „Icritikai földrajzi" indíttatású vizsgálódás vezet
ugyanoda, mint ahová egy elkötelezett kritikai geográfus jutna (s talán több meg-
győző erővel). Vegyük például a várossá nyilvánítás magyarországi gyakorlatának
kérdését — noha jónéhány tanulmány valóban els ősorban a jelenlegi gyakorlat kriti-
káját tartalmazza —; akkor lesz meggy őző a vitánk e gyakorlattal, ha masszív szak-
mai hátteret állítunlc a várossá nyilvánítások gyakorlata mögé (pl. a városi rangú
települések vagy a várossá nyilvánított községek pozíciója a településhierarchiában,
fejlettségük, térségi szerepük, vonzáskörzeteik jellemz ői stb.). A városi rangú és a
városi funkciójú települések közötti meg nem felelés dokumentálása többek között a
társadalomföldrajz feladata. Ennek alapján vethet ő fel a jelenlegi gyakorlat korrek-
ciója. S itt következhet(ne) a kritikai földrajz dilemmája, mondhatnánk itt eshetne
csapdába. Ha ugyanis kritikával illetné a jelenlegi gyakorlatot, világossá kell tennie,
melyik elemében rossz az. Csakhogy ez már „ízlés" kérdése: azért, mert e gyakorlat
vét a szakmaiság ellen — mert nem városi funkciójú településeket „emel" várossá —,
vagy azért, mert egyes pályázóknak — amelyek funkcionális értelemben szintén nem
városok — „igénylését" elfogadja, másokét viszont nem, így az esélyegyenl őség elve
ellen vét. Vagyis az értéksemlegesség és az elkötelezettség kérdéskörébe botlunk.
Beluszky Pál: Maradékok boltja. (Egy visszavonuló levelei). Kedves B!
Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 205–209. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s3 Maradékok boltja 207
„A kritikai geográfia a társadalomföldrajzban kifejlesztett és használt eszmék, kon-
cepciók és gyakorlatok kiterjedt halmazát jelenti. Azok az elkötelezettségek kötik
össze az 'elemeket', s formálják egy irányzattá, amelyeket részben vagy teljességé-
ben a magukat kritikai geográfusoknak tekintett kutatók felvállalnak" — írta Timár
Judit a TÉT különszámának — 2003/2. szám — szerkeszt ői előszavában (Timár
2003a). Csakhogy sokfelé kötelezheti el magát a kritikai geográfus is. (Ezt hangsú-
lyozzák maguk a kritikai geográfusok is; ismét Timár Juditot idézve: „...nem cél
valamely elmélet privilegizálásában konszenzusra jutni..." [Timár 2003a, 3]). Na
már most: ha ezen az úton következetesen végigmegyünk, akkor eljuthatunk az
ultrakonzervatív, neomarxista, liberális, nacionalista, monarchista, taoista vagy
vegetáriánus kritikai földrajzig? Csak csapjon bele a lecsóba?
Egyszóval: a társadalomföldrajz, ha lelkiismeretesen vizsgálódik, sokoldalúan fel-
tárja a jelen térbeli állapotait, folyamatait, az ezekben rejl ő különböző jellegű ellent-
mondásokat, ezek okait — ezek kritikája kézenfekv ő —, de pusztán a „kritikára" való
elszánt törekvés nem teremt „más" földrajzot a „konzervatív" földrajzzal szemben.
A kritikai elem hangsúlyozása nem kett őzi meg a geográfiát! (Ezért vitatható Timár
Judit megállapítása: „...a konzervatív geográfiával egyet nem ért ők számára a kritikai
geográfia egy megújulási lehetőség. Választani azonban nem e kett ő közül kell, illetve
lehet, hiszen számos más lehet őség is nyitva áll." [Timár 2003a, 3])
A szociálgeográfiáról: a szociálgeográfia a hatvanas évek végét ől, a hetvenes évek-
ben kétségtelenül üdít ő felfrissülést jelentett a magyar geográfia életében is. Míg ko-
rábban a társadalomföldrajz — alias gazdasági földrajz — számára mindenekel őtt „tér-
kép volt a táj", a makrotérb ől, annak folyamataiból, „ráhatásaiból", elvárásaiból kiin-
dulva vizsgálódott — abban is tükröződik ez a felfogás, hogy a korabeli magyar gazda-
ságföldrajzi termést szemügyre véve az országos lépték ű publikációk aránya kiemel-
kedően magas —, kisebb vizsgálati egységei is a „nagy egész" kivágatai voltak csupán,
s azt láttatta, ami "kívülr ől" is, „felülről" is látható-észlelhet ő volt, addig a
szociálgeográfiai közelítés a lokalitásból indult ki, a helyi társadalmak „térbeliségét"
tárta fel, a valót s annak égi mását — mental map! —, a társadalom és a tér (földrajzi
környezet) kapcsolatát helyezte vizsgálati középpontjába. (A geográfiával most ismer-
kedők kedvéért egy egyszerű példa: egy térség közlekedési földrajza a „szociálgeográfia
előtt" a közlekedési hálózatok leltározását, felmérését jelentette, s űrűségüket, hálózato-
sodásukat, a rajtuk zajló forgalmat, menetrendi adatokat, izokronokat stb., addig a
szociálgeográfia az egyes települések, térségek társadalmi csoportjainak utazási igé-
nyeit, szokásait vette számba, elégedettségüket vagy panaszaikat a közlekedési lehet ő-
ségek kapcsán, a közlekedés költségeit a családi büdzsében, az utazási szokásaikat alakí-
tó tényezőket és így tovább.) Ez a szemléletváltás az adott pillanatban — a „létező szoci-
alizmus" viszonyai között — kétségtelenül figyelemreméltó, termékenyít ő, mond-
hatni merész volt, hiszen kiderülhetett — az el őbbi példánál maradva —, hogy egy-
egy térség vagy település lakóinak közlekedési lehet őségei nem a létezhető legjob-
bak, végső soron akár odáig is eljuthatott a szociálgeográfus, hogy a létez ő szocia-
lista világ nem a világok legjobbika.
Beluszky Pál: Maradékok boltja. (Egy visszavonuló levelei). Kedves B!
Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 205–209. p.
208 Beluszky Pál TÉT XXIII. évf. 2009 • 3
Mindez tehát kedvező hatást, komplexebb szemléletet, társadalmi érzékenységet és
sok egyebet eredményezett a magyar geográfiában, de új földrajzi diszciplinát nem
hozott létre, noha számosan a „gazdasági földrajz" új ágazataként üdvözölték, tanszé-
kek elnevezésébe foglalták s megkísérelték tudomány-rendszertanilag a (társadal-
mi)földrajz kereteibe illeszteni (tudományág?, alág?, ágazat?, alágazat?, fattyúhaj-
tás?). Ez utóbbi törekvés a nagy igyekezet ellenére nem járt sikerrel, a
szociálgeográfia tudományrendszertani helye bizonytalan maradt. (Messzire vezetne
ezen kísérletek buktatóit sorra venni, csak azt említem, hogy ha a szociálgeográfia a
gazdasági földrajzzal egyenl ő hierarchikus pozícióban lévő tudományág — alág, ága-
zat; lásd előbb —, akkor megkettőződik e két diszciplina további tagolódása; van tehát
turizmus földrajz és turizmus szociálgeográfia, településföldrajz és település szociál-
geográfia? Ha nem, minden alágazaton (?) belül van „nem-szociálgeográfia" és
szociálgeográfia, vagyis „hagyományos" turizmusföldrajz és turizmus-szociál-
geográfia a turizmusföldrajzon belül?) Ott kezdtem a kitér őbe, hogy a szociálgeográfia
tudományrendszertani besorolása „lógva" maradt. Érthet ő módon! A szociálgeográ-
fia nem külön terrénuma, ága a földrajznak, hanem szemlélet, a szemléletb ől is fa-
kadó preferált módszertani apparátus (interjúk, kérd őíves adatgyűjtés, az empirikus
szociológia egyéb módszerei). Mint ilyen, jelen van a társadalomföldrajz minden
ágazatában — településföldrajz, idegenforgalmi földrajz, népességföldrajz stb. Hogy
aztán a különböz ő „felépítmények", elméletnek látszó szövegek kerültek erre a
(szemléleti) alapra, más kérdés. Így pl. a társadalmi tevékenységi formák precíz
skatulyázása, melyr ől annyi, de annyi vita folyt! Három, öt, hét vagy akár több alap-
funkciója van a társadalomnak? A nagyobb skatulyákban vannak-e kisebb skatu-
lyák? Ezeket csinos keretekbe lehet írni, s köztük mutatós nyilakat rajzolni (a viták
örvendetesen emelték a citációk számát!). Mindez azonban teljességgel lényegtelen
a szociálgeográfia megítélése szempontjából. A szociálgeográfia lassan ki is kopott
a szóhasználatból — pl. az egyetemi tanszékek elnevezése terén a „területfejlesztés"
lett a trendi, a tanulmányok alcímeiben is egyre ritkábban szerepel a szociálgeográfia
kifejezés stb. De ez nem a szociálgeográfia kudarcának a jele, s őt! Mint szemlélet-
módszer általánosan elismertté-használatossá vált, beépült a geográfia eszköztárába. S
ez ellen semmi ellenvetésünk nem lehet, legfeljebb a neofiták figyelmét hívhatjuk fel
e módszerek kontrollált használatára, ami egyébként minden módszerre igaz. (Amikor
egy előadásból arról értesültem, hogy Szolnok lakóinak legnagyobb problémája a
szúnyogok túlzott aktivitása, a világ változékonyságára kellett gondolnom. Télen bez-
zeg a járdák csúszós volta okozza a legtöbb gondot a város lakóinak!). Én meg addig
vártam, hogy már nem érdemes szociálgeográfussá válnom.
De a posztmodernhez való viszonyom taglalásától id őközben lemondtam. Többet
érdemel, mint egy nyár esti levél utolsó néhány bekezdését.
Barátsággal
Pál
(Beluszky Pál visszavonuló)
Beluszky Pál: Maradékok boltja. (Egy visszavonuló levelei). Kedves B!
Tér és Társadalom, 23. 2009. 3. 205–209. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 • 3 Maradékok boltja 209
P. S.
Egyébként a kritikai geográfusokkal semmi bajom. Csupán „viszonyomat" szeret-
tem volna tisztázni. Szándékomat egy beszélgetésben a következ ő dramolettel érzé-
keltettem (székely anekdota után szabadon):
Szín: Kritikai földrajzi konferencia recepciója:
Én: Jó napot kívánok! Ez itt a kritikai földrajzi konferencia?
Recepció (örömmel): Igen! De jó, hogy jött! El őad?
Én: Á dehogy!
Recepció: Hozzászól?
Én: Ugyan már!
Recepció: Érdeklődő?
Én: Isten ments!
Recepció: Hát akkor miért jött?
Én: Csak közölni: rám ne számítsanak!
Irodalom
Timár J. (2003a) Szerkeszt ői előszó. — Tér és Társadalom. 2.1-3. o.
Timár J. (2003b) Problémák és perspektívák: „Mi a teend ő" a kialakulóban lévő kritikai geográfia szá-
mára Magyarországon? — Tér és Társadalom. 2.53-65. o.