Tér és Társadalom 21. évf. 2007/3. 1-29. p.
Tér és Társadalom XXI. évf. 2007 • 3: 1-29
VÁLTOZÓ FALVAINK
A MAGYARORSZÁGI FALVAK TÍPUSAI
A HARMADIK ÉVEZRED KEZDETÉN1
(Changing Villages
Typology of Rural Settlements in Hungary at the Beginning
of the Third Millenium)
BELUSZKY PÁL — SIKOS T. TAMÁS
Kulcsszavak:
településformáló folyamatok falutipizálás Magyarország falutípusai
A rendszerváltozás gyökeres fordulatot eredményezett a falusi településeket formáló folyamatokban is; a
mez őgazdasági népesség arányának további csökkenése, a mezőgazdasági nagyüzemek többségének
felbomlása, átalakulása nyomán a magángazdálkodás uralomra jutása, az alapellátás feltételeinek
változása, a munkaerőpiac újrarendeződése átformálta a szocialista éra falvainak képét, társadalmát,
földrajzi jellemz ő it. E folyamat felmérését célozza e tanulmány, amelyben faktor- és klaszteranalízis
segítségével kíséreltük meg kimutatni a 21. század elejének magyarországi falutípusait.
Magyarország településállománya és -hálózata még a második világháború után is
hagyományos — az ipari korszak el őtti — elvek alapján szervez ődött. A keres ők
többségét továbbra is a mez őgazdaság foglalkoztatta (1949-ben 53,8%), s a lakos-
ság többsége „tradicionális" funkciójú falvakban élt (az agrárszerepkör túlsúlya, a
lakó- és munkahelyek területi egybeesése, izoláció, szerény infrastruktúra stb.); az
1949. évi népszámlálás adatai szerint ilyen típusú települések lakói tették ki az
ország lakóinak 53%-át, további 11-12%-uk pedig ugyancsak községi jogállású, de
jelentő sebb bányászattal, gyáriparral, esetleg szerény városi funkciókkal is rendel-
kező településekben, illetve a formálódó agglomerációban élt.2
A „fordulat éve" (1948) a falvak számára is viharos gyorsaságú, drasztikus, több-
nyire a szerves fejl ődést negligáló változások kezdetét jelentette. (Megjegyzend ő,
hogy a falvak világát már közvetlenül a második világháború befejezése után is
gyökeres változást el őidéző események bolydították fel: a földosztás, valamint
egyes országrészekben, falvakban a német ajkú lakosság [a svábok] egy részének
erő szakos kitelepítése.) E változások mélyreható voltát, a tradicionális falusi társa-
dalmakat ért megrázkódtatásokat, életforma-változást a statisztikai adatok nem is
tudják a maguk mélységében és sokféleségében felmutatni. Nem elég regisztrál-
nunk, hogy az ország agrárkeres őinek aránya már 1960-ra 38,5%-ra, majd 1990-re
15,3%-ra csökkent; hogy 1960 és 1970 között 600 ezer fős vándorlási veszteség
érte a falvakat, miközben voltak községek, melyek a szocialista éra els ő évtizedei-
ben megkétszerezték—háromszorozták lélekszámukat, miközben mások egykori
önmagukhoz képest ötödükre—tizedükre zsugorodtak (pl. Gy űrűfű 1972-re teljesen
6.2/(
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
2 Beluszky Pál — Sikos T Tamás TÉT XXI. évf. 2007 • 3
elnéptelenedett). Az is csak „érzéketlen" statisztikai adat, hogy a falusi keres ők
kétötöde ingázóvá vált, ennek minden el őnyével és hátrányos következményeivel
együtt.3 S aligha lehet túlbecsülni a kollektivizálás szerteágazó következményeit,
azt a tényt, hogy a szocialista éra második felében, 1960 után csupán a földterület
4,5-5,0%-át művelték magángazdaságok keretében (zártkertekben, házi kertekben,
illetményföldeken s a néhány ezer parasztgazdaságban). Mindezen számadatok
mögött lázas — s nemegyszer kényszer ű — mozgás„,helyezkedés" folyt, amely egy-
szerre jelentette vagy jelenthette a mez ő gazdasági munlca felcserélését ipari munká-
ra, a maga-ura gazdálkodóból alkalmazottá válást, a falusi környezetb ől, miliőből
való kiszakadást, városba költözést, esetleg panel-lakóvá válást. S a további társa-
dalmi, életmódbeli, gazdasági következményeket itt nincs is módunk számba venni
(a falusi közösségek bomlása, a családszerkezet és a családi szerepek megváltozása,
a lalcásfelszereltség látványos javulása stb.). Mindezen változások generációkon
belül történtek s nem generációk között. E tényeknek és a folyamat rendkívüli gyor-
saságának (az ipari társadalom kialakulása alig 20 év alatt ment végbe, míg ez a
folyamat Európa nyugati felében többnyire 80-100 évig tartott) ráadásul „multipli-
káló" hatása is volt, az „új" kialakulása-kiépülése nem tudott lépést tartani a lebom-
lással. Az általánosan tapasztalható folyamatok mellett ugyanakkor er ősen differen-
ciálódott is a faluállomány: a nagyvárosok környékén, egyes prosperáló mez őgaz-
dasági nagyüzemek mellett — a kor viszonyai, lehet őségei között — jómódú, gyara-
podó községek alakulhattak ki, míg a hátrányos helyzet ű területeken sorvadásnak
indultak a falvak (gyors népességvesztés, demográfiai erózió, elöregedés, a hátrá-
nyos helyzetű rétegek „feltorlódása" stb.)4 (Beluszky—Sikos T 1982).
1948 a „fordulat éve" volt, 1989-1990 a rendszerváltozásé. Ennek a faluállo-
mányra gyakorolt hatása közel (?) oly szerteágazó, mélyreható, mint volt az 1948-at
követő eseményeké. Azon feltételezésünket, hogy az 1990-et követ ő „irányváltás"
kevésbé hatott drasztikusan s mélyrehatóan a falvak világára, arra alapozzuk, hogy
a falusi élet egyes, 1948 után lcialakult alkotóelemei mára megszokottá váltak, ke-
veset változtak a rendszerváltozást követ ően — pl. az ingázás, az iparszer ű munkavég-
zés, a családszerkezet, a demográfiai viselkedésformák, a „modern" életmód stb. —,
másrészt a folyamatok kényszer-jellege kevéssé meghatározó, mint volt pl. a kitele-
pítések vagy a kollektivizálás esetében (de természetesen a munkanélkülivé-válás
kényszerű folyamat).
A „rendszerváltás" faluállományra gyakorolt hatásai
— A piacgazdálkodás politikai, jogi, tulajdonosi feltételeinek megteremt ődése
nyomán a települések, köztük a falvak is kiléptek a „települések" piacára. Ha
nem is szűnt meg a településfejl ődés lehetőségeinek „küls ő" befolyásolása (az
önkormányzatok fejlesztési-m űködtetési eszközeinek igen magas hányada a
központi költségvetésen keresztül jut el a településekhez, a saját bevételek, he-
lyi adók csekély aránya, területfejlesztési akciók stb.), számos változás növelte
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 3
a községek önrendelkezésének lehet őségeit. A gazdaság, de egyes szolgáltató
intézmények telephelyválasztása is a piaci verseny szabályai szerint zajlik. A
települések adottságai, mint földrajzi, forgalmi helyzetük, természeti adottsá-
gaik, környezetük állapota, munkaer ő-piaci helyzetük, a helyi társadalom álla-
pota, a vásárlóer ő stb. határozzák meg pályájukat, gazdaságuk fejl ődését, sike-
res vagy sikertelen voltukat. A települések magasabb „szabadságfoka" növeli
a személyi adottságok jelent ő ségét, hatásfokát a települések m űködésében (a
helyi társadalom innovációs készsége, vállalkozási hajlandósága és ismeretei,
a helyi elit, az önkormányzati vezet ők stratégiája, rátermettsége stb.).
— Míg a tanácsrendszerben a központi finanszírozás, illetve a megyék szubjektív
megítélés alapján határozták meg az egy-egy tanácsnak juttatott pénzeszközö-
ket, addig ma az önkormányzatok normatív központi ellátásban részesülnek. A
költségvetési juttatásokat részben az egy f őre juttatott fejkvóták, részben meg-
határozott feladatok kvótái (óvodai fér őhelyek, iskolai tanulók száma, szociá-
lis ellátásban részesül ők száma stb.) alapján kapják az önkormányzatok, füg-
getlenül jogállásuktól (város vagy község). Így az önkormányzatok anyagi le-
hetőségeiben lévő különbségek csökkentek.
— Növekedett a települések, így a községek önkormányzati jellege, autonómiája.5
— A községek várossá nyilvánítása 1990 után felgyorsult. El őző vizsgálatunk
idején a városok száma nem érte el a százat, e sorok írásakor számulc 289, az
ország lakosságának bő kétharmada városi jogú településeken él. Ezek egy ré-
sze — kb. 80-90 — azonban nem rendelkezik városi funkciókkal.
— Ez egyrészt azt jelenti, hogy az 1982-es vizsgálat egyik „falutípusa", a városi
funkciókkal is rendelkez ő község a várossá nyilvánítások nyomán elt űnt a je-
lenlegi vizsgálatból, másrészt a falvak között joggal számba vehet ő települé-
seket is kivonta városi címük a számbavételb ől. Ezek a települések nem egy-
szerűen a falusi térségek részét képez ő kisvárosok, hanem maguk is falvak.
— A politikai-társadalmi változások els ő évei erős gazdasági recesszió közepette
zajlottak. 1988 és 1993 között az ipari keres ők száma 540 ezer fővel (az 1988.
évi érték 3%-ával), az összes foglalkoztatottak száma 1,1 millióval csökkent.
Erősen visszaesett a gazdasági aktivitás, az 1990. évi 43,6%-ról 2001-re
36,2%-ra (1970-ben még 48,3%-ot tett ki az aktív keres ők aránya). Eközben
lényegesen átrendez ődött a keresők foglalkozási szerkezete; a mez őgazdaság
keresőinek aránya és száma gyorsabban csökkent, mint az ipari keres őké, mi-
közben a tercier szektor keres őinek száma és aránya egyaránt növekedett
(1. táblázat). A termelés visszaesése egy sor bánya és ipari üzem bezárására
vezetett (a bányászat keres őinek száma 2001-re az 1980-as létszám 6,3%-ára
esett vissza!), főleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Nógrádban, Komá-
rom-Esztergom megyében. Kiterjedt válságövezetek (rozsdaövezetek) alakul-
tak ki, amelyek nem csak a bányász- és ipari községeket és városokat foglalták
magukba, hanem ingázási övezeteiket is. Nagy, összefügg ő válságzónák ala-
kultak ki Északkelet-Magyarországon az Ózd—Miskolc tengely mentén, az or-
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
4 Beluszky Pál — Sikos T Tamás TÉT XXI. évf. 2007 • 3
szághatár övezetében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye majd egész területén,
Nógrádban, a Dunántúli-középhegység több bányászati körzetében. A terme-
lés visszaesése nyomán megjelent az addig ismeretlen munkanélküliség ha-
zánkban. A kilencvenes évek elején megközelítette a 700 ezret a regisztrált
munkanélküliek száma. Eloszlásuk egyenetlen volt az ország területén,
Szatmár-Beregben 19%-ra, Borsod-Abaúj-Zemplénben 17%-ra emelkedett a
munkanélküliségi ráta, de egyes kistérségekben, községekben elérhette az 50%-
ot is. (A 2001. évi népszámlálás adati szerint létezett az országban olyan törpefa-
lu, amelynek nem volt keres ője, illetve a munkaképes korú lakosság mindegyike
munkanélkülinek vallotta magát.) Az aktív keres ők számának gyors csökkenése,
az egyes kistérségekben tapasztalható igen magas munkanélküliség, a válság-
övezetek kialakulása a falusi térségek egy részét igen kedvez őtlen helyzetbe
hozta. A kilencvenes évek második felét ől ismét növekszik a gazdaság, megállt
a reáljövedelmek csökkenése, csökkent a munkanélküliek száma. A gazdaság
„újjáépülése" azonban nem a korábbi állapotok — területi megoszlás, gazdasági
szerkezet, foglalkoztatási arányok stb. — rekonstrukcióját jelenti; megváltozott a
gazdaság területi elhelyezkedése, újrarendez ődött a városok versenyképessége
is. Mindez azt eredményezi, hogy a településállományban sem az 1990 el őtti
„rend" áll helyre, hanem számottev ő átrendez ődés zajlik.
1. TÁBLÁZAT
A fő nemzetgazdasági ágazatok keresőinek száma és aránya, 1980-2001
(Number and Rate of Wage Earners in the Main Branches
of the National Economy, 1980-2001)
A tercier szektor keres ő-
Agrárkeresők Ipari keresők
inek
ará- 1980= , 1980= , 1980=
száma száma ara- száma ara-
nya, 100,0 100,0 100 0
nya, %% fő nya, % '
% %
1980 958 369 18,9 100,0 2 124 144 41,9 100,0 1 983 142 39,2 100,0
1990 699 258 15,4 73,0 1 712 839 37,8 80,6 2 112 875 46,8 106,5
2001 203 106 5,5 21,2 1 212 615 32,9 57,8 2 274 548 61,6 114,7
Forrás: KSH.
A mezőgazdaság és a falu kapcsolata 1990 után is tovább lazult. Ennek egyik
legegyértelműbb megnyilvánulása a községek keres őinek foglalkozási szerkezete:
a 2001. évi népszámlálás id őpontjában a községek keres őinek csupán 11%-át
foglalkoztatta főállásban (!) a mez őgazdaság (2. táblázat). Természetesen ennél
több vidéki család kapcsolódik valamilyen formában a mez őgazdasághoz —
nyugdíjas volta, főállása mellett rendelkezik kisegít ő gazdasággal, sz őlővel és
gyümölcsössel, zárt- és házi kerttel, állatokat tart, bérbe adja földjét, idény- vagy
feketemunkát vállal stb. —, így a statisztikailag kimutathatónál nagyobb jelent ő-
sége van a mez őgazdaságnak a falu életének formálásában.
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 5
2. TÁBLÁZAT
A községek és városok foglalkozási szerkezete, 2001
(Occupation Structure of Towns and Villages, 2001)
Agrárkeresők Ipari keresők Tercier keresők
Megnevezés száma aránya, száma aránya, száma aránya,
fő fő fő
1. községek 126 918 11,1 436 374 38,1 581 344 50,8
2. városok 76 188 3,0 776 241 30,5 1 693 204 66,5
3. együtt 203 106 5,5 1 212 615 32,9 2 274 548 61,6
Forrás: KSH.
Egy emberöltővel a kollektivizálás befejez ődése után ismét gyökeresen megvál-
tozott a mez őgazdaság tulajdonosi szerkezete, üzemi viszonyai, a falu és a me-
zőgazdaság, az agrárium és a vidékfejl ődés kapcsolata. Az 1990-es rendszervál-
tozás után a törvényhozás egyik els ő feladatának tartotta a kollektivizált mez ő-
gazdaság átalakítását, a szövetkezetek átalakulásával, privatizációjával és a kár-
pótlással kapcsolatos törvények meghozatalát. Mivel a kollektivizáláshoz is szo-
rosan kapcsolódtak ideológiai, politikai, hatalmi motívumok, visszahatásként az
így kialakult helyzet megváltoztatását célzó törvénykezéshez úgyszintén, még-
pedig bizonyos szövetkezet-ellenesség6 (Buday-Sántha 2001).
A szövetkezetek átalakításáról rendelkez ő törvény megszüntette a közös va-
gyont, lehetővé tette a tagoknak a vagyoni hányadukkal való kiválást a tsz-b ől.
A földterület 80%-a magántulajdonba került, a tsz-ek területe a korábbinak töre-
dékére zsugorodott, kft-ké vagy részvénytársaságokká alakultak, a megmaradtak
is jobbára bérelt földeken gazdálkodnak. A kárpótlás során nem korlátozták a
„visszajuttatott" földparcellák nagyságát, minimális nagyságukat sem kötötték
ki. Így igen sokan — kb. 1,6 millióan — jutottak földhöz, a kárpótlásként kapott
parcellák átlagos nagysága 0,6 helctárt tett ki, a kiosztott földek 96%-át 3 ha-nál
kisebb földdarabok adják. Rendkívül elaprózott földbirtokszerkezet jött így lét-
re. Az ezredfordulón 960 ezer egyéni gazdaságot tartottak nyilván, ezek 70%-a
nem érte el az egy hektárt, 5 hektár feletti földterülettel csupán 51 ezer tulajdo-
nos, az összes birtokos kereken 5%-a rendelkezett. Rendkívül nagymértékben
szétvált a tulajdonosok és a gazdálkodók köre; a mez őgazdaságilag művelt terü-
letek mintegy 60%-át bérbe adja tulajdonosuk. Ilyen tulajdonosi szerkezet mel-
lett a földdel rendelkezők túlnyomó többsége nem vagy csak részben él az ag-
rártermelésb ől. A „virágzó családi gazdaság" kialakításának lehet ősége csak ke-
vesek számára adatott meg (az ezredfordulón a 30 ezret sem érte el a mez őgaz-
dasági vállalkozások száma), ez messzemen ően gátolja a modern agrárgazdaság
kialakulását, s a gazdaságos termelést biztosító üzemméretek kialakulása még
hosszú időt vesz igénybe. A szövetkezetek „átalakításának" módja, a földkárpót-
lás nyomán előállt birtokviszonyok, üzemi szerkezet és egyéb körülmények —
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
6 Beluszky Pál — Sikos T Tamás TÉT XXI. évf. 2007 • 3
például a „keleti" piacok besz űkülése, a kivitel csöklcenése, a bels ő fogyasztás visz-
szaesése, értékesítési nehézségek stb. — következtében a mez őgazdaság és a falu —
legalábbis a meglehet ősen hosszúnak ígérkez ő „átmenet" idejére — nehéz helyzet-
be került.
A kilencvenes években a mez őgazdaságból él ők száma 600 ezer fővel csökkent,
visszaesett az agrárágazat bruttó termelési értéke (1990-et 100-nak véve 2000-re
70% alá), ma már az ország GDP-jének mindössze 4-4,2%-át adja. Az állatál-
lomány a felére csökkent, a kilencvenes években fél millió hektár mez őgazdasá-
gi terület maradt műveletlen, az elhanyagolt, kiöregedett ültetvények arányát
30-40%-ra becsülik.
A termelő szövetkezetek nagyobb részének felszámolódása során vagyonuk,
eszközeik feleslegessé, használhatatlanokká váltak; a melléküzemágak meg-
szűnte tovább csökkentette a helyi munkaalkalmakat. A mez őgazdaság és a falu
számára elveszett a legaktívabb integrátor, a mez őgazdasági termékek felvásár-
lója, feldolgozója, értékesít ője. Így a kisgazdaságok kiszolgáltatott helyzetbe ke-
rültek a felvásárlókkal, az élelmiszeriparral, a kereskedelemmel szemben.
Mindezek következtében a mez ő gazdaság és a „falu" viszonya sajátosan alakult:
sokan foglalkoznak agrártermeléssel, de igen kevesen élnek meg bel őle. Ma a
falu keres ő i többségének (több mint felének) a tercier szektor, 38%-ának pedig
az ipar biztosít munkalehetőséget, főfoglalkozást.
A gyáripar szinte teljesen elt űnt mára a falvak területér ől, részben a bányászat s
a falusi üzemek felszámolása nyomán, részben pedig a korábban községi jogál-
lású ipari falvak várossá nyilvánítása következtében (pl. Lábatlan, Nyerges-
újfalu, Répcelak, Borsodnádasd, Balatonf űzfő, Herend, Lőrinci stb.). Így nem is
várható, hogy falutipizálásunk megalkossa az ipari községek típusát. A falusi
keresők közel kétötöde azonban továbbra is az iparban dolgozik, mégpedig a vá-
rosok üzemeiben, ingázóként. Az ingázók aránya még növekedett is a közsé-
gekben, igaz ma már kb. felerészben a tercier szektor álláshelyeire járnak „be"
dolgozni. Az ingázó életforma ma is teljesen általános a községekben, mindösz-
sze 383 községben (a községek 13,3%-a) nem éri el az ingázók aránya a 40%-ot,
viszont a falvak közel kétötöde (1095 község, a községállomány 38,1%-a) ese-
tében egyértelműen szuburbiákról és alvótelepülésekr ől beszélhetünk a 70%-ot
meghaladó „kiingázó" arányt figyelembe véve. Az ingázás ma már nem az el-
vándorláshoz vezet ő első lépés, az ingázás lehet ősége a legtöbb kistérségben
épp a falvak stabilizálódásának támogatója.
Változott az alapfokú intézményhálózat szerepe a falusi térségek településfor-
máló folyamataiban, a falvak életében, a közöttülc lév ő különbségek kialakulá-
sában. A hetvenes—nyolcvanas évek szakirodalma, a publicisztika, a település-
politikai vitákban elhangzottak és az általunk 1982-ben publikált vizsgálat is
egyértelmű en az alapfokú intézményekkel való ellátottságban, illetve ellátatlan-
ságban, az alapfokú ellátás színvonalkülönbségeiben látta a falu életének legfon-
tosabb tényez őjét, a hátrányos helyzet ű falvak kialakulásáért az alapfokú ellátás
hiányosságait, a „körzetesítést" tették felel őssé. Utólag természetesen hangsú-
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 7
lyoznunk kell, hogy a teljes foglalkoztatottság viszonyai közepette. Ma, amikor
a gazdasági aktivitás csökkenése, a munkanélküliség, az eltartottalc, a nyugdíja-
sok arányának növekedése, a mez őgazdasági üzemek jelentékeny hányadának
csekély jövedelmez ősége a munkaerő-piaci helyzetet, a mellékjövedelmek szer-
zésének lehetőségeit, a lakosság jövedelmi viszonyait stb. állítják a falusi élet
középpontjába, az alapellátás állapota automatikusan hátrébb sorolódik a fontos-
sági sorrendben. De az alapfokú intézmények igénybevételének lehet őségei is
változtak. Egyrészt növekedett ezen intézmények száma a falvakban, els ősorban
a magánvállallcozások terjedése nyomán — boltok nyitása, sokféle szolgáltatás
megtelepedése, a kisiparosok számának növekedése stb. —, de néhány állami-
önkormányzati intézmény is visszatelepült a lcisfalvakba (iskolák, óvodák, jegyz ő-
ségek). Alapvetően megváltoztatta az alapfokú intézmények elérhet őségét a köz-
lekedés és a kommunilcáció változása is.
— Gyökeres változás következett be a migráció irányaiban. Az elmúlt években
többen költöztek a városokból vidékre, mint a falvakból a városokba (3. táblá-
zat). Ez részben a felerősödött szuburbanizációval magyarázható, részben az ol-
csóbb „vidéki" élet reményében a városokból a falusi térségekbe költöz ők na-
gyobb számának tudható be. 2000 és 2005 között a községek lélekszáma kere-
ken 40 ezer fővel, 1,1%-kal növekedett (szemben a városok 2,4%-os lélekszám-
fogyásával).
3. TÁBLÁZAT
A vándorlási egyenleg alakulása a városokban és községekben, 2000, 2003
(Migration Balance in Towns and Villages, 2000, 2003)
Vándorlási egyenleg
Év Állandó vándorlás (fő) Ideiglenes vándorlás (fő)
Budapest Városok Községek Budapest Városok Községek
2000 -17 835 -5762 23 597 -541 -977 1518
2003 -19 738 -6708 18 446 1459 1637 -3096
Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv (2004).
Az e folyamatok által alakított faluállomány helyzetét, az így kialakult falutípuso-
kat kívánta feltárni vizsgálatunk.
A falutipizálás módszere és eredményei
A társadalom és gazdaság térfolyamatai egyre sokrét űbbek, egyre bonyolultabbak.
A területi kutatások által vizsgált számos jelenség csak nagyszámú „mutatóval",
adattal ragadható meg.
A mutatórendszer esetleges sz űkítését kérdésessé teszi az a tény, hogy az egyes
változók egymással nem helyettesíthet ők (egy községben az egészséges ivóvíz
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
8 Beluszky Pál — Sikos T Tamás TÉT XXI. évf. 2007 • 3
hiányát nem közömbösíti a jól működ ő művelő dési ház), a „súlyozás" pedig a szub-
jektivitás veszélyét hordozza magában. A hagyományos „eszközökkel" kezelt sok-
változós adatrendszerek és a „leképzett" valóság közötti viszony, valamint a muta-
tók egymás közötti viszonya körüli bizonytalanságok is gátolták ezen eljárások
alkalmazását (az egyes mutatók jelent ő sége a vizsgált jelenség tükrözésében, sú-
lyuk, helyettesíthet ő ségük kérdései, a mutatók multi-kollinearitása stb.). Ha nem
akarunk lemondani a sokváltozós megközelítések el őnyéről, olyan matematikai-
statisztikai módszereket kell alkalmaznunk, amelyek lehet ővé teszik a rendkívül
nagyszámú változó kezelését, feltárják a mutatórendszer bels ő összefüggéseit.
E követelményeknek tesz eleget a faktoranalízis; ez a többváltozós matematikai-
statisztikai módszer alkalmas a felhasznált információk (adatok) néhány hipoteti-
kus, fiktív változóba (faktorba) való s űrítésére, miközben az eredeti információtar-
talom vesztesége minimális, illetve a kívánt szint alatt tartható, egyúttal feltárja a
mutatórendszer és az általa tükrözött jelenség bels ő törvényszerűségeit. A faktor- és
a klaszteranalízis tehát egyaránt alkalmas csoportosítási problémák megoldására.
A faktorelemzés adatai
Az alapadatok pontossága, a vizsgált jelenség mérésére való alkalmassága megha-
tározza az alkalmazott modellek értékelhet ő ségét, megbízhatóságát. Ez indokolja,
hogy külön szóljunk a faktoranalízis alapmutatóiról. Az adatbázis összeállításánál
arra törekedtünk, hogy az szakmai szempontból alkalmas legyen átfogó jelenségek
mérésére, s azokat a mutatókat, amelyek homogén eloszlásuk következtében érdem-
leges információt nem tartalmaznak, kisz űrjük az általunk összeállított változók köré-
bő l. Az egyes változók használhatóságát a korrelációs kapcsolatok, a kummunalitások
alakulása és faktorba kerülése alapján döntöttük el.
A vizsgálatban használt 27 mutató tapasztalataink szerint elegend őnek bizonyult a
településformáló folyamatok megragadására. A mutatók körének további b ővítése
természetesen elképzelhet ő , de az így nyert információs nyereség nem áll arányban
a mutatók összeállítására fordított munkával.
A vizsgálatba bevont mutatóink egy része maga is több adatott összegez (pl. az
alapfokú szolgáltató intézményekkel való ellátottságot kifejez ő mutató 17 alapfokú
intézmény meglétét összegzi). A faktoranalízishez természetesen csak számszer űsí-
tett információkat lehet felhasználni, éppen ezért használtunk képzett mutatót az
alapellátás színvonalának mérésére.
Az elemzésünk során a következ ő szempontokat, illetve szempontokat számszer űsítő
változólcat vettük figyelembe (a mutatók után az átlagok és a szórások szerepelnek):
A) Földhasznosítás, természeti eróforrások
1) A Magyarország Nemzeti Atlasza „A term ő föld értékelése településenként"
c. térképalapjának értékszáma (37,9 pont; 11,3 pont)
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 9
B) A falvak helye a településszerkezetben
2) A község lakónépessége, 2001 (1214 fő; 1342 fő)
3) A külterületen él ő népesség aránya, 2001 (3,3%; 8,2%)
4) Kistérségekként a 999 főnél népesebb települések aránya (43,8%; 28,6%)
C) A falvak gazdasági szerepköre
5) Az ipari + építőipari keresők aránya, 2001 (42,5%; 11,1%)
6) A mezőgazdasági keres ők aránya, 2001 (7,6%; 7,6%)
7) A 10 000 lakosra jutó társas vállalkozások száma, 2001 (12,9; 11,9)
8) Az 1000 lakosra jutó egyéni vállalkozások száma, 2001 (31,1; 16,4)
9) A regisztrált munkanélküliek aránya, 2001 (5%; 3,4%)
10) A lciingázók aránya, 2001 (a helyben lakó keres őkből) (61,7%; 17,3%)
11) Az 1000 lakosra jutó vendégéjszakák száma az összes kereskedelmi szál-
láshelyen, 2001 (415 fő; 2537 fő)
12) Az 1000 lakosra jutó vendégéjszakák száma a fizet ővendéglátásban, a fa-
lusi szállásadásban és magánszállásokon, 2001 (192 fő; 1246 fő)
13) A beingázók száma, 2001 (68,3 fő; 162,7 fő)
D) A falvak forgalmi helyzete
14) Nagyvárosok (megyeszékhelyek + középvárosok) id őtávolsága,7 2001
(32,9 perc; 187,7 perc)
E) A falvak alapellátottsága
15) Az alapfokú ellátó-szolgáltató intézmények színvonala, 2001 (11,5 pont;
7,6 pont)
16) A kereskedelem és szolgáltatás terén m űködő vállalkozások száma 1000
lakosra, 2001 (9,1; 6,5)
F) A falvak demográfiai-társadalmi helyzete, jövedelmi-vagyoni viszonyok
17) A 60—x évesek aránya, 2001 (23,5%; 7%)
18) A 18—x éves összes lakosból a legalább középiskolai érettségivel rendelke-
zők aránya, 2001 (18,9%; 8,1%)
19) Természetes szaporodás, ill. fogyás, 1990-2001 (-6%; 3,4%)
20) Az inaktív keres ők aránya (nyugdíjas, gyed), 2001 (38,4%; 7,7%)
21) Az aktív keres ők aránya az összlakosból, 2001 (29,1%; 8,6%)
22) Szellemi foglalkozásúak aránya a keres őkből, 2001 (22,9%; 8,5%)
23) Az 1000 főre jutó személygépkocsik száma, 2001 (167,9 db; 5,1 db)
24) A lakásállományból a 4 vagy többszobás lakások aránya, 2001 (15,3%;
10,1%)
G) A településfejl ődés üteme, iránya
25) Vándorlási egyenleg, 1990-2001 (80,1%; 231,1%)
26) A községek lakosságszám-változása, 1990-2001 (98,3%; 13,8%)
27) A községek lakosságszám-változása, 1949-2001 (77,7%; 58,5%)
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 11
súllyal határozzák meg a falvak életét, típusait. Jelen vizsgálatunk során elvégzett
faktoranalízis eredményeir ől megállapítható, hogy jól azonosítható falctorokat ered-
ményezett, a faktorstruktúra letisztult, a mutatók információ-vesztesége csekély.
Az egyes faktorok tartalma, illetve a faktorstrulctúra els ő ránézésre is tükrözi azt a
gyökeres változást, ami a falusi állapotokat differenciáló tényez ők sorrendjében,
súlyában a nyolcvanas évek végét ől bekövetkezett.
Míg a szocialista korszak falvaira végzett vizsgálatunk idején a településnagyság
és az alapellátás szintje által befolyásolt folyamatok játszottak vezet ő szerepet a
falvak közötti differenciák alakításában, s ezt követte a lakosság foglalkozási szer-
kezetének és az ingázás mértékének (tehát a munkaer ő-piaci helyzetnek) a szerepe,
addig napjainkban a munkaerő-piaci helyzet s a köréje szervez ődő tényez ők (muta-
tók) differenciálják els ő renden a falvakat. A faktorok „azonosítása" nyomán meg-
nevezett, az 5. táblázatban leírt faktorstruktára adja meg napjaink fontosabb „falu-
alakító" tényez őit és súlyukat, szerepüket a falusi településformáló folyamatok
alakításában (a táblázatban összehasonlításképpen közöljük az 1982-es vizsgálatunk
során kialakított faktorstruktúrát is).
5. TÁBLÁZAT
A faktorok tartalma (elnevezése) az 1982-es és a jelenlegi vizsgálat alapján
(Names and Contents of Factors Based on the 1982 and Present Findings)
Faktor (13 faktoros változat) 1982 (8 faktoros változat) 2006
Településszerkezet — alapellátás — Munkaerő-piaci helyzet —
Fi közlekedési helyzet „fejlettség"
Településszerkezet — alapel-
F2 Foglalkozási szerkezet — ingázás
látás
F3 Településfejlődés üteme, dinamikája Demográfiai helyzet
Népességszám-változás
F4 A természeti környezet jellege
dinamikája
Foglalkozási szerkezet —
F5 A külterületi népesség aránya
ingázás
F6 A foglalkozási átrétegz ődés üteme Idegenforgalmi adottságok
F7 Közlekedési helyzet A külterületi népesség aránya
F8 Idegenforgalom — településfejlettség Agráradottságok
F9 A lakónépesség száma
F io A népesség-változás üteme
Fi, A tercier keres ők aránya
A kommunális ellátottság — tényleges
F12
népességszám-változás
F13 Az inaktív keresők aránya
Forrás: Saját számítás.
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
12 Beluszky Pál — Sikos T Tamás TÉT XXI. évf. 2007 • 3
Az F faktor tartalma, a községek faktorpont-értékeinek területi képe
A második világháború utáni hat évtized során az 1990-es évek elején már a har-
madik olyan periódus kezdő dött, amelyben a falvak differenciálódásának vezet ő
oka eltérő . Az ötvenes—hatvanas években a falvak gazdasági szerepköre, az ezt is
tükröző foglalkozási szerkezet és az ingázás mértéke hozta létre a községek közötti
legszembetűnőbb különbségeket. A hatvanas években bekövetkezett változások
következtében a falvak fejlettségét, küls ő képét, lakosságuk életmódját, demográfiai
folyamatait egyre kevésbé szabta meg gazdasági jellegük. A hetvenes—nyolcvanas
években a falvak mérete, fekvése, a dinamikus térségekhez való köt ődés lehetősége,
ellátottsági színvonala köré számos olyan jelenség csoportosult, amely mélyreható-
an meghatározta egy-egy település jellegét, fejl ődését, lakosságának reakcióit. Így a
fenti tényez ő k összefüggésében alakultak a települések demográfiai folyamatai — a
vándormozgalom, ennek következtében a lakosság kor, iskolai végzettség, képzett-
ség szerinti összetétele —, m űvi környezetének színvonala és így tovább.
Az FI faktor 4,46 sajátérték-szint mellett a szórás magyarázatához 16,5%-kal járul
hozzá (ily mértékben alakítja a falutípusokat).
Az Fi faktort a következ ő mutatók alakítják:
21. mutató: Az aktív keres ők aránya, 2001; faktorsúly: 0,8064
23. mutató: Az 1000 fő re jutó személygépkocsik száma, 2001; faktorsúly: 0,7957
8. mutató: Az 1000 lakosra jutó egyéni vállalkozások száma; faktorsúly: 0,7419
18. mutató: A 18—x évesb ől a legalább középiskolai érettségivel
rendelkezők aránya, 2001; faktorsúly: 0,7263
9. mutató: A regisztrált munkanélküliek aránya, 2001; faktorsúly: -0,6137
24. mutató: A lakásállományból a 4 vagy többszobás lakások
aránya, 2001; faktorsúly: 0,5912
16. mutató: A kereskedelem és szolgáltatás terén m űködő
vállalkozások száma 1000 lakosra, 2001; faktorsúly: 0,5761
7. mutató: A 10 000 lakosra jutó társas vállalkozások
száma, 2001; faktorsúly: 0,5265
14. mutató: Nagyvárosok (megyeszékhelyek + középvárosok)
időtávolsága. faktorsúly: -0,4252
Az Fi faktor tehát a munkaerő-piaci helyzet (beleértve a vállalkozások s űrűségét)
és (ezzel összefüggésben) a lakosság vagyoni helyzetének faktora.
Az Fi faktorba s űrített mutatók értékei — az ún. faktorpont-értékek — markáns terü-
leti különbséget mutatnak. Az általunk kijelölt legmagasabb kategóriába — a falctor-
pont-érték 0,7 felett — és az átlag feletti kategóriába — faktorpont-érték 0,3-0,7 kö-
zött — tartozó községek többsége a Nagykanizsa—Fonyód—Siófok—Gárdony—
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf 2007 • 3 Változó falvaink 13
Százhalombatta—Budapest vonaltól nyugatra helyezkedik el, s ehhez a tömbhöz
csatlakoznak a budapesti agglomeráció f ővárostól északkeletre es ő községei a Vác—
Aszód—Budapest háromszögben. E területre nemcsak az jellemz ő, hogy itt található
a magas Fi faktorpont-érték ű községek nagyobb hányada, hanem az is, hogy az
itteni községek túlnyomó többségének magas a faktorpont-értéke, mutatván, hogy a
régió munkaerő-piaci helyzete és a vállalkozások feltételei az országon belül ki-
emelkedően kedvezőek; Győr-Moson-Sopron megyében a községállomány 85%-ának
faktorpont-értékei a két fels ő kategóriába esnek, Komárom-Esztergom megyében,
Vasban és Zalában a községek b ő 70%-a ugyancsak ebbe a kategóriába tartozik. E
tömbön belül csak a Celldömölk—Zalaszentgrót vonal mentén jelentkezik kiterjed-
tebb belső periféria, valamint Lenti és Lovászi környékén, és a Pápa—Zirc vonal
mentén található több alacsonyabb faktorpont-érték ű község. Feltűnő, hogy e régió-
ban mind az aprófalvak, mind pedig a kedvez őtlen forgalmi helyzetű községek is
magas értékeket produkáltak az FI faktorban. Az is megjegyzend ő, hogy míg a
gazdasági szervezetek elhelyezkedése alapján inkább egy Budapest—Tatabánya—
Győr—Sopron, illetve Győr—Mosonmagyaróvár tengelyr ől beszélnek az elemz ők,
addig a kedvező munkaerő-piaci helyzetű terület — legalább is az Fi faktor faktor-
pont-értékeit véve figyelembe — a Balaton vonalától nyugatra—északra es ő ország-
rész egészére kiterjed.
A Dél-Dunántúlon már csak a Balaton-parton, a nagyobb városok környékén, így
a Kaposvár—Dombóvár tengely mentén, a pécsi agglomerációban, Mohács, Bony-
hád, Szekszárd környékén tömörült néhány magas faktorpont-értékkel rendelkez ő
község. Az Északi-középhegység környékének a közelmúltig b őséges munkaalkal-
makat kínáló területen ma a községek többsége a legalacsonyabb kategóriába tarto-
zik a faktorpont-értékek szerint, csupán Hatvan—Gyöngyös—Eger között mutatkozik
egy kedvez őbb munkaerő-piaci helyzetű kistérség. Talányos a Duna—Tisza köze
déli felének, a Szeged—Kiskunfélegyháza—Izsák—Kiskunhalas közötti terület tanyás
községeinek és Baja környékének e mutató szerinti kedvez ő helyzete. Feltehet ően
az intenzív agrártermelés emeli meg az aktív keres ők arányát és biztosít teret a
mezőgazdasági vállalkozásoknak. A Tiszántúl, különösen az északi fele viszont igen
kedvezőtlen képet mutat a munkaer ő-piaci helyzetet tükröz ő Fi faktor faktorpont-
értékei alapján. Az Észak-alföldi régió 211 községe közül mindössze 15 — a községek
7%-a — került a két fels ő kategóriába; Hajdú-Bihar megyében egy sem (1. ábra).
Egyébként a 2875 községünlc közül 703 (a községek 24,5%-a) került a faktorpont-
értékek alapján a legmagasabb kategóriába. Érthet ő, hogy bennük magas az aktív
keresők aránya és a vállalkozások s űrűsége. A vállalkozások s űrűsége is a Nyugat-
Dunántúlon a legmagasabb, amely szintén tükröz ődik a faktorpont-értékek alakulá-
sában (6. táblázat).
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
14 Beluszky Pál - Sikos T Tamás TÉT XXI. évf. 2007 • 3
1. ÁBRA
A falvak megoszlása az F faktor értékei szerint
(Factor Values of Villages in F d
e 0,7 - 4,8 (703)
e 0,3 - 0,7 (403)
-0,3 - 0,3 (684)
ri
:-
-0,7 --0,3 (391)
L; -3,7 -0,7 (694)
Forrás: Saját szerkesztés.
6. TÁBLÁZAT
A községek vállalkozásainak száma és s űrűsége az egyes régiókban
(Number and Density of Enterprises in the Different Regions)
Az 1000
Működő Kereskedelem Az 1000 Az 1000
Működő lakosra jutó
társas lakosra lakosra
és szolgálta- kereskedelem
egyéni jutó jutó
vállalko- tások terén és szolgálta-
Régió vállalko- egyéni társas
zások m űködő tások terén
zások vállalko- vállalko-
száma vállalkozások m űködő
száma zások zások
összesen száma vállalkozások
száma száma
száma
Közép-
20 880 16 004 3 987 40,5 31,0 16,5
Magyarország
Közép-
18 926 8 093 1 721 39,7 17,0 11,8
Dunántúl
Nyugat-
17 340 6 460 1 491 40,2 15,0 11,3
Dunántúl
Dél-Dunántúl 14 857 6 014 1 421 34,1 13,8 10,9
Észak-
17 966 6 886 1 496 28,6 10,9 8,9
Magyarország
Észak-Alföld 14 691 5 129 1 655 26,0 9,1 9,5
Dél-Alföld 14 540 5 335 1 641 33,1 12,2 11,6
Országos 119 200 53 921 13 412 34,1 15,4 11,4
Forrás: Saját számítás.
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 15
Az is egyértelmű, hogy az Fi falctor faktorpont-értékeinek alakulását messzeme-
nően befolyásolja a vállalkozások s űrűsége (7. táblázat).
7. TÁBLÁZAT
A vállalkozások megoszlása az F 'faktor értékei szerint
(Distribution of Enterprises Based on F Values)
Az 1000
lakosra
A keres-
jutó
kedelem Az 1000 Az 1000
kereske-
Működő Működő és szolgál- lakosra lakosra
delem és
Faktorpont- egyéni társas tatások jutó jutó
szolgál-
érték - vállalko- vállalko- terén egyéni társas
tatások
kategória zások zások működő vállalko- vállalko-
terén
száma száma vállalko- zások zások
m űködő
zások száma száma
vállalko-
száma
zások
száma
0,7
– 4,8 33 570 15 824 1 081 35,8 16,9 10,7
0,3
– 0,7 14 448 5 521 3 960 28,1 10,7 7,7
-0,3– 0,3 20 038 7 793 6 024 21,4 8,3 6,4
-0,7– -0,3 9 427 3 407 2 875 20,6 7,5 6,3
-3,7– -0,7 12 067 4 830 3 443 19,1 7,7 5,5
Községek
89 550 37 375 17 383 31,1 12,9 9,1
összesen
Forrás: Saját számítás.
A 0,3-0,7 faktorpont-értékű községekben (a községek 14%-ában) az egyéni vál-
lalkozások s űrűsége kevéssé különbözik az el őző kategória értékeit ől, és az orszá-
gos községi átlag felett alakulnak, viszont a társas vállalkozások értékei már er ő-
sebben szóródnak.
Az ország községállományának 37,7%-a (1084 település) tartozik az Fi faktor
szempontjából átlag alatti (faktorpont-érték -0,3-0,7 között) és a leszakadó telepü-
lések közé (faktorpont-érték -0,7 alatt). Elhelyezkedésük meglehet ős pontossággal
kijelöli az ország hátrányos helyzet ű térségeit.
A további falctorok részletes leírásától eltekintünk e tanulmány keretei között,
csak megnevezésüket adjuk meg az 5. táblázatban.
A falutípusok
A vizsgálat során nyert falutípusokat – megfelel ő terjedelem hiányában – össze-
vontan ismertetjük (L még a 2. ábrát).
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
16 Beluszky Pál — Sikos T Tamás TÉT XXI. évf. 2007 • 3
I — IIL típus
Az első három főtípus a szuburbanizációs-agglomerációs lejtőn kedvező pozíciót
elfoglaló kb. 800 községet foglalja magában úgy, hogy csak mintegy 110-112 tele-
pülés sorolható a szuburbanizálódás-agglomerálódás folyamatában messze el őreju-
tott községek közé, az agglomerációk magterületéhez (rohamos népességnövekedés
1990 után is, kedvező demográfiai és társadalmi szerkezet, urbánus foglalkozási
szerkezet, a lakosság magas jövedelmi szintje stb.). Az I.1. altípus községei pl. a
második világháború óta megháromszorozták lélekszámukat, és 1990 után is mint-
egy egyharmadával növekedett lakosságszámuk, keres őik kétötöde szellemi foglal-
kozású, valamennyi típust fígyelembe véve a legmagasabb az aktív keres ők aránya,
és kétharmaduk ingázó. (Ugyanakkor korántsem ebben a típusban a legmagasabb a
kiingázók aránya — hanem az egyik hátrányos helyzet ű aprófalvas típusban —, mu-
tatván, hogy bennük már jelent ős volumenű „saját" gazdaság alakult ki, s kedvez őek a
vállalkozások feltételei is, magasak a vállalkozások fajlagos értékei.) Az elit
szuburbiákba, illetve az egyértelműen agglomerálódott községek közé 2001-ben
mindössze 34 település került, igaz, az agglomerációs övezet községeit a közelmúlt
várossá-nyilvánítási hulláma er ősen megritkította, nem is beszélve a második világ-
háborút követ ő városhoz csatolásokról — Nagy-Budapest, Nagy-Miskolc, „Nagy-
Pécs" stb. kialakítása —; Vecsés, Üll ő, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós, Pécel, Göd,
Pilisvörösvár, Pomáz, Gyömrő, Budalceszi, Budaörs, Fels őzsolca, Nyékládháza,
Emő d, Polgárdi stb. minden bizonnyal ezt a típust duzzasztaná fel, ha községi jogál-
lásban maradnak, nem beszélve a távolabbi múltban történt városhoz csatolásolcról
(Ménfőcsanak, Gyirmót, Győ rszentiván, Józsa stb.). Az 1.2. altípust kisebb lélekszá-
mú települések alkotják, folyamataik és állapotulc azonban igen hasonlatos az I.1.
típus községeihez, annál valamivel szerényebb kifejletben; tulajdonlcéppen csak a
hosszú távú (1949-2001) népességszám-változásban mutatkozik egyértelm ű különb-
ség a két altípus között. Az ebbe a típusba (I. típus) tartozó községek csupán Budapest
körül alkotnak összefügg ő s kiterjedtebb gyűrűt — meg-megszakítva az említett város-
sá avanzsált településekt ől —, a vidéki városok közül csupán Pécset veszi körül több, I.
típusba sorolt — ám kisnépességű — község, s néhány agglomerációs településsel „ren-
delkezik" Veszprém, Dunaújváros, Miskolc. Armál felt űnőbb az agglomerációs gy űrű
hiánya Győr, Szombathely, Kaposvár, Tatabánya, Salgótarján stb. körül.
Ám kétségtelen, hogy a viszonylag nagyszámú (218), az agglomerációk küls ő
övezetébe sorolt község (II. típus) sem különbözik jellegében alapvet ően az el őző
típustól, csupán népesedési folyamataikban mutatkozik markáns eltérés (de mind
hosszú, mind rövid távon mérsékelten növekszik lélekszámuk), és társadalmuk
kevésbé urbánus (a szellemi foglalkozásúak jóval alacsonyabb aránya — 25,5% az I.
típus 39%-ával szemben —, 23%-nyi érettségizett az el őző típus 37% körüli értékei-
vel szemben), a jövedelmi viszonyok kedvez őtlenebbek (1. a 4 és többszobás laká-
sok arányát, illetve a fajlagos személygépkocsi-számot). Az agglomerációk küls ő
övezetébe sorolt községek elterjedését figyelembe véve az agglomerációs zóna
különösen a főváros körül növekszik meg, a Budapest—Nagykáta—Újszász—Szolnok
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 17
vasútvonal mentén, a Jászság felé, a dabasi kistérség területén; emellett a Dunaújvá-
ros—Székesfehérvár—Várpalota tengely mentén, Gy őr és Mosonmagyaróvár között
illetve körül, a Budapest—Hatvan—Füzesabony—Mez őkövesd vasúti fővonal mentén,
és Miskolc körül is 10-12 községgel b ővül az agglomerációs övezet. Feltűnő vi-
szont, hogy Szombathely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár, Pécs körül nem
bukkan fel ez a falutípus — vagyis az agglomerálódás nem tudott megbirkózni az
apró- és kisfalvas településszerkezettel. Az, hogy Salgótarján, Ózd, Kazincbarcika,
Komló körül is hiányzik e falutípus, ezen városok stagnáló-lebomló gazdaságával,
csökkenő munkaerő-igényével, a méreteiben visszaes ő ingázással magyarázható.
A III. típusba lakófunkciójú falvak kerültek, a 111.2. típus már vegyes (lakó-tercier-
mezőgazdasági) funkciójú falvak csoportja. A III.1. típus községeit els ősorban
népesedési folyamataik különítik el az agglomerációs típusoktól — rövid távon is
csökken a népességük —, valamint elhelyezkedésük: nem tömörülnek a munkahely-
központok közül, hanem az aprófalvas ingázó zónákban szétszórtan helyezkednek
el. E zónák nagyobb lélekszámú, ezért jobb települési adottságokkal rendelkez ő,
kedvezőbb társadalmi, jövedelmi helyzet ű községei kerültek e típusba, els ősorban a
Dunántúlon és Nógrád, Heves megyében, néhányuk Szabolcsban és Szatmárban.
Az Alföldön csak elvétve fordulnak el ő, Hajdú-Biharban, Békés és Csongrád me-
gyében egyáltalán nincsenek jelen. Nem ilyen egyértelm ű a 111.2. altípus azonosítá-
sa. (Felvethető, hogy e községek besorolása a III. típusba nem volt szerencsés, eset-
leg az V. típus altípusai között lenne a helyük.) Mindenlcépp vegyes szerepkörű
falvakról van szó, „saját" munkahelyeik aránya is számottev ő, és viszonylag magas
a mezőgazdasági keres ők aránya is. Másik jellegzetességülc, hogy e kétszázegyné-
hány község három nagyobb tömbbe tömörül, többnyire kedvez ő agráradottságú
vidékeken: Békésben és Csongrádban a Dél-Tiszántúl lösztábláján — Békésben a
községek 60%-a került ezen altípusba —, az Észak-Bácskában (e tömbhöz néhány
Mohács környéki népesebb, jó agrárosodottságú község csatlakozik), valamint
Tolnában a Dombóvár—Tamási—Sárbogárd—Szekszárd négyszögben találhatók (Tol-
nában a községek 44%-a tartozik az altípusba).
IV. típus
A IV. típus 38 községét 4 klaszter összevonásával soroltuk az idegenforgalmi sze-
repkörű falvak, ftirdőhelyek közé. Ez a szerepkör a maga képére formálta e telepü-
léseket, melyek kellő számú s változatos munlcaalkalmat, megfelel ő jövedelmi
viszonyokat nyújtanak lakóiknak. Az e típusba sorolt települések jellege, szerepköre
aligha lehet vitás, inkább az kérdéses, hogy a más klaszterekbe került, de jelent ő-
sebb idegenforgalommal, falusi turizmussal, rekreációs szerepkörrel rendelkez ő
településeket nem kellene-e e típusba sorolni. Különösen a V1.2. altípus községei
esetében merülhetne fel ez a megoldás (ezen altípus községeiben az 1000 lakosra
jutó, kereskedelmi szálláshelyeken megforduló vendégek száma évente kb. 4 ezer f ő ;
igaz, a IV. típusban több mint 20 ezer). A VI.2. típus kicsiny községei azonban
egyébként igen kedvez őtlen helyzetűek, pl. a 26 (!) lakosú Teresztenyén (Borsod-
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
18 Beluszky Pál — Sikos T. Tamás TÉT XXI. évf. 2007 • 3
Abaúj-Zemplén megye) népességének nyolctizedét elvesztette 1949 óta, a lakosság
több mint 60%-a 60 éven felüli, és alig 4%-ot tesz ki a keres ők aránya és így to-
vább. De Mogyoróska, Szalafő , Magyarszombatfa, Bozsok, Kétvölgy is alapvet ően
más jellegű település, mint a IV. típusba sorolt Zamárdi, Szántód, Tihany vagy
Mátraszentimre. Meg kell még jegyeznünk, hogy mutatórendszerünk az idegenfor-
galmi szerepkört a kereskedelmi szálláshelyeken megforduló vendégek számával
mérte, így a saját nyaralójukban üdül őket, valamint a turisztikai célpontok „futó
vendégeit" nem észlelhette. Vagyis még további települések rendelkeznek számot-
tevő vendégforgalommal, ismertek is idegenforgalmi szerepkörükr ől, de nem kerül-
tek e típusba (Ópusztaszer, Bugac, Hortobágy, Fert őrákos, Velemér stb.).
V. típus
Az V. típus községeit leginkább a „hagyományos" faluval azonosíthatjuk, annak
ellenére, hogy az V.1. típusban az agrárkeres ők aránya alig 6%. Többségük Sza-
bolcs-Szatmár-Bereg megyében (a megye községeinek közel kétharmada e típusba
tartozik), a Tisza mentén (a Bodrogközben, Taktaközben, a Közép-Tiszavidéken, a
Tiszazugban) és Biharban, valamint elszórtan az Északi-középhegység területén
található, illetve mintegy hét tucat Bels ő-Somogyban. De pl. Gy őr-Moson-Sopron,
Komárom-Esztergom, Tolna, Vas és Zala megye területén összesen csupán három
ilyen község van. Munlcaerő -piaci helyzetük — különösen nagyságukat is figyelem-
be véve — kifejezetten rossz, az aktív keres ők aránya 23% (arányok csak a kifejezet-
ten hátrányos helyzetű , periférikus apró- és kisfalvak esetében alacsonyabb).
A típus másik altípusát a tanyás községek alkotják, magas külterületi népesség-
arannyal — átlagosan 40%, de van olyan község, ahol felülmúlja a 70%-ot is. Szinte
kizárólag a Duna—Tisza közén maradt fenn meghatározó tényez őként a tanyás tele-
pülésrendszer; a hajdan ugyancsak tanyás tájon, a Tiszántúlon rendkívül megritkult
a tanyavilág, csupán néhány speciális helyzet ű község „maradt meg" a tanyás tele-
pülések között, mint a Nyíregyháza egykori sajátos tanyás határából — tanyabokrok!
— leválasztott Nagyeserkesz és Kálmánháza, a Szentes melletti Nagyt őke, valamint
Cserkeszőlő, a Tiszazug kiskunsági jellegű tanyavilága, melyhez idegenforgalmi
szerepkör — gyógyftird ő — is társul. Megjegyzendő , hogy a klaszteranalízis által tanyás
községnek talált 70 település mellett további 15 alföldi községben 25%, 12-ben 20%
felett van a külterületi népesség aránya, s közülük több jellegzetes tanyás település
(Örménykút, Kardos, Mező hék, Szélckutas, Csabaszabadi, Tompa stb.).
VI — VII típus
A VI. és a VII. típus községei apró- és kisfalvak. Közöttük mindenekel őtt a mun-
kaerő-piaci helyzet differenciál. A jó munkaer ő-piaci helyzetű kisfalvak — keres őik
34,5%-a aktív keres ő, annyi, mint az agglomerációk külső övezetében — ugyan nem
biztosítanak lakóiknak kell ő számú helyi munkaalkalmat, de a prosperáló, kedvez ő
gazdasági helyzetű régiókban keres ő ik zöme ingázóvá válhatott, társadalmuk stabil,
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 19
életnívójuk átlagos. E községekben tehát „jellegformáló" állapot a településméret és
a munkaerő-piaci helyzet „szembenállása". Zömük a Dunántúl aprófalvas vidékein
helyezkedik el, Vasban a falvak 56, Gy őr-Moson-Sopron és Veszprém megyében
kereken 47, Zalában 34%-a e típusba került. (S e négy megyében található a 631
VI.1. típusú község bő 60%-a.) A VI.2. típust a már említett kedvez őtlen helyzetű,
de számottev ő idegenforgalmi szerepkörrel rendelkez ő aprófalvak alkotják (össze-
sen csupán 44 község került e típusba).
Végül a legnépesebb falucsoport a négy altípusba sorolt több mint 900 hátrányos
helyzet ű apró- és kisfalu. Az altípusok között az utóbbi másfél—két évtized demog-
ráfiai folyamatai — a V11.3. típus községeinek népessége 1990 óta növekszik, a
VII.2. és a VII.4. altípus lakossága 1949 óta megfelez ődött —, ezek következményei,
a lakosság demográfiai szerkezete — a 3. altípusban a 60 éven felüliek aránya csu-
pán 18, a 4. altípusban 35% —, funkcióik — a 2. altípus keres őinek 24%-a még 2001-
ben is a mezőgazdaságban dolgozott —, és a „szegénység" foka tesz különbséget.
2. ÁBRA
falutípusok elófordulása Magyarországon, 2001
(Types of Rural Settlements in Hungary, 2001
[the unmarked settlements were towns in 2001])
▪ 1.1 (34)
e 1.2 (68)
e II. (218)
• III.1 (273)
e 111.2 (209)
• IV. (38)
i• VI (379)
Ll V.2 (70)
[.] VI.1 (631)
• V1.2 (44)
VII.1 (432)
e V11.2 (105)
▪ V11.3 (189)
▪ V11.4 (185)
Forrás: Saját szerkesztés.
Záró megjegyzések
Bármekkora adatbázissal, bármin ő matematikai-statisztikai apparátussal dolgoz-
tunlc is, nyilvánvaló, hogy csak a falvak legfőbb koordinátáit, adattá zsugorított
jelenségeit vehettük figyelembe a típusalkotásnál. Nyilvánvaló, hogy egy-egy falu,
egy-egy helyi társadalom helyzetét, állapotát, arculatát, összképét számos egyéb
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
20 Beluszky Pál — Sikos T Tamás TÉT XXI. évf. 2007 • 3
tényező is alakítja: a természeti környezet sokfélesége, a településtörténeti múlt —
pl. egykori kisnemesi község, telepesfalu, uradalmi község, tanyaközség, summás-
falu vagy kézműipari település stb. —, az ipari korszakba való belesodródásuk id ő-
pontja, a hajdan volt birtokviszonyok és így a lakosság társadalmi, vagyoni réteg-
zettsége, a polgárosodás el őrehaladása a szocialista korszak el őtt, a második világ-
háborút követő kitelepítésben-népességcserében való érintettség, a lakosság nemze-
tiségi és vallási összetétele, a különféle eredet ű tradíciók, mindezekb ől következően
a lakosság értékrendje, életvitele, innovációs képessége, ízlése, mai vezet őinek
habitusa, vezet ő i képességei és így tovább. A „kemény" adatok és a korántsem a
teljességre törekvő en felsorolt motívumok tulajdonlcépp minden egyes falvat
„egyedi darabbá" formálnak; minden falu megismételhetetlen egyéniség. Végső
soron a mai Magyarországon 2800 s valahány „falutípus" létezik. Mindenfajta cso-
portosítás, tipizálás er őszaktétel a települések egyediségén. Teljesen nyilvánvaló,
hogy ma nem 14 féle — az altípusok és típusok száma — falu van hazánkban, hanem
ezerféle. Vagyis, ha ennek ellenére a falvak valamiféle „rendbe szedésére" vállal-
kozunk, el kell fogadnunk, hogy a községek „besorolásakor" egyéni arculatuk mar-
káns vonásairól nem vehetünk tudomást, hogy a nyert falutípusok számos egyéni
vonással rendelkez ő települést vonnak egy csoportba. Ebb ől következik, hogy bár-
minő gondos, alapos munkával összeállított gazdag adatbázison alapuló módszerta-
ni eljárás sem eredményezhet homogén falutípusokat.
Mindezen „gondokat" csak fokozza az a tény, hogy az 1990 után a falvak és tár-
sadalmaik életében bekövetkezett gyors és markáns változások — dezindusztria-
lizáció, téesztelenítés, a munkaer ő-piaci helyzet gyökeres átalakulása, az önkor-
mányzatiság visszanyerése, a technikai fejl ődés stb. —, folyamatok eredményei,
hatásai máig még nem rendez ődtek össze, a települések és lakosságuk még nem
„reagálta le" a változásokat, sokféle, egymásnak gyakran ellentmondó folyamat,
állapot jelentkezik egyidej ű leg — pl. egyes falvakban a demográfiai és társadalmi
folyamatok „ellenkez ő előjele". Egy olyan tipizálási eljárásnál, amely sokféle té-
nyezőt kíván egyidej űleg figyelembe venni, ez az „összerendezetlenség" különösen
nehezen értelmezhet ővé teszi az egyes falucsoportokat. Másrészt természetesen
egyes szempontok — mint pl. a települések lélekszáma, lakosságuk foglalkozási
szerkezete, népességszám-változásuk, a kiingázóik aránya, az alapellátottság szint-
je, az infrastrukturális kiépítettsége stb. — alapján más-más tipizálások adódnak,
ezek összevonása egy komplex típussá azt eredményezheti, hogy egyes csoportok-
ból hasonló települések különböz ő típusokba kerülnek (pl. az ingázóknak az aránya
szinte minden típusban magas, így „lakófalvak" majd minden típusban találhatók,
még a tanyaközségek között is). Ugyanakkor, ha egyes községek mutatóinak na-
gyobb hányada többé-kevésbé hasonlóan alakul, s a faktoranalízis ezen mutatók
alapján „hasonlít", attól még néhány mutatójuk er ősen „kilenghet" a klaszter-
középpontból, eltérhet az átlagtól. Így — legalább is látszólag —, ha az egyes típu-
sokba sorolt községek jellemz ő adatait — minimum, átlag, maximum — mutatóként
megadjuk, úgy tűnhet, hogy a legkülönböz őbb jellegű községek kerültek egy típus-
ba. A faktor- és klaszteranalízis sajátosságainak ismeretében ez a megállapítás csak
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 21
részben fogadható el, az azonban tény, hogy épp a folyamatok pillanatnyi
összerendezetlensége miatt a típusok homogenitása csekélyebb az ideálisnál.
Ugyanakkor a faluállomány egészét tekintve bizonyos homogenizálódás végbe-
ment. Pl. a keres őkhöz képest a kiingázók aránya minden típusban és szinte minden
faluban igen magas, 60-70% körül vagy akár afelett alakul. Így ma már ermek a
korábban erősen differenciáló tényez őnek mérsékelt a szerepe a típusalkotásban;
míg pl. korábban a szuburbanizálódás-agglomerálódás legfontosabb fokmér ője volt
a kiingázók aránya, ma ezen az alapon az agglomerációs települések kijelölése nem
lehetséges. Ugyanermek a ténynek a másik oldala, hogy ma falvaink nagy része
„lakótelepülésnek" is felfogható a helyi munkaalkalmak csekély száma miatt; a
„falusiak" 62%-a lakóhelyén kívül dolgozik. Ugyancsak az egyveret űbbé válás irá-
nyába hat, hogy szinte teljesen elt űntek a bányász- és ipari községek, részben várossá
nyilvánításuk következtében, részben a bányászat felszámolása, az ipari üzemek bezá-
rása nyomán. Az agrártermelés eljelentéktelenedése — legalább is az agrárkeres ők
számán és arányán mérve a mez őgazdasági szerepkör jelent őségét, súlyát — az agrár-
finkciót szorította háttérbe a típusalkotó tényez ők közül. Ma már végképp tarthatatlan
az a képlet, mely szerint a falu = mez őgazdasági szerepkör ű település. Ma alig több
mint félszáz községben emelkedik 30% (!) fölé az agrárkeres ők aránya, további 141-
ben pedig 20 és 30% között alalcul, vagyis nem egészen kétszáz községben haladja
meg a 20%-ot, és már ezek a települések sem egyértelm űen agrárszerepkör űek. Több,
mint 1300 községben viszont a mez őgazdasági keres ők aránya 5% alatt marad, vagyis
a települések ezen körét az agrárszerepkör súlya, milyensége nem differenciálja (leg-
alább is a keresők arányát véve figyelembe). Mindez azt eredményezi, hogy azon
nyilvánvaló tény ellenére, hogy Telki, Solymár vagy Nagykovácsi „más" falu, mint
Tornakápolna, Gagyapáti vagy Keresztéte, más Visonta, Szigethalom, Isaszeg, mint
Szank vagy Helvécia, a falutípusok eltér ő jellege kevésbé markánsan jelenik meg,
mint az 1970-es-1980-as években.
Míg a „kemény" adatok alapján valamiféle egységesülés is megfigyelhet ő a falu-
állományon belül, a helyi társadalmak állapota, szociológiai jellemz őik, az eltérő
vagyoni helyzetb ől is fakadó eltérések — pl. a szabadid ő eltöltésének módjától
kezdve a „kultúrára" fordított összegek nagyságán, az eltér ő ízlés, igény, anyagi
lehetőségek formálta lakókörnyezeten, a falukép gondozottságán, a lakosság életvi-
telén, értékrendjén, öltözködési szokásain stb. keresztül az egészségi állapotáig —, a
tradíciók erőssége, a társadalom rétegzettsége és még jó néhány, adatszer űen meg
sem ismerhető tényező együttes hatására a községek rendkívül eltér ő „képletekké"
állnak össze; a „puha" tényez ők differenciáltsága a szuburbiák elit lakóparkjaiban
élőktől az „elfekv ő" falvak munkanélküli, szegény, szociális segélyeken, esetleg
alkalmi munkákon tengődő családjaiig rendkívül markáns. Ám nyilvánvalóan ezen
különbségek csak áttételesen jelennek meg adatbázisunkban.
A falutípusok „leírása" természetesen nem jellemzi egyes tájak, kistérségek, or-
szágrészek faluállományának jellegzetességeit. Egyes térségekben a különböz ő
típusok előfordulási gyakorisága, a különböz ő típusok eltérő „mixe", a városok
szerepe a térségekben, a települési szomszédság alakulása — egy kisközség helyzete
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
22 Beluszky Pál — Sikos T Tamás TÉT XXI. évf. 2007 • 3
más egy nagyváros közelében és más pl. a Zempléni-hegységben vagy a Cserehát
belsejében — jellegzetes „falutájakat", falukörzeteket hozhatnak létre. E helyütt
ennek kimunkálására nem vállalkozunk; a típusok községeinek megyénkénti el ő-
fordulás-gyakorisága némi tájékoztatást nyújt a területi textúra milyenségér ől (8.
táblázat). A 3. ábrán pedig feltüntettük azokat az országrészeket, térségeket, ame-
lyeken belül a falutípusok el őfordulási gyakoriságában, a „keveredés" arányaiban
bizonyos egyveretűség figyelhető meg. Az elő zetes „szemrevételezés" szerint ki-
lenc falutáj kijelölése látszik indokoltnak, természetesen ezeken belül további „altá-
jak" kijelölése lehetséges.
7. TÁBLÁZAT
A falutípusok el őfordulása megyénként
(Types of Rural Settlements by Counties)
,)
N
Megye N
1-1 .4 .4 .4 .4
:0
Baranya 289 7 15 18 1 6 1 67 2 90 20 52 10
Bács-
101 11 6 29 0 7 37 3 0 1 6 0 1
Kiskun
Békés 58 5 0 35 0 10 0 0 0 0 5 0 3
Borsod-A.-
334 7 13 9 7 5 83 0 24 5 25 3 75 78
Zemplén
Csongrád 52 1 4 0 16 0 2 20 4 0 2 2 0 1
Fejér 98 3 7 31 2 18 1 2 0 21 0 11 2 0 0
Győr-M.-
172 4 23 20 10 1 0 0 81 0 23 7 0 3
Sopron
Hajdú-
55 2 4 0 13 0 32 0 0 0 1 0 2 1
Bihar
Heves 111 1 1 27 18 5 3 22 1 5 3 15 1 2 7
Jász-N.-
61 20 2 3 1 23 1 1 0 1 5 2 2
Szolnok
Komárom-
66 4 15 17 3 1 0 0 20 0 5 1 0 0
Esztergom
Nógrád 122 4 30 0 0 26 0 17 3 25 0 5 12
Pest 152 27 23 46 17 2 0 6 6 14 2 3 0 2 4
Somogy 231 1 4 27 4 7 25 0 55 5 45 25 22 11
Szabolcs-
208 2 1 9 0 0 132 3 1 1 2 4 21 32
Sz.-Bereg
Tolna 99 1 5 1 44 0 0 0 18 30 25 0 2
Vas 207 2 1 25 0 2 1 1 116 19 47 1 1
Veszprém 211 1 4 4 22 2 13 1 0 99 810 39 2 6
Zala 248 4 0 53 0 3 1 0 85 124 72 3 11
Összesen 2 875 34 68 218 273 209 38 379 70 631 44 432 105 189 185
Forrás: Saját számítás.
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 23
3. ÁBRA
Falutájak típusai
(7'ypes of Landscapes)
41...ming‘
.&04222221112,
~O. u2ee ~eb
=_Imearairemmem~4.
=11~2.2211111~~
--4111~111112~1121101~
.~21221212112~202.
9'kli,,------ 411122121222.21~112~
_ ,.. • WO211122~1221~ -
114 s-•s =,_0„„,, ---;WINIENIS.."92.111•Inp
--____
w d, 41,--4._ z.-=,:- ..."...miemeiGlemew
.
'',*.,
A"s ,,,-,7,-7.~11............".
,vw \mudemememummeal
4ae"memmummwmar
.;‘\
'N,), lo...memememememeser
,k Alk~~01201122
• .,(,
1,,,,01, ',„.4, ..„.. • s;
ir— ~~1002V
',.J.eimmrzieler
:— :7
% ":11121PAROW'
Neneelew
0u \ '‘
1 4n:2-eme
II
il 4 1Mir
'..,
Forrás: Saját szerkesztés.
A falutájak a következ ők (3. ábra):
I. Nyugat-Magyarország: Vas, Zala, Györ-Moson-Sopron megyék falvai (leszámítva
a Duna menti sávot, a Mosonmagyaróvár-Gy őr-Komárom
tengely környékén fekv ő községeket), Veszprém (kivéve a
veszprémi és a várpalotai agglomeráció községeit) és né-
hány Kisbér környéki község alkotja a falutájat.
A kb. 800 községet magában foglaló falutáj apró- és lcisfalvas vidék, a községek
közel négyötödének a lélekszáma nem éri el az ezer f őt, és csupán mintegy 40 köz-
ségben haladja meg a kétezer fő t; ezeknek is többnyire a közelmúlt agglomerációs
folyamatai vagy az iparosítás-bányászat emelte meg a lakosságszámát. A falutáj
területének zömén a mezőgazdaság természeti adottságai kedvez őek, a községek
forgalmi helyzete jó, a falusi lakosság számára könnyen elérhet ő piacközpontok
állnak rendelkezésre, a városhálózat kiépült, mind a középvárosok (Sopron, Gy őr,
Mosonmagyaróvár, Szombathely, Pápa), mind a kisvárosok (Kapuvár, Csorna,
Sárvár, Celldömölk, K őszeg, Körmend, Tapolca, Sümeg stb.) élénk forgalmú köz-
pontok. A mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipar (cukor-, tej-, szesz-, húsipar
stb.) fejlett. Így az országrész apró- és kisfalvainak helyzete koránt sem volt egyér-
telműen kedvezőtlen, az aprófalvas szindróma csak korlátozottan jelentkezik. Né-
miképp eltérő viszonyok jellemezték Zala megye községeit, Vas megye néhány
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
24 Beluszky Pál — Sikos T Tamás TÉT XXI. évf. 2007 • 3
kistáját (Vendvidék, Ő rség, Vasi-Hegyhát); itt a mez őgazdaság természeti adottsá-
gai kedvez őtlenek, hiányoznak az életer ő s kisvárosok, piacközpontok, s a községek
közlekedési helyzete is rossz. A Dunántúli-középhegység területén fekv ő községek-
ben a bányászat és a gyáripar is korán megjelent, a szocializmus évtizedei alatt
pedig uralkodó gazdasági ágazattá n őtt, jelentő s mértékben átformálva a falvakat.
II. Duna mente és a Mezóföld: a Mosonmagyaróvár—Győ r—Komárom—Esztergom—
Dunaföldvár vonal menti községek és Székesfehér-
vár környéke
E hosszan elnyúló „táj" községei régt ől fogva kedvez ő helyzetben voltak. A zóna
agráradottságai kifejezetten el ő nyösek: jó és kiváló talajokon folyt itt a földm űve-
lés, síksági jellegű tájakon. A piaci viszonyok is kifejezetten kedvez őek: Bécs és a
kisalföldi városok közelsége Moson és Gy ő r megye községeiben korán igényt tá-
masztott az árutermelésre, a Duna vízi útja a szállítási problémákat már a „vasúti"
korszak elő tt is megoldotta, a Duna mentén terménykeresked ő városok sorakoztak —
Moson, Győ r, Komárom, Vác, Dunaföldvár, Paks. A közepes lélekszámú vagy
népes falvak az alapintézmények hiányától nem szenvedtek. A szocialista korszak
évtizedeiben kiemelten fejlesztették a zóna iparát, egy sor országos jelent őségű
iparvidék, iparváros alakult ki a térségben (Gy ő r, Tatabánya, Dorog és környéke,
Várpalota, Dunaújváros stb.). Szocialista iparvárosok n őttek ki a „kukoricafölde-
ken" — Dunaújváros, Tatabánya, Oroszlány, Várpalota —; ez volt az a zóna, ahol a
második világháború után a legkorábban indult meg az egykori agrárfalvak átalaku-
lása, részben a bányanyitások és ipari beruházások nyomán, részben a tömegessé
váló ingázás eredményeként; ipari és lakóközségek konglomerátumává vált a zóna.
Ma a községek többsége szintén az „agglomerációs típusokba" sorolódott, minde-
nekelőtt az agglomerációk küls ő zónájának típusába (II. típus). Csupán néhány, a
Dunántúli-középhegység területén fekv ő kisfalu nem lépett az agglomerációs tele-
pülések sorába, de a VI. típus itt található községei a Gerecsében és a Vértesben
szintén joggal tekinthet ő k lakófalvaknak (pl. Vértestolna, Bajót, Nagysáp, Újbarok,
Felcsút, Bakonykuti stb.). A gyáripar és a bányászat 1990 után a legtöbb községben
megszűnt, ez depressziós folyamatokat is kiváltott, de a közeli városok biztosította
foglalkozási lehető ségek ezekben a községekben ellensúlyozzák a dezindusztria-
lizáció kihatásait.
Somogy—baranyai falutáj: Somogy és Baranya megye községei alkotják e falu-
tájat.
Baranya megye aprófalvas településszerkezet ű (falvainak közel 90%-ában ezer
fő nél kevesebben élnek), Somogy megyében „eredetileg" — a második világháború
utáni évekig — kis- és közepes méret ű falvak ülték meg a tájat, ám a gyors népes-
ségvesztés következtében ma már Somogy is kisfalvas területnek számít (1949-ben
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 25
Somogy községeinek b ő fele — 51,2%-a — tartozott az ezer lelken aluli települések
közé, ma 72%-a).
E két megyében is az aprófalvas típusok községei jutnak túlsúlyra, de ezen belül
többségbe kerülnek a kifejezetten hátrányos helyzet ű apró- és kisfalvak — a két
megye községeinek 53%-a a VII. altípus községe, a VI. (tehát jó munkaer ő-piaci
helyzetű) típusba csak negyedük került. Vagyis Baranya és Somogy községeinek
közel négyötöde a kisfalvas típusok valamelyikébe tartozik. A viszonylag jobb
helyzetű aprófalvak Kaposvár és Pécs körül sorakoznak, e két város agglomeráció-
jának részét képezik, a hátrányos helyzet űek az Ormánságban, a Zselicben és Bels ő-
Somogy északi felében s űrűsödnek. Somogyban a Barcs—Nagyatád—Nagybajom
között mintegy két tucat népesebb, de ugyancsak rossz munkaer ő-piaci helyzetű,
„nyírségi" típusú község sorjázik. A falvak közül hiányoznak azok a népesebb,
kristályosodási pontot képez ő alsó fokú központok, „centrum-falvak", melyekben
az alapfokú intézmények teljesebb választéka kiépülhetett volna és javíthatná a
falusi térségek ellátottsági színvonalát.
IV. Tolna—bácskai falutáj: Tolna megye, néhány a sárbogárdi kistérséghez tartozó
Fejér megyei község és Bács-Kiskun megye délnyugati
negyede, az egykori Bács-Bodrog vármegye községei al-
kotják e területet.
A Duna által kettévágott falutájat csak a falutípusok nagyjából azonos megoszlása
kapcsolja össze. A II. falutájhoz hasonlóan a közepes és a nagyfalvak uralják a
körzetet. Jó néhány községben szinte kizárólag németajkúak, illetve különféle dél-
szláv népcsoportok éltek a második világháború el őtt. Másrészt e községeket elke-
rülte a szocialista korszak iparosítása, városi központjaik munkaer ő-szükséglete is
csekélyebb volt, így az ingázásba is viszonylag kés őn kapcsolódtak be, viszont a
szocializmus évtizedeiben is eredményes agrárgazdálkodást folytattak. Ma a külön-
böző településformáló folyamatok kiegyensúlyozottsága, a „széls őségektől" való
tartózkodás jellemzi e falutáj községállományát. A községek szinte minden mutató-
ja az országos községi átlag körül, vagy annál valamivel kedvez őbben alakul. A
körzetben a III. típus községei dominálnak; Bácskában alig néhány más típusba
sorolt község fordul elő; Tolnában néhány jó munkaerő-piaci helyzetű kisfalu is
megjelenik Bonyhád és Szekszárd környékén.
V.falutáj: A budapesti agglomeráció területe
Ez a „falutáj" Pest megye legnagyobb részét — a szobi kistérség kivételével — és
néhány szomszédos Nógrád megyei és jászsági községet foglal magában. Budapest
és részben Vác szuburbiáját, agglomerációját és lakóövezetét alkotják; az I. és a II.
típusba sorolt községeken kívül más típusból csak mutatóba került néhány község e
zónába (pl. Vác környékén jó munkaerő-piaci helyzetű kisfalvak); az agglomerációs
típusokról elmondottak jellemzi e „hatás alatt álló" tájat.
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
26 Beluszky Pál — Sikos T Tamás TÉT XXI. évf. 2007 • 3
VI. falutáj: Csongrád és Békés megye, Jász-Nagylcun-Szolnok megye területe a
Közép-Tiszavidék kivételével, valamint Bács-Kiskun megye területe a
Bácska kivételével
A falutáj területének jelentékeny részét a városi jogú települések határa teszi ki —
pl. hatalmas összefügg ő tömböt alkot Karcag, Kunhegyes, Kisújszállás, Turkeve,
Mezőtúr, Szarvas, Gyomaendrő d, Dévaványa városok közigazgatási területe —, így
a falusi (községi) térségek Békésben, Csongrádban kisebb-nagyobb szigetelcre sza-
kadnak. A zóna tulajdonképpen szétbontható lenne két falutájra is, a Duna—Tisza
köze nagyobbrészt tanyás községeire, valamint a Dél-Tiszántúl III. típusú községek
által uralt területére. A tanyavilágból már a 19. századtól kezd ődően önálló közsé-
gek alakultak, majd a második világháború után tömegesen szerveztek ún. tanya-
községeket, a tanyavilág egyes részeit közigazgatásilag leválasztva anyatelepülése-
iktől. A Duna—Tisza közén különböz ő , a tanyaközségek leírásánál megemlített okok
következtében megritkulva ugyan, de fennmaradt a tanyás településrendszer. A
falvak zöme fiatal település, ma is számottev ő külterületi népességgel. Csak a táj
peremén, a Duna mentén és Szolnok, valamint Kecskemét környékén alakult ki
néhány lakófalu. A Dél-Tiszántúl faluállományának zömét viszont a III. típusba
sorolt népes, vegyes funkciójú, „átlagos" községek teszik ki; mez őgazdasági jelle-
güket már elvesztették. Néhány községben ma is magas a külterületi népesség ará-
nya, de demográfiai folyamataik a kisfalvas típusokba szám űzték őket (Kardos,
Örménykút, Mező hék, Mesterszállás, Kétpó stb.).
VII. falutáj: Észak-Tiszántúl: Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye, a
Bodrog-köz és a Közép-Tiszavidék területe
Ez a terület az Alföld azon zónája, amelyre a mez ővárosi-tanyás településszerke-
zet kevésbé volt jellemz ő , mint az Alföld többi tájára, illetve az ilyen jelleg ű kistá-
jakat ma városok foglalják el — Hajdúság, Debrecen, Nyíregyháza. Ennek ellenére
néhány tanyás múltú község található a faluállományban. Közülük Nyíregyháza
egykori tanyabolcros határából alakult Nagycserkesz és Kálmánháza ma is „tanya-
község", de „tanyás múltja" van Nagyhegyesnek, Ebesnek, Nyírteleknek,
Bélmegyernek stb. A Nyírség, Bereg és Szatmár, a Közép-Tiszavidék és a Bodrog-
köz azonban szabályos faluállománnyal rendelkez ő táj, és Biharban is csak kés őn és
kis számban jelentek meg a tanyák (Komádi, Szeghalom, Füzesgyarmat határában).
A falutájat az V.1. típus — rossz munkaer ő-piaci helyzetű , stagnáló népességíí, kö-
zepes méretű falvak — községei uralják; ez a típus teszi ki az itteni falvak kétharma-
dát. Három nagy, összefügg ő , majd teljesen homogén tömböt alkotnak: Szabolcs-
ban és a hozzá kapcsolódó, de már más típusokkal vegyesen Beregben, Szabolcsban
és a Bodrogközben, aztán a Közép-Tiszavidéken és Biharban. Az V.1. típus közsé-
gei Szabolcs-Szatmár-Beregben a falvak 65%-át teszik ki. E típus községeinek
állapota a térség egészére is jellemz ő: az igen kedvező tlen munlcaerő-piaci helyzet,
az ebb ől következő szerény anyagi körülmények, s ő t szegénység, mely tradicioná-
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 27
lisnak mondható — a túlnépesedett megye agrárnépességének nagyobb hányada
napszámos, gazdasági cseléd vagy törpebirtokos volt 1945 el őtt.
VIII. falutáj: Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye északi zónája; magában
foglalja a Zempléni-hegység, a Cserehát, a Hemád-völgy, az Aggte-
leki-karszt és az Ózd—Salgótarján közötti dombvidék területét.
Kisfalvas országrész, melyben a mez őgazdaság adottságai kifejezetten kedvez őt-
lenek, a falvak hagyományosan „szegényesek", az agrártermelés nem biztosított
kellő munkaalkalmat, illetve jövedelmet, így a lakosság más kiegészít ő tevékenysé-
get folytatott — erd őgazdálkodás, háziipar, vándoripar —, kivándorolt, illetve a korán,
a 19. század második felében kezd ődő iparosítás — szén- és vasérc-bányászat, kohá-
szat, nehézipar — eredményeként bányásznak vagy gyári munlcásnak állt. A foglal-
kozási átrétegz ődés, a tömeges és szélsőségesen magas arányokat elér ő ingázás mit
sem változtatott a falvak helyzetén, a faluképen, a helyi társadalmak állapotán. A
városok közvetlen közelében fekv ő községeket leszámítva a falvak többségéb ől
menekülésszerű elvándorlás indult meg a városok vagy az agglomerációs községek
felé. A bányászat és az ipar majd teljes felszámolása „végzetes" hatást gyakorolt e
táj falvaira: a munkaalkalmak száma drasztikusan csökkent, az egyébként is ráfize-
téses tsz-ek felbomlottak, a korábban is kiépítetlen alapfokú intézményhálózat in-
kább ritkult, mint b ővült. A táj az ország legszegényebb kistérségeinek ad helyet.
Míg az „őslakosság" igyekszik elköltözni — ezt csak kora, anyagi lehet őségei korlá-
tozzák —, vagy elhalálozik, a „kiüresed ő" falvakat még szegényebb menekül ők
foglalják el, a demográfiai szerkezetet javítva, de a társadalmi összetételt széls ősé-
gesen kedvez őtlenné formálva. A falutáj legjellegzetesebb község-típusai a legrosz-
szabb helyzetű apró és kisfalvas típusok; a városok körül a népesebb községek a
„nyírségi típusú", tehát az aprófalvas tünetekt ől kevésbé sújtott, de ugyancsak rossz
munkaerő-piaci helyzetű településsé formálódtak.
IX falutáj: az Északi-középhegység déli hegylába; a Miskolc—Eger—Gyöngyös—
Hatvan—Pásztó—Balassagyarmat vonal mentén fekv ő falvak zónája.
Átmeneti és meglehet ősen vegyes típusú falvakkal megült terület; eredetileg is
népesebb és jobb mez őgazdasági adottságú községek foglaltálc el a zónát, ám a
túlnépesedés miatt számos törpebirtokos és summásfalu is kialakult a tájon. A fal-
vakat az ipari korszak, az ingázás még nagyobbá növelte; az aprófalvas szindróma
kevesebb községet érint, ezek els ősorban Nógrádban találhatók. Szinte mindegyik
falutípus megtalálható a zónában, így épp az egységes kép hiánya jellemzi ezt a
falutáj at.
Tanulmányunk végén hangsúlyozzuk, hogy a magyarországi falvak itt bemutatott
tipizálása nem lezáródása a hazai faluvizsgálatok egy etapjának, hanem a vizsgála-
tok megalapozása, orientálása, hisz nyilvánvaló: ahhoz, hogy a magyar geográfia
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
28 Beluszky Pál — Sikos T Tamás TÉT XXI. évf 2007 • 3
plasztikus képet tudjon festeni az ország faluállományáról, a benne lezajló folyama-
tokról, további empirikus vizsgálatok tömegére van szükség.
Jegyzetek
A tanulmány a szerz ő k közelmúltban megjelent könyvének — Változó falvaink (Magyarország falutípu-
sai az ezredfordulón) (2007) — fontosabb megállapításait foglalja össze.
ThIrring Lajos szamitasat szennt 1949-ben Nagy-Budapesten — az 1950-ben kijelölt városhatárok
között — élt az ország lakosságának 17,3%-a, a többi városi jogú településben 19,0%-a, a „városias
községekben" I0,7%-a, s a falvakban 53,0%-a (Thirring 1963).
3
1980-ban a községek 42,2%-ából a keres ők több mint 60%-a más településre járt el dolgozni (1960-ban ez
az arány 1,4% volt!), s az ingázók aránya csupán a községek 2,8%-ában nem érte el a keres ők 10%-át.
4
A szocialista éra falusi folyamatairól, e folyamatok végeredményér ől, az akkori falutípusokról tudósít a
szerző k „Magyarország falutípusai" c. kötete (Beluszky—Sikos T. 1982).
Az 1990. évi önlcormányzati törvény csökkentette a megyék hatáskörét, megszüntette a korábbi járások
helyébe lépő városkömyékeket. Az önlcormányzati rendszer kitüntetett szerepl őjévé a települési ön-
kormányzat vált. Minden település alapjoga önkormányzat (képvisel őtestület, polgármester) választá-
sa. Mivel az egyes községek önállóságukat (közigazgatási terület, névhasználat, statisztilcai nyilvántar-
tás stb.) a közös tanácsok alakítása után is megtartották, az új közigazgatási rendszerben a legkisebb
települések is önkormányzathoz jutottak. (1990-ben 71 községben 100 f őnél kevesebben éltek, 6 köz-
ségben pedig nem érte el a lakosságszám a 25 f őt.) Megszű ntek a közös közigazgatási hivatalok, a
kisebb községek azonban közösen alkahnazhatnak ügyeik vitelére úgynevezett körjegyz őt. Az önlcor-
mányzatoknak lehet őségük van anyagi kondíciótól fiigg ő en intézmények alapítására, fenntartására
(például óvoda, általános iskola, háziorvos stb.). Valamennyi önlcormányzat önálló gazdálkodási egy-
ség. Az önlcormányzatok finanszírozási gyakorlatának gyökeres megváltozása, a minden település
számára (újra)biztosított önkormányzat mérsékelte a települések közötti esélykülönbségeket, elmosó-
dottabbá tette a falvak közötti hierarchizálódást, csöklcentette a jogállásból fakadó el őnyöket-
hátrányokat.
6
Buday-Sántha Attila megállapítása szerint „...az ideológia els ődlegessége érvényesült a gazdasági
racionalitással szemben", s „...a kialakult politikai er őviszonyoknak megfelelően az agrárágazat jöv ő-
jét befolyásoló törvényhozásban az idealizált múlthoz, valamint a nyugat-európai követelményekhez
való egyidej ű igazodás volt a meghatározó, teljesen háttérbe szorultak az agrárágazat nemzetközi ver-
senyképességének és a komplex vidékfejlesztésnek a szempontjai". Az agrárátalakítás során „...a poli-
tika a működő mező gazdasági vállalatokat a szocializrnus gazdasági és politikai maradványainak te-
kintette és kíméletlen ideológiai és gazdasági küzdelmet folytatott a felszámolásuk érdekében"
(Buday-Sántha 2001).
7
A funlccionális értelemben vett városok.
8
17 db intézményb ől a településen el őforduló intézmények száma:
1. Jegyzőség, körjegyző ség székhelye (3), 2. Postahivatal (1), 3. Piac (2), 4. Ruházati szaküzlet (1), 5.
Iparciklc jellegű üzlet (1), 6. Gyógyszertár (2), 7. Háziorvosi székhely (2), 8. Óvoda (2), 9. Általános
iskola léte (fels ő tagozattal) (3), 10. Alsó tagozatos iskola (2), 11. Benzinkút (1), 12. Fogászati szak-
rendelés (1), 13. Id ő skorúak otthona (1), 14. Éttermek, cukrászdá1c (1), 15. Szálloda, panzió (2), 16.
Működő mező gazdasági szövetkezet léte (2), 17. Plébánia, parókia (1).
Irodalom
Andorka R. (1979)A magyar községek társadalmának átalakulása. Magvető Kiadó, Budapest.
Bajmóczy P.—Balogh A. (2002) Aprófalvas településállományunk differenciálódási folyamatai. — Föld-
rajzi Értesítő. 3-4. 385-405. o.
Beluszlcy P. (1965) Falusi településeink osztályozása. — Földrajzi Értesítő. 2. 149-163. o.
Beluszky P. (1999) Magyarország településföldrajza. Dialóg Campus, Budapest—Pécs.
Beluszlcy P.—Sikos T. T. (1982) Magyarország falutípusai. MTA Társadalomlcutató Központ, Budapest.
Beluszky Pál – Sikos T. Tamás: Változó falvaink. A magyarországi falvak típusai a
harmadik évezred kezdetén. – Tér és Társadalom, 21. 2007. 3. 1–29. p.
TÉT XXI. évf. 2007 • 3 Változó falvaink 29
B őhm A. (1995) A magyar falu társadalma a rendszerváltás után. — Kovács T. (szerk.) A mez őgazdaság-
tól a vidékfejlesztésig. III. Falukonferencia. Pécs.
Buday-Sántha A. (2001) Agráipolitika — vidékpolitika. Dialóg Campus, Budapest—Pécs.
Enyedi Gy. (1980) Falvaink sorsa. Magvető Kiadó, Budapest.
Kovács K. (1987) Falutípusok a Dunántúlon. — Degré A.—Foki I. (szerk.) A dél-dunántúli aprófalvak és
szórványok település- és társadalomtörténete. Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg. 33-44. o.
Kovács T. (szerk.) (2000) Törpefalvak a településrendszerben. KSH, Budapest.
Magyar Statisztikai Évkönyv 2003. (2004) Központi Statisztilcai Hivatal, Budapest.
Sikos T. T. (szerk.) (1984) Matematikai és statisztikai módszerek alkalmazási lehet őségei a területi
kutatásokban. — Földrajzi Tanulmányok. 19.
Szilágyi M. (2005) Bevezetésként: az utóparaszti hagyományokról. — Schwarz Gy.—Szarvas Zs.—Szilágyi
M. (szerk.) Utóparaszti hagyományok és modernizációs törekvések a magyar vidéken. MTA Néprajzi
Kutatóintézet — MTA Társadalomkutató Központ, Budapest.
Thirríng L. (1963) Magyarország népessége 1869-1949 között. KSH, Budapest.
Tímár J.—Váradi M.M. (2000) A szuburbanizáció egyenl őtlen területi fejl ődése az 1990-es évek Magyar-
országán. — Horváth Gy.—Rechnitzer J. (szerk.) Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ez-
redfordulón. MTA RKK, Pécs.
Valuch T. (2001) Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris, Budapest.
CHANGING VILLAGES
TYPOLOGY OF RURAL SETTLEMENTS IN HUNGARY AT THE
BEGINNING OF THE THIRD MILLENIUM
PAL BELUSZKY — TAMAS SIKOS T.
The change of regime resulted in fundamental changes in the processes transforming the
rural settlements as well; the further decrease in the agricultural population, the dissolution or
the tranformation of the majority of cooperatives followed by the newly emerged dominance
of private farms, the changes in basic public services, and the reshape of the labor market had
a far-reaching effect on the structure, society and geographic characteristics of the villages of
the socialist era.
The papers aim is to assess this process, with classifying the types of rural settlements in
Hungary at the beginning of the 21 st century by using factor- and cluster-analysis.