Tér és Társadalom 19. évf. 2005/3-4. 213-221. p.
Tér és Társadalom XIX. évf. 2005 s 3-4: 213-221
TÉRTÖRTÉNET
TÖRTÉNETFILOZÓFIAI TÉRSZERKEZETEK
BIBÓ ISTVÁN ÉLETMŰVÉBEN
(Configurations of Historical Philosophy
in István Bibó's Life-work)
BODÓ PÁL
Kulcsszavak:
aktualitás globális történelmi tér hatalmak megosztása holizmus individuális atomizmus
közigazgatás szuverenitás
Bibó István életm űve, s annak fogadtatása, recepciója sajátos tükörképe a II. világháború utáni magyar
társadalomtudományi „tájképnek". Jelen írásomban két szempontot szeretnék érvényesíteni. Az egyik Bibó
életm űvének általában vett megítélése kapcsán gondolatainak aktualitását érinti — mind általános filozófiai,
mind pedig specifikusan történetfilozófiai téren — míg a másik Bibó történelemfelfogásával, a történelemi
térszerkezetről kialakított modelljével, s e globális térszerkezeti rendszer hierarchiájával Pigg össze.
Az aktualitás-probléma
Hipotézisem szerint Bibó István életm űvének (Bibó 1986, 1990) kulcsa történetfi-
lozófiai felfogásában rejlik (Bibó 1986a, 1986b, 1986c, 1986d). E Ferrero által
ihletett koncepcióból vezethet ő le társadalom-felfogása, álláspontja a nyugat-
európai fejl ődés fő vonulatáról, s főként a parlamentáris demokrácia konstruktív
történelmi tartalomként való értelmezése. A fenti kérdések alkotják Bibó István
globális történelmi tér-koncepcióját. E történelmi tér-filozófiának a francia forrada-
lom jelenti a sarokpontját. Itt fordul át a középkor értelmezéséb ől egy monumentá-
lis szabadságeszmény jegyében értelmezett modern történelemmé a történelmi tér-
idő . Ez a történelem persze jogi eszmények története is, mindenekel őtt a hatalmak
megosztásának politikai filozófiája révén, melyet Bibó eredeti jogfilozófiai felfogá-
sa „alapoz" meg. E történelmi felfogás ormairól nézve kibomlik maga a csodálatos
struktúra: elkülönül egymástól a „szerves" nyugat-európai fejl ődés és az amerikai
típus, s kibomlanak az európai történelem régióiban megvalósuló formák, melyek
rendre alesetei az ideális, szerves, alulról építkez ő, s racionálisan kiépített, illetve a
hisztériákkal, katasztrófákkal terhelt irracionális formációknak. A fenti megállapítás
jól illeszkedik Bibó történelemfilozófiai kiindulópontjaihoz, mind a dichotómia —
Nyugat-Európa — Kelet-Európa —, mind a modell bels ő hierarchiája értelmében.
E hierarchia alapja a globális történelmi térszerkezet filozófia értelmezésének sok
szálon át futó „bekötése" a kelet-európai térség politika-filozófiai jelleg ű bemutatásá-
ba, amely „végül" egy konkrét szociológiai vizsgálatba torkollik a magyar közigazga-
tási rendszer, a megyerendszer átalakításának, ésszer ű átformálásának tulajdonképpe-
ni távlatait érint ő tény-tudás gazdagon hangszerelt leny űgöző bemutatása révén.
Bodó Pál : Történetfilozófiai térszerkezetek Bibó István életművében.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/3-4. 213-221. p.
214 Tértörténet TÉT XIX. évf. 2005 s 3-4
Bibó István gondolatainak aktualitása ezért — a fentiek értelmében — szükségszer ű
problémája minden vele foglalkozó értelmezésnek, kutatásnak, vagy akár m űvei
puszta olvasása során a vele ismerked ő olvasónak. Ráadásul az aktualitással kap-
csolatos elvárásaink nagymértékben behatárolják a Bibó-recepció közegét, s azt a
modellt, amelyet Bibó Istvánhoz kapcsolunk. Így születhet egy politikus Bibó-kép
(Huszár 1986), így keletkezhet a politikai filozófia primátusát hirdet ő interpretáció
(Berki 2004), de létre jöhet egy jogfilozófusi kép, egy szociológiai, történészi vagy
akár közírói-publicisztikai értelmezés (Balogh 2005). Mind megannyi aktualitás-
orientáció. Az is kétségtelen, hogy Bibó István m űveinek olvasásakor eleve két
lehetőség támad. Értelmezhetjük műveit egy úgynevezett normatív, távlatos, általá-
nosságokra orientált gondolkodó alkotásaiként, de ezzel ellentétben úgy is — erre is
sok példát lehetne említeni —, mint egy ténytudásra orientált, kifejezetten konkrét,
deskriptív, szabatosságra tör ő alkotó írásait, amelyek ma már a klasszikusok rangjá-
ra emelik szerz őjüket. Rögtön szögezzük le: Bibó István életm űvének határozott —
és véleményem szerint pozitív — aktualitása van, ezt az aktualitást azonban „diffe-
renciáltan" kell „kiolvasni" műveiből. Politikai aktualitása például nem pusztán
életének tragikus fordulataiból következik, hanem m űveinek az éppen adott kérdé-
sekkel kapcsolatos kontextualitásából, s az is kétségtelen, hogy egyes alkotásai,
illetve alkotói periódusai is külön kutatás és széleskör ű összehasonlító elemzés
révén „hosszabbíthatók" csak meg a jöv ő irányában.
Ezzel máris kizárhatjuk azt a felfogást, amely szerint Bibó elemzései épp feszes,
leírás jellegű tárgyszerűségük miatt kimerülnek pozitív, szociológiai, a saját korra
reflektáló jellegükben.
Ennek — prima facie — már az is ellentmond, hogy Bibó m űveiben szép számmal
találunk olyan fejtegetéseket, amelyek tételesen is a jöv őre — akár a mi jelenünkre —
vonatkoznak, s még nagyobb számban bukkanunk a jöv őre vonatkoztatható (in-
direkt) kiindulópontokra.
Bibó aktualitása inkább — szerintem — egy aktualitás-spektrum a történetfilozófiai
modell aktualitásától a jogelméletin át egészen a közvetlenül politikaiig. A kutató
legfontosabb feladata, hogy a jelentkez ő aktualitás-síkokat ne keverje, ne csúsztassa
Össze, s egyszersmind bemutassa a bibói sokszín űség pozitív oldalait. Bibó István
különleges alakja a magyar társadalomtudománynak: életm űvének sajátos tendenciái,
saját személyes sorsa azt eredményezte, hogy ő maga testesítette meg mindazokat a
funkciókat, amelyek gondolatainak multidiszciplináris kiterjesztéseit szolgálták.
Bibó maga volt saját tudományos iskolája, filozófiai gondolatait ő maga „terjesztet-
te" ki jogelméleti, történeti szociológiai, publicisztikai stb. szakirányokban.
Noha életművének kulcsszavai — a szabadság, a szuverenitás, a demokrácia, az ész-
szerűsség, a racionalitás, a hatalmak megosztásának elve stb. — önkéntelenül is a poli-
tikafilozófia irányába terelik az érdekl ődő olvasót, a jelen gondolatmenetben mégis a
történetfilozófiai kiindulópontok tűnnek a legfontosabbaknak. Nem csupán filozófiai
általánosságuk és az életműben újra és újra visszatér ő jellegük miatt, hanem azért is,
mert e szempontok nélkülözhetetlenek a Bibó István által tárgyalt társadalmi kérdé-
sek, sőt, az általa alkalmazott metodológiai megoldások értelmezése szempontjából is.
Bodó Pál : Történetfilozófiai térszerkezetek Bibó István életművében.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/3-4. 213-221. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s 3-4 Tértörténet 215
A globális tér szerkezete
Amennyiben választ akarunk kapni arra a kérdésre, hogy mire alapszik Bibó Ist-
ván történetfilozófiai rendszere, felfogása a történelmi formákról, térszerkezetekr ől,
el kell tudnunk helyezni az általa kidolgozott modellt, egyfel ől a filozófiatörténeti
konvenciók között, másfel ől — közelebbről — a politikafilozófia hatalomelméletei-
nek kontextusában. Mindkét szempont vizsgálata elengedhetetlen feltétele a bibói
teoretikus hagyomány, s az azt érint ő percepciós zavarok értelmezésének. Ebben az
értelmezésben talán akadémiai székfoglalójának (Bibó 1986c) olvasása van legin-
kább segítségünkre, amely m ű — épp műfajából adódóan — felfogásának kvintesz-
szenciája. E felfogás alapja — s így a történelmi szerkezetek felfogásának is axioma-
tikus kiindulópontja — a demokrácia, mint a modern civilizáció értelme. Eme de-
mokrácia sok évszázados „akkumuláció" eredménye, amely az ókorból táplálkozva
„hozza" létre történelmi formaváltozásait. E szerkezetek mögött a hatalom spiritua-
lizálódását megvalósító keresztény hagyományok állnak, amelyekb ől a modern
„szabadságok", mint a krisztusi szeretet partikuláris megvalósulásai, kialakulnak. E
folyamat tartalma a középkor kezdeményeib ől kirobbanó francia forradalom, amely
az „emberi méltóság" forradalmaként teremti meg a hatalmak megosztásának
parlamentális politikai rendszerét. A francia forradalom azonban megteremtette a
parlamentáris demokrácia korlátait is, s egyben azonnal két világtörténelmi szerke-
zet kialakulásához vezetett: az angol, nyugat-európai és az amerikai társadalmi
formához. Ez utóbbi önálló létét Bibó szerint a monarchikus hagyományok és az
ennek megfelel ő, szimbolikus államfő hiánya, és a törvényhozói hatalom végre-
hajtói hatalmat ellen őrző funkciójának hiánya alapozza meg.
A modern történelem alakzatai a hatalmak megosztásának alkalmazása során ki-
alakuló nehézségek révén értelmezhet őek, melyek között a monarchikus történelmi
hagyományok fékez ő erejét, a hivatalnoki kar önállósulási törekvéseit, az általános
szabályalkotás és a konkrét döntési képesség elkülönülését, továbbá a népszuvereni-
tás szerepét illet ő bizonytalanságot említhetjük. E négy szempont eltér ő erővel
jelentkezve újabb és újabb egyensúlyhiányokat okoz, s a demokratikus megoldások
torzulásai, s egyéb történelmi katasztrófák önbeteljesít ő hisztériák kialakulásához
vezet. Fokozza a fenti történelmi ellentmondásokat, ha — f őként például Európa
keleti felében — hiányzik az alulról felfelé építkez ő szerves fejl ődés mozzanata, a
„szabadság kis köreinek" hiányos a kirajzolódása.
A fenti viszontagságok közepette alakulnak ki a nemzeti történelmek. Mivel Bibó
István nem használja a nemzeti állam fogalmát, mint a reneszánszban kialakuló
képződményekre épülő magyarázó elvet, s általában véve is keveset értekezik a
tulajdonképpeni történelem fogalmáról, fel kell tételeznünk, hogy számára a törté-
nelem alapegységei a nemzetek, melyek ráadásul „hallatlan szívósságot" mutatnak
létükben. Bibó számára a nemzet nem els ődlegesen nyelvi közösség, hanem olyan,
főként a középkorban kialakuló stabil szerkezet az európai térben, amely a határvál-
tozások ellenére is markáns, stabil és változatlan alapja a modern államok kialaku-
lásának, s ezzel együtt a modern nacionalizmus kifejl ődésének. Az álláspont — eny-
Bodó Pál : Történetfilozófiai térszerkezetek Bibó István életművében.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/3-4. 213-221. p.
216 Tértörténet TÉT XIX. évf. 2005 s 3-4
nyiben nevezhet ő történetfilozófiainak — a történelmi mozgások hátterében mindig
jól „kitapintható" distanciát érvényesít, amely egyértelm ű különbségtételt jelent a
szabadság, a parlamenti demokrácia, a társadalomformáló ésszer űség modellje és a
széleskörű történeti szociológiai, politikafilozófiai tényanyag alapján „leképezett"
szerkezeti egységek, például a nemzetek között. Minden történetfilozófia szembe
kell hogy nézzen azzal a problémával, hogy melyek azok az axiomatikus elvek,
alapvető filozófiai normák, amelyek a konkrét szerkezetekben testet öltenek, de
bennük nem merülnek ki, hanem meg őrzik általánosságukat, lényegszer űségüket.
Ez utóbbi a fő oka annak, hogy határozottan különbséget kell tennünk Bibó törté-
netfilozófiai modellje és e modell — amely kontingens — „megvalósulása" között,
amely egy konkrét történeti, szociológiai és politikai tényanyag „hangszerelése"
révén ábrázolható. E téren érezzük az alapvet ő kettősséget. Míg Bibó István leny ű-
göző szociológiai, politikafilozófiai arzenálját csodáljuk, sokszor merengünk el
Bibó előrejelzéseinek, jöv őre vonatkozó sejtéseinek totális kudarcán. Az ebb ől
származó szkepszis alááshatja az életm ű relevanciáját, mert egy történetfilozófiai
modell esetében éppen arra figyel az olvasó, milyen konkrét intenciók fogalmazha-
tók meg az adott modell révén. Ez a rosszul értelmezett aktualitás-igény indikálja
Bibó kapcsán az úgynevezett „Ciceró-effektust" (Strauss—Cropsey 1994).
Ebből kiindulva megkockáztatom a következ ő hipotézist: Bibó István életm űvé-
nek e fent említett relevanciája, jobban mondva irrelevanciája — túl az evidencián,
mely szerint: senki sem láthat túl saját korának határain — történetfilozófiai modelljé-
nek filozófiai közegében keresend ő, pont abban a megrendítő esszéisztikus erőben,
amit művei képviselnek. Egy történetfilozófiai elmélet meggy őző, hiteles volta abból
adódik, hogyan tudja az adott teória alkotója a kontingens — sokszor világnézeti —
modellt az általa használt tényanyagra vonatkoztatni. Ezt a fajta „elméleti nyomaté-
kot" Bibó István is gyakran említi, főként „aufkMrista" jelleggel, ami önmagában is
kérdéseket vet fel. Fontosabb azonban számunkra, hogy a modell és annak megadott
tényhalmazra való vonatkoztatása nem a két végponton — modell és tényanyag
hanem épp transzcendentális értelemben teremti meg az úgynevezett prognosztikus
érvényességet. Szinte senki sem akad, aki Bibó eszméiben vitatná azt a drámai katar-
zist, amit csodálatos ténytudása kelt bennünk, ugyanakkor kevesen jártak eddig utána,
kevesen vizsgálták eddig a „háttér-elméletet", a történetfilozófiai modellt, s e modell
érvényesítése révén ábrázolt bibói térszerkezetet, s annak módszertani elveit.
Külön kell tehát választanunk a történetfilozófiai modellt és egy társadalmi szituá-
ció történeti, szociológiai elemzését. Bár az imént rögzítettük, hogy a történetfilozó-
fiai modell ‚jelenik meg" a helyzetelemzésben, — minden axiomatikus deduktív
eljárásban ez a helyzet — az értékelés hitelessége, érvényessége épp a két megköze-
lítési mód koherenciájából adódik. Szerintem ilyen distancia révén közelebb jutunk,
juthatunk a bibói felfogás titkához (Popper 2001). A rációt, az ésszer űséget, a sza-
badságeszményt, az anatómiát stb. történetfilozófiai alapeszményként felfogva a
konkrét, adott társadalmi, politikai szituáció az optimális eszmények alapján
komparativizálható, mindegyik többé vagy kevésbé felel meg a „tökéletes" eszmei
általánosságnak, amely alapján értelmezzük azokat. Innen táplálkozik az a drámai
Bodó Pál : Történetfilozófiai térszerkezetek Bibó István életművében.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/3-4. 213-221. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s 3-4 Tértörténet 217
hatás, amít Bíbó István elemzéseinek olvasásakor érzünk. Modern kifejezéssel élve
a reveláció erejét épp az eszményekre vonatkoztatva nyerik el Bibó gondolatai. Ezt
a modellt nevezhetjük a Schnklelbach-paradoxon megnyilvánulásának: amennyi-
ben a politikai-hatalmi berendezkedés állapota és a filozófiai ésszer űség kimutat-
hatóan ellentmondásba keveredik egymással, azonnal nagy lehet őségei támadnak a
vátikus fogalmazásnak, a filozófiai emancipációt hirdet ő álláspontnak, a politika-
filozófiai felvilágosodásnak, és megn ő a didaktikus teóriák szerepe. Bibó István
„problémamegoldó közösségre" utaló nemzetfogalma így válik a történelmi adott-
ságokra adott filozófiai válasz kulcsává.
A kelet-európai tér és magyar tér
Első közelítésben Bibó István a nyugat-európai térség és a kelet-európai között —
tehát alapvet ően dichotóm modellben — keresi a történelmi szerkezetek ontológiai
és konkrét történeti különbségeit, amelyek a Konstanzi Zsinat hatására alakultak ki.
Ekkor jönnek létre azok a nemzeti keretek, amelyek hosszú távon érvényesül ő
regulatív erőt képviselnek. Ezek a szerkezetek nem nyelvi alapon kialakult adottsá-
gok, az egynyelvű ség már csupán az állami és nemzeti adottságok által teremtett
okozat. Bibó koncepciójában — számunkra úgy t űnik — a nemzet, mint szerkezeti elem
szinte kvázi-természetjogi alap, ami megnehezíti az etnikai problémák értelmezését.
A különbség Nyugat-Európa és Kelet-Európa között els ősorban abban áll, hogy míg
nyugaton a nemzet már meglév ő állami keretek között konstituálódik, addig Közép-
és Kelet-Európában a fejl ődéskatasztrófák, fejl ődési rendellenességek miatt éppen a
nemzeti keretek ellenére ment végbe (Habsburg birodalom). Ebben a „végzetes"
Habsburg birodalmi szerkezetben a nyugati mintákkal szemben a nép fogalma nem „a
társadalmi felemelkedés" dinamikáját képviselte, hanem éppen a különállást, például
a nyelvi nacionalizmust alapozta meg. Az etnikai tényez ők egymással szemben álló
erők konfliktusaiban „pótolták" a „politikai lét bizonytalanságát", s ily módon kerül-
tek aztán a történelmi er őtér ellentmondásos hatása alá. Mátyás idejére az alkatilag
nyugathoz húzó királyságunkat a történelmi katasztrófák beleszorították egy alapve-
tően kelet-európai szerkezetbe, amelynek nyilvánvaló válsága (XIX. század) után a
II. világháború adta szituáció adja meg a zsákutcából való kilábalás lehet őségét.
E történelmi perspektívában környezetünkben alapvet ően három szerkezet jött lét-
re a középkor kezdetét ől, a cseh, a lengyel és a magyar, s a XVI. századra a nagyha-
talmi erő térben kialakul az a térség, amelyet Közép-Kelet-Európának nevezhetünk.
E bibói felfogással polemizál híres tanulmányában Sz űcs Jen ő (Sz űcs 1983). E
polémiának az alapja épp a közép-kelet-európai problémáknak az eredeztetése, s az
az értelmezésbeli különbség, ami abban áll, hogy a kétségtelen nyugatias orientáció
eleve a szerkezetek módosulását okozza a kelet-európai történelmi kontextus miatt,
ami a szerves fejl ődés akadálya volt. Jellemz ő példával élve a középkor végén ha-
zánkban száz főre vetítve négyszer több nemes és ötször kevesebb szabad polgár
élt, mint Franciaországban.
Bodó Pál : Történetfilozófiai térszerkezetek Bibó István életművében.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/3-4. 213-221. p.
218 Tértörténet TÉT XIX. évf. 2005 s 3-4
Ugyancsak kritikával illethető Bibó azon elképzelése, hogy az alkati-szerkezeti
torzulások kizárólag történelmi katasztrófákhoz kapcsolhatók — tatár, török, Habsburg
stb. hatás — hiszen e katasztrófák sok esetben nem okok, hanem okozatok voltak.
Ráadásul az is felismerhet ő , hogy az adott történelmi régióban az említett válságok
leküzdése az államra hárult, amely abszolutisztikus állam maga is az adott regioná-
lis lehető ségek tükörképe volt. Így a történelmi dinamikát a feudalizmusban nem a
szabadság minden oldalú kiterjesztése, hanem épp az állam szabadságainak korláto-
zása hordozza, s a krízisjelenségek épp Nyugat-Európában tudták összekapcsolni a
struktúra válságát magának a struktúrának a megújulásával. A nyugati modellben
úgy sikerült megoltalmazni a feudalizmus er őit, hogy a rendszer egyszersmind
sikeresen továbblendítette a polgárosodás folyamatát is. E kérdés felveti Bibó törté-
netfilozófiai axiómájának, a szabadságeszménynek a sorsát. Modern kifejezéssel
élve probléma keletkezik egy axiomatikus modell esetében, ha valamely axióma
tagadása összefüggésbe hozható — pozitív értelemben — a rendszer más alapelveivel.
Ily módon a bevezet ő ben említett problémát újra fogalmazhatjuk: ha a történetfilo-
zófiai modellben túl általános axiómák szerepelnek, akkor olyan helyzet áll el ő,
hogy egy állítás igazolható is, és cáfolható is lesz. E ponttól kezdve e rendszerben a
továbbiakban bármely állítás egyértelm ű igazságérték nélkül marad. Véleményem
szerint Bibó István el ő rejelzéseinek, konklúzióinak oly sokat emlegetett pontatlan-
ságai — gondoljunk például a sztálini Szovjetunió megítélésére — ebb ől az axiomati-
kus adottságból származhatnak. A kérdés tanulmányozása a jöv őben bizonyára
jelentő s feladata lesz még a bibói életm ű kutatásának. Sz űcs Jen ő mindenesetre a
maga cizellált, finom módján figyelmeztet arra, hogy a történelem modelljei egy
adott kérdés megválaszolását illet ő en kontingensek. Erre a kontingenciára a szuve-
renitás és a demokrácia, valamint a francia forradalom megítélése kapcsán példák
sokaságát ismerhettük meg Burke álláspontjától Marxéig.
Ugyanilyen alapon vitatható most már a Habsburg birodalom szerepének egyértelm ű-
en negatív beállítása is, nemcsak azért, mert Csehország, Lengyelország és Magyaror-
szág nemessége más és más elemekkel tarkította az összképet, hanem azért is, mert a mi
esetünkben a Habsburg abszolutizmus meghatározó kompromisszumok sorozatát is
jelentette, például — utal rá Sz űcs Jenő — kikovácsolta az „osztrák nemzetet" (Sz űcs
1983, 108). Ráadásul a történelmi katasztrófák közegében létrejöv ő „rossz kiegyezések"
mellett történetileg nem találunk semmiféle „jó kiegyezést". Történelmünk a nyugati
szerkezet torzó jellegét épp a téren „nyeri" el, amit az úgynevezett „problémamegoldó
közösség" elve alapján nem tudunk értelmezni. Az érem másik oldalaként ugyanakkor a
meglév ő nyugati orientációk gátolták a tipikus keleti szerkezetek kiépülését.
Sem „nemzeti" monarchia, sem pedig „orosz birodalmi abszolutizmus" nem jöhetett
létre. Ez képezi történelmi fejl ődésünkben a sajátos közép-kelet-európai jelleget.
Bodó Pál : Történetfilozófiai térszerkezetek Bibó István életművében.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/3-4. 213-221. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s 3-4 Tértörténet 219
A konkrét térszerkezet reformja
Az előbbiek alapján jól látható, hogy Bibó István alaposan átgondolt történetfilo-
zófiai térszerkezetek talaján értelmezte az európai térszerkezet adottságait, s nála a
globális tér és az európai alkotmányosság értelmezésének közös elvi-filozófiai
alapelvei vannak. Ennek az egységgondolatnak — amely Bibó Istvánnal kapcsolat-
ban jelen írás fő hipotézise — a jegyében helyére kerülnek az életm ű belső szerkeze-
tének „hangsúlyai". Véleményünk szerint akkor érthet ő meg igazán Bibó István
konkrét közigazgatási kérdések felé fordulása, ha számításba vesszük, hogy egész
történetfilozófiája átrendez ődik, komoly változások következnek be néhány kiindu-
ló tétel esetében. Ennek az átrendez ődésnek az igazi jelent ősége még sok kutatásra
ad alapot. Lényegében — szerintünk — arról van szó, hogy „Az európai társadalom-
fejlődés értelme" című nagy tanulmánnyal Bibó István életm űvének új szakasza
kezdődik a nyilvánvaló szintézisteremtés jegyében i.
Ez nem csupán kritikai aspektusok érvényesítését jelenti, hanem egy új típusú meg-
közelítés távlatai is felsejlenek. Modern kifejezéssel élve számos jele mutatkozik
annak, hogy egy filozófiai sémákra orientált történetfilozófiai holizmust kezdi felvál-
tani egy új felfogás, amelyet módszertani individualizmusnak nevezhetünk. Ennek a
fordulatnak nyilván annak a felismerése adja meg az értelmét, amit — ismét modern
kifejezésekkel élve — a holisztikus megközelítés paradoxonának neveznek. A szerz ő
véleménye szerint ez adja meg, ez a felismerés jelenti a kés ői fordulat kiindulópontját.
Az európai társadalomfejl ődésben Bibó felismeri a történetfilozófiai sémák — Karl
Popper kifejezésével élve — kontingenciáját, vagyis azt a szempontot, hogy az általá-
ban vett társadalomfilozófiai modellek alapvet ően más tudományosságot feltételez-
nek, mint az úgynevezett ténytudás. Ez a felismerés drámai következményekhez vezet
egyenes arányban azzal, ahogyan ezt Bibó István saját álláspontjára is vonatkoztatja.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy az ideológiai sémákra épül ő normatív gondolkodást
kezdi felváltani az egyéni egzisztenciára, az individuális szabadságeszmére épül ő, a
hatalmat is anarchikusan, uralom nélküliként felmutató, kölcsönös szolgáltatások elve
szerint működő demokrácia, amely a tényleges munkát végz ő emberek önkormány-
zatára épülve, alulról felfelé, piramisszer űen jön létre (Kovács 2004).
Merész lenne annak megkockáztatása, hogy Bibó a fenti holizmusra vonatkozó
paradoxont — tehát azt a gondolatot, hogy az általában vett fogalmak (társadalom,
osztály, intézmények stb.) önálló létét hirdet ő felfogás az elmélet zsákutcájába kell
hogy jusson — maradéktalanul érvényesíti. Inkább arról beszélhetünk, hogy körvo-
nalazódik annak felismerése: ha az intézményeknek, társadalmi általánosságoknak
önálló létet tulajdonítunk, akkor oda jutunk, hogy értékvákuumba kerülve elveszít-
jük a tudományosság tökéletes objektivitást mutató „irányt űjét". Ideológiai alapon
szemlélve — ez a fenti paradoxon jelentése — a legelvetemültebb politikai rendszer-
ben is „találhatunk" olyan pozitív tulajdonságokat, amely alapján az adott politikai
rendszer igazolhatóvá válik.
Mindenesetre Bibó István érzékeli ennek a fent említett kérdésnek a fontosságát,
ezért keresi a szervez ő értelmiség értelmezésének, az önkormányzatiságnak (társa-
Bodó Pál : Történetfilozófiai térszerkezetek Bibó István életművében.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/3-4. 213-221. p.
220 Tértörténet TÉT XIX. évf. 2005 s 3-4
dalmi mérnökösködés) új megoldásait. E kérdések kapcsán nem pusztán az életm ű
„összegző" áttekintése lebeghetett Bibó István szeme el őtt, hanem az újraértelmezés
is, gondoljunk csak a Borbándi levélre, vagy a tanya és urbanizáció kérdéseinek,
vagy akár a Német László és Szegf ű Gyula közötti vita téziseinek újratárgyalására.
Tagadhatatlanul érezhet ő a késői írások mögött a földrengésszer ű morajlás. Új meg-
közelítésre van szükség: a világnézeti sémák kontingenciáját, a fogalmak absztrakt
használatának parttalanságát fel kell váltania egy minden politikai és szabadságjo-
got kizárólag az egyénre érvényes fogalmak révén értelmez ő tudományos elmélet-
nek, amit ma módszertani individualizmusnak szoktak nevezni.
Akár azt is megkockáztathatjuk, hogy Bibó közel kerül saját demokráciai felfogá-
sának átértékeléséhez, megérezve — újra Karl Poppert idézve — a demokrácia min-
denhatóságának korlátait, paradoxonát: egyrészt, hogy hogyan lehet demokratiku-
san kizárni antidemokratikus személyiségek megválasztását, másrészt, hogy hogyan
lehet demokratikus közegben korlátozni a politikai széls őségeket (Popper 1994).
Bibó késői műveit olvasva — a fentiek jegyében — szembe kell néznünk az életm ű
alapkérdéseit illető átrendeződéssel, a kérdéseknek új fogalmi er őtérbe kerülésével,
ami arra készteti az olvasót, hogy Bibó gondolatainak aktualitását ne értelmezze
pusztán formálisan. Ahogyan például Herder társadalomfilozófiáját sem lehet a
herderi jóslat emlegetésével helyettesíteni, úgy Bibó gondolatvilágát sem lehet
nevezetes gondolatai emlegetésével „túlstabilizálni", fogalmai — ez jelen gondolat-
menet merész tartalma — még axiomatikus értelemben is átalakulóban vannak, pél-
dául az életmű záró szakaszában.
Ennek jegyében rögtön elnyeri a neki megfelel ő pozíciót az a tervezet, melyet
„Közigazgatási területrendezés és az 1971. évi településhálózat-fejlesztési koncep-
ció" címmel olvashatunk (Bibó 1986f).
Gondolatmenetünk alapja az, hogy ez a nagy tanulmány nem puszta kitér ő Bibó
István életművében (Bibó 1986e), hanem szervesen illeszkedik abba a körvonalazó-
dó átrendez ődésbe, amely egy kontingens, holisztikus megközelítést ől vezet egy, az
egyént középpontba állító, őt vonatkoztatási pontnak tekint ő megközelítés felé.
Ennek jegyében a közigazgatási területrendezés a településhálózat olyan átalakítását
jelenti, amely révén az állampolgár számára lehet ővé válik jogainak minél optimáli-
sabb irányítása. E tekintetben minden alkalmazott alapelv azt a célt szolgálja, hogy
az állampolgár jogait helyben, kielégítően, minden elidegenítő hatás nélkül tudja
érvényesíteni a szolgáltató állam, a szolgáltatásszer ű közigazgatás, az alulról felfe-
lé, piramisszerűen felépülő rendszerben, a szubszidiaritás elve alapján 3 .
Zárszó
Kerülni szeretnénk a közvetlen aktualizálást — ez csupán a Bibó István által kidol-
gozott álláspont átfogó és egyben összehasonlító elemzése révén történhet, de annyi
mindenesetre kiemelendő, hogy a kilencvenes évek elején felmerült közigazgatási
elképzelések, valamint az Európa Unió új regionális szerkezetátalakítási követel-
ményei, vagy akár a jelenlegi kistérségi rendszer kialakításával együtt járó pozitív
Bodó Pál : Történetfilozófiai térszerkezetek Bibó István életművében.
Tér és Társadalom 19. évf. 2005/3-4. 213-221. p.
TÉT XIX. évf. 2005 s 3-4 Tértörténet 221
és negatív tapasztalatok egyaránt a bibói közigazgatási elképzelések tanulmányozá-
sára ösztönöznek. Ezek az elképzelések persze a mai kor igényeinek megfelel ően
formálhatók. Elegend ő csupán egy példával élnünk: az elektronikus aláírás általá-
nos elterjedése révén a közigazgatás egész szolgáltatási rendszere kétségtelenül át
fog alakulni, s pusztán ez mélyreható változásokat fog okozni. Az is kétségtelennek
tűnik azonban, hogy a Bibó által érvényesített alapelvek, a székhelyek optimális
hozzáférhetőségének elve, az egységek arányosságának, a területrendezés egységé-
nek az elve, a kompatibilitás elve és a súlypontok alternativitásának az elve minden
közigazgatási reform mérlegelend ő szempontja jelenünkben is.
Jegyzetek
1. Eltérő álláspontot fejt ki tanulmányában Balogh Iván Ld. Balogh Iván: Etnicitás és legitimitás össze-
függései Bibó m űveiben. Elhangzott: A magyarországi politikai és histográfiai diskurzosok közép- és
kelet-európai összefüggésben c. konferencián Budapest 2005.05.13-14.
2. A magnetofonba diktált tanulmány nagy jelent őséggel bír Bibó életművének történetfilozófiai megíté-
lésében.
3. A koncepció „gerincét" alkotó „városmegyei" térszerkezet újszer ű megközelítését találjuk Sz űcs
Jenőnél, aki kimutatja annak történelmi hagyományait az alföldi mez ővárosok nyugatias képletében.
Egyrészt felveti a „szultáni kincstárpolitika" pozitív szerepét, másrészt azt a problémát, hogy a királyi
Magyarország nemesi jellege e struktúrákat károsan befolyásolta volna. Ily módon a közép-kelet-
európai modell egy sajátosan hibrid, kett ős arculatot mutató szerkezet (Sz űcs 1983, 121-122).
Irodalom
Balogh I. (2005) Bibó recepciója a közbeszédben a rendszerváltás után. http://www.law.klte.hu/jati/bibo/)
Berki R.N. (2004) A moralizmus realizmusa: Bibó István politikai filozófiája. — Dénes I. Z. (szerk.) Bibó
István egyetemi el őadásai 1942-1949. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. 253-278. o.
Bibó I. (1986; 1990) Válogatott tanulmányok. I—IV. Magvető Könyvkiadó, Budapest.
Bibó I. (1986a) Az európai egyensúlyról és békér ől. — Bibó I. Válogatott tanulmányok. I. Magvető
Könyvkiadó, Budapest. 295-636. o.
Bibó I. (1986b) A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. — Bibó I. Válogatott tanulmányok. II. Magvető
Könyvkiadó, Budapest. 185-266. o.
Bibó I. (1986c) Az államhatalmak elválasztása egykor és most. — Bibó I. Válogatott tanulmányok. II.
Magvető Könyvkiadó, Budapest. 367-399. o.
Bibó I. (1986d) Az európai társadalomfejl ődés értelme. — Bibó I. Válogatott tanulmányok. III. Magvető
Könyvkiadó, Budapest. 5-123. o.
Bibó I. (1986e) Jogszerű közigazgatás, eredményes közigazgatás, er ős végrehajtó hatalom. — Bibó I.
Válogatott tanulmányok. I. Magvető Könyvkiadó, Budapest. 271-294. o.
Bibó I. (1986f) Közigazgatási területrendezés és az 1971. évi településhálózat-fejlesztési koncepció. —
Bibó I. Válogatott tanulmányok. III. Magvető Könyvkiadó, Budapest. 3-141. o.
Huszár T. (1986) Bibó István — a gondolkodó, a politikus. — Bibó I. Válogatott tanulmányok. III. Magvető
Könyvkiadó, Budapest. 385-534. o.
Kovács G. (2004) Az európai egyensúlytól a kölcsönös szolgáltatások társadalmáig. Argumentum
Kiadó, Bibó István Szellemi M űhely, Budapest.
Popper, K. R. (2001) A nyitott társadalom és ellenségei. Balassi Kiadó, Budapest.
Strauss, L.—Cropsey, J. (szerk.) (1994) A politikai filozófia története. Európa Könyvkiadó, Budapest.
Szűcs J. (1983) Vázlat Európa három történeti régiójáról. Magvető Kiadó, Budapest.