Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s 1 Tértörténet 97
A REGIONÁLIS KÖZPONTOK SZEREPÉNEK
VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁG VÁROSHÁLÓZA-
TÁBAN A SZABAD KIRÁLYI VÁROSOKTÓL A
NUTS RÉGIÓKÖZPONTOKIG
(Changing Role of the Regional Centres from Libera Regiae
Civitas to NUTS Regional Centres)
CSOMÓS GYÖRGY
Kulcsszavak:
szabad királyi város törvényhatósági jogú város megyei jogú város regionális centrum régióközpont
pólusváros területfejlesztési koncepció
Jelen tanulmány a magyarországi regionális centrumok városhálózatban betöltött pozícióváltozásait
követi nyomon a szabad királyi városoktól a NUTS 2 tervezési-statisztikai régiók kialakításáig. A nagy-
városok szempontjából napjaink egyik legfontosabb kérdése, hogy a regionális centrumok (egyúttal
pólusvárosok) lesznek-e a NUTS 2 régiók tényleges központjai, vagyis az évszázados fejl ődéssel kialakult
centrumokkal szemben létezik-e más alternatíva?
Magyarország nagyvárosainak közigazgatási besorolása, politikai megítélése az
elmúlt másfél évszázad során számtalanszor változott, ok-okozat kérdéseként merült
fel a nagyváros meghatározás is. A változásokat befolyásolták a városok „lobbi"
tevékenységei, az aktuális politikai célok, a kijelölt fejlesztési irányok, a tudomá-
nyos paradigmák és sajátos magyar elemként az ország területi változásai. A 19. szá-
zad városhierarchiájának csúcsán a szabad királyi városok, majd a törvényhatósági
jogú városok álltak, a városhálózatban betöltött szerepük azonban sok esetben nem
következett rangjukból. A 20. század térszerkezeti folyamatait az ország területi vál-
tozásai és az éppen aktuális politikai irányzat racionális vagy irracionális fejlesztési
elképzelései határozták meg. A rendszerváltozást követ ő közigazgatási reformok
megszüntették a hierarchikus berendezkedést, valamennyi település önálló entitássá
vált, azonban a városhálózat homogén tömegéb ől szigetszerűen emelkedtek ki a
megyei jogú városok. A demokratikus államberendezkedéssel kialakult közigazga-
tási struktúrában új elemként jelentek meg az Európai Unió regionális politikáját
követő , több megyét átfogó NUTS 2 tervezési-statisztikai régiók. A városhálózat
csomópontjaiban elhelyezked ő regionális centrumok több száz éves fejl ődés ered-
ményeként jöttek létre, azonban a régióközpontok kijelölése els ősorban a politikai
akarat függvénye.
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
98 Tértörténet TÉT XXIII. évf. 2009 s2
Magyarország nagyvárosainak megítélése a 19. század közepét ől a
trianoni határváltozásokig
Az 1848. márciusi-áprilisi törvényekig a területi adózás alapegységeit és az álta-
lános közigazgatás hatóságait a nemesi vármegyerendszer testesítette meg (Hajdú
1996). A nemesi vármegye (comitatus) önkormányzata önmagában alapvet ően de-
mokratikus intézményként funkcionált, azonban sem az ország, sem a vármegye
városai felé nem érvényesült a demokratikus jelleg. Mint önkormányzati szerv a
nemesi vármegye belügyként kezelte a közigazgatást, a bíráskodást és az ítélkezést,
az adóztatást és a rendfenntartást, a megyék követeik révén az országgy űlést is be-
folyásolták (Hajdú 2005).
A nemesi vármegyék irányítása és befolyása nem terjedt ki a szabad királyi váro-
sokra (libera regiae civitas), amelyek a városi kiváltságok legfontosabb formáját je-
lentették. A szabad királyi városok közvetlenül a királyhoz tartoztak, mentesültek a
feudális bíráskodás és az adózás alól, polgárai csak a királynak és a városnak fizettek
adót. A szabad királyi város státusz kivívása a király, a megye nemessége és az egy-
ház, valamint a városok polgársága közötti harc eredménye volt, egyúttal a város fej-
lődésének záloga. Az 1867-es kiegyezésig a szabad királyi városok száma 81-re n őtt,
a mai Magyarország területén azonban csak 12 város nyerte el a rangot, köztük Buda,
Debrecen, Győr, Pest, Pécs, Szeged és Székesfehérvár (Beluszky 2005).
1825-ben Magyarország legnagyobb lakosságszámú városa Debrecen volt több
mint 45 000 lakosával, az egyesítés el őtti Pest és Buda önmagukban kisebbnek
számítottak. Gyimesi Sándor népességszámra, ipari és kereskedelmi szerepkör fej-
lettségére, igazgatási és oktatási intézmények meglétére alapozott városiassági értéke
szerint Pest, Debrecen, Buda, Gy őr és Szeged állt a városi szerepkör volumenének
hierarchikus rangsora élén (Beluszky 2003). Bácskai Vera és Nagy Lajos a piacköz-
ponti szerepkört tekintette a rangsor meghatározó elemének, számításaik során a
kereskedelmi vonzáskörzet volt a meghatározó (Bácskai—Nagy 1984). Ennek ered-
ménye, hogy a várostalan területek nagyvárosai, els ősorban az alföldi városok, így
Debrecen, Kecskemét és Szeged a rangsor végére kerültek. Bácskai Vera szerint a
regionális központok és a megyeszékhelyek külön kategóriát képeztek, több város is
rendelkezett regionális szint ű intézményekkel, még sem volt megyeszékhely város
(Bácskai 2006).
Az 1848. évi XXIII törvénycikk, valamint az 1848. évi XVI. törvénycikk alapjaiban
változtatta meg a közigazgatás évszázados gyakorlatát. Az Országgy űlés népképvise-
leti alapon szervez ődésével a nemesi vármegye joga a követküldésre elveszett, a
megye kikerült a törvényhozás szerepl őinek köréből. A szabad királyi városok a tör-
vénybe foglaltak szerint önálló köztörvényhatóságok, minden tekintetben függetle-
nekké váltak a megyétől. A törvény kategorizálta a városokat, els őként került a jogal-
kotásban említésre a nagyváros meghatározás: 4. § „ 011y városok, mellyekben 12,000
lakosnál kevesebb vagyon, kis városoknak, mellyekben 12,000 lakosnál több, de
30,000 lakosnál kevesebb vagyon, közép városoknak, és mellyekben 30,000 lakosnál
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s2 Tértörténet 99
több vagyon, nagy városoknak neveztetnek." A törvény értelmében a mai Magyaror-
szág területéről nagyvárosnak minősült Pest-Buda, Debrecen, Szeged és Kecskemét.
Az 1867-es kiegyezést követ ően átalakult az államstruktúra, az Osztrák—Magyar
Monarchia létrejöttével az abszolutizmus merev közigazgatási rendszere felbomlott.
Az 1870. évi XLIL törvénycikk értelmében elválasztották a közigazgatást a bírásko-
dástól, értelmezték a törvényhatóságok helyzetét és jogállását, meghatározták fel-
adatait és intézményrendszerét. A köztörvényhatóságok gyakorolják az önkormány-
zati jogokat, közvetítik az állami közigazgatást, közérdek űségük révén országos
ügyekkel is foglalkozhatnak, megfogalmazott véleményüket a kormány, az ország-
gyűlés és más törvényhatóság elé terjeszthetik. Az 1876. évi XX törvénycikk, az
1876. évi XXXIII. törvénycikk, valamint az 1877. évi L törvénycikk megszűntette a
feudális eredetű önkormányzatokat, és rögzítette a megyebeosztást. A törvények
értelmében a korábbi 81 szabad királyi városból mindössze 25 maradt törvényható-
sági jogú város (Budapest és Fiume sajátos helyzete mellett), a szabad királyi város
rang a feudális korszak örökségeként élhetett tovább tartalom nélkül. A törvényha-
tósági joggal már nem rendelkez ő városokat a megyék alá sorolták, az új közigazga-
tási rendszerben Debrecen, Nyíregyháza és Szolnok is megyeszékhelyi rangot ka-
pott. Az 1886. évi XXL törvénycikk és az 1892. évi XXVI. törvénycikk pontosan rög-
zíti a törvényhatósági joggal felruházott városok sorát. Ennek értelmében a 25 tör-
vényhatósági jogú városból 10 maradt a mai Magyarország területén: Baja, Debre-
cen, Győr, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Komárom, Pécs, Sopron, Szeged és
Székesfehérvár. A törvényhatósági jogú városok közül Baja, Hódmez ővásárhely és
Kecskemét kivételével valamennyi város egyben szabad királyi város is volt, az
1872. évi XXXII. törvénycikk által egyesített Budapest pedig, mint az ország fővá-
rosa külön státuszt képviselt (Kovács—Katus 1987).
A trianoni határmódosításokig valamennyi mai regionális központ törvényhatósági
joggal rendelkezett, Debrecen, Gy őr, Miskolc, Pécs, Szeged és Székesfehérvár köz-
igazgatási értelemben a városhierarchia élére került.
Beluszky Pál 1990-es vizsgálatában a századfordulón kialakult városhierarchiát a
városi alapfunkciók mennyisége és sokfélesége alapján állapította meg (Beluszky
1990). Véleménye szerint a települések hierarchikus rangja a városi alapfunkciók
differenciáltságát, az ellátott feladatok szintjét, az ellátott szerepkör gyakoriságát
fejezi ki. Az így kialakított rangsor hat hierarchia szintet tartalmaz. A városhierar-
chia élén az 1873-ban Óbuda, Buda és Pest egyesítésével létrejött Budapest áll,
amely az 1867-es kiegyezés után a közel 20 millió lakosú Magyarország fővárosa
lett, az Osztrák—Magyar Monarchián belül Bécs ellenpólusa (Győrffl; 1997). A szá-
zadfordulóra Budapest lakossága már 12-szer nagyobb volt, mint a hierarchiában
utána következ ő Zágráb lakossága, és nyolcszor, mint a második legnépesebb város,
Szeged lakossága. A fő város városhálózatban betöltött súlya már a trianoni határ-
változásokat megel őzően is sokkal jelentősebb volt, mint a regionális centrumoké.
A regionális központok hierarchia szintjeit Beluszky Pál véleménye szerint két
szempont szerint lehet megközelíteni, egyrészt a városi szerepkörök differenciáltsága
(jogállás, funkció, hierarchia, városi társadalmi viszonyok) alapján, másrészt a
városi funkciók mennyiségi értékei alapján (Beluszky 1990; 2003). Mindkét esetben
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
100 Tértörténet TÉT XXIII. évf. 2009 s2
ugyanaz a 10 város alkotja a regionális centrumok körét: Zágráb, Pozsony, Kolozsvár,
Szeged, Kassa, Debrecen, Pécs, Temesvár és Arad (1. táblázat). Regionális szerepkört
változó mértékben más városok is elláttak, de összességében nem a regionális köz-
pontok szintjén, például Miskolc, Gy őr vagy Székesfehérvár.
1. TÁBLÁZAT
A magyarországi regionális centrumok hierarchiája 1900-ban és 1910-ben
(Hierarchy of the Regional Centres in 1900 and in 1910)
Lakosság-
Szám Város Hierarchia szint szám
1900-ban (fő)
1. Budapest Főváros (1900, 1910) 716 476
Teljes értékű regionális centrum
2. Zágráb 57 690
(1900, 1910)
Teljes értékű regionális centrum
3. Kolozsvár 46 670
(1900, 1910)
Teljes értékű regionális centrum
4. Pozsony 61 537
(1900, 1910)
Teljes értékű regionális centrum
5. Szeged (1900) 90 270
Részleges regionális centrum (1910)
Teljes értékű regionális centrum
6. Kassa 35 586
(1900, 1910)
Részleges regionális centrum (1900)
7. Debrecen Teljes értékű regionális centrum 72 351
(1910)
Részleges regionális centrum (1900,
8. Pécs 42 252
1910)
Részleges regionális centrum (1900)
9. Temesvár Teljes értékű regionális centrum 49 624
(1910)
Részleges regionális centrum (1900,
10. Nagyvárad 47 018
1910)
Részleges regionális centrum (1900,
11. Arad 53 694
1910)
Teljes értékű fejlett megyeszékhely
12. Miskolc 40 833
(1900)
Székes- Teljes értékű fejlett megyeszékhely
13. 30 451
fehérvár (1900)
Teljes értékű fejlett megyeszékhely
16. Győr (1900) 27 758
Részleges regionális centrum (1910)
Forrás: Beluszky 2003.
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s2 Tértörténet 101
A teljes értékű regionális központok közül Zágráb (Horvát—Szlavónország),
Kolozsvár (Erdély), Pozsony és Kassa (Felvidék) valójában országrészközpontok
voltak, ellentétben Szegeddel, amelynek megítélése a legbizonytalanabb. Fejl ődése
szempontjából meghatározó Temesvár és Arad közelsége. A Bánát és Dél-Erdély
központjai a 20. század elejére már nagyobb gazdasági háttérrel rendelkeztek, mint
Szeged. 1910-re a regionális központok sora módosult, Zágráb, Kolozsvár, Pozsony
és Kassa továbbra is teljes érték ű regionális központok maradtak, de közéjük lépett
Debrecen és Temesvár. Szeged a részleges regionális központok csoportjába került
Nagyvárad, Pécs, Arad, a felzárkózó Gy őr és Brassó mellé. Budapest változatlanul
a legerő sebb város maradt, 1910-re közel 900 ezer lakosával jelent ősen elmaradva a
2 milliós Bécstő l, de messze kiemelkedve a regionális központok közül (Hajdú 2005).
A trianoni határváltozásokat megel őző években a mai Magyarország területén
regionális központoknak tekintett városok mindegyike rendelkezett a legfontosabb
közigazgatási besorolással, a törvényhatósági joggal, mellette Debrecen, Gy őr,
Pécs, Szeged és Székesfehérvár egyúttal szabad királyi városok is voltak. A városok
hierarchikus rangsorában 1910-ben csak Debrecen töltötte be teljes érték űen a regio-
nális központ szerepkört, Győ r, Pécs és Szeged részlegesen ugyan, de megfelelt a
regionális központ státusznak, azonban Miskolc és Székesfehérvár teljes érték ű
fejlett megyeszékhely maradt.
A városhálózat változása a két világháború között
Az I. világháborút lezáró békeszerz ődések részeként 1920. június 4-én Versailles-
ban aláírásra került a „Trianoni békeszerz ődés", melynek következményeként az
Osztrák—Magyar Monarchia felbomlott, a Magyar Királyság pedig elveszítette
324 411 km2 összterületének (Horvátországgal együtt) közel háromnegyedét
(71,34%), lakosságának majd kétharmadát (63,6%). A trianoni határváltozások után
Magyarország területe 92 963 km 2-re módosult, lakossága alig haladta meg a 7,6 millió
f (Palotás 1990).
őt
A területi változások következtében 1910-ben a teljes érték ű és részleges regioná-
lis központok közül Zágráb (Horvátország), Kolozsvár, Temesvár, Nagyvárad, Arad
és Brassó (Románia), Pozsony és Kassa (Csehszlovákia) elcsatolásra kerültek. A
Magyarországon maradt Debrecen elveszítette vonzáskörzetének jelent ős részét,
Győ r, Pécs és Szeged pedig korábban sem tartozott a teljes érték ű regionális köz-
pontok közé. A városhálózat új struktúrájában Budapest súlya aránytalanul domi-
nánssá vált, a megmaradt regionális központok a különböz ő állami fejlesztések el-
lenére sem tudták ellensúlyozni a fő város megnövekedett szerepét (Hajdú 2005).
A két világháború közötti id őszak revíziós politikája a közigazgatásra is hatást
gyakorolt, a területi változásokat és az államhatárok radikális módosítását átmeneti-
nek kezelték, következésképpen jelent ős közigazgatási reformot nem is hajtottak
végre. A politikai gondolkodással ellentétben a területfejlesztési elképzelések min-
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
102 Tértörténet TÉT XXIII. évf. 2009 s2
den tekintetben igazodtak a megváltozott körülményekhez. Prinz Gyula alapvetően
közlekedésföldrajzi, kisebb részt településföldrajzi meggondolásokon alapuló köz-
igazgatási struktúrája hét regionális közigazgatási központtal számolt, amelyek Buda-
pest, Debrecen, Gy őr, Pécs, Szeged Miskolc és Székesfehérvár voltak (Hajdú
2005). Magyary Zoltán az 1930-as években a közigazgatás racionalizálásáról alko-
tott elképzeléseiben bázisként 14 megyét határozott meg, Baja, Békéscsaba, Buda-
pest, Debrecen, Győr, Hatvan, Kaposvár, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged,
Székesfehérvár, Szolnok és Szombathely központokkal. Prinz Gula és Magyary
Zoltán megállapításait és elképzeléseit figyelembe véve Hantos Gyula a köz- és
szakigazgatási rendszerek területi struktúrája alapján hét régiót határozott meg, me-
lyek központjaiként Budapest, Debrecen, Gy őr, Miskolc, Pécs, Szeged és Szombat-
hely lett megjelölve. Frisnyák Sándor szerint az 1930-as években Budapest ellen-
pólus városai a regionális centrumoknak tartott Debrecen, Gy őr, Pécs és Szeged,
valamint ipari termelésük alapján Miskolc és Székesfehérvár voltak (Frisnyák
1995). A korábbiaktól eltér ő elvek mentén, de lényegében hasonlóan fogalmazta
meg Kaffka Péter, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának mérnöke műszaki-gazdasági
alapokon nyugvó országrendezését. A megyebeosztás alapjának „az értelmes m ű-
szaki felosztást" kell tekinteni, vagyis a nyolc nagymegye (gyakorlatilag régió)
közlekedésföldrajzi alapon a Budapestet övez ő központi megyét „legyez őszerűen"
kísérő hét nagymegye (Kaffka 1932; 1933).
A bécsi döntések 55 419 km 2-t juttattak vissza az elcsatolt területekb ől Magyar-
országnak. A közigazgatás tekintetében az Imrédy Béla vezette kormányzat a jog-
folytonosságra helyezte a hangsúlyt, a visszacsatolások utáni megyék és járások a
trianoni határváltozások el őtti struktúrát vették fel. A városok száma a visszacsato-
lások és területnyereségek miatt folyamatosan emelkedett, és 1944-re elérte a 81-et.
Erdei Ferenc politológus-szociológus szerint az országrendezési elvek lényege,
hogy a városi vonzáskörzeteknek megfelel ő közigazgatási egységek jöjjenek létre.
A közigazgatási struktúra megtartása érdekében tartományi szerepkör ű városok
kijelölése lenne szükséges, Budapest irányítása mellett Debrecen, Gy őr, Kassa,
Miskolc, Pécs, Szeged és Szombathely (Erdei 1939).
A két világháború közötti id őszak területfejlesztési elképzelési megmaradtak el-
méleti szinten, gyakorlati változás nem történhetett, a közigazgatási struktúra válto-
zatlan maradt. A II. világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerz ődések kisebb
eltérésekkel visszaállították a trianoni határokat, ezzel mintegy véglegesnek tekintve
Magyarország területét és határait (Rónai 1989).
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s2 Tértörténet 103
A nagyvárosok megítélése az államszocializmus id őszakának terület-
fejlesztési elképzeléseiben
A szocializmus id őszaka a területi kérdésekre adott válaszok szempontjából nem
tekinthető egységesnek. Az aktuális három- és ötéves tervek, a gazdasági elvárások
és kényszerek, a politikai elit racionális vagy irracionális gondolkodásmódja épp-
úgy hatást gyakorolt rá, mint a társadalomban jelentkez ő feszültségek.
A közigazgatás struktúrájában bekövetkezett változások eredményeként a korábbi
25 megyét 19 megyére csökkentették, és megszüntették a községi jogállású megye-
székhelyeket, a továbbiakban megyeszékhely csak városi jogú település maradhatott
(Kolozsváry—Szamel 1950). Az 1950. évi I. tanácstörvény 24 nagyobb várost a me-
gyei tanácsok, 29 kisebb várost pedig a járási tanácsok alá rendelt, megteremtve
ezzel a megye — város, illetve a megye — járás — város hierarchiát, de függetlenítve
attól Budapestet. A fővárost körülvev ő agglomerációs területb ől, hét városból és 16
községbő l létrehozták Nagy-Budapestet, melynek dominanciája a korábbi évekhez
képest fokozottabban érvényesült (Dövényi 2003).
A közigazgatási változások mellett az 1950-es években a településhálózat formáló-
dására a leghatározottabban a gazdasági szempontok gyakoroltak hatást. Az I. Ötéves
Terv keretében a beruházási javak sz űkössége miatt a már korábban is nehézipari
központnak számító települések fejlesztése történt meg, els ősorban a Borsodi Iparvi-
déken (Kazincbarcika, Miskolc, Ózd), valamint a Bakonyban (Várpalota, Ajka). A
feldolgozó ipar központja továbbra is Budapest volt. A Dunántúli-középhegységt ől
Budapesten keresztül az Északi-középhegységig húzódó ipari tengely településeinek
fejlesztése (erőltetett iparosítása) a szocialista várostípus kialakulásához vezetett.
A településhálózatra vonatkozó tervezési irányokat a Népgazdasági Tanács hatá-
rozta meg, melynek legfontosabb eleme a települések kategorizálása volt (Hajdú
1989). A tervezés eredményeként három településhálózat-fejlesztési alapkategóriát
határoztak meg, a különböz ő alapkategóriákba tartozó településekhez pedig diffe-
renciált fejlesztési irányokat rendeltek (2. táblázat). A hierarchia csúcsán, mint osz-
tályon felüli település állt Budapest és a stratégiai szempontból kiemelt, nehézipari
központ Miskolc. Az I. osztályú települések körébe kerültek a megyeszékhelyek
mellett a korábbi megyeszékhelyek, a fejlettebbnek ítélt városok és a nagyipari fej-
lesztésre kijelölt települések. A III. kategóriába kerül ő 3067 település három alcso-
portba került: fejleszthet ő települések (III./A), részlegesen fejleszthet ő települések
(III./B) és nem fejleszthet ő települések (III./C).
Az 1950-es években a település- és településhálózat-fejlesztési elképzelések mel-
lett a korábbiaknál radikálisabb közigazgatási reformtervezet is készült. 1953-ban a
Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága megvitatta a 10 megyés közigazgatási
beosztás lehető ségét, amely — bár nem tudatosan — egyfajta centralizációs törekvést
hordozott magában. A reformterv alapvet ően közlekedési és a hadászati elvek men-
tén alakította ki a megyebeosztást, a tervezett megyéket olyan területi-gazdasági-
igazgatási alapegységgé kellett fejleszteni, amelyek nagyobb méret űek a korábbiak-
nál, a megyeszékhelyek pedig távolabb fekszenek a veszélyesnek ítélt határszaka-
szoktól (Hajdú 1993).
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
104 Tértörténet TÉT XXIII. évf. 2009 s2
Az 1953-as közigazgatási reformterv megmaradt terv szintjén, ugyanakkor 1955-ben
a Területszervezési Kormánybizottság egy 12 megyés elképzelést dolgozott ki ha-
sonló elgondolások alapján. A megyerendezés irányelveinek alapja továbbra is a
biztonságpolitika volt, azonban a közlekedésföldrajzi izokrón térképek bizonyítot-
ták, hogy a megyeszékhelyek sorából nem hagyható ki sem Szeged, sem Szombat-
hely (Hajdú 1989). A 12 megyés beosztás tervezetét számos politikai és szakmai
vita követte, amelyben meghatározó elem volt (politikai részr ől) a megyék és me-
gyeszékhelyek számának csökkentése, valamint (szakmai részr ől) a közigazgatás
racionális szerkezetének megtartása. A viták eredményeként született meg, mintegy
kompromisszumos megoldásként a 14 megyés közigazgatási beosztás tervezete.
2. TÁBLÁZAT
A községek és városok osztályba sorolása 1951-ben
(Categorization of Villages and Cities in 1951)
A besorolt települések Az összes település
Osztály
száma százalékában
Osztályon felüli 2 0,06
I. osztályú 73 2,27
II. osztályú
II./A osztályú 52 1,61
II./B osztályú 29 0,90
III. osztályú
III./A osztályú 1 254 38,91
III./B osztályú 283 8,78
III./C osztályú 1 530 47,47
Összes település 3 223 100
Forrás: Hajdú (1992).
Az egy évtizeden át tervezett közigazgatási reformok a gyakorlati életbe nem kerül-
tek át, az 1960-as évek elején — a törekvések ellenére is — a tradicionálisan nagyváros-
nak számító megyeszékhelyek álltak a városhierarchia élén. Beluszky Pál számításai
szerint a regionális központok körébe Debrecen, Gy őr, Pécs és Szeged mellé a tudato-
san fejlesztett nehézipari központ, Miskolc is felzárkózott (Beluszky 2003).
Az 1960-as években a közigazgatási változások alapját a megyereformokkal
szemben a gazdasági körzetesítés jelentette. 1963-ban elkészült Magyarország Te-
lepüléshálózat-fej lesztési Tanulmányterve, amelyben az igazgatási egységek és a
gazdasági körzetek összehangolásával érvényesült a közigazgatási tér komplex ter-
vezése és megjelenítése (Hajdú 2005). A Tanulmánytervben ugyan megfogalmazták a
településhálózat örökölt aránytalanságainak megszüntetését és Budapest túlsúlyának
csökkentését, azonban az 1950-es évek elképzeléseihez képest lényeges változások
nem jelentek meg benne. A régióközpontok száma kilencre emelkedett, a gazdasági
körzetek központi városa Debrecen, Gy őr, Miskolc, Pécs és Szeged maradt, de mel-
lettük Nagykanizsa, Szolnok és Székesfehérvár is regionális központ besorolást ka-
pott. A Településhálózat-fejlesztési Tanulmányterv az állami irányítás központi in-
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s2 Tértörténet 105
tézményeinek, az Országos Tervhivatalnak és az Építésügyi és Városfejlesztési Mi-
nisztériumnak a kompromisszum képtelensége miatt nem valósult meg, ugyanakkor
megfelelő alapot szolgáltatott a következ ő évek területfejlesztési irányaihoz.
A korábbi időszak fejlesztési elképzeléseire, de els ősorban a Településhálózat-
fejlesztési Tanulmánytervre alapozva 1969-ben készült el az Országos Település-
hálózat-fejlesztési Keretterv, amelyben korántsem új elemként jelentek meg a tele-
püléskategóriák (3. táblázat).
3. TÁBLÁZAT
A települések regionális szerepköre az 1969-es Országos Településhálózat-
fejlesztési Keretterv szerint
(Regional Role of Settlements in 1969 According to the National Settlement
Network Development Framework Plan)
A besorolt települé- Az összes település
Regionális szerepkör
sek száma százalékában
Országos központ 1 0,03
Felsőfokú központ 7 0,22
Részleges fels ő fokú központ 11 0,35
Középfokú központ 66 2,08
Részleges középfokú
39 1,23
központ
Kiemelt alsó fokú központ 123 3,87
Alsó fokú központ 524 16,49
Részleges alsó fokú központ 270 8,49
Falu 2 137 67,24
Osszes település 3 178 100
Forrás: Hajdú (1992).
Az 1970-es évek jelentős változásokat hoztak mind a közigazgatás struktúrájának
formálódásában, mind a településhálózat fejlesztésének tervezési írányaiban. Az
1971. évi III. tanácstörvény megszüntette a járások tanácsi szintjét és a megyék irá-
nyítása alá sorolta őket, hasonlóan a városokhoz. A megyei jogú város kategória he-
lyett megyei városok jöttek létre, amelyek Debrecen, Gy őr, Miskolc, Pécs és Szeged
voltak.
1971-ben a Minisztertanács jóváhagyta az Országos Településhálózat-fejlesztési
Koncepciót (OTK), amely az elkövetkez ő évtizedek településfejlesztési irányát is
meghatározta, érvényessége elméletileg 2000-ig szólt (1007/1971. [III. 6.] Korm. sz.
határozat). Az OTK a korábban alkalmazott gyakorlathoz hasonlóan kategorizálta a
településeket, de az alapkategóriák száma messze a legtöbb lett (4. táblázat).
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
106 Tértörténet TÉT XXIII. évf. 2009 s2
4. TÁBLÁZAT
A települések besorolása központi szerepkörük szerint az 1971-es Országos Telepü-
léshálózat-fejlesztési Koncepció alapján
(Categorization of Settlements by their Regional Role in 1971 According to the
National Settlement Network Development Concept)
A besorolt települé- Az összes település
Központi szerepkör
sek száma százalékában
Országos központ 1 0,03
Kiemelt fels őfokú központ 5 0,15
Felsőfokú központ 7 0,22
Részleges felsőfokú központ 11 0,34
Középfokú központ 65 2,02
Részleges középfokú központ 41 1,28
Kiemelt alsó fokú központ 142 4,43
Alsó fokú központ 530 16,52
Részleges alsó fokú központ 292 9,10
Budapesti agglomerációba
44 1,37
tartozó települések
Egyéb település 2 071 64,54
Összes település 3 209 100
Forrás: Hajdú (1992).
A Koncepciónak a területfejlesztés szempontjából egyik legfontosabb eleme a
területi kiegyenlítésre törekvés, amellyel Budapest közel egy évszázados városháló-
zatban betöltött dominanciáját kívánták megsz űntetni (Rechnitzer 1998). Az OTK a
főközlekedési hálózat meghatározó csomópontjaiban a tradicionális regionális köz-
pontokat (Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs és Szeged) ellenpólus városokként jelölte
meg, azonban a Településhálózat-fejlesztési Tanulmánytervben szerepl ő kilenc gaz-
dasági körzettel szemben csak öt tervezési-gazdasági körzettel számolt'.
Az OTK-t számos bírálat érte annak ellenére is, hogy a gyakorlatban nem került
alkalmazásra, elvi megállapításai azonban hosszú évekre meghatározták a település-
fejlesztési irányokat. Az els ő szakmai kritika már 1975-ben megfogalmazódott.
Bibó István közigazgatási térszervezési elmélete szerint újra kell értelmezni a köz-
igazgatási egységeket és optimalizálni kell a székhelyeket. A területi egységek kö-
zött olyan hierarchiát kell kialakítani, amelynek során az alsóbb és a fels őbb szintű
területi egységek egészben illeszkednek a következ ő szintű területi egységbe2. A terü-
leti egységek központjának olyan települést célszer ű választani, amelyben a köz-
szolgáltatások mindenki számára elérhet ők. Elmélete szerint a hat kerületi székhely
több városjárást átfogó területi egység közigazgatási központja legyen, amelynek
Budapest, Debrecen, Gy őr, Miskolc, Pécs és Szeged felel meg (Bibó 1975).
Az 1980-as években az egyetlen jelent ős közigazgatási változás a járások meg-
szűntetése és a városkörnyéki beosztás elkészítése volt (Beluszky 1987). A tervezet
számos konfliktushoz vezetett a megyék részér ől, mivel a városkörnyéki területi
egységek nem vették volna figyelembe a történelmi megyehatárokat. A megyék
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s2 Tértörténet 107
ellenállása végül is a korábban kialakult területi struktúrának megfelel ő városkör-
nyéki beosztást eredményezett.
1985-ben sor került az OTK módosítására (12/1980-85. OGY határozat), melynek
okai elsősorban gazdasági megfontolásokon alapultak, területfejlesztési vonatkozása
kevésbé érvényesült (Pálné Kovács 2001). A módosítás megállapításai szerint az öt
regionális funkciót betölt ő város (Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs és Szeged) exten-
zív fejlődését meg kell állítani, a mennyiségi fejlesztés helyett a fels őfokú szerep-
köreik bővítésére kell helyezni a hangsúlyt. Budapest csak a fels őfokú ellátásban
legyen az ország kiemelked ően legjelentősebb városa, szerepkörét inkább a nem-
zetközi városhálózatban kell er ősíteni.
Az OTK módosításának közigazgatási — és településfejlesztési — szempontból
egyik legfontosabb pontja megsz űntette a települések kategorizálását, el őre vetítve
ezzel a hierarchikus besorolástól független önkormányzatiság megteremtését.
A rendszerváltozást megel őző utolsó módosítás a nagyvárosok státuszában 1989-ben
történt, megyei város besorolást kapott valamennyi 100 ezer fónél népesebb város,
így Kecskemét, Nyíregyháza és Székesfehérvár is.
A rendszerváltozást követ ő közigazgatási reformok
A rendszerváltozást követ ő időszakban újra értelmezésre került Magyarország
közigazgatási struktúrája, annak vonatkozásában pedig a települések, városok és a
megyék helyzete. Az 1990. évi Önkormányzati törvény egyfajta igazságszolgáltatás
volt a települések részére a megyékkel szemben, ugyanakkor a rendszerváltozás
előtti időszak területfejlesztésének — különösen az 1971-es Országos Településháló-
zat-fejlesztési Koncepciónak — kritikája. Leglényegesebb elemként végleg meg-
szűnt a közigazgatás hierarchikus rendszere, valamennyi önkormányzat (megyei és
települési) egymással horizontális viszonyban álló önálló entitássá vált (CsefIcó
1997). A középszintű igazgatásban a megyei jogú városok a megyékhez hasonló
jogosítványokkal lettek felruházva, hasonló feladatokat látnak el, differencia mind-
össze a területiségben érvényesül (Zongor 1999). A független önkormányzat(' tele-
pülésekkel és a megyei közgy űlésekbe küldötteket sem küld ő megyei jogú városok
nélkül a megyék „súlytalanná" váltak (Pálné Kovács 1999).
Az 1990. évi önkormányzati törvényben és annak 1994. évi módosításában — a
korábbiakhoz képest ugyan „demokratikus formában" és nem a fejlesztési irányok
determinálása céljából — ismét megtörtént a városok kategorizálása (Szigeti 2002). Az
első önkormányzati törvény valamennyi 50 ezer fónél népesebb várost megyei jogú
városnak minősít (igaz nem automatikusan, hanem annak kérésére), de kiváltságok
helyett a megyei önkormányzatoktól átvett, saját hatáskörben végrehajtandó feladato-
kat állapít meg. Az 1994. évi önkormányzati törvény módosítása értelmében az
50 ezer főnél nem népesebb megyeszékhely városok is megyei jogú város státuszt
kaptak. A kategória önmagában nem jelent pozitív diszkriminációt, a törvények ér-
telmében nincs párhuzam a megyei jogú város státusz és a hierarchiából származó
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
108 Tértörténet TÉT XXIII. évf. 2009 s2
előnyök között. A népesség kategória megszabása alapvet ően demokratikusnak tekint-
hető és nem egyedi; a városoknak teljesíteniük kell egy kritériumot, vagyis el kell érniük
a — magyar viszonylatok között — kritikus tömegnek számító népességküszöböt 3 .
A megyék „kiürülésével" párhuzamosan felértékel ődött a városok, és különösen a
megyei jogú városok jelent ősége, amelynek alapvetően két oka van. Egyrészt a me-
gyei jogú városok minden vonatkozásban dominánsak megyéjükön belül, súlyuknál
fogva kihagyhatatlanok a megyét érintő döntési és fejlesztési folyamatokból. Másrészt
a megyei bázison szervezett dekoncentrált államigazgatási szerveknek a megyei jogú
városok nyújtanak székhelyet, következésképpen a regionális keretek között létre-
hozott dekoncentrált (esetleg decentralizált) államigazgatási szervek központjai is
optimális esetben a megyeszékhely — megyei jogú városok lehetnek (Szigeti 2003).
Közigazgatás szempontjából meghatározó a NUTS 2 régiók központjának kijelö-
lése, tekintettel arra, hogy a regionális dekoncentrált (decentralizált) funkciók tele-
pítése egyértelműen a központokban valósul meg. Pálné Kovács Ilona szerint a
régióközpont kijelölésének hiányában a régió városai között verseny alakul ki a
regionális funkciók megszerzéséért, és a regionális szervezetrendszer nem szilár-
dulhat meg. A megyei jogú városok között az „igazságosság" jegyében elosztott
dekoncentrált szervezetek, a rotációs rendszerben m űködő titkárságok, a regionális
intézmények id őszakonkénti költöztetése hosszabb távon még azoknak a városok-
nak sem kedvez, amelyek átmeneti el őnyökhöz jutnak (Pálné Kovács 2001).
A nemzetközi — els ősorban a francia decentralizációs törekvésekre alapozott — te-
rületfejlesztési gyakorlat szerint akkor lehet versenyképes, er ős régiókat szervezni,
ha azok központjában a régió egészét dinamizálni képes nagyváros van (Perroux
1955; Pálné Kovács 1992; Bernek—Süli-Zakar 1997).
Bartke István véleménye szerint a régiók közigazgatási központjainak a növeke-
dési pólusokat kell kijelölni. Gazdasági-társadalmi szempontból Budapest ellenpó-
lusainak mindössze öt város min ősíthető, Debrecen és Szeged önállóan, Gy őr, Mis-
kolc és Pécs pedig az agglomerációs területükkel együtt. Elméletben más százezres
városok is pólusvárosnak definiálhatók (Kecskemét, Nyíregyháza, Székesfehérvár),
de a fejlesztésre rendelkezésre álló források megosztása veszélyeztetné a hatékony-
ságot (Bartke 2007).
Az 1998-ban elfogadott Országos Területfejlesztési Koncepció rögzítette a NUTS
régiók kialakításának területi kereteit, de nem határozta meg a régióközpontokat.
A 2005-ben átdolgozott és aktualizált formában elfogadott Országos Területfejlesz-
tési Koncepcióban már megjelentek a növekedési pólusok (önállóan Debrecen,
Győr, Miskolc, Pécs és Szeged, társközpontokként Székesfehérvár és Veszprém),
azonban régióközpontok továbbra sem kerültek említésre.
Beluszky Pál 1996-ra vonatkoztatva vizsgálta a városok komplex típusait (5. táb-
lázat). A városi funkciók súly alapján Debrecen, Pécs és Szeged teljes érték ű regio-
nális központ, Miskolc és Győr pedig hiányos szerepkör ű regionális központ. Szé-
kesfehérvár ebben a vonatkozásban sorrendileg ugyan a hatodik város, azonban
nem éri el a regionális központok súlyát (Beluszky 2003).
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s2 Tértörténet 109
5. TÁBLÁZAT
Komplex várostípusok hierarchikus rangsora a városi funkciók súlya alapján 1996-ban
(Hierarchical Rank of Complex City Types on the Basis of the Weight of Civic
Functions, 1996)
Sorrend Város Hierarchiaszint
1. Debrecen regionális központ
2. Szeged regionális központ
3. Pécs regionális központ
4. Miskolc hiányos szerepkörű regionális központ
5. Győr hiányos szerepkörű regionális központ
6. Székesfehérvár megyeközpont
14. Veszprém megyeközpont
Forrás: Beluszky (2003).
Beluszky Pál és Győri Róbert szerint 2000-ben öt város tekinthet ő regionális köz-
pontnak — Debrecen, Gy őr, Miskolc, Pécs és Szeged — hasonló hierarchikus sor-
rendben, mint azt a korábbi vizsgálatok megállapították (Beluszky—Gy őri 2006).
A 2006-ban elfogadott Új Magyarország Fejlesztési Terv a 2005-ben megjelent
Országos Területfejlesztési Koncepció alapján öt várost nevez meg önállóan pólus-
városnak, Debrecent, Györt, Miskolcot, Pécset és Szegedet, társközpontokként pe-
dig Székesfehérvárt és Veszprémet. A fejlesztési tervekkel ellentétben a megyei
közigazgatási hivatalok regionális szintre helyezésér ől szóló 297/2006. kormány-
rendelet Pécs helyett Kaposvárt, Miskolccal szemben pedig Egert jelöli meg, mint a
NUTS 2 régiók közigazgatási központjait.
Jelen állapot szerint a NUTS 2 régiók regionális centrumai (és egyben a fejlesztési
pólusvárosok) meghatározottak, csakúgy, mint a régiók közigazgatási központjai.
A decentralizáció felé vezet ő következ ő lépés a regionális önkormányzatok székhe-
lyeinek meghatározása, vagyis a régiók tényleges központjainak kijelölése lehet.
Jegyzetek
A magyar kormány 2006-ban fogadta el az Új Magyarország Fejlesztési Tervet (ÚMFT), amely az
Európai Unió 2007 és 2013 közötti 7 éves programozási id őszakának hazai stratégiai referenciakerete.
Az UMFT területfejlesztési vonatkozása kiemelt prioritásként kezeli a regionális központok pólus
várossá fejlesztését els ő sorban azzal a céllal, hogy oldják Magyarország túlzott Budapest centrikussá-
gát. Az ellenpontot jelent ő pólusvárosok az ÚMFT szerint Debrecen, Gy őr, Miskolc, Pécs és Szeged,
valamint társközpontokként Székesfehérvár és Veszprém, vagyis az OTK 1971-es megalkotásához ké-
pest több mint 30 év alatt a területfejlesztés vonatkozásában jelent ős eredményt nem sikerült elérni.
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
110 Tértörténet TÉT XXIII. évf. 2009 s2
Bibó István területi egységekkel kapcsolatban megfogalmazott gondolatai párhuzamba állíthatók a
NUTS rendszer regionális szerkezetének kialakításával, mely szerint a területi struktúrában korábban
nem létezett közigazgatási egységeket az egy szinttel kisebb egységek összevonásával kell létrehozni.
3
Szekszárd, mint Tolna megye székhelye az 1994. évi Önkormányzati törvény módosításának értelmé-
ben alanyi jogon számít megyei jogú városnak, miközben lakossága 2006-ban nem érte el a 35 ezer
fő t. Bács-Kiskun megyében Baja több mint 37 ezer lakosával nem nyerte el ugyanazon státuszt. Ennek
alapvető oka - a törvényt önmagában értelmezve - kizárólag a lakosságszámban keresend ő. Amennyi-
ben egy város lakossága nem éri el az 50 ezer f őt, és nem megyeszékhely, nem lehet megyei jogú
város. Hódmező vásárhely lakossága 1996-ban 50 ezer fó alá csökkent (2006-ban 47 485 fó), és mivel
nem megyeszékhely a törvény értelmében nem lehetne megyei jogú város. Ellentétes folyamat történt
Érden, ahol 1995-ben haladta meg a város lakossága az 50 ezer f őt (2006-ban 62 408 fó), azonban az
Országgyű lés sorozatosan elutasította a megyei jogú város státuszra vonatkozó kérelmét, egészen 2006-ig.
Irodalom
Bartke I. (2007) A társadalom és a gazdaság települési (térbeli) koncentrálódása, ennek hatásai és meg-
ítélése. - Magyar Tudomány. 6. 730-739.o.
Bácskai V. (2006) Néhány gondolat a városhierarchia dualizmuskori átalakulásáról. - Gy őri R.-Hajdú Z.
(szerk.) Kárpát-medence: Települések, tájak, régiók, térstruktúrák. Dialóg Campus Kiadó, Pécs-
Budapest. 11-24. o.
Bácskai V.-Nagy L. (1984) Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban. Aka-
démiai Kiadó, Budapest.
Beluszky P. (1987) A középszint ű igazgatás és hazánk térszerkezete. A Magyar Tudományos Akadémia
Regionális Kutatások Központjának kutatási eredményei. 8. szám. MTA RKK, Pécs.
Beluszky P. (1990) Magyarország városhálózata 1900-ban. - Tóth J. (szerk.) Tér-idő-társadalom.
Huszenegy tanulmány Enyedi Györgynek. MTA RKK, Pécs. 93-129. o.
Beluszky P. (2003) Magyarország településföldrajza (Általános rész). Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs.
Beluszky P. (2005) Magyarország történeti földrajza. I. kötet. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs.
Beluszky P.-Győ ri R. (2006) A magyar városhálózat funkcionális versenyképessége. - Horváth Gy.
(szerk.) Régiók és települések versenyképessége. MTA RKK, Pécs. 236-294. o.
Bemek Á.-Süli-Zakar I. (1997) Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban. Régiók a földrajzi
térben. - Tér és Társadalom. 4. 85-104. o.
Bibó I. (1975) Közigazgatási területrendezés és az 1971. évi településhálózat-fejlesztési koncepció. MTA
Igazgatástudományi Bizottsága Közigazgatástudományi Szekció, Budapest.
Csefkó F. (1997) A helyi önkormányzati rendszer. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs.
Dövényi Z. (2003) Településrendszer. - Perczel Gy. (szerk.) Magyarország társadalmi-gazdasági föld-
rajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 521-564. o.
Erdei F. (1939) Magyar város. Athenaeum, Budapest.
Frisnyák S. (1995) Magyarország történeti földrajza. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Győrffy Gy. (1997) Pest-Buda kialakulása. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Hajdú Z. (1989) Az 1956-os közigazgatási területbeosztási reformterv földrajzi kérdései. - Tér és Társa-
dalom. 3.43-61. o.
Hajdú Z. (1992) Település- és településhálózat-fejlesztési politika Magyarországon az államszocializmus
időszakában. - Földrajzi Közlemények. 1-2. 29-37.o.
Hajdú Z. (1993) A magyar megyerendszer történeti, területi fejl ődésének sajátosságai (I. rész). -
Comitatus. 1. 56-62. o.
Hajdú Z. (1996) A közigazgatási térfelosztás változásai Magyarországon. - Tér és Társadalom. 1. 5-20. o.
Hajdú Z. (2005) Magyarország közigazgatási földrajza. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs.
Kaffka P. (1932) Országrendezés. - Magyar Szemle. 2. 164-172. o.
Kaffka P. (1933) Az országrendezés mérnöki megvilágításban. - Magyar Szemle. 2. 209-217. o.
Kolozsváry V.-Szamel L. (1950) A járások területének rendezése. - Állam és Közigazgatás. 6-7.451-465. o.
Kovács E.-Katus L. (szerk.) (1987) Magyarország története 1848-1890. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Palotás Z. (1990) A trianoni határok. Interedition, Budapest.
Pálné Kovács I. (1992) Gondolatok egy lehetséges folyamatról, egy perifériafóváros születése: Lyon?
3-4. 291-293. o. -Tér sTársad lom.
Csomós György : A regionális központok szerepének változása Magyarország városhálózatában
a szabad királyi városoktól a NUTS régióközpontokig. Tér és Társadalom 23. évf. 2009/2. 97-111. p.
TÉT XXIII. évf. 2009 s2 Tértörténet 111
Pálné Kovács I. (1999) Régiók az ezredfordulón? A terhes örökség és a jöv ő modernizációs kihívásai.
3.59-77. o. —Tér sTársadlom.
Pálné Kovács I. (2001) Regionális politika és közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Budapest—Pécs.
Perroux, F. (1955) Note sur la notion de 'p őle de croissance'. — Économie Appliquée. 8.307-320. o.
Rechnitzer J. (1998) Területi stratégiák. Dialóg Campus Kiadó, Budapest—Pécs.
Rónai A. (1989) Térképezett történelem. Magvető Könyvkiadó, Budapest.
Szigeti E. (2002) Község, város, jogállás. (A magyar településhálózat közigazgatási térszerkezetének
néhány kérdése.) Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest.
Szigeti E. (2003) Az államigazgatás dekoncentrált területi szervezetrendszere regionalizálásának kérdései.
Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest.
Zongor G. (1999) Változatok a középszintre, avagy a magyar középszinttelenség. — Tér és Társadalom. 3.
45-58. o.
Vonatkozó rendeletek:
1848. évi XVI. törvénycikk a megyei hatóság ideiglenes gyakorlásáról
1848. évi XXIII. törvénycikk a szabad királyi városokról
1870. évi XLII. törvénycikk a köztörvényhatóságok rendezésér ől
1872. évi XXXVI. törvénycikk Buda-Pest f ővárosi törvényhatóság alakításáról és rendezésér ől
1876. évi XX. törvénycikk némely törvényhatóságok megszüntetésér ől
1876. évi XXXIII. törvénycikk némely törvényhatóság területének szabályozásáról és az ezzel kapcsola-
tos intézkedésekről
1877. évi I. törvénycikk némely törvényhatóságok véglegesen megállapított területének az 1876. évi
XXXIII. tc . rendelkezése folytán törvénybe iktatásáról
1886. évi XXI. törvénycikk a törvényhatóságokról
1892. évi XXVI. törvénycikk a törvényhatóságokról szóló 1886. évi XXXIII. tc . némely rendelkezései-
nek módosításáról
1950. évi I. törvény a helyi tanácsokról
1971. évi I. törvény a tanácsokról
1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról
1994. évi LXIII. törvény a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
1007/1971. (III. 6.) Korm. sz. határozat az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepcióról
12/1980-85. OGY határozat az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció módosításáról
35/1998. (III. 20.) OGY határozat az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
97/2005. (XII. 25.) OGY határozat az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
297/2006. (XII. 23.) Kormányrendelet a közigazgatási hivatalokról